Élni a két lépés között
„Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt…” (Zsoltárok 118:24)
Van egy beépített veszély a célkitűzésekben. Micsoda? Az, hogy azt hisszük, csak akkor leszünk boldogok, ha elérjük azt a célt. Azt mondjuk magunknak: „Ha majd lediplomázom, ha megházasodom, ha gyermekeim lesznek, ha majd lesz saját otthonom” és így tovább, egyre csak halogatjuk életünket.
Egy egyetemi professzor elmondja, hogy meghívták, mondjon beszédet egy katonai bázison. A repülőtéren egy Ralph nevű katonával kellett találkoznia. Miután bemutatkoztak egymásnak, elindultak a csomagokért. Ahogy elhaladtak a várakozó emberek mellett, Ralph folyton eltünedezett, egyszer, hogy segítsen egy idősebb hölgynek, aki elejtette bőröndjét úgy, hogy az kinyílt; egyszer, hogy felemeljen két kisgyermeket, hogy azok láthassák a Télapót; aztán ismét, hogy útba igazítson valakit, aki eltévedt. Minden alkalommal széles mosollyal az arcán tért vissza. „Hol tanult meg így élni?” – kérdezte tőle a professzor. „Ó – mondta Ralph – a háborúban, azt hiszem.” Aztán elmondta a professzornak, hogy amikor utoljára bevetésen volt, az volt a feladata, hogy aknákat derítsen fel, és látta, ahogy a barátai felrobbannak, egyik a másik után. „Akkor tanultam meg két lépés között élni” – mondta. Sohasem tudhattam, hogy a következő lépésem nem az utolsó lesz-e, ezért megtanultam, hogy mindent, amit csak tudok, hozzak ki abból a pillanatból, amíg felemelem a lábam, majd újra leteszem. Minden lépés, amit megtettem, egy egész új világ volt, és azt hiszem, azóta mindig így élek.” Ralph-nak igaza volt! Ahhoz, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni az életből, úgy kell élnünk, ahogy a Szentírás mondja: „Ez az a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsoltárok 118:24)
Emeld fel őket!
„…Jézus pedig lehajolt…” (János 8:6)
Emlékszel az asszonyra, „akit házasságtörésen értek”? A farizeusok azért hajoltak le, hogy köveket vegyenek fel, Jézus azért hajolt le, hogy az asszonyt felemelje. Te melyik csoportba tartozol? Nem lehetsz személyválogató abban, hogy kinek segítesz. Vannak, akik azt gondolják, hogy csak azoknak kell segítenünk, akik ugyanúgy hívők, mint mi. Nem! „…karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez” (1Thesszalonika 5:14). Van egy történet egy srácról, aki gödörbe esett, és nem tudott kijönni. Arra jött egy szubjektív ember, és ezt mondta: „Igazán együtt érzek veled ott lenn”. Egy objektív személyiség is arra jött, és azt mondta: „Nos, végül is logikus, hogy valaki leesik oda”. A farizeus ezt mondta: „Csak a rossz emberek esnek gödörbe”. Egy törvényeskedő keresztyén így szólt: „Megérdemled a gödröt”. A realista ezt mondta: „Nos, ez egy gödör”. Egy geológus azt mondta a srácnak, hogy elemezze a kőzeteket odalenn. Egy adóellenőr megkérdezte, hogy kifizette-e a gödörre vonatkozó adókat. Egy önsajnálatban leledző ember megjegyezte: „Ez mind semmi az én gödrömhöz képest!”. Az optimista ezt mondta: „Lehetne rosszabb is”. A pesszimista ezt mondta: „Lesz ez még rosszabb is”. Jézus pedig, amikor meglátta a srácot a gödörben, lehajolt, kézen fogta, és kiemelte a gödörből.
Felfigyeltél már arra, hogyan fejezi be Jézus az irgalmas samaritánusról szóló híres példázatát? „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” (Lukács 10:37). Hatalmadban áll, hogy hatást gyakorolj a körülötted lévők életére. A biztatásod meghatározhatja valakinek a napját, hetét vagy akár az egész életét, és új utat mutathat. Persze nehéz bátorítani az embereket, ha nem tudod, hogy mire van szükségük. Ezért tanulmányozd az embereket! Tanuld meg, hogy mi motiválja őket, tudd, hogy mi emeli fel őket!
Emlékszel az asszonyra, „akit házasságtörésen értek”? A farizeusok azért hajoltak le, hogy köveket vegyenek fel, Jézus azért hajolt le, hogy az asszonyt felemelje. Te melyik csoportba tartozol? Nem lehetsz személyválogató abban, hogy kinek segítesz. Vannak, akik azt gondolják, hogy csak azoknak kell segítenünk, akik ugyanúgy hívők, mint mi. Nem! „…karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez” (1Thesszalonika 5:14). Van egy történet egy srácról, aki gödörbe esett, és nem tudott kijönni. Arra jött egy szubjektív ember, és ezt mondta: „Igazán együtt érzek veled ott lenn”. Egy objektív személyiség is arra jött, és azt mondta: „Nos, végül is logikus, hogy valaki leesik oda”. A farizeus ezt mondta: „Csak a rossz emberek esnek gödörbe”. Egy törvényeskedő keresztyén így szólt: „Megérdemled a gödröt”. A realista ezt mondta: „Nos, ez egy gödör”. Egy geológus azt mondta a srácnak, hogy elemezze a kőzeteket odalenn. Egy adóellenőr megkérdezte, hogy kifizette-e a gödörre vonatkozó adókat. Egy önsajnálatban leledző ember megjegyezte: „Ez mind semmi az én gödrömhöz képest!”. Az optimista ezt mondta: „Lehetne rosszabb is”. A pesszimista ezt mondta: „Lesz ez még rosszabb is”. Jézus pedig, amikor meglátta a srácot a gödörben, lehajolt, kézen fogta, és kiemelte a gödörből.
Felfigyeltél már arra, hogyan fejezi be Jézus az irgalmas samaritánusról szóló híres példázatát? „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” (Lukács 10:37). Hatalmadban áll, hogy hatást gyakorolj a körülötted lévők életére. A biztatásod meghatározhatja valakinek a napját, hetét vagy akár az egész életét, és új utat mutathat. Persze nehéz bátorítani az embereket, ha nem tudod, hogy mire van szükségük. Ezért tanulmányozd az embereket! Tanuld meg, hogy mi motiválja őket, tudd, hogy mi emeli fel őket!
Gyökerek és szárnyak
„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját…” (1Mózes 2:24)
Abból tudod meg, hogy jó szülő voltál, ha a gyermekeid már el tudnak szakadni tőled, és egyedül is sikeres életet tudnak felépíteni maguknak. Soha nem fogsz teljesen elszakadni tőlük, de eljön az az idő, amikor el kell vágnod a lelki köldökzsinórt, és engedned kell, hogy megálljanak a saját lábukon. Ne feledd, a gyermek, akit nevelsz, nem a tulajdonod – már azelőtt Istené volt, mielőtt a tied lett! „Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók” (Zsoltárok 24:1). Tanítómester vagy, nem tulajdonos – és csak rövid ideig van lehetőséged arra, hogy tanítsd őket. A gyermekek arra születtek, hogy elhagyjanak, nem arra, hogy maradjanak. Nem irányíthatod biológiai órájukat. A te dolgod az, hogy felkészítsd őket a távozásra. A következő néhány napban arról fogunk beszélgetni, hogyan adj gyermekeidnek gyökereket és szárnyakat. Gyökerek. Ahhoz, hogy gyümölcs teremhessen, először a gyökérzetnek kell kifejlődnie. Az egészséges gyökérzethez egészséges és tápanyagokban dús talaj szükséges. Sőt, a gyökérzet nem csupán a tápanyagfelvételhez kell, a növény biztonságát is erős gyökérzete adja. Két fajta család létezik. Az egyik „bizonytalan kötődést” ad. A szülő-gyermek kapcsolat félreérthető, zavaros, közömbös vagy éppen elhanyagoló. A gyerekek emiatt érzelmileg bizonytalanok, nem érzik, hogy akarják és szeretik őket, pedig éppen erre a két dologra van kétségbeesetten szükségük. Az ilyen gyerekekből hiányzik az önbizalom, alacsony az önértékelésük, érzelmileg gyengék, és nincs bátorságuk kockázatokat vállalni. A másik fajta család „biztos kötődést” ad. A szülő-gyermek kapcsolat világosan kifejezésre jut és folyamatosan erősödik. A gyermekek még az elkerülhetetlen távollétek alatt is érzik, hogy biztonságban vannak. Az ilyen családban felnövő gyermekek lelkileg és érzelmileg éretté válnak, képesek lesznek kapcsolatokat kialakítani másokkal, egészséges önértékelésük lesz, és elegendő bátorságuk, hogy szembenézzenek az élet kihívásaival.
A kamaszkortól a felnőttségig tartó úton gyermekeid bizonytalannak fogják érezni magukat, következetlenül fognak viselkedni, és hirtelen hangulatváltozásaik lesznek. Egymásnak ellentmondó jeleket sugároznak feléd: szükségét érzik a közelségnek, de távolságot akarnak tartani; kötődést szeretnének, de ugyanakkor függetlenedni is akarnak – és mindezt egyszerre, egy időben. Egyik kezükkel közel vonnak, a másikkal ellöknek maguktól. Meg kell értened, hogy gyermekeidnek továbbra is szükségük van arra, hogy érezzék a biztonságos kötődést, még ha távolodnak is tőled. Amikor eltaszítanak, éretten kell viselkedned, nem feledve, hogy ez nem ellened szól, hanem csak így teszik próbára saját magukat, hogy képesek-e független felnőtté válni. Néhány perccel, órával vagy nappal később újra gyermekeid lesznek, akik közelségedre vágynak. Ez a serdülő korú gyermekek nevelésének nagy kötélhúzása, de ne aggódj, magától megoldódik, ha megértően kezeled. Különösen is vigyázz arra, hogy fájdalmadat és haragodat féken tartsd! „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket…” (Efezus 6:4). Az előbbi ige az édesanyákra ugyanúgy vonatkozik; a „ne ingereljétek” pedig azt jelenti: ne veszekedjetek velük, ne dühítsétek fel, ne keserítsétek el őket. A gyakori összeütközések legrosszabb hozadéka, hogy gyermeked hosszú távon elcsügged, elkedvetlenedik. A „fejmosás” talán rövid ideig tart, de a bátorságot vesztett szív, az összetört lélek sokkal tovább. Néhány esetben teljesen fel is adják a próbálkozást. Egy másik helyen így figyelmeztet az apostol: „Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek” (Kolossé 3:21). A nyugati kultúrában a lányok tovább kapaszkodnak a szülő-gyermek „kötélbe”, mint a fiúk, általában később távolodnak el, és kevésbé véglegesen. A fiúk hajlamosak hamarabb elszakadni, és az ő esetükben a távolság hosszabb ideig tart. Ha megtagadod gyermekedtől a fokozatos eltávolodás Istentől rendelt szükségét, akkor hamarabb hagynak el, és messzebbre mennek. Légy bölcs, engedj a kötélen fokozatosan, akkor érett felnőtté válnak, és közelebbi kapcsolatban maradnak veled.
A másik ajándék, amit gyermekeidnek adhatsz, a „szárnyak”. Repülésre születtek, nem arra, hogy egész életüket a fészekben töltsék. Ha túlságosan véded őket, és a felelősségteljes nevelés nevében szinte megfojtod őket, végül biztosan elveszíted őket. Jézus azt mondta, hogy a gyermekek arra lettek tervezve, hogy egy napon elhagyják szüleiket, és saját otthont építsenek maguknak. Szabadságvágyukat Istentől kapták, ez nem a hálátlanság, tiszteletlenség vagy lázadás jele. A jó ács szálirányban dolgozik a fával, nem pedig arra merőlegesen. Mit kell hát tenned? Mielőtt még gyermeked nyíltan követelné függetlenségét, tanítsd meg, hogyan kezelje azt bölcsen! Adj neki lehetőséget, hogy bizonyítsa felkészültségét, és ha megbízhatónak bizonyul, növeld önrendelkezési szabadságát – fordított esetben pedig korlátozd függetlenségét. Add tudtukra, hogy az életben a boldogságot nem örökségül kapjuk, hanem megdolgozunk érte. Légy rugalmas, de vállald a felelősséget! Fontos megtanulniuk, hogy nem követelhetnek ki olyan előjogokat, mint az autóvezetés, randevúzás vagy pénzköltés – először bizonyítaniuk kell, hogy méltók rá. Segíts nekik, hogy meglássák, mivel érdemelhetik ki a növekvő függetlenséget, mivel veszíthetik el, és hogyan szerezhetik vissza. Tedd őket felelőssé saját szabadságukért, megtanítva nekik, hogy ez nem jog vagy ajándék, hanem jutalom, ha érettnek bizonyulnak. Az anyamadár nem löki ki fiókáját a fészekből, amíg nem tudja róla, hogy már készen áll a repülésre. Ha egy felkészületlen gyermeknek adjuk a szabadság ajándékát, akkor nem szárnyakat adunk neki, hanem meghívót a katasztrófára! Ne egyezz bele függetlenségükbe, amíg nem bizonyították, hogy képesek azt felelősséggel kezelni.
Nem mindig tudjuk megóvni gyermekeinket attól, hogy fájdalom érje őket. „E világon nyomorúságtok lészen…” (János 16:33 Károli). Vagy hagyjuk, hogy fájdalom érje őket, és megtanulják kezelni a valóságot, vagy megfojtjuk őket védőpólyáinkkal, és sosem válnak éretté – ezzel pedig sokkal többet ártunk, sokkal nagyobb fájdalmat okozunk és teljesen legyengítjük őket. Mit jelent szárnyakat adni gyermekeinknek? 1) Fel kell ismernünk, hogy bizonyos mértékű függetlenség és önrendelkezési jog nélkül sosem fognak egészséges felnőtté válni. Ehhez meg kell tanulniuk világosan gondolkodni, felelősséget vállalni döntéseikért, tanulni hibáikból, hogy legközelebb jobban döntsenek; hagyni kell őket hibázni és aztán megfizetni a tanulópénzt, hogy megtapasztalják, mit jelent felnőni. 2) Függetlenségvágyukat nem szabad úgy tekinteni, mintha az nevelési kudarcunkat bizonyítaná! Sőt, inkább akkor kell megkérdőjelezni nevelési stílusodat, ha nem képesek eltávolodni! Ha önállókká neveljük őket, akkor neveltünk biblikus és hasznos módon. 3) Ne tévesszük össze távolodásukat az elutasítással! Ez nem azt jelenti, hogy téged cserbenhagytak, hanem hogy ők fejlődtek, és előreléptek az életben. Nem a hálátlanság, önzés vagy lázadás bizonyítéka, hanem lehetőség arra, hogy bemutassák: jó szülőjük voltál, jól nevelted őket. Ha nem akarnak eljönni Berci bácsi családi találkozójára, ne erőltesd őket azért, hogy „megmentsd a családot a széthullástól”. Egy családban elszakadásoknak is kell lenni, mint ahogy a sejtek is osztódással szaporodnak. A Biblia azt mondja: „Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!” (1Mózes 9:1). Ha örökre a fészekben maradnak, nem tudják betölteni rendeltetésüket. Engedd el őket, és legyen saját életed! Ez a feladatod, nem az örökké tartó nevelés. Engedd el a kötelet, bízz Istenben, és meglátod, gyermekeid vissza fognak jönni meglátogatni „jó fej” szüleiket!
Az egészséges neveléshez az kell, hogy mindegyik gyermekünknél felismerjük az önállóság megfelelő mértékét. Vannak gyermekek, akik hamarabb eltávolodnak, mások később; vannak, akik csak apró lépésekkel próbálkoznak, mások bátran ugranak a szakadékba. Ilyen értelemben nincsenek „jó” vagy „rossz” gyerekek, egyszerűen csak nem egyforma kihívást jelentenek számunkra. Szülőként csak úgy tudsz rájönni, hogy mi jó gyermeked számára, ha próbálkozol – és esetleg hibázol is. A kritizálás, parancsolgatás, bezárással fenyegetés, prédikálás, megszégyenítés hiábavaló, haszontalan, annak a jele, hogy elvesztetted a fogást rajtuk. Ezzel csupán repülhetnékjüket növeled, vagy bizonytalanságérzetet keltesz bennük, mintha senki sem lenne igazán a kormánykeréknél. Annak tettetése, hogy szülőként „mindent kézben tartasz” talán jó szándékból ered, de drága árat kell fizetni érte. Ne félj attól, hogy őszinte és átlátható légy gyermekeid számára. Ez mindkettőtökön csökkenti a nyomást, és nevelésed így sokkal hatékonyabb. A gyerekek tudják magukról, hogy nem tökéletesek – és azt is tudják, hogy te sem vagy az. Ezért ne félj kimondani: „Most tanulok gyereket nevelni, épp úgy, ahogy ti most tanultok gyereknek lenni. Szükségem van a segítségetekre ahhoz, hogy jól tudjam csinálni, hogy rájöjjek, mi az, ami mindkettőnk számára működik, és segíteni tudjak abban, hogy ti is a legjobb formátokat tudjátok hozni. Akartok egy csapatban lenni velem, hogy együtt tanuljunk?” Az ilyen őszinte hozzáállás pozitív választ fog hozni. Egyúttal jó példát is állít a gyermekek elé, alázatra és együttműködésre tanítja őket. Mint amikor edző és játékos együtt küzdenek a győzelemért, fejlődni akarnak, nem pedig versengeni vagy uralkodni a másikon. Családként a siker vagy a kudarc azon múlik, hajlandó vagy-e tanulni és növekedni!
Abból tudod meg, hogy jó szülő voltál, ha a gyermekeid már el tudnak szakadni tőled, és egyedül is sikeres életet tudnak felépíteni maguknak. Soha nem fogsz teljesen elszakadni tőlük, de eljön az az idő, amikor el kell vágnod a lelki köldökzsinórt, és engedned kell, hogy megálljanak a saját lábukon. Ne feledd, a gyermek, akit nevelsz, nem a tulajdonod – már azelőtt Istené volt, mielőtt a tied lett! „Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók” (Zsoltárok 24:1). Tanítómester vagy, nem tulajdonos – és csak rövid ideig van lehetőséged arra, hogy tanítsd őket. A gyermekek arra születtek, hogy elhagyjanak, nem arra, hogy maradjanak. Nem irányíthatod biológiai órájukat. A te dolgod az, hogy felkészítsd őket a távozásra. A következő néhány napban arról fogunk beszélgetni, hogyan adj gyermekeidnek gyökereket és szárnyakat. Gyökerek. Ahhoz, hogy gyümölcs teremhessen, először a gyökérzetnek kell kifejlődnie. Az egészséges gyökérzethez egészséges és tápanyagokban dús talaj szükséges. Sőt, a gyökérzet nem csupán a tápanyagfelvételhez kell, a növény biztonságát is erős gyökérzete adja. Két fajta család létezik. Az egyik „bizonytalan kötődést” ad. A szülő-gyermek kapcsolat félreérthető, zavaros, közömbös vagy éppen elhanyagoló. A gyerekek emiatt érzelmileg bizonytalanok, nem érzik, hogy akarják és szeretik őket, pedig éppen erre a két dologra van kétségbeesetten szükségük. Az ilyen gyerekekből hiányzik az önbizalom, alacsony az önértékelésük, érzelmileg gyengék, és nincs bátorságuk kockázatokat vállalni. A másik fajta család „biztos kötődést” ad. A szülő-gyermek kapcsolat világosan kifejezésre jut és folyamatosan erősödik. A gyermekek még az elkerülhetetlen távollétek alatt is érzik, hogy biztonságban vannak. Az ilyen családban felnövő gyermekek lelkileg és érzelmileg éretté válnak, képesek lesznek kapcsolatokat kialakítani másokkal, egészséges önértékelésük lesz, és elegendő bátorságuk, hogy szembenézzenek az élet kihívásaival.
A kamaszkortól a felnőttségig tartó úton gyermekeid bizonytalannak fogják érezni magukat, következetlenül fognak viselkedni, és hirtelen hangulatváltozásaik lesznek. Egymásnak ellentmondó jeleket sugároznak feléd: szükségét érzik a közelségnek, de távolságot akarnak tartani; kötődést szeretnének, de ugyanakkor függetlenedni is akarnak – és mindezt egyszerre, egy időben. Egyik kezükkel közel vonnak, a másikkal ellöknek maguktól. Meg kell értened, hogy gyermekeidnek továbbra is szükségük van arra, hogy érezzék a biztonságos kötődést, még ha távolodnak is tőled. Amikor eltaszítanak, éretten kell viselkedned, nem feledve, hogy ez nem ellened szól, hanem csak így teszik próbára saját magukat, hogy képesek-e független felnőtté válni. Néhány perccel, órával vagy nappal később újra gyermekeid lesznek, akik közelségedre vágynak. Ez a serdülő korú gyermekek nevelésének nagy kötélhúzása, de ne aggódj, magától megoldódik, ha megértően kezeled. Különösen is vigyázz arra, hogy fájdalmadat és haragodat féken tartsd! „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket…” (Efezus 6:4). Az előbbi ige az édesanyákra ugyanúgy vonatkozik; a „ne ingereljétek” pedig azt jelenti: ne veszekedjetek velük, ne dühítsétek fel, ne keserítsétek el őket. A gyakori összeütközések legrosszabb hozadéka, hogy gyermeked hosszú távon elcsügged, elkedvetlenedik. A „fejmosás” talán rövid ideig tart, de a bátorságot vesztett szív, az összetört lélek sokkal tovább. Néhány esetben teljesen fel is adják a próbálkozást. Egy másik helyen így figyelmeztet az apostol: „Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek” (Kolossé 3:21). A nyugati kultúrában a lányok tovább kapaszkodnak a szülő-gyermek „kötélbe”, mint a fiúk, általában később távolodnak el, és kevésbé véglegesen. A fiúk hajlamosak hamarabb elszakadni, és az ő esetükben a távolság hosszabb ideig tart. Ha megtagadod gyermekedtől a fokozatos eltávolodás Istentől rendelt szükségét, akkor hamarabb hagynak el, és messzebbre mennek. Légy bölcs, engedj a kötélen fokozatosan, akkor érett felnőtté válnak, és közelebbi kapcsolatban maradnak veled.
A másik ajándék, amit gyermekeidnek adhatsz, a „szárnyak”. Repülésre születtek, nem arra, hogy egész életüket a fészekben töltsék. Ha túlságosan véded őket, és a felelősségteljes nevelés nevében szinte megfojtod őket, végül biztosan elveszíted őket. Jézus azt mondta, hogy a gyermekek arra lettek tervezve, hogy egy napon elhagyják szüleiket, és saját otthont építsenek maguknak. Szabadságvágyukat Istentől kapták, ez nem a hálátlanság, tiszteletlenség vagy lázadás jele. A jó ács szálirányban dolgozik a fával, nem pedig arra merőlegesen. Mit kell hát tenned? Mielőtt még gyermeked nyíltan követelné függetlenségét, tanítsd meg, hogyan kezelje azt bölcsen! Adj neki lehetőséget, hogy bizonyítsa felkészültségét, és ha megbízhatónak bizonyul, növeld önrendelkezési szabadságát – fordított esetben pedig korlátozd függetlenségét. Add tudtukra, hogy az életben a boldogságot nem örökségül kapjuk, hanem megdolgozunk érte. Légy rugalmas, de vállald a felelősséget! Fontos megtanulniuk, hogy nem követelhetnek ki olyan előjogokat, mint az autóvezetés, randevúzás vagy pénzköltés – először bizonyítaniuk kell, hogy méltók rá. Segíts nekik, hogy meglássák, mivel érdemelhetik ki a növekvő függetlenséget, mivel veszíthetik el, és hogyan szerezhetik vissza. Tedd őket felelőssé saját szabadságukért, megtanítva nekik, hogy ez nem jog vagy ajándék, hanem jutalom, ha érettnek bizonyulnak. Az anyamadár nem löki ki fiókáját a fészekből, amíg nem tudja róla, hogy már készen áll a repülésre. Ha egy felkészületlen gyermeknek adjuk a szabadság ajándékát, akkor nem szárnyakat adunk neki, hanem meghívót a katasztrófára! Ne egyezz bele függetlenségükbe, amíg nem bizonyították, hogy képesek azt felelősséggel kezelni.
Nem mindig tudjuk megóvni gyermekeinket attól, hogy fájdalom érje őket. „E világon nyomorúságtok lészen…” (János 16:33 Károli). Vagy hagyjuk, hogy fájdalom érje őket, és megtanulják kezelni a valóságot, vagy megfojtjuk őket védőpólyáinkkal, és sosem válnak éretté – ezzel pedig sokkal többet ártunk, sokkal nagyobb fájdalmat okozunk és teljesen legyengítjük őket. Mit jelent szárnyakat adni gyermekeinknek? 1) Fel kell ismernünk, hogy bizonyos mértékű függetlenség és önrendelkezési jog nélkül sosem fognak egészséges felnőtté válni. Ehhez meg kell tanulniuk világosan gondolkodni, felelősséget vállalni döntéseikért, tanulni hibáikból, hogy legközelebb jobban döntsenek; hagyni kell őket hibázni és aztán megfizetni a tanulópénzt, hogy megtapasztalják, mit jelent felnőni. 2) Függetlenségvágyukat nem szabad úgy tekinteni, mintha az nevelési kudarcunkat bizonyítaná! Sőt, inkább akkor kell megkérdőjelezni nevelési stílusodat, ha nem képesek eltávolodni! Ha önállókká neveljük őket, akkor neveltünk biblikus és hasznos módon. 3) Ne tévesszük össze távolodásukat az elutasítással! Ez nem azt jelenti, hogy téged cserbenhagytak, hanem hogy ők fejlődtek, és előreléptek az életben. Nem a hálátlanság, önzés vagy lázadás bizonyítéka, hanem lehetőség arra, hogy bemutassák: jó szülőjük voltál, jól nevelted őket. Ha nem akarnak eljönni Berci bácsi családi találkozójára, ne erőltesd őket azért, hogy „megmentsd a családot a széthullástól”. Egy családban elszakadásoknak is kell lenni, mint ahogy a sejtek is osztódással szaporodnak. A Biblia azt mondja: „Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!” (1Mózes 9:1). Ha örökre a fészekben maradnak, nem tudják betölteni rendeltetésüket. Engedd el őket, és legyen saját életed! Ez a feladatod, nem az örökké tartó nevelés. Engedd el a kötelet, bízz Istenben, és meglátod, gyermekeid vissza fognak jönni meglátogatni „jó fej” szüleiket!
Az egészséges neveléshez az kell, hogy mindegyik gyermekünknél felismerjük az önállóság megfelelő mértékét. Vannak gyermekek, akik hamarabb eltávolodnak, mások később; vannak, akik csak apró lépésekkel próbálkoznak, mások bátran ugranak a szakadékba. Ilyen értelemben nincsenek „jó” vagy „rossz” gyerekek, egyszerűen csak nem egyforma kihívást jelentenek számunkra. Szülőként csak úgy tudsz rájönni, hogy mi jó gyermeked számára, ha próbálkozol – és esetleg hibázol is. A kritizálás, parancsolgatás, bezárással fenyegetés, prédikálás, megszégyenítés hiábavaló, haszontalan, annak a jele, hogy elvesztetted a fogást rajtuk. Ezzel csupán repülhetnékjüket növeled, vagy bizonytalanságérzetet keltesz bennük, mintha senki sem lenne igazán a kormánykeréknél. Annak tettetése, hogy szülőként „mindent kézben tartasz” talán jó szándékból ered, de drága árat kell fizetni érte. Ne félj attól, hogy őszinte és átlátható légy gyermekeid számára. Ez mindkettőtökön csökkenti a nyomást, és nevelésed így sokkal hatékonyabb. A gyerekek tudják magukról, hogy nem tökéletesek – és azt is tudják, hogy te sem vagy az. Ezért ne félj kimondani: „Most tanulok gyereket nevelni, épp úgy, ahogy ti most tanultok gyereknek lenni. Szükségem van a segítségetekre ahhoz, hogy jól tudjam csinálni, hogy rájöjjek, mi az, ami mindkettőnk számára működik, és segíteni tudjak abban, hogy ti is a legjobb formátokat tudjátok hozni. Akartok egy csapatban lenni velem, hogy együtt tanuljunk?” Az ilyen őszinte hozzáállás pozitív választ fog hozni. Egyúttal jó példát is állít a gyermekek elé, alázatra és együttműködésre tanítja őket. Mint amikor edző és játékos együtt küzdenek a győzelemért, fejlődni akarnak, nem pedig versengeni vagy uralkodni a másikon. Családként a siker vagy a kudarc azon múlik, hajlandó vagy-e tanulni és növekedni!
Kezeld a be nem gyógyult sebeket!
„…Orvos, gyógyítsd meg magadat!...” (Lukács 4:23)
Tudtad, hogy az Ószövetségben egy pap nem szolgálhatott Isten házában, ha sömöre volt, ami nem más, mint egy be nem gyógyult seb vagy vérző fekély? (3Mózes 21:20) Miért? Mert ha sömöröd vagy fekélyed van, akkor nem vagy megfelelő színvonalon. Nem kerülhetsz közel másokhoz, mert előfordulhat, hogy neked mennek, beléd ütköznek, és így sérül a védőréteg a seben. Ilyenkor nem vagy a legjobb formádban, mert a fájdalom elszívja az erődet. Félsz beszélni a sebedről, nehogy az emberek elutasítsanak, ezért álarcot viselsz, kettős életet élsz, bizonytalanná és bírálgatóvá válsz. A legrosszabb pedig az, hogy annyira el vagy foglalva azzal, hogy Istenért munkálkodj, és másokról gondoskodj, hogy nem is szánsz időt arra, hogy megállj és önmagaddal törődj. A Biblia az mondja: „…Orvos, gyógyítsd meg magadat!...” Azt jelenti ez, hogy azok az emberek, akiknek problémái vannak, nem dolgozhatnak Istennek? Nem, épp ellenkezőleg! Éppen a megtört emberek azok, akik a javítás mestereivé válnak. De előbb időt kell fordítani a gyógyulásra. Jézus azt mondta, hogy ha vak vezet világtalant, akkor mindketten gödörbe esnek (Máté 15:14). Nehéz győzelemről mesélni másoknak, amikor te magad épp vereségben élsz. Nehéz érzelmi gyógyulást hozni másoknak, amikor te még mindig a múltad megoldatlan ügyeivel küzdesz. Ha még mindig vérző sebeid vannak, nem tudod mások problémáit olyan erős hittel kezelni, mint amilyen hited akkor lenne, ha már túljutottál volna a problémáidon. Baj az, ha sebzett a szíved? Nem, de az baj, ha nem kezeled. Ezért tölts időt Istennel, és engedd, hogy meggyógyítson, hogy aztán sokkal hatékonyabban használhasson mások szolgálatára.
