2017. július 9., vasárnap

A rágalmazás bűne

„…nem kellene ennek így lennie.” (Jakab 3:10)

A Biblia azt mondja: „…[a nyelvünkkel] áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket… nem kellene ennek így lennie” (Jakab 3:8-10). Istennek nem tetszik az, ha vasárnap a templomban Őt dicsőítjük, de hétfőn a munkahelyen valakinek a becsületébe gázolunk. „De hiszen igazat mondok” – feleled erre. „Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket” (Példabeszédek 16:2). A rágalmazás büszkeséggel kezdődik; azt mondja: „Ha nekem igazam van, és te tévedsz, akkor nekem jogom van ezt mondani.” Ez nem igaz! Rengeteg ember jön a templomi oltárhoz azért, hogy gyógyulást találjon azokra a sebekre, melyeket keresztyének okoztak, mert a pletyka megtörte a lelküket. Egy hölgy ezt írta: „Volt egy idő, amikor megpróbáltam úrrá lenni a pletykálkodáson, de a férjemnek még mindig szívesen elmondtam. Bár tudtam, hogy nem adná tovább, rájöttem, hogy megmérgezem a lelkét azzal, ha kiteszem őt ennek. Ekkor döntöttem úgy, hogy változtatok azon, mit engedek kijönni a számon.” Amit valakiről mondasz, meghatározza azt, hogy milyen színben fogják látni őt mások. Egy lelkipásztor minden új tagnak elmondja: „Ha azt hallod, hogy egy gyülekezeti tag rágalmaz valakit, azonnal állítsd meg, és mondd ezt: »Bocsáss meg, ki bántott meg, vett semmibe vagy rágalmazott téged? Imádkozunk érte együtt, hogy Isten helyre tudja állítani a békét a testben, de nem engedjük, hogy valakiről beszélj, amikor nincs itt, hogy megvédje magát.«” Százból kilencvenkilencszer a téma ott rögtön lezárul, vagy az illető távozik. „Legyetek… szelídek, türelmesek, fogadjátok el egymást szeretettel…” (Efézus 4:2 NCV). Mivel egyikünk sem tévedhetetlen, és mindannyiunknak szüksége van arra, hogy kedvesen, türelmesen és szeretettel bánjanak velünk, tegyük hát szokásunkká, hogy mi is így bánunk másokkal!


Ki vagy te?

„Ő formálta mindnyájuk szívét.” (Zsoltárok 33:15)

Annak az esélye, hogy bárki is a történelemben ugyanazzal a génállománnyal rendelkezzen, mint te, nulla, hacsak nem vagytok egypetéjű ikrek. Te nem csupán egy másik tégla vagy a falban vagy egy másik szög az ács szerszámosládájában. Isten személyesen formált és alkotott téged (Ézsaiás 43:7). Te vagy az egyetlen „te”, akit Ő teremtett, tehát ha nem tudsz az lenni, aki vagy, az Ő országa megszenvedi a te egyedi közreműködésed hiányát.

Te nem a szüleid vagy (ami jó hír néhányunknak!), és nem Józsi bátyád vagy Marika nénéd, vagy valaki más, akinek megpróbáltál a kedvére tenni, vagy akire hasonlítani akartál. Az rendben van, hogy tanulunk másoktól, de mindig az legyél, akinek Isten elhívott. A Biblia azt mondja: „Ne hasonlítgassátok magatokat… vállaljátok fel a felelősségét annak, hogy a lehető legjobbat teszitek az életetekkel!” (Galata 6:4-5 TM)

A kérdés az: Ki vagy te? Mielőtt válaszolnál, meg kell kérdezned magadat: „Mik az erősségeim?” Az okoz örömet, ha számítógépekkel, autókkal vagy állatokkal foglalkozol? Talán az emberek irányításában vagy szakértő, vagy szeretsz megjavítani dolgokat, vagy a pénzügyek kezelésében vagy jó. Pál azt mondja: „Isten… tett minket azzá, amik vagyunk” (Efézus 2:10 TLB). Vannak bizonyos feladatok, amikkel könnyen boldogulsz, és csodálkozol, hogy másoknak miért nem megy? Ha így van, akkor ez elárul valamit a te konkrét erősségeidről és Istentől kapott megbízatásodról. Isten azt mondta Becalélról, az építészről: „Betöltöttem őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkálatra, hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására, foglalatba való kövek vésésére, fafaragásra és mindenféle munka elvégzésére” (2Mózes 31:3-5). Ha felismerted, hogy mitől kezd csillogni a szemed és emelkedni a pulzusszámod, akkor rajta! „Szemed előre tekintsen… Ne térj le… (Példabeszédek 4:25-27).




„Isten… formált minden embert egyenként.” (Zsoltárok 33:13-15 TM)

Pál ezt írja Isten családjáról: „Mindegyikőtök különálló és nélkülözhetetlen rész” (1Korinthus 12:27 TLB). Ha viszont meg akarod állapítani, hogy hová illesz, segít, ha ismered magadat. Például milyen munkakörülmények hozzák ki belőled a legjobbat? A megszokott munkában tudsz szárnyalni? Vagy más emberek szükségletei motiválnak? Az erőtpróbáló kihívásokat élvezed, amik másokat elbátortalanítanak? A Biblia azt mondja: „mindenkit Isten formált egyenként” ami azt jelenti, hogy nem kellene indigómásolatnak lenned. És mi van a kapcsolataiddal? Azt élvezed, ha egy csapathoz tartozol, vagy jobban végzed a feladataidat egyedül? Ha csak akkor elevenedsz meg, ha emberekkel vagy körülvéve, akkor valószínűleg szörnyen érzed magad, ha egész nap a számítógép előtt kell ülnöd. Mi hoz izzásba? A Tűzszekerek című filmben Eric Liddell ezekkel a szavakkal írta le a futás iránti lelkesedését: „Isten teremtett gyorsnak, és amikor futok, érzem, hogy gyönyörködik bennem.” Benned mi kelt ilyen érzést? Van egy történet egy emberről, akit megkérdeztek, hogy tud-e hegedülni. „Nem tudom, még sohasem próbáltam” – válaszolta. Ha belegondolsz, ez elég bölcs válasz, mert amíg nem próbáltál valamit, honnan tudhatnád, hogy jó vagy-e benne? Például egy béka jó úszó lehet, de csapnivaló a repülési képessége. Néhányan közülünk, akiknek a példaképei a „madarak”, állandóan azon sajnálkoznak, hogy nem tudnak repülni. De nem is kell! Isten Igéje azt mondja: „Elégedjetek meg azzal, amik vagytok!” (1Péter 5:6 TM). Hagyd abba a csapkodást, és adj engedélyt magadnak arra, hogy azzá legyél, akinek Isten teremtett!


MEGLÁTNI AZ EMBEREK SZÜKSÉGEIT


„József... látá, hogy ímé bánkódnak vala." (iMózes 40:6 Károli)
Néha elég csak ránézni valakire, és az arcán meglátod, min megy keresztül. „József ... látá, hogy ímé bánkódnak vala." Bár ő maga is igazságtalanul került börtönbe, meg­elégedettséget talált abban, hogy segített két fogolytársán. Nem lett volna talán könnyebb a saját problémáira koncentrálni? Igen, csakhogy azzal önmagát vereségre ítélte volna. Henry Drummond írta: „Ahogy visszanézel az életedre, mindig azok a pillanatok magasodnak ki, amikor másokért tettél valamit". József felismerte, hogy nem egyedül ő szenvedett sérelmet, tehát azt tette, amit Jézus is - együtt érzően bánt a körülötte lévőkkel. Este? Fordítasz időt arra, hogy megpróbáld megérteni, min mennek keresztül az emberek? Magadba feledkezel vagy törődsz azokkal, akiket valamilyen fájdalom ért, főleg akkor, ha ebből neked nincs semmi hasznod? A bátorítás olyan, mint egy adrenalininjekció: fel tud emelni, és újra talpra tud állítani egy embert. René Bazin író mondta: „Napjaink bajaira az orvosság az... hogy odaajándékozod magad azoknak, akik olyan mélyre zuhantak, hogy a remény is elhagyta őket". Viszonozni fogják azok, akiknek adsz? Nem, de Isten viszonozni fogja. Amikor a főpohárnokot szabadon engedték, elfeledkezett az ígéretéről, és nem szólt a fáraónak József érdekében. De Isten nem feledkezett meg Józsefről! A legjobb még előtte volt. Gondolj csak arra, ho­gyan emelkedett fel Egyiptom kormányzójává, hogyan szolgált egy egész népet, mekko­ra hatással volt vezetőként, és milyen öröm érte, amikor kibékült családjával. Ő maga hangsúlyozza: . Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt..." (lMózes 50:20). Kezdd el tehát meglátni a körülötted lévők szükségeit!


NE KESEREDJ MEG!

„Ügyeljetek arra, hogy… a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon…” (Zsidók 12:15)

Az árulás az, amit mások tesznek veled; a keserűség az, amit teszel magaddal. Az életben lehetetlen elkerülni a fájdalmakat. Lehet az egy hűtlen házastárs, egy alkalmazott, aki megrágalmaz, vagy egy főnök, aki minden magyarázat nélkül kirúg. Vacsora közben Jézus ezt mondta tanítványainak: „…közületek egy… el fog árulni engem” (Márk 14:18). Nem sokkal ezután Júdás csókkal árulta el őt. Vannak, akik megcsókolnak, holnap pedig beléd rúgnak. Jézus azonban nem adta meg magát a keserűségnek. Azért, mert tudta, hogy Júdás csókja vezeti el őt rendeltetéséhez. Péternek sem fordított hátat, amikor az megtagadta őt. Ehelyett éppen Pétert említi meg név szerint, amikor a feltámadás után találkozásra hívja a tanítványokat. Jézus az embereket a bennük rejlő lehetőségek fényében nézte, nem a problémáikon át. Amikor voltak az adott pillanatban, az nem tartotta vissza Jézust attól, hogy lássa, mivé válhatnak, ha kegyelme megérinti életüket. Neked is így kell nézned másokat. Ezért írta Pál: „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Efezus 4:31-32). Szabadulj meg tehát a keserű szavaktól! Ne emlegesd fel újra és újra a múlt részleteit, hacsak nem azért teszed, hogy másokat arra taníts és bátoríts, hogy fölülemelkedjenek saját múltjukon. Milyen gyakran hozol fel régi sérelmeket? Mit teszel annak érdekében, hogy a keserűséget kigyomláld a szívedből? Isten azt mondta: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” (Ézsaiás 43:18-19)



Úgy érzed, hogy tűzpróbán mész keresztül?


„Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak…” (Ézsaiás 54:17)
Ha megkérdezhetnénk a három héber ifjútól, hogy mit éltek át a tüzes kemencében az Úrral, valószínűleg így írnák azt le: Körülvett minket a tűz. A ruhánk lángolt, de a bőrünk csodálatos módon érintetlen maradt. Fogalmunk sem volt arról, mi történik. Aztán valami megmozdult a hamu között; nem voltunk egyedül. Hirtelen felbukkant a sűrű füstből egy ragyogó, tündöklő alak! Nem tudtuk, hogy mi a neve, nem mondta. Nem mondott semmit. De már maga a tudat, hogy ott van, biztonságérzetet adott. Jelenléte megvédett minket a válságos helyzetben. Nos, nem azt akarjuk mondani, hogy a tűz kialudt, vagy a hőség csökkent. Nem, a tűz még mindig égett, de a lángok fénye elhalványult az Ő jelenlétének ragyogásától. Soha többé nem láttuk; csak akkor jelent meg, amikor szükségünk volt rá. Mindenesetre visszatekintve egy dolog biztos: boldogok vagyunk, hogy kirángattak minket a gonosz király jelenlétéből az Igazságos Király jelenlétébe! Az Ő társaságában megtanultuk: „Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az Úr szolgáinak.” Tűzpróbán mész ma keresztül? Ha igen, nem vagy egyedül – Isten veled van! Bátorság! Amikor majd kihoz a tűzből, jobban fogod Őt ismerni, jobban fogsz bízni Benne, és lesz miről beszélned másoknak: olyan mondanivalód lesz, amire odafigyelnek majd.
Az Isten hívásának meghallásáért...




A mai nap imádsága:
Uram! Látod életemet, melynek mai napján is keresem a válaszokat, e heti feladataim özönében is kutatom a világot, s önmagamat. Add, hogy Téged keresselek, add hogy Rád találjak, add hogy Benned élhessek teljes életet, ígéreteid szerint! Ámen



"Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket." Ők pedig otthagyták hálóikat, és követték őt.
Mt 4,19-20

Elgondolkodtató a keresztény (krisztianoj=krisztuskövetők) egyház létrejötte. Semmi "professzinalizmus" nincs benne. Egyszerű halászemberek, akik sem iskolai, sem egyéb bölcseleti képzettséggel nem bírtak, követni kezdik Jézust... "Csak úgy", első szóra, meg sem kérdézve ezt a galileai Jézust, pedig ez az átlag-ember első reakciója: "És nekem mi ebből a hasznom?" Tudjuk, hogy az emberek manipulálhatóak. A császárok pénzt szórtak a nép közé, Periklész választások előtt három nappal megnyittatta gyümölcsöskertjeit (tizenhatszor választották újra!), a politusok gátlástalanul ígérgettek, ígérnek és ígérni is fognak... s a nép, "az istenadta nép" választ, s voksol oda, ahová nem kellene... Jézusnak nem voltak kézzelfogható ígéretei (magasabb nyugdíj, nagyobb szociális biztonság), s ezek az egyszerű halászemberek mégis követik a Mestert... ez több mint elgondolkodtató.

Emberhalász. Miféle foglalkozás ez? Egy biztos, nem "karrierszakma", kiszámítható állomásokkal, egyéni megelégedettséggel, társdalmi elismertséggel... Vagy ekkora vonzása lenne a mártíromságnak? Nem! Az ember alapjában véve nem egy "mártír-típus", inkább az ellenkezőjéről van szó, nagyon is kerüli az áldozatot. Mindent otthagyni a semmiért? Unatkozó, munkára nem nevelt, a mindennapi élet küzdelmeitől mentes, elkényeztetett ifjúságot könnyen "beszippanthatja" egy-egy szekta vagy furcsa "szubkultúrát" hordozó közösség, de felnőtt, családos emberek csak nem hagyják ott egyik pillanatról a másikra hálóikat? A hálókat, melyek gyermekeik, feleségük, családjuk megélhetésének biztosítékai?

És mégis. Mert ennek a galileainak olyan a tekintete, aminek nem lehet ellenállni... Benne van a Mindenség Ígérete. Az, amiért lejöttünk ide a Földre, amiért megszülettünk, amit naponta keresünk, munkában és szerelemben, hitben és emberi kapcsolatokban, Az most itt van közöttünk, s hív: "Emberhalászokká teszlek titeket!" Olyan életpálya, ami nem csak a szociológiailag aktív életszakaszra koncentrál, hanem a születéstől az utolsó lehelletig... Aki egy pillanatra a teljességet ízleli meg az dönt, ahogyan egyetlen szerelmes pillantás is megváltoztathatja a másik ember életét. Követni a Mestert tehát nem rutin-munka, hanem a nemlátható világért felvállalt tudatos küzdelem, telve kiváltságokkal, melyek után minden emberlélek vágyakozik.


Életútjaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Utaimon Te vezess, s segélj! Ámen.
   

Elvonult előtte az ÚR, és így mondta azt ki: Az ÚR, az ÚR irgalma nagy, megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket... Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!
2 Móz 34,5 és 7

Az élet egyik nagy igazsága (vagy inkább igazságtalansága?) hogy a sorsát senki nem kerülheti el... Vannak miértek, melyekre ugyan találunk logikus magyarázatokat, de azok ismeretében sem tudjuk elfogadni azokat. Amikor a tragédia a legváratlanabb pillanatban ránkszakad, az nemcsak az életünket változtatja meg, hanem az egész emberi létről addig vallot felfogásunkat is. Érthetetlen dolgok sokasága vesz körbe minket, s azt gondoljuk, ha megértenénk a miérteket, akkor áthidalhatnánk azt a tátongó űrt, amit ezek az óriás kérdőjeleink feszítettek bele az életünkbe.

Az igazság az, hogy nem érthetünk meg semmit... Látjuk ugyan a generációkon átívelő fájdalmakat, törvényeket vélünk felismerni az ismétlődésekben, de amikor a saját életünkről van szó, akkor nemcsak elfogultak vagyunk, de arra is rájövünk, hogy egyedül nem kerülünk közelebb a válaszokhoz, közösségben kell azokat keresni.

Életünk tere, énünk megvalósulásának legfontosabb helye a közösség. Hiába minden tiltakozás: erre vagyunk teremtve. Az egyéni sorsok feszültsége is a közösségben oldódik, és az egyes tragédiák "értelmetlensége" olykor egy-két generációval később nyer értelmet. Ugyanakkor önmagában a magyarázat semmit nem ér...

Rettenetesen kíváncsiak vagyunk az élet különös dolgainak alakulására, a részletekben rejlő mikéntekre, de ha az egész világról szerzett ismeretünket nem a nagy Isteni Egészbe illesztjük, sosem jutunk békességre. Márpedig törékeny emberi életünk erre vágyik! Békességre, a lélek olyan nyugalmára, hogy ha nem is minden nap és minden percben, de elég gyakran elmondhassuk, sok-sok beteljesületlen kívánságocskánk ellenére is boldogok vagyunk...




Hivatásunk...


A mai nap imádsága:
Uram! Szólj nekem, naponta, hogy szólhassak szóval, cselekedettel vagy értő hallgatással! Ámen

Mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét,
és tanítást várnak szájából,
hiszen az ÚR követe ő!
Mal 2,7

Azt, hogy lelkész-e a pap vagy csak teológus szakmunkás(?), Mari nénje és Pista bá' minden akadémikus előképzettség nélkül, néhány prédikációból képes megállapítani. Merthogy: "Kinek mi a szívében, az a száján." - állapították meg őseink. S milyen igazuk volt/van! "Füstöt, szerelmet hazudni nem lehet!" - ahogyan hitet sem. Az érzékeny kérdés azonban mindig ez: De milyen is az hit? Aki saját hitét/meggyőződését prédikálja, az lehet nagyhatású szónok, de nem Annak a követségében jár, Aki elküldte őt.

Aki valóban pap, a civilizácó hajnaláról induló, legősibb "Melkisédek rendje szerinti", s nem csak ároni-pap, aki a másodlagos törvényt prédikálja - az elsődleges isteni szeretet helyett - az valóban azt a Valakit "Vagyok, Aki Vagyok"-ot képviseli, Akiről minden Istenről beszélő embernek közvetve vagy közvetlenül bizonyságot kell(ene) tennie. Fontos megjegyeznünk, hogy az istenes lelki ember ismeretet közöl. Nem propagandista, sem nem porszívó-, vagy mosószeres-ügynök, aki jól hangzó negyed-igazságokkal bizalmába igyekszik férkőzni a célszemélynek, hogy aztán értékesíthesse portékáját.

Az ismeret nem lehet elvont "kultúr-csomag" vájt-fülű esztétáknak szóló, de törekednie kell arra, hogy "elüssön" a hétköznapitól, a banális közhelyektől, a sablonoktól és igyekeznie kell a szó tudományával, az irodalom eszközeivel megértetni, hogy Akiről szól a prédikáció, Azt szavakba "befogni" sosem lehetséges ... mindezt a jó lutheri munkahipotézis szerint: Theologia grammatica est, azaz a teológia nem mást, mint nyelvtan. Aki nem eszerint jár el, az hamar az önkinyilatkoztatás borzalmas bűnébe esik, s sajátját az ÚR szájába adva egy ezoterikus (a szó eredeti jelentése szerint: belső körre leszűkített, csak a beavatottak számára hozzáférheto) kisközösség prédikátorává válik.

A melkisédek-pap ajkai az Életről, s annak felelősségteljes szeretetéről beszél, hiszen Aki teremtette az Életet, azt szeretetből teremtette. Jól tudja, hogy az egyháztörténelem nem vele, s nem is az ő egyházával kezdődik, ezért kincsnek tart mindent, ami az Isten ismeretét közvetíti. Ezért óvja és védi az egyetemes kultúrát - mely mindig emel -, s küzd a romboló primitívség, a kultúrálatlanság, a rosszakarat, az agresszivitás és a közöny ellen.

A pap szájából elsősorban tanítást várnak, nem pedig a pokol tüzével való fenyegetőzést - ahogyan azt a középkorban tették - valljuk meg - meglehetősen jó, máig ható hatásfokkal. Isten ugyanis emelni akar minket a lélek világába, s nem alávetni az anyagvilágba. Jó pap az, aki tudja, hogy ő csak követ, de nem akárkinek a nevében. Ez az alázatos felismerés azonban olyan méltóságot kölcsönöz neki, mely tiszteletet vált ki az emberek részéről. Azt, hogy az Isten dicsőségének földrejutó néhány sugarából néhány nyaláb az evangélikus lelkészre is ráesik, nem lutheránus előjog, hanem az Isten kegyelme, mellyel csak az önző ember él vissza...




Isten...

A mai nap imádsága:
URam! Szereteteddel világolj életemben, hogy tükrözhesselek! Ámen

    

Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az ÚR, cselekszem mindezt.
Ézs 45,7

Nyár van, meleg van! Jól esik a hajnali friss levegőt ízlelgetni, mígnem a JóIsten Napocskája föl nem melegíti... Télen meg hideg van! Közben el sem gondolkodunk azon, valójában olyan, mint "hideg", nem is létezik! Hiszen a hideg nem más, mint valamihez viszonyított "meleg-hiány"... A fényt tudjuk vizsgálni, de a sötétséget nem, mert a sötétség sem más, mint a fény hiánya! Nos, így van ez a rosszal is! A rossz is viszonylagos, mert a rossz, az mindig valamihez képest rossz. Ezért tartja a szólás: "Minden rosszban van valami jó is". Ilyeténképpen a rossz, a bűn sem más, mint a jó hiánya, hiszen a bűn nemcsak a rossz megcselekvése, hanem a jó elmulasztása is.

Mit jelent mindez? Azt, hogy minden az Istentől van! A kellemetlenség, a baj, a tragédia azok nem mások, mint emberi kategóriák, valójában egy dologról beszélhetünk: a REND bizonyos hiányáról! Ugyanis, ha REND van, akkor harmónia van, ha rendetlenség "van" - azaz hiányzik az isteni REND -, akkor diszharmónia lép fel. A vallásos emberek sokszor gondolják azt, hogy a Valaki felelős a rendetlenségért a világban, s ez a Valaki a Sátán. Félreértések elkerülése végett: Éppen elégséges az egyetemes káoszhoz az Isten hiánya, nem szükséges még erre a Sátánnak "rásegítenie"! (Maga a "szatan", mint ige, az Ószövetségben először Bálám történetében fordul elő, s ez a szó "útról le-, ill. eltérítőt jelent. Személynévként pedig legelőször az ókori bölcsességirodalom gyöngyszemének tartott Jób könyvében találkozhatunk, mely az ún. hokmá bölcsesség tarthatatlanságára szerkesztett vitairat.)

Isten rendje tartja egyben a Világmindenséget, Isten rendje megkérdőjelezhetetlenül(!) jó, azaz: Isten maga a Jó, a "JÓ-saság". Aki eltér ettől a jóságtól, annak bizony hiányozni fog az Isten, s ez fájdalommal jár. Aki azonban "közelebb megy" az Istenhez, aki Isten jó rendjét megteszi élete vezérlőelvévé, az megelégedettséget, békességet talál az időszakos sötétség - Isten-hiány - ellenére is.



Isten igéje...

A mai nap imádsága:

Uram! Töltsd meg életemet igéd igazságával, hogy aszerint élhessek! Ámen

   

Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. "
Ézs 55,10-11

Isten szólt, s előállt a világ, létrejött a teremtettség - igen a semmiből! Ehhez pontosan akkora hit kell, mint ahhoz, hogy valaki elképzelje: anyag, s energia mindig is volt, s mindig is lesz... Isten - Akinek nevét az Ó-szövetség népe még ki sem merte mondani, s helyette azt mondták "ÚR" - jelenvalósága a világban meghalad minden képzelőerőt. A vödörbe önteni a tengert, s odébbvinni lehetetlenség, legfeljebb annak sós ízét vagyunk képesek érezni ajkunkon - azt is csak egy darabig -, ahogyan egy egész élet is kevés, hogy ezt a csodálatosnak teremtett világ "működését" megértsük. Álmélkodásunk, hálaadásunk lehet teljes, az ismeretünk soha, megváltoztathatatlan tény: végesek, azaz halandóak vagyunk.

De ahogyan az eső megöntözi a földeket, s a növények szinte szemlátomást szöknek az ég felé, ugyanúgy Isten igéje is megfelelő talajban kikel, s a hit "növénykéje" elindul a Fény felé, ahonnan a növekedéshez szükséges erőt kapja nap mint nap. Isten gondviselésének csodája, hogy mindig voltak vannak és lesznek emberek, akik meghallják az Ő üzenetét, s a környezetük számára érthetetlen módon elkezdenek evangéliumi életet élni.

Isten szava/igéje nemcsak (világ)teremtő hatalom, de a személyes életünkben is létrehoz olyan új világot, amit korábban nem ismertünk. Amikor Isten szól - s Ő képes szavak nélkül is beszélni, hiszen Ő Az Isten - akkor megfordulnak emberek, s személyes megtérésük különleges, megbizonyosító/megerősítő élményén keresztül sok ember sorsa is jóra fordul...

Isten célja az, hogy életünk gyümölcsöt teremjen. Továbbadjuk azokat az értékeket, amiket az evolúcióból nem, csak a teremtésből tudunk levezetni. Istennél ugyanis nem az erősebb győz, s nem hullajtja ki a férgesét, mondván, hogy ez nem oda való... Ő a megrepedt nádszálat sem töri ketté, s a füstölgő mécsest sem oltja ki, mert ő a Kegyelem Istene.
Egy érzés keresése, az nem imádat


"De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. Csak ő tudja, milyen úton járok." (Jób 23:8-10)

Tegnap láttuk, hogy Dávid gyakran panaszkodott Isten látszólagos távollétére. De az az igazság, hogy Isten valójában nem hagyta el Dávidot, úgy, ahogy téged sem fog elhagyni sosem. Újra meg újra ezt ígérte: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged."

Isten azonban nem azt az ígéretet tette, hogy "mindig érezni fogod jelenlétemet". Valójában Isten elismeri, hogy néha elrejti előlünk arcát. (Ézsaiás 45:15)

Időnként úgy tűnhet életed során, hogy Ő "ütközetben eltűnt".

Floyd McClung így fogalmaz: "Egy reggel felébredsz, és minden spirituális érzelmed eltűnt. Imádkozol, de semmi sem történik. Rendreutasítod az ördögöt, de ez semmin sem változtat. Elvégzel mindenféle lelki gyakorlatot... barátaid imádkoznak érted... az elképzelhető összes bűnödet megvallod, és mindenkitől, akit ismersz, bocsánatot kérsz. Böjtölsz... még mindig semmi. Elkezdesz azon gondolkozni, meddig tarthat ez a lelki sötétség. Napokig? Hetekig? Hónapokig? Egyáltalán véget ér valaha? ...úgy érzed, hogy imáid visszapattannak a plafonról. Teljes kétségbeesésben így kiálltasz: Mi a baj velem?" (Floyd McClung: Atyai szív)

Az igazság az, hogy semmi baj sincs veled! Ez egy normális rész abban, hogy Istennel való barátságod próbára legyen téve és megérjen. Minden keresztény keresztülmegy ezen legalább egyszer élete során, de általában sokszor. Ez fájdalmas és nyugtalanító, de nélkülözhetetlen hited fejlődéséhez.

Tudván ezt, Jób reményt lelt akkor, amikor nem érezte Isten jelenlétét az életében. Azt mondta:"De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. Csak ő tudja, milyen úton járok.Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok." (Jób 23:8-10)

Amikor úgy tűnik, hogy Isten távol van, talán úgy érzed, haragszik rád vagy, hogy valamilyen bűn miatt fegyelmez. Valójában a bűn tényleg elválaszthat minket az Istennel való bensőséges szövetségtől. Elszomorítjuk Isten szellemét és elnyomjuk a barátságunkat engedetlenség, másokkal való konfliktusok, elfoglaltság, világgal való barátság, és más bűnök által. (ld.: 51.Zsoltár, Efézus 4:29-30, 1 Thesszalonika 5:19, Jeremiás 2:32, 1 Korinthus 8:12, Jakab 4:4)

De gyakran ennek az elhagyatottság- vagy elidegenülés-érzésnek nincs is köze a bűnhöz. Ez egy hitpróba, amivel mindannyian szembe kell, hogy nézzünk. Továbbra is fogsz szeretni, bízni, engedelmeskedni Istennek, és dicsőíteni fogod Őt, még akkor is, ha nem érzed jelenlétét vagy munkájának látható bizonyítékát az életedben?

A leggyakoribb hiba, amit keresztények az imádat során elkövetnek, az, hogy inkább egy élményt keresnek, ahelyett, hogy Istent keresnék. Egy érzés után kutatnak, és ha ez bekövetkezik, akkor gondolják úgy, hogy imádták Istent. Ez téves! Valójában Isten gyakran eltávolítja érzelmeinket, hogy ne függjünk tőlük. Egy érzés keresése, még ha Krisztus közelségének érzéséről van is szó, nem imádat!

Mit tegyünk, ha viharba kerül az életünk?

Amikor azonban (Péter) az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” (Máté 14:30, NIV fordítás)
Amikor vihar van az életedben, Isten nincs távol, ott van veled. Ő a "Vagyok", és az, hogy ő munkálkodik az életedben, a javadra lesz. De vannak dolgok, amiket neked kell megtenned. Isten a következő 5 dolgot szeretné,  hogy tedd, amikor úgy érzed, süllyedsz a viharban.
1. Légy bátor, mert Jézus veled van.
Sose vitatkozz a félelemmel, hanem egyszerűen csak mondd meg neki, hova menjen. Mondd neki, menjen el, és beszéljen Jézussal.
2. Cselekedj hitből.
Ne azt kérd Istentől, hogy áldja meg, amit teszel. Tedd azt, amit Isten megáld. Kérdezd meg, hogy szerinte mit kell tenned, és légy kész arra, hogy bármikor azonnal ki tudj szállni a csónakból.
3. Csak Jézusra figyelj.
Abban a pillanatban, hogy leveszed a tekinteted az Úrról, süllyedni kezdesz. A Máté 14:30 azt mondja: "Amikor azonban (Péter) az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!” Ha a szélre és a hullámokra - vagyis a körülményeidre - figyelsz, süllyedni fogsz, ahogy Péter. Ha a világra nézel, lehangolt és szomorú leszel, ha pedig önmagadba fordulsz, depressziós leszel.  Ha azonban Krisztusra nézel, megnyugszol és békességed lesz.
4. Ne kételkedj.
Nem kell, hogy nagy hited legyen ahhoz, hogy átvészeld az életed viharát. Csak az a lényeg, hogy a megfelelő személyben higgy.
5. Dicsérd Istent.
Még a viharban is, még akkor is, ha úgy érzed, hogy süllyedsz, de még akkor is, ha halálra vagy rémülve - dicsérd az Urat mindig. Adj hálát a vihar közepén.
Milyen vihar félemlít meg most? Milyen vihar húz lefelé? Szerinted Isten miért hagyja, hogy keresztül menj ezen?
Isten ugyanazért enged meg viharokat az életedben, amiért hagyta, hogy a tanítványok is viharba kerüljenek - azért, hogy azt mondhassa neked: "Én vagyok az egyetlen, akire szükséged van. Én bármit meg tudok oldani az életedben. Ott leszek, amikor szükséged lesz rám, és legyőzöm azt, amitől a legjobban félsz. Nem kérem, hogy te gyere hozzám, hanem én megyek tehozzád. Ne félj, csak higgy bennem teljes szívből!"
Beszéljetek róla:
  • Hogyan növekedtél lelkileg és szellemileg, illetve hogyan ismerted meg jobban Istent az életedben átélt viharok során?
  • Mit tudsz tenni azért, hogy minél kevesebb dolog vonja el a figyelmedet Istenről?





Ne engedd, hogy a keserűség elgyengítse az életed!


"A bolond szabad folyást enged a dühének, de a bölcs végülis lecsendesíti." (Példabeszédek 29:11 - Angolból szabadon)


A bibliai erőművésznek, Sámsonnak, volt egy különös gyengesége: az elsődleges motivációja az életben, egyszerűen a bosszúállás volt. Az élete tele volt megbántottsággal és haraggal, ezért mindig erőszakosan visszavágott az embereknek.

A Bírák 15-ben, ezt sok esetben láthatjuk. A 3. versben, Sámson ezt mondja: "Ezúttal jogom van, hogy leszámoljak a filiszteusokkal." Azután a 7. versben ezt mondja: "Amiért ti így cselekedtetek, megfogadtam, hogy addig nem nyugszom, amíg bosszút nem állok rajtatok." Végül, a 11.versben, egy olyan mentséget hoz fel, ami tipikus a gyenge embereknél: "Azt válaszolta: 'Csupán azt tettem velük, amit ők tettek velem.'" (Angolból szabadon).

Ez volt Sámson eljárásmódja: Mindig visszavágott másoknak.

Ha egész életedet azzal töltöd, hogy visszavágsz az embereknek, ahelyett, hogy meghoznád a saját döntéseidet, az el fogja gyengíteni az életed.

"Csupán azt tettem velük, amit ők tettek velem." Használtad már valaha ezt a mentséget?

Ha Sámson életét nézed, egy olyan srácot láthatsz, aki nagyon találékony a bosszúállásban. A Bírák 15:3-5 azt mondja: "Sámson azt mondta nekik: 'Ezúttal jogom van, hogy leszámoljak a filiszteusokkal. Nagyon nagy kárt teszek nekik.'Ezzel kiment és fogott 300 rókát, és a farkuknál fogva párba kötötte őket. Azután odakötözött egy-egy fáklyát minden párhoz, meggyújtotta a fáklyákat, és ráhajtotta a rókákat a filiszteusok gabonájára. Felgyújtotta a kévéket, és az álló gabonát, együtt a szőlő - és olajbogyó ültetvényekkel."

Ez nagyon találékony húzás volt! De ez a fajta találékonyság vezetett végül az elfogatásához és a halálához.

Mi a lecke, amit megtanulhatunk Sámson életéből? Jobb megfékezni a haragodat, és a cselekvést választani, ahelyett, hogy mindenkinek visszavágnál. Vagy ahogy a Példabeszédek 29:11 írja: "A bolond szabad folyást enged a dühének, de a bölcs végülis lecsendesíti."

Beszéljünk róla!

* Ha végiggondolod, a neheztelés vagy a bosszúállás, idő, energia és kreativitás elvesztegetése. Mi módon tehet kárt benned a neheztelés, ahelyett, hogy a másikban tenne?
* A megbántottság fogva tarthatja a találékonyságod, mert túl sok időt töltesz azzal, hogy azon gondolkodsz, mennyire megbántottak, és hogyan tudnál bosszút állni. Mit gondolsz, Isten miben használná inkább ezt a kreativitást?