2017. július 26., szerda

MONDD EL A TELJES IGAZSÁGOT!

„...az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben..." (Efezus 4:15)
Egy tizenéves, aki éppen csak megkapta jogosítványát, et mondta a szüleinek, hogy találkoznia kell a barátaival egy bizonyos étteremben. Csakhogy ilyen étterem több helyen is volt, és a fiatalember egy 120 kilométerre lévőhöz autózott. Azt mondják: „amiről nem beszélsz, az árulkodik rólad". Sajnos a szülei aznap este valamiiért éppen arra jártak. Kép­zeld csak el, mire gondolhatott a srác, amikor megállt egy kereszteződésben, körülnézett, és meglátta, amint édesanyja olyan tekintettel nézi őt, am: a szülők a legnagyobb vét­ségek idejére tartogatnak! Úgy kell élnünk, ahogy a Biblia tanítja: „elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk; meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt" (2Korinthus 4:2). Mondd el a teljes, tiszta, kendőzetlen, nem szépített igazságot, hogy az embereknek ne kelljen a sorok között olvasniuk vagy rejtett jelentést keresniük (Id. 2Korinthus 1:13). Vannak állítások, amelyek valóságtartalmát ösztönösen kétségbe vonjuk, mint például: „Már feladtam a csekket... a kutyussal nem lesz semmi gond... biztos lehetsz benne, hogy nem fogom elmondani senkinek". Azután vannak azok a ravasz hazug­ságok, amelyek igaznak tűnnek (ld. Efezus 4:14). Például szeretnénk jó színben feltűnni, ezért szándékosan kihagyjuk azokat az információkat, amelyek rossz fényt vetnének ránk. Vagy azért, hogy nehogy felbosszantsunk valakit, kicsit „igazítunk" az igazságon. Egy bib­liatanító írja: „A kapcsolati problémák megoldása az egyik legfontosabb képesség, amit el kell sajátítanunk. Ez segíti sikerre a családi életet, a kariért, a tanulmányainkat és a közösségi életet. Ha nem vagyunk képesek ezt megtanulni, sohasem lehetünk igazán bol­dogok. Ha gondod van valakivel, mondd meg neki egyenese, de ugyanakkor szelíden és kedvesen! Ha nem jól fogsz hozzá, kevés reményed marad ara, hogy jól végződik." Tehát: „az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben"!


Nagyszerű kapcsolatok


„Van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél.” (Példabeszédek 18:24)

A jó kapcsolatok építéséhez idő és energia kell. És csak akkor fedezed fel, hogy milyen értékes egy ilyen kapcsolat, ha próbára lesz téve. Egy író így fogalmaz: „Ha azt szeretnéd, hogy a szíved együtt dobbanjon másokéval, komoly mértékű lefaragás szükséges – le kell nyisszantani az énközpontúságot. Olyan ez, mint a buszon utazni; ha felszállnak mások, akkor késznek kell lenned arra, hogy félrehúzódj, és helyet adj nekik és a csomagoknak, amiket hoznak. Amikor így teszel, a tetteid azt juttatják kifejezésre, hogy fontos a másik ember. Azért lesz egy kapcsolat értékesebb, mint sok másik, mert képes a túlélésre és arra, hogy elviselje az átrendeződéseket.”

Két dologban fogható meg, hogy mi az, amit a legtöbbre értékelünk egy barátban: 1) a bizonyosság, hogy nem fog meglépni, amikor az út rögössé válik; 2) annak a tudata, hogy tökéletlenségünk és sebhelyeink nem változtatják meg az ő elkötelezettségük mértékét. Salamon azt mondta: „Van ember, aki bajba juttatja embertársait, de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél.” A minőség a lényeg, nem a mennyiség. Ezért van az, hogy a szívek kapcsolata sokkal erősebb lehet, mint a vérségi kötelék. Ne írj le másokat elhamarkodottan amiatt, ha hibát követnek el, csalódást okoznak neked, vagy meggondolatlanul tesznek valamit. Nem vontatnád az autódat a roncstelepre azért, mert lemerült az akkumulátora, vagy defektet kapott! A szeretet kockázatot jelent, de a nyereség nagyobb, mint a befektetés. Minden sikertörténet mögött olyan embereket találsz, akik volt, hogy annyira csüggedtnek érezték magukat, hogy fel akarták adni; akik elestek, és szükségük volt arra, hogy valaki felemelje őket – és akkor valaki közbelépett, felemelte őket, és segített nekik tovább menni. Az élet nem a vagyonszerzésre és a teljesítményekre épül, hanem a kapcsolatokra. Fordíts hát nagy gondot a kapcsolataidra!
VIGASZTALÁS NEHÉZ IDŐKBEN

„De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket…” (2Korinthus 7:6)

Azt gondolod, hogy Pál túl érett volt lelkileg ahhoz, hogy levertnek, lehangoltnak érezze magát? Nyilvánvalóan nem! Az egyik legfontosabb apostol, az egyház vezetője maga is megtapasztalt a csüggedést, stresszt, nyugtalanságot, sőt még a félelmet is. „Mert amikor megérkeztünk Macedóniába, semmi nyugalma nem volt testünknek, hanem mindenféleképpen gyötrődtünk: kívül harcok, belül félelmek” (2Korinthus 7:5). Nos, hová fordulhatunk erőért a gondok idején? Nézzük meg, hogyan vigasztal és bátorít minket Isten: 1) Megvigasztal jelenlétével. „Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyeleméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben” (2Thesszalonika 2:16-17). Isten természetéből adódik, hogy velünk akar lenni, vigasztalni akar, amikor gyászolunk (ld. Máté 5:4), amikor összetört a szívünk (ld. Zsoltárok 147:3), amikor lenyomnak az élet terhei (ld. Zsoltárok 145:14), amikor aggódunk (ld. Ézsaiás 41:10), vagy amikor betegek vagyunk (ld. zsoltárok 41:4). De fel kell ismernünk jelenlétét, és el kell fogadnunk vigasztalását! 2) Vigasztal Igéjével. „Emlékezz szolgádnak tett ígéretedre, amelyhez nekem reménységet adtál. Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem.” (zsoltárok 119:49-50). 3) Vigasztal imádságaink által. „Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél” (Zsoltárok 138:3). 4) Vigasztal istenfélő barátaink segítségével. Pál azt írja: „Isten… megvigasztalt minket Titusz megérkezésével” (2Korinthus 7:6). Ma keresd azok társaságát, akik vigasztalást hoznak, és te is igyekezz vigasztalni másokat!

Árulás...

A mai nap imádsága:
URam! Légy velem, hogy hűségemet ne törje meg a világ számos kívánsága, s akaratom törékenysége! Ámen

    

Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel; és amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus: "Bizony, mondom néktek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni engem." Erre elszomorodtak, és egyik a másik után kezdte tőle kérdezni: "Talán én?"
Mk 44,17-19

Asztalhoz ülni lehet az ellenséggel is - egy kapituláció aláírására -, de a fehér asztalhoz általában azokkal ülünk le, akik fontosak nekünk, akikkel együtt tudunk és akarunk ünnepelni... Jézus utolsó vacsorája a tanítványaival, ilyen ünnepi alakalom volt. Ez nem csak lehetőség az összetartozás megélésére, de arra is jó, hogy olyan kérdéseket is megbeszéljenek az emberek, melyeket valóban csak a fehér asztal intimitásában lehet szóba hozni.

Egy zárt, összetartó közösségben - ahol jól ismerik egymás erényeit és hibáit, ahol félszavakból is megértik egymást -, megvádolni valakit azzal, hogy áruló, hogy feladja a közösség számára fontos értékeket; nos, egy ilyen kijelentés meglehetősen sértő, egyenesen durva... Az különösen is érdekes, hogy Jézus bár "egy"-ről beszél, a tanítványok nem azt kérdezik "URam, ki az?", hanem azt: "URam, én vagyok az?"

Jézus tisztasága mindig önvizsgálatra indít, szeretetének ereje a szív érzéseinek legmélyebbjére hatol. Ha Ő szól, az önámításnak helye nincs, értelmetlen a vádló körülmények kozmetikáló magyarázkodása, ilyenkor csak egy út járható: a bűnbánaté.

Júdás, akinek marka szorongatja a pénzeszacskót, akiben mindenki megbízott - ezért is választották meg "pénztárosnak" - a tanítványi közösség "bizalmi embere", árulóvá válik. Nem tudjuk, vajon Júdás forradalmat akart? Mindenáron ki akarta provokálni, hogy Jézus szorult helyzetében angyalainak seregét odahívja, s azok harcoljanak Izráelért a római elnyomás ellen? Vagy Júdás eszét egyszerűen csak elvette a pénz? Annyit tudunk, hogy miután Júdás rádöbben, mit is tett - öngyilkos lesz. Júdás számára az a kiút, ami sehová sem vezet...

A tanítványok mintha csak megérezték volna magukban az árulás, a feladás készségét, hiszen amikor színt kell vallaniuk, akkor kivétel nélkül szertefutnak, még a halálba is menni kész Péter is mire megszólal a kakas, háromszor tagadja meg szeretett Mesterét.

Ami különösen szomorú Jézus Egyházának kétezeréves történetében, hogy azt teljességgel átszövik az árulások. Nagyok és kicsik, mind Isten egység-akaratának ellenében történtek... Sajnos, a mostani kor embere sem mentes ettől, a magunk módján mi is eláruljuk a Mestert. Talán nem látványosan, de hatásosan! Amikor az egyháziak, a hivők, világiabbak a világiaknál; amikor Jézus követéséhez méltatlan életet élnek azok, akiknek "só és világosság" kellene hogy legyen az életük; akkor széttörjük nem csak a magunk és az egész Egyház reményteljes jövőjét, de megbotránkoztatunk a jelenben nemcsak az Egyházban élő kicsiket, de az Egyházon kívül álló "keresőket" is... Ezek után mit mond majd nekünk a Mennyei Gazdánk? Bizonnyal nem azt, hogy "jól van, hű és okos szolgám"...




Együttműködés..

A mai nap imádsága:

URam! Tégy készségessé a jóra, s Leked vezessen, hogy gyakorolhassam naponta a szeretet józanságát, a Te dicsőségedre, s mindannyiunk boldogulására! Ámen


Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól... Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.
Mt 6,1 és 3-4

Minden nagy projekt mögött nagylelkű emberek állnak, de az esetek túlnyomó részében a nagy áldozatokat a "kisemberek" hozzák - lásd az özvegyasszony kétfilléres adományát! Manapság, mikor válságban vannak a közösségek - a párkapcsolatiak éppen úgy, mint a konszernes nagyok - a lassan, de biztosan inflálódó pénz mellet új valuta jelenik meg, mely mindig is az értékek regenerációját képviselte: a bizalom.

Ahogyan a bal kéz (automatikusan) segít a jobbnak, s fordítva, ugyanígy kellene hogy segítsék az emberek is egymást, hiszen egymás kölcsönös segítésében rejlett mindig is az emberi lét(ezés) magasabb formája, s a túlélés egyedüli biztosítéka mindig is a közösség volt!
Elszomorító kampánynak részesei a nyugati, jóléti világ médián-csüngő állampolgárai, mert az elmúlt hetekben egymást érik a szívszorító beszélgető- és dokumentum-műsorok és az azokat gyakran megszakító adomány-gyűjtő reklámok... Mindegyik az afrikai szárazságról, s a nyomában keletkező éhínségről, nyomorúságokról tudósít, ill. biztatja még intenzívebb adakozásra az embereket. Nyílt titok, ezeknek a műsoroknak az egyértelmű célja a lelkiismeret folyamatos ébrentartása, jóllehet a lelkiismeretességet talán azoknál kellene ébresztgetni, akik euro-, és dollár-milliárdokat utalnak át bankok konszolidálódására és hihetetlen összegeket költenek, szavaznak meg fegyverkezésre... Senkinek nem jut(ott) eszébe "odafönn", hogy az ínséget szenvedő másik ember is istenteremtette EMBER? Sajnos úgy néz ki, hogy nem...

Jézus URunk arra tanít minket, hogy az Atya mindent lát, s mindenkinek mindent megfizet... Jónak jóval fizet, gonosznak is azzal, amit megérdemel. Az isteni nagy "színjáték", az emberi történelem érdekessége, hogy Isten nem rögtön fizet, s nem bottal ver... de az is a létezés törvénye, hogy Isten nem felejt, s mindennek ára van! Aki tehát nem kooperál felebarátjával, az ne várja, hogy az Isten együttműködik vele, s jutalomban részesül...


Hit és cselekedet...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked az életemet, s mindazt a jót, amit mások életén keresztül ajándékozol nekem. Add, hogy ne perlekedjek Tőled rendelt sorsommal, hanem megtaláljam életemben azokat a gyöngyszemeket, melyeket számomra rejtettél el titokzatosan szép, s derűsen építő emberi találkozásokban! Ámen

   

Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit?...Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.
Jak 2,14 és 2 6

Elkötelezett életű protestáns emberek között alig akad olyan, aki ne ismerné a reformáció szóluszait: "Sola Fide, sola Gratia, solus Christus!" -, azaz egyedül hit, egyedül kegyelem, egyedül Krisztus. Jóllehet Jakab apostol levelében nem hemzsegnek a megigazulástani teológus szakfogalmak - ő inkább a keresztény gyakorlati élet hétköznapi józanságával ragadja meg az Isten valóságát -, de ő sem kerülheti ki a mindenkit izgató kérdést: Akkor most hitünk vagy cselekedeteink alapján üdvözülünk? Az igazság az, hogy akár a hitünket, akár a cselekedeteinket nézzük, mindkettő hagy bőven kívánnivalót maga után, így se egyik, se másik nem 'garantálná' a mennyországba való "bejutásunkat". Bizony, töredékes a hitünk, s tökéletlenek a cselekedeteink is... Mi hát a megoldás?

Először is: az üdvösség dolga nem a mienk, hanem az Istené. Ő munkálja azt mindannyiunk életében, gondviselő kegyelme által. Nem a mi feladatunk eldönteni, ki hova jut majd, ha befejezi földi pályafutását. Amennyire bonyolult az egyszerűnek tűnő élet, olyannyira bonyolult az egyszerűen kimondható üdvösség is. Már maguk a fogalmak - üdvösség, mennyország, kegyelem, örökélet stb. - is, mind magyarázatra szorulnak, hiszen mindenki egy kicsit mást ért alatta. Abban azonban mindenki egyetérthet, hogy teremtménynek nincsenek "jogai" - hogyan is lehetnének(?) - a Teremtőjével szemben, hiszen kapcsolatuk nem mellérendelt, hanem alárendelt. Ezért mindenféle okoskodások, melyek mélyenszántó gondolatoknak tűnnek, esetleg még dogmatikus szintre is emelked(t/n)ek - az Isten előtt semmiféle érvényük nincs. Az Isten előtt ugyanis nincs olyan, hogy "De, Uram..." Az Örökkévalóval ugyanis nem lehet 'kupeckodni' - Ő ugyanis Isten. Nekünk ember-szerű elképzeléseink vannak Róla, de Ő nem ember, hanem Isten. Pont.

Jó teológusaink azért igyekeztek választ keresni kínzó kérdéseinkre - s találtak is. Azt mondták ugyanis: "Cselekedeteink alapján ítéltetünk meg, de hit által üdvözülünk." Ebben a mondatban megkapja megfelelő súlyát egyik és a másik is. Nincs keresztény élet (jó)cselekedetek nélkül, ahogyan hit nélkül sincs krisztuskövető élet. Jócselekedeteink, melyeket valójában csak azért tehetünk meg, mert kegyelmes volt hozzánk az Isten - életet, egészséget, lehetőséget teremtett számunkra - nap mint nap formálják hitünket, s ez a változó-fejlődő hit visszahat cselekedeteinkre is. Szépségét a bizonyságtevő életünknek az adja, hogy a Szeretet történésének részesei lehetünk.

Bennünk munkálkodik a hit, s közöttünk 'történik' az Isten szeretete. Ezért mondja a Mester:" Isten országa bennetek/közöttetek van!"


Következetesség...

A mai nap imádsága:

Oly sokszor következetlen vagyok, URam... s ha nem segítettél volna oly gyakran, bizony ma máshol tartana életem, mint ahol vagyok. Adj Uram nekem tiszta szívet, hogy Benned élhessek, s Te énbennem, hogy minden nap megtapasztalhassam kegyelmedet, s bizatató szeretetedet! Ámen.


   
Bemenve a templomba, Jézus kezdte kiűzni azokat, akik árusítottak és vásároltak a templomban, felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit,
Mk 11,15b

Jézus egyházkritikájának legmarkánsabb megnyilvánulásáról tudósító Márk evangélista tömör mondata a fenti idézet. Félreérthetetlen, egyértelmű az üzenete: Mire való az Isten háza, s mire nem... Azon kár lenne vitatkozni, hogy az ember vallásos lény-e vagy sem. Ha nem lenne az, akkor nem keresné mindenben és mindenhol a titkokat, s nem menne el teljesítőképességének végső határáig. Mert mindig a végek közelében, a befejezés előtti pillanatokban nyilvánul meg egy kis időre az igazság. Ennek ellenállni nem lehet, olyannyira nem, hogy sok ember a határkeresésében leli életének tragikus végét.

Egy bizonyos: a templom nem a kupeckodás helye. Sem a pénz machinációjé vagy a jószándékú segítés álcájába bújtatott könnyű pénzkereseté. Jól tudjuk, hogy a középkori hatalommániás katolikus egyház milyen tökéletességre juttatta el a vallásos érzelmeken nyugvó üzletrendszerét: Gondolhatnók a búcsúk és extrabúcsúk bűnbocsánat-ajánlataira, vagy a zseniálisan kigondolt purgatórium-elmélet segítségével - gyakorlatilag évszázadokon átnyúlóan - megsarcolt embermilliókra...

Sokminden megvehető pénzen, de ami a legfontosabb, azt a világ minden kincséért sem szerezhetjük meg! Ami a legfontosabb, ami leginkább kell mindannyiunknak - az elrejtettség, a bizalom, a szeretet - ezeket csak akkor kapjuk meg, csak akkor lehetnek a miénk, ha a legnagyobb árat ajánljuk meg értük: azaz önmagunkat, egész életünket. Csak egy darabkával, életünk egy bizonyos részével nem "kenyerezhető le" a JóIsten. Ahogyan mi is teljes szerelmet, és odaadást várunk el a társunktól, úgy az Isten sem éri be a részlegessel...

Ezért nincs nagyobb nyomorúság, mint amikor valaki csak "mintha-keresztény". Külsőségekben megnyilvánuló, vallásoskodó magatartással, a hétköznapokba beleékelődő rítussal nem lehet közelebb jutni Istenhez, de igen gyorsan eltávolíthatjuk környezetünkből a jóérzésű embereket. Kifizetni a halálig menő Isteni Szeretetet önkéntes áldozatát nem lehet sem aszkézissel, sem böjtöléssel, sem éjjel-nappalos imádsággal, de benyomáskeltő jócselekedetekkel sem. Mindezt csak elfogadni lehet... erről szól az evangélium. Az egyház dolga, hogy az evangéliumot hirdesse. Ha a pap csak módszereket propagál a szószékéről, akkor legjobb igyekezete ellenére is csak életstílus-kereskedő csupán, de a Teremtő Istennel semmi dolga. Márpedig Isten nem éri be a felszínnel, a látszattal, neki a teljesség kell, hogy Ő is megnyilvánulhasson teljességében.


Külső és belső békéért.

A mai nap imádsága:

Uram! Te látod az embervilág mohóságát, az egyes ember bűnét és nyomorúságát. A kínzó kérdéseinket, s ügyetlen válaszainkat. Könyörülj rajtunk, hogy teremtett gyönyörű világunkban dícséretedet még sokáig énekelhessék gyermekeid! Ámen.

"Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott le." Jn 6,41b

Még mielőtt végképp elsuhanunk néhány évtizedes szenvedésünk színteréről, ebből a gyönyörűnek teremtett földi világunkból, egyszer-kétszer átvillan rajtunk a gondolat: szeret az Isten. Ha nem így lenne, már rég pont került volna életünk végére. Nem az Isten haragja az, ami előidézője egy-egy kritikus, életveszélyes pillanatnak - hanem mi magunk, a bennünk lázongó, elégedetlenkedő ember.

Míg az egyik oldalon a mindenkori történelem kortárs szentjei irgalomról, megbocsátásról, szeretetről beszélnek, addig a másik oldalon jogosság és önrendelkezés alapján kard után nyúlnak... Pedig "aki kardot fog, kard által vész el" - mondja Jézus. Mi az az erő, készség az emberben, mely felébreszti bosszút? Miért nem tanul múltjából az ember? Miért nem elégséges az okulásra akár csak egy huszadik század, a gázkamráival, gulágjaival és atombombáival? Hatalom-éhes diktátorok, magukat különbnek tartó nemzetek mindig akadnak, s folyamatosan egymásra rontanak... de miért is?

Mert tudják, hogy ebben a földi világunkban lehetne szépen és boldogságban élni, de szívükben elrejtve érzik az Isten hiányát... a tátongó űrt pedig hamar kitölti a "légió", mert sok neve van: önzés, kivagyiság, gonoszság, bírvágy, bosszú, irígység... Hány és hány emberlélek morzsolódik fel ma is, mert hamis büszkeségből, önrontó dacból nem hajlandó meghajolni az élet igazsága előtt: azaz, minden jó, minden szentség, a test és lélek (illetve akinek fontos a jobb megértéshez: szellem is) harmóniája csakis az Isten erőterében áll össze egységgé. Csakis ott, Nála olvadnak a kérdések és válaszok, a háborgó miértek és kijelentett titkok Eggyé... Amit mi mindebből itt és most, néhány pillanatra megsejthetünk: szeret az Úr... s szeretetét átélve felismerhetjük: a nagy igazságtalanságok, szenvedések, de elkövetett bűneink nehezen hordozható következményei is csak Istenben nyernek feloldást. Végünk lehetne... de még sincs itt a vég... mert az ÚR szeret.


Szolgálatokért...




A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy meg tudjam tenni azt, amit szeretném, hogy velem tegyenek! Ámen



"Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták."
Mt 7,7

Régi bölcsesség, hogy nem elég a jót akarni, tenni is kell érte... Ha csak elvárások vannak, de teljesítmény semmi, akkor hamar meghasonlik az adott közösség. Az élet kooperáció, ha nincs meg az adok-kapok elv igazságossága, akkor csak a paraziták szaporodnak. A világ sajnos azért olyan, amilyen, mert elszaporodtak a társadalom nyakán élő inproduktív emberek. A spekulációt az alkotó munka rangjára emelték, a negatív hírek (felrobbant, lezuhant, megölték) iránymutató szalagcímekben az újságok, a média címoldalán virítanak, "trendet" mutatnak, az értékteremtőket, akikre a társadalom épül, pedig lassan meg sem említik... Drámaian visszaesett a gyerekvállalási "szándék", természetessé vált, hogy a közösséget csak terhelik a gyakran irreális kívánságokkal, de mindeközben vajmi keveset tesznek azért, hogy az "Én" személyes kicsiny része beletekerüljön a nagy egészbe. Pedig az életszentség ezt jelentené: szolgálni, hiszen "sokkal jobb adni, mint kapni."

Az a közösség, az a kultúra, amelyben az értékteremtés, s az értékmegőrzés - értsd: szociális igazságosság, részvét a másik iránt, a szolidaritás, a másik megbecsülése - elvész, az a kultúra nem lehet az élet, csakis a halál kultúrája. Az ilyen közösségben előreprogramozott a meghasonlás, a bukás, az ilyen társadalom törvényszerűen kollíziós pályán van, s csak idő, s nem lehetőség kérdése mikor történik meg a "nagy bumm"...

Adni azt jelenti, megtalálni emberségem lényegét. Aki csak azt akarja, hogy őt szeressék, az a lét alacsonyabb fokán áll. Akinek azonban az fáj, hogy nem adhat szeretetet másoknak, az jár a helyes úton. Erre vagyunk teremtve , ez az emberi hivatásunk, akkor tükröződik az istenképűségünk, ha adunk. Ha csak elveszünk a közösségből - legyen az szűkebb vagy tág , ha mindig csak magunkra gondolunk, akkor szánalmas paródiái vagyunk a teremtésnek, akkor megkeserítjük nemcsak embertársaink életét, de megkeseredünk mi magunk is. Hitler, az őrült diktátor a háború utolsó éveiben alig mutatkozott a nyilvánosság előtt, visszahúzódottságában sok betegség is gyötörte. Churchill a nép közé ment, mindenkit bátorított, buzdított. Szerették. Ismert volt nem éppen egészséges életmódja (whisky, szivar, "No sport!") mégis magas kort ért meg, mert az áldozatos élet erőt ad, az önzés erőt vesz el...

Isten azt mondja: elfogadlak ilyennek

"...fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által." (Efézus 1:5.)

Sokan arra építjük az önbecsülésünket, amit mások gondolnak rólunk, s ezért keményen dolgozunk azon, hogy elfogadjanak minket. Megvásárolunk dolgokat, viselünk dolgokat, csatlakozunk dolgokhoz – kizárólag azért, hogy a családunk, a barátaink, a munkatársaink, a feletteseink elfogadjanak.

A mai igevers azonban azt mondja, hogy Isten már elfogadott minket Krisztusban.

Mondja-e Isten, hogy ki kell érdemelned az elfogadását? Egyáltalán képes lennél kiérdemelni? Nem. A Biblia csak azt mondja: Isten elfogadott.

Ha hívő vagy, már befogadtad a szívedbe Jézust. De vajon megértetted, hogy Isten is elfogadott téged? Feltétel nélkül szeret, és azért fogad el, aki vagy.

A Zsoltárok 27,10 azt írja: „Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem.”

Néhányan olyan szülők mellett nőttek föl, akiknek soha semmi nem volt elég. A tökéletességet várták el. Nem számított, milyen keményen próbálkoztál, soha nem tudtad kivívni a megbecsülésüket. Ha négyest kaptál, ők ötöst akartak. Ha ötöst kaptál, ők csillagos ötösre vágytak. Mindegy volt, mit tettél, az soha, soha nem volt nekik elég. Még ma is ezért küzdesz, hogy kivívd a szeretetüket és a megbecsülésüket.

Ha ez igaz rád – akár a szüleiddel, akár bárki mással kapcsolatban, akinek a tetszését mindig próbáltad kivívni –, tudnod kell két dolgot:

1. Legnagyobb valószínűség szerint soha nem fogod tudni elnyerni a megbecsülésüket és a szeretetüket. Nem azért, amilyen te vagy, hanem azért, amilyenek ők.

2. Nincs is szükséged a megbecsülésükre, mert Istennek így is jó vagy. Nem kell a megbecsülésük ahhoz, hogy boldog lehess.

Annyira felszabadító ezt megérteni. Csak egyetlen személy szeretetére és megbecsülésére van szükséged, és azt már megkaptad: Isten azt mondja, hogy elfogad ilyennek!


Isten azt mondja, hogy alkalmas vagy!


Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít. (Fil. 4:13)


„Mindenre készen állok, és mindenre alkalmas vagyok általa, aki feltölt belső erővel. Így hát én magam elegendő vagyok, miután Krisztus azzá tett engem.” (alternatív fordítás)

Amikor Isten betölti Szellemével az életünket, az magabiztossággal jár. Nem azzal a hamis, nonszensz, önellátó, önsegítő pszichológiával, amit a világban látunk - „Én rendben vagyok, te is rendben vagy.” Amikor körülnézek, legszívesebben azt mondanám: „Én nem vagyok rendben, és te sem!” De a helyzet az, hogy Isten szerint „rendben vagy”. És ha Isten szerint rendben vagy, akkor tényleg rendben vagy.

Különféle emberekkel találkoztam már, akik a világ szemében elképesztően sikeresnek számítanak. És mégis, a legtöbbjük hozzá nem értőnek, bizonytalannak és alkalmatlannak érzi magát.

És te? Lehet, hogy te az életedre nézve azt gondolod, hogy működőképes. Persze, megvannak a problémáid, te a többiekhez hasonlítva valószínűleg sikeresnek mondanak. Mégis, legbelül emészt a bizonytalanság, önbizalomhiány és az alkalmatlanság érzése. Miért van ez?

Azért, mert még mindig a múlt rég lejárt lemezeit hallgatod. Újra és újra lejátszod őket a fejedben. Az alapján cselekszel, amit mások mondtak rólad húsz, harminc vagy negyven évvel ezelőtt, és már akkor sem voltak igazak, nemhogy most! A lejárt lemezek ezt mondogatják: „Nem számítasz!” Isten azt mondja: „De igen!”. „Vesztes vagy!” - Isten válasza: „Nem, nem vagy az!” „Senkinek sem számítasz!” - Isten válasza: „Fontos vagy nekem!”

Ne higgy többé ezekben a hazugságokban, higgy az ÚRban! Ne nézz többé abba a görbe tükörbe, amit a kortársaid, partnereid, szüleid tartanak eléd. Ismételgesd inkább azt, amit Isten mond neked: „Elfogadható, szerethető, értékes, és alkalmas vagyok, és megbocsáthatóak a bűneim.”

Miben fogsz hinni? Abban, amit mások mondanak rólad, vagy abban, amit Isten mond?


Isten azt mondja, hogy megbocsájt nekünk!


„Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem." Ézs 43:25


Amikor valami elromik az életünkben, rögtön arra gondolunk, hogy „Isten haragszik rám, ez biztos. Elkövettem azt a dolgot tegnap, (vagy tavaly, vagy húsz évvel ezelőtt) és most Isten visszaadja nekem."

Vajon Isten így bánik a gyermekeivel? Egyáltalán nem. Ézsaiás azt írja, hogy vétkeinkre többé nem emlékezik. Ha megvallottuk neki, Ő megbocsájtotta, elfeledte és nem hozza elő újra őket.

Ha megtért keresztények vagyunk, jól jegyezzük meg az Efezus 1:4-5-öt: " Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint..."

Észrevesszük azt, hogy ha Isten ránk tekint akkor Jézus Krisztuson keresztül szemlél minket? Jézus kifizette a keresztfán az összes bűnünket, azért, hogy bocsánatot nyerjünk és vétkeink feledésbe merüljenek.

Ezért igazi ÖRÖMHÍR kereszténynek lenni. Átadjuk Jézusnak egész életünket - a jót, a rosszat, a kellemetlent - Ő elveszi tőlünk, megbocsájtja és új esélyt ad. Ezt mondja: "Most hibátlannak látlak. Szeretetembe öltözve állhatsz előttem."

Ne várj mennyet a földön!


„Lelketekben és testetekben megújultan, az Istennek tetsző életet válasszátok; mert arra lettetek újjá teremtve, igazságban és szentségben” (Ef 4,22-24 MSG).

Több vallás és a “New Age” filozófiája is terjeszti a régi hazugságot, miszerint isteni természettel rendelkezünk, vagy istenekké válhatunk. Értsd és mondd: Soha nem leszel Isten, és nem vagy isteni sem!

Sátán legrégibb kísértése ez a pökhendi önáltatás. Már Ádámnak és Évának is azt ígérte, hogy amennyiben hallgatnak rá, olyanok lesznek “mint az Isten” ( Móz 3,5).

Ilyen irányú törekvéseink bújhatnak meg a próbálkozásaink mögött, amikor a körülményeink, a jövőnk, vagy mások megváltoztatásán ügyeskedünk. Ami teremtett, az nem lehet Teremtővé. Isten nem várja el tőled, hogy istenné légy; viszont azt akarja, hogy istenfélő életeddel tükrözd a szándékait a döntéseidben, a tulajdonságaidban és a természeteddel. Lehetővé tette, hogy az „Istennek tetsző életet” válasszuk, miután lelkünkben és testünkben megújultunk, mert erre lettünk „újjá teremtve, igazságban és szentségben” (Efézus 4,22-24 MSG).

Isten végső célja a földi életünkre nézve nem a kényelem, hanem a jellemünk átformálása. Lelki érettségre nevel bennünket, hogy Krisztusra hasonlítsunk. Krisztusiakként sem veszítjük el a személyiségünket, soha nem válunk személytelen klónokká.

Egyéniséged sajátos vonásait Isten adta a teremtésben, ezeket ő nem veszi vissza tőled sohasem. A Krisztusra hasonlítók jelleme lesz más, míg személyi adottságaik megmaradnak.

Ha Istennek ezt a célját az életeddel kapcsolatosan figyelmen kívül hagyod, frusztrálni fognak azok a dolgok, amiket megváltoztatni nem lehet. Például, a körülményeid miatt zsörtölődsz - hogy miért éppen veled történnek ilyen dolgok? Az egyik válasz ez lehet: "Az élet nem könnyű - punktum!" Ez szükséges a növekedésünkhöz. Ne hazudj a valóságról: a Föld nem a Menny!

Egyes keresztyének - félreértve Jézus tanítását a bővölködő életről (János 10,10) - azt gondolják, hogy az a tökéletes egészséget, keleti kényelmet, zavartalan vidámságot, álmaik beteljesedését és az esetleg mégis felmerülő problémák hit és ima általi azonnali megoldását jelenti.

Egyszóval, a földi mennyországban reménykednek, és a keresztyén életet gondtalannak képzelik.

Az ilyen szemléletmód dzsinnek tartja Istent is, akinek az a dolga, hogy a jólétét féltő ember rendelkezésére állva, szolgáljon. Isten nem az inasunk, és ha bedőlsz a kísértésnek az élet gondtalanságáról, óriásit fogsz csalódni, hacsak nem kezdesz el önmagadnak is hazudozni.

Soha ne felejtsd el, hogy az élet nem rólad szól! Azért vagy, mert Isten így akarta – és nem fordítva. Miért lenne mennyei a föld, amikor örökké tartó üdvösségre vár Isten a Menny valóságában? Itt arra kaptunk időt és kegyelmi lehetőségeket, hogy a jellemünk megváltozzon és megerősödjön a ránk váró mennyei létre.

Beszéljünk róla!

Istennek az a terve veled, hogy a jellemed olyanná legyen, amit a jézusi boldogmondásokban, Pálnak a Lélek gyümölcsét és a szeretet valóságosságát, valamint Péter apostolnak a hasznos, gyümölcsöző életet bemutató tanításaiban elénk tár az Ige (Máté 5,1-12; Gal 5,22-23; 1Kor 13; 2Pét 1,5-8).