A hívő halála
„Nem szeretnénk, testvéreink, ha… szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” (1Thesszalonika 4:13)
Kultúránkban a halál témáját kerülni szokás vagy csak borúsan, komoran beszélünk róla. Ha előjön a kérdés, még a keresztyének is megpróbálnak kibújni előle ködös és közhelyes metaforákat használva. Isten igéje azonban világosan beszél a halálról, ami egyáltalán nem fenyegető azok számára, akik Krisztusban bíznak. „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük” (1Thesszalonika 4:13). Isten Igéje világosan fogalmaz, egyenesen beszél, sőt bátorítóan szól minderről. „Drágának tekinti az Úr híveinek halálát” (Zsoltárok 116:15). Mennyei Atyánk szemszögéből nézve a halál csak megnyitja az ajtót, hogy tökéletes, örökkévaló és örömteli közösségben lehessen megváltott gyermekeivel. „És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: »Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket«” (Jelenések 14:13). A Biblia biztosít minden hívőt arról, hogy haláluk nem tragédia, hanem győzelmes belépés a mennybe. Az egyik angol bibliafordítás (Amplified Bible) így adja vissza az előbbi igeverset: „Áldottak (boldogok és irigyeltek) a halottak, akik az Úrban halnak meg…” Isten arra utasította Jánost, hogy írja meg ezt. Miért? Mert Istent tudja, hogyha elveszítjük egy szerettünket, akkor hajlamosak vagyunk elfeledkezni az ő perspektívájáról és egy érzelem-vezérelt szemléletmódot teszünk magunkévá. Örvendj, hívő, mert: „… akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (Róma 14:8). Az Úr pedig gondot visel arról, ami az övé!
„…Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” (1Thesszalonika 4:14)
A halálhoz kétféleképpen viszonyulhatunk: reménytelenül vagy reménykedve. A reménytelenek azt hiszik, hogy már semmit sem várhatnak az élettől. Veszteségük véglegesnek tűnik – szerettük halálával véget ért minden jó, az egész életük. A reménytelieknek azonban van miért előre tekinteniük. Az ő veszteségük csupán átmeneti – csak kezdete egy végtelen életnek, ami Isten legjobb ajándékaival van teli. Isten azt akarja, hogy tudjuk, mi történik az elhunyt hívőkkel, hogy ne kelljen reménytelenül gyászolnunk (ld. 1Thesszalonika 4:13).
Reménységünk abból ered, hogy tudjuk a következő igazságokat:
1) „hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt” (1Thesszalonika 4:14). Minden remény itt kezdődik: hisszük, hogy Jézus meghalt bűneinkért és feltámadt, hogy képviseljen minket Isten előtt.
2) Mivel ez hisszük, azt is hisszük, hogy Jézus vissza fog térni. Ha hiszünk Jézus visszajövetelében, az biztos tudatát adja annak: „hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt”. Isten fel fog támasztani nyughelyünkről, és vissza fog hozni Jézussal (ld. Róma 8:11). Abban a pillanatban „az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket…” (Filippi 3:21).
Soha többé nem leszel sebezhető, nem támadhat meg rák, cukorbetegség, szívpanaszok, ízületi gyulladás, agyvérzés, szklerózis, bénulás, gyengeség, fáradtság, gyász, félelem, depresszió, kísértés, függőségek, kudarcok, lelkiismeret-furdalás, öngyilkossági gondolatok, bipoláris zavarok, kényszerbetegségek, mániák, poszt-traumás stressz szindróma, sem semmi más baj. Teljesen átalakulsz Krisztushoz hasonlóvá. Hát nem csodálatos?
„… az Úr igéjével mondjuk nektek…” (1Thesszalonika 4:15)
Pál azt mondta el a halálról, amit egyenesen az Úrtól hallott: „Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat” (1Thesszalonika 4:15). Az Úr ezt a nagy kiváltságot egyedül azoknak tartja fenn, akik benne haltak meg; ők lesznek az elsők, akik átélik a feltámadást. Próbáld elképzelni azt a pillanatot! Felkelnek a sírból, mint ahogy mi felkelünk az éjszakai pihenés után, most már Krisztushoz hasonló testbe vannak öltözve, és arra ébredtek, hogy látják Urukat visszatérni dicsőségben angyalaival. Találkoznak vele – az első hívők, akik tanúi visszajöttének; ők az előhadak, akik kísérik Urukat a földre. Ez nem lázálom vagy puszta fantázia, Pál ezt a kijelentést egyenesen az Úrtól kapta. Az információforrás teljesen megbízható!
Ezt olvassuk:
1) „azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe…” (1Thesszalonika 4:17). Az élő hívők felemeltetnek, hogy csatlakozzanak feltámadt testvéreikhez, szüleikhez, nagyszüleikhez, gyermekeikhez, unokáikhoz, házastársaikhoz, barátaikhoz, Isten soha nem látott családjához látványosan újra egyesülve Krisztussal a levegőben. Együtt leszünk elválaszthatatlanul, örökké egy nemzetközi, multikulturális, szereteten alapuló, Krisztus központú családban!
2) „… és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Thesszalonika 4:17). Nem kell többé találgatnunk vagy elképzelnünk, milyen is ő. „… olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában” (1János 3:2). Úgy fogjuk látni Jézust, úgy fogjuk érinteni, és úgy fogunk beszélni vele, mint ahogy most egymást látjuk, érintjük, egymással beszélgetünk. Ő pedig valós idejűen fog válaszolni!
3) „Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel” (1Thesszalonika 4:18).„… vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:23)
Bármennyire is élvezed mostani életedet, mindig lesz egy vágyakozás szívedben a hely után, amit úgy hívsz: „otthon”. Mennyivel inkább igaz ez Isten megváltott gyermekeinek családjára! A világon csodálatos tájak, és gyönyörű tengerpartok vannak, mélyen belül mégis Pálhoz hasonlóan vágyódunk mennyei Atyánk, mennyei családunk és mennyei otthonunk után. „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:21-23). Pál megítélése szerint elhagyni ezt az életet, és Krisztussal lenni „sokkal jobb”. Minél jobb? Bármi másnál! Ezen a világon semmi sem hasonlítható ahhoz, ami odaát vár! „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Korinthus 2:9). Azt kérded, hogy fog történni ez az átmenet? A halállal „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Prédikátor 12:7). Testünk elalszik Krisztusban (ld. 1Korinthus 15:18). Lelkünk, amit Isten lehelt belénk, visszatér hozzá, ahol teljes örömben és örökkévaló gyönyörűségben lesz bőségesen része Isten jobbjánál (ld. Zsoltárok 16:11). Amíg várunk arra, hogy eljöjjenek legjobb napjaink, a mennyei házigazdák a nagy nap előadására készülnek, Krisztus csodálatos visszatérésére, és arra, hogy megdicsőült testben hozzá csatlakozzunk! Ezért mondjuk: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22:20).
NE FOSZD MEG A CSALÁDODAT MAGADTÓL!
„Nem szeretnénk, testvéreink, ha… szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” (1Thesszalonika 4:13)
Kultúránkban a halál témáját kerülni szokás vagy csak borúsan, komoran beszélünk róla. Ha előjön a kérdés, még a keresztyének is megpróbálnak kibújni előle ködös és közhelyes metaforákat használva. Isten igéje azonban világosan beszél a halálról, ami egyáltalán nem fenyegető azok számára, akik Krisztusban bíznak. „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük” (1Thesszalonika 4:13). Isten Igéje világosan fogalmaz, egyenesen beszél, sőt bátorítóan szól minderről. „Drágának tekinti az Úr híveinek halálát” (Zsoltárok 116:15). Mennyei Atyánk szemszögéből nézve a halál csak megnyitja az ajtót, hogy tökéletes, örökkévaló és örömteli közösségben lehessen megváltott gyermekeivel. „És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: »Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket«” (Jelenések 14:13). A Biblia biztosít minden hívőt arról, hogy haláluk nem tragédia, hanem győzelmes belépés a mennybe. Az egyik angol bibliafordítás (Amplified Bible) így adja vissza az előbbi igeverset: „Áldottak (boldogok és irigyeltek) a halottak, akik az Úrban halnak meg…” Isten arra utasította Jánost, hogy írja meg ezt. Miért? Mert Istent tudja, hogyha elveszítjük egy szerettünket, akkor hajlamosak vagyunk elfeledkezni az ő perspektívájáról és egy érzelem-vezérelt szemléletmódot teszünk magunkévá. Örvendj, hívő, mert: „… akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (Róma 14:8). Az Úr pedig gondot visel arról, ami az övé!
„…Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” (1Thesszalonika 4:14)
A halálhoz kétféleképpen viszonyulhatunk: reménytelenül vagy reménykedve. A reménytelenek azt hiszik, hogy már semmit sem várhatnak az élettől. Veszteségük véglegesnek tűnik – szerettük halálával véget ért minden jó, az egész életük. A reménytelieknek azonban van miért előre tekinteniük. Az ő veszteségük csupán átmeneti – csak kezdete egy végtelen életnek, ami Isten legjobb ajándékaival van teli. Isten azt akarja, hogy tudjuk, mi történik az elhunyt hívőkkel, hogy ne kelljen reménytelenül gyászolnunk (ld. 1Thesszalonika 4:13).
Reménységünk abból ered, hogy tudjuk a következő igazságokat:
1) „hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt” (1Thesszalonika 4:14). Minden remény itt kezdődik: hisszük, hogy Jézus meghalt bűneinkért és feltámadt, hogy képviseljen minket Isten előtt.
2) Mivel ez hisszük, azt is hisszük, hogy Jézus vissza fog térni. Ha hiszünk Jézus visszajövetelében, az biztos tudatát adja annak: „hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt”. Isten fel fog támasztani nyughelyünkről, és vissza fog hozni Jézussal (ld. Róma 8:11). Abban a pillanatban „az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket…” (Filippi 3:21).
Soha többé nem leszel sebezhető, nem támadhat meg rák, cukorbetegség, szívpanaszok, ízületi gyulladás, agyvérzés, szklerózis, bénulás, gyengeség, fáradtság, gyász, félelem, depresszió, kísértés, függőségek, kudarcok, lelkiismeret-furdalás, öngyilkossági gondolatok, bipoláris zavarok, kényszerbetegségek, mániák, poszt-traumás stressz szindróma, sem semmi más baj. Teljesen átalakulsz Krisztushoz hasonlóvá. Hát nem csodálatos?
„… az Úr igéjével mondjuk nektek…” (1Thesszalonika 4:15)
Pál azt mondta el a halálról, amit egyenesen az Úrtól hallott: „Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat” (1Thesszalonika 4:15). Az Úr ezt a nagy kiváltságot egyedül azoknak tartja fenn, akik benne haltak meg; ők lesznek az elsők, akik átélik a feltámadást. Próbáld elképzelni azt a pillanatot! Felkelnek a sírból, mint ahogy mi felkelünk az éjszakai pihenés után, most már Krisztushoz hasonló testbe vannak öltözve, és arra ébredtek, hogy látják Urukat visszatérni dicsőségben angyalaival. Találkoznak vele – az első hívők, akik tanúi visszajöttének; ők az előhadak, akik kísérik Urukat a földre. Ez nem lázálom vagy puszta fantázia, Pál ezt a kijelentést egyenesen az Úrtól kapta. Az információforrás teljesen megbízható!
Ezt olvassuk:
1) „azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe…” (1Thesszalonika 4:17). Az élő hívők felemeltetnek, hogy csatlakozzanak feltámadt testvéreikhez, szüleikhez, nagyszüleikhez, gyermekeikhez, unokáikhoz, házastársaikhoz, barátaikhoz, Isten soha nem látott családjához látványosan újra egyesülve Krisztussal a levegőben. Együtt leszünk elválaszthatatlanul, örökké egy nemzetközi, multikulturális, szereteten alapuló, Krisztus központú családban!
2) „… és így mindenkor az Úrral leszünk” (1Thesszalonika 4:17). Nem kell többé találgatnunk vagy elképzelnünk, milyen is ő. „… olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában” (1János 3:2). Úgy fogjuk látni Jézust, úgy fogjuk érinteni, és úgy fogunk beszélni vele, mint ahogy most egymást látjuk, érintjük, egymással beszélgetünk. Ő pedig valós idejűen fog válaszolni!
3) „Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel” (1Thesszalonika 4:18).„… vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:23)
Bármennyire is élvezed mostani életedet, mindig lesz egy vágyakozás szívedben a hely után, amit úgy hívsz: „otthon”. Mennyivel inkább igaz ez Isten megváltott gyermekeinek családjára! A világon csodálatos tájak, és gyönyörű tengerpartok vannak, mélyen belül mégis Pálhoz hasonlóan vágyódunk mennyei Atyánk, mennyei családunk és mennyei otthonunk után. „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:21-23). Pál megítélése szerint elhagyni ezt az életet, és Krisztussal lenni „sokkal jobb”. Minél jobb? Bármi másnál! Ezen a világon semmi sem hasonlítható ahhoz, ami odaát vár! „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Korinthus 2:9). Azt kérded, hogy fog történni ez az átmenet? A halállal „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Prédikátor 12:7). Testünk elalszik Krisztusban (ld. 1Korinthus 15:18). Lelkünk, amit Isten lehelt belénk, visszatér hozzá, ahol teljes örömben és örökkévaló gyönyörűségben lesz bőségesen része Isten jobbjánál (ld. Zsoltárok 16:11). Amíg várunk arra, hogy eljöjjenek legjobb napjaink, a mennyei házigazdák a nagy nap előadására készülnek, Krisztus csodálatos visszatérésére, és arra, hogy megdicsőült testben hozzá csatlakozzunk! Ezért mondjuk: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22:20).
NE FOSZD MEG A CSALÁDODAT MAGADTÓL!
„Életünk ideje… olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” (Zsoltárok 90:10)
Eileen Silva Kinding írja: „Időhiányról beszélünk… de igazából a gerincünk hiányzik ahhoz, hogy felelősséget vállaljunk mindazért, amire az időnket fordítjuk… ahelyett, hogy hazajönnénk, elmenekülünk az irodába vagy a futószalag mellé, hogy megszabaduljunk a házimunkától, a gyermekneveléstől, mindattól, amit egy kapcsolat igényelne… a munka jó menekülési útvonalnak tűnik. Nem csupán pénzt és szabadságot ad, de a jól végzett munka elégedettségét, teret a kreativitásnak, könnyed, keveset követelő bajtársiasságot és szellemi ösztönzést… Mindez talán segít abban, hogy anyagilag jól álljunk… de minél kevesebb időt töltünk a családunkkal, annál zűrösebb lesz az otthonunk.” Az idő olyan értékes, hogy Isten egyszerre mindig csak egy percet ad nekünk. „Életünk ideje… olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” Nos, mid lesz, amire visszatekinthetsz? Rengeteg túlóra, vagy sok-sok szeretteiddel eltöltött óra? Kinding hét dolgot ajánl: 1) Ne feledd, ki a főnök! Te oszd be az idődet, ne az idő uralkodjon rajtad! Gondold át jól, mielőtt elvállalsz valamit! Döntsd el, mi a fontos! A fontos és a sürgős ritkán ugyanaz. 2) Fordított sorendben tervezz! Először azt írd be a naptáradba, ami az értékrended szempontjából igazán fontos, minden mást csak az után! 3) Hagyj ki egy valamit a napirendedből! Például, ha egy hónapban két délutánt kihagysz a szokásos jótékonysági munkádból, ez időt szabadít fel arra, hogy elvidd a feleségedet vacsorázni. 4) Nem kell mindig csinálnod valamit, elég, ha vagy. Gondolkozz! Imádkozz! Pihenj a karosszékben! 5) Legyen a házastársadnak is rálátása arra, mivel töltöd az idődet, vagy mi az, ami rabolja az idődet. 6) Nézz szembe őszintén a korlátaiddal! Az ember nem tud időt teremteni magának; mindannyian egyforma mennyiséget kapunk. 7) Elkötelezettséged listáját tartsd jól látható helyen, így kétszer is át fogod gondolni, mielőtt még valamit felvállalsz.
Eileen Silva Kinding írja: „Időhiányról beszélünk… de igazából a gerincünk hiányzik ahhoz, hogy felelősséget vállaljunk mindazért, amire az időnket fordítjuk… ahelyett, hogy hazajönnénk, elmenekülünk az irodába vagy a futószalag mellé, hogy megszabaduljunk a házimunkától, a gyermekneveléstől, mindattól, amit egy kapcsolat igényelne… a munka jó menekülési útvonalnak tűnik. Nem csupán pénzt és szabadságot ad, de a jól végzett munka elégedettségét, teret a kreativitásnak, könnyed, keveset követelő bajtársiasságot és szellemi ösztönzést… Mindez talán segít abban, hogy anyagilag jól álljunk… de minél kevesebb időt töltünk a családunkkal, annál zűrösebb lesz az otthonunk.” Az idő olyan értékes, hogy Isten egyszerre mindig csak egy percet ad nekünk. „Életünk ideje… olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” Nos, mid lesz, amire visszatekinthetsz? Rengeteg túlóra, vagy sok-sok szeretteiddel eltöltött óra? Kinding hét dolgot ajánl: 1) Ne feledd, ki a főnök! Te oszd be az idődet, ne az idő uralkodjon rajtad! Gondold át jól, mielőtt elvállalsz valamit! Döntsd el, mi a fontos! A fontos és a sürgős ritkán ugyanaz. 2) Fordított sorendben tervezz! Először azt írd be a naptáradba, ami az értékrended szempontjából igazán fontos, minden mást csak az után! 3) Hagyj ki egy valamit a napirendedből! Például, ha egy hónapban két délutánt kihagysz a szokásos jótékonysági munkádból, ez időt szabadít fel arra, hogy elvidd a feleségedet vacsorázni. 4) Nem kell mindig csinálnod valamit, elég, ha vagy. Gondolkozz! Imádkozz! Pihenj a karosszékben! 5) Legyen a házastársadnak is rálátása arra, mivel töltöd az idődet, vagy mi az, ami rabolja az idődet. 6) Nézz szembe őszintén a korlátaiddal! Az ember nem tud időt teremteni magának; mindannyian egyforma mennyiséget kapunk. 7) Elkötelezettséged listáját tartsd jól látható helyen, így kétszer is át fogod gondolni, mielőtt még valamit felvállalsz.
Szolgáld Istent – és a házastársad!
„Aki házas, annak azzal kell törődnie…” (1Korinthus 7:33 NLT)
Pál azt írja: „Aki nőtlen, az az idejét az Úr dolgaira tudja fordítani, és azzal törődik, hogyan legyen tetszésére az Úrnak. Aki viszont házas, az nem tudja ezt ugyanilyen jól végezni. Arra kell gondolnia, hogyan legyen tetszésére a feleségének.” Gayle Urban elmondja, hogy miközben egy könyvesboltban böngészgetett, felfedezett egy polcot, ahol csökkentett áron kapható tárgyak voltak. Az ajándéktárgyak között volt egy kis szobrocska is, amely egy férfit és nőt ábrázolt, a fejük szeretetteljesen hajolt egymás felé. „Boldog 10. évfordulót!” volt olvasható a feliraton. Úgy tűnt, a szobrocska tökéletes állapotban van, de az árcédula mégis azt jelezte: „sérült”. Miután közelebbről megvizsgálta, még egy kis cédulát talált alatta, melyre ez volt írva: „a feleség ragasztása levált!”. Amikor összeházasodsz valakivel, akkor házastársaddá válik minden, ami ő maga, és minden, amin életében keresztülment. Ez egy árukapcsolásos üzlet! És ha kéred Istent, Ő megadja a kegyelmét ahhoz, hogy szolgálni tudj a házastársad felé. Lehet, hogy nem fogsz azonnali változást látni. Még egy kis karcolás gyógyulásához is idő kell. De ha engeded neki, akkor Isten megadja neked az együttérzés olaját és a szeretet borát, amit a sebeibe önthetsz. De soha ne válj annyira „lelkivé”, hogy elérhetetlen legyél! Az első számú elhívásod a házastársad és a családod. Az értékrendednek innen kell kiindulnia, azután jöhet a karriered, a hivatásod és más törekvéseid. Pál lényegében azt mondja: „Azoktól, akik házasok, nem várok olyan mértékű odaszenteltséget, mint azoktól, akik egyedülállók, hogy legyen idejük arra, hogy a kapcsolataikon dolgozzanak.” Azt mondod: „De szükségem van arra, hogy az Úrral töltsek időt.” Igaz, és a Biblia nem is ment fel az Isten iránti kötelezettséged alól, csak bizonyos sorrendet állít fel. Arra vagy elhívva, hogy szolgáld az Urat, és a házastársadat!
Pál azt írja: „Aki nőtlen, az az idejét az Úr dolgaira tudja fordítani, és azzal törődik, hogyan legyen tetszésére az Úrnak. Aki viszont házas, az nem tudja ezt ugyanilyen jól végezni. Arra kell gondolnia, hogyan legyen tetszésére a feleségének.” Gayle Urban elmondja, hogy miközben egy könyvesboltban böngészgetett, felfedezett egy polcot, ahol csökkentett áron kapható tárgyak voltak. Az ajándéktárgyak között volt egy kis szobrocska is, amely egy férfit és nőt ábrázolt, a fejük szeretetteljesen hajolt egymás felé. „Boldog 10. évfordulót!” volt olvasható a feliraton. Úgy tűnt, a szobrocska tökéletes állapotban van, de az árcédula mégis azt jelezte: „sérült”. Miután közelebbről megvizsgálta, még egy kis cédulát talált alatta, melyre ez volt írva: „a feleség ragasztása levált!”. Amikor összeházasodsz valakivel, akkor házastársaddá válik minden, ami ő maga, és minden, amin életében keresztülment. Ez egy árukapcsolásos üzlet! És ha kéred Istent, Ő megadja a kegyelmét ahhoz, hogy szolgálni tudj a házastársad felé. Lehet, hogy nem fogsz azonnali változást látni. Még egy kis karcolás gyógyulásához is idő kell. De ha engeded neki, akkor Isten megadja neked az együttérzés olaját és a szeretet borát, amit a sebeibe önthetsz. De soha ne válj annyira „lelkivé”, hogy elérhetetlen legyél! Az első számú elhívásod a házastársad és a családod. Az értékrendednek innen kell kiindulnia, azután jöhet a karriered, a hivatásod és más törekvéseid. Pál lényegében azt mondja: „Azoktól, akik házasok, nem várok olyan mértékű odaszenteltséget, mint azoktól, akik egyedülállók, hogy legyen idejük arra, hogy a kapcsolataikon dolgozzanak.” Azt mondod: „De szükségem van arra, hogy az Úrral töltsek időt.” Igaz, és a Biblia nem is ment fel az Isten iránti kötelezettséged alól, csak bizonyos sorrendet állít fel. Arra vagy elhívva, hogy szolgáld az Urat, és a házastársadat!
