Egység...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj békességet a lelkembe, hogy békében tudjak élni másokkal! Ámen

A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.

ApCsel 4,32

Amikor néhány az élet realitását figyelmen kívül hagyó testvérünk az elérhetetlen eszményi közösségről ábrándozik az Egyházban vagy éppen egyházközségi szinten - gyakran mondogatjuk: "Hja, az apostolok kora rég lejárt!". Jóllehet igen szép és kívánatos az egység, de az ember történelme - amióta élünk/vagyunk ezen a Föld nevű csodálatos bolygón - gyakorlatilag arról szólt, hogy folyamatosan igyekszünk egységet teremteni másokkal, de sajnos eleddig a teljes siker eddig nem köszöntött ránk...

Az első keresztények közösségét gyakran emlegették még a vulgár-kommunisták is együttélési "ősmintának" - igaz, az ő materilista világnézetük a JóIstent ebből kizárta. Márpedig eszmény(közel)i közösség Isten nélkül nem létezik! Hiába minden szabály és tiltás, a bűn (azaz a hiba) életünk velejárója, hiszen bűn nemcsak a rossz megcselekvése, a jó elmulasztása is az... Így aztán hiába a kooperáció - ami nélkül persze nincs közösségi élet - de ez még mindig kevés a lehetséges humán-harmóniához szükség van a közösség életében a kiegyenlítődésre, azaz a megbocsájtásra is. "Tévedni emberi dolog, megbocsátani isteni" - ahogy a szólásból ismerjük. S ki az, aki ne érezte volna már lelki mélypontján életében legalább egyszer, egy rövid pillanatra azt a keserű érzést, ami olykor kimondatja velünk: "Ha Isten meg is bocsájt - én soha!"...

Egy biztos, aki az eszményi közösséget keresi, az leginkább a szerzetesi közösségben találhatja ezt meg. Aki azonban párkapcsolatban, családban, a hétköznapok szünetnélküli egzisztenciális harcában akarva-nemakarva résztvesz, s nem a világtól elzárt kolostori falak viszonylagos védelmét élvezve éli életét, az jól tudja: a konfliktusok kikerülhetetlenek, hiszen a főnök, a munkatárs, a szomszéd nem biztos hogy "testvér az Úrban", sőt olykor még az alapvető emberi normáktól is eltér... Ilyenkor kikerülhetetlen az igenek és nemek kimondása, amely bizony gyakran kírízist idéznek elő. S ha nincs megoldás a kiegyenlítődésre, a konszolidációra, akkor marad a bírósági út az érdekek érvényesítésére...

Addig talán nem is volt gond az Egyházban, amíg Jézus közeli visszajövetelében hittek az emberek, de ahogyan ez egyre késett, s szükségszerű volt berendezkednie a jézus-közösségeknek hosszab-távra is, előjöttek a hatalmi kérdések, s intézményi keretek szorították azt, aminek evangéliuminak és szabadnak kellett volna maradnia. Mit kezdjünk akkor ezzel az igével? Nos, az irányát mindenféleképpen el kell fogadnunk! Földünk ugyanis mindannyiunké, beleértve a jövő generációit is! Egy ENSZ-felmérés szerint - amit néhány éve a japánok készítettek el - ha a Föld lakosságát 100-nak vesszük, akkor egy ember kezében van a pénz, a vagyon, az összes természeti kincs 99%-a, s a többi 99 osztozni kényszerül azon az 1%-on... A kérdés tehát meglehetősen időszerű: Ha Isten mindenkit egyformán szeret - márpedig az evangéliumból ez világlik ki, akkor meddig tartható fenn ez az igazságtalanság? Lehet, hogy Isten nem is késik annyira válasszal, mint gondolnánk?

Félelmeink...

A mai nap imádsága:

URam! Adj nekem bátorságot, hogy szembenézzek a valósággal, s Veled együtt győzedelmeskedjek félelmeimen! Ámen

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.

2 Tim 1,7

Isten az embert "nem sokkal tette kisebbé az angyaloknál..." Szeretetből szabadságra és méltóságra teremtett minket, ezért nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem keltése! (Jól tudják/érzik ezt azok, akik gátlástalanul uralkodni akarnak az emberek felett.) Aki félelemben él, azt könnyű manipulálni, s minél nagyobb ez a félelem, annál kisebb ígéretekkel lehet őt irányítani. Aki félelemben tart, az magát igyekszik mindig az elérhetetlenség, a megközelíthetetlenség, az érinthetetlenség félisteni pozíciójában tartani, hiszen minél távolabb van a türannosz a megfélemlített embertől, annál fenyegetőbbnek érzi az elnyomott az őt korlátozó erő birtokosát. Ezért, aki felbátorodik, s közelebb megy félelmei okához, aki felismeri az elnyomó erő tulajdonosát, az a közelítés közben rádöbben, hogy a félelem fordított arányban van a távolsággal, s ha egészen közel megy az eredeti okokhoz, azok szinte jelentéktelenné zsugorodnak, s kiderül az is, hogy valójában mennyire gyenge az, aki az erőszak, a hatalom páncélja mögé bújik...

Az ismeretlen persze mindig ijesztő, és szorongást kelt bennünk, mert amit nem ismerünk, arról képzelődünk. Embervoltunkból fakad, hogy a képzeletünket nem kötik reális határok. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a jelentéktelent mértéktelenül felnagyítsuk, minek következtében a szorongás csak növekszik bennünk. Ez ellen nincs más védekezés, csak ha nagy elszántsággal/hittel a valóságban éljük át azokat a helyzeteket, amelyektől félünk. (Az átélés és a megismerés a reális szintre szállítja le a túlértékelt eseményeket; s a félelmek kötelei melyek gúzsba kötötték a nappalokat és az éjszakákat foszladozni kezdenek.) Egyedül megtenni ezt nagyon nehéz, ehhez kell az Isten, de "ha Ő velünk, akkor ki (vagy mi) ellenünk", ahogyan énekeljük evangélikus himnuszunkban.

A többi élőlényhez viszonyítva az a specifikusan emberi bennünk, hogy személyiségek vagyunk, képesek vagyunk önmagunkat megismerni, birtokolhatjuk az "Én" különleges élményét. Tulajdonképpen ebből fakad emberi méltóságunk. A félelmek azonban meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Sokszor már addig sem jutunk el, hogy őszintén és bátran megismerjük belső valóságunkat, igényeinket. Máskor meg - noha jól tudjuk, hogy milyenek vagyunk és mire vágyunk - nem merünk ennek megfelelően élni. Az önmagának hazudó, környezetének folyton hamis szerepeket játszó ember mindig megalázott lény. Éppen ezért lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad, nem merünk szembenézni a valósággal, s azt hisszük, hogy a természetellenes a normális, jóllehet a józanságból fakadó szemlélet ad belső tartást és emberi méltóságot.

Egy betegség akkor nem fertőz, ha erős az immunrendszerünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem leheljük be a baktériumokat, hanem azt, hogy nem leszünk tőlük betegek. Nem kerülünk a hatásuk alá. Minden 'kívülről' jövőhöz egy 'benső' ráhangoltság is kell... "Nem az a tisztátalan, ami a szájon át megy be, hanem, az, ami a szájon jön ki" - mondja Jézus URunk. Aki lelkében a Lélek vesz lakozást, az az ember erős, nem lehet megingatni. Ezért az igazi háborúság mindig önmagunkban zajlik, aki lelkileg valóban rendben van - azaz békessége van -, azt kívülről nem lehet megzavarni.

Ahogyan az érzelmeink nem állandó hőfokúak, a hitünk se állandó intenzitású. A statikus-hit az olyan, mint az állóvíz, egy idő után megposhad... Az érzelmeink "élnek", természetes lüktetésük, apályuk és dagályuk van - ahogyan a dinamikus hitnek is. Elhordozni a terheket csak így vagyunk képesek - s a JóIsten jól tudja ezt -, éppen ezért nem terhel minket erőnkön felül. Az a hitben "felnőtt" ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és hitének olykori, látszólagos és valódi ellentmondásait is, hiszen a hitélet alapvető mozgatóereje az ellentétek harca. Lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek, ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Őrizzük megszokott útjainkat, de változni is akarunk. A bűn foglyaivá csak akkor válunk, ha úgy véljük, rajtunk már nem tud segíteni, talán a JóIsten se... Aki félelmeit elhazudja, s nem vallja meg Teremtőjének, az nehezen, alig vagy egyáltalán nem tudja egyensúlyban tartani se belső ellentmondásait, se hitének irányát, de aki őszintén megvallja, hogy Istenre szorul mindenben, az megtalálja belső és külső harmóniáját is...

Ítélet...

    A mai nap imádsága:

    Uram! Könnyelműen ítélkezem mások felett, pedig nem akarom. Kérlek Téged, vedd el tőlem a könnyelmű ítélkezés lelkületét, s ajándékozz meg a segítés készségével, hogy egykoron célba érhessek! Ámen.

Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.

2 Kor 5,10

A keresztény kultúrkör legcsodálatosabb alkotásai biblikus ihletettségűek. Számtalan formában-színben álmodták már meg Jézus földi életútjának állomásait, melyek emlékeztetnek a mi életünk fontos eseményeire is. Ezek közül az utolsó - ami még földi vonatkozású -, s a legtitokzatosabb: maga a halál. El sem tudjuk képzelni, hogy aki még az egyik pillanatban élt és mozgott, beszélt hozzánk, velünk volt és símogatott, az a következő pillanatban már nem él, s földi porhüvelye ott fekszik mellettünk mozdulatlanul. Az az ember, aki egy kicsit is elgondolkodott az életen és saját életén is, s belátta, hogy egyszer ő lesz a másik oldalon, az nem tudja elfogadni saját létének örökös mozdulatlanságát - s hinni akar az örök életben...

Alapvető krisztusi, óegyházi tanítás, hogy ugyan mindenki feltámad, de nem mindenki az üdvösségre, lesznek olyanok is, akik kárhozatukra ébrednek. (Ezt nevezi a Szentírás második halálnak.) Mégis sok modernkori teológus vallja azt a nézetet, hogy az Isten Végtelen Szeretete végül mindent elfedez, s nem is lesz szükség a kárhozat helyére, hiszen mindenki Istennél lesz, örömben és békességben... Nagy valószínűséggel állíthatjuk: ez nem így lesz! Hogy ténylegesen hogyan is - nos, arra nézve bátor elképzelések vannak, melyek értelmezhetősége és érvényessége bátorságuk nagyságával fordítottan arányos.

Ha a Biblia "fő csapás-irányát", azaz tanúbizonyosságait vesszük alapul, akkor gyorsan kiderül: Van örök élet, s bizony van kárhozat is. A "pokol" bizonyára nem olyan, mint ahogyan azt a vicclapok karikatúráiból ismerjük, de a békétlen lelkek - s vannak ilyenek, nem is kevesen - soha nem férnek meg a békés lelkületűekkel. Ahogyan fény és árnyék, tűz és víz különbözik, ugyanígy van két lehetőség az Istennel kapcsolatban is: Vele vagy Nélküle - istenes, vagy istentelen.

Azt, hogy Vele lehetünk vagy sem - a Biblia tanúsága szerint - életünk milyensége határozza meg. Elsősorban nem az önmagunkkal való viszonyunk a döntő - Ki az, aki elégedett lenne önmagával? -, hanem az embertársainkkal való kapcsolatunk. Cselekedjük-e a jót, szóljuk-e az élet igazságait (Istennel és emberekkel kapcsolatban) vagy csak önigazoló jócselekedeteket kreálunk, s papagájként szajkózzuk mások vélt igazságait, hitbuzgó, jó propagandistaként?

Magunkat lehet becsapni - akár egy egész életen át is -, de az Istent soha. Az Isten megnyilvánul, kinyilvánítja magát életünkben jónéhány alkalommal, s olyankor nem lenne szabad válasz nélkül hagynunk az a Teremtő Erőt, Aki kegyelmével hozzánk hajol... Mégis sokan vannak, akik nem válaszolnak a Lélek hívó hangjára. Talán ezért mondja Jézus Urunk: "Jutalmukat jók én gonoszok már itt a földön elnyerik." Az Élet igenlése és tisztelete, az emberek és a Teremtő Isten szeretete tehát elválaszthatatlan kritériuma az örök életnek...

Paralimpa, (S nem paraolimpia! Azért mert nem para + olimpia, hanem parallel, azaz paral+impia, párhuzamos olimpia.) időszaka van. Megható látni az eredményeket, s az örömöt, ami a célbajutásnál mindenkire átárad... Egymásnak örülnek, hogy végül is mindannyian célbajutottak... Az idő itt másodlagos. Ők talán már tudják - éppen sérüléseik okán -, hogy: a legnagyobb eredmény nem a másik, hanem önmagunk legyőzése, s ezt az Isten is jutalmazza...

Szenvedés...

A mai nap imádsága:

Uram! Sokkal jobban szeretnék szeretni, de önzésem sokszor gátat emel elém. Kegyelmeddel támogass engem, hogy tetszésedre élhessem meg Tőled kapott napjaimat, s felfedezzem földi létem értelmét! Ámen

Pilátus így szólt hozzájuk: "Íme az ember!"

Jn 19,5

Az "Ecce homo!" - mondás sokak számára ismert. Nem csoda, hiszen a 14. századtól kezdődően kedvelt témája a képzőművészetnek ez a Jézus passiójából kiragadott állomás... Maga a történetrész - telve mélypszichológiai elemekekkel is - messze túlmutat önmagán. Az abszurditáson, hogy az ember kezében érzi az Istent... A nagy csodatevő, aki annyi embert gyógyított, s szabadított meg kötözöttségükből, most semmit nem tud - nem akar! - tenni a kötél szorítása ellen, melyet az emberi gonoszság font csuklója köré. Az ember, aki megkötözöttségében, a hatalom által totálisan elnyomva sem veszíti el méltóságát. Nem könyörög, nem sír... viseli a kínt. S a kínban a test szenvedésénél mindig a léleké a nagyobb rész. Amaz elmúlik, ez azonban nem. Ez adja létünk igazi fájdalmát, s nem a matéria hiánya. Az életminőséget soha nem az anyag határozza meg, hanem az anyaghoz fűződő viszonyunk adja.

A nagy szomorúság, hogy az ember semmit, vagy nagyon keveset tanult meg Teremtőjétől. Először is: Az Isten legyőzhetőségének csak itt ebben a világban van érvényessége, márpedig ezt a világot el kell hagynunk. Sokan azzal védekeznek, hogy az "odaát" nincs is... ha nincs, akkor még inkább örölni kellene az életnek, s életünk minden napján csak szeretnünk lenne szabad... Ezzel szemben a tapasztalat azt mutatja, hogy az ember úgy él, mintha egyszer majd mindent jóvá tehetne. Jóvátétele csak az ember kezében lévő lehetőség, az Isten nem tesz jóvá semmit, az Isten megítél, s igazságosztásakor jutalmaz - mindenki azt kapja, amit megérdemel. Efelől ne kételkedjünk. Ha nem így lenne, akkor nem sok értelme van a jóért való küzdelemnek, s akkor mitől szabadítana meg az evangélium?

Íme az ember! Okuljatok... a vélt igazságuktól felaljzott tömeg azonban semmit nem ért meg a pilátusi felszólításból. Csak amikor a kereszthalál kínja személyes tragédiává érlelődik, akkor nyílik meg a lét dimenziójának kapuja az Isten felé... ezt nevezik a hétköznapokban megtérésnek.

Szeretet...

A mai nap imádsága:

URam! Szeress, hogy tudjak szeretni! Ámen

Jézus mondja: Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok,

ha szeretitek egymást.

Jn 13,35

Jézus elhívott tizenkettője nem voltak koruk kiemelkedő tudós emberei, sem hercegek vagy királyok... Egyszerű, mondhatnók hétköznapi emberek voltak, akik többnyire halászatból tartották fenn magukat és családjaikat. Még az is lehetséges, hogy volt közöttük olyan, akinek az ábécével is gondja akadt... Ki tudja? Egy bizonyos: Jézus nem önképző szabadegyetemre, irodalmi továbbképzésre választotta ki övéit, hanem arra, hogy az élet tanítómesterei legyenek...

Nemcsak régen, ma is felteszik gyakran a kérdést: Miért nem tudnak az emberek szépen és békében élni, miért az igazságtalanság kap mindig nagyobb teret az igazság helyett? Miért van az, hogy a tőzsdei spekulációt továbbra is munkának tartják, s hogy az ember bírhatnámságát semmilyen társadalmi berendezkedés nem képes megszünteti? Talán csak a katasztrófák, személyes tragédiák képesek megtörni az önzés lendületét - egy kis ideig.

Tény, hogy az emberek nem tudnak szépen élni. Törekednek a jólétre - olykor mindenáron -, de a jólét még önmagában nem teremti meg a szép harmónikus életet. A média telve van megbomlott természetű prominensekről szóló tudósításokkal, melyek mind azt támasztják alá: nem boldogok. Hiába a hírnév, a gazdagság, a csillogó élet - mégsem teljes az életük. Menekülnek is a partik, s különféle drogok álomvilágába...

A szép élet attól szép, hogy harmónikus. Harmóniában lenni férjünkkel/feleségünkkel, testvérünkkel vagy éppen gyermekeinkkel akkor tudunk, ha önmagunkkal is "rendben vagyunk". A kiegyensúlyozott élethez nem az anyagiak - az is, de elsősorban nem azok -, szükségeltetnek, hanem az ún. "lelki" dolgok. Ha lelkiekre gondolunk, akkor összeségében a szeretetre, mely magában foglalja mindazon kívánságokat és elvárásokat, melyeket nemcsak mi várunk el másoktól, de mások is elvárnak tőlünk. Jézus éppen ezért a legfontosabbat adja át övéinek: annak felismerését, hogy Istennel együtt képesek vagyunk szeretni akkor is, ha a környezet szeretetlen és gonosz indulatokat ébreszt bennünk.

A szeretet ezerarcú, mégis mindenhol felismerhető. Amíg a különféle érdekek álarca mögé bújnak vezetőink itthon, s a nagyvilágban, hiába harsogják: "Béke, béke!" - eladdig nem lesz békesség az emberek lelkében, csak békétlenség. Az emberi törvények nem mindig tükrözik az igazságot - ezért beszélünk inkább jogszolgáltatásról, mintsem igazságszolgáltatásról -, de Isten törvényeiben benne foglaltatik az igazság is... S ha az ő igazsága kiteljesedik a mi szívünkben, akkor kezdünk el szépen élni, s ekkor kezdenek el sóvárogni a "világ fiai" is, várva egyre inkább az "istenfiak" megjelenését. Szíve mélyén ugyanis mindenki szépen, azaz szeretetben akar(na) élni....

ADJ NEKI MEG EGY LEHETŐSÉGET!

„Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki?" (Máté 18:21)
Amikor az emberek zaklatottak, olyankor rossz dolgokat mondanak és tesznek. Ilyen­kor könnyen ítélkezővé válunk irányukban, és helytelen következtetéseket vonunk le. Helyette jobb, ha lassítunk, Istentől kérünk türelmet és megértést. Ne kényszeríts másokat arra, hogy a múltjukban éljenek, míg te elvárod, hogy a te múltad el legyen felejtve. Bármiben is gyakorolsz kegyelmet, annak a százszorosát fogod aratni idővel. Mindenki hibázik, ezért adj még egy lehetőséget, hogy méltósággal térhessenek vissza a kapcsolatba. Neked milyen sok idődbe telt, míg helyrehoztad életed hibáit? Nem lehet, hogy némelyiken még most is dolgoznod kell? Ugye örülsz, hogy az em­berek nem tudják küszködéseid teljes történetét? Adj hát te is időt az embereknek, adj nekik lehetőséget arra, hogy megmagyarázzák tetteiket! Lehet, hogy először még nem találják a megfelelő szavakat, ezért légy kész tovább hallgatni. Jézus eltűrte Péter gyengeségeit, mert tudta, mi lesz Péterből egy napon. Érdekes módon, amikor valaki felzaklatta Pétert, ő Jézushoz fordult a kérdéssel: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?" Jézus így felelt neki: „...hetvenszer hétszer is" (Máté 18:21-22). Ha a reménynek csak egy kis szikrája is van bennük, szítsd fel azt a tüzet, ne oltsd ki! Nem bírálóra van szükségük, hanem buzdítóra. Amikor Nathaniel Hawthorne-t elbocsátották az állásából, teljesen kétség­beesett. Felesége azonban ezt mondta neki: „Most elkezdheted megírni azt a könyvet, amit mindig is akartál." így született meg A skarlát betű. James Whistler megbukott West Pointban [katonai akadémia az Egyesült Államokban], az üzleti életben is kudar­cot vallott. Egy barátja azonban a festésre biztatta. A többi pedig már történelem. Adj hát az embereknek még egy lehetőséget!

Mit tegyünk, amikor elmúlik a hév?

„Az első szeretetedet elhagytad.” (Jelenések 2:4 Károli)

Senki sem tervezi, egyszer csak megtörténik. A románc szembekerül a realitással; valami megadja magát, és ez általában pont a romantika. Először olyanok vagyunk, mint egy szerelmes gerlepár, és semmi sem fontosabb a földön, mint egymás boldogsága. Aztán jönnek a kis tipegő lábacskák, és jól szervezett világunk a feje tetejére áll. A gyerekek nem illenek bele szépen a naptárunkba és a napirendünkbe. Ugyanis ők nem tudnak, és nem akarnak várni. Három gyerekkel, két munkahellyel és egy jelzáloghitellel később a szerelem már csak távoli emléknek tűnik. Két túlhajtott ember azon tűnődik, hogy hol hagyták el azt a romantikus érzést, és hogy vajon vissza fog-e térni valaha. Néhányan megállapodnak egy csendes házasságban, és vannak olyanok is, akik csak addig maradnak, amíg a gyerekek nagyobbak nem lesznek, aztán zöldebb, romantikusabb legelőket keresnek. De Isten egy harmadik, sokkal izgalmasabb alternatívát kínál. Isten alternatívája: tégy meg mindent azért, hogy helyreállítsd az „első szereteted”! (Ez az igeszakasz az efézusi gyülekezetnek íródott, de az alapelv alkalmazható egy jó házasság építésére is.) Tehát: 1) Vizsgáld meg újra az érzéseidet! Azt hisszük, hogy a mostani bizsergésmentes állapot azt bizonyítja, hogy a romantikus szerelem meghalt, és az álom örökre elveszett. Ez azért van, mert a romantikát összetévesztjük a szerelemmel. A romantika hozza össze az embereket, de a szeretet tartja együtt. És azok az emberek, akik szeretik egymást, újra fel tudják éleszteni a romantikát – mindegy hogy milyen korban vagy milyen állapotban vannak. 2) Ismerd fel, hogy az a bizonyos „hév” nem elveszett, hanem te hagytad el. „Az első szeretetedet elhagytad”. Nem az hagyott el téged. Nem halt meg. Egy új partner nem megoldás. 3) Menj vissza! A szerelmet meg fogod találni ott, ahol elhagytad: alultápláltan, kirekesztetten, gondozatlanul és súlyos oxigénhiányban szenvedve, de nem holtan. A házasságot Isten teremtette. Beszélj Vele! Kövesd az Ő útmutatásait, és szerelmed újraéled!




Íme három dolog, ami az Istennel való járásban – és a házasságokban is – működik. Először: Emlékezz! „Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki!” (Jelenések 2:5). Ne a mélységre, hanem a magasságra! Ne arra, hogy mennyire elromlott, hanem arra, hogy milyen nagyszerű volt egykor! Ne a legrosszabb, hanem a legjobb időkre! Emlékezz arra, amikor az volt a napod fénypontja, hogy együtt lehettetek! Mit tettél akkor, amit most nem teszel? Emlékszel arra, amikor felhívtad, csak azért, hogy halld a hangját? Az ajándékokat, amiket igazából nem engedhettél meg magadnak, mégis megvetted neki? A szerelmes üzeneteket, amiket az ebédjéhez csempésztél? Emlékszel, amikor kinyitottad neki az ajtót, kihúztad a széket, amikor a járda külső szélén mentél, amikor a kedvenc ételét főzted, pedig kimerült voltál attól, hogy későig dolgoztál, amikor az „1001 romantikus módszer”-t olvastad, és mindet kétszer is kipróbáltad? Emlékszel a csendes, gyertyafényes vacsorákra, amikor újra megborotválkoztál, és azt az illatot használtad, ami az ő kedvence, pedig te utálod? Amikor az intimitás nem csupán rólad szólt? A különleges helyekre, időkre, illatokra, pillantásokra, dalokra és versekre? A rózsára a tálcáján, amikor az ágyba vitted neki a reggelit, mert elsírta magát, amikor meghallotta azt a dalt, hogy: „Már nem hozol nekem rózsát többé”, te pedig megfogadtad, hogy sosem feledkezel meg a virágokról? Emlékezz! Emlékezz arra, mit tettél a szerelemért! Talán úgy tűnik, véletlenül bukkant fel a varázslat, de valójában a tettek éltették! Te voltál a varázslat. Amit tettél, az táplálta a szerelmet, aztán abbahagytad, és a láng kialudt. De az őrláng még ég, és ha visszaemlékszel a „magaslatokra”, az újra elindítja a pozitív, hitet ébresztő vonzalmat, ami olyan tettekre indíthat, melyek azt a kis lángot újra felszítják!




A második dolog, amire szükség van az első szeretet megújításához: a megtérés. Változtass a gondolkodásodon, az irányodon és a cselekedeteiden! Nem lehet megoldani egy problémát ugyanazzal a gondolkodásmóddal és viselkedéssel, ami előidézte; új gondolkodásmódra és új cselekedetekre van szükség. Ha a kapcsolatod valaha forró volt, akkor még mindig megvan mindened, ami ahhoz kell, hogy újra felforrósítsd. Már visszaemlékeztél arra, hogy miket tettél a kapcsolat „magaslatán”. Már elismerted, hogy azok a tettek éltették és töltötték meg kapcsolatodat, és hogy amikor mindezt abbahagytad, akkor „elhagytad az első szereteted”. Most készen állsz rá, hogy megtérj (ami azt jelenti: visszafordulni), és visszamenj oda, ahol akkor voltál, amikor a szeretet lángja fényesen lobogott. A helyreállás harmadik tényezője: a felelevenítés. „Tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet!” (Jelenések 2:5). Írd össze azokat a dolgokat, amelyeket akkor tettél, amikor a kapcsolat nagyszerű volt! Mindkettőtöknek személyesen kell imádságban elkötelezni magát arra, hogy megtesz néhányat a listán szereplő dolgok közül, anélkül, hogy elárulná társának, hogy melyiket választotta. Próbáld meg „rajtakapni” társadat azon, hogy feleleveníti „az előbbiekhez hasonló cselekedeteket”, és add tudtára, hogy milyen sokat jelent neked az, hogy törődik azzal, hogy megtegye. Amit hálával megerősítesz, abból még többet kapsz. Még egy bölcs intés: először talán furcsának fog tűnni, sőt valószerűtlennek, ha újra úgy viselkedsz, mint régen. Légy türelmes, ez majd megváltozik. Csak tedd továbbra is! És ne várj arra, hogy kedved legyen hozzá! Képes vagy arra, hogy új módon cselekedj, és az új érzéseket hozzon, még ha nem is érzel kedvet az új dolgok cselekvéséhez. Tedd, és majd érezni fogod, tedd, amíg az első szeretet öröme újra fellángol!

Munkamániás vagy?

„Tedd Istent az első helyre, és Ő… sikerrel koronázza erőfeszítéseidet.” (Példabeszédek 3:6 TLB)

Ha életed korai szakaszában elutasítást tapasztalsz, akkor úgy érzed, hogy folyamatosan bizonyítanod kell, és munkamániássá válsz azért, hogy az emberek elfogadjanak. Egy nő ezt írja: „Még mindig hallom, ahogy apám kiabál, és azt mondja nekem, hogy soha nem leszek jó semmire, soha nem fogok elérni semmit. Minél jobban kiabált, annál eltökéltebbé váltam abban, hogy bebizonyítom neki, hogy téved.” A te fejedben is vannak ilyen hangok? Az igaz, hogy úgy érhetsz el sikert, ha keményen dolgozol, de ahhoz, hogy tartós elégedettséget élj meg, tudnod kell, hogy Isten akaratát valósítod meg az életedben. Mindent egybevetve, az jelenti a legtöbbet, hogy tudod: Isten szeret és elfogad. Mi tudná felülmúlni ezt?

Isten másfajta mércével mér. Nem fogja azt kérdezni, hogy milyen autód volt, hanem azt, hogy hány embert vittél el vele. Nem fogja megkérdezni, hogy hány négyzetméteres lakásod volt, vagy hogy hány hálószoba volt a házadban, hanem azt, hogy hogy nevelted a gyermekeidet, és hogy bántál a családoddal. Nem fogja megkérdezni, hogy milyen márkájú ruhák voltak a szekrényedben, hanem azt, hogy hány embernek adtál belőlük. Nem azt fogja megkérdezni, hogy mennyi volt a fizetésed, hanem azt, hogy mennyit fektettél be belőle Isten Országának építésébe. Nem azt fogja megkérdezni, hogy milyen beosztásban dolgoztál, hanem azt, hogy a munkádat megpróbáltad-e kiválóan és becsületesen végezni. Nem azt fogja megkérdezni, hogy mennyi barátod volt, hanem azt, hogy te hány embernek voltál a barátja. Nem azt fogja megkérdezni, hogy milyen környéken éltél, hanem azt, hogy szeretted-e a szomszédaidat. Nem a politikai nézeteidre vagy a bőröd színére fog rákérdezni, hanem arra, hogy milyen a jellemed. Tehát ne csupán keményen dolgozz, hanem a megfelelő okból dolgozz keményen!

Felhatalmazva az életen át tartó szolgálatra

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk."(Ef 2,10)



Három dolog van, amit tehetsz az életeddel: eltékozolhatod, eltöltheted vagy befektetheted. A legjobb módja életed kihasználásának, ha valami olyasmibe fekteted bele, ami a földön való életednél tovább tart.

A legrosszabb dolog, amit tehetsz, a mának élni és magadnak élni. Isten nem azért helyezett a földre, hogy magadnak élj. Ő azért alkotott, hogy Krisztushoz hasonló legyél.

A Márk 10,45 szerint tudjuk, hogy Jézus két dologért jött a földre:"Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért."

Amikor Jézust kezdjük követni, ő felhatalmaz az egy életen át tartó szolgálatra. Minél inkább Krisztushoz hasonlóvá válunk, annál inkább fogjuk szolgálni egymást.

Ma azt szeretném, ha elmélkednénk a következő igeverseken, melyek Isten szolgálatra való hívásai az életünkben. Imádkozd át őket és kérd Istent, tárjon fel új utakat, hogy miként tudod szolgálni a körülötted élőket.

"Adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat meg az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek. (Róm 6,13b - SZIT)

"De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról."(Apcsel 20,24)

"Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt."(Mk 8,35)

Isten gondoskodó Apa

"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." (1Pt. 5,7)

Biztos voltál már valamikor olyan helyzetben, hogy megkérdezted: "Isten nem törődik velem?". A tanítványok kérdezték ezt Márk evangéliumának 4. részében. Egy hajón voltak a tavon, amikor feltámadt a szél és nagy vihar lett. A víz időnként átcsapott a hajó felett, ami kezdett megtelni vízzel. Jézus aludt. A tanítványok felkeltették és feltették neki a lehető legfontosabb kérdést: "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?". (Mk. 4,38)

Mi a helyzet veled? Vajon Istent érdekli a kifizetendő rezsid, az egészséged, hogy sikeres, vagy sikertelen vagy az életben? Érdeklik a gyerekeid és az oktatásuk, vagy hogy valaha is megházasodsz-e, vagy sem? Érdekli a vita a barátoddal, vagy, hogy hogy érzed magad ma reggel? Isten azt mondja: "Naná, hogy érdekel! Én gondoskodó Apa vagyok."

A Máté 6,31-32 írja: "Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre." A következő vers így folytatja: "De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek."

Az Írás azt mondja, Istent érdekli az életed minden egyes kis részlete. Ez annyira hihetetlen, hogy fel sem bírom fogni. Isten gondoskodó Isten. Ő törődik az életed minden egyes részletével.

Nemrég bejött egy férfi az irodámba, és azt mondta: "Én keresztény vagyok, de nem érzem, hogy bárhová is jutnék a keresztény életemben. Mintha üresjáratban ragadtam volna." Azt kérdeztem: "Mit gondolsz, mi lehet a probléma?" Azt mondta: "Szerintem az a baj, hogy nem szeretem Istent eléggé." Mire azt feleltem: "Nem ez a te problémád. Nem az a problémád, hogy nem szereted Istent eléggé. Az a problémád, hogy nem érted, Ő mennyire szeret téged."

A szeretet mindig válasz a szeretetre. A Biblia azt mondja: "Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket." (1 Jn. 4,19) Mikor így beszélsz: "Nem szeretem Istent", az azért van, mert nem fogtad fel, hogy ő valójában mennyire szeret téged. Ő az életed minden apró részletével törődik. Ő irgalmas és gondoskodó Apa.

Mi az, amit Isten elé kell vinned?

"Jézus ekkor így szólt hozzá: 'Menj el, a hited megtartott téged.' És azonnal újra látott..." (Mk 10,52)

Először, megragadod és felismered a pillanatot, amikor Isten lehetőséget ad. Másodszor, leküzdöd félelmeidet. Harmadszor, megvallod hitedet és azt, amit meg akarsz változtatni az életedben. Azután elnyered Isten kegyelmét.

Márk evangélista ezt írja: "Jézus ekkor így szólt hozzá: 'Menj el, a hited megtartott téged.' És azonnal újra látott..." (Mk 10,52) Bartimeus megragadta a lehetőséget, Jézushoz kiáltott mikor Isten fia az ő gyékénye mellett haladt el. Nyilvánosan megvallotta hitét arról, hogy kicsoda Jézus és mit tehet érte. Aztán elnyerte Isten kegyelmét és újra láthatott.

Vannak néhányan olyanok köztetek is, mint a vak koldus, Bartimeus - nagy konfliktusokat hordoztok vállaitokon, csalódást vagy szomorúságot. Magányosak vagytok és úgy érzitek, a boldogság elhagyott titeket. Fájdalmaitok vannak.

Jézus Krisztus friss, új kezdést kínál. Ez nem olyasmi, amiért megdolgozhatunk vagy amit kiérdemelhetünk. Semmiképpen nem jár nekünk. Nem vásároljuk meg. Nem végzünk el egy adag vallásos rituálét. Csupán kapjuk Isten kegyelmét, mint ingyen ajándékot és a képességet egy új kezdetre - függetlenül a múltunktól vagy attól, hogy mit tettünk korábban.

De néhányan így szóltok: "Szeretnék megváltozni. Szeretném újra kezdeni. Szeretnék más lenni, de egyszerűen nem tudok." És igazatok van. Nem tudtok megváltozni. Ha tudnátok, már megtettétek volna. Nagyobb erőre van szükségetek, mint ti magatok, hogy olyan változás történjen, ami tényleg átformálja az életeteket. Isten erejére van szükségetek. "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Fil 4,13)

Próbáltál már Istentől segítséget kérni? Próbáltad már elfogadni Isten kegyelmét és hagyni, hogy adjon erőt, ami nincs meg benned?

Bartimeus vak volt, de elég éleslátó ahhoz, hogy meglássa, Jézus Krisztus ki tudja segíteni. Volt elég látása ahhoz, hogy meglássa, szüksége van kegyelemre. És Te? Te felismered, hogy milyen nagy kegyelemre van szükséged az életben, vagy azt hiszed, végig élheted az életed egymagad?

A kegyelem nem csak a megváltáshoz szükséges, az élet mindennapos hibáihoz is szükség van rá. Ha nincs a kegyelem jelen az életedben, akkor telve leszel sajnálkozással. Ha tele vagy sajnálkozással, akkor a múltban ragadsz. És ha a múltban élsz, nem kezdhetsz újat.

Nem tudhatom, milyen sajnálkozást hordozol magadban, de tudom, hogy Isten kegyelme és bocsánata mindenki számára elérhető, és Te is frissen, újra kezdheted. Ha megragadod a pillanatot, ha leküzdöd félelmeidet, ha megvallod hitedet: "Szükségem van rád, Istenem", akkor Isten kegyelme számodra is elérhető lesz és olyan dolgokat tudsz véghezvinni, ami felülmúlja képzeletedet.

Beszéljünk róla:

Néha azt gondolhatod, hogy könnyebb valamit magad megtenned, mint segítséget kérni. Milyen hatással lehet ez fizikai és érzelmi szempontból az egészségedre?

Mi az, amit sajnálsz, és mik azok a hibák, amiket Isten elé kell vinned?