A bölcs Istenre figyel

"Kezdd Istennel - a tanulás első lépése az, hogy meghajlunk Isten előtt; csak az ostobák hordják fenn az orrukat ilyen bölcsesség mellett" Példabeszédek 1:7 MSG fordítás


Észrevetted már, hogy amint kitűzöl egy célt az életedben, ezt hallod az emberektől: "Kinek képzeled magad?" ..... "Nem fog sikerülni!" ...... "Felejtsd el!...

A kételkedés hangjának ellenszere az, ha helyette Isten hangjára figyelünk. Képzeld csak el mindazt a kritikát, ami Noét érte élete során, pl. "Ez a fickó, Noé, azt gondolja, hogy Isten beszél hozzá, pedig nem csinál mást, csak rontja a környékbeli ingatlanok értékét azzal, hogy ilyen nagy felfordulást csinál az udvarán a bárkája építésével....."

A Biblia elmondja nekünk, hogy Noé Istenre figyelt. És mit hallott? Hallotta Isten figyelmeztetését, hogy a világ el fog pusztulni. Olyan dologról hallott, amit még nem látott. Ilyen a hit is - bizonyosság valamiről, amit nem látunk.

Noé tehát nem adta fel a látást, amit Istentől kapott. Ehelyett megépítette a bárkát.

Beszéljünk róla:

* Milyen esetekben és hogyan engedted meg a félelemnek és a kritikának, hogy visszatartsanak attól, hogy elérd a céljaidat?
* Milyen álmodat szeretnéd megvalósítani, ha nem félnél a kritikától?

Mennyire szeretsz jól?

"A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” (Márk ev. 12: 29b-31)

Tegnap beszéltünk arról, mi az első tényező, ami meghatározza a személyiséged. Mind csodálatosan összetettek vagyunk és vannak hibáink, de amíg nem fedezzük fel, kik vagyunk - beleértve a hibákat is -, addig nem tudjuk azokat változtatásokat eszközölni az életünkben, amik a nagy átalakulást vonnák maguk után.

A második tényező, ami befolyásolja a személyiséged: a kapcsolataid. A kapcsolataid adják az életed célját, jelentését és tartalmát. Ha haszontalan kapcsolatokkal nősz fel, akkor megkérdőjeleződik a célod és küzdesz az életed értelmével.

Jézus azt mondta, az a legfontosabb dolog, hogy szeressük Istent és az embereket (Mk. 12:29b-31). Az élet nem az eredményeidről vagy a megszerzett anyagi előnyeidről szól, nem a népszerűségedről, sem a tekintélyedről. Arról szól, hogy mennyire szeretsz jól.

3 dolog választhat el minket attól, hogy úgy szeressünk, ahogy Isten azt eltervezte:

1. Egyikünk sem tökéletes. Nincsenek tökéletes kapcsolatok, mivel nincsenek tökéletes emberek.

2. A bűn elválaszt minket Istentől. Ádámnak és Évának volt az első tönkrement kapcsolata, ami elválasztotta őket Istentől és egymástól. Azóta mentegetjük magunkat és vádoljuk azokat, akiket szeretünk.

3. Minél jobban el vagyunk választva Istentől, annál jobban eltölt minket a félelem. Sóvárgunk a bensőséges kapcsolatért, de félünk a sebezhetőségtől. Áhítozunk az elfogadásra, de félünk az elutasítástól.

Talán nem volt beleszólásod, hogy milyen kártyákat osztottak neked, de Isten elküldte a fiát Megváltódul, hogy győztes lapokká változtassa azokat. Nem számít, milyen kapcsolataid voltak a múltban: azért leszel számon kérve, amit ma teszel a kapcsolataidért.

Engeded Istennek, hogy hatással legyen a kapcsolataidra? Bízni fogsz benne a jövődre nézve a nehéz múltad ellenére? Fogod gondozni, védelmezni és építeni a kapcsolataidat, hogy Isten még jobban megdicsőüljön az életed által?

Állítsd helyre a dolgokat ma, hogy egészséges és szeretetteljes kapcsolatokat építs Isten segítségével!

Beszéljetek róla:

* Milyen kapcsolatokba kell több időt fektetned vagy többet Isten szeretetéből?
* Hogy állsz a "szeresd a felebarátodat, mint magadat" résszel? Mennyire valósul ez meg a keményebb rokonok, munkatársak felé vagy egy megtört kapcsolatban?

Ravasznak lenni nem negatív jellemvonás

„Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai.” Lukács 16:8

Különbség van aközött, hogy szent módon bánsz a pénzeddel, vagy naivan. Ha nekem nem hiszel, akkor figyeld meg Jézust.

Emlékszel Jézus hamis sáfárról szóló példázatára? A gyakran félreértelmezett történet középpontjában egy férfi áll, akit éppen kirúgtak állásából, mert a főnöke pénzének rossz sáfára volt. Tudva, hogy hamarosan elbocsájtják, a sáfár kitalál egy tervet, mely szerint barátságot épít azokkal, akik a főnök pénzével tartoznak, úgy, hogy csökkenti a tartozásukat. Ezáltal lesznek segítő barátai, amikor elveszíti a munkáját.

Ez a példázat nagyon sok igazságot mond el. A következendő 4 nap folyamán 4 pénzzel kapcsolatos alapelvet fogunk megnézni, amelyekről Jézus ebben a példázatban tanít.

Először a ravaszság alapelvéről tanít. Ez talán nem tűnik tisztességesnek, de Jézus igazából megdicséri a férfit éles elméjűségért. Jézus ezt mondja: „Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai.” Luk 16:8

Hajlamosak vagyunk a ravaszságra mint negatív jellemvonásra gondolni. Pedig nem az. Azt is jelenti, hogy bölcsnek lenni. Isten azt akarja, hogy bölcsek legyünk mindazzal, amit nekünk adott.

Mit jelent pontosan a ravaszság a sáfár cselekedeteiben?

· A sáfár realisztikus módon cselekedett. Ismerte a korlátait. Nem tudott árkot ásni, és túl büszke volt ahhoz, hogy kolduljon. A reális látásmódot gyakran leszólják keresztény körökben. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha reálisan látjuk saját helyzetünket, akkor nem nyilvánítjuk ki, hogy van hitünk.

Pedig a hit és a reális látás nagyon jól működik együtt. Olyannak kell látnunk az élethelyzetünket, amilyen valójában, és közben folytatni az imádkozást, hogy Isten tegyen csodát. Ha épp nincs munkád, és pénzre van szükséged, akkor ne csak várd hátradőlve, hogy Isten pénzt dob a postaládádba. Foglalkozz a helyzettel reálisan (más szóval, keress munkát), de folytasd az imádkozást, hogy Isten tegyen csodát.

· A sáfár gyorsan cselekedett. A sáfár azonnal meg is tette, amit gondolt. Az éles elméjűség legnagyobb ellensége a halogatás. Abban a pillanatban, amikor Isten egy ötletet ad neked, vizsgáld meg a Biblia alapján, és beszéld meg más keresztényekkel. Aztán valósítsd meg.

Összefoglalva, a sáfár mindenét, amije volt, saját előnyére használta fel. Isten azt szeretné, hogy mi is így tegyünk. Okkal adta nekünk mindazt, amink van: azért, hogy tegyük jobbá a világot, és olyan dolgokat tegyünk, amelyek Őt dicsérik. Bölcsnek kell lennünk ahhoz, hogy ezen a téren hatékonyak legyünk.

Beszéljünk róla!

· Nézz vissza 2011 januárjára: A pénzügyeid most jobban állnak, mint tavaly ilyenkor? Mit tehetnél, hogy jobban legyen?

· Isten okkal adta neked a pénzt, amid van. Mit gondolsz, Ő mire szeretné, hogy használd? Mi az, amire Ő szeretné, ha használnád, de te nem teszed (nevezd meg konkrétan)?

Törekedj Isten szerinti célok elérésére- Isten erejével

Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja lépéseit. (Példabeszédek 16:9.)


Az Isten szerinti célokat csak Isten ereje és hatalma által érhetjük el. Ez a különbség a földi, emberi ésszel megtervezett célok és az az Ő tervei között. Néhány nappal ezelőtt böngésztem az interneten, és közel 90 ezer önképző, vagy "segíts magadon" típusú könyvet találtam a világhálón. Elképesztő, mennyi tanáccsal vagyunk manapság ellátva!

Az is igaz, hogy ezek közül van sok hasznos tanács is. Például olyanok, mint "ne őrizgesd a sérelmeidet". Ez egy jó és okos tanács. Aztán sokszor olvashatjuk, hogy bocsáss meg azoknak az embereknek, akik megbántottak, mert csak saját magaddal teszel rosszat, ha őrizgeted a haragodat. Ez is igaz.

A gond csak az, hogy egyik "segíts magadon" könyv sem tudja azt, amit a Biblia. Egyik könyv sem képes elérni azt, hogy azt tedd, amit olvasol. Azt persze leírják, hogy ne őrizgesd a sérelmeidet, hanem engedd el azokat, de próbáltad valaha is ezt megvalósítani önerőből?! Nem egyszerű! Egyedül Istennek van ereje és hatalma arra, hogy képessé tegyen arra, hogy ezeket el is tudd engedni!

Szóval a "segíts magadon" könyvek tényleg helyes dolgokról szólnak, de hiányzik belőlük az erő, ami viszont megvan Istenben. Egyedül Isten tehet képessé arra, hogy igazán megváltozz.

Hadd legyek csupán egy percre személyeskedő: Hány alkalommal állitottunk fel, te meg én, olyan újévi célt, amelyet sosem tudtunk megvalósítani az évek során. Hajlamosak vagyunk erre, 2 okból kifolyólag is: 1) nem hagyatkozunk Isten erejére és hatalmára, 2) nem merünk elszámolthathatóak lenni egyetlen kisebb csoport vagy egyetlen személy felé sem.

A Biblia azt mondja, hogy "Nem erővel és nem hatalommal, hanem az én lelkem által teszem — mondja a Seregek Ura." (Zakariás 4.6) Ahhoz, hogy jelentős változások érj el az életedben, ahhoz, hogy elérd azokat a céljaidat, amelyek a jelentős változásokhoz elvisznek, Isten erejére kell hagyatkoznod és elszámoltathatóvá kell válnod.

A Példabeszédekben ezt olvassuk: "Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet." (Példabeszédek 3.5-6) Ezzel mit mond a Biblia? Azt, hogy bízz az Úrban teljes szíveddel, és akkor Isten lesz a társad, aki elvezet téged az igazi célok felé.

Elkezdtél már igazi célokat keresni?

Böjt...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy mindenben a Veled való közösséget keressem, s ne magamnak és másoknak akarjak tetszeni! Ámen


Ők pedig ezt mondták neki: "János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak."
Lk 5,33

Böjt... a ma embere számára ez a "nem-evés", vagyis a diéta, azaz a fogyókúra, de ha böjt vallásos indíttatású, akkor a többség számára ez valami ódon szokást jelent. A protestáns egyházak többségében sem az elmélete, sem a gyakorlata nincs megszabva a böjtnek, ezért nem is olyan egyszerű megválaszolni: Mi itt akkor a helyes magatartás? Szükséges-e egyáltalán a böjt vagy nem?

Jézus szavaiból az derül ki, hogy igenis szükség van a böjtre. Ezért beszél róla Jézus és tanítja az övéit a böjt helyes formájára. A böjtnek kétféle formája lehetséges. Lehet önként vállalt a böjt vagy lehet kényszerű. Van olyan böjtölés, amikor valaki önként mond le valamiről, esetleg valamilyen ételnek vagy italnak az élvezetéről, önként vállal a megszokott életrendjében bizonyos korlátozásokat, takarékosságot, megszorítást, böjtöt.
És van olyan böjtölés, amit azért vállal valaki, mert muszáj. Nem önként vállalja a lemondást, hanem azért, mert kénytelen, olyan helyzetbe került. Ez az, amit Jézus így fejez ki: "De jönnek napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak."

Tehát, amikor elvétetik az embertől valaki, vagy valami, aki, ami kedves volt, jó volt, drága volt a számára. Például, a halál által elvétetik egy asszonynak a férje, és akkor bizony egy hosszú, keserves böjti időszak kezdődik a hátra maradt özvegy számára. Amikor egy betegség miatt elvétetik az édesanya egészsége, s bizony ilyenkor a kényszerű böjt fájó terhét vele együtt az egész család hordozza. Vagy amikor anyagilag rendül meg valakinek a létalapja, és kénytelen sok mindenről lemondva az egész élete körül szorosabbra húzni a derékszíjat. Ez is kényszerű böjt. A böjt mindenképen egy bizonyos lemondás, akár önkéntesen vállalja valaki, akár kényszerűségből. De mind a kétféle böjtölésre érvényes, amit Jézus mond: "Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket."

A böjt tehát a kegyességünknek olyan része, ami magánéletünkhöz tartozik. Nem "mutatvány", amit életünk kirakatába kellene állítani, hogy lássák, megcsodálják és megdicsérjenek érte az emberek. Aki saját fájdalmát, kényszerű böjtjét komor ábrázattal úton útfélen panaszolja és így sajnáltatja magát, azt senki sem sajnálja igazán. Legfeljebb lesajnálja. Aki a maga lelki sebeivel sebzi állandóan az embereket, annak a sebeit senki sem igyekszik bekötözni. Aki folyton a maga problémáival foglalkoztatja az embereket, annak problémáival senki sem foglalkozik szívesen. Aki a maga fájdalmas hangulatával rátelepszik a családjára, a barátaira, az elől menekülnek a családtagok, barátok és kollégák.

A böjtölésnek a legnagyobb veszedelme a képmutatás, ami abban áll, hogy az ember bizonyos formaságoknak, szabályoknak a megtartásával vallásosabbnak, hívőbbnek, kegyesebbnek látszik az emberek előtt, vagy akár önmaga előtt, mint amilyen valójában. Vagyis az ember szemlélője lesz a saját kegyességének, és úgy érzi, hogy így majd jobban tetszik az Istennek.
Mi tetszik abban az Istennek, ha valaki pénteken nem eszik húst, vagy nagypénteken nem szív egyetlen cigarettát sem? Mi ebben az Istennek tetsző dolog? Isten - aki soha nem éhes és szomjas - tényleg kedvét lelné abban, ha valaki éhezéssel gyötöri a testét? Vajon jobb keresztyén-e az, aki a böjt idején lemond a húsételről, de közben beszédével, ármánykodásaival, rágalmaival sokat árt embertársainak? Az ilyen embernek nem a gyomra kell, hogy böjtöljön, hanem a nyelve...

Jézus szerint a farizeusok böjtölésének egy nagy baja volt, az hogy mindig a régi ruhára akartak új foltot varrni. Ahol már nagyon szakadozott a régi életünk, oda egy kis keresztyén mázat kenünk, azt valami kegyességi formaságnak a foltjával takargatjuk. Isten pedig azt mondja: nem az áldozatod, nem a lemondásod kell nekem, hanem a szíved. Azzal, hogy bizonyos formaságok, szabályok, megkötözöttségek közé szorítod az életedet, az életed tartalma még nem változik meg. A kegyességi formák megtartása, magunkra erőszakolása nem tesz bennünket jobb keresztyénekké. Isten már az Ószövetségben megmondta: "Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!" (Ézs 58, 6-7).

Jó dolog tehát a böjt, de azt nem lehet senki számára szabályban előírni, mert akkor csak képmutatás lesz belőle. A böjt lényege nem a lemondás, hanem a felszabadulás valamilyen megkötöttség alól. Az igazi hit abban mutatkozik meg, hogy képessé teszi az embert arra, hogy vágyait megfékezze, magát ne szolgáltassa ki szabad prédául. Mindenféle testi és lelki vágy ellen, ami azzal fenyeget, hogy szenvedéllyé válik, eluralkodik felettünk. Mindenféle böjtnek akkor van igazán értelme, ha valamilyen céllal történik. A böjt célja, hogy a lélek jobban oda tudjon fordulni Istenhez, s ami ebben akadályozza, az legyen a böjtölésnek a tárgya. Sosem a lemondás az önsanyargatás a cél, hanem a megújulás az Istennel való közösségben, Jézus által...

EGÉSZ-ségünk...

A mai nap imádsága:

Uram! Tedd teljessé életemet, hogy kikerekedjék bennem a világ, s Általad egésznek érezhessem magamat! Ámen
   

A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: "Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?" Jézus így válaszolt nekik: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

Lk 5,30-31

Gyönyörű ősi nyelvünk jól mutatja, mi a legdrágább kincsünk itt a Földön: az EGÉSZ-ség... Minden pótolható, de ha valaki az egészségében szenved maradandó károsodást, azt nem lehet meg nem történtté tenni. Az egész-ség elvesztése azt jelenti, hogy egy részt "kimaradt" belőlünk, azt nem birtokolhatjuk többé. Ezt megszokni nem lehet, legfeljebb megtanulni vele az együttélést - s bizony ez olykor keserves nehézségek árán sikerül csak.

"Aki beteg, az menjen orvoshoz!" - szokták mondani. Van, aki nyilvánvalóan beteg, de mégsem érzi magát annak, nincs betegség-tudata, s olyan is akad, akinek meg tuljadonképpen semmi baja, s mégsem képes a normális életre, mert betegnek érzi magát. S aki meg orvoshoz fordul, annak pedig szembesülnie kell a ténnyel - csodásnak tűnű modern orvosi technika ide vagy oda -, hogy bizony az orvostudomány sem tud megoldani mindent, végesek a lehetőségek.

Aki képes minket egyedül meggyógyítani, a bűn miatt megfogyatkozó egész--ségünket részlegességéből teljességre juttatni, az maga az Isten... Csak úgy tűnik, hogy az idő jó orvos, valójában meggyógyítani sosem képes, ő csak "tüneti kezelésre" képes, hiszen az okot soha nem tudja megszüntetni, mert ahhoz visszafelé kellene pörögnie az időnek... Az Isten azonban még erre is képes! Olyan békességet tud adni, amely elveszejti bennünk a múltunk feletti lázadást, s kigyógyít minket a jövőnk felőli beteges aggódásból.

A keresztény emberként jól tudjuk, hogy Isten nélkül betegek vagyunk, azaz nem vagyunk EGÉSZ-ségesek. Ezért kell nekünk az Isten gyógyító kegyelme, mely pótolja bennünk a HIÁNY-t... S ha Ő kiteljesít, akkor életünk növekedésbe kezd, kivirágzik, sőt még elképzelhetetlenül sok áldás-gyümölcsöt is hoz: harmincszorosat, hatvanszorosat, százszorosat...

Isten...

A mai nap imádsága:

URam! Felfogni nem tudlak, de vágyódom a Veled való közösségre... Gyenge akarásomat erősítsd meg ezen a mai napon is, hogy kiteljesedő életem lehessen Benned, kegyelmed által! Ámen
   

nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte,

1 Kor 8,6a

Nem újkeletű a felismerés: ha a "gyengébbik nem" lenne az erősebb - egyébként réges-régen volt ilyen, és matriarchátusnak hívták -, akkor gyaníthatóan most nem azt mondanánk, hogy Atya-Isten, hanem azt: Anya-Isten. Nem kívánok így kora reggel reklámot csinálni a feminista teológiának, melyből hullámszerűen újra és újra előtör egyfajta emancipációs törekvés: a nő (is) ember, de abban teljesen igazuk van a Szentírást magyarázó kollegináknak, hogy az elmúlt kétezer esztendő keresztény teológiája egyértelműen androcentrikus. Azt pedig kár is lenni tagadni, hogy a saul-páli "a nő a gyülekezetben hallgasson"-elv már a hellén kultúrában megbukott, no meg azt is, hogy a keresztény hit terjesztői/támogatói elsősorban nők közül kerültek ki...

Tény, hogy a harmadik évezred elején, még ha triumfál is a vallási fundamentalizmus - úgy a keresztény, mint a mohamedán -, épp ideje lenne az elmúlt kétezer év egyháztörténeti tanulságait is levonva felülvizsgálni a keresztény terminológiát! Hiszen Istenben sem az "atyasága", a "fiúsága" vagy feminin elemet indirekt módon képviselő "szentlelkessége" a kiemelendő, hanem az, hogy Isten a Legfőbb teremtő, kormányzó és fenntartó erő a világban! Isten istenségének "nemet" adni, s "Mennyei Atyaként" megszólítani ugyanolyan ellenmondásos, mintha azt mondanánk: "Mennyei Anyánk", s most itt ezt ne tévesszük össze a katolikus népi vallásosság Szűz Máriát isteni piedesztálra emelő rajongásával.

Isten erő, Isten hatalom, Isten a Végtelen Teremtői Akarat. Ő az, Aki által létrejött a világmindenség legutolsó atomi részecskéje is és Neki "köszönhető", hogy itt és most vagyunk - élünk, mozgunk, s gondolkodhatunk Őróla... Nem mi voltunk előbb, s Őt csak kitaláltuk volna - ez egyébként tipikus véges, s egyszersmind szánalmasan földhözragadt gondolkodás(!) -, hanem fordítva! S mivel Ő Mindenható, ezért még mielőtt megformálódtunk volna Édesanyánk méhében, Ő már tudta, hogy mi milyenek leszünk, s hogy milyen sorsot szán nekünk... Ezért is van Ő mibennünk, s mi Őbenne! Ezért vagyunk, létezünk, élünk Őérte...

Isten tehát EGY. Nem kettő, nem három, hanem EGY. EGY és oszthatatlan. Nyelvtani próbálkozásaink, hogy megértsük Isten "istenségét" csak próbálkozások maradnak a világ végezetéig, ahogyan Isten létének is az egyetlen bizonyítéka a világ végzetéig az Ő Végtelen, gondviselő Szeretete! Akit megérint ez a szeretet, az nem teológiai igazságokat keres, hogy aztán azokból dogmákat gyártson, hanem szívében forgatja a krisztusi tanítást, s a Mestert követve halálig menően alárendeli életét a Szeretetnek - mert ebben van elrejtve lelkünk, s földi életünk kiteljesedésének lehetősége...

Isten országa...

URam! Add az őszinte vágyakozást a szívembe, hogy országod vonzása a hétköznapok szürkítő küzdelmei között ki ne kopjon szívemből, s akaratod szerint tudjam játszani az élet 'játékát'! Ámen


Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.
Mk 10,15

Isten országa bizonyos szempontból olyan, mint a felnőttek világa a gyermekek számára: titkokkal teli... Ami pedig titokzatos, az mindig hatalmas vonzerővel bír! Míg a felnőtt-világ vonzása idővel többnyire megkopik - hiszen amikor benne vagyunk, akkor látjuk annak igazi valóját -, az Isten országának titkai ellenben nem fogynak el soha. Ha csak azt nézzük, hogy amióta az ember információt, tudást halmoz föl, s még így is az egész világ összes ismerete a megismerhető világ kevesebb, mint egy százaléka, s hogy rengeteg kérdésünk van az emberrel, a világunkkal és az univerzummal kapcsolatban, de ezek a megválaszolásra váró kérdések a feltételezhető ismeretnek csak további négy százalékát adják, akkor kiderül: 95%-ban még azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk...

Nincs érdekfeszítőbb, örömet adóbb, mint, amikor az ember érzi, hogy jó úton halad a birtokolható tudás felé. Olyan ez, mint, amikor az ember egy nehéz zenedarabot tanul meg... sok-sok energiát, időt kell belefektetni, hogy az adott darab "színpadérett" legyen. De ha koncerten a kitartó munka eredményeként végül megszületik a zenei "csoda", s a hallgatóság is tapsviharral köszöni meg a művésznek az előadását, akkor ott, azokban a pillanatokban, percekben a művész felejti a fáradalmait. (De ugyanez történik akkor is, ha valaki tisztességes küzdelemben a dobogó legfelső fokára állhat.)

Krisztus URunk szavai szerint, aki felnőtt korában nem válik gyermekké, s nem tanulja meg, hogy Isten szeretetét csak őszinte játszani-akarással lehetséges megvalósítani; vagyis a rendelkezésre álló időt (élet), a kapott talentumokat úgy kell forgatni, hogy azok a másik ember számára ajándékok legyenek. A szép, az emelő, a jó játékban - a szerepektől függetlenül - mindenki megajándékozott!

Sok felnőtt sajnos nem válik gyermekké, mert felnőtt sem volt soha! Infantilis maradt... Erre szoktuk mondani: "Ez homokozó, ez óvoda!" - amikor a felnőttek világában bosszantó gyerekes dolgokat tapasztalunk. Nincs lehangolóbb annál, amikor a felnőtt világban - mely 'elméletileg' az építést, az alkotást célozza meg -, nem a szép, az emelő, a közösségi értékek, hanem a rombolás, az önzés szellemisége az uralkodó! Az Emberfia Jézus egész földi életével és tanításával arra adott példát, hogyan tükrözhetjük EMBERként istenképűségre teremtettségünket, s aki "Istenben van", az tudja, hogy ezt a mindenre nyitott, őszinte gyermekkorban kell elkezdeni...

Korlátaink...

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Add hogy korlátaimban ne szabadságom elvesztését, hanem lehetőségeim értékteremtő medrét lássam! Add, hogy mindent, amit Tőled kaptam szolgálatodba állíthassam, embertársaim javára, a Te dicsőségedre, magam s az enyéim örömére!
Ámen

Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, s földiekről szól.

Jn 3,31

Ezékiel látomásos képeiből, János evangéliumához rendelt szimbólum a sas. A sas nem csak egy "madár", hanem a levegő ura. Igen régi hiedelem, hogy a sas képes egyedül belenézni a Napba, ami pedig az Isten jelképe. Kétségen kívüli, hogy János evangélista, a "szeretett tanítvány" Jézus-életrajza a legfilozófikusabb, s nemcsak méltóságteljesen szárnyalnak benne az emelkedett gondolatok, de a sas röptéhez híven - ahogyan ezt egy amerikai teológus, Peter Ellis úgy negyedszázada The Genius of John c. művében leírja - koncentrikus körökkel közelít meg egy-egy témát. A kép, s a módszer valóban zseniális. Nem is lehet megérteni az Isten üzenetét, csak akkor, ha felülemelkedünk a hétköznapok sárbaragadt gondolaitól, s minden oldalról körbenézzük, megfigyeljük, mit is akar mondani az Isten szava. Talán nincs is elszomorítóbb, amikor valaki csak egy perspektívát lát, nem is akar másról tudni, csak a sajátjátról... lovas nemzet voltunk, még értjük a szót, ha valakire azt mondják: szemellenzős...

Mai igénk egy másik János, Keresztelő János bizonyságtételéből egy mondat. Látszólag egyszerű kritikának tűnik, pedig több van benne: kijelentés. Aki föntről látja a dolgokat, az mindig másképpen, sőt egészen más szemmel, generálisan másképpen lát mindent. A katona csak a harc részleteit, a véres küzdelmet látja, a dombtetőn irányító tábornok - jobb esetben - átlátja az egész csatát. Tudjuk, hogy Keresztelő Jánostól megkérdezték: "Te vagy-e a Krisztus?" Ő világosan válaszolt: "Nem vagyok az!" - "Hát akkor ki vagy? Választ kell vinnünk megbízóinknak!" Keresztelő János pedig elmondja, hogy ő a Fölülről Jövőnek a saruszíját megoldani sem méltó... Aki fentről jön, az nem vízzel, hanem tűzzel keresztel... Olyan bizonyságtétel ez, ami messze túlmutat az ember átlag-látásán. Ezért mondja később Jézus Keresztelő Jánosról: "Nincs nagyobb ember az emberek között Keresztelő Jánosnál."

Korunk népbetegsége a depresszió, azaz a nyomott hangulat. Sár-perspektívából nézve az életet ugyanolyan veszélyes, mintha rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélnénk a világot. Mindehhez hozzájárul még az is, hogy egyesek úgy beszélnek az Istenről, s az Ő birodalmáról, mintha jártak volna már odaát... Ez nemcsak gusztustalan, de káros is. Bizony határok vannak ég és föld között! Tegnap egy tudományos dokumentumfilmet láttam, amelyben a pszichofarmatikumok új generációjáról szóltak. Ezek tényleg hatásosak, de ahogyan a professzorasszony mondta: "Az eredeti okot ezek sem szüntetik meg, csak igen jól biztosítják a kezelés fenntarthatóságát... "

A megoldás nagy valószínűséggel a határok felismerésében rejlik. Aki tudja, hogy hol a határ érték és értéktelen, Istennek tetsző és utálatos között, aki tudja, hogy az Isten Isten, s az ember az ember, az nem fog Istent játszani, de nem is fog a teremtettség paródiájává válni. Ha meglátjuk önmagunk, s mások korlátait, akkor nem vállalunk fel idealisztikus célokat, de építően közreműködhetünk abban, hogy emelkedjen az adott közösség, amiben vagyunk, legyen az családi, iskolai, gyülekezeti vagy még nagyobb...

Elhangzott a Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának ma reggeli áhitatán.

Mindazokért, akik mások miatt szenvednek.

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Te látod igazán mivé lett életünk Nélküled... Kegyelmeddel hajolj le hozzánk, hogy újra felismerjük teremtő akaratodat! Ámen

Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében.

1 Móz 6,5-6

A csalódottság érzésénél keserűbb íz talán nem is létezik... Az az állapot, amikor lelkünk forr, szánk kiszárad, mert pontosan az ellenkezőjét kaptuk annak, amit vártunk. Ilyenkor az egész ember - test és lélek - egységben szenved. Nemcsak étvágytalanság, szomorúság, de nemegyszer felborult életritmus jelzi, valami nagyon nagy gond van... Ha összefogásban árulás, hűségben hűtlenség üti fel a fejét, akkor az elemi ösztönök szintjén ütköznek a lelkek, hogy elkezdődhessen a kiegyenlítődés különös folyamata. Ha mindezek ismeretében azt olvassuk és tapasztaljuk, hogy már az Isten is csak bánkódik teremtménye miatt, akit szeretetéből hívott életre, akkor érezzük, nagyon nincsenek "rendjén" a dolgok.

A fokozás klasszikusan, biblikusan szép,s igaz most is: 1) a szív minden szándéka 2) szüntelen 3) csak gonosz... Nincs kivétel, hogy "azért valamiben még is csak jók vagyunk". Nem, mindenben felsültünk, életünk minden szintjén kudarcot vallottunk. Önzésünk átjárta, hatalmába kerítette testünket, lelkünket. Szex-kultusszá zsugorodott a szerelem, teherré a gyerek, üzletté az egymásról gondoskodás, silány okítássá a nevelés/növelés. Sasröptűnek álmodott életek a túlélés hétköznapi ganajtúrásába fulladnak bele, s végül csak a kegyetlenül keserű íz marad szánkban: csalódtam, nem ezt gondoltam, nem ezt akartam.

Az élet dimenzóinak néhányévtizedes tapasztalásában az Istent megismerni eleve lehetetlen vállalkozás. Csak megsejteni vagyunk képesek, hogy kicsoda az Isten, s mik is lehetünk mi valójában. Vannak persze, akik mindent tudni vélnek, s eljutnak addig a borzalomig is, hogy a hitet magyarázzák. Emberléptékű teóriájukat Istenről és világról magabiztosan vázolják fel álmélkodó, viszketegfülű hallgatóságuk előtt... Metódusokat és rendszert állítanak fel ott, ahol egyszerűen csak az Isten kegyelme érvényesül, törvényt látnak az evangéliumi folyamatokban is. Micsoda arogancia, micsoda szereptévesztés! Ahogyan a politikai életben úgy minden vallásban megvannak a "megmondó-emberek", akik önelégültségükben kinyilatkoztatnak. Erősnek hiszik magukat, pedig létük mint a mező virága, mely elszárad és lehull...

Isten talán soha nem szomorodik meg szívében, de ha a teremtmény úgy érzi, hogy már az Isten is csak bánkódik, akkor nagyon nagy bajban van a világ... Híres professzorunk Prőhle Károly azt mondta egyik előadásában: "Ha nem lenne ember a földön, akkor ez a bolygó maga a paradicsom lenne!" Nemcsak múló éveink tapasztalása, de a világ jelen folyása is alátámasztja: Milyen igaza volt! Változtatni nem a világot kell, hanem benne az embert. Aki valóban hiszi az Istent, az jól tudja: a változtatást legelőször a magunk életében kell elkezdeni...

Bocsáss meg, és engedd el!

„…bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen…” (Kolossé 3:13)

Úgy beszélünk a neheztelésről, ahogy a kisbabákról szoktunk. A neheztelést magadban hordozhatod, táplálhatod, vagy dédelgetheted. A gond az, hogy ha valamit táplálsz, azt eteted, növekedésre készteted, és nagyon hamar fel is nő. Neheztelést hordozol magadban? Miért? Ennek nincs értelme! Miért vennél fel minden nap egy nehéz terhet, amely lehúz, hogy egész nap magaddal hurcold? „De hiszen megbántottak!” Igen, de azzal, hogy neheztelést hordozol, lehetővé teszed számukra, hogy továbbra is bántsanak. Ne tedd ezt magaddal!

Tudjuk, hogy meg kellene bocsátanunk másoknak, de néha úgy tűnik, mintha a megbocsátással feladnánk valamit. „Lincoln történetei” címen számos anekdotát gyűjtöttek össze, ezek egyike egy betegágyában fekvő férfiról szól, akinek az orvosa megmondta, hogy már nincs sok ideje hátra az életből. A férfi magához hívatta egy régi barátját, Brownt, akivel valamikor régen csúnyán összevesztek. Évekig nem is beszéltek. A férfi elmondta, hogy hamarosan meghal, és hogy milyen csekélységnek látszik nézeteltérésük a halál küszöbén, és kérte, hogy ha lehet, béküljenek ki. A szobában mindenkit könnyekig meghatott a jelenet. Brown megragadta a haldokló kezét, aztán át is ölelte, majd megtörten kifelé indult. A betegnek hirtelen még egy gondolata támadt, felemelkedett az ágyában, és a könyökére támaszkodva még utoljára így szólt: „Hallod, Brown, ha felépülök, marad a harag!” Elmosolyodunk ezen a történeten, és azt gondoljuk: „Milyen ostobaság!” De ha te is neheztelést hordozol magadban, akkor te talán jobb vagy?

MIT VÁRT TŐLED ISTEN? – HITET

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt…” (Zsidók 11:6)
A Biblia azt mondja: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Tudod mit vár tőled Isten? Hitet. Azt akarja, hogy bízz Igéjében, bízz jellemében és eddig is oly sokszor tanúsított hűségében. E nélkül nem lehetsz tetszésére.
Az a nehézség, amivel épp most küzdesz, talán épp arra mutat rá, hol tartasz most a hitedben. Az, hogy bajokon mégy keresztül, nem azt jelenti, hogy nincs hited. Lehet, hogy nem a hit hiánya juttatott nehéz helyzetbe, de az biztos, hogy a hited erőssége tud túljuttatni rajta. Azt kérded: „De nem kellene ésszerűnek lennem?” Dehogynem, de ne légy annyira racionális, hogy nem hagysz teret a természetfelettinek! A saját értelmed imádata nárcizmus. Azt mondjuk: „Ha nem értem, nem hiszem el!” Ez lényegében véve azt jelenti, hogy te magad vagy a saját istened! Igazából nem hiszel Istenben, mert magadban hiszel. Mihez fogsz kezdeni akkor, amikor az élet egy olyan problémát hoz, amit te magad nem tudsz megoldani?
Mielőtt Jézus feltámasztotta volna Lázárt, megkérte Máriát és Mártát, hogy vezessék a sírhoz, arra a helyre, ahol feladták a hitet, oda, ahol az emberi korlátok húzódtak. Miért? Mert csak ha eléred ezt a pontot, akkor fedezed fel Istent, „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk…” (Efezus 3:20).

SZÁMÍT, HOGY HOL VAGY

„Elég sokáig kerülgettétek ezt a hegyet, forduljatok...!" (5Mózes 2:3)

Isten tervében mindig benne van tőle kapott ajándékod, az Ő időzítése, és az, hogy épp a megfelelő helyen légy. Három dolog mégis megakadályozhatja, hogy megtörtén­jék: ha félsz a kudarctól, ha nem vagy hajlandó kilépni a számodra kényelmes és meg­szokott környezetedből, és ha hagyod, hogy mások véleménye befolyásoljon. Eljött az a pont, amikor annak érdekében, hogy eljussanak az ígéret Földjére, Isten ezt mondta Izraelnek: „Elég sokáig kerülgettétek ezt a hegyet, forduljatok...!" (5Mózes 2:3). Amikor te is eléred ezt a pontot, létfontosságú, hogy igent mondj Istennek, és megtedd a hit lépését.

Az éhínség idején Isten azt mondta Illés prófétának: „Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre! A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad. Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre. A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ivott." (lKirályok 17:3-6). Isten életedre vonatkozó terve mindig egy bizonyos helyhez kötődik. Jézusnak „Samárián kellett pedig átmennie" (János 4:4). Miért? Hogy találkozzon egy asszonnyal, aki arra volt rendelve, hogy városának elvigye az evangéliumot. Nem me­hetsz bárhová, ahová a kedved tartja, Isten akkor fog megjutalmazni, ha ott vagy, ahol Ő akar látni. Isten megígérte, hogy megáld, de időnként kénytelen „áthelyezni" ah­hoz, hogy megkaphasd áldásait. Ruthnak Betlehembe kellett költöznie, így találkozott Boázzál, aki feleségül vette. Bartimeusnak oda kellett mennie, ahol Jézus volt, hogy visszanyerje látását. Számít az, hogy hol vagy!

Uralkodj a haragodon!

„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek!” (Efézus 4:26)

Abban az időben, amikor az ingázók általában vonattal utaztak, egy üzletember, aki egy fontos találkozóra utazott, megkérte a hálókocsi-kalauzt, hogy mindenképpen ébressze fel hajnali 5 órakor, mert akkor kell leszállnia. Képzelheted, hogy érezte magát az illető, amikor másnap reggel 9-kor felébredt, mérföldekre a céljától. Dühödten nekiesett a kalauznak, és nem válogatta meg a szavait! „Ez aztán mérges!” – jegyezte meg egy utas, aki hallotta a haragos szóáradatot. „Ha azt hiszi, hogy ez mérges” – szólt a kalauz – „azt a fickót kellett volna látnia, akit leszállítottam a vonatról hajnali ötkor!” Megmosolyogjuk, de ahogyan a Yale egyetem orvosi karának professzora, Dr. James Comer megállapítja: „Az az érzésünk, hogy a világ bekerít bennünket, hogy túl sok ember van körülöttünk, és átvernek. Tehetetlennek érezzük magunkat a problémáinkkal szemben, és csalódottságunkban kifakadunk.”

Pál azt mondja: „Ha haragudtok, vigyázzatok, hogy ne indulatból tegyétek… ne hagyjátok, hogy az ördög ilyen módon megvethesse a lábát!” (Phillips fordítás). Ez azt jelenti, hogy haragosnak lenni mindig rossz? Nem, Pál arra mutat rá, hogy a rossz irányú harag ajtót nyit az ellenségnek. A templom megtisztításakor Jézus megmutatta, hogy van helye az igazságtalanság és a mások kihasználása miatt jogos haragnak. De mi legtöbbször azért haragszunk, mert úgy gondoljuk, hogy az emberek nem értékelnek minket, vagy kihasználnak, vagy nem azt adják nekünk, amit megérdemlünk. Azt is írja Pál, hogy „minden keserűség, indulat, harag, kiabálás… legyen távol tőletek… bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban” (Efézus 4:31-32). De még a világ legjobb tanácsa is haszontalan, ha nem kezdesz vele valamit. Ha tehát hajlamos vagy az indulatosságra, kezdd a napodat azzal, hogy Isten segítségét kéred ahhoz, hogy úgy tudj viselkedni, hogy azzal őt dicsőítsd!



„Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos…!” (Zsoltárok 37:8)

A heves vérmérséklet nem olyasmi, amivel büszkélkedhetnénk, hanem olyan valami, amiért imádkoznunk kell. Amikor majd szétvet a düh, csupán feltárul, hogy mi van belül. És melyikünk ne járt volna már így, és ne bánta volna azután? A Biblia azt mondja, hogy az indulatok elszabadulása „csak rosszra visz”, hiszen Isten tudta, hogy küszködünk a következőkkel:

1) Stressz: Ha túl sok mindent zsúfolunk túl kevés időbe, magunkkal szúrunk ki! Úgy járunk, mint a hegedű húrjai, melyeket túlfeszítenek, és végül elpattannak… aztán pedig bűntudatot érzünk, amiért nem vagyunk elég „lelkiek”. „Józanul mérjétek fel képességeiteket!” (Róma 12:3-4 Phillips) Az életben „mindig történik valami”, tehát készülj rá előre, és hagyj időt a váratlan dolgokra!

2) Frusztráció: úgy is meg lehet határozni, mint: „valaki vagy valami, aki/ami mindig felzaklat”. Nemrég a hírekben egy fickóról volt szó, aki vadászni ment a túrakerékpárjával. Amikor a kerékpár elromlott, az illető szétlőtte. Őrültség! Ennek semmi értelme sincs, de ahogy Robert Green Ingersoll mondta: „A harag olyan szél, amely elfújja az értelem lámpását”.

3) Úgy érezzük, hogy megsértik jogainkat: Ha haragosak vagyunk, tompul az ítélőképességünk, hiszen ha az egyetlen szerszámunk a kalapács, minden probléma szögnek látszik. A lényeg: nem rólad szól mindig minden! Ez különösen igaz a házasságra. Jézus azt mondta, ha kapni akarsz, először meg kell tanulnod adni (Márk 9:35).

4) Olyan dolgok, amik ütköznek az értékeiddel: Olykor „ami sok, az sok”, és szóvá kell tenned a dolgokat. Amikor Jézus a templomban haragra gerjedt, ez a tisztességtelen üzelmek és az emberek kihasználása miatt volt. Ilyen esetben: „aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak” (Jakab 4:17).

Vizsgáld meg az életedet!

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!” (Zsoltárok 139:23)
Ha ellenőrizetlen az életed, az bizony meglátszik! Gordon MacDonald írja: „Olvastam olyan írók írásait, akik azt mondták, hogy ha Krisztus követői nem növekednek, annak az az oka, hogy nem ellenőrzik, nem értékelik ki rendszeresen az életüket. Ebben a leírásban magamra ismertem. Mindig csak mentem előre, sosem néztem mélyen magamba. Sosem fordítottam figyelmet arra a fajta elgondolkodásra, ami a növekedéshez vezet. Ennek meg is fizettem az árát – újra meg újra elkövetve ugyanazokat az ostoba bűnöket, a bűntudatnak ugyanazt a nehéz súlyát cipelve. Ekkor nehéz döntést hoztam: elhatároztam, hogy minden nap megpróbálom őszintén kiértékelni lelkem állapotát. Elhatároztam, hogy magamba nézek, és leírom, hogy mit látok. Kellemetlen érzésekkel tele és szégyenkezve elkezdtem írni: »Istenem, íme, néhány olyan terület az életemben, ahol kudarcot vallottam. Nem fognak maguktól eltűnni, ennyi erővel akár meg is nézhetem őket.« Vagy: »Aggódom egy kapcsolat vagy egy rossz szokás miatt. Semmi jóra nem vezet, de nem tudom, hogyan változtathatnék.« Miután egy vagy két szakaszt leírtam, visszatekintettem a leírtakra.” Hasznos dolog lelki naplót vezetni az Istennel járásról, mert ez: 1) Arra késztet, hogy lelassíts, és megvizsgáld tetteid hatékonyságát. 2) Felszabadít arra, hogy meg tudd kérdezni magadtól: „Miért csinálom ezt? Valójában hogy érzek ezzel kapcsolatban? Mit mond nekem Isten?” 3) Ha naponta csak egy oldalt írsz is, egy év alatt 365 napnyi feljegyzésed lesz meghallgatott imádságról és tanulságos leckékről!