Isten barátjává válni

„…Titeket azonban barátaimnak mondalak…” (János 15:15)
Jézus ezt mondta tanítványainak: „Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.” Figyeld meg, Jézus kezdeményezte ezt a barátságot! Teljesen tudatában volt a tanítványok problémáinak és a bennük rejlő lehetőségeknek, amikor ezt mondta: „titeket barátaimnak nevezlek”. Csodálatos! A királyi udvarokban a szolgáknak távolságot kell tartaniuk, de a belső baráti kör közeli kapcsolatot élvez, közvetlen bejutást és bizalmas információkat. Hogyan lehetsz Isten barátja? Folyamatos beszélgetés által. Isten azt akarja, hogy bevond őt minden tevékenységedbe. Egész nap beszélgethetsz vele, beszélhetsz vele bármiről, amit éppen teszel. Lőrinc testvér, aki egy francia kolostor alázatos szakácsa volt, ezt írta: „Az Istennel való barátság kulcsa nem az, hogy változtatsz azon, amit cselekszel, hanem, hogy azon változtatsz, ahogy viszonyulsz a tetteidhez. Amit általában magadért teszel, most elkezded Istenért tenni, akár eszel, fürdesz, pihensz, vagy kiviszed a szemetet.” Vannak köztünk, akik azt hiszik, hogy „ki kell mennünk a világból” ahhoz, hogy meghitt kapcsolatban lehessünk Istennel. Ez azért van, mert nem tanultuk meg felismerni és értékelni az Ő jelenlétét mindenben. Nincs olyan hely, ahol közelebb lehetnél Istenhez, mint ahol épp most vagy! Az Édenben nem voltak szertartások – csak egyszerű kapcsolat Isten és teremtményei között. Nem akadályozta őket bűntudat vagy félelem, örömüket lelték Isten társaságában, és Isten is örült nekik. „Lehetséges volna egy ilyen kapcsolat?” – kérdezed. Teljes mértékben! „…Isten helyreállította vele való barátságunkat Fia halála által…” (Róma 5:10 NLT).
A Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér (1614-1691), eredeti nevén Nicolaus Herman, francia kármelita szerzetes volt. Halála után Joseph de Beaufort könyvet szerkesztett Lőrinc testvér leveleiből és vele folytatott beszélgetéseiből, ennek a könyvnek a címe: Isten jelenlétének gyakorlása. Lőrinc testvér életrajzát és életművét mai szerző is bemutatja; Conrad de Meester: Isten jelenlétében című könyvét magyarul a kármeliták jelenttették meg 2005-ben. – a ford.



Isten jelenlétének gyakorlása című könyvében Lőrinc testvér, francia kármelita szerzetes azt javasolja, hogy napközben inkább rövid beszélgetésszerű imákat mondjuk, semmint hosszú fogalmazványokat. Segítségül ahhoz, hogy összpontosítani tudjunk, és meggátoljuk gondolataink elkalandozását, ezt írja: „nem tanácsolom, hogy sok szót használjatok imádságban, mert a hosszú előadás gyakran alkalmat ad az elkalandozásra”. Micsoda nagyszerű meglátás! Korunkban, amikor oly jellemző probléma a figyelemösszpontosítás nehézsége, ez a több évszázados egyszerű javaslat még mindig működik. Pál azt írja: „szüntelenül imádkozzatok” (1Thesszalonika 5:17). „De hát azt meg hogy kell?” – kérdezed. Az egyik módja, hogy „lélegzetvétel imádságokat” mondasz, ahogyan sok nagy szent és író tette az évszázadok során. Válassz valamilyen egyszerű mondatot, amit egyetlen lélegzetvétellel ki lehet mondani: „Uram, velem vagy.” „Rád bízom magam, Uram.” „Szeretnélek, jobban megismerni.” „Segíts, hogy jobban tudjak bízni benned!”. Vagy elmondhatsz rövid igeverseket: „Nekem az élet Krisztus”; „Te sohasem hagysz el engem”; „Te gondoskodsz minden szükségemről”. Ismételd őket, míg mélyen belegyökereznek szívedbe, és elkezdenek láthatóvá válni viselkedésedben és tetteidben. Ez egy képesség, egy szokás, amit ki tudsz fejleszteni magadban. Épp úgy, ahogy a zenészek minden nap skáláznak gyakorlásul azért, hogy jól tudjanak játszani, te is ránevelheted magad arra, hogy Istenre gondolj a nap különböző időszakaiban. „De van, hogy nem érzem Isten jelenlétét” – mondod. Ha egy érzést keresel, nem érted a lényeget. A cél nem egy érzés, hanem annak folyamatos tudata, hogy Isten mindig veled van!



Az Istennel való barátságot folyamatos meditációval lehet fenntartani és erősíteni. Lehetetlen Istennel barátságban lenni anélkül, hogy tudnánk, mit mond nekünk. Nem szeretheted Istent, ha nem ismered őt, őt megismerni pedig a Biblián keresztül lehet. „…kijelentette magát Sámuelnek… igéje által” (1Sámuel 3:21). Nos, ugyan nem töltheted egész napodat bibliatanulmányozással, de egész nap gondolkodhatsz a reggel elolvasott igén, visszaemlékezhetsz rá, töprenghetsz rajta. A meditáció* nem valami titokzatos rituálé, egyszerűen csak összpontosított gondolkodás – olyan készség, amit bárki elsajátíthat. Amikor újra és újra töprengsz egy problémán, azt aggodalomnak hívjuk. Amikor Isten igéjén gondolkodsz újra meg újra, azt meditációnak. Ha tudod, hogy kell aggódni, akkor biztosan tudsz meditálni is. Csak kapcsold át figyelmedet a problémáról a megoldásra! Minél többet gondolkodsz Isten Igéjén, annál kevesebb dolog marad, amiért aggodalmaskodnál. Minél több időt fordítasz arra, hogy a Szentírás szavain elmélkedj, annál jobban megérted titkait. A zsoltáríró ezt mondja: „Közösségben van az Úr az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket” (Zsoltárok 25:14). Miután Jézus azt mondta tanítványainak: „Titeket… barátaimnak mondalak”, szavait így folytatta: „…én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (János 15:15-16). Az Istennel való barátság nyeresége a bővölködő élet és az imameghallgatás. Ha tehát Isten barátja akarsz lenni, olvasd Igéjét, emészd meg, és elmélkedj szavain.
*meditáció - elmélkedés, elmélyült gondolkodás, figyelemösszpontosítás. Az egészséges meditáció nem tévesztendő össze a manapság divatos keleti meditációs technikákkal, ahol az egy dologra összpontosítás (adott tárgyra fókuszálás vagy mantra mondogatása) végső soron a tudat kikapcsolását vagy a megváltozott tudatállapotba jutást szolgálja. (fordító megj.)



Egy következő lépés az Istennel való barátság kialakításában az, ha eldöntöd, hogy őszinte leszel hozzá! Isten nem azt várja, hogy tökéletes légy, de azt elvárja, hogy légy őszinte. Ha a tökéletességet várná el, egyikünk sem felelne meg. A Bibliában Isten barátai őszintén elmondták az érzéseiket, néha még panaszkodtak, sőt vitatkoztak is Istennel – ám ez őt láthatóan nem zavarta. Sőt, bátorította is rá őket. Isten türelmesen meghallgatta Dávidot, amikor igazságtalansággal, árulással és cserbenhagyással vádolta. Nem csapott le Jeremiásra, amikor azt állította, hogy Isten rászedte őt. Jóbnak megengedte, hogy kiöntse keserűségét, sőt Isten megvédte őt őszinteségéért. Másrészt viszont megrótta Jób barátait azért, mert ők csak színlelték az őszinteséget: „… nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób… Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán…” (Jób 42:7-8 Károli). Ha Isten barátja akarsz lenni, a valódi érzéseidet kell megosztanod vele, nem azokat, melyekről úgy gondolod, hogy így kellene érezned, vagy ezt kellene mondanod. Amíg meg nem érted, hogy Isten mindent a javadra használ életedben, neheztelést fogsz őrizgetni szívedben iránta a kinézeted, a nemzetiséged, az anyagi háttered, a megválaszolatlan imádságaid, a múltbeli sérelmeid, és mindazon dolgok miatt, amiket megváltoztatnál, ha te lennél Isten. Igazából a lelki gyógyuláshoz vezető első lépés az, ha kinyilvánítod érzéseidet, és elengeded az iránta való neheztelésedet. Hát nem bátorító a tudat, hogy Isten legjobb barátai épp úgy éreztek, mint te, de ahelyett, hogy érzéseiket kegyes szólamok mögé rejtették volna, nyíltan kimondták őket? Miért? Mert a kinyilvánításuk vezet a gyógyuláshoz és az Istennel való mélyebb, bensőségesebb kapcsolathoz.



Ha komolyan gondolod, hogy Isten barátja akarsz lenni, el kell döntened, hogy engedelmeskedsz neki! Jézus azt mondta: „Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben…” (János 15:10). Azt kérded: „De akkor, ha elbukok, Isten nem fog szeretni?” Nem, csupán azt jelenti, hogy nem fogod érezni szeretetét, vagy nem lesz bizalmad hozzá fordulni imádságban. Általában úgy gondolkodunk az engedelmességről, mintha az a szüleinkhez, a főnökünkhöz, a parancsnokunkhoz való viszonyulás jellemzője lenne, nem pedig az, ahogy a barátaink felé viszonyulunk. De Jézus azt mondja: „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek” (János 15:14). Az igazi barátság nem passzív dolog, hanem cselekvés. Amikor Jézus azt kéri, hogy szeressük az embereket, segítsük a szükségben lévőket, adakozzunk, éljünk tiszta életet, gyakoroljuk a megbocsátást, és vezessünk másokat Hozzá – szeretetünknek arra kell indítania, hogy azonnal engedelmeskedjünk! Nagy lehetőségek általában csak egyszer vagy kétszer adódnak az életben, de kis lehetőségek mindennap jönnek. Az engedelmesség egyszerű cselekedeteivel mosolyt csalunk Isten arcára. „Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt?
Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!” (1Sámuel 15:22). Jézus nyilvános szolgálatának kezdetén Isten kijelentette: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Máté 3:17). Vajon mit tett Jézus harminc éven át, amiben Isten gyönyörködött? A Biblia azt mondja, hogy semmit azon kívül, hogy otthon élt a szüleivel, „és engedelmeskedett nekik” (Lukács 2:51). Istennek tetsző harminc év összefoglalható ebben a két szóban: „engedelmesen élt”! Jézusnak Atyjával való kapcsolata pedig példa arra, hogy milyen kapcsolatot szeretne velünk.



Dávid mindennél jobban vágyott arra, hogy Istent megismerje. Olyan szavakat használt, mint vágyódás, kívánkozás, szomjúság és éhség. „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben” (Zsoltárok 24:7). Másik helyen ezt mondta: „…szereteted az életnél is jobb…” (Zsoltárok 63:3). Jákób vágya olyan erős volt, hogy egész éjszaka küzdött az Úrral, és ezt mondta: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem” (1Mózes 32:27). Az a csodálatos, hogy Isten, aki mindenható, hagyta Jákóbot győzni. Miért? Mert a kézitusához személyes érintkezés kell; ez volt az, ami Jákóbot közelebb hozta Hozzá. Pál is olyan ember volt, aki szenvedélyesen vágyott az Istennel való barátságra. „… eltökélt célom… hogy még mélyebben és bensőségesebben megismerjem Őt…” (Filippi 3:10 AMP). Azt mondod: „Szeretnék közelebbi kapcsolatot Istennel, de annyira elfoglalt vagyok”. Az igazság az, hogy annyira vagy közel Istenhez, amennyire vágysz rá, és amennyire fegyelmezed magad arra, hogy vele légy! Az Istennel való barátságnak szenvedélyeddé kell válnia. Szándékosan keresned kell. Ez azt jelenti, hogy választ kell adnod bizonyos kérdésekre. Például: „Értékesebb ez számomra bármi másnál? Megéri más dolgokat feladni érte? Megéri, hogy ezért kifejlesszem magamban a szükséges szokásokat és készségeket? Hajlandó vagyok azt mondani: »Uram, szeretnélek megismerni téged, jobban szeretném ezt, mint bármi mást«?” Isten válasza az ilyen imákra mindig is ez volt: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jeremiás 29:13).

Legyen egy „nem-tennivalók” listád!

„…én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10:10)
Jézus azt akarja, hogy gazdag, bővölködő életet élvezz (ld. János 10:10), anélkül, hogy lehúznának olyan dolgok, amiknek nincs értékük vagy jelentőségük. Robyn Coffman életmód-tanácsadó mondja: „Nem csak az a zűrzavar, amit látsz, inkább az, amit nem látsz. Az állandóan túlzsúfolt időbeosztásod, a vég nélküli elkötelezettségek és a mindent elborító félelmek. A túlzsúfolt elme túl sokat rágódik a dolgokon, túlreagálja az eseményeket, mindent túlelemez, túlságosan aggódik, és túlzottan elkötelezi magát.” Tehát folytasd inkább a következők szerint: Szüntesd meg a túlzsúfolt zűrzavart az elmédben, engedd meg magadnak, hogy legyen egy „NEM-tennivalók” listád: Ne érezz bűntudatot, ha nemet mondasz valamire, ami talán jó dolog, de számodra nem az! Ne aggódj amiatt, hogy mennyire lesznek jól neveltek a gyerekeid felnőtt korukra! Ne akassz semmi újat a szekrényedbe anélkül, hogy valami mást tovább ne adnál! Ne érezd magad felelősnek mindenki más jóllétéért! Ne vedd fel a telefont esténként egy bizonyos időpont után! Ne mondj igent pusztán azért, mert meghívtak! Ne ütemezz be elfoglaltságokat vasárnapra és a családodnak szentelt napokra! Ne vegyél meg valamit csak azért, mert akciós! Ne is gondolj arra, hogy olyan ételt főzöl, amiben háromnál több összetevő van, elvégzed a nagymosást, kitakarítod a lakást, és minőségi időt töltesz a családoddal – mindezt egyetlen napba besűrítve! Ne rágódj a kudarcaidon vagy más emberek hibáin! Ne hasonlítgasd magad másokhoz! Minél több dolog nem-elvégzésére adsz magadnak engedélyt, annál inkább érezni fogod, hogy felszabadultál egy összeszedett és gazdag életre. Isten segíteni fog abban, hogy így tudj élni. Figyelj: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi… akik az Úrban bíznak, erejük megújul…” (Ézsaiás 40:29-31). Az Istennel töltött idő legyen az elsődleges mindennapjaidban, így minden más a helyére fog kerülni.

Tanulj elégedettséget!

„…megtanultam az elégedettség titkát…” (Filippi 4:12 NIV)

Az elégedettség néha azt jelenti: 1) Megtanulod, hogy kevesebbel is boldog légy. Egy túlterhelt vállalatvezető úgy döntött, hogy néhány napot egy kolostorban fog eltölteni. „Remélem ittléte áldásos lesz” – mondta a szerzetes, aki a cellájához vezette. „Ha szüksége lenne valamire, csak szóljon. Majd megtanítjuk, hogyan tud élni nélküle.” A boldogság nem abban áll, hogy megkapod, amit akarsz, hanem abban, hogy élvezed azt, amit Isten neked adott. Pál azt mondta, hogy megtanult elégedett lenni. „Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Filippi 4:12-13). 2) Emlékezteted magad arra, hogy a helyzet lehetne rosszabb is. Snoopy a kutyaházában feküdt Hálaadás Napján, morogva amiatt, hogy neki csak kutyatáp jutott, amikor az emberek odabenn pulykát, szaftot és pitét is kapnak. „Persze lehetne rosszabb is” – tűnődött később – „születhettem volna pulykának is”. Ha emlékezteted magad arra, hogy: „lehetne rosszabb is”, ez hatásosan fejlesztheti az elégedettségedet. 3) Megérted, hogy amire szükséged van, az nem materiális, hanem spirituális. Pál azt mondja, hogy őrizkedjünk a „kapzsiságtól, ami bálványimádás” (Kolossé 3:5). A mi problémánk nem csupán az, hogy többet akarunk, hanem az az állapot, amely minden kívánságunk mögött ott van, hogy amire igazán vágyunk, az Isten. Szent Ágoston mondta: „Magadnak teremtettél minket, Uram, és szívünk nyugtalan addig, amíg meg nem nyugszik Benned”. Miért hagyná Isten, hogy otthon érezzük magunkat, ha ez a föld nem az otthonunk? Az elégedetlenségünk, ha hagyjuk, erősítheti lelki éhségünket és előidézheti, hogy azt imádkozzuk: „jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6:10).




Michael Drosnin írt egy könyvet egy emberről, aki nagyobb gazdagságot kívánt, ezért felépítette kora legnagyobb pénzügyi birodalmát. Több élvezetet kívánt, ezért megfizette a legkáprázatosabb nőket, akiket pénzen meg lehetett venni. Több kalandot kívánt, ezért repülési rekordokat állított fel, megépítette és vezette a világ legkülönlegesebb légi járműveit. Nagyobb hatalmat kívánt, ezért politikai befolyást szerzett és szenátorok irigyelték. Több ragyogást kívánt, ezért filmstúdiók tulajdonosa lett és filmcsillagoknak udvarolt. Drosnin elmondja, hogyan végződött ennek az embernek az élete: „Olyan volt mintha a sötét középkorból jött volna és készen állt a sírra. Lesoványodott, alig volt 55 kg a 193 cm-es magasságához… hosszú bozontos szakálla beesett mellkasáig ért, éktelenül hosszú körmei sárgán kanyarogtak… sok foga fekete volt, rothadó csonkok. Egy tumor kezdett kialakulni a feje egyik oldalán… megszámlálhatatlan tűszúrás nyomai… Howard Hughes kábítószerfüggő volt. Egy milliárdos narkós.” Tehát íme a kérdés: Ha Howard Hughes még egy ügyet sikerre vitt volna, ha még egy milliót szerzett volna, és kipróbált volna még egy izgalmas veszélyt, akkor az elég lett volna? Csupán illúzió az, hogy hálásabbak leszünk, ha többet kapunk! Nem! Biztos lehetsz benne, hogy ha egy gyerek mindent megkap, amit csak akar, ez lerombolja a kezdeményezőkészségét és eltompítja a hála és elégedettség érzését. Nem találod érdekesnek, hogy az az ember, aki ezt írta: „megtanultam az elégedettség titkát” ezt is írta: „mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thesszalonika 5:18)? Nem tudod magad hálásabb vagy elégedettebb emberré tenni, de imádkozhatsz ezért és kinyithatod a szíved neki.

Az igazság a félelem ellenszere

„Akiket az Isten Lelke vezet, azok Isten gyermekei. Mert nem a szolgaság lelkét adta Isten, hogy ismét féljetek, mert helyette a Lélek Isten gyermekeivé tesz, hogy általa felkiálthassunk az Úrhoz: „Atyám, én Atyám!" Isten Szentlelke csatlakozik a mi lelkünkhöz, hogy kijelentse, hogy Isten gyermekei vagyunk." (Róma 8,14-16. GNT fordítás)

Amikor én gyerek voltam ritkán féltem. Bátran játszottam. De amikor mégis megijedtem, édesapámhoz kiáltottam. Tudtam, hogy ő erős. Tudtam, hogy ő bárkivel szembe szállna és bárkit legyőzne.

Én is, te is ugyanezt kellene tegyük, amikor félünk. Ne a félelemre összpontosíts! Figyelj inkább az Atyádra! Istentől kérj segítséget. A Róma 8,14-16 ezt írja: „Akiket az Isten Lelke vezet, azok Isten gyermekei. Mert nem a szolgaság lelkét adta Isten, hogy ismét féljetek, mert helyette a Lélek Isten gyermekeivé tesz, hogy általa felkiálthassunk az Úrhoz: „Atyám, én Atyám!" Isten Szentlelke csatlakozik a mi lelkünkhöz, hogy kijelentse, hogy Isten gyermekei vagyunk." (GNT fordítás)

A félelem ellenszere az az igazság, hogy már nem vagy szolga, hanem Isten gyermeke vagy! Mindent megváltoztat, ha az Ő gyermeke vagy. Így már te is családtag leszel. És egy családban vigyáznak egymásra.

Isten családjának vagy a tagja és Ő gondot visel gyermekeiről. Ő fedez téged, Ő megóv. Az a tudat, hogy te a világmindenség teremtőjének vagy a gyermeke, mindent megváltoztat.

Kiálts fel Hozzá! Tőle kérj segítséget!

Beszéljünk róla:

- - Mik azok a dolgok, amelyek a legjobban megrémítenek most? Mi az igazság erről a helyzetről? Hogyan vesz részt Isten ebben a helyzetben?

- - Tudsz-e egy olyan múltbeli eseményre gondolni, amikor Isten egy félelmetes esemény vagy életszakasz legborzasztóbb idejében is megvédett?

Döntéshozásnál használd hited izmait!

"Amikor kéritek, legyetek biztosak benne, hogy egyedül Istenben bíztok. Ne kételkedjetek, mert a megosztott szívű ember olyan bizonytalan, mint a tenger hullámai, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél. … a megosztott ember Isten és a világ között vívódik, és nem tart ki semmiben sem." (Jakab 1:6,8, NLT fordítás)



Miután Isten adott neked egy álmot, a következő lépés a hited építésében a döntéshozás. Isten kihívás elé állít, hogy tegyél valamit az álmodért.

Amíg fel nem ébredsz, és el nem kezdesz cselekedni, addig az álmod csak álom marad. Meg kell hoznod azt a döntést, hogy elkezded megvalósítani! A világon minden 10 álmodóra csupán 1 olyan jut, aki döntést is hoz. Sok embernek vannak álmai, de a legtöbben soha nem jutnak el a második lépésig: addig a döntésig, hogy bíznak Istenben és követik az álmukat.

Jakab azt mondja: "Amikor kéritek, legyetek biztosak benne, hogy egyedül Istenben bíztok. Ne kételkedjetek, mert a megosztott szívű ember olyan bizonytalan, mint a tenger hulláma, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél. … a megosztott ember Isten és a világ között vívódik, és nem tart ki semmiben sem." (Jakab 1:6,8, NLT fordítás)

A hit valójában egy ige – méghozzá aktív ige. Olyasvalami, amit teszünk. A döntéshozatal hitünket építő tevékenység, mert ilyenkor használod a lelki izmaidat.

A hittel teli döntéshozatalban két dolognak kell megvalósulnia:


* El kell határoznod, hogy hajlandó vagy időt, pénzt és energiát befektetni. Ráállsz egy vágányra; fejest ugrasz valamibe. Képes vagy azt mondani: Uram, te azt mondtad, tegyem ezt; én pedig hűséges leszek, és megteszem!”

* Le kell mondanod a biztonságérzetedről. Lehetetlen kilépni hitben, ugyanakkor kapaszkodni a múltba. El kell indulnod előre. Mózesnek le kellett mondania a Fáraó udvarában betöltött pozíciójáról ahhoz, hogy követhesse Isten akaratát. Nehémiásnak fel kellett adnia a biztos megélhetését, hogy újraépíthesse Jeruzsálem falait. Más szavakkal: ha vízen akarsz járni, ki kell lépned a csónakból.

Isten azért hoz téged döntéshelyzetbe, hogy a hited tovább épülhessen, ahogy elindulsz az álom felé, amit adott neked.



Beszéljünk róla!

* Milyen lépést fogsz ma megtenni, hogy közelebb kerülj az Istentől kapott álmodhoz?
* Mi az, amit el kell engedned ahhoz, hogy előrébb léphess az álmod követésében?

Isten kiárasztja ránk jóságát!

"Isten azt mondja, hogy elfogad és felment minket - azt jeleni, nem tart a bűnösök között számon- ha bízunk Jézus Krisztusban, aki elveszi a bűneinket. És mindannyiunkat ugyanúgy vált meg Isten, ha Jézushoz fordulunk, nem számít, hogy kik vagy milyenek vagyunk." (Róm 3,22 LB ford.)

Jézus halála és feltámadása tett minket elfogadhatóvá Isten előtt.

Meg lennél lepve, ha azt mondanám, hogy a legtöbb ember nem fogadja el önmagát? Lelkész vagyok már, több, mint 30 éve, már több tízezer emberrel beszéltem, és azt látom, hogy a legtöbb ember nem szereti önmagát. Arra vágynak, bárcsak mások lehetnének. Bárcsak másként néznének ki, bárcsak másként viselkednének.

Nem fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, ezért arra szánjuk az életünket, hogy elfogadásra találjunk más embereknél. De van egy ennél is sokkal fontosabb dolog! Az, hogy Isten elfogadjon minket. A baj itt kezdődik. Miért? Mert Isten tökéletes és Te nem vagy az! De én sem!

Isten egy tökéletes helyen él, amit mennynek hívnak. Hogyan is kerülhetnének be mi, tökéletlen emberek, egy ilyen tökéletes helyre? (Hiszen nyilvánvalóan, Ő nem engedhet be tökéletlen embereket a mennybe, mert akkor az nem lenne többé tökéletes.) Ezért Isten kitalált valamit, egy tervet, hogyan tudja beengedni a tökéletlen embereket a mennybe.

Isten tervét én így hívom: "A nagy csere"

A Biblia szerint: "Isten a bűntelen Jézust áldozta fel a mi bűneinkért. Aztán cserébe Isten kiöntötte ránk jóságát." (2Kor 5,21 LB ford.)

Nem tudom, hogyan mondhatnám el egyszerűbben: Soha nem leszel elég jó, hogy bejuss a mennybe, mert az egy tökéletes hely és Te már rég nem vagy az! Csak Jézus jóságán múlik, hogy Isten elfogadjon. Te nem vagy tökéletes, de Isten az! Tehát Isten azt mondja: "Cseréljünk! Jézus elveszi a bűneidet és Te befogadhatod a jóságomat az életedbe!" Ez aztán az alku!

Nagyon sok ember érzi borzasztóan magát a múltja miatt. Azt mondják: "Ha tudnád, mit tettem, tudnád, hogy Isten soha nem fogadhat el engem!" De Isten tudja és még így is akar Téged! Isten azt mondja, hogy elfogad és felment minket - azt jeleni, nem tart a bűnösök között számon- ha bízunk Jézus Krisztusban, aki elveszi a bűneinket. És mindannyiunkat ugyanúgy vált meg Isten, ha Jézushoz megyünk, nem számít, hogy kik vagy milyenek vagyunk." (Róm 3,22 LB ford.)"

Beszéljetek róla:

* Mi az amit nem tudsz elfogadni magadban? Szerinted Isten elfogadja a hibáidat vagy beszólásaidat? Ha igen, miért?
* Miket kell a múltadból elengedj ahhoz, hogy magadévá tehesd Isten elfogadását?
* Még ha soha nem is lehetünk olyan tökéletesek, mint Isten, mit gondolsz, hogyan szeretné ha megpróbálnánk élni?

Számítasz, Isten lát Téged

Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt" (Lk.19:3-4)

A világ értékrendje szerint Zákeus egy csődtömeg volt. Különösen alacsony volt; senki sem kedvelte, mivel fővámszedő volt; utálta önmagát.

Nem volt büszke arra, amit elért az életben, mert tudta, hogy csalt annak érdekében, hogy eljusson idáig. Befolyásos, sok pénzzel rendelkező ember volt, de egy barátja sem lévén hihetetlenül magányos volt.

De egy nap teljesen megváltozott Zákeus élete, mert Jézus arra ment, és ekkor rájött, mennyire számít Istennek.

Amikor Zákeus megtudta, hogy Jézus a városba jön, látni akarta, de túl alacsony volt ahhoz, hogy a tömeg fölött megpillantsa. Így elfutott egy helyre, ahol tudta, hogy Jézus elhalad majd, és ott felmászott egy fára.

Lukács evangéliumának 19. fejezete feljegyzi, hogy mikor Jézus elhaladt e hely mellett, felnézett és meglátta Zákeust. El tudod képzelni, hogy kalapálhatott ebben a pillanatban Zákeus szíve? Jézus őrá nézett, erre az alacsony, megvetett, jelentéktelen emberre.

Miért állt meg Jézus annál a fánál, és miért nézett rá? Mert tudta, hogy pontosan azon a helyen van Zákeus.

Isten azt is tudja pontosan, hogy te hol vagy. Tudja, hol voltál egy órával ezelőtt, és azt is, hogy hol leszel holnap.
Lehet, hogy úgy érzed, hogy épp egy fán vagy az életedben. Isten tudja, hol vagy.
Lehet, úgy érzed, hogy hátrányos helyzetben vagy. Jézus tud róla.
Lehet, hogy egyedül érzed magad, de Jézus megáll és észrevesz Téged.
Nem felejtett el, nem vagy egyedül!

Egy könnycsepp sem maradt rejtve előtte. Egy sértő szó sem ment el a füle mellett, melyet rád mondtak mások. Nem történt egy mocskolódás sem, melyet Ő nem látott volna és ne szomorkodott volna veled együtt. Mindent lát.

"Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk.12:6-7)


A szeretet legnagyobb ajándéka, amelyet valaki kaphat, az a figyelem. Ha az embereknek adod az idődet, az életedet adod. Ha figyelsz valakire és a szemébe nézel, azzal azt mondod: "Fontos vagy nekem. Értékes vagy számomra."

Nincs az életedben egy pillanat, egy másodperc sem, mikor Isten ne figyelne Rád. A nap 24 órájában észre vesz Téged, mert szeret, és értékes vagy számára.

Ének...

A mai nap imádsága:

Istenem! Adj nekem derűs szívet, hogy tudjalak dícsérni Téged énekszóval is! Ámen

   

Énekeljetek az ÚRnak új éneket, dicséretet a föld széléig
Ézs 42,10a

"Gonosz embereknek nincsen daluk" - tartja egy német közmondás, s milyen igaz ez! Ahol bosszú és irigység honol, ott a zene nem tud gyökeret ereszteni. Az afro-amerikai kultúrából kinőtt "repp" énekelve beszél/beszélve énekel, ezáltal a verbális kommunikáció lehetőségeit kitágítja. Ha valaki dalra fakad, nem is gondolja, hogy, az az emberi tevékenység egyik legkomplexebbikét végzi... Az énekben ugyanis benne van költészet, a zene, s többé-kevésbé a mozgás is! Érdekes, hogy az agyunkban van hallás-centrum, van beszédcentrum, van mozgáscentrum, de olyan, hogy "zenecentrum" - ilyet eleddig agykutatóink nem találtak... A zene ugyanis - így gondolják - agyunk minden részét igényli, azaz a zene testet-lelket mozgat!

Amennyire logikus a matematika, olyanyira tiszta a zene. (Persze a zene nem más mint a hullámok matematikája!) Ha valaki vét a matematikában, akkor borul az egyenlet, ha valaki hibázik a zenében, akkor oda a harmónia, s ha valaki a saját igazságát kántálja az Istené helyett, az súlyos bűnt követ el. Az Isten világában ugyanis mindenért fizetni kell. Csak az embervilágban "van úgy", hogy meg lehet úszni... Csak köztünk, emberek között lehet tönkretenni embersorsokat, lehet ellopni egy nép javait, lehet megcsonkolni országukat - mindezt következmények nélkül! Ha belegondolunk: Hányszor fosztott ki már nemzet nemzetet, csak az elmúlt évszázadban, évezredben? Az Istentől eltávolodott ember mocsoksága ez...

A tiszta ének azonban nemcsak a legösszetettebb kommunikáció, de egyben a legőszintébb is, ezért az ének egyben imádság. S aki imádkozik, az kinyitja szívét embertársa felé is, s azt keresi, ami összeköt, s nem azt, ami elválaszt. Korunk nagy baja, hogy jóléti világunkban az emberek - különösen a fiatalok - leszoktak a közös éneklésről. Még kevesebb azoknak a száma, akik zenélnek, többnyire csak hallgatják a zenét... ez is méltánylandó, de a zenehallgatás, s az aktív zenélés - akármilyen szinten is(!) - két különböző kategória. Azt gondolom, teljes béke csak akkor lesz a világon, ha legalább az emberiség fele zenél, s a maradék másik fele meg hallgatni akarja vagy táncolni szeretne a muzsikára...

Új éneket énekelni azt jeleneti, újrafogalmazni a régi igazságot: Istenéi vagyunk, Aki szeretetre teremtett minket. S ha elszalasztjuk annak lehetőségét, hogy szeressünk, és szeressenek minket, akkor bizony mindent elrontottunk, amit csak el lehet rontani...

Időnk...

A mai nap imádsága:

Uram! Időzavarral küszködöm, s gyakran összecsapnak a határidők hullámai a fejem fölött! Kérlek, segíts átrendezni életemet, hogy tetszésedre élhessem mindennapjaimat, s végre békesség költözzön nyugtalan lelkembe is! Ámen

Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.
Zsolt 127,2

Idő, idő, idő... Ez az, ami lehet kevés vagy több, de amennyi van, az sosem elég. Korán kelni, későn feküdni - klasszikus megfogalmazása ez a közhelyes "látástól vakulásig" küzdelmes magyar valóságnak. Hiába tűzünk ki célokat, hiába dolgozunk, "mint a barom"... minden emberi munkának egyedül csak Isten támogatása adhat valódi értelmet.

Nem is olyan rég még a templomtornyok monopóliuma volt a pontos idő mutatása, jelzése. Amióta azonban elkezdett zsugorodni a technikai világ - s először csak szalonokba-szobákba, majd zsebekbe, s aztán csuklókra is átvándorolt az idő múlására figyelmeztető kis szerkezet - egyre kevesebbnek érezte az ember a rendelkezésére álló időt. Amíg korábban a templomtoronyra tekintve legalább közvetve Istenre gondolhatott az emberfia, eladdig manapság - jóllehet minden valamirevaló háztartási gép, híradástechnikai eszköz mutatja az idő múlását - mégsem jut eszünkbe az Isten. A karóra lassan elveszti funkcionalitását, s már nem több egyszerű divatcikknél... Az egykor társdalmi státuszt jelző óra ebbéli feladatát a az extrém-drága mobiltelefon vette át... De hiába a gyorsan szaladó perceket pontosan mutató szerkezet, ha továbbra is elszaladunk Isten mellett...

Furcsa: Hiába mérjük pontosabban az időt, beosztani mégsem tudjuk ügyesebben/okosabban! Tény: kevés az időnk. A "fejlett" országok lakosságának 60%-a(!) úgy látja, hogy ellátandó feladataikra rendelkezésre álló idő nem elégséges, ezért a tőlük elvárt teljesítmény meghaladja egyéni teljesítőképességüket. Nyilvánvaló, hogy egy idő után az ember ebbe törvényszerűen belefárad és lassan már a kenyér íze sem olyan, mint amilyennek az ember azt érezni szeretné. Mert a mindennapi kenyér nemcsak alapvető élelmiszer, hanem az Élet szimbóluma is. Ha a kenyér elveszti ízét, akkor az értelmét veszíti el az Élet...

Be kell látnunk, hogy ami a legfontosabb, azt nem tudjuk elérni vagy megszerezni. Az "álmában is ad eleget" kifejezés más fordítás szerint azt jelenti: "nyugodt álmot ad". Hiába a selymes álmot ígérő altató, a lélek nyugalmát a tabletta nem biztosítja. Megzavart lelkű és elméjű társadalmunk az utóbbi évtizedekben sajnos elfordult Teremtőjétől, most pedig kétségbeesetten kapkod elvesztett spirituális kultúrája után...

Értelmet a múló időnek csakis az adhat, Aki az "időt" teremtette. Öregedésünk, egyre szűkülő lehetőségeink, mindennapjainkat egyre sűrűbben meglátogató betegségeink szép lassan, csöndesen alázatra fegyelmeznek minket: megláttatják, megtanítják nekünk - bármennyire tiltakozunk is ellene -, csak múlandó emberek vagyunk, az Isten pedig továbbra Isten marad. S amíg mi oly sokszor elfordultunk Tőle, s talán meg is tagadtuk Őt életünk egy-egy dolgában, addig Ő engedetlenségünk ellenére sem hagyott magunkra, hanem mindig hűségesen kísért szeretetével. Talán egyszer rádöbbenünk: Vele együtt a nekünk rendelt kevéske idő is bőségesen elég...

Ígéreteink...

A mai nap imádsága:

URam! Egyedül ígéreteidben bízom... kérlek segíts! Ámen

    

Amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.

Rm 4,21b

A régi mondás szerint: "Szegény ember az, aki még ígérni sem tud." Jóllehet ez a mai világ nem szűkölködik ígéretekben, elgondolkodtató: akkor mennyire is vagyunk gazdagok, a gazdagságunkkal? Tény, hogy külön tudományággá vált a kereskedelmi-, és reklám-pszichológia, s a leghuncutabb módon hitetik el velünk, hogy az adott termékre márpedig szükségünk van. A régiek ugyan azt hangoztatták, hogy "a jó bornak nem kell cégér", de mára oda jutottunk, hogy már nem a termék maga, az igazán a fontos, hanem a "hozzá-kapcsolt" érzés, azaz már nem egyszerűen csak terméket, hanem élményt vásárolunk...

Ígéretek zuhatagában élünk. Tucatszám halljuk a szépívű, csiklandozó ígéreteket politikában, gazdaságban éppenúgy, mint emberi kapcsolatainkban. Nemcsak Jézus példázatában, de a valós életben is megtörténik, hogy valaki ígér, de nem teljesít, s olykor megesik az is, hogy nem ígérünk semmit, aztán mégis megtesszük, amit a lehetőség (a Körülmények Istene) felkínál. Keserű tapasztalás az is, hogy valaki "halálig-hűséget" fogad az oltárnál, s pár év múlva szertefoszlik a párjának tett, Isten előtti ígérete... Milyen ember az ilyen? A régiek szépen mondták: "hit-vány". Az ígéret megtartásának garanciáját egyedül a hit ad(hat)ja, ami formálja, erősíti, növeli az emberséget. Aki nem hisz se Istenben, s már önmagában sem, az istentelenné - s lassan, de biztosan - embertelenné is válik...

A hitünk, a hitelességünk az ígéretek teljesítésétől függ. Gyarlóságaink közé tartozik, hogy jószívvel ígérünk, de aztán fogvicsorítva sem tudjuk teljesíteni azokat. Ezért jól tesszük, ha nem felejtjük el hozzátenni: "Ha JóIsten is úgy akarja/gondolja!" -, hiszen az ő kegyelme nélkül semmit sem tehetünk. A Biblia igéinek ereje/hatásossága éppen abban rejlik, hogy bukdácsolóan-emberien, de leplezetlen őszinteséggel bizonyságot tesznek arról, hogy Isten ígéreteiből nem veszett el semmi: az Ő hűsége meg nem fogyatkozik, szeretete, gondviselő jósága tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. A hívő ember ezért inkább hisz Istenben, mintsem hogy reménykedjen az emberekben; mert bölcsen belátta: az Isten terve mindig megvalósulásra, az emberé pedig - lehet, hogy csak a legvégén -, de mégis enyészetre, múlandóságra van ítélve...

Jó hír...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy örülni tudjak teremtettséged csodáinak minden napomban, s hálás szívvel tudjam szeretni felebarátaimat! Ámen


Ezután így szólt hozzájuk: "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek."
Mk 16,15

A Mester üzenete igencsak érdekes a harmadikévezredbéli emberfülek számára... az "egész világ"-kifejezésnél a göregben a kozmosz (rendezett világ), míg a latinban az univerzum (világmindenség) szó áll. Ami talán még önmagán ennél is túlmutatóbb: az evangélium minden teremtménynek szól, azaz: a majomnak és a szamárnak éppenúgy, mint a tücsöknek és a hangyának... Ez azt jelenti tehát, hogy az evangélium (vagyis eü-angelion= azaz jó-hír /mivel a görögben az "eu" jót jelent!/, s nem örömhír. Fontos kihangsúlyozni újra és újra, hogy sokan félreértik, félremagyarázzák ezt a fogalmat, kihagyva a leglényegesebbet az evangélium-hirdetés csodájából - jelesül a megértést. Aki ugyanis megérti, elfogadja, szívébe zárja a jó hírt, nos csak annak fog az élete el nem múló örömesre változni, s terem élete jó gyümölcsöket. Krisztus Urunk a a Magvető példázatában arra hívja fel a figyelmünket, hogy a háromnegyed rész, azaz az emberek 75%-a/!/ nem érti meg mi is a lényeg a "jó hírben") nem kizárólagosan emberre vonatkozó - bár embernek szóló üzenet -, hanem az egész teremtettségre kiterjedő isteni közlés.

Az evangélium-hirdetés alatt sokan a "krisztus-kultusz" terjesztését értették, s értik még ma is, ha kell(ett) "tűzzel-vassal". E világméretű küldésben nem számított, hogy etikus-e az eszköz a cél eléréséhez, a buzgó vágy, "teljesíteni az isteni parancsot, s utána várni a jutalmat érte", sajnos viszonylagosította, sőt olykor el is homályosította a lényeget: nem az ember van a misszióban az Istenért, hanem pontosan fordítva, az Isten van küldetésben az emberért... Eredmény igazából akkor van, ha hagyjuk "történni" az Istent... ha tudunk kellő alázattal belesimulni a Lélek akaratába.

Tény, hogy a ma keresztényeinek, gyülekezeteinek újra kell fogalmazniuk önmaguk számára a missziót. A misszió nem az, ha egyre nagyobb részt kérünk/kapunk a szociális problémák megoldásának folyamatosan növekedő kupacából. De a misszió hamis értelmezése az is, ha csak a mostanság reflektorfénybe került hitoktatásra korlátozzuk. A misszió az univerzumba, a kozmoszba való önkéntes beletagozódás, azaz az Isten-alkotta csodálatos rend elfogadása kicsiben és nagyban, saját mikrovilágunkban éppenúgy, mint a sokszor átláthatatlannak tűnő makrovilágban.

A "hirdetés" legjobb formája maga a krisztusi tanítás megélése. A JóIsten bölcsessége, hogy akaratát nem csak a keresztényeken, hanem minden emberen keresztül megmutat(hat)ja. Mahatma Gandhi - aki szüleivel az indiai dzsaina vallás követője volt, amely vallás egyesíti magában az ősi hindu világnézetet a későbbi buddhizmus vallásbölcseleti eredményeivel - soha nem állította, hogy bármilyen új elvet vagy tant alkotott volna, csak próbálta alkalmazni "az örök igazságokat a mindennapi életünkre és gondjainkra". Tény azonban, hogy élet-üzenete és módszereinek lényege az egész világnak szól. Érdemes odafigyelni ezekre is, hiszen Gandhi tanításaiban gyakran felcsengtek Jézus szavai: "Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok üldözőitekért!" Gandhi szerint a szeretet és az erőszakmentesség mindent legyőz! Az erőszakmentesség pedig az, amikor azokat szeretjük, akik minket gyűlölnek. Ha csak azokat szeretjük, akik minket is szeretnek az nem erőszakmentesség. Az élet harcában a gyűlölet legyőzhető szeretettel. A szeretet nagyobb a gyűlöletnél és övé a végső győzelem.

Gandhi ellenzett mindenféle erőszakot, mert "ha úgy tűnik is, hogy hasznos, a haszon csak átmeneti, de a szörnyűség, amit okoz, maradandó." Az ember mondjon le az erőszak minden formájáról, és ragaszkodjék az igazsághoz, ne engedelmeskedjen igazságtalan törvényeknek. Így vall: "Személyes hitem teljesen egyértelmű. Szándékosan semmit sem sérthetek meg, ami él, emberi lényeket végképp nem, még ha a legnagyobb rosszat teszik is nekem és az enyéimnek." Intette az embereket, hogy óvakodjanak attól, hogy gonoszsággal vádolják egymást. "Akiket rossznak tartunk, azoktól elkerülhetetlenül visszakapjuk ezt a bókot. A gyanú az erőszak melegágya... Az erőszakmentesség nem tehet mást, mint hogy bízik... Ha bizalommal és szeretettel közeledünk az emberek felé többszörösen visszakapjuk a bizalmat és a szeretetet... Az ember nem más, mint saját gondolatainak terméke: azzá válik, amit gondol." Az élet tehát valójában nagyon egyszerű... akkor miért is bonyolítjuk?

Türelemért...

A mai nap imádsága:

Uram! Türelmetlen vagyok. Türelmetlen a munkámban, mert sokszor nem látom az eredményét, türelmetlen az emberi kapcsolataimban, mert nem úgy alakulnak, ahogyan szeretném, türelmetlen vagyok magammal is, mert nem nem tudom következetesen betartani azt, amit elhatároztam. Uram, ezért türelmetlen vagyok Veled is! Kérlek, újítsd meg szívemet-lelkemet, hogy Benned felüdülve, derűvel tudjak felülemelkedni hiányosságaimon, s Téged dícsérve békességet nyerjen lelkem - mindenki hasznára! Ámen

   

Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek függ, éljetek minden emberrel békességben. Róma 12,17-18

Már szocializációnk, világfelismerésünk hajnalán, zsenge gyerekkorunkban megtanuljuk: "Kölcsön-kenyér visszajár!"... azaz: "Ha te így, hát akkor én is úgy!" Ősi kód ez bennünk, sértettségünkkel nem szeretünk adósok maradni! Hiába ismerjük a mondást: "Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!" - ezt a nemes konfliktuskezelő aktust többnyire a szentekre hagyjuk. Egyébként is, aki nem üt vissza, azt gyengének titulálják... Ugyanakkor, ami jól működik az állatvilág hierarchiájában, az másképpen alakul az emberek között - feltételezve, hogy az ember nem állat, hanem több annál.

Tény, hogy Jézus tanítása messze felülemelkedik az egyszerű betartásán a parancsolatoknak - nem is tudnak ezekkel mit kezdeni. Az emberek életének alapvető szabályozásában a mindenkori törvény szava a döntő: vagyis az elkövetett törvénytelenségért szankció jár. Pál tanácsainak igazságtartalmát néhányévtizedes földi vándorlásunk után látjuk meg. Aki negyvenéves korára nem tanulta meg, hogy az élet az alapvetően kooperáció, az még semmit nem tanult meg! Negyvenes évek vonzásában sokan - hitünk szerint - "újra-kezdik" az életüket, ami eleve lehetetlen, hiszen éppen a második felébe, a leszálló ágába kerülnek... Tévhitük szerint az élet új lehetőségekkel várja őket... az eredmény pedig pontosan az ellenkezőjét mutatja: amiből szabadulni akartak egy-egy válással, ugyanabba a gödörbe esnek bele. A változásnak ugyanis mindig belülről kell fakadnia, az belülről hat kifelé, s nem fordítva. Emberi kapcsolataink legbiztosabb alapja tehát a kooperáció, melyben arra kell figyelnünk, ami minden ember szemében jó - nemcsak a sajátunkéban.

Hiába azonban minden jóra való törekvésünk, ha olyanokkal találkozunk, akik saját bűneik, hamis büszkeségük, kivagyiságuk okán teljesen érzéketlenné váltak. Életvezetési hibáik következményeiből, tragédiáik megkötözöttségéből nem tudnak kilépni, s belső békétlenségüket az egész világra kivetítik. Ilyen esetben nem marad más hátra, mint hogy a JóIsten-adta vérmérsékletünk, belénkkódolt toleranciánk alapján a megfelelő pillanatban visszalépjünk egyet... Ha "száguld velünk szemben az expresszvonat", akkor botorság nem hátralépni egyet - ez nem megalkuvás, hanem a belátás, a józanság lelke.

Általában nehéz megtenni azt a lépést, ami elemi ösztöneinkkel éppen ellentétes irányba mutat. Amikor a tehetetlenség dühe ökölbe szorítja a kezünket, akkor azt csak az Isten segítségével lehet oldani! Egyedül az imádság, az Istenre-figyelés nyugalma képes feloldani lelkünk feszültségét... A konfliktus-helyzetekben csak így válhatunk az igazság tanúivá, a békesség követeivé. Az effajta alázatos életvezetés nem tűnik mindig látványosnak, rövidtávon sem mutatja a siker jeleit, de az eredményét idővel meghozza, mert Isten áldása van rajta, aminél nincs nagyobb jutalom.