2017. május 18., csütörtök

Barátainkért és felebarátainkért...

A mai nap imádsága:

Istenem! Add nekem bizonyosságodat lelkembe, hogy engedelmeskedjem szereteted parancsának! Ámen

   

Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját,
amely az Isten igéje.
Efezus 6,17

Pál láthatott római katonát - éppen eleget. A légiók ide-odamasírozásának látványából nem maradt ki egyetlen provincia sem, hiszen az erődemonstráció az mindig az uralkodás része. A militarista hasonlat tehát igen találó, mindenki érti. De miért éppen az üdvösséghez rendelete Pál a sisak hasonalatát?

A sisak védte a nyakat, a fület, a pofacsontokat, a szájat - elöl volt rajta lyuk, gyakorlatilag elore és felfelé lehetett benne nézni, azt sem nagyon lehetett látni, hogy mit csinál a szomszédos katona, vagy éppen milyen csapásokat szenved el. Az üdvösség (szótérion): megmentés, megmenekülés, 2: áldozat a megmenekülésért. Ez is nagyon sokat mondó. Az üdvösség bizonyosságának sisakja az, amiben csak elore és csak felfelé lehet nézni. Ez az, ami megvédi az embert minden élethelyzetében.

Régi igazság, hogy "minden a fejben dől el". A sportoló fejben lefutja, megküzdi a távot. Beosztja erejét, átgondolja lehetőségeit, stratégiát állít föl. Amikor elkezdi küzdelmét, már csak egyre koncentrál: A fejében kész tervek és akarások, minden parancs az idegsejtek milliárdjain átsuhanva eljussanak a szívébe, hogy ott eggyé válva a "céllal" minden izomsejtje a maximumot teljesítse... Így van ez a keresztény életben is! Az üdvösség nélkül nincs személyes győzelem, egyedül győzni az élet kihívásaival szemben egyszerűen nem lehetséges - legfeljebb elbukni. De aki felveszi a sisakot, az Isten ajándékát fogadja, a felülről jövő segítséget, mert az üdvösség nemcsak azt jelenti, hogy majd "akkor és ott" reménység szerint Istennel leszünk, hanem azt "itt és most" teljességét - ez az evangélium egyik fontos üzenete.

A sisak olyan védelmi eszköz, ami nélkül csatatéren - akárcsak ácsorogni - nem bátorság, hanem kimondottan vakmerőség. Az élet számtalan, jelentéktelennek tűnő, ide-oda repülő szilánkja végzetes bajba sodorhat minket, ha nem védjük meg "fejünket"... Aki azonban győzni akar, annak offenzív fegyverre is szüksége van, hiszen pajzzsal és sisakkal nem lehet térdre kényszeríteni az ellenséget. Ez a "kard" az Isten igéje. "Kétélű kard, mely megsebez." Olykor ki kell mondani az igazságot, hiszen csak amikor a büszkeség és önigazolás az első vércseppjeit hullatja, csak akkor kezd nyilvánvalóvá válni, nem az ember, hanem Isten a világ középpontja.

"Háborúban hallgatnak a múzsák" - tartja a latin mondás. Békében viszont a művészet "virágzik". Igazi pompájában azonban csak akkor csillog, ha nem az emberi múlandót, hanem az Örök Istent dícséri. Háború és béke váltakozásában sok nyomorúságot ért már meg az emberiség, mégsem okultunk belőle. Még mindig nem vált nyilvánvalóvá: nem embertársainkkal és Istennel kell nekünk hadakozni, hanem önmagunkkal. Aki azonban önmagát legyőzi, az nemcsak megszabadul a kísértésektől, de fel is szabadul az Isten számára, s megtalálja helyét a teremtett világban.





Függőségeink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy Te legyél életem alapja, tartalma és célja, add hogy Benned, s Általad boldoguljak! Ámen


Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent.
2 Tim 2,1-4

Csak az utolsó napokban? ...Kedves Pál apostol! Így volt ez a te idődben is, azelőtt is, s így van ez ma is: az emberek önzők. S valahányszor az önzés tömeg-méretűvé válik, krízisbe kerül a társadalom, sőt olykor az egész világ. Az ilyen idők aztán azok a bizonyos "nehéz idők"...

Ha logót kellene terveznie az ördögnek - de nem kell, neki nincs szüksége reklámra(!) -, akkor bizonnyal az kerülne a jelvényre: ÉN, hiszen minden baj, bűn, nyomorúság az egoizmusból származik. Ugyanakkor minden gonoszság ellenszere a "mi", a megtartó, hordozó közösség. Ezért nincs olyan, hogy valaki jó keresztény, de csak úgy magában, otthon, a négy fal között... A hit ugyanis a közösségről, a "mi"-ről szól, Istenről és rólunk, s arra alapozódik, hogy: EGYÜTT!

Az, hogy az önzés mennyire demonstratív módon jelenik meg a társadalomban, az erkölcsi normákban, az egyértelműen jelzi az emberek hitbéli állapotát is. Aki csak magának hisz, az boldogtalan marad, aki pedig hiszi a JóIsten mentő közreműködését saját sorsában - az boldogul. Sajnos mára oda jutottunk, hogy tömeges méretekben elfogadásra találtak az önzést erősítő életminták, s amikor egy társadalom odáig jut, hogy mindenki már csak kivenni akar a "közösből", de beletenni semmit nem akar, akkor az meghasonlik, s elindul a romlás, a pusztulás lejtőjén...

Amikor az ember csak számít, de nem veszi figyelembe a múló időt, a rugalmasságát elvesztő egészséget, azaz nem számol az ÚRIstennel - arra hamar rászámol az élet... Az önző ember számára az élet attraktivitását a vagyon, a státuszszimbólumok jelentik, ezért akar nagy házat, nagy autót, nagy befolyást - ráadásul mindezeket mindenáron(!) -, s így vélt boldogsága utáni rohanásában végül is a boldogtalanság zsákutcájába fut.

Jóléti világunk egyik, ha nem a legnagyobb(!) gondja a normális párkapcsolat, a normális családi élet hiánya. A családból hozott normalitás-hiány miatt olyan szociális feszültségek keletkeznek a világban, melyeket gyakorlatilag egyetlen állam sem tud megnyugtatóan kezelni. Az ún. keresztény élet elveszítette a vonzását, mert túlnyomórészt nem az emberek hétköznapi normális életét szolgálja, hanem a politika, az egyházi intézményrendszer érdekeit. Hit helyett egyházhűséget követel, evangélium helyett pedig kultuszt hirdet. Nem csoda, hogy oly sokan elfordulnak az egyháztól, s az sem csoda, hogy ebben a modernkori globális felfordulásban a sok megbillent lelkivilágú ember, eszelősen megoldást remélve szinte rohan a szekták, a fundamentalista vallási közösségek karjaiba...

Szidni a világot lehet, de nem sok értelme van. Annak se, hogy kivonuljunk belőle vagy elvonuljunk a magunk zárt közösségébe, s onnan szórjuk tűzhányóként ítélkezéseinket a világra. Ettől ugyanis az nem lesz jobb! A Mester szerint mindannyiunk elhivatása arra szól, hogy sóként és világosságként éljük az életünket... aki azonban rejtegetni próbálja a "hegyen épült várost" (értsd: megváltott életét) - az még mindig önző gondolatainak rabságában vergődik...




Gyermekeinkért, jövőjükért...





A mai nap imádsága:

Istenem! Földretekintgető életemet Te változtasd át, hogy Fényedből erőt meríthessek, szeretni tudjam teremtett világodat, embertársaimat, s magamat! Ámen

   

"Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek..."
Filippi 1,27a

Mahathma Gandhi, aki jól ismerte az angol kultúrát - lévén India sokáig a brit koronagyarmat -, egyszer azt mondta: "Ha csak egy emberrel is találkoznék, aki valóban úgy is él, ahogyan azt az Újszövetségben Jézus tanítja - példáját rögtön követve magam is keresztény lennék." A szomorú igzaság, hogy nem a Hegyi Beszéd szerint élünk. Sőt messze lemaradunk az evangélium elvárásaitól, s inkább nekünk vannak elvárásaink az evangéliummal szemben. Magától értődőnek vesszük, hogy olykor vádaskodó miértjeinkkel "elszámoltatjuk" az Istent - pedig neki van egyedül hatalma az elszámoltatásra.

Pál noszogatása, buzdítása az evangéliumi életre újra és újra visszatérő részek leveleiben. Méltónak lenni csak az tud, aki legalább egyszer az életében tapasztalta az emberi méltóság felemelő érzését. Korunk természetidegen élet-ideálja (pezsgő nagyváros) gyakran nemcsak méltóságon aluli, de még beteggé is teheti az embert. Testünk lelkünk érzi, hogy mire lenne szüksége, s azt is nagyon jól tudja, hogy mit kap... egyéni felelősségünk, hogy mit eszünk, mit iszunk, s hogy mivel tápláljuk a lelkünket is. Tartalmatlan "mű-kaják" zabálása ugyanúgy megront, mint a színvonaltalan tv-műsorok fogyasztása, amikor gyémántos csillogással lopakodik emberek szívébe a megalázóan értéktelen "gagyi".

Mit jelent tehát az evangéliumhoz méltóan viselkedni? Mindenekelőtt Isten teremtettségébe belegyökerező megilletődöttséget. Habitust, készséget a nem látható dolgok komolyan vételére, felszabadító derűt az élet számtalan megkötözöttségében. Terhet cipelni keservben is kell, de ha a lélek szabad - s ez az evangélium, hogy az Istenben mindenre van erőm, s lehetőségem, még az ellenségem szeretésére is -, akkor nem fogcsikorgató szolgálatban nyűglődünk, hanem felszabadultan tesszük nekünk rendelt dolgainkat. Krisztus evangéliumához méltók sosem leszünk - hiszen gyarló emberek vagyunk. De ha nem is érhetjük el a szívárványt, azért a színeiben gyönyörködhetünk. S ha lélekben még meg is simogatjuk, azzal nem szegényebbek leszünk, inkább gazdagabbak...




Hálaadás...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm életemet! Add, hogy hálás legyek érte! Ámen

Milyen jó hálát adni az ÚRnak, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel.
Zsolt 92,2-3

A hála nem közgazdasági kategória... igaz ez, azzal együtt is, hogy köszönömért nem adnak kenyeret a boltban. Szomorú tény, hogy a matériába-ragadt, spirutális-énjét felejtő modern embernek nehéz megértenie, hogy "nem csak kenyérrel él az ember". Pedig az úgy áhított, reklámokban is visszhangzó "életminőség" nem a zsíroskenyér nagyságától függ, hanem az éhségünktől, azaz attól, hogy mire vágyakozunk.

Sokan gondolják, hogy a hálaadás a hit következménye, a gyakorló hívő ember pedig naponta megtapasztalja, hogy a hála az sokkal inkább alap, életforma. Hálásnak lenni nem kell vagy muszáj, hálásnak lenni csupán lehet... Szerelmespároknak nem muszáj szépeket mondaniuk egymásnak, s ha valaki ezt mégis valamilyen cél érdekében teszi, akkor az már nem szerelem, hanem önszeretet. Azért kedveskedik férfi a nőnek, s viszont, azért mond az egyik a másiknak jót, mert megosztani az igazat, részesévé válni az őszinte gondolatoknak, nemcsak szép, de az anyagvilágból kiemelő is egyben. Apró jelei ezek annak, hogy többek vagyunk magasabb szervezettségű bioorganizmusoknál; lelkünk van, ami túlmutat a megfoghatón, sőt szubjektív bizonyíték is számunkra, hogy Isten teremtményei vagyunk.

Aki hálát ad naponta, azaz reggel áldást mond az előtte álló napért, s este megköszöni az elmúlt napot, annak élete nem (el)múlik, hanem (be)telik. Egyre közelebb kerül Istenhez, s ezáltal jobban megérti önmagát és embertársait, s így közeledve feléjük képes lesz az eredményesebb együttmunkálkodásra is. Aki hálával dícséri Teremtőjét, annak erősödik hűsége, tisztul hite, s élete is termést hoz - harmincszorosat, hatvanszorosat százszorosat... Nem egyszerre, nem rögtön, nem ma, hanem egy egész életen át, de szép lassan gyümölcsöket terem! Aki pedig így az Életből részesedik, az áldást hordoz, áldást sugároz mások felé is. Az ilyen embert szeretni fogja környezete, hiszen ő maga is az isteni akaratot teljesíti, önfeláldozóan szeret...




Igazság...


A mai nap imádsága:
Igazság Lelke! Szentelj meg mindannyiónkat! Ámen

   

Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek, és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.".
Lk 21,16-19

Jézus Urunk előre látta és megmondta: akik az igazságot képviselik, azok számítsanak üldözésre. Sajnos az ember márcsak ilyen: nem elég neki a saját igazsága - ha hatalma van -, annak tűzzel-vassal (ami ugye nem más mint inkvizíció-technikai szakfogalom) igyekszik érvényt szerezni. Egyik legfőbb bizonyítéka az Ördög jelenvalóságának az ember szívében, hogy képes egyik ember a másikat nemcsak megvetni/gyűlölni, de üldözni, sőt akár meg is ölni csak azért, mert másképpen gondolkodik - ugyanarról. Egyik farkas a másikat soha nem öli meg azért, mert farkastársa másképpen álmodozik a bárányhúsról... az ember ezzel szemben olyannyira 'állat', hogy a máskéntgondolkodókba azonnal beleharap...

Ha csak részben is hiszünk (hihetünk?) a történészek 'hol-ilyen-hol-olyan'-számokkal alátámasztott tanulmányainak, akkor százezret is meghaladó azoknak a száma, akik csak a középkori inkvizíció áldozatai váltak. Ha mindezekhez hozzávesszük a kora-kereszténykor üldözéseit, s az egyéb spontán lincseléseket, s egyéb rögtönzött 'isteni igazságszolgáltatásokat', akkor elszomorítóan nagy számot kapunk. S ha mindehhez még hozzávesszük, a vallásháborúk áldozatait - csak amiről tudunk - torkunkon akad a szó... Ez a mocsadék lenne az istenképű ember? Igen, ezek vagyunk... ha istentelenül élünk!

Sajnos a kereszténység katolikus terjesztése a gyakorlatban a kultúrák leigázásának a története is egyben. Más vallások nevében is követtek el embertelenségeket, de a három, ugyanarról a tőről fakadó vallás (zsidó, keresztény, iszlám) különös módon, kizárólagos igazságot követel magának, s feljogosítva érzi magát arra, hogy minden eszközt bevetve érvényesítse igazságát... ez több mint elszomorító. A cél ugyanis soha nem szentesíti az eszközt! Ha valamilyen cél csak gyűlölködéssel, vér árán érhető el, akkor az a cél ördögi, s akkor nem áldást, hanem átkot hoz!

Istennek azonban gondja van az övéire. Akik az isteni szeretet elkötelezettjeiként élnek a világban, azokat megóvja a legnagyobb veszedelemtől: a lélek halálától. Aki Istentől távol él, aki nem látja meg felebarátjában az istenképűségre teremtett embert, az még csak néz, de nem lát. Talán még vezet is másokat, de valójában vak, s csak idő kérdése mikor esnek gödörbe... Aki azonban állhatatos, azaz nem tántorítja el semmi a szeretettől, azaz krisztusi módon a szeretet elkötelezettségében él, az elnyeri jutalmát, 'megnyeri lelkét', azaz: Istenben él, s az Isten is őbenne...




Jólét - közösség


A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem látást, hogy meglássam akaratodat! Ámen

   

Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem.
Példabeszédek 16,8

Háromezer év távlatából kiált az ősi felismerés: a tiszteségtelenül megszerzett jövedelemnek nagy ára van: a lélek békétlensége. Mint mindent, a tisztességet is viszonylagossá tette a megbolydult látású korszellem - különösen az elmúlt száz esztendőben. Ennek következményeképpen hitték el az emberek, hogy csak az lehet jó tulajdonos, aki "privátban utazik" - s így majd-mindent privatizáltak a fejlett világban, még az ivóvizet(!) is. Elhitték az emberek, hogy a takarékos állam az egy jó dolog - ez persze a gyakorlatban azt jelenti, hogy semmire nincs pénz: se egészségügyre, se oktatásra, a szociális ellátásra pedig még kevesebb. Azt is elhitte a modern ember, hogy a véges Földön - ebben a zárt rendszerben! - folyamatos lehet a fejlődés, s a "dzsídípí-mámora" teljesen elhomályosította látását, ugyanakkor - s ez a legborzasztóbb - az embert eredetileg védő "szokásjog" átváltozott: mára a személy kap annyi jogvédelmet, mint régen a dolog! A tízparancsolatban gyakorlatilag egyetlen parancs, a "Ne kívánd!" vonatkozott a "birtokra", az összes többi a személy, a közösség (így benne az egyén) védelmét szolgálta.

S míg a Pistabácsiktól, akik megjavítják a szomszéd özvegyasszony kilincsét, adót követel az ördögi szisztéma (ördögi, mert a szociális érzékenységet pusztítja!), s a Marinéniktől, akik hajnalban a "kakassal kelnek", hogy etessék jószágaikat, hogy a tyúkjaik nyugodtan tojják tojásaikat, eladdig a modern ember - a városi, a természettől többnyire távol élő -, inkább eszi a nagyáruházi ipari élelmiszer-produktumot, s ilyetén életmódjával sorvasztja a vidéki létet... Franciaországban - de mostmár nemcsak ott - hétvégén tömegével indulnak a városiak a környező falvakba, hogy beszerezzék az egész hétre való tiszta élelmiszert... Nálunk még az őstermelő igyekszik a városba, hogy élet-halálharcot vívjon a diszkont-érdekekkel. (Azt már csak zárójelbe téve említsük meg, hogy az immunrendszerünk 70%-ban az emésztőrendszerünkben foglal helyet, azaz nem mindegy, hogy mit eszünk, s iszunk... Tanulhatnánk a zsidóktól (kóser), a muzulmánoktól (halél), s egy részét komolyan fontolóra kellene vennünk ádventista testvéreink táplálkozásra, életmódra vonatkozó gyakorlatának.)

"Hadd legyek én a győztes, a többi (a férgese) meg hadd hulljon!" Aki így - vadkapitalistán, libertinistán - gondolkodik az maga jövőjének ássa a sírját... Az egyén ugyanis csak akkor tud jól élni, ha az egész közösség jól él. Aki úgy gyűjt, hogy másoknál hiány keletkezik, az ütközik az egyetemes emberi lét törvényeivel. Aki pedig úgy gyarapodik, hogy közben másokat is gyarapít, az nemcsak az őt körülvevő közösséget erősíti, de élete még áldást is nyer, hiszen békességgel fekszik és kel, s megerősítő visszajelzéseket kap, hogy az igazak útján jár, nem a közösségromboló hamisokén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése