Amikor adakozol, számíthatsz rá, hogy Isten válaszol

„Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?”

Máté 7:11

Ha ezt mondod Istennek: „Istenem, úgy tekintek rád, mint az én segítségem egyedüli forrására; amikor szükséget szenvedek, elvetek majd egy magot” – akkor nyugodtan számíthatsz arra, hogy Isten megadja majd a termést.

Isten megadja majd az elvetett mag gyümölcsét, de nem azért, mert te őrültre dolgoztad magad, vagy mert nagy izgalommal várod; egyszerűen azért, mert ő Isten. Isten hűséges, nyugodtan rábízhatod magad. Betölti majd a szükségeidet, ahogyan az ígéreteit is mindig beteljesíti.

Most egyszerűen csak értsd meg ezt: Isten nem egy automata. Nem egy dzsinn, aki minden kérésedre azonnal ott terem, mert nem a szolgád. Ő egy szerető atya, aki folyamatosan beteljesíti ígéreteit, amelyeket Igéjében adott. Felsorakoztatja azokat a bibliai személyeket, akik hittek benne és így szóltak: „Akkor is adni fogok, ha nekem sincsen. Nem számít, hogy időt, pénzt, energiát, ötleteket vagy együttérzést.”

A Biblia azt mondja: „Ha ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” (Mt 7:11) és „melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle?” (Lk 11:11)

Egyik sem! Isten szereti az ő gyermekeit, és arra vár, hogy olyan dolgokat cselekedjen a te életedben is, amilyeneket el sem tudsz képzelni!

Ne kétségeinkre, hanem Istenre hallgassunk

„Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett.” Zsid 11:7

Amíg az Isten által kirendelt célok felé haladunk, négy megpróbáltatással kell szembenéznünk: kulturális elterelések, a kétség hangjai, csábító kibúvók és elbizonytalanító késlekedések.

A mai áhítatban a kétség hangairól szeretnék beszélni. Egyszerűen csak „álomrombolóknak” szoktam nevezni őket. Abban a pillanatban, amikor célokat állítasz fel a megélhetésedben, munkádban, családodban és lelki növekedésedben – egy perccel sem később – megjelennek olyan emberek, akik azt kérdezik: „Ki a csudának képzeled magad?” „Nem tudod megcsinálni, felejtsd el!”.

Az álmainkat lerombolhatják kritikák és cinikus megjegyzések. Ezek a körülöttünk levő kultúrából erednek. Származhatnak a barátainktól, családunktól, de a legveszélyesebb álomrombolást mi magunk tudjuk végezni; azzal, ahogy magunkkal bánunk.

Úgy állhatunk ellen a kétség hangainak, hogy Isten hangjára figyelünk inkább. Isten hangjára kell figyelnem, nem a kétségeimére. Amikor azt tervezgetem, hogy hova szeretnék eljutni az eljövendő időkben, akkor arra kell hallgatnom, amit Isten hangja szól hozzám; nem a kételkedőkre, kétségeskedőkre, cinikusokra, és álomrombolókra.

Képzeljük el Noé életében a kételkedők tömegét. Mit szolnál, ha most ő lenne a szomszédod? „Ez a Noé azt gondolja, hogy Isten szólt hozzá. Azzal, hogy nekiállt építeni ezt a bárkát az előkertjében, teljesen elrontja az utca összképét.”

Képzeljük azt a nyomást, amit Noé átélt a családja részéről is: „Miért nincs neked rendes munkád?”

A legeredményesebb álomrombolást mi magunk hajtjuk végre. A szavak, amik elhagyják a szádat a mindennapi életben, arról is árulkodnak, hogy szólunk önmagunkhoz. Gyakran nem helyes módon szólítjuk meg önmagunkat.. Ha úgy beszélnél a barátaiddal, ahogy magaddal szoktál, akkor nem lennének barátaid. Magunknak ilyeneket mondunk: „ Meg kell tennem”, „Muszáj”, „Kell”, „Miért nem csináltam meg?”, „Nem vagyok jó semmire.”, „Nem tudom megcsinálni.”, „Nem teszem meg”, „Nem fog sikerülni.”

Szép lassan, újra és újra, lebeszéled magad Isten tervéről és látásáról az életedben.

Az igazság az, hogy nem számíthatunk magunkra, ha az igazság hangját akarjuk meghallani az életünkben. Nem bízhatunk a barátaink véleményében sem. Az egyetlen hang, amire építeni lehet, Isten hangja, az igazság hangja.

A Biblia arról beszél, hogy Noé hallgatott Istenre. Mit hallott Tőle? Meghallotta Isten figyelmeztetését, hogy ez a világ elpusztul. Olyat hallott, amit szemeivel még nem látott. Ez a hit: a nem látható dolgokról való meggyőződés.

Nem látom, mit akar Isten az életemmel az eljövendő 10 évben, de biztos vagyok benne, hogy munkálkodik. Reménykedek, bizakodok és van hitem abban, amit Isten tenni fog.

Holnap arról beszélünk, hogyan hallgassunk Istenre, de most imádkozzunk:

„Jézusom, Rád szeretnék hallgatni és nem a kétségeimre. Tudom, hogy sok olyan emberrel találkozom majd, akik el akarnak bátortalanítani. Én szeretnék megmaradni, mint Noé, és hallgatni Rád. Azt szeretném pontosan tenni, amit Te kérsz tőlem és nem akarom feladni, csak azért mert úgy érzem magam. Ragaszkodni szeretnék az álomhoz, amit Te adtál nekem.”

Végezd lelkesen a munkádat

Bármilyen tennivalót is talál a kezed, csináld teljes odaadással. (Préd.9:10, NIV fordítás)

Ha azt akarod, hogy Isten megáldja a munkádat, a legelső dolog, amit tenned kell az, hogy elkezded lelkesen végezni.

A lelkesedésnek nincs semmi köze ahhoz, hogy mennyire jó a munkád vagy mennyit fizet; azon múlik, hogy miért teszed azt, amit csinálsz. Igazából maga a lelkesedés szó görög eredetű, és azt jelenti, hogy "Istenben".

Ha lelkesen akarod végezni a munkádat, ne felejtsd el a következő 3 dolgot:

* A munkád egy próba Istentől. "Akire kicsi dolgokat rá lehet bízni, arra sokat is rá lehet bízni... Ha nem voltál megbízható másnak a tulajdonával, ki fog neked saját tulajdont adni?" (Lukács 16:10-12)
* Isten figyeli, amit csinálsz, még akkor is, ha más nem. "Dolgozz keményen, hogy Isten azt mondhassa, "Jól van!" "Légy jó munkás, olyan, akinek nem kell szégyenkeznie, amikor Isten megvizsgálja a munkáját." (2Tim.2:15, LB ford.)
* A hozzáállásod határozza meg az örömödet. "A szorgalmas szabadságot talál munkájában; a lustát elnyomja a munka. (Péld. 12:24, MSG ford.)

Nem leszel addig sikeres az életben, amíg nem változtatod meg a hozzáállásodat azzal a munkával kapcsolatban, amit most végzel. A Rómabeliekhez írt levél 12:11-ben ez áll: Soha ne légy lusta, hanem dolgozz keményen, és szolgáld az Urat lelkesedéssel." (NLT ford.)

Beszéljünk róla:

* Miért csinálod a mostani munkádat?

* Milyen módon tudod kifejezni lelkesedésedet a munkád iránt?

Élj Isten terve szerint!

"Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való…” (2Péter 1:3)
A Biblia azt mondja: „Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való… Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.” (2Péter 1:3,5-8). Íme, tíz szentírási alapelv segítségül arra, hogyan lehet Isten eltervezett szándéka szerint élni:
1) Vigyázz, mit mondasz! Kevesebbet beszélj, többet gondolkozz, és az emberek tisztelni fognak.
2) Óvatosan bánj az ígéretekkel, de ha valamit már megígértél, azt tartsd meg, és az emberek bízni fognak benned.
3) Ne mulassz el egyetlen lehetőséget sem arra, hogy valami kedveset mondj, mert egy napon majd örömmel tekinthetsz vissza erre, nem pedig azon bánkódva, hogy nem tetted meg.
4) Őszintén érdeklődj mások sorsa felől, hallgasd meg őket figyelmesen, és mutasd meg, hogy értékeled őket!
5) Légy derűs, vidám! Ne panaszold folyton fájdalmaidat, mindenkinek vannak problémái. Vannak olyan emberek a közeli kórházban, akik szívesen cserélnének veled.
6) Légy nyitott a dolgok megismerésére, próbálj minden elérhető információt beszerezni! Vitasd meg a kérdéseket, de ne vitatkozz! Tanuld meg, hogy lehet egyet nem érteni és mégis kedvesnek maradni! Add meg másoknak az ártatlanság vélelmének jogát!
7) Vedd el a kedvét a pletykálkodóknak, ez romboló magatartás!
8) Légy tapintatos mások érzéseivel! Ha így teszel, bölcsnek fognak tartani.
9) Ne figyelj oda a rólad szóló rosszindulatú megjegyzésekre! Élj úgy, hogy senki se higgyen nekik!
10) Ne aggódj amiatt, hogy kié az érdem, csak add a tőled telhető legjobbat, és légy türelmes! Isten mindent feljegyez, és Ő megjutalmaz!

ELVESZTETTED A LELKI NYUGALMADAT?

„Lelkemet felüdíti…” (Zsoltárok 213:3)

Amikor az élet elborít minket, általában két dolgot keresünk. Egyik esetben valakit, aki megadhat minden választ. A gond csak az, hogy ha bárki másnál keressük azt, amit csak Isten adhat meg, akkor eleve kudarcra ítéljük azt az embert, magunkat pedig csalódásnak tesszük ki. Másik esetben egy kevésbé problémás helyet keresünk. Paul Harvey írta: „Miután az Andrew hurrikán letarolta Dél-Floridát, Patricia Christy megesküdött, hogy a legelső repülőgéppel elhagyja azt a helyet. Elhatározta, hogy pihentető nyaralásra megy, olyan messzire a hurrikán okozta szörnyűségtől, amennyire csak tud.” Harvey így folytatja: „Most hallottam Patricia Christyről. Éppen friss vízért állt sorba Kauain, a Hawaii-szigetek egyikén, amelyen most söpört végig az Iniki hurrikán!”

A juhok idegesek lesznek, amikor vihar támad, ragadozók üvöltenek, vagy amikor arra kényszerülnek, hogy ismeretlen területre költözzenek. Hogyan birkóznak meg az ilyen helyzetekkel? Közelebb mennek a pásztorhoz! Ma úgy érzed, hogy elvesztetted a lelki nyugalmadat, oda a békességed? Olvasd el a következő igeverseket, segíteni fognak közelebb kerülni a Pásztorodhoz. „Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Öröké ujjonganak, mert oltalmazod őket…” (Zsoltárok 5:12). „Hajlékod az örök Isten teljes békében, mert benned bízik” (Ézsaiás 26:3). „Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra” (Náhum 1:7). „Gondol ránk az Úr, meg fog áldani” (Zsoltárok 115:12).

Legyél gyomirtó!

„Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.” (Róma 6:12)

Amikor az életünkben lévő bűnről van szó, a Biblia nem próbálja szépíteni a dolgokat:

„A régi életmódunk megfeszíttetett a kereszten Krisztussal, így egyértelműen véget ért az a bűn nyomorában tengődő élet – többé nem ugrunk, ha a bűn egyet füttyent! Mi a következőt hisszük: ha Krisztus bűnt legyőző halálával mi is meghalunk, akkor életmentő feltámadásában is részesülünk. Tudjuk, hogy amikor Krisztus feltámadt a halálból, az a „véget jelentő halál” végét jelezte. Soha többé nem lesz a halálé az utolsó szó. Amikor Jézus meghalt, levitte magával a bűnt a halálba, most pedig, hogy él, Istent hozza le nekünk. Mostantól így gondolkodjatok erről: a bűn egy holt nyelven beszél, amely semmit sem jelent számotokra; Isten pedig az anyanyelveteken beszél, és ti csüngtök minden szaván. Halottak vagytok a bűn számára, Isten számára pedig élők… Ez azt jelenti, hogy ne szavazzatok a bűnre az életviteletekkel! Ne adjátok neki a nappalotokat! Egészen apró dolgokat se tegyetek meg, amelyek a régi életmódotokhoz kapcsolódnak! Vessétek bele magatokat teljes szívvel és teljes időben – (ne feledjétek, a halálból támadtatok fel!) – az Isten szerinti dolgok végzésébe. A bűn nem mondhatja meg nektek, hogyan éljetek. Végtére is már nem éltek az alatt a régi zsarnokság alatt. Ti Isten szabadságában éltek” (Róma 6:6-14 TM).

A bűn olyan, mint a gyomok. Ha szereted a rózsákat, akkor gyűlölöd a gyomokat. Háborút hirdetsz ellenük, és gyökerestől kitéped őket, mielőtt még megnőnének. Miért? Mert ha nem figyelsz oda rájuk, akkor átveszik az uralmat a kerted fölött, és elpusztítanak minden jót, ami ott nő. A mai ige tehát számodra ez: Legyél gyomirtó!

Mondj igazat!

„Vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat!” (Efézus 4:25)

Jude Werra, egy kutatóközpont vezetője, álláskeresők önéletrajzait vizsgálja, és dokumentálja a csalásokat. A felmérései szerint készült „Hazudozók Indexe” nemrég elérte az utóbbi öt év eddigi legmagasabb értékét. Többek között egy tekintélyes főiskola dékánja is a csalók között szerepelt, aki állította, hogy három különböző intézményben is tudományos fokozatot kapott, ám valójában az általa felsorolt intézmények egyikében sem sikerült ezt megszereznie. Salamon azt mondta: „Ízlik az embernek a hazugsággal szerzett kenyér, de végül kaviccsal lesz tele a szája” (Példabeszédek 20:17). Pál figyelmeztet azokra az emberekre, akik olyan „jól” és olyan régóta hazudnak, hogy már képtelenek megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól (ld. 1Timóteus 4:2). Dr. Harold Sala írja: „Vannak emberek, akik annyira jók az igazság elferdítésében, hogy önmagukat is meggyőzik… A megrögzött hazudozó számára annyira életstílussá vált a hazugság, hogy nehézséget okoz neki felismerni az igazságot… és nem csupán arról van szó, hogy Isten az ilyen életvitelt megveti, de a hazudozó saját szavahihetőségét is rombolja… Ahhoz, hogy a tisztességtelen életmódtól el tudj fordulni, fel kell ismerned, hogy komoly problémád van: nem gyógyíthatatlan, de makacsul ellenálló. El kell ismerned, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nyilvánosságra kerül.” Ha nehezedre esik igazat mondani, ezt a négy lépést kell követned: 1) Bánd meg! „Ha megvalljuk bűneinket… ő megbocsátja” (1János 1:9). Isten bocsánatával pedig segítsége is vele jön. 2) Legyél elszámoltatható! Keress valakit, aki nem fél attól, hogy nehéz kérdéseket tegyen fel neked! Ne feledd, hogy az igazságtól először általában nyomorúságosan érzed magad, mielőtt megszabadít. 3) Szabadulj meg ettől a magatartásformától! Nem lehet hazudni arra számítva, hogy Isten majd úgyis megbocsát. Ezzel leértékeled a kegyelmét. „Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? Szó sincs róla!” (Róma 6:1-2). 4) Maradj szigorú elszámolásban Istennel! Ha elszúrod (és időnként mind el szoktuk rontani), hozd rendbe gyorsan Istennel és azokkal az emberekkel, akiket félrevezettél!

Alázat...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy növekedjek hitben és szeretetben, hogy járni tudjam a nekem rendelt, Hozzád emelő álázat-utamat! Ámen

Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhájuk bojtjait; a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni; szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket." De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik."

Mt 23,5-12

A kis virágok a fűszálak között teremnek, s ahhoz hogy észrevegyük őket, le kell hajolnunk... ezt nevezhetjük alázatnak, aminek semmi köze nincs a tekintélyvesztéshez. Az ember azonban büszke teremtés lévén igen nehezen viseli az ilyetén helyzetet. Bizony olyanok akarunk lenni mint Isten - eritis sicut Deus! Persze nem vagyunk azok, még akkor sem, ha félistent játszunk: atommal, s a gének manipulációjával, amikor állati és növényi géneket "micsurinozunk" össze... (Bocsánat, Micsurin elvtárs! Te még csak gyümölcsfákon és konyhanövényeket "nemesítettél", s ha ma élnél, akkor joggal elborzadnál, hogy mi mindent "barkácsolunk" a saját emberi genomunkkal!!!)

Tény, hogy többségünk nem vidéken, ha városban él - néhány éve tudjuk, hogy a világon most már többen élnek városban, mint falun, azaz: több azoknak a száma, akik a természettől távol élnek, mint azok, akik magában a természetben. Aki természetközeli életet él - s ez (lenne!) a természetes -, az sokkal alázatosabb, hiszen az évszakok váltakozása, az elmúlás közvetlen megtapasztalása, hogy ti. "elszárad a fű, s virága lehull" áttételesen a saját végességével is szembeállítja. Aki városban, betonon és bakancsban tanult meg járni, s nem füvön és mezítláb, az másképp viszonyul a természethez, az élethez! Szociológiai tény, hogy az elmúlt másfél városi generáció alapjaiban más, mint korábbi generációk... aggódnak is a társadalomtudósok/politikusok, hogy hogyan sikerül majd integrálni ezeket az embereket a társadalomba, hiszen érezhetően növekszik a kulturális intolerancia, a szociális kontaktusokban az agresszivitás, újra szárnyal a vallási fundamentalizmus, a politikai radikalizmus, s tarol a mindent csírájában elfojtó közömbösség...

Jézus URunk arra tanít, hogy a felmagasztalásnak nagy ára van: bukással kell fizetni érte! Akiben nincs részvét, aki nem érzi a szelídség szükségességét, aki áthágja az írott és íratlan szabályokat egyaránt, az idővel maga is az erőszak áldozatává válik, hiszen: aki kardot ránt - azaz háborúzik az élet normalitását semmibe véve -, az mag is kard által vész el. Ez nem isteni önkényességen alapuló sorskeverés, hanem törvény! Annak a törvénye, hogy a bűnt követi a büntetés... s aki elmulasztja a jót megtenni - s ugye ez is bűn -, annak számolnia kell a mulasztásának következményeivel. Isten figyelmeztet minket, hogy a fa tetején vékonyak és törékenyek az ágak, de megengedi, hogy felmásszunk a tetejébe... Krisztus URunk ugyanakkor arra tanít mindannyiunkat: "Ne kísérd Istenedet, a Te URadat!" Akinek van füle a hallásra, az meghallja...

Élet... 

A mai nap imádsága:

Uram! Megengedted, hogy rácsodálkozhassam az életre, s álmélkodjak annak számtalan csodáján. Kérlek tégy bölccsé, hogy alázatosan elfogadjam akaratodat, s belesimuljak látható és láthatatlan országodba! Ámen.

"hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk"

1 Tim 4,10a

Amíg élünk, remélünk! - mondogatjuk néha, erősítve a régi felismerést: aki nem remél, az már nem is él... Mindenki reménykedik valamiben vagy valakiben. Van aki reménységét a múlandó világba veti, ezért igyekszik élvezni annak javait. A "Jajj, csak le ne maradjak erről!"-érzés mégis fogságban tartja, hiszen nem lehet megfoghatóval pótolni a megfoghatatlan utáni vágyakozást. Ez utóbbi pedig mindannyiunk lelkében ott mozgolódik. Igényünk a szépre, a jóra, a hétköznapok békességes pillanat-csodáira - mindannyiunk életében fontos mozgató erő. Vannak különösen erős motivációink, melyekért élünk-halunk: ilyenek gyermekeink... A gyermek - a jövő ígérete - ékesen példázza azt, mire is van szükségünk. Igazából arra, amit csak ajándékként kaphatunk. Hiába is próbálunk mindent megtenni, hogy kijátsszuk/kierőszakoljuk Isten akaratát - értsd fogamzásgátlás és mesterséges megtermékenyítés - éppen a gyermekáldással kapcsolatban vetődnek fel legnagyobb etikai kérdéseink. Ki miben vagy kiben reménykedik...

Legújabb tudományos kutatások szerint a gyermek egészséges magzati fejlődését a kismama lelki állapota alapvetően meghatározza. "Szerelemgyerek" - mondták a régiek, amikor egy gyermek különösen is szép volt... Nyilvánvaló, az a nő, aki őszinte "sors-szerelemben", biztonságban, elrejtettségeben él(het) Isten-adta párja mellett, annak gyermeke egészen mást él át a méhen belül, mint az a gyermek, akinek anyukája éppen aktuális szociális krízisét éli át, "barátja" élettársa otthagyta vagy éppen nem is tudja, hogy ki leendő gyermekének apja... Csoda-e hát, ha ilyen sok a pszihotikus, különböző zavarokkal küszködő fiatal manapság? A madárkák is - pedig nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mégis mielőtt tojásokat melengetnek, előtte fészket raknak... Jóllehet a természetben is akadnak érdekes kivételek - lásd kakukk -, de még a kakukkmadár is tudja, hogy fiókáinak fészekmelegre van szükségük...

MIndez azt jelenti, hogy az élet alapvető, Isten-alkotta törvényeit nem lehet büntetlenül kijátszani. A teremtés rendjét nem fogja megváltoztatni az Isten a 20-21. századi ember kedvéért sem! S ha feldobjuk aktuális (bűn)kövecskéinket az ég felé, s azok visszahullanak fejünkre, s fájdalmat, sérülést, esetleg tragédiát okoznak, se Istent, se a gravitációt ne kárhoztassuk, csakis egyedül magunkat!

Érző szívért .

A mai nap imádsága:

Uram! Jó fogni kezedet! Kérlek akkor se engedj el, ha fájdalmasnak érzem szorítását! Ámen.

   

Megszaporított engem Isten nyomorúságom idején.

1Móz 41,52b

Aki nem ismeri a Gondviselés Himnuszait, azaz a József-történeteket - felszisszenhet. Hogyan mondhat ilyet valaki egy mondatban: nyomorúság és megszaporítás? József kisebbik fiát nevezte így: Megszaporít, azaz Manassé. Elsőszülött fiát pedig így nevezte Efraim, azaz Elfelejteni. József rabszolgaként került Egyiptomba, s az Isten gondviselése a legmagasabb pozícióba emelte. Mindez mintegy 3500 évvel ezelőtt történt... Milyen üzenetet adhat nekünk úgy százhúsz generáció távlatából ez a történet? Vagy talán mai csúcstechnológiás világunkban elveszítette már érvényességét? Semmi esetre sem... A történet ugyanis Isten előrelátásáról (pro-videntia), gondviseléséről tudósít.

Életünk folyamán hullámhegyek és hullámvölgyek sokaságát éljük meg - örülünk és bánkódunk. Ha mégis minden "simán megy", akkor pedig közömbösség leselkedik ránk. Mikor fiatalok vagyunk szeretnénk birtokolni a múlandót, amikor a múlandóságot kezdjük érezni, akkor pedig szeretnénk birtokolni a fiatalságot. Ha pedig valaki fiatalon gazdag, akkor az esetek igen kicsiny részében képes megállni - etikus emberként. Számtalan fiatal, akiknek szülei kész egzisztenciát ajándékoztak gyermekeiknek - csupa jó szándékból és gondoskodásból - rövid időn belül kiégnek, s keresik az "élet értelmét." Legtöbbször nem a legjobb helyen... "mert könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak..." - mondja Jézus Urunk. Aki a nyugalmat keresi a világ megnyerésében, az elveszíti azt, mert az élet mindig is dinamikus: egyszer fent, másszor lent. Nem csapás ez, hanem törvény, az élet rendje, mint a születés és a halál is.

Ami mindig nagy kérdés az Istent keresők számára: hogyan fogadhatja el az ember a rosszat, a keresztet? Nemde az a "normális", hogy perlekedik, tiltakozik ellene és igyekszik kibújni alóla? Az elfogadás stációit a hívő ember is végigjárja, de eközben reménysége van afelől, hogy Isten a rosszból is a jót hozza elő. Bizony nagy "tudás" a Gondviselésbe vetet hit, mert átsegít a hullámvölgyeken. Amikor lefelé csúszunk, tulajdonképpen akkor is felfelé tartunk, mert tudjuk: az Övéi vagyunk és Hozzá igyekezünk. Életetünk első és utolsó sinus-ritmusát Isten kezében tudni: kegyelem. A közte lévő kétmilliárdnyi szívütést Benne, Általa és Érte megélni pedig: kiváltság.

Etikus élet...

A mai nap imádsága:

Uram! ! Add, hogy Téged szeresselek és féljek, hogy életem ne kerülhessen zsákutcába! Ámen

   

Ne lopjatok, ne hazudjatok, és senki se csalja meg honfitársát!

3 Móz 19,11

A Mózes-korabeli zsidóság viszonylag egységesnek mondható. Ugyanazt a közös sorsot - egyiptomi rabszolgaság, vándorlás viszontagságai - élték át, az együttátszenvedett megpróbáltatások bizonyára nemcsak negatív érzéséket váltottak ki egyesekből (vágyakoztak vissza az egyiptomi húsosfazekakhoz), de össze is kovácsolták a zsidó népet. Azt a népet, mely a történelem folyamán sokat szenvedett -, persze nemcsak ők élték át a nemzetirtás borzalmait... örmények, kurdok és afrikai tuccik, hogy csak a 20-századiakat említsük. A történelem folyamán sokszor vádolta meg egyik nemzet a másikat azzal, hogy az meglopja, kisemmizi... Ebből a szempontból a kárpátmedence egy különlegesen toleráns hely volt. A magyar vendégszeretet világhírű, bőkezűek vagyunk - hiszen a természet is bőkező hozzánk! Minden van itt, ami "szem-szájnak ingere", nem véletlenül vált az oszmánok és habsburgok prédájává Magyarország évszázadokon át...

Az, hogy egyik nemzet meglopja a másikat, az bizonyos körülmények között még érthető is. (A zsidók pl. a kivonulás előtt az egyiptomi szomszédaiktól kértek arany és ezüst ékszereket, pedig jól tudták, hogy azt nem fogják visszaadni... Kárpótolták magukat az elszenvedett rabszolgaságért!) Az Ószövetség bizonyos részeinél fel-felszisszen az ember, de egyet nem lehet az Ószövetségre mondani, hogy ne lenne őszinte... Azt is megírja, ami nem szép, ami rossz fényt vet a "választott" népre. Ilyen őszinte mondat a ma reggeli igénk is: "Ne lopjatok, ne hazudjatok, és senki se csalja meg honfitársát!" S ezt azért kellet tiltani, mert gyakorlat volt... Azaz: saját "fajtáját" - ahogy szoktuk mondani -, a velük azonos sorsot hordozókkal tették ezt a gyalázatot: meglopták egymást, hazudtak egymásnak és megcsalták egymást... Nos, ha valaki azt gondolja, hogy ez a csúnya magatartás zsidó tulajdonság - akkor téved!

Sajnos ez a "hozzáállás" a másikhoz egyetemes, emberi tulajdonság, gyaníthatóan a bűneset óta ránkragadt "átok", kitörölhetetlen készség a rosszra. Ha ez nem lenne bennünk, akkor a megváltásra sem lenne szükségünk, hiszen akkor minden "rendben lenne" - ezzel ellentétben , sajnos a világ pont az ellenkezőjét mutatja. Egyre több "disznóság" derül ki, nemcsak a közelmúltból, de a régmúltból is - lám, az Írásnak igaza van ebben is: egyszer minden napvilágra kerül!

Csak úgy, magáért az "érzésért" kevesen vállalják fel az etikus életet. A mindenkori politikai vezetés abból indul ki - magukat jól ismerve(!) -, hogy a társadalom jelentős része "lop, csal, hazudik", s bizonnyal nem akarja a királynak megfizetni az adót sem... s ezért kriminalizálja a modern állam is az átlagembert, pedig a többség az mindig a hallgatag áldozat szerepébe kényszerül.

Jogi értelemben a szankció nemcsak a büntetést, de a jutalmat is jelenti - bár ezt alig értjük e szó alatt. A keresztény ember nem azért nem csal, nem lop és nem hazudik, mert fél a királytól, hanem azért, mert tiszteli az Életet Adó, s Teremtő Mindenható Istent. Ez a tisztelet, s az ebből fakadó méltósága megakadályozza, hogy etikátlanul éljenek a krisztuskövetők. És hogy az egyház kétezeréves történelmében a nagyobb részt a harácsolások és hatalmi törekvések tették ki? Ez tény, de nem ezért szent az egyház, hanem azért, mert Istené... S aki Istenhez tartózónak vallja magát, az nem lesz deviáns és értékromboló, hanem értékteremtő, a társadalom hasznos tagja, akinek erejéből még arra is telik, hogy gyengéket, s az egymást meglopókat-megcsalókat hordozza...

Imádság...

A mai nap imádsága:

URam! Taníts minket imádkozni, hogy mindinkább lelki emberekké válhassunk! Ámen

De én hozzád imádkozom, URam, a kegyelem idején, Istenem. Nagy szeretettel hallgass meg, hűségesen segíts meg!

Zsolt 69,14

Életünk második felében, amikor már oly sok mindent megismertünk, megtapasztaltunk a világból, sőt arra is rájöttünk, hogy ez a földi világ számunkra nem örök, akkor elkezdünk foglalkozni a magunk sorsával, s szeretnénk megérteni: kik is vagyunk valójában, s miért éltük addigi életünket úgy, ahogyan... Ilyenkor hirtelen fontossá válnak szüleink, nagyszüleink, az ősök, mert úgy véljük, hogy készségeinkben, személyiségünkben, mozdulatainkban és döntéseinkben valahogyan, titokzatos módon, de ők is benne vannak... egyszóval nagyon fontossá válik az "Én"...

"De én hozzád imádkozom..." - Bizony nem tudjuk félre rakni az "Én"-t! Ahogyan Illés is azt hitte, hogy a nyomorúság idején egyedül maradt meg hűségesen az Istennél - pedig rajta kívül még volt hétezer igaz Izráelben - ugyanígy mi is azt érezzük néha, hogy egyedül maradtunk az Istennel, pedig rajtunk kívül még sok-sok lélek veti bizodalmát az ÚRba. Ilyenek vagyunk (ilyen az ember!); szavaink és cselekedeteink "árulkodnak" rólunk, azaz jól megmutatják milyenek is vagyunk valójában.

Istent arra kérni, hogy szeretettel hallgasson meg minket és hűségesen segítsen - tulajdonképpen hiábavalóság. Isten ugyanis ezt folyamatosan teszi. Ha nem tenné, akkor nem lenne Gondviselő Isten, márpedig Ő az, velünk van életünk minden pillanatában. Nyilvánvaló, hogy a mi erős "Én"-ünk - mint a zsoltárosnál -, mondatja ki velünk a föntihez hasonló nagyon is emberi kérést: szeretettel és hűséggel legyen irántunk az Isten; jóllehet nekünk kellene szeretni és hűségesnek maradni...

A hívő ember nagyon jól tudja: omnia est gratia, azaz minden kegyelem. Kegyelem az egész élet, s benne azok a kiváltságos pillanatok, amikor kimondott és ki nem mondott gondolatainkkal odahajlunk Isten felé. Amikor lendületét veszti a fiatalkori görcsös akarásunk (Minden történésben benne lenni, csak nem lemaradni semmiről!) - azaz elkezdünk bölcsülni -, akkor visszatekintve látjuk meg Isten mentő szeretetét életünkben, s tágul ki az előttünk álló ismeretlen jövő. Ha nincs meg életünkben ez a felismerés, hogy az Isten az Isten, akkor már a holnap is aggodalommal tölt el, a holnapután, a személyes végünk, a halál pedig végképp rettegéssel... Az imádkozó, hívő ember azonban minden gondját Mennyei URának kezébe tesz le, s minden megoldást onnan fogad el, s ezért nemcsak hogy nem fél, de az előtte nyiladozó jövőben, annak minden történésében is Teremtőjének gondviselő szeretetét látja...

Szavaink...

A mai nap imádsága:

Uram, add nekem az elfogadás készségét, a jobbítás szándékát, s a jó cél megvalósításhoz szükséges erőt! Ámen

Megszólat a témáni Elifáz: Ha beszélni próbálok hozzád, fáraszt-e? Mert ki tudja magába fojtani a szót? Hiszen másokat intettél, és a lankadt kezeket erősítetted... Most, hogy rajtad a sor, fáraszt? Amikor téged ér csapás, megzavarodsz?

Jób 3,1

A beszéd mindig segít, de fáraszt... Miért is? Gyakran megtapasztaltuk, ahhoz, hogy elhangozzék a hiteles szó, bizony sok hiteltelen szómak is el kell hangoznia. Olyan egyszerűen nem virágzik ki az őszinte szó az emberek ajkán, mint ahogyan azt a szentek életéből megtanultuk. Az átlag-ember vakarja a fejét, tördeli a kezét, bizonygatja, hogy "az az igazság..." - de mire kiderül, mi is az igazság igen sok ferdítés, csúsztatás is elhagyja száját. Az őszinte beszéd tehát soha nem fáraszt, csak az őszinteség látszatába bújtatott, s mindig csak a hazug szavak lopják meg életünket, az igazak soha.

Akár akarjuk, akár nem, a testi-, s lelki szenvedésből minden embernek, így nekünk is kijut a magunk része. Hazugság áltatni magunkat, "de mi azért képesek vagyunk" felkészíteni magunkat a fájdalomra, életünk megtöretésére. A "keserű poharat" csak a Mester tudta kiinni - mi erre nem leszünk képesek soha, hiszen "nem lehet nagyobb a tanítvány Mesterénél". Amikor csapás ér minket - ha egy pillanatra is - de mindenki megzavarodik. Megszédülünk, sőt talán el is esünk... Ha mégsem, akkor az Isten kegyelme, mert belénk karolt, mert kapaszkodhattunk ígéreteibe.

Korunk a dialógusok válságát éli. Nincs egyezség se pártok, se kultúrák között. Mindenki csak győztes akar lenni, ezért megpróbálja akaratát kíméletlenül rákényszeríteni a másikra. Mindenki a győztes pozíciójába törekszik, a kölcsönös előnyöknek, az ésszerű kompromisszumoknak már csak a megcsillantását is a gyengeség jelének veszik. Kooperáció nélkül, egymás kiegészítése nélkül márpedig nincs normális élet, nincs béke, csak békétlenség és érdekek háborúja.

A témáni Elifáz - a másik két baráthoz a súahi Bildádhoz, s naámi Cófárhoz hasonlóan - megmagyarázza Jóbnak, hogy miért sújtja őt Isten büntetése. Sokszor vagyunk mi is így, rációt viszünk oda, amihez kevés a mi eszünk, logikát keresünk ott, ahol nem az emberi számtan alapján alakulnak a dolgok. Magyarázzuk másoknak, s leginkább, hogy mi miért van, s nem hisszük el, hogy Isten közvetlenül beavatkozik életünkbe, s minden az Ő akarata szerint történik. Mi azt hisszük, hogy (fel)ismertük a jót és a rósszat, de az igazi ismeret csak az Istennél van. Ő irányít mindent a világban, s benne minket is. Ez az Ő gondviselése.