Életvezetésünk...

A mai nap imádsága:

Istenem! Ezen az új napon is választások elé állítasz. Melyik utat válasszam, melyik döntésem mellé álsz oda Uram?! Kérlek, tisztítsd meg szívemet az önzéstől, hogy azt adhassam tovább, amit Tőled kaptam, s azt fogadjam, amit nekem szántál! Ámen.

Mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.

2 Móz 20,5-6

Törvény nélkül minden hamar szétesik, de csak a törvényre nem lehet életet alapozni. Legyen az zsidó orthodoxia, kazuisztikus iszlám vagy keresztény kegyeskedő törvényeskedés, egy hatalmas fának különböző időben vetett árnyékát látjuk. Örök emberi tévedés, amikor a törvény mindenhatóságát, az Isten mindenhatóságával keverik vagy egybemaszatolják. Számtalan egyéni sors roppant már bele abba, mert a szeretet helyett a tradíció szívtelen alkalmazását tekintették egyedüli lehetséges megoldásnak... Mi több, melyik nagyobb, a törvény vagy annak alkotója?

A válasz egyértelmű. Ennek ellenére mégsem az Isten mindent meghatározó "képűségét" a szeretetet igyekszik az ember visszatükrözni. Pedig Isten világosan beszél: aki szeret, az jutalmat kap, aki gyűlöl az büntetést. Sokan - azok, akik nem vagy alig figyelnek a lelkükre - azt gondolják, hogy a szankciók majd csak "odaát" válnak valóssággá, ha egyáltalán van odaát...Az igazság azonban sokkal egyszerűbb: Mindenért megfizetünk már itt a földön! Bűneink, vétkeink miatt itt szenvedünk, a hibák, a mulasztásaink következményeit már itt "nyögjük"... Ennek az igazságnak a lenyomatát hordozza a Tízparancsolat "felvezetése" is , hogy ti. mindennek következménye van, melyeket a Biblia átoknak vagy áldásnak nevez. Az áldás mindig erősebb, mint az átok, ezért kell áldást mondanunk, ezért kell (meg)élnünk az Istentől kapott jókat. Ezek elmulasztása is bűn, ami elválaszt a Teremtőtől.

A középkori ember rettegett az Isten eljövendő haragjától, a végső számadás napjától - ezért is volt oly sikeres a bűnbocsátó cédulákkal való kereskedés. A "mindenért fizetni kell"-elv ma is alapjaiban határozza meg az emberek életét, az egy másik kérdés, hogy Isten nélkül nincs tisztában az ember azzal, minek mennyi az ára... Ezért a modern embernek rettenetesen nagy "melléfogásai" vannak: aranynak véli a gagyit, az örökkévalót pedig eldobandó vacaknak minősíti.

Az Istenre figyelő ember nem keveri össze a földieket a mennyeiekkel, jól tudja, hogy melyiknek mi a szerepe. A törvénytől nem vár megigazulást, s a megélt szeretettől sem kéri számon a tökéletességet. Az istenelképzelésekkel szívesen zsonglőrködő ember okoskodásai sokakat megtévesztenek, de aki szívét megüresíti, s abba naponta törekszik behívni az Istent - az alapvetően nagyot nem tévedhet. A szívben lakozó isteni szeretet ugyanis mindent megold, amit nem, azt pedig képes elhordozni.

Jóság...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy megtalaláljam mai napon is, a bennen lakozó jobbik énemet! Ámen

Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.
1 Pt 3,9

Rendben... Sérelem ér, s nem teszek ellene semmit. Na de, ha én nem törődöm magammal, akkor ki fog segíteni rajtam? Ha jogtalanság ér, akkor mondjak le jogaimról? Ha jogorvoslatot nem is keresek, de azért legalább jogom van kimondani a véleményem, nem? Megannyi jogos kérdés, melyek megválaszolásra várnak...

Minden embernek igénye van a tisztességes bánásmódra, s joggal el is várhatja azt másoktól, különösen, ha ő maga is tisztességes ember. Ugyanakkor az életminőségünket rontó gonoszkodások ellen semmit nem tenni: behódolás a körülményeknek, szolgai elfogadása annak, hogy "Sajnos ez van, ilyen az élet, mit csinálhatnánk?". "Elég baj az , ami van, ne csináljunk belőle még nagyobbat..." Mit tegyen a keresztény ember, aki szintén "emberből van"? Bizony csak igen kevesen vannak azok a jókeresztény/szentek(?), akik képesek nem úgy válaszolni az őket ért igazságtalanságra, mint ahogyan az általában történni szokott, hiszen még a közmondás is azt mondja: "amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten." (akció-reakció!)

Egyháztörténelemből tudjuk: a keresztényeket az első három évszázadban üldözték. Amikor a milánói edictum (313) után Kr. u. 380-ban I. Theodosius, római császár államvallássá teszi a kereszténységet, szép lassan "beindul" a pogányok módszeres üldözése. Tény, hogy jónéhány "pogány" papot lincseltek meg, vertek agyon, égettek meg máglyán... Az ember az Egyházban is ember marad! (Nem csak a politikai fordulatok okán, sajnos minden rendszerváltozásnál történnek véres tisztogatások... csak ezek nem mindig publikusak! Az ok egyszerű: Az Isten megbocsát, de az ember nem felejt...)

Az ember már csak ilyen. Egyszerre megigazított (Isten által), s ugyanakkor bűnös is: simul iustus et peccator, ahogyan a régi teológusok vallották. Isten azonban nem bosszúállásra, gyalázkodásra teremtette az embert, hanem szeretetre, s arra, hogy áldást mondjon... Átkot mondani mindenki tud, áldást csak a kiváltságosak. Akinek szíve Isten szeretetével van tele, azok válhatnak a Felülről alászálló Jónak továbbító eszközeivé, bennük van meg az méltóság, ami elengedhetetlen a nemes gondolatok közlésének, a tiszta érzelmek közvetítésének!

Szenvedélyek...

A mai nap imádsága:

URam! Add szívünkbe szeretetedet, hogy az legyőzzön bennünk minden magunkat és másokat romboló vágyat! Ámen

Ne nézd a bort, hogyan vöröslik, hogyan gyöngyözik a pohárban. Bizony simán lecsúszik az! De végül megcsíp, mint a kígyó, megmar, mint a vipera. Szemed zavaros dolgokat lát, te magad pedig össze-vissza beszélsz.

Péld 23,31-33

Bibliánk szerint a bor készítés "todománya/művészete" Noéig nyúlik vissza. Isten eredeti tervében tehát nem szerepelt az alkohol - az ember boldogságának tehát nem lehet biztosítéka a borivás. Érdekes, hogy háromezer évvel ezelőtt a bódító italok mértéktelen fogyasztását súlyos karakterhibának vélték, mára viszont ugyanezt (az alkoholizmust) betegségnek gondolják. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) egyértelműen a betegségek közé sorolja. Magyarországon kb. 800.000-1.000.000-ra tehető az "alkoholbetegek" száma. Az alkoholizmus férfiaknál gyakrabban fordul elő, a férfi/nő arány 4:1, azonban kutatási adatok szerint ez az arány lassú kiegyenlítődési tendenciát mutat.

Tény, hogy az alkoholfogyasztás egyre súlyosabb, társadalmi méretű problémákat generál. Ezt szociális tünet-együttesnek nevezik, amikor is a gyakori ittasság képtelenné teszi az egyént a tanulásra, a munkára és a társadalmi beilleszkedésre. Gyakran a házasság ill. párkapcsolatok felbomlásához és indokolatlan munkahelyi hiányzásokhoz, teljesítménycsökkenéshez, majd elbocsátáshoz vezethet. Sóvárgás, azaz ellenállhatatlan vágy az ivásra. Kontrollvesztés, azaz a további alkoholizálás a kialakuló szövődmények, a kifejezett tiltás, az életvezetés törése ellenére is folytatódik. A "beteg" az első pohár után nem tud megállni, kényszeresen iszik tovább. Mindezek hozzájárulnak, hogy az alkohol megszerzése és fogyasztása az élet egyre nagyobb részét tölti ki a beteg életében. Személyiségváltozás, mint például ingerlékenység, hangulatváltozások és ezek által vezérelt kritikátlan megnyilvánulások, esetenként agresszivitás. A folyamat előrehaladásával az intellektuális funkciók is látványosan hanyatlanak.

A Biblia szerint a mértéktelen borivás nem betegség, hanem bűn. Bűn, ami elválaszt az Istentől, s a közösségtől, s melynek következményei között ott vannak a testi nyomorúságok, betegségek is. Lehetne behatóan elemezni az okokat - genetikai komponensek, pszichodinamikai-, társadalmi-szocio-kulturális tényezők -, sajnos az "eredményen" nem változtat: Isten életet ajándékozott, amire nem vigyáztak. A felelősség persze nemcsak az alkoholisták lelkén szárad... mindazok, akik jó üzletet látnak az "italkereskedésben", akik reklámozzák a "fogyasztást" - hogy együk-igyuk betegre magunkat(!) -, bűnrészessé válnak... Bűnrészes az a szülő is, aki ivászatával, dohányzásával, munka-kerülésével "szociális mintát" él gyermekei elé, s bűnpártoló az, aki legalizálná a "könnyű" drogokat - mintha nem lenne elég bajunk van az ittas vezetésből, az alkohol-fokozta-okozta erőszakból -, de bűnsegéd az is, aki elfordítja fejét mindettől, s szótlanul továbbmegy.

Az pedig ne nyugtasson meg bennünket, hogy mindezt "bűnszervezetben", a társadalom működőképességét veszélyeztető méretekben "csináljuk" az egész világon! Az Isten nem büntetőjogi kategóriákban gondolkodik, s nem is 'kollektíve' kér majd számon minket, hanem egyenként! Persze, ha nincs Isten, akkor számonkérés sincs, s akkor minden a legnagyobb rendben van... vagy mégse?

Testünk...

A mai nap imádsága:

Uram, köszönöm Neked testemet! Add, hogy ne éljek vissza kegyelmeddel, s arra használjam csodálatos ajándékaidat, amire adtad őket! Ámen

Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.

1 Kor 12,24b-26

Tényleg csodálatos "masina" a testünk! Isten minden szükségeset beleteremtett, melyek szüntelenül szolgálnak minket életünk folyamán. Csak amikor kezd életünk pályája lefelé ívelni és szembesülünk a ténnyel, hogy végül mindent - ami testi -, vissza kell adnunk Teremtőnknek, akkor döbbennünk meg önmagunkon felsóhajtva: Bizony, vigyázhattunk volna jobban is erre az isteni gépezetre... Eleink bölcsen azt mondták: "Darabokban halunk meg!" S valóban, először csak látásunk romlik, aztán fogaink romlanak-gyengülnek... s ide, a három pont után mindenki odagondolhatja személyes testi gyengeségeit. Isten kegyelme, hogy szerveink még meggyengült állapotukban is hihetetlen teherbírással képesek "szolgálni" minket - ebben is meglátszik Isten teremtő hatalmának nagysága és gondviselő szeretete.

Minden szervünknek elengedhetetlenül fontos szerepe van az életben. Mindegyik tudja a feladatát, s csöndben el is végzi azt. A szív vért áramoltat az erekben, a gyomor emészt, a máj tisztít, a vese kiválaszt, az immunrendszerünk védekezik - az agyunk pedig 'koordinál'. Mindegyik szervünk 'becsülettel' dolgozik, hogy nekünk rendelt napjaink boldogságban, harmóniában telhessenek. Testünket ugyanis arra kaptuk, hogy érezzünk, hogy szeressünk általa, hogy segítségével építsünk és szépítsünk! Ha a kéz simogatás helyett inkább üt, ha nagyobb örömmel kovácsol fegyvert, minthogy építene -, akkor célt tévesztettünk, létünknek nem ez az Istentől rendelt feladata!

Másért küldettünk a Földre. Elsődleges feladatunk, hogy felismerjünk életünkben az Isten szeretetét, s tükrözzük azt mások felé. Felismerve készségeinket/tálentumainkat alkossunk, szolgáljunk egymásnak, gondoskodjunk mindenekelőtt szeretteinkről. Ha Isten alkalmasnak teremtett minket a házaséletre, a családalapításra, akkor ne tékozoljuk el egészségünket hiábavaló dolgokra - amit úgy is megemészt a moly vagy rozsda -, hanem használjuk testünk adottságait rendelt időben(!) arra, amire kaptuk őket... Mára ugyanis sokhelyütt felborult az élet 'rendes menete', s a fiatalság évei "önmagukért, az élményért" telnek, s nem a jövőért... Ennek elhibázott volta akkor válik nyilvánvalóvá, amikor elmúlnak azok a bizonyos "legszebb évek", s kétségbesetten, az ötödik X vonzásában, orvosi segítséggel gyermekért próbálnak küzdeni... Isten azonban figyelmeztet idejekorán mindannyiunkat. Ez is az evangélium egyik vetülete. Akinek van füle, hallja!

Törvény...

A mai nap imádsága:

Istenem! Örök törvényeid tartanak meg engem, s enyéimet. Hála Neked, hogy fenntartod, s kormányozod a világot, s nem hagysz benne magunkra minket! Ámen.

Majd fölment Mózes és Áron, Nádáb és Abíhú, meg Izráel vénei közül hetvenen. Látták Izráel Istenét: Lába alatt zafírkőféle volt, olyan tiszta, mint maga az ég. Izráel fiainak ezekre a vezetőire nem emelt kezet. Bár látták az Istent, ettek és ittak. Azután azt mondta az ÚR Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat.

2 Móz 24,9-12

Isten soha senki nem látta... vagy mégis? Az Írás tanúsága szerint "Izráel vénei közül hetvenen" látták Izráel Istenét. Istent láttak vagy csak hetvenen Izráelben láttak valamit/valakit, amibe, akibe belelátták, beleérezték minden szenvedésüket és minden vágyakozásukat? Mert ha nem Istent látták, akkor "megbocsájtható" e "kemény nyakú nép" - ahogyan az ÚR fogalmaz - minden elfordulása, hűtlensége, melyekről folyamatosan tudósít a Biblia. Ha azonban valóban az Istent látták... akkor alapjaiban más a helyzet... Isten, Aki teremtője az egész világmindenségnek, megmutatja magát... Ez olyan esemény, aminek "ereje" nem csillapulhat alig néhány száz generáción keresztül. Jelen tudásunk szerint ugyanis a mitokondriális DNS "meghatározta" kor szerint az emberiség 6-10 ezer éves, s a sínai-hegyi események pedig mintegy hármezeregynehányszáz évesek - csak.

Aki Istent látta, az már mindent látott. Teremtő-teremtmény találkozás után ugyanis a végesnek nincs több, (nem lehet!) már több egzesztinciális kérdése a Végtelen felé. Isten a végtelen szeretet, s az azzal való találkozás élménye nem múlhat el nyomtalanul... Az az Erő, Akitől az Élet jön, s Ahová az Élet visszatér, az nem adhat "utasítást", hogy népek (népecskék) kiirtására, rabszolgaságba hajtására, ahogyan olvashatjuk az ószövetségben: "Kezedbe adom őket." - így szól az Úr. Fenti rövid tudósítás arról szól, hogy látni ugyan látták Izráel vénei az Isten lábának zafírkövét, de fel kell tennünk a kérdést: Jól is hallották, hogy mit mondott az ÚR? Vagy ersetleg a zúgásba-morajlásba belehallottak még "ezt azt"... Ha esetleg tudatlan ember olvassa ezeket a sorokat, akkor gyaníthatóan bután gondolkodik, s bolond következtetésekre jut: s azt hiheti, hogy a fenti nyílt elmélkedésnek "antiszemita" indíttatásai vannak. (Ez a rövidzárlatos értelmezés persze korunk kommunikációs "lápvilágába" jól bele is illik...) Sietem ezért leszögezni: "a mást látok, mást értek" problematikája örök, minden emberre kiterjedő , nem zsidó-specifikus probléma!!! Hány keresztény, muzulmán stb. prédikátor/vallási méltóság, vagy szektavezér buzdította már a történelem folyamán esztelen kegyességre híveit-követőt, megokolván, hogy: Ezt mondja az ÚR, ezt akarja az Isten! Mert nemcsak zsidókat üldöztek, protestánsokat is mészároltak tízezer-számra(!)... lásd "Szt. Bertalan éjszakája.", s mai is naponta robbanjták, ölik halomra egymást siíták és szunniták...

Az érzelmeket-indulatokat csak a törvény szigora - sajnos olykor az se - képes kordában tartani. A rend akkor isteni eredetű, s akkor kell maradéktalanul betartani, ha az egyént és közösséget véd, ha lelket nem nyomorít, hanem emel, s értékteremtésre sarkall nap mint nap... Ezért különlegesen fontos, hogy Mózes kőtáblákat kapott! De Isten nem bízott semmit a véletlenre, ezért a szívünkbe is "beleírta" elvárásait, hogy lelkiismeretünk mindig figyelmeztessen minket.

Veszélyben...

A mai nap imádsága:

Uram! Sokszor kerültem veszélyes helyzetbe, s Te kimenekítettél. Kérlek ne engedd, hogy keményszívűségem áldozata legyen egész életem, ezért engedd éreznem közelségedet, hogy megtanuljak Veled együtt járni, követni Téged! Ámen

Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: "Mester, Mester, elveszünk!" Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett.

Lk 8,23-24

"Navigare necesse est" - mondta már az ókori ember is. Ez a latin mondás magyarul azt jelenti: "Hajózni kell!" Azaz szükséges, hiszen enélkül megáll az élet... Aki nem száll hajóra, nem vállalja a kockázatot, az nem is jut el a kívánt kikötőbe, a szép cél ábránd marad mindörökre. Ezért ez a jézusi történet - mely igen kedvelt témája a mai festőművészeknek is -, különösen is telve van szimbólikus üzenetekkel. Régi értelmezése az egyháznak, hogy a viharos tenger az élet, a hajó az egyház, az utasok a hívek, az árbóc Jézus keresztje, a vitorla az egyház dogmatikája/tanítása, ami kifogja a Szentlélek jó szelét... s persze a matrózok a papok, s a kapitány pedig maga a pápa...

Egyik kedves évfolyamtársam testvére gépészmérnökként hajózta a világot. Ő mesélte, milyen is az, amikor egy tengerjáró hajót a vihar gyufaszálként sodor ide-oda. Ilyenkor tényleg a kapitányon múlik minden... egy rossz vagy nem időben kiadott parancs, s vége mindennek, süllyed a tengerjáró is!

A keresztény ember figyel Isten szavára, s engedelmeskedik a Legnagyobb Kapitány szavának... Nem jajveszékel, hanem cselekszik, ha éppen arról van szó. Tudja, hogy a Mindenség Urának tenyerén van az ő élete is, s hogy Nélküle semmi sincs, Nélküle garantált a veszteség, Vele pedig győzelemre jut a hit!

Ha a Mester szól, az elemek is engedelmeskednek. Csak az emberrel van úgy a JóIsten, hogy megengedte neki, hogy parancsolataival is szembeszállhasson... Aki élt már át lelki viharokat, aki esetleg hajótörést is szenvedett az élet tengerén, de megmenekült, mert Jézus keresztjébe belekapaszkodott, az tudja jól mit jelent a kegyelem. Enélkül nem akar élni, élete vezérlő elemének kívánja az áldást, mely Mesterétől jön.

Hajózni szükséges - hinni nem. De ha el akarsz jutni Abba a kikötőbe, akkor nem kerülheted ki a Mester hívó szavát...

A szolga azzal szolgál, amije van

"Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet,és aki csak a fellegeket lesi, nem arat" Préd.11,4 (Újford.)

Ha mindig a tökéletes alkalomra vársz, nem lesz elvégezve a munkád.

Az igazi szolgák abból hozzák ki a legjobbat, amijük van. A szolgák nem szabadkoznak, nem húzzák az időt és nem várnak a jobb körülményekre. A szolgák soha nem mondják azt, hogy " majd a valamelyik nap " vagy azt, hogy " majd ha megfelelő lesz az idő". Ők csak azt teszik, amit tenniük kell.

A Biblia azt mondja: "Ha a tökéletes alkalomra vársz, nem lesz elvégezve a munkád"(—a ford.) (Préd.11, 4)

Isten azt várja el tőled, hogy megtedd, ami tőled telhet, azzal, amid van, bárhol is légy. A kevésbé tökéletes szolgálat sokkal többet ér, mint a legjobb szándék.

Az egyik oka annak, hogy sok ember nem szolgál az, hogy attól félnek, nem elég jók a szolgálatra. Elhiszik azt a hazugságot, hogy az Úr szolgálatára csak a „sztárszolgálók” alkalmasak. Néhány gyülekezet ezt a mítoszt ápolja azzal, hogy a tökéletességet tekintik ideálisnak, amely az átlagos tehetségű embereket visszatántorítja a szolgálattól.

Talán hallottad is már korábban azt a mondást, hogy "ha nem tudod tökéletesen csinálni, akkor inkább ne is csináld". Nos, Jézus ezt soha nem mondta. Az igazság az, hogy majdnem minden, amit először csinálunk, gyengén sikerül,- de sebaj, hiszen így tanulunk.

Mi, a Saddleback gyülekezetben az "elég jó " elvet gyakoroljuk: Nem kell, hogy tökéletes legyen valami ahhoz, hogy Isten használni tudja és megáldja azt. Mi inkább hétköznapi emberek ezreit vonjuk be a szolgálatba, mint hogy egy olyan gyülekezetünk legyen, amely néhány elit tagból áll.

Elkényelmesedve a gyülekezetben

„Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.” ApCsel 2:41

Ha egy olyan ember is van a gyülekezeted környezetében, akinek még nincs kapcsolata Jézussal, akkor meg kell próbálni őt is elérni. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyülekezetednek meg kell próbálnia növekedni. Soha nem lehet abbahagyni a növekedést, ameddig vannak olyan emberek, akiknek szükségük van Jézusra. Isten nem áldja meg azt a gyülekezetet, amelyik nem hajlandó növekedni.

Ez pedig nem csupán a lelkészed vagy a gyülekezeti munkatársak felelőssége. Ez mindannyiunk felelőssége. A TE felelősséged.

A Biblia arról beszél, hogy az ősegyház ugrásszerűen növekedett. „Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk” (ApCsel 2:41). Az ősegyház már az első napon növekedett! És ez csak folytatódott!

Az ilyen típusú egyház az, amit Isten megáld.

Sajnos nagyon gyakori, hogy az emberek elkényelmesednek az gyülekezetükben. Nem szeretik a változást, és nem szeretik a növekedést sem. Már nem hívogatják el barátaikat és ismerőseiket a gyülekezetbe – s a gyülekezet így lassan elhal.

A te környezetedben élő embereknek szüksége van Jézusra. Vannak olyan barátaid, akik az örökkévalóságot Istentől elválasztva töltik majd, hacsak valaki nem beszél nekik az Evangéliumról, az Örömhírről.

Beszéljünk róla:

Te hogyan tudnál segíteni a barátaidnak abban, hogy megtalálják Jézust?

Összpontosíts kitartóan

"Nézzünk fel Jézusra, akin a mi hitünk alapszik kezdettől a végsőkig" (Zsidók 12:2) (angolról fordítva)

Évekkel ezelőtt írtam egy listát azokról a fiatal pásztorokról Amerikában, akikért úgy gondoltam szükséges imádkoznom, ahogyan értem is megtették mások, amikor a saddlebacki templomban kezdem prédikálni. Tíz évvel később ahogy visszanéztem a listámon lévőkre, a pásztorok fele már szolgálatban sem állt. A tűz ami bennük égett végett kialudt, érzelmileg vagy erkölcsileg. Többé már nem szolgálják az Urat.

Az élet nem egy 50 yardos vágta; ez egy maraton. Azt akarom tarts ki egészen a célig. Ezt csak úgy érheted el ha végig Jézusra koncentrálsz nem pedig a körülményeidre. Ahogy a zsidók 12:2 mondja :"Nézzünk fel Jézusra, akin a mi hitünk alapszik kezdettől a végsőkig" ( angolról fordítva) Hogy elviseld az elviselhetetlent meg kell látnod a láthatatlant - Jézust.

Egy kutya betanításánál, a kutya a helység egyik végén van és a mestere a másik végében, köztük középen pedig egy tál étel. Aztán a mester magához hívja a kutyát és ha az a tálat nézi megbukott, mert egyenesen érte fog menni. Tehát meg kell tanítanunk hogy a kutya a mesterére koncentráljon. Ha a kutya a mesterén tartja a szemét nem éri kísértés. Így az étellel való szemezgetés helyett, egyenesen a mesterre figyel.

Neked is a mesteren kell tartanod a szemed, különben elbuksz. Ne a körülményeiden és problémáidon görcsölj, hanem tekints Isten jóságára amit megtapasztaltál a múltban, az Ő jelenlegi közelségére, és az erejére ami meg fog segíteni téged a jövőben. Tedd azt amit Jónás tett a hal gyomrában : " Amikor minden reményem elveszett, gondolataim még egyszer az Úrra fordítottam" (Jónás 2:7 ) ( angolról fordítva)

Ha annál a pontnál vagy ahol minden reményvesztettnek látszik, és azt gondolod hogy soha nem sikerül majd munkát találnod, vagy soha nem fogsz megházasodni, vagy soha nem lesz majd gyermeked, vagy soha nem fogsz kigyógyulni a betegségedből, fordítsd gondolataidat az Isten felé és összpontosíts rá.

Úgy tekintesz másokra, ahogy Jézus teszi?

"Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok." (Mk 6,34)

A legjobb módja megtudni, vajon Isten szemszögéből tekintesz-e az életre, ha megvizsgálod, hogyan tekintesz más emberekre.

Ez lelki érettséged első vizsgapontja - nem az, hogy mennyire ismered a Bibliát, mennyit jársz templomba, fizeted-e a tizedet vagy imádkozol-e, hanem a kapcsolataid, és az, milyennek látod a többi embert. Mert az élet a szeretetről szól!

Hadd tegyek fel néhány egyszerű kérdést! Milyennek látja Isten házastársadat? Értékesnek. Elfogadhatónak. Szerethetőnek. Megbocsáthatónak. Ilyennek látod te is házastársadat? Úgy tekintesz házastársadra, ahogy Isten teszi?

Mi a helyzet az idegennel az élelmiszerboltban? Azzal, aki eléd vág a forgalomban? A koldussal az utcán? Mit látsz, mikor ezekre az emberekre tekintesz? Bosszantanak? Teherként tekintesz rájuk?

Mint ellenségre tekintesz azokra, akikkel együtt dolgozol? Versenytársaknak látod őket? Vagy úgy tekintesz rájuk, mint Isten teszi?

Minden ember számít Istennek, nem az számít, hogy kik, vagy mit tettek, vagy hogyan viselkednek. Krisztus meghalt értük, Jézus szereti őket, Istennek terve van az életükkel, és azt akarja, hogy kapcsolatba kerüljenek vele.

A Biblia azt mondja Márk evangéliumában: "Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok." (Mk 6,34) Így tekint Jézus az emberekre.

Azt akarom, hogy te is így növekedj, és tanuld meg így látni az embereket - ne csak a családtagjaidat szánd meg, hanem a szomszédaidat is, a közösséged tagjait, az országod, az egész világot. Látóköröd szélesedjen, tisztuljon és lélekben erősödj, miközben megtanulod, hogy úgy tekints az emberekre, ahogy azt Jézus teszi.

Beszéljetek róla

• Mi változik benned és látásmódodban, ha elkezdesz másokat Isten szemével látni?
• Miként mutathatod ki együttérzésedet mások, főként családtagjaid iránt?

A FÉLELEM HANGJA

„Illés megijedt, elindult és elment, hogy megmentse az életét…” (1Királyok 19:3)

A Bibliában ezt olvassuk: „Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét…” (1Királyok 19:1-3). A félelem hangja gyakran olyankor jön, amikor éppen egy „hegytetői” élményen vagy túl. Illés épp most hívott le tüzet az égből a Kármel hegyre. Ez után üzent neki Jezábel. A királyné nem küldött katonákat és harci szekereket – nem volt szükség erre. Puszta szavai is megfélemlítették a prófétát, elcsüggesztetté és bujdosásra kényszeríttették. Vigyázz! Ha a félelem hangjára hallgatsz, félni fogsz a következő telefonhívástól, a következő orvosi lelettől vagy a következő tőzsdei jelentéstől. Kire hallgatsz? Kinek fogsz hinni, Istennek vagy embereknek? Sem a szél, sem a tűz, sem a földrengés nem tudta rábírni Illést, hogy előbújjon a sziklaodúból, csak Isten szelíd és csendes hangja (1Kirűlyok 19:11-13). Félelmeinknek gyakran két dolog az oka: képzeletünk és félreértéseink. A félelem eléri, hogy a legrosszabbra gondoljunk, ahelyett, hogy hinnénk Istennek, aki a legjobbat akarja (ld. 2Korinthus 10:5) „…a félelem gyötrelemmel jár…” (1János 4:18). Amikor valami rosszul alakul, azon tűnődünk: „Most Isten büntet valamiért, amit tettem?” Nem. A félelem és a hit velünk vannak minden nap, amelyiket választjuk, az fogja uralni életünket. Amikor tehát félelemkeltő helyzetben vagy, tedd a következő három dolgot: kérj Istentől imádságban bölcsességet és védelmet, Ő mindkettőt megígérte; ismerd el belső küszködésedet – nem vagy ezzel egyedül, mind küzdünk a félelemmel; állj rá Isten Igéjére, mert Ő ezt mondja: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsidók 13:5).

„Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az Úrbenneteket!” (2Mózes 14:13)

Ha ma félelemmel küzdesz, hallgass Isten szavára, aki szeret téged, védelemhez téged, és ígéri, hogy veled lesz. Amikor úgy tűnik, hogy nincs kiút, Ő ezt mondja: „Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az Úr benneteket!” A Károli fordításban így olvassuk: „…nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek!” Figyeld meg: Isten cselekszik! Kezdd el keresni a helyzetedben az Ő kezének bizonyítékát, ez által növekszik a hited. Amikor a probléma túl nagynak tűnik, Isten ezt mondja: „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az Úr, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled” (5Mózes 31:6). Állj meg, és emlékeztesd magad arra, kenek a társaságában vagy. Aki veled jár, még sohasem vesztett csatát, ezt is meg fogja nyerni. Amikor úgy érzed, hogy többet már nem bírsz ki, Ő azt mondja: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak” (Ézsaiás 41:10). Figyeld meg ezt a szót: „megerősítlek!” Isten általában nem emel ki minket a problémákból, hanem átvisz rajtuk úgy, hogy közben megerősít. Amikor elveszíted a lelki nyugalmad, Ő ezt mondja: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; És Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Filippi 4:6-7). Ne hallgass a félelem hangjára, Isten veled van!

A legjobb terápia és a legnagyobb védelem

„Amikor mindennap zaklatta és gyötörte szavaival, halálosan megunta a dolgot.” (Bírák 16:16)
Ha érzelmileg kimerültek vagyunk, és nagy nyomás nehezedik ránk, sebezhetővé válunk, és súlyos hibákat követhetünk el. Figyeld meg, hogyan fárasztotta ki Delila Sámsont: …mindennap zaklatta és gyötörte szavaival, [míg Sámson] halálosan megunta a dolgot… és elmondott neki mindent…” (Bírák 16:16-17 NIV). Lehet, hogy minden vasárnap elmész istentiszteletre, kiolvasod a Bibliát elejétől végéig, de ez nem sokat segít rajtad, ha fizikailag és érzelmileg kimerülten hajtod magad tovább az életben. Sőt, egy ilyen emberrel nagyon nehéz együtt élni, és majdnem lehetetlen segíteni is rajta, mert elméje negatív erők szorításában van. Azt kérded, mit tehetnél? 1) Vizsgáld meg, kikkel tartasz kapcsolatot! Amikor pihenésre és felfrissülésre van szükséged, keresd a megfelelő embereket; amikor úgy érzed, padlóra kerültél, keress olyan valakit, akivel tud emelni. A zsoltáros azt írja: „Barátja vagyok mindazoknak, akik istenfélők, és megtartják utasításaidat” (Zsoltárok 119:63). 2) Ellenőrizd az üzemanyagszintedet! Sámson teljesen kimerült egy jó ügy érdekében, mert elfeledkezett arról, hogy lelkét feltöltse. Te is így élsz? Egyszer újév napján a kaliforniai virágkarneválon egy gyönyörű virágkocsi motorja hirtelen akadozni kezdett, majd megállt – mert kifogyott a benzin. Az egész parádét feltartotta, míg valaki oda nem ért egy benzineskannával. A legviccesebb ebben, hogy a virágkocsi a Standard Oil olajvállalatot reklámozta. A Biblia azt mondja: „[Isten] Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi” (Ézsaiás 40:29). Ha imádságban és igeolvasásban időt töltesz Istennel, ő megerősít, visszaadja békességedet és nyugalmadat. Ez a legjobb terápia, sőt egyúttal a legjobb védelem is!

Engedd el!

„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek!” (Ézsaiás 43:18)

Mit teszel, amikor az emlékezeted előrángatja a múlt eseményeit, és újból elborít ugyanaz a régi fájdalom? A Biblia így felel: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” A múltad hatással lehet a jelenedre, és befolyásolhatja a jövődet, hacsak el nem engeded. A következő néhány napban gondolkodjunk ezen! Először is, engedd el, amit Isten megbocsátott! Isten egyetlen válasza a megvallott bűnre az, hogy megbocsátja és elfelejti. Ha újra előjön, akkor te hozod fel, nem Ő. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1János 1:9). Két dolog nehezíti az elengedést. 1) A saját érzéseid. „Nem érzem, hogy bocsánatot nyertem!” – mondod. Isten megbocsátó kegyelmét Krisztus áldozata szerezte meg – az érzéseidtől függetlenül. Ne várd, hogy érezni fogod, amíg nem fogadtad el – fogadd el, és akkor érezni fogod! 2) Hibás istenkép. „Az apám azt mondja, hogy megbocsát, de ha valamiben kudarcot vallok, mindig a képembe vágja az összes régi bűnömet.” – panaszolod. Mennyei Atyád nem így működik. „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem” (Ézsaiás 43:25). Isten nem fogja felhozni őket – mert nem emlékszik rájuk. Minden bűnöd megítéltetett és meg lett fizetve a Golgotán. Ha megvallottad őket, akkor többé nem vádolnak meg velük, tehát örülj és engedd el őket! A Mennyei Bíróság kimondta rólad: „nem bűnös”.

„Elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet…” (1Mózes 41:51)

Másodszor: Engedd el mindazt, amit mások tettek veled! Nincsen rózsa tövis nélkül, nincs emberi kapcsolat fájdalom nélkül. És kevés fájdalom hatol olyan mélyre, mint amit a legközelebbi hozzátartozók vagy barátok okoznak. Kérdezd meg Józsefet, akit a saját testvérei eladtak, és aki börtönbe került egy idegen országban olyan bűnért, amit soha el sem követett. Az ilyen dolgokból ered a keserűség, a depresszió, a kétségbeesés és a megsemmisülés. És ki hibáztatta volna? De József tudta, hogy az utolsó szó az övé, és nem azoké, akik rosszul bántak vele; hogy ő maga az, aki meghatározza a jövőjét, és nem amazok. Mások megsebezhetnek téged, de senki sem tud elpusztítani a saját beleegyezésed és közreműködésed nélkül. Nem az határozza meg a kimenetelt, hogy ők mit tesznek, hanem az, hogy te mit teszel ezután. József úgy döntött, hogy elengedi a sérelmeket, és vállalja a felelősséget a saját cselekedeteiért. Ha te is ezt teszed, azzal visszaszerzed az erődet, megnyílsz az új lehetőségeknek, és olyan döntéseket hozol, amelyeknek következtében erősebb, bölcsebb és áldottabb leszel. Figyeld meg: a) József a helyzetet Isten nézőpontjából látta. „Nem ti küldtetek ide, hanem Isten… hogy életben tartson titeket nagy szabadításával” (1Mózes 45:8 KJV). b) Elengedte a neheztelést. Túllépett rajta, és azokat szolgálta szükségükben, akik korábban megbántották. c) Nem engedte, hogy mások tetteinek áldozatává váljon. Ennek eredményeként Isten „egész Egyiptom uralkodójává” tette (8. vers). d) Felkészült a jövőre. Hogyan? Azáltal, hogy prófétai ajándékát és vezetői képességét használva kitűnt még akkor is, amikor börtönben volt (1Mózes 41:39). Tehát dönts úgy, hogy Isten szemével nézel! Engedd el! Tedd, amire elhívattál, és figyeld meg, hogy Isten királyi módon fog igazolni!

„…üldöztem az Isten egyházát…” (Galata 1:13)

Harmadszor: Engedd el, amit te tettél másokkal! A másoknak okozott sebek tonnányi súllyal nehezedhetnek ránk. Ittas vezetés miatt okozott baleset; válás miatt széttört család; haragodban bántalmazott gyermek; futó kalandot követő abortusz; HIV vírussal megfertőzött hűséges partner. Nem tudunk úgy sérülést okozni másoknak, hogy közben magunk épek maradjunk; „a múlt vétkeinek kísértete” üldöz nap mint nap, éjszakáinkat lelkiismeret-furdalással tölti meg, és ellopja lelki békénket. Hogyan éljek tovább mindazzal, amit tettem? Figyeld csak meg a tarzuszi Sault, akinek elég hosszú bűnlajstroma volt. „…féktelenül üldöztem az egyházat, mindent megtettem azért, hogy elpusztítsam” (Galata 1:13 NLT). Kiszakította a hívőket a családjukból, lelki sérült gyermekeket hagyva hátra, akiknek végig kellett nézniük, ahogy a szüleiket elhurcolják, megkorbácsolják, bebörtönzik és megölik. És most, megtért keresztényként és az evangélium hirdetőjeként találkozik az özvegyekkel és árvákkal azokban a gyülekezetekben, melyeket egykor üldözött. Hogyan tudnál kezelni egy ilyen helyzetet? Pál sorsdöntő választás előtt áll. Hordozhatja a bűntudatot, amíg az össze nem töri, sőt esetleg káros szenvedélyek függőségébe taszítja vagy öngyilkos hajlamú idegronccsá teszi. Vagy átteszi olyan vállakra, melyek elég erősek ahhoz, hogy elbírják, így ő maga szabadon mehet tovább. Pál így kiált: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7:24). A válasz azonnal érkezik: „Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Róma 7:25). És az eredmény? „Jóllehet… az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem…” (1Timóteus 1:13). Ma ugyanez a kegyelem rendelkezésre áll számodra is. Ha valamit jóvá tudsz tenni, tedd meg; bízd Istenre, hogy begyógyítsa a sebeket, amiket okoztál, és aztán engedd el!

„Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska.” (Jóel 2:25)

Negyedszer: Engedd el mindazt, amiben kudarcot vallottál! „Ha visszamehetnék, ezt tenném…” Egy angol költő így írt: „Minden szomorú szó közül, mely szánkat s tollunkat elhagyja, a legmélyebb sóhaj ezeket kíséri: »Lehetett volna!«” Egyikünk sem menekül meg az „elszalasztott lehetőségek” hosszú árnyékától. Sokkal gyakrabban bukunk el azáltal, hogy valamit nem teszünk meg, mint azáltal, amit megteszünk. Segíthettünk volna, gyógyíthattunk volna, áldások lehettünk volna, megváltoztathattuk volna a dolgokat. De mivel csak a saját érdekeinket hajszoltuk, a szeretet és hála szavai kimondatlanok maradtak. Hogy elkerüljük a nem kívánt következményeket, a kellemetlen igazságot nem ismertük el. Nem akartuk, hogy „szentfazéknak” tartsanak, ezért tanúságtétel helyett némák maradtunk. Kötelesség, amit nem teljesítettünk; döntések, melyek elől kitértünk; idős szülők, akiknek gondozását nem vállaltuk fel, gyerekek, akikre nem volt időnk; házastárs, akit kizártunk az életünkből. „Mennyire más lehetett volna az életem, ha nagyobb súlyt fektettem volna a továbbtanulásra, ha elfogadtam volna az előléptetést, ha befektettem volna, ha elköltöztem volna, ha nem menekültem volna el a szerelem elől. Amikor egy ajtó becsukódott, egy ember elment, egy lehetőség elmúlt, itt az ideje: a) elengedni. Ugyanaz a kereszt, amely eltörli az elkövetett vétkeidet, eltörli a mulasztásaid vétkeit is. A bűnvallás, és nem a lelkiismeret-furdalás az, ami elhozza Isten bocsánatát, és megtisztít minden bűnünktől (1János 1:9). b) Megújítani hitedet a második esélyek Istenében. Ő kárpótolni tud „azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska” (Jóel 2:25). Higgy Benne: Ő oda tud helyezni, ahol akkor lennél, ha a lehetőséget nem mulasztottad volna el. c) Új álmot kérni Istentől, és elfelejteni azokat a dolgokat (régi, meghiúsult álmokat), amelyek mögöttünk vannak, és nekifeszülve elindulni azok felé (az új álmok felé)… amik előttünk vannak, a visszanyert lehetőségek és a beteljesedés új életébe (ld. Filippi 3:13).

ENGEDD, HOGY ISTEN HELYREÁLLÍTSON!

„föltekintettem az égre, és értelmem visszatért…” (Dániel 4:31)

Amikor Nebukadneccar király megbánta kevélységét, értelme visszatért, és visszakerült a trónra is (ld. Dániel 4:31-33). Amikor fenn kell tartanunk magunkról egy képet, nehezen tudjuk rászedni magunkat, hogy segítséget kérjünk, mert attól félünk, hogy akkor az emberek kevesebbre fognak tartani. valaki így írt erről: „Elbukni elég rossz dolog, de elbukni és nem kiáltani segítségért sokkal rosszabb… Vannak emberek, akik annyira beképzeltek és önhittek, hogy azt gondolják: »Ha magamtól nem tudok felkelni, másnak nem hagyom, hogy segítsen.« Ne légy ilyen büszke – hiszen épp a büszkeséged miatt buktál el! A Biblia azt mondja, hogy isten »meg tudja alázni azokat, aki kevélyen élnek« (Dániel 4:34). A büszkeség veszélyes, arra kényszerít, hogy napokig – vagy akár évekig – feküdj magatehetetlenül fölöslegesen. Ha azonnal segítséget kértél volna, már rég felkelhettél volna, és élhetnéd tovább az életed.” A Példabeszédek 14:12 ezt mondja: „Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet.” Próbáltál már valaha segíteni egy sebesült állaton? Nem tudja, hogy te segíteni akarsz, csak a fájdalmat érzi, és éppen arra támad rá, aki azt legkevésbé érdemelné. Ez igaz ránk is, különösen akkor, ha olyan valaki bántott meg, aki közel áll hozzánk, és akitől nem is számítottunk erre. A fájdalom ilyenkor akkora lehet, hogy többé már nem tudunk megbízni senkiben, még Istenben sem. Ilyenkor felhagyunk az imádsággal és a bibliaolvasással, kerüljük azokat, akik segíteni szeretnének, még azt sem engedjük, hogy imádkozzanak értünk. A Biblia azt mondja: „… ne keményítsétek meg a szíveiteket…” (Zsidók 3:15). Ma ismerd el, hogy elbuktál, és engedd, hogy isten helyreállítson!

Miért tart ilyen sokáig?

„Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt!” (1Timóteus 4:15)

Miért tart olyan sokáig a változás? Azért, mert: 1) Nagyon lassan tanulunk. Milyen gyakran megesett, hogy elbuktál, és azt gondoltad: „Ó ne, már megint! Azt hittem, több eszem van ennél.” Izrael történelme szemlélteti, milyen gyorsan elfelejtjük azokat a leckéket, amiket Isten tanít nekünk, és visszatérünk a régi magatartásformákhoz és viselkedéshez. „Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk!” (Zsidók 2:1) 2) sok mindent el kell hagynunk. Tanácsadóhoz fordulunk egy olyan problémával, amely évek alatt alakult ki, és azt mondjuk: „Hozza rendbe! Van rá egy órám.” Ácsi! A probléma nem egyik napról a másikra alakult ki, és nem is fog elmúlni egyetlen éjszaka alatt. Nincs semmilyen tabletta, imádság vagy törvényszerűség, amely azonnal meg nem történtté tenné hosszú évek rombolását. Az eltávolítás és pótlás kemény munkájára van szükség. A Biblia ezt így fogalmazza meg: „Vessétek le a régi élet szerint való óembert… öltsétek fel az új embert!” (Efézus 4:22-24). Még mindig vannak régi viselkedésformáink, szokásaink és hajlamaink, amikkel foglalkoznunk kell. 3) a növekedés fájdalmas. Minden változás valamilyen veszteséggel jár. El kell engednünk régi életszemléletünket ahhoz, hogy megtapasztalhassuk azt az új életet, amit Krisztus ígért. Mi viszont félünk ettől a veszteségtől, még akkor is, ha a régi életünk önpusztító, mert olyan, mint egy jól kitaposott cipő: kényelmes és ismerős. 4) a szokások kialakításához idő kell. A jellemed a szokásaid összessége. Csak egy módszer van arra, hogy a krisztusi jellem szokásait alakítsuk ki: újra és újra azokat kell gyakorolnunk! Nincsenek instant szokások. Ezért biztatja Pál Timóteust arra, hogy: „gyakorold ezeket a dolgokat! Szenteld ennek az életed!”

Szokott téged Isten fegyelmezni?

„…akit szeret az Úr, azt megfenyíti…” (Zsidók 12:6)

Amikor Isten helyreigazít, azt nem azért teszi, mert elutasít téged. Ha helyteleníti tetteidet, az nem azt jelenti, hogy nem fogad el téged. Ahhoz, hogy lelkileg növekedni tudj, meg kell értened, hogy időnként Isten fegyelmezni, fenyíteni fog. Ilyenkor szorosan kell kapaszkodnod abba az igazságba, hogy Ő szeret téged, különben folyton megpróbálod valahogy átformálni magad, hogy kiérdemeld szeretetét. Ezzel az a probléma, hogy Ő már szeret, csak te még nem tudod! Semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől (ld. Róma 8:38-39). Tehát: 1) Hogyan fegyelmez minket Isten? „Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!” (Jelenések 3:19). Figyeld meg ezt a szót: „megfeddem” – ez azt jelenti, hogy Isten megmondja, tudtodra adja, hol tértél le a helyes útról. 2) Miért fegyelmez Isten? „Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.” (Zsidók 12:7-11).