2017. május 25., csütörtök

A hívő halála

„Nem szeretnénk, testvéreink, ha… szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” (1Thesszalonika 4:13)

Kultúránkban a halál témáját kerülni szokás vagy csak borúsan, komoran beszélünk róla. Ha előjön a kérdés, még a keresztyének is megpróbálnak kibújni előle ködös és közhelyes metaforákat használva. Isten igéje azonban világosan beszél a halálról, ami egyáltalán nem fenyegető azok számára, akik Krisztusban bíznak. „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük” (1Thesszalonika 4:13). Isten Igéje világosan fogalmaz, egyenesen beszél, sőt bátorítóan szól minderről. „Drágának tekinti az Úr híveinek halálát” (Zsoltárok 116:15). Mennyei Atyánk szemszögéből nézve a halál csak megnyitja az ajtót, hogy tökéletes, örökkévaló és örömteli közösségben lehessen megváltott gyermekeivel. „És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: »Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket«” (Jelenések 14:13). A Biblia biztosít minden hívőt arról, hogy haláluk nem tragédia, hanem győzelmes belépés a mennybe. Az egyik angol bibliafordítás (Amplified Bible) így adja vissza az előbbi igeverset: „Áldottak (boldogok és irigyeltek) a halottak, akik az Úrban halnak meg…” Isten arra utasította Jánost, hogy írja meg ezt. Miért? Mert Istent tudja, hogyha elveszítjük egy szerettünket, akkor hajlamosak vagyunk elfeledkezni az ő perspektívájáról és egy érzelem-vezérelt szemléletmódot teszünk magunkévá. Örvendj, hívő, mert: „… akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (Róma 14:8). Az Úr pedig gondot visel arról, ami az övé!





„…Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” (1Thesszalonika 4:14)

A halálhoz kétféleképpen viszonyulhatunk: reménytelenül vagy reménykedve. A reménytelenek azt hiszik, hogy már semmit sem várhatnak az élettől. Veszteségük véglegesnek tűnik – szerettük halálával véget ért minden jó, az egész életük. A reménytelieknek azonban van miért előre tekinteniük. Az ő veszteségük csupán átmeneti – csak kezdete egy végtelen életnek, ami Isten legjobb ajándékaival van teli. Isten azt akarja, hogy tudjuk, mi történik az elhunyt hívőkkel, hogy ne kelljen reménytelenül gyászolnunk (ld. 1Thesszalonika 4:13).

Reménységünk abból ered, hogy tudjuk a következő igazságokat:
1) „hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt” (1Thesszalonika 4:14). Minden remény itt kezdődik: hisszük, hogy Jézus meghalt bűneinkért és feltámadt, hogy képviseljen minket Isten előtt.

2) Mivel ez hisszük, azt is hisszük, hogy Jézus vissza fog térni. Ha hiszünk Jézus visszajövetelében, az biztos tudatát adja annak: „hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt”. Isten fel fog támasztani nyughelyünkről, és vissza fog hozni Jézussal (ld. Róma 8:11). Abban a pillanatban „az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket…” (Filippi 3:21).

Soha többé nem leszel sebezhető, nem támadhat meg rák, cukorbetegség, szívpanaszok, ízületi gyulladás, agyvérzés, szklerózis, bénulás, gyengeség, fáradtság, gyász, félelem, depresszió, kísértés, függőségek, kudarcok, lelkiismeret-furdalás, öngyilkossági gondolatok, bipoláris zavarok, kényszerbetegségek, mániák, poszt-traumás stressz szindróma, sem semmi más baj. Teljesen átalakulsz Krisztushoz hasonlóvá. Hát nem csodálatos?




„… az Úr igéjével mondjuk nektek…” (1Thesszalonika 4:15)
Pál azt mondta el a halálról, amit egyenesen az Úrtól hallott: „Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat” (1Thesszalonika 4:15). Az Úr ezt a nagy kiváltságot egyedül azoknak tartja fenn, akik benne haltak meg; ők lesznek az elsők, akik átélik a feltámadást. Próbáld elképzelni azt a pillanatot! Felkelnek a sírból, mint ahogy mi felkelünk az éjszakai pihenés után, most már Krisztushoz hasonló testbe vannak öltözve, és arra ébredtek, hogy látják Urukat visszatérni dicsőségben angyalaival. Találkoznak vele – az első hívők, akik tanúi visszajöttének; ők az előhadak, akik kísérik Urukat a földre. Ez nem lázálom vagy puszta fantázia, Pál ezt a kijelentést egyenesen az Úrtól kapta. Az információforrás teljesen megbízható!
Ezt olvassuk:
1) „azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe…” (1Thesszalonika 4:17). Az élő hívők felemeltetnek, hogy csatlakozzanak feltámadt testvéreikhez, szüleikhez, nagyszüleikhez, gyermekeikhez, unokáikhoz, házastársaikhoz, barátaikhoz, Isten soha nem látott családjához látványosan újra egyesülve Krisztussal a levegőben. Együtt leszünk elválaszthatatlanul, örökké egy nemzetközi, multikulturális, szereteten alapuló, Krisztus központú családban!
2) „… és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Thesszalonika 4:17). Nem kell többé találgatnunk vagy elképzelnünk, milyen is ő. „… olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában” (1János 3:2). Úgy fogjuk látni Jézust, úgy fogjuk érinteni, és úgy fogunk beszélni vele, mint ahogy most egymást látjuk, érintjük, egymással beszélgetünk. Ő pedig valós idejűen fog válaszolni!
3) „Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel” (1Thesszalonika 4:18).„… vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:23)
Bármennyire is élvezed mostani életedet, mindig lesz egy vágyakozás szívedben a hely után, amit úgy hívsz: „otthon”. Mennyivel inkább igaz ez Isten megváltott gyermekeinek családjára! A világon csodálatos tájak, és gyönyörű tengerpartok vannak, mélyen belül mégis Pálhoz hasonlóan vágyódunk mennyei Atyánk, mennyei családunk és mennyei otthonunk után. „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:21-23). Pál megítélése szerint elhagyni ezt az életet, és Krisztussal lenni „sokkal jobb”. Minél jobb? Bármi másnál! Ezen a világon semmi sem hasonlítható ahhoz, ami odaát vár! „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Korinthus 2:9). Azt kérded, hogy fog történni ez az átmenet? A halállal „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Prédikátor 12:7). Testünk elalszik Krisztusban (ld. 1Korinthus 15:18). Lelkünk, amit Isten lehelt belénk, visszatér hozzá, ahol teljes örömben és örökkévaló gyönyörűségben lesz bőségesen része Isten jobbjánál (ld. Zsoltárok 16:11). Amíg várunk arra, hogy eljöjjenek legjobb napjaink, a mennyei házigazdák a nagy nap előadására készülnek, Krisztus csodálatos visszatérésére, és arra, hogy megdicsőült testben hozzá csatlakozzunk! Ezért mondjuk: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22:20).


NE FOSZD MEG A CSALÁDODAT MAGADTÓL!


„Életünk ideje… olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” (Zsoltárok 90:10)
Eileen Silva Kinding írja: „Időhiányról beszélünk… de igazából a gerincünk hiányzik ahhoz, hogy felelősséget vállaljunk mindazért, amire az időnket fordítjuk… ahelyett, hogy hazajönnénk, elmenekülünk az irodába vagy a futószalag mellé, hogy megszabaduljunk a házimunkától, a gyermekneveléstől, mindattól, amit egy kapcsolat igényelne… a munka jó menekülési útvonalnak tűnik. Nem csupán pénzt és szabadságot ad, de a jól végzett munka elégedettségét, teret a kreativitásnak, könnyed, keveset követelő bajtársiasságot és szellemi ösztönzést… Mindez talán segít abban, hogy anyagilag jól álljunk… de minél kevesebb időt töltünk a családunkkal, annál zűrösebb lesz az otthonunk.” Az idő olyan értékes, hogy Isten egyszerre mindig csak egy percet ad nekünk. „Életünk ideje… olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” Nos, mid lesz, amire visszatekinthetsz? Rengeteg túlóra, vagy sok-sok szeretteiddel eltöltött óra? Kinding hét dolgot ajánl: 1) Ne feledd, ki a főnök! Te oszd be az idődet, ne az idő uralkodjon rajtad! Gondold át jól, mielőtt elvállalsz valamit! Döntsd el, mi a fontos! A fontos és a sürgős ritkán ugyanaz. 2) Fordított sorendben tervezz! Először azt írd be a naptáradba, ami az értékrended szempontjából igazán fontos, minden mást csak az után! 3) Hagyj ki egy valamit a napirendedből! Például, ha egy hónapban két délutánt kihagysz a szokásos jótékonysági munkádból, ez időt szabadít fel arra, hogy elvidd a feleségedet vacsorázni. 4) Nem kell mindig csinálnod valamit, elég, ha vagy. Gondolkozz! Imádkozz! Pihenj a karosszékben! 5) Legyen a házastársadnak is rálátása arra, mivel töltöd az idődet, vagy mi az, ami rabolja az idődet. 6) Nézz szembe őszintén a korlátaiddal! Az ember nem tud időt teremteni magának; mindannyian egyforma mennyiséget kapunk. 7) Elkötelezettséged listáját tartsd jól látható helyen, így kétszer is át fogod gondolni, mielőtt még valamit felvállalsz.





Szolgáld Istent – és a házastársad!


„Aki házas, annak azzal kell törődnie…” (1Korinthus 7:33 NLT)

Pál azt írja: „Aki nőtlen, az az idejét az Úr dolgaira tudja fordítani, és azzal törődik, hogyan legyen tetszésére az Úrnak. Aki viszont házas, az nem tudja ezt ugyanilyen jól végezni. Arra kell gondolnia, hogyan legyen tetszésére a feleségének.” Gayle Urban elmondja, hogy miközben egy könyvesboltban böngészgetett, felfedezett egy polcot, ahol csökkentett áron kapható tárgyak voltak. Az ajándéktárgyak között volt egy kis szobrocska is, amely egy férfit és nőt ábrázolt, a fejük szeretetteljesen hajolt egymás felé. „Boldog 10. évfordulót!” volt olvasható a feliraton. Úgy tűnt, a szobrocska tökéletes állapotban van, de az árcédula mégis azt jelezte: „sérült”. Miután közelebbről megvizsgálta, még egy kis cédulát talált alatta, melyre ez volt írva: „a feleség ragasztása levált!”. Amikor összeházasodsz valakivel, akkor házastársaddá válik minden, ami ő maga, és minden, amin életében keresztülment. Ez egy árukapcsolásos üzlet! És ha kéred Istent, Ő megadja a kegyelmét ahhoz, hogy szolgálni tudj a házastársad felé. Lehet, hogy nem fogsz azonnali változást látni. Még egy kis karcolás gyógyulásához is idő kell. De ha engeded neki, akkor Isten megadja neked az együttérzés olaját és a szeretet borát, amit a sebeibe önthetsz. De soha ne válj annyira „lelkivé”, hogy elérhetetlen legyél! Az első számú elhívásod a házastársad és a családod. Az értékrendednek innen kell kiindulnia, azután jöhet a karriered, a hivatásod és más törekvéseid. Pál lényegében azt mondja: „Azoktól, akik házasok, nem várok olyan mértékű odaszenteltséget, mint azoktól, akik egyedülállók, hogy legyen idejük arra, hogy a kapcsolataikon dolgozzanak.” Azt mondod: „De szükségem van arra, hogy az Úrral töltsek időt.” Igaz, és a Biblia nem is ment fel az Isten iránti kötelezettséged alól, csak bizonyos sorrendet állít fel. Arra vagy elhívva, hogy szolgáld az Urat, és a házastársadat!
Aggódás...

A mai nap imádsága:

Uram! Olykor elfog minket a félelem a jövőnk miatt. Számtalan borús felhő gyülekezik életünk egén, s tudjuk a vihar elkerülhetetlen. Istenem, szánj meg minket, erősíts meg minket naponta, hogy kegyelmed révén támaszai lehessünk másoknak! Ámen


Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.
Mt 6,34

Sokan félreértik Jézus Urunkat... Ő nem azt mondja: Ne törődj a holnappal, hanem azt, hogy ne aggódj miatta! (Tény: éppen a ma nemtörődömsége az okozója a holnapi bajoknak.) Olaj után kutatva ezerméteres mélységekben lyukasztgatják a tengerek mélyét - ami valljuk meg igen figyelemre méltó technikai teljesítmény -, s azt gondolná az ember, hogy ha nem is mentőtervek tucatjai, de hatásos mentő-alternatívák sorakoznak a British Petroleum asztalán egy-egy veszélyes helyzetre... Nos, úgy látszik szegény BP-nek nincs elég pénze ilyesmire! Úgyhogy most 'rögtönöznek', már több mint egy hónapja... Ahogyan a Titanicnál sem terveztek elégséges számú mentőcsónakot, mert elhitték, hogy a Titanic elsüllyeszthetetlen, itt is ugyanaz a változatlan alapállás: az ember örök arroganciája az 'elemekkel/anyaggal' szemben, mely elhomályosítja látását, s elhiteti: ő az ura a körülményeknek... Az ilyen gondolkodás materialista, egyoldalú, s ezért beszűkült.

Nem csoda hát, ha az embert aggodalomba ejti, mások felelőtlensége! Ha csak az árvíztől, s az időjárás szélsőségeitől kellene félnünk, akkor nem félnénk. Félelmeink eltörpülnének, ha tudnánk, a közösségre, élükön a politikusainkra mindig számíthatunk. No meg ha bizonyosságunk lenne, hogy az EU és/vagy az állam majd gondoskodik rólunk, ha esetleg bajba jutnánk... A takarékos állam - egyébként mikor volt ilyen(?) - üres zsebeivel miben is tud nekem segíteni? Vicc! Magamra, társamra, családomra vagyok utalva! Egyedül a JóIstenben bizakodhatom, hogy megsegít, s kegyelméből fel tudom nevelni gyermekeimet, s valóra válthatom elképzeléseimnek, tervecskéimnek legalább egy kicsinyke részét. Aggodalmunknak azonban csak az egyik oka a ránk leselkedő tragédia lehetősége, az igazi félelmet az váltja ki belőlünk, ha úgy látjuk: bizonnyal egyedül maradunk. Innen, ebből a helyzetből már csak egy lépés az elmagányosodás szakadéka...

A Mester nem hurrá-optimizmusra buzdít, hanem fel akarja mindannyiunk szemét nyitni a valóságra: Nem vagyunk egyedül! Nemcsak Isten van velünk ígérete szerint, de velünk vannak azok az embertársaink, akik reménységüket nem emberbe, hanem ugyanabba a Mindenhatóba vetik, mint mi. Aki tudja, hogy hordozó közösség veszi körül, az nem aggodalmaskodik, hanem teszi a dolgát magáért, övéiért, s másokért. Nem töpreng azon, vajon mi lesz akkor, ha ez vagy az megtörténik, hanem fut a számára kirendelt cél felé. Aki céltudatosan él, aki biztonságtudatban - Isten kezében vagyok! - oldja meg feladatait, az kevesebbet hibáz, s kevesebb energiája folyik el a korrekcióra.

Ahogyan a tegnapi napot is Isten kezéből vettük, a mait is így indítjuk. Hitünk magva, hogy a holnapot is ajándékként kapjuk meg. Az evangélium pedig nem más, mint annak a hitbéli bizonyossága, hogy Istennel együtt minden javunkra van... Akkor miért is aggódunk?


Gazdagság...

A mai nap imádsága:

URam! Adj mindig annyit, hogy ne perlekedjem Veled, s soha ne adj annyit, hogy szívem megkeményedve megtagadjon Téged! Ámen


Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: "Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába."
Mt 19,23

Nemcsak a gazdag ember, a gazdag nő is nehezen megy be a mennyek országába... Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert manapság a pénzcsinálás művészetének egyre több nő hódol - meglehetősen sikeresen. (Talán jobb is lenne a világ, ha nem férfiak, hanem nők irányítanák, háború is kevesebb lenne -, de lehet, hogy ez csak naiv elképzelés, hiszen az ember nem férfiasságában vagy nőiességében hitványult el, hanem EMBERségében romlott meg.)

Mint minden, a gazdagság is relatív . Van, aki sokat is nyomorúságosan kevésnek tartja, s van, aki a kevésen is hű, s megelégedetten telnek napjai. Ahány ember, annyiféle értelmezése-látása az életnek: az egyik számára csapás, a másik számára kihívás és lehetőség egzisztenciájának korlátja. Annyi bizonyos, Isten különféle adományait, talentumait nem lehet (nem lenne szabad!) méricskélni egymással, Ő ugyanis gondviselő jóságában igazságos mértékkel oszt, mindenki cserépedény-életét megtölti, sőt kegyelmének gazdagságával túlcsordulóan teszi azt. Ezt pénzben kifejezni nem lehet, márpedig az emberek látását, önmaguk, a másik és a világ értékelését az esetek túlnyomó részében a pénz, ez az "isten-verte" határozza meg. Jézus nem azt mondta, hogy a gazdagság bűn, avagy a gazdagodás eleve tisztességtelen - az élet ugyanis nem más, mint gyarapodás és gyarapítás(!) -, a Mester mindig azokat rótta meg, akik nem Istenbe, hanem a vagyonba vetették bizalmunkat.

Egyik közmondásuk szerint: "Az ember hamar megszokja a jót". Ez így igaz, az azonban már csak féligazság, hogy a jóból sosem elég.

Ma már egyetemista lányunk 7-8 éves korában elhatározta, ha felnőtt lesz, akkor egy leleplező könyvet fog írni "gonosz" szüleiről, akik elvetemültségükben továbbajándékozták a hála-cukorkák, -csokoládék, -desszertek jelentős részét, ahelyett, hogy mindet odaadták volna gyermekeiknek... Ma már látják, hogy annyira nem is volt ez őrültség, hogy nemet mondtunk az édességek határtalan majszolására, de gyermekként a szülői akaratban inkább az igazságtalanságot, mintsem az igazságot látták.

A gazdagság hajszolásának esztelensége, a vagyonosodásnak, mint életcélnak a szertefoszlása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a pénz inflálódik, s a csoda-autót megrágja a rozsda; amikor a szép ruhákat a testünkkel együtt megrágják a férgek; amikor nyilvánvalóvá válik: hiába minden próbálkozás, pénzen nem lehet venni egészséget, zsíros bankszámlákkal nem lehet életet hosszabbítani - még egy arasznyival se.

Aki embertársai helyett a mammonnal vállal közösséget, az nehezen megy be a mennyek országába. Talán ezt érezhetik a szuper-gazdagok, amikor életük végén - esetleg korábban, saját nyomorúságuk okán - lelkiismeretük megszólal, s morzsákat hullajtanak a szerencsétlen Lázároknak... A mennyország ugyanis közösség, a magány pedig maga a pokol. Mindkettő itt kezdődik el a Földön, s odaát teljesedik majd ki... Egyikért áldozatot kell(ene) hozni, a másik ellen a jóság nemes fegyvereivel kitartóan harcolni kell(ene)... Aki ezt felismeri, az valóban gazdag.


Józanság...

A mai nap imádsága:
URam! Olykor nehéz a választás... Adj nekem bölcsességet, s Hozzád ragaszkodó szívet, hogy azt válasszam, ami jó az enyéimnek, s üdvösséges nekem! Kegyelmeddel hordozz ezután is, hogy józanságomat el ne veszítsem soha! Ámen

    
Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban,
Tit 2,11-12

"Aki engem lát az Atyát látja." - mondja Jézus, s aki felismeri Krisztusban az Atya szerető lényegiségét, annak valóban megváltozik az élete. Változás áll be, mert nem tudja úgy látni a világot, benne a felebarátot, szeretteit, s önmagát is, mint eladdig látta. Nem a világ változik meg, az marad olyan ellentmondásos, s komplementer, mint amilyen volt, hanem a keresztény ember VISZONYA változik meg. Ez kegyelem. Ez ajándék. Ez az evangélium.

Ettől a felismeréstől kezdve más életprogramra vált a krisztuskövető ember. Nem akar "hitmentesen" élni, azaz gyakorolni akarja az Istenhez szorosan hozzátartozás formáit - élete végéig. A formák időközben változnak/változhatnak, mert Isten kegyelme révén nevelődünk, növelődünk "újrateremtett életünkben". A világi kívánságok elhagyását is tanulni kell, s gyakorolni, ami szintén egész életre szóló feladat. Aki azt gondolja, hogy ő már áll, vigyázzon, hogy el ne essék, mert a világ huncutkodik velünk, s számos esetben, új élethelyzetben megkísértetünk. A krisztusi ember ereje abban van, hogy tudja: a lóra felülni nem szabad, mert az elvágtat velünk, s ezt a lutheri képet annak idején még jól érthették manapság talán azt mondaná Lutherünk: "El ne higgyétek, amit a reklámokban láttok!" S a reklám, a "csali" olykor egy-egy film dramatikus mondatában fogalmazódik meg, s igyekszik Isten hatalmát relativizálni, nagyobb értéket tüntetve fel a szabad(os) életnek, mint az istenes elkötelezettnek.

Józanul, igazságosan, kegyesen. Nagyon fontos mind a három fogalom! Nem elégséges csak a kegyesség/jámborság/jószándék, mert jól tudjuk: a pokolba menő út is jószándékkal van kikövezve... Kell hozzá az igazság. Nem a saját igazam, nem is a többség igazsága, hanem az Isten igazsága. A kegyesség az, ami fogadja Isten igazságát, s ezt szövi át a józanság. Mert ugye, a JóIsten észt is adott az embernek! Nagy-nagy kísértése az embernek, hogy ezt az adományát mégse használja vagy másra használja... A kereszténység a modern, jóléti világban éppen ott veszítette el az attraktivitását, ahol elveszítette a józanságát.

S mit jelent ez a józanság a gyakorlatban? Azt, hogy az Élet az Istené, ezért az életet életszerűen kell élni. Nem az emberi/egyház rendelkezések betöltése a cél - ezek legfeljebb eszközök lehetnek -, hanem a szív megüresítése az Isten számára. Mert Isten követségében járva/élve csak úgy tudunk Neki élni, ha Ő is Velünk van... Ő azonban ígéri is minden követőjének, nekünk is, hogy szívünkben velünk van a világ végezetéig, minden napon!


Szabadulás...

A mai nap imádsága:
Uram! Szabadíts meg önzésemtől, hogy Benned önmagam lehessek! Ámen

Szabadításodra várok, URam!
1 Móz 49,18

Amilyen könnyen felkapja a szellő a pitypang termését, s tovaröpíti a messzeségbe, ugyanolyan észrevétlenül veszi el az ÚR azoktól a terheket, akik Hozzá menekülnek... A szabadulás jelentőségét, fontosságát az értékeli igazán, aki maga is átélte azt. Nincs olyan ember ezen a kerek Földön, akinek ne lenne valamilyen terhe, amit cipelni kényszerül, de kevesen vannak azok, akik végülis belátják: balgaság ragaszkodni ahhoz, ami arra adatott, hogy elvétessen. Az emberek nagy része mégis örömmel cipeli azt, ami egyáltalán nem az övé - legfeljebb ideiglenes birtoklásra kapta/megszerezte -, s néhány nevetségesen rövid évtized múltán amúgyis meg kell válnia tőle. Balga ember az, aki nem látja, hogy a moly és a rozsda, azaz az enyészet sokkal-sokkal nagyobb birtokos, mint az ember!

De nemcsak a múlandó dolgokhoz való ragaszkodás köti gúzsba az embert. Megbéníthat a szeretetlenség, a hitetlenség, a reménytelenség is. Egész életet megdermeszthet egy-egy tragédia, az emberhez méltatlan bánásmód, a kiszolgáltatottság vagy éppen - a ma is még létező - rabszolgaság! Megláncolt életű tömegek sodródnak céltalanul a lét folyamában, (ebben a szép új világunkban), akik reményégüket politikába, boldogságukat jólétbe - vagy még rosszabb esetben annak csupán ígéretébe - vízionálják. De mozdulatlanságba merevíthet személyekhez való beteges ragaszkodás, az önsajnálat is vagy éppen az irigység. Számtalan formában kísérthetnek minket az "istenellenes hatalmak"...

Ezért fontos tudni, hogy ki az, Aki megszabadíthat. A keresztény ember ismeri a titkot, s ha nem csinnadrattásan, "média-herce-hurcával", profi módon megtervezett hatásmechanizmussal igyekszik célbajuttatni üzenetét, hanem a személyes találkozások őszinte szavainak ad esélyt, akkor mások életében is megtörténik a szabadulás csodája, s valósággá válik az Isten - a pitypangos elindulás a cél felé.


Szeretteinkért...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked családomat és barátaimat! Kérlek vigyázz rájuk, s áldd meg őket, hogy együtt dícsérhessünk Téged kimondhatatlan jóságodért, gondviselő szeretetedért! Ámen

   

De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.
Máté 6,33

Kánikula, hideg fagylalt - az érzelmek oázisa... "Sok mindent megosztok, de nem mindent!" - erősíti a Langnese-szlogen az ősi érzést: csak az enyém! Amennyire megmosolyogjuk gyermekeink izgalmát, ha "fagyievés"-ről van szó, olyannyira megmosolyogtató, amikor felnőtt életünk "jutalmairól", s azok egymásonátbukdácsoló eléréséről van szó. Ha megdolgoztunk érte, különösen is jól esik, de nemcsak azért akarunk enni, inni, birtokolni - mert mindig megérdemeljük.

Jézus tanítványai között is felvetődött néhányszor: "Mester, de mi lesz a jutalmunk?" Mások álldogálnak egy egész életen át, semmit nem dolgoznak az Úr szőlőskertjében, s akkor mi, akik áldozatot hozunk jövőért, egyházért, társadalomért, nekünk mi lesz a jutalmunk "odaát"? Fagylaltnyalogató elképzeléseink a jutalomról eleve korlátozzák, hogy megértsük: a jutalom az nem valami plusz az odaátban, hanem maga az odaát a jutalom. Ma amikor teherként élik meg a gyermekeket - sokan tudatosan le is mondanak róluk -, hangsúlyozni kell az ószövetségi igazságot: "A gyermek ajándék, s az anyaméh gyümölcse jutalom." Van-e szebb, s tartalmasabb, mint a családi emlékek közös felidézése? A "fontos vagyok neked, fontos vagy nekem" átélése a "fontosak vagyunk egymásnak" szeretet-közegében?

Nincs semmilyen fröccsentett műanyag, műszaki újdonság, ami nagyobb örömet adna, mint az emberi találkozások. Sokan mégis az előbbieket választják, az utóbbi helyett. S amikor már késő, mert eljárt az idő, akkor szakad rá a lélekre az iszonyatos súlyú felismerés: Amit mindennél fontosabbnak tartottam, az már abban a pillnatban sem volt csak az enyém, amikor birtokomba került... hiszen már akkor osztoznom kellet rajta a rozsdával és a mollyal... HIába minden emberi erőlködés, ami a legfontosabb, az ma is csak "ingyen" kapható: Szeretet, barátság és szerelem vagy éppen megbecsülés.

Aki Isten országának keresésére adja szívét s lelkét, az nem elveszíti a jutalmat, hanem megtalálja. A jutalom maga az Isten, a benne való lét, az emberi találkozások különös dimenzióinak átélése az Isten kegyelme révén. Ez azt jelenti, ha mindenünket megosztjuk az Isten akarata szerint, akkor nem szegényedünk ezáltal, hanem gazdagodunk...
De a kígyó hibája volt…


„Az Isten erre azt kérdezte … : Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem. Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.”

1Mózes 3, 11-13



Amikor Isten rajtakapta Ádámot, hogy evett a tiltott gyümölcsből, Ádám azonnal Évára hárította az egészet. Éva javítani akarta a helyzetet és a kígyóra hárította. És a csavaros logika, ami a kígyóra volt jellemző, bizonyos értelemben Istent okolta a történtekért.

Bukott emberi természetünk része az ösztön, amellyel kibújunk a felelősség alól; s az egészet valaki, vagy valami másra hárítjuk. Dicsérd Jézust, amiért ő átszegezett kézzel és töviskoronával megfizette az árat, így abbahagyhatjuk mások okolását, megvallhatjuk bűneinket, és bűntelenül állhatunk majd meg a mennyben Atyánk előtt.

Egész nap ez jár az eszemben, mert tegnap egy hibát követtem el, amely az egész világot bejárta ezeken az áhítatokon keresztül. Megpróbáltuk elmondani, amit itt Saddlebackben tanítanak, tükrözve azt, amit Isten helyezett Rick pásztor szívére.

Az elmúlt héten Doug Fields – aki egyébként hosszú évek óta szolgál már Saddlebackben – volt a vendég igehirdető a szolgálatok alkalmával. Doug első osztályú szónok és a tegnapi üzenetnek – beszélgess a gyermekeiddel – az volt a célja, hogy a hétvégi tanítást összegezze. Sajnos hibát követtem el miközben szerkesztettem az anyagot, és megbántottam Dougot, mert úgy mutattam be, mintha nem tudná, hogyan kell kommunikálni.

Amikor reagáltam a hibára, azon kaptam magam, hogy hárítom az egészet. Bocsánatot kértem. Lehet, hogy ott is voltál. Talán hallottad a visszhangot a kertből: „Ő mondta, hogy ezt tegyem.” „Ő vitt bele engem.” „Isten tényleg azt mondta, hogy nem teheted? Talán pont így próbál visszatartani téged attól, ami a legjobb lenne neked.”

Jézus tényleg azt mondta, hogy megbocsáttattak a bűneink, vagy még mindig bocsánatkérések mögé kell rejtőznünk? Melyik a biztonságosabb hely – Jézus keresztje alatt, vagy a félelmeink árnyékában?

Adj hálát, mert Jézus megszabadított minket, így abbahagyhatjuk a rejtőzködést Isten elől. Megszabadított, hogy kegyelemben járjunk és kövessük őt egészen a mennyei Atya jelenlétébe.


Indulj el, hitben

"Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak: ...három nap múlva átkeltek itt a Jordánon, hogy bemenjetek és birtokba vegyétek azt a földet, amelyet Istenetek, az Úr ad nektek birtokul" (Józs 1,10-11)


Életünkben eljön az a pont, amikor abba kell hagynunk, hogy csak beszélünk életünk akadályairól vagy miattuk imádkozunk. Lépnünk kell érzéseink, félelmeink és kétségeink ellenére.

Józsuénak és az izraelieknek fejest kellett ugraniuk a vízbe - szó szerint. Amint áthaladtak a Jordán folyón, harcba szálltak, hogy legyőzzék a népeket.

A Jordán nem egy nagy folyó, kivéve az áradás időszakát, amikor óriásivá duzzad és rohanó, zubogó, nagyon veszélyes folyóvá válik. Az izraeliek pedig pont az áradások idején értek a folyóhoz.

Így szóltak: "Hogy fogunk itt átjutni?" Isten pedig ezt mondta: "Csodát fogok tenni! De azt akarom, hogy ti tegyétek meg az első lépést. Ez egy próbatétel." Így hát a lelki vezetők beléptek a folyóba, és Isten csodát tett. A vizek visszahúzódtak és az emberek átkeltek a folyón.

Mit teszel, mikor tudod, hogy valami Isten akarata szerinti, de téged halálra rémiszt, hogy megtedd? Akárhogy is, megteszed! S ha egyszer már elkezdted, a hit jönni fog. Nem Isten teszi először a csodát. Nem. Azt akarja, hogy te lépj először, hitben.

Nézz szembe a félelmeiddel. Ha vársz a tökéletes körülményekre, sosem fogsz elvégezni semmit. "Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet." (Préd 11,4)

Beszéljetek róla:

* Jelenlegi korlátaid mennyire hasonlítanak az izraeliekre, akik az áradó Jordán folyóval néztek szembe? Vajon Isten kevésbé törődik a te félelmeiddel és korlátaiddal, bármennyire kicsik is azok a szemedben?
* Beszélj az életedből egy olyan időszakról, amikor hitből tettél egy lépést? Hogyan gondoskodott Isten rólad? Hogyan nőtt a hited?






Le vagy sújtva? Állj meg erősen!


"Higgyetek Istenetekben, az ÚRban, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok!" (2 Krónikák 20:20b)

A legnagyobb hiba, amit az ember elkövet, hogy, ha levert, akkor a problémára fókuszál. Nem Istenre néz. A problémát fürkésszük Isten helyett.

Ha sok embert megkérdezel, "Hogy vagy?", azt mondják, "Jól vagyok - az adott körülmények között."(angolban: "alatt") Mit csinálsz te a körülmények között? Ki tett oda? A körülmények olyanok, mint a matrac az ágyadon. Ha a tetejére kerülsz, könnyen meg tudsz pihenni. Ha aláfekszel, megfojt.

Mire összpontosítasz most? Ha elbátortalanodtál, akkor nem Istenre. Nem lehetsz bátortalan, ha közben Istenre fókuszálsz. Ha először Istenhez fordulsz, beszélsz neki a problémádról és hiszed, hogy segíteni fog, akkor Isten válszol: "Ezt mondja nektek az ÚR: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. "(2 Krón. 20:15b)

Azért vagy folyton olyan fáradt, mert olyan csatákat próbálsz vívni, ami Istenre tartozik. Annyira erősen próbálkozunk és mindent beleadunk. Elkerülhetetlen, hogy elbukjunk és csalódjunk magunkban, aztán visszatérünk, fülünk-farkunk behúzva, "Istenem, úgy sajnálom. Cserbenhagytalak." Tudod mit? Nem tudsz csalódást okozni Istennek. Erről szól a kegyelem! Nem tudod kiérdemelni Isten megbecsülését és elfogadását. Ez egy ingyen ajándék, ha hiszel a Fiában, Jézusban.

Mit vár tőled Isten, ha nem azt, hogy a csatában harcolj? Mit kellene tenned, ha egy lesújtó helyzettel kell szembe nézned?

2 szó: "Állj erősen!" Mit jelent erősen állni? Ez egy hozzáállás. A csendes magabiztosság féle hozzáállás. Nem kerülsz Isten elé, de nem is fedezed. Szépen ülsz és nézed Isten munkáját. Erősen állsz.

Az egyik legfontosabb igazság, amit meg kell tanulnod, hogy az soha nem Isten akarata, hogy elfuss egy nehéz helyzet elől. Ha megteszed, Ő megint előhozza. Azt akarja, hogy tudd, Ő elég minden helyzetben és, ha ezt nem tanulod meg akkor, akkor biztosít egy másik helyzetet.

Mire állhatsz rá? "Higgyetek Istenetekben, az ÚRban, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok!" (2 Krónikák 20:20b)

Szeretnél sikeres lenni? Akkor hát állj rá 2 dologra: Isten jellemére és Isten munkájára. Higgy Isten jellemében és, hogy mit mondtak a prófétái.

Beszéljetek róla:
Mi volt leginkább mostanában nálad a fókuszban? Visszatartott ez attól, hogy Istenhez fordulj segítségért bármilyen nehéz helyzettel nézel is szembe?
Mit jelent magabiztosnak lenni Isten jellemében és Szavában?

Végezd jól a munkádat és ne hasonlítgass!

"Végezd jól a saját munkádat, és aztán lesz valamid, amire büszke lehetsz. De ne hasonlítsd magad másokhoz." Galata 6:4
A sátán két módon próbálja ellopni a szolgálat örömét: azzal kísért téged, hogy mások szolgálatához hasonlítsd a magadét, vagy azáltal, hogy a szolgálatod alkalmazkodjon másokéhoz. Mindkettő halálos csapda és eltérít attól, hogy Istennek tetsző módon szolgálj. A Biblia figyelmeztet bennünket arra, hogy sose hasonlítsuk magunkat másokhoz: "Végezd jól a saját munkádat, és aztán lesz valamid, amire büszke lehetsz. De ne hasonlítsd magad másokhoz." (Galata 6:4)
Két oka van annak, hogy miért ne hasonlítsd az ALKAT-odat, a szolgálatodat és a szolgálati eredményeidet bárki máshoz:
  • Először is, mert mindig fogsz találni valakit, aki úgy tűnik, hogy sokkal jobban végzi a szolgálatot nálad, és ez elcsüggeszthet.
  • Másodszor pedig mindig találhatsz olyan személyt, akihez képest hatékonyabb munkát végzel, és ez büszkeséggel tölthet el.
Mindkét hozzáállás elvonhat téged a szolgálattól és elrabolhatja az örömödet.
Pál ostobaságnak tartja, ha másokhoz hasonlítjuk magunkat. Ezt mondja: "Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik magukat ajánlják, mert azok nem járnak el okosan, hiszen önmagukat magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják. " (2 Korinthus 10:12, Új Rev. Károli) Az üzenet ez: ebben az egész összehasonlításban, minősítésben és versengésben eléggé eltévesztik a lényeget.
Meglátod, hogy azok az emberek, akik nem értik az ALKAT-odat a szolgálatra nézve, kritizálni fognak és megpróbálnak rávenni arra, hogy összehasonlítsd a szolgálatodat azzal, amit szerintük tenni kellene. Kerüld el őket!
Pálnak gyakran kellett olyan kritikákkal foglalkoznia, amelyek szolgálatának félreértéséből vagy rágalmazásából eredtek. A válasza mindig ugyanaz volt: kerüld az összehasonlítgatást, utasítsd el a túlzásokat, és csak Isten dicséretét keresd. Az egyik oka annak, hogy Isten olyan nagyszerűen használta Pált, az az volt, hogy visszautasította, hogy eltérítse őt a kritika, szolgálatának másokéhoz való hasonlítása vagy hogy hiábavaló vitákba keveredjen.
John Bunyan A zarándok útja című könyvében ezt mondja: "Ha gyümölcstelen az életem, nem számít, hogy kitől kapok dicséretet, de amikor gyümölcsöző az életem, akkor nem fontos, hogy ki kritizál."

Beszéljetek róla:
  • Hogy látod, az emberek a gyülekezetben összehasonlítják az ajándékaikat egymással vagy versenyeznek is? Mi ennek a hatása?
  • Mit gondolsz, Isten hogyan akarja, hogy a gyülekezeti tagok feloldják a különbségeket a szolgálatot illetően?
  • Úgy érzed, hogy a szolgálatod lassan terem gyümölcsöt vagy ez sok időbe kerül? Kérj Istentől kitartást és bölcsességet, hogy azt tedd, amit Ő szeretne!