Aggódás...

A mai nap imádsága:

Uram! Olykor elfog minket a félelem a jövőnk miatt. Számtalan borús felhő gyülekezik életünk egén, s tudjuk a vihar elkerülhetetlen. Istenem, szánj meg minket, erősíts meg minket naponta, hogy kegyelmed révén támaszai lehessünk másoknak! Ámen

Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.
Mt 6,34

Sokan félreértik Jézus Urunkat... Ő nem azt mondja: Ne törődj a holnappal, hanem azt, hogy ne aggódj miatta! (Tény: éppen a ma nemtörődömsége az okozója a holnapi bajoknak.) Olaj után kutatva ezerméteres mélységekben lyukasztgatják a tengerek mélyét - ami valljuk meg igen figyelemre méltó technikai teljesítmény -, s azt gondolná az ember, hogy ha nem is mentőtervek tucatjai, de hatásos mentő-alternatívák sorakoznak a British Petroleum asztalán egy-egy veszélyes helyzetre... Nos, úgy látszik szegény BP-nek nincs elég pénze ilyesmire! Úgyhogy most 'rögtönöznek', már több mint egy hónapja... Ahogyan a Titanicnál sem terveztek elégséges számú mentőcsónakot, mert elhitték, hogy a Titanic elsüllyeszthetetlen, itt is ugyanaz a változatlan alapállás: az ember örök arroganciája az 'elemekkel/anyaggal' szemben, mely elhomályosítja látását, s elhiteti: ő az ura a körülményeknek... Az ilyen gondolkodás materialista, egyoldalú, s ezért beszűkült.

Nem csoda hát, ha az embert aggodalomba ejti, mások felelőtlensége! Ha csak az árvíztől, s az időjárás szélsőségeitől kellene félnünk, akkor nem félnénk. Félelmeink eltörpülnének, ha tudnánk, a közösségre, élükön a politikusainkra mindig számíthatunk. No meg ha bizonyosságunk lenne, hogy az EU és/vagy az állam majd gondoskodik rólunk, ha esetleg bajba jutnánk... A takarékos állam - egyébként mikor volt ilyen(?) - üres zsebeivel miben is tud nekem segíteni? Vicc! Magamra, társamra, családomra vagyok utalva! Egyedül a JóIstenben bizakodhatom, hogy megsegít, s kegyelméből fel tudom nevelni gyermekeimet, s valóra válthatom elképzeléseimnek, tervecskéimnek legalább egy kicsinyke részét. Aggodalmunknak azonban csak az egyik oka a ránk leselkedő tragédia lehetősége, az igazi félelmet az váltja ki belőlünk, ha úgy látjuk: bizonnyal egyedül maradunk. Innen, ebből a helyzetből már csak egy lépés az elmagányosodás szakadéka...

A Mester nem hurrá-optimizmusra buzdít, hanem fel akarja mindannyiunk szemét nyitni a valóságra: Nem vagyunk egyedül! Nemcsak Isten van velünk ígérete szerint, de velünk vannak azok az embertársaink, akik reménységüket nem emberbe, hanem ugyanabba a Mindenhatóba vetik, mint mi. Aki tudja, hogy hordozó közösség veszi körül, az nem aggodalmaskodik, hanem teszi a dolgát magáért, övéiért, s másokért. Nem töpreng azon, vajon mi lesz akkor, ha ez vagy az megtörténik, hanem fut a számára kirendelt cél felé. Aki céltudatosan él, aki biztonságtudatban - Isten kezében vagyok! - oldja meg feladatait, az kevesebbet hibáz, s kevesebb energiája folyik el a korrekcióra.

Ahogyan a tegnapi napot is Isten kezéből vettük, a mait is így indítjuk. Hitünk magva, hogy a holnapot is ajándékként kapjuk meg. Az evangélium pedig nem más, mint annak a hitbéli bizonyossága, hogy Istennel együtt minden javunkra van... Akkor miért is aggódunk?

Gazdagság...

A mai nap imádsága:

URam! Adj mindig annyit, hogy ne perlekedjem Veled, s soha ne adj annyit, hogy szívem megkeményedve megtagadjon Téged! Ámen

Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: "Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába."
Mt 19,23

Nemcsak a gazdag ember, a gazdag nő is nehezen megy be a mennyek országába... Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert manapság a pénzcsinálás művészetének egyre több nő hódol - meglehetősen sikeresen. (Talán jobb is lenne a világ, ha nem férfiak, hanem nők irányítanák, háború is kevesebb lenne -, de lehet, hogy ez csak naiv elképzelés, hiszen az ember nem férfiasságában vagy nőiességében hitványult el, hanem EMBERségében romlott meg.)

Mint minden, a gazdagság is relatív . Van, aki sokat is nyomorúságosan kevésnek tartja, s van, aki a kevésen is hű, s megelégedetten telnek napjai. Ahány ember, annyiféle értelmezése-látása az életnek: az egyik számára csapás, a másik számára kihívás és lehetőség egzisztenciájának korlátja. Annyi bizonyos, Isten különféle adományait, talentumait nem lehet (nem lenne szabad!) méricskélni egymással, Ő ugyanis gondviselő jóságában igazságos mértékkel oszt, mindenki cserépedény-életét megtölti, sőt kegyelmének gazdagságával túlcsordulóan teszi azt. Ezt pénzben kifejezni nem lehet, márpedig az emberek látását, önmaguk, a másik és a világ értékelését az esetek túlnyomó részében a pénz, ez az "isten-verte" határozza meg. Jézus nem azt mondta, hogy a gazdagság bűn, avagy a gazdagodás eleve tisztességtelen - az élet ugyanis nem más, mint gyarapodás és gyarapítás(!) -, a Mester mindig azokat rótta meg, akik nem Istenbe, hanem a vagyonba vetették bizalmunkat.

Egyik közmondásuk szerint: "Az ember hamar megszokja a jót". Ez így igaz, az azonban már csak féligazság, hogy a jóból sosem elég.

Ma már egyetemista lányunk 7-8 éves korában elhatározta, ha felnőtt lesz, akkor egy leleplező könyvet fog írni "gonosz" szüleiről, akik elvetemültségükben továbbajándékozták a hála-cukorkák, -csokoládék, -desszertek jelentős részét, ahelyett, hogy mindet odaadták volna gyermekeiknek... Ma már látják, hogy annyira nem is volt ez őrültség, hogy nemet mondtunk az édességek határtalan majszolására, de gyermekként a szülői akaratban inkább az igazságtalanságot, mintsem az igazságot látták.

A gazdagság hajszolásának esztelensége, a vagyonosodásnak, mint életcélnak a szertefoszlása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a pénz inflálódik, s a csoda-autót megrágja a rozsda; amikor a szép ruhákat a testünkkel együtt megrágják a férgek; amikor nyilvánvalóvá válik: hiába minden próbálkozás, pénzen nem lehet venni egészséget, zsíros bankszámlákkal nem lehet életet hosszabbítani - még egy arasznyival se.

Aki embertársai helyett a mammonnal vállal közösséget, az nehezen megy be a mennyek országába. Talán ezt érezhetik a szuper-gazdagok, amikor életük végén - esetleg korábban, saját nyomorúságuk okán - lelkiismeretük megszólal, s morzsákat hullajtanak a szerencsétlen Lázároknak... A mennyország ugyanis közösség, a magány pedig maga a pokol. Mindkettő itt kezdődik el a Földön, s odaát teljesedik majd ki... Egyikért áldozatot kell(ene) hozni, a másik ellen a jóság nemes fegyvereivel kitartóan harcolni kell(ene)... Aki ezt felismeri, az valóban gazdag.

Józanság...

A mai nap imádsága:

URam! Olykor nehéz a választás... Adj nekem bölcsességet, s Hozzád ragaszkodó szívet, hogy azt válasszam, ami jó az enyéimnek, s üdvösséges nekem! Kegyelmeddel hordozz ezután is, hogy józanságomat el ne veszítsem soha! Ámen

    

Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban,

Tit 2,11-12

"Aki engem lát az Atyát látja." - mondja Jézus, s aki felismeri Krisztusban az Atya szerető lényegiségét, annak valóban megváltozik az élete. Változás áll be, mert nem tudja úgy látni a világot, benne a felebarátot, szeretteit, s önmagát is, mint eladdig látta. Nem a világ változik meg, az marad olyan ellentmondásos, s komplementer, mint amilyen volt, hanem a keresztény ember VISZONYA változik meg. Ez kegyelem. Ez ajándék. Ez az evangélium.

Ettől a felismeréstől kezdve más életprogramra vált a krisztuskövető ember. Nem akar "hitmentesen" élni, azaz gyakorolni akarja az Istenhez szorosan hozzátartozás formáit - élete végéig. A formák időközben változnak/változhatnak, mert Isten kegyelme révén nevelődünk, növelődünk "újrateremtett életünkben". A világi kívánságok elhagyását is tanulni kell, s gyakorolni, ami szintén egész életre szóló feladat. Aki azt gondolja, hogy ő már áll, vigyázzon, hogy el ne essék, mert a világ huncutkodik velünk, s számos esetben, új élethelyzetben megkísértetünk. A krisztusi ember ereje abban van, hogy tudja: a lóra felülni nem szabad, mert az elvágtat velünk, s ezt a lutheri képet annak idején még jól érthették manapság talán azt mondaná Lutherünk: "El ne higgyétek, amit a reklámokban láttok!" S a reklám, a "csali" olykor egy-egy film dramatikus mondatában fogalmazódik meg, s igyekszik Isten hatalmát relativizálni, nagyobb értéket tüntetve fel a szabad(os) életnek, mint az istenes elkötelezettnek.

Józanul, igazságosan, kegyesen. Nagyon fontos mind a három fogalom! Nem elégséges csak a kegyesség/jámborság/jószándék, mert jól tudjuk: a pokolba menő út is jószándékkal van kikövezve... Kell hozzá az igazság. Nem a saját igazam, nem is a többség igazsága, hanem az Isten igazsága. A kegyesség az, ami fogadja Isten igazságát, s ezt szövi át a józanság. Mert ugye, a JóIsten észt is adott az embernek! Nagy-nagy kísértése az embernek, hogy ezt az adományát mégse használja vagy másra használja... A kereszténység a modern, jóléti világban éppen ott veszítette el az attraktivitását, ahol elveszítette a józanságát.

S mit jelent ez a józanság a gyakorlatban? Azt, hogy az Élet az Istené, ezért az életet életszerűen kell élni. Nem az emberi/egyház rendelkezések betöltése a cél - ezek legfeljebb eszközök lehetnek -, hanem a szív megüresítése az Isten számára. Mert Isten követségében járva/élve csak úgy tudunk Neki élni, ha Ő is Velünk van... Ő azonban ígéri is minden követőjének, nekünk is, hogy szívünkben velünk van a világ végezetéig, minden napon!

Szabadulás...

A mai nap imádsága:
Uram! Szabadíts meg önzésemtől, hogy Benned önmagam lehessek! Ámen

Szabadításodra várok, URam!
1 Móz 49,18

Amilyen könnyen felkapja a szellő a pitypang termését, s tovaröpíti a messzeségbe, ugyanolyan észrevétlenül veszi el az ÚR azoktól a terheket, akik Hozzá menekülnek... A szabadulás jelentőségét, fontosságát az értékeli igazán, aki maga is átélte azt. Nincs olyan ember ezen a kerek Földön, akinek ne lenne valamilyen terhe, amit cipelni kényszerül, de kevesen vannak azok, akik végülis belátják: balgaság ragaszkodni ahhoz, ami arra adatott, hogy elvétessen. Az emberek nagy része mégis örömmel cipeli azt, ami egyáltalán nem az övé - legfeljebb ideiglenes birtoklásra kapta/megszerezte -, s néhány nevetségesen rövid évtized múltán amúgyis meg kell válnia tőle. Balga ember az, aki nem látja, hogy a moly és a rozsda, azaz az enyészet sokkal-sokkal nagyobb birtokos, mint az ember!

De nemcsak a múlandó dolgokhoz való ragaszkodás köti gúzsba az embert. Megbéníthat a szeretetlenség, a hitetlenség, a reménytelenség is. Egész életet megdermeszthet egy-egy tragédia, az emberhez méltatlan bánásmód, a kiszolgáltatottság vagy éppen - a ma is még létező - rabszolgaság! Megláncolt életű tömegek sodródnak céltalanul a lét folyamában, (ebben a szép új világunkban), akik reményégüket politikába, boldogságukat jólétbe - vagy még rosszabb esetben annak csupán ígéretébe - vízionálják. De mozdulatlanságba merevíthet személyekhez való beteges ragaszkodás, az önsajnálat is vagy éppen az irigység. Számtalan formában kísérthetnek minket az "istenellenes hatalmak"...

Ezért fontos tudni, hogy ki az, Aki megszabadíthat. A keresztény ember ismeri a titkot, s ha nem csinnadrattásan, "média-herce-hurcával", profi módon megtervezett hatásmechanizmussal igyekszik célbajuttatni üzenetét, hanem a személyes találkozások őszinte szavainak ad esélyt, akkor mások életében is megtörténik a szabadulás csodája, s valósággá válik az Isten - a pitypangos elindulás a cél felé.

Szeretteinkért...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked családomat és barátaimat! Kérlek vigyázz rájuk, s áldd meg őket, hogy együtt dícsérhessünk Téged kimondhatatlan jóságodért, gondviselő szeretetedért! Ámen

   

De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.
Máté 6,33

Kánikula, hideg fagylalt - az érzelmek oázisa... "Sok mindent megosztok, de nem mindent!" - erősíti a Langnese-szlogen az ősi érzést: csak az enyém! Amennyire megmosolyogjuk gyermekeink izgalmát, ha "fagyievés"-ről van szó, olyannyira megmosolyogtató, amikor felnőtt életünk "jutalmairól", s azok egymásonátbukdácsoló eléréséről van szó. Ha megdolgoztunk érte, különösen is jól esik, de nemcsak azért akarunk enni, inni, birtokolni - mert mindig megérdemeljük.

Jézus tanítványai között is felvetődött néhányszor: "Mester, de mi lesz a jutalmunk?" Mások álldogálnak egy egész életen át, semmit nem dolgoznak az Úr szőlőskertjében, s akkor mi, akik áldozatot hozunk jövőért, egyházért, társadalomért, nekünk mi lesz a jutalmunk "odaát"? Fagylaltnyalogató elképzeléseink a jutalomról eleve korlátozzák, hogy megértsük: a jutalom az nem valami plusz az odaátban, hanem maga az odaát a jutalom. Ma amikor teherként élik meg a gyermekeket - sokan tudatosan le is mondanak róluk -, hangsúlyozni kell az ószövetségi igazságot: "A gyermek ajándék, s az anyaméh gyümölcse jutalom." Van-e szebb, s tartalmasabb, mint a családi emlékek közös felidézése? A "fontos vagyok neked, fontos vagy nekem" átélése a "fontosak vagyunk egymásnak" szeretet-közegében?

Nincs semmilyen fröccsentett műanyag, műszaki újdonság, ami nagyobb örömet adna, mint az emberi találkozások. Sokan mégis az előbbieket választják, az utóbbi helyett. S amikor már késő, mert eljárt az idő, akkor szakad rá a lélekre az iszonyatos súlyú felismerés: Amit mindennél fontosabbnak tartottam, az már abban a pillnatban sem volt csak az enyém, amikor birtokomba került... hiszen már akkor osztoznom kellet rajta a rozsdával és a mollyal... HIába minden emberi erőlködés, ami a legfontosabb, az ma is csak "ingyen" kapható: Szeretet, barátság és szerelem vagy éppen megbecsülés.

Aki Isten országának keresésére adja szívét s lelkét, az nem elveszíti a jutalmat, hanem megtalálja. A jutalom maga az Isten, a benne való lét, az emberi találkozások különös dimenzióinak átélése az Isten kegyelme révén. Ez azt jelenti, ha mindenünket megosztjuk az Isten akarata szerint, akkor nem szegényedünk ezáltal, hanem gazdagodunk...