Igazság...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy egy igazságot ismerjek igazán: a Te szereteted igazságát! Ámen




Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik.
Kol 2,8

Pál apostol - az apostoli levelek leghangsúlyosabb képviselője az Újszövetségben; az ÚSZ 27 könyvéből 13-at neki tulajdoníthatunk(!) - világlátásával, magyarázataival a legnagyobb hatású gondolkodó a kereszténységben. Aki Pál kardját (megigazulástanát) kicsalogatja hüvelyéből (ószövetség), annak általában beletörik a (szellemi)bicskája ennek a gondolati rendszernek a gyors megértésébe. Arról van ugyanis szó, hogy Pál nem hajlandó még Isten Fiát sem másképpen látni, mint áldozati bárányt, s szinte belekényszeríti leveleinek olvasóit is abba a kerékvágásba, amit ő helyesnek tart, jelesül: ahogyan Ábrahám (sok nép atyja) kész volt feláldozni fiát, Izsákot (valaki nevet) ugyanúgy "Istennek sincs más útja", mint belesimulni az áldozatkultuszba.

Nos, ezen érdemes elgondolkodni! Már csak azért is, mert Saul-Pál az emberi hagyományok ellen szól, ugyanakkor ő az, aki soha semmilyen más hagyományt nem említ írásaiban, csakis a sajátját... Bármilyen támadás éri őt, leveleiben soha nem említ egyetlen korabeli bölcset sem, egyetlen "régi" szellemi autoritást, kivétel nélkül, csakis kizárólagosan az ószövetségi idézetekkel, képekkel próbálja alátámasztani igazát. Ez önmagában persze nem baj, ha valaki csak a saját kultúrkörében él és gondolkodik... a probléma azonban az, hogy 2013-at írunk, s ugyan a Világteremtő Isten nem, de a világ bizony megváltozott!

Ami "működött" évezredeken keresztül, (áthagyományozódva a kereszténységben is!) - "Irtsd ki, öld meg, áldozd fel" a cél érdekében a másikat, a másképpen gondolkodót! - az nem lehet a huszadik század utáni ember perspektívája! Ha mégis ezt az utat választja a világ, akkor menthetetlenül elpusztul... (Ennek a reális veszélyét azonban csak nagyon kevesen látják, s őket inkább a vészmadarak kategóriájába süllyesztik, s periférikus jelenségként kezelik őket.) Ettől még a tények tények maradnak, s a belőlük levonható igazságok sem változnak. Tény, hogy a keresztények tábora is egyre polarizálódik: az egyik szélen az ultra-konzervatívak, ultrapietisták ismételgetik a maguk "mantra-igazságát", a másik oldalon pedig az ultraliberálisok "relativizálják el" gumiszabályaikkal a régi értékrendet... A középen elhelyezkedő mondjuk így: "normálisak"-at, akik a közösségmegtartó krisztusi életvezetést igyekeznek megvalósítani - pedig, lassan alig lehet megtalálni!

Az elmúlt hosszú évszázadok történelméből ideje lenni végre levonni a tanulságot: az Isten nem egyenlő az isten-képpel, egy adott (világ)vallás/felekezet Isten-felfogásával, tanításaival, az Isten Igazsága nem mindig azonos az emberek igazság-látásával! A feladat, ami előtt áll nem csak a kereszténység, hanem az egész embervilág, hogy végre észrevegyük már kicsinységünket a Világegyetemben, s felfedezzük az Isten nagyságát, hogy végre felülemelkedhessünk önmagunkon, s végre valóban elkezdjen minden ember istenképű életet élni, hiszen Isten, Aki minden élő URa, szeretetből, szeretetre teremtette a világot, az embervilágot is...

Mindennapink...

A mai nap imádsága:

Ó Istennek teste ídesség, ez világnak ótalma,
Ó tiszteletes test, ma tégedet míltatlan imádlak,
Hugy engümet méltass halálomnak ideín éltetni.
Ó életnek kenyere, adj énnekem örek eremet,
Téged kérlek és uszunlak, lelkemet testemmel tisztohadd. (Ámen)

Laskai Demeter Úrfelmutatási imádsága 1433

     

mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,

Mt 6,11

Amióta ember az ember, életének két dolga mindig Isten-kérdés volt: egészsége, s mindennapi kenyere. A huszadik század - mely az intellektuális szörnyek évszázada volt - pontosan ezen a két fronton törte meg az emberek Isten-hitét. Aki beteg, az bekap egy-néhány pirulát - s meggyógyul. (Legalábbis a reklámok szerint.) S míg korábban a kenyérnekvaló mennyisége attól függött, hogy a JóIsten mennyire volt kegyes az időjárásban, az elmúlt 60 évben ez műtrágya, s génkezelt vetőmag kérdésévé vált. Az egy másik nagy kérdés, hogy mennyire illeszkedik bele az ÚRISten teremtői akaratába az, hogy a génkezelt növényekbe tulajdonképpen állati géneket "micsurinoznak" bele... (Micsurin: Szovjethatalom úttörő biogenetikusa volt.) Azonban az a nagy helyzet állt elő a mezőgazdaságban is - a huszadik század intellektuális szörnyeinek (ők logikusan gondolkodó, de szívtelen emberek voltak) rabló-gazdálkodása okán, hogy ha nincs műtrágya, ha nincs génmanipulált vetőmag, akkor a termőerejétől megfosztott föld nem képes megtermelni kb. 2 milliárd ember számára a mindennapi kenyérhez valót. (2 milliárd ember! Az pontosan annyi, mint Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok összlakosságának a négyszerese!!!)

"Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" - tanít minket Jézus Urunk... A mindennapi, a kenyér nem csak egyszerűen alapvető élelmiszer, mely elengedhetetlen a testi megújulásunkhoz, sokkal több annál: az élet szimbóluma. A kenyér magát az életet jelenti sok helyen, hiszen több nemzet szótárában a munkás neve: kenyérkereső. A kenyér a legtermészetesebb eledel számunkra egy életen át.

A mindennapi kenyér régóta táplál minket! A fennmaradt leletek szerint először a régi Babilóniában és Egyiptomban készítettek kenyeret. Egyiptomban 2-3000 évvel ezelőtt már használták a kovászt és az agyagból készült kemencékben körülbelül 50 különböző fajta kenyeret sütöttek. 1936-ban egy múzeumi expedíció több 3500 éves kenyeret talált Egyiptomban, és a kutatók legnagyobb meglepetésére ezek a kenyerek majdnem olyanok voltak mint napjainkban a rozskenyerek. Amikor Mózes kivezette a népét Egyiptomból, akkor magukkal vitték a kenyérsütés titkát, és a kovásztalan kenyeret. Krisztus előtt 600 évvel a görögök már 72 fajta kenyeret sütöttek, és Jézus idejében már léteztek kereskedelmi sütödék is - római légiók ellátására is szakosodva.

Elgondolkodunk rajta vagy sem: A kenyér Isten egyik legnagyobb ajándéka. Az ember számára erőforrás (Zsolt 104,4), a létfenntartásának annyira lényeges eszköze, hogy aki híjával van a kenyérnek, az mindennek híjával van (Ámósz 4,6). Éppen ezért választja Jézus rámutató misztikus jelként a kenyeret. A mindennapi kenyér. Jelképe átszövi egész életünket. Aki szenved, az könnyek között eszi kenyerét, a bűnösről azt mondjuk, hogy a hazugság kenyerét eszi, a lusta ember pedig a tétlenség kenyerét majszolja. A kenyér nemcsak a létfenntartás eszköze, hanem a közösség fenntartására szolgál, azaz arra van, hogy megosszuk. Az étkezés közösséget feltételez, modern társadalmunk egyes emberre lebontott, "szeparált" kalória-felvétellé silányította.

A kenyér az életet jelképező búzából készül, mely nemcsak a testi, de a szellemi tápláléknak is a jele . A kenyér megtörése nemcsak Krisztus keresztáldozatára mutató jel, de a keresztény álhatatosság szimbólumává is vált. Amikor Jézus azt mondja a Kísértőnek, hogy "Nemcsak kenyérrel él az ember..." akkor megerősíti, hogy a test szükségleténél is van fontosabb: a lélek, az Ige, a Szó kenyere. Éhes világban élünk. Igaz ez az anyagi világra, s a lélek világára egyaránt. Soha ennyire "nagy falatokban" nem csillapíthattuk informácóéhségünket, mint manapság, és soha még ennyire nem voltunk kiéhezve a végső igazságra.

A mindennapi kenyér előteremtése épp elég gondot jelent mindenki számára, éppen ezért ha megvan, akkor nem lehet az ember eléggé hálás érte. Az emberek többnyire mégis úgy esznek és isznak, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne ez, s az "csak úgy", munka nélkül is járna nekik... "Aki nem dolgozik, az ne is egyék!" - tartották a régiek, azaz a közösségi javak fogyasztásáért cserébe mindenkinek kötelessége lenne valamit tenni, dolgozni - a közösségért.

A kenyér becsülete az ember becsülete is egyben. Ennek az alapvető élelmiszerünknek a szimbólikus jelentései pedig messze mutatnak: a megőrölt búzaszemek, az egybesült liszt az egység jelképe. A kenyérben minden morzsa a kenyér része. Ugyanazt a minőséget képviseli vagy kell, hogy képviselje... Biztosan találkoztunk már olyan kenyérrel, melynek a széle megégett vagy a belsejében csomókra csodálkozhattunk rá - nos, az élet nem tökéletes... de minél többet látunk, tanulunk, s teljesség-közelit tapasztalunk, annál inkább megértjük, miért van nekünk szükségünk az Istenre...

XIII. Leó pápának a XIX. század végén volt egy látomása. Az Úr Jézus megjelent neki a magánkápolnájában egy szentmisén. Azt mondta neki, hogy a sátánnak százéves uralmat adott a földön. A XX. század a sátán hatalma alatt fog állni... Letelt a 20. század - túléltük, 10 évvel biztosan. Épp itt az ideje, hogy valami katartikus kisülése történjen, egy olyan katartikus-morális élmény, amelyből igaz képet alkothatunk a 20. századról, a 21.-ről, önmagunkról, s a JóIstenről is. Legalábbis ezt remélem... Krisztusban reménységünk van erre is...

Példaképek...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem bölcsességet, hogy helyesen válasszak, s erőt ahhoz, hogy önzéseimet legyőzhessem, s akaratod szerint élhessem meg emberségemet! Ámen

   

Legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.
1 Pt 5,2-3

"Popsztár kerestetik!". Ehhez vagy ehhez hasonló jelmondatokkal keresik a szórakozató-ipar eljövendő csillagocskáit - gyakorlatilag mindenütt a világon. Idolokra minden kor minden emberének szüksége volt/van. Kevesen tudják, hogy az "idol" szó, amit az ideálból (idea=eszme, eszménykép) gondolnak levezetni, nem ebből a szótőből származik, hanem az idolumból - ami árnyképet, kísértetet, képzetet, bálványt jelent. Feltehetjük akkor a kérdést: Egy-egy mega-, giga-, hiper-, szuper-, énekes/színész idol milyen értékeket is közvetít? A választ korunk megadja.

Példaképekre, másképpen fogalmazva "magatartási mintákra" szüksége van az embereknek, mindenekelőtt a gyermekeknek. Ezért nem mindegy, hogy "mit lát" a gyerek otthon. Amit a primitív ember agresszivitásával produkál az utcán vagy a társadalmi státuszának bársonyszékében, amikor is "lop, csal, hazudik" - az nem más, mint egyszerű lélektani "Ctrl+C" "Ctrl+V" parancs: Új környezetben a régi tartalom... Ugye azt senki nem gondolja, hogy az a átlag magyar gyerek, aki 18 éves korára a TV előtt eltölt mintegy 13-14 ezer(!) órát eltöltött - egy idegen nyelv középszintű elsajátításához mintegy 1200 órára van szükség - az ennyi idő alatt ne szívta volna magába "felsőfokon" azt a kultúrát, amit a televízió közvetít... Ezt nagyon jól tudják azok is, akik irányítani kívánják a nem gondolkodó embereket. Súlyosak a statisztika számai, de háromnegyed része a társdalomnak nem gondolkodik, nem érti meg a körülötte lévő világot... (Lásd a Magvető példázatát!)

Ahogyan meghatározó a családban a szülő magatartása - Luther a szülőket az Isten "helytartóinak" mondja - ugyanúgy meghatározza a nagyobb közösségeket is az, hogy ki áll az élen az iskolában, a templomban, az ország élén, s folytathatnám a felsorolást. A régi egyszerű népi bölcsesség ezt így mondja: "Fejétől bűzlik a hal." Péter apostol, ez az egyszerű halászember arra hívja fel a figyelmet, hogy akik "legeltetnek", azok példaképei legyenek a nyájnak... A kérdés tehát így hangzik: én magam mit közvetítek a családban, a kisközösségben, a társdalomban felebarátaim felé? Én kinek a helytartója vagyok? Én kit képviselek?