2017. június 13., kedd

A késleltetés nem elutasítás Isten részéről



"Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el!"(Hab.2.3 Károli)

Isten ezt mondja: A dolgok, amiket elterveztem, nem azonnal fognak megtörténni. Lassan, kitartóan, biztosan érkezik el az idő, amikor e látomás beteljesedik. Ha lassúnak is tűnik, ne kétségeskedj, ezek a dolgok bizonyosan be fognak következni. Te csak légy türelemmel! Egy napot sem késem velük!

A Bibliában számos példát találunk arra, ahogyan Isten egy hosszan tartó folyamat során fejlesztette, érlelte egy ember jellemét, különösen, ha vezetőkről volt szó. Mózes felkészítése nyolcvan évig tartott, amiből negyvenet a pusztaságban kellett töltenie. Mózes pedig 14600 napon keresztül csak várt és tűnődött: "Itt van már az idő?", de Isten egyfolytában csak így válaszolt: "Még nem!".

A népszerű könyvcímektől eltérően a hívő életben nincsen "Tíz könnyű lépés az érett hívőség felé" vagy "Hogyan váljunk gyorsan és könnyedén szentekké?". Amikor Isten egy hatalmas tölgyfát akar teremteni, elültet egy makkot és ad hozzá száz évet, ugyanakkor egy gombával máról holnapra elkészül.

A Krisztusi jellem harcokban edződik, viharok tépázzák és a szenvedések útján érik be teljesen. Maradj benne türelmesen ebben a folyamatban. Jakab tanácsa: Ne próbálj idő előtt kiszállni a próbákból. Engedd, hogy a próba hadd végezze a maga munkáját, hogy éretté válj és hited megerősödjék. "Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül."(Jak.1.4)*

Ne kedvetlenedj el! Amikor Habakuk elgyengült, ő is úgy gondolta, hogy Isten nem cselekszik elég gyorsan, ezért Isten így fordult hozzá: "Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el!"(Hab.2.3)

Emlékezz arra is, honnan jössz, ne csak arra tekints, milyen hosszú út áll még előtted. Lehet, hogy még nem tartasz ott, ahol már szeretnél tartani, de ott sem állsz már, ahonnan elindultál. Évekkel ezelőtt sokan viseltek egy kitűzőt, amin az alábbi felirat volt olvasható: LTHIMNKEVT. A betűk jelentése ez volt:
"Légy Türelmes Hozzám, Isten Még Nem Készült El Velem Teljesen!".

Isten veled sem készült még el teljesen, éppen ezért maradj te is mozgásban! Törekedj! Hiszen még egy csiga is bejuthatott Noé bárkájába, ha állhatatos maradt.

A szellemi életed melyik területén van szükséged több türelemre és kitartásra?

Ápold az életet közösségben

"Éljetek egymással összhangban. Meg kel tanulnotok figyelmesnek lenni a másik iránt, és éljetek közösségben." (1 Korintus 1:10)
Van egy képesség, amit úgy tűnik nem tanítanak az iskolában többé. Ez az a képesség, hogy hogyan dolgozz jól együtt másokkal. Pedig ez az egyik legfontosabb képesség ahhoz, hogy boldog ember legyél.
Ha nem tudsz jól együttműködni másokkal, az életed legnagyobb részében boldogtalan leszel.
Mire van szükséged ahhoz, hogy megtanulj együtt működni más emberekkel.
Először: tanulj meg szövetkezni másokkal!
Epaphroditus volt az az ember, akit a Filippi gyülekezet küldött Rómába anyagi támogatással Pálnak, mialatt ő börtönben volt. A Filippi 2:25 ezt írja :,, Úgy érzem vissza kell küldenem Epaphroditust – az én testvérem, munkatársam és harcostársam – nektek. Ti küldtétek őt nekem, mint személyes képviselőtöket, hogy segítsen nekem a szükségben. ’’
Azzal, hogy Epaphroditust testvérének, munkatárásnak és harcostársának nevezte, Pál azt mondja, hogy az ilyen élet és szolgálat egy család, bajtársiasság és egy harc.
A gyülekezet Isten családja. Mi mind testvérei vagyunk azoknak, akikkel együtt szolgálunk és dicsőítünk, és ebben a tudatban kellene bánjunk velük. Szintén a bajtársiasságról szól az a terület, ahol együtt dolgozunk és szolgálunk egy közös cél érdekében  -  a Nagy Bizottság.
Hasonló harcban kell lennetek a Sátán ellen, és támogatnotok kell egymást. Kell, hogy megvédjétek és támogassátok egymást. A legjobb hely, hogy megtanuljátok, hogy hogyan kell szövetkezni egymással az a gyülekezet.
Második lépés: tanuld meg a figyelmességet!
Pál a Filippi 2:26-ban beszél újra Epaphroditusról: ,,most azonban visszaküldöm nektek, mert már nagyon hiányoztatok neki. Az is nyugtalanította, hogy tudomást szereztetek betegségéről.’’
Vegyétek észre a figyelmesség két példáját ebben! Pál tekintettel volt munkatársa honvágyára, Epaphroditus pedig a Filippibeliek aggodalmára. Ez a boldogság kulcsa. A nagyobb odafigyelés a másik szükségeire, kétségeire, félelmeire és boldogabb leszel. Ha nem vagy figyelmes, a házasságod is boldogtalan lesz.
A Biblia azt mondja az 1 Korintus 1:10-ben: "Éljetek egymással összhangban. Meg kell tanulnotok figyelmesnek lenni a másik iránt, és éljetek közösségben."
Egyikünk sem figyelmes ember természeténél fogva, mert hajlamosak vagyunk először magunkra gondolni és nem pedig mások szükségeire. „Ápolni az életed közösségben” sok munkát vesz igénybe, megtanulni összhangban lenni és egymással jól összedolgozni gyakorlást igényel. Mint egy kert, amely ápolást igényel ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjen. Látni fogod, ahogy erőfeszítéseid a boldogság és az erős kapcsolatok gyümölcsét termik majd.
Beszéljetek róla:
Miért nehezebb valamikor összhangban lenni és jól dolgozni egy másik emberrel aki a gyülekezeted tagja és akivel együtt szolgálsz?


Értsd meg: a haragnak ára van


„A hirtelen haragú ember bolondságot követ el, a bölcs pedig nyugodt marad.” (Péld.14,17 TEV angolból fordítva)



A Biblia azt mondja, hogy mindig megvan az ára annak, ha utat engedsz a haragnak. Látsz összefüggést az alábbi versek között?

* Az indulatos ember viszályt szít, a türelmes pedig békét hoz. (Péld. 15,18 TEV angol fordításból)
* Az indulatos ember viszályt szít és problémát okoz. (Péld. 29,22 TEV angol fordításból)
* A hirtelen haragú ember bolondságot követ el, a bölcs pedig nyugodt marad. (Péld. 14,17 TEV angol fordításból)

A Biblia azt írja, “Aki kárt okoz háza népének, szelet örököl, és szolgája lesz a bölcsnek a bolond.” (Péld.11, 29)

Valahányszor elvesztem a türelmem, én veszítek. Úgy nem fogod elérni a célodat, ha folyamatosan dühbe gurulsz. Az író az angol változatban egy szójátékot mutat be illusztrációként: A "danger" szó (magyarul veszélyt jelent) valójában az "anger" (magyarul düht jelent) szó egy "d" betűvel előtte. És a düh veszélyes. Ha mérges vagy elveszíthetsz mindent: a jó hírnevedet, a házastársadat, a munkádat, az egészségedet.

Néhány évvel ezelőtt olvastam egy orvosi kutatást az emberi szívről, melyben az állt, hogy ha mérsékeljük a haragot az életünkben, akkor ezáltal meghosszabíthatjuk az életünket. Anyák és Apák, figyeljetek rám: rövid távon motiválhatjuk ugyan haragunkkal a gyermekeinket - ha félelemből is, de megteszik, amit kérünk -, de hosszú távon mi fogunk veszíteni, mivel a harag mindig elidegenít minket egymástól. A harag az oka annak, hogy az emberek elfordulnak egymástól, mintsem közelebb kerülnének egymáshoz.Ahelyett, hogy a haragod által megkapnád azt, amit akarsz, csak azt éred el, hogy az emberek közömbössé válnak veled szemben és megharagszanak rád.

Egyik módja annak, hogy kezelni tudd a haragodat az az, hogy megérted és belátod, hogy mibe is kerül ez neked valójában.

Beszéljünk róla!

* Hogyan befolyásolta korábban a harag a döntéshozásaidat?
* Volt már olyan, hogy a haragod miatt tönkrement egy kapcsolatod? Milyen hatással van ez a jelenlegi kapcsolataidra?

Isten Szava radikális változást okoz

„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos hogy az igazságra tanítson és ráébresszen az életünkben levő rosszra. Kijavít, amikor hibázunk és megtanít a jóra. Isten felhasználja a népe felkészítésére és felszerelésére, hogy jó cselekedeteink legyenek.” (2Tim 3,16-17 NLT)


Egyszer megkérdezték tőlem, hogy melyik a legjobb bibliafordítás. A válaszom: az ha lefordítod a saját életedre! Erről szól a bibliatanulmányozás. Ha nem fordítod le Isten Igéjét a saját életedre, akkor nem úgy tanulmányozod a Bibliát, ahogy azt Isten szánta.

Isten azért adta nekünk a Bibliát, hogy átformáljon, nem csak hogy informáljon! Nagyobb szívet, és nem nagyobb fejet kellene eredményezzen. Jakab levelében arra tanít, hogy „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jakab 1,22)

Vagyis Isten azt szeretné, hogy a hitünk cselekedetekké váljon.

A 2Tim 3,16-17-ben még érthetőbben mondja el Isten a célját a Bibliával: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos hogy az igazságra tanítson és ráébresszen az életünkben levő rosszra. Kijavít, amikor hibázunk és megtanít a jóra. Isten felhasználja a népe felkészítésére és felszerelésére, hogy jó cselekedeteink legyenek.” (2Tim 3,16-17 NLT)

A Bibliának nem csak az a célja, hogy rávilágítson az életünkben levő rosszra és megmutassa, hogy hogyan kellene éljünk. Isten azért adta az Igéjét, hogy gyökerestől megváltoztassa az életünket.

A Biblia különféleképpen jellemzi magát. Például a Biblia kalapács, kard és szike. Ezek a szerszámok mind gyökeres változást képesek hozni. Isten szándéka a Bibliával, hogy teljesen megváltoztassa az életünket.

Más helyen a Biblia Isten igazságát a tejhez, vízhez, kenyérhez és húshoz hasonlítja. Mi a közös mindezekben? Ha nem eszel rendszeresen ezekből, akkor meghalsz. Soha nem volt Isten terve az, hogy a Biblia nélkül éljünk.

A Biblia életünk legalapvetőbb eleme, mert élet származik belőle. Sőt, a Biblia úgy beszél Jézusról, mint Isten Szaváról. A János 1,14-ben ezt olvassuk: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Isten az élő szót, Jézust adta neked, hogy Ő legyen a hited szerzője és befejezője; és adta az írott szót, a Szentírást, hogy felkészítsen arra, hogy megéld a hitedet.

Beszéljünk róla:

* A Biblia több egy egyszerű bölcsesség elosztónál vagy információ raktárnál. Szerinted hogyan használja fel Isten a Bibliát, hogy megváltoztassa az életedet?
* Jézus Isten Szava. Beszélgessünk arról, hogy milyen összefüggésben áll a Bibliával való belső kapcsolat a Jézussal ápolt bensőséges kapcsolattal?




Minden fajta gyülekezetre szükség van


Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. (1.Korinthus 12:5-6)

Lelkipásztorként töltött éveim során megtanultam néhány dolgot, ezek közül az egyik a következő: Mindenfajta gyülekezetre szükség van ahhoz, hogy mindenféle embert elérjünk.

Isten szereti a különbözőséget. Soha, semmiről nem készít másolatot. Még az ikrek is különbözőek. Isten teremtményei mindig egyediek, ugyanígy a gyülekezetek is.

Isten azt akarja, hogy minden gyülekezet növekedjen, és gyümölcsöt teremjen, éppen úgy, ahogy a növények a kertben. Némelyik gyülekezet kicsire nő, mások közepes méretűre, megint mások egészen nagyra. Ahogyan Pál apostol írja: Isten olyan formát ad minden növénynek, amilyet akar, és mindegyik fajta mag a saját formájában növekszik. (1.Korinthus 15:38 GW - fordítás)

Miért van szükség sokféle gyülekezetre a mindenféle embert eléréséhez? Mert szeretünk választani. Vannak emberek, akik a kis gyülekezetet szeretik, mások a nagy gyülekezetet részesítik előnyben, megint mások a közepes méretűt.

Azt gondolom, a gyülekezetek három kategóriába sorolhatók, mindegyik a maga méretével, erősségeivel…

1. A „nyúl” gyülekezet. A „nyúl” gyülekezet egy mikro gyülekezet vagy házi gyülekezet, az emberek egy egész kicsi csoportja. A keresztyénség első 300 évében minden gyülekezet házaknál jött össze. Nem voltak templomok, imaház épületek. Követték Jézus tanítását: ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük. (Máté 18:20)
A „nyúl” gyülekezet erőssége az egyszerűség. A „nyúl” gyülekezet alakításához nem szükséges sok szervezés, elég egyetlen ember, aki azt mondja: „Házigazdája akarok lenni egy kis csoportnak az otthonomban!”

2. A „tigris” gyülekezet. A „tigris” gyülekezet egy közepes méretű gyülekezet, 100-400 emberrel. A legtöbb gyülekezet ilyen. [U.S.A. adatok. Magyarországon a ezekkel a jellemzőkkel általában kisebb létszámú gyülekezetek bírnak – fordító megjegyzése] Több az infrastruktúrájuk, de több szolgálatot, támogatást is ajánlanak fel, mint a „nyúl” gyülekezetek.
A „tigris” gyülekezet legnagyobb erőssége a közösség, mert a mérete lehetővé teszi, hogy a gyülekezetben mindenkit személyesen ismerhess.

3. Az „elefánt” gyülekezet. Az „elefánt” gyülekezet óriásgyülekezet. Az „elefánt” gyülekezet erőssége a teljeskörű szolgálat. Képes felkínálni olyan dolgokat a közösségnek, amiket a „nyúl” gyülekezet nem tud megadni, speciális szolgálatokat, elérési lehetőségeket. Pl. a Saddleback Gyülekezet saját konyhát üzemeltet. Képesek vagyunk hetente néhány ezer (!) család étkeztetését biztosítani a gyülekezetünkben. Egy másik példa: rendelkezünk 150 tanácsadóval, akik évente 50.000 óra ingyenes tanácsadást biztosítanak.

Nem számít, melyik gyülekezetet választod. Istennél van hely számodra, hogy szolgáld őt, és betöltsd az életedre vonatkozó célját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése