EZ RÓLA SZÓL!

„…az ő nevéért.” (Zsoltárok 23:3)

Feltetted már valaha a kérdést: „Hogyan tus Isten olyan valakit használni, mint én?” A zsoltáríró így válaszol: „az Ő nevéért”! Egyedül egy név számít – ás az nem a tiéd! Isten ugyanolyan hevesen gyűlöli a gőgöt, mint amennyire szereti az alázatot. Igéje ezt mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” (Jakab 4:6). Íme tehát néhány tanács ahhoz, hogyan maradhatsz alázatos. Először: értékeld magad őszintén! Ne légy olyan, mint az a hód, aki így szólt a nyúlhoz, amikor a Hoover Gát hatalmas falát bámulták: „Nem, igazából nem én építettem – de az én ötletemen alapult”! A Biblia azt mondja: „…[senki] ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint” (Róma 12:3-4). Másodszor: tanuld meg, hogyan kell másokat ünnepelni! Pál azt írja: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál!” (Filippi 2:3). Az életben elért célok általában csapatmunka eredményei. Légy olyan, mint az a kisfiú, aki így jött haza az iskolai színjátszó kör meghallgatásáról: „Anyu, megkaptam a szerepet! Arra választottak ki, hogy a nézőtéren üljek, tapsoljak és éljenezzek.” Ha képes vagy erre, akkor nem fogsz azzal próbálkozni, hogy nem hozzád illő szerepben tündökölj, vagy más tollával ékeskedj. Végül: ne igyák előre a medve bőrére! „…aki kardot köt, ne kérkedjék úgy, mintha már lecsatolta volna!” (1Királyok 20:11). Amikor Charles Spurgeon diákjai közül egy gőgösen ment fel a szószékre prédikálni, de csúfos kudarcit vallva jött le, Spurgeon állítólag valami ilyesmit mondott neki: „Ha úgy ment volna fel, ahogy lejött, úgy jöhetett volna le, ahogy felment”. Isten csak akkor áldja meg erőfeszítéseinket, ha mindazt „az Ő nevében” végezzük.

Túljutni a múlton

„Ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem.” (Ézsaiás 43:18-19)

Amikor Isten meghatározza a jövődet, nem tanácskozik a múltaddal. Mária Magdaléna egy ismert prostituált volt. De miután Krisztus megszabadította őt, egyike lett azoknak, akik utoljára hagyták ott a keresztet (ld. Máté 27:55-61), és azoknak is, akik elsőként fedezték fel és tudatták Jézus feltámadását (ld. Máté 28:7). Mivel ő megragadta Krisztust és azt a jövőt, amit Ő kínál mindannyiunknak, ezért tisztelettel említi őt minden későbbi nemzedék. Péter egy heves vérmérsékletű halász volt némi antiszociális hajlammal. De Isten olyan szellemi hatalommal töltötte be, hogy amikor prédikált, tömegek jöttek Krisztushoz (ld. ApCsel 2:40-41). Ráháb egy prostituált volt, aki azért menekült meg a haláltól, mert elrejtette Józsué kémeit (Józsué 6:25). Jákób „csaló” volt, és a nevéhez méltóan élt. Isten azonban teljesen átformálta, és a nevét Izráelre változtatta, ami azt jelenti: „Isten harcosa” (ld. 1Mózes 32:24-30). Ruth móábita volt, aki bálványimádóként nőtt fel – nem túl biztató kezdet. De miután az igaz Isten szolgálatába állt, Dávid király és a mi Urunk Jézus Krisztus egyik őse lett (ld. Máté 1:5). Zákeus, a hírhedt sikkasztó, vendégül látta Jézust éjszakára az otthonában, és végül oda jutott, hogy emberbaráttá lett. Na és Pál? A keresztények gyilkolása miatt még nem vált tiltott személlyé Isten előtt. Apostolként ő írta meg az Újszövetség könyveinek felét Isteni kinyilatkoztatásra, elragadtatott a mennybe, ahol hihetetlen dolgokat látott (ld. 2Korinthus 12:1-4), és amikor a testéről kötényeket és kendőket vittek el, hogy betegekre tegyék, azok meggyógyultak (ld. ApCsel 19:11-12). Nos, ha Isten mindezt meg tudta tenni olyan emberekkel, akiknek „múltjuk volt”, akkor neked is tud új kezdetet adni!




Tudtad, hogy Abraham Lincoln több választást is elvesztett, mielőtt végül az Egyesült Államok egyik legnagyszerűbb elnöke lett? Tulajdonképpen olyan sokszor vallott kudarcot, hogy csoda, hogy újra meg újra próbálkozott. Tudtad, hogy azt az anyagot, amiből a Kleenex papírzsebkendő készül, gázmaszkba való szűrőnek kísérletezték ki az első világháború idején, de nem felelt meg? Azután próbáltak testápolót készíteni belőle, de ismét balsiker lett. Végül újracsomagolták eldobható zsebkendőként – és láss csodát! Évente 200 milliárdot vásárolnak belőle az emberek. Nem rossz egy olyan terméktől, amely kétszer is kudarcot vallott!

Nem tudod megragadni a jövődet, amíg a múltadon gyötrődsz. Tanulj belőle, és engedd el! Hallgass Susan Scott írónő tanácsára: „A kutyám és a macskám megtanított az élet egyik nagy leckéjére: tanulj meg sokat vedleni!”

Senki sem úgy indul, hogy mindenben jó. Új vállalkozásba fogni általában azt jelenti, hogy próbálkozások és kudarcok által tanulunk. Amikor Charles Darrow megházasodott, azt ígérte a feleségének, hogy milliomosok lesznek. De jött a nagy gazdasági világválság, és teljesen elszegényedtek. Darrow már fel akarta adni az álmát, de a felesége bátorította, hogy folytassa. Aztán egy napon kigondolta a „játékpénz” használatának ötletét, amellyel „képzeletbeli ingatlanokat” lehet venni, és az ötletét egy társasjátékban váltotta valóra, kis házakkal és hotelekkel. Monopoly-nak hívják, és a Parker Brothers megvásárolta Darrow-tól. Mit gondolsz, mennyiért? Egymilliió dollárért! Ne feledd: ha jó úton jársz, és nem vagy hajlandó feladni, Isten valami nagyszerűt végezhet el rajtad keresztül. Tehát menj tovább, és ne nézz hátra!

VAN KIÚT!

„…Isten… nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is.” (1Korinthus 10:13)
Gyakran keresünk kifogásokat gyengeségeinkre, vagy pedig másokat hibáztatunk. Egy költő így írt: „Volt egy ellenségem, akit igyekeztem megismerni, aki minden lépésemet elgáncsolta, bármerre is mentem. Terveimet akadályozta, és elállta az utamat, a nagyszerű célokra nemet mondott. Végre lerántottam róla a leplet, szemébe néztem – és magamat láttam.” Amikor John Wesley diákjai hetente találkoztak, ezt a négy kérdést tették egymásnak: 1) Milyen bűnt követtél el a múlt heti találkozásunk óta? 2) Milyen kísértésekkel néztél szembe? 3) Hogyan szabadultál meg? 4) Mit gondoltál, mondtál vagy tettél, amiről nem vagy biztos, hogy bűn-e vagy sem? Ez a négy kérdés segít abban, hogy lelkiekben éber legyél, és a helyes kerékvágásban maradj. Pál azt írja: „…Isten… nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is.” Portia Nelson írja a Kiút című értekezésében: „Az utcán sétálok. Van egy gödör az úton, és én beleesek. Elvesztem, pedig nem is az én hibám. Egy örökkévalóságig tart, míg kijutok innen. Legközelebb megint az utcán sétálok. Van egy gödör az úton, de úgy teszek, mintha nem látnám – tehát megint beleesek. El sem hiszem, hogy megint itt vagyok; mindenesetre nem az én hibám. Megint az utcán sétálok. Van az úton egy gödör. Látom, hogy ott van, mégis beleesek – ez már szokásom. De most nyitva a szemem, és tudom, hol vagyok. Ez az én hibám. Gyorsan kimászok. Sétálok az utcán. Vagy egy gödör az úton. Kikerülöm. Végül sétálok az utcán, egy másik utcán!”

Elmúlás...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy örömmel és békességgel a szívemben járhassak a nekem rendelt utamon, bizodalmas hitben, szolgáló szeretetben! Ámen

    

Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.
1Jn 3,2

Az élet célja az élet maga - vagy ahogyan manapság divatból idézik a keleti bölcsességet: az út célja az út maga... Ez a fontos megállapítás pontosan azt hangsúlyozza számunkra, amit mindannyian átérzünk földi vándorlásunk során: az út - amire születésünkkel állított minket a Gondviselés -, kell hogy vezessen valahová(!), de hogy hova(?) is, nos az még nem lett nyilvánvalóvá. János apostol (a szeretett tanítvány) szeretetből az igazságot vallja meg: fogalmunk sincs arról, hogy mivé leszünk! Fogalmaink ugyan vannak arra, hogy körbedadogjuk az Isten valóságát, de elképzelni az Elképzelhetetlent (s Istenben benne van az Ő országa is) -nos, ez meghaladja időbe és térbe, azaz testbe-zárt képességeinket.

Vannak persze olyanok is a JóIsten ege alatt - nem is kevesen(!) -, akik úgy beszélnek itt ebben a földi létben az "odaátról", mintha már jártak volna ott, de ez a görcsös bizonyosság inkább elszomorító a gondolkodó ember számára, mintsem építő, arról nem is szólva, hogy nem sok köze van a Krisztus-követéshez, aminek fönntről kapott kegyelmi alapja a szelídség és a szeretet józansága. Helyesebb és nyugalmat hozóbb ugyanis őszintén megvallani, hogy bizony nem tudjuk (ezt sem tudjuk, legfeljebb csak sejtjük) mintsem eszelősen kapaszkodni giccsesre kerekített emberi elképzelésekbe. Tény, hogy vannak (főleg személyiségükben éretlen fiatalok), akiket ennek a "szépsége" bűvöl el, a szeretet józansága azonban egészen mást láttat. Míg az élet realitását nélkülözni vágyók itt a földi létben kívánják a mennyei örömöket begyűjteni - erről szól ugyanis rajongó életük -, addig János tanítványi bölcsessége (nemkülönben Saul-Pálé is!) arra figyelmeztet, hogy színről-színre látás teljességét odát kapjuk meg, nem pedig idelenn.

Bármennyire is szeretnénk olyanok lenni, mint Isten - a kígyó kísértő szava visszhangzik lelkünkben: "Eritis sicut Deus!" -, még odát is csak hasonlóvá leszünk, mint Ő, de nem leszünk még ott sem, se félistenek, sem kisistenek... Hasonlatosságunk elsősorban abban nyilvánul(hat) meg, hogy "ott és akkor" (végre!) érdek nélkül tudunk majd szeretni, mindent mindenekben.

Ősz van, s a hideg szelek - ahogyan tavaly is meg tavaly előtt is tették - ha nem öltözünk fel rendesen, be-befújnak pulóverünk, kabátkánk alá.. a még Nyárban maradni akaró énünk ugyanis nehezen érti meg, fogadja el, hogy az elmúlás idejébe értünk. A fák jól tudják, hogy a sárguló falevelek soha nem a Tél követségében járnak, hanem a tavaszi megújuláséban; nekünk pedig meg kellene már értenünk végre, hogy az út vége nem az elmúlás tragédiája, hanem a feltámadás istenes kezdete...

Hit...

A mai nap imádsága:
URam! Add nekem szereteted erejét, hogy ne kelljen hitemmel foglalkoznom, hanem élhessek isteni akaratod szerint, egyszerűen, szabadságban, felelősséggel, az élet minden területén kegyelmedet hirdetve! Ámen

   

Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.
2 Kor 3,6

"Megfelelő embert a megfelelő helyre!" - mondogatják - egyetértve azzal a megtapasztalt igazsággal, hogy nem mindenkinek kell ugyanazt csinálni az életben. Károli Gáspár és fordító brigádja olyan szépen fordították ezeket a pálapostoli sorokat, amikor az alkalmasságot "alkalmatos voltunk"-ként magyarítják... Az nem kérdés, hogy életrevalóságunkat, alkalmatosságunkat erre a földi létre az Istentől kaptuk, az igazi nagy kérdés már "csak" az, hogy mire is?

Mi protestánsok azt valljuk, hogy nincs szükség közvetítőre, azaz papra, aki mintegy "közbenjár" Isten és az ember között, mert mindenki a maga papja, vagyis tud magáért könyörögni, közbenjárni. Az ábrahámita vallásban a megigazuláshoz szükség volt, a közbenjáró főpapra, de az új szövetség egyik lényege, hogy a "közbenjáró" mindenki számára: a Krisztus. Ezt a magunkért közbenjárást - a Krisztus által - nevezzük egyetemes papságnak, ami természetesen nem azt jelenti, hogy mindenkinek civilben teológiai professzor, s kívülről kell fújnia a Szentírást, hanem azt, hogy az Isten-ügy mindnekinek a személyes ügye. A hit ugyanis nem közügy, hanem magán-ügy, de az abból fakadó cselekedetek, az erkölcs, a morál, az már igen. Sajnos sok félrefejlődött újprotestáns gyülekezetben/egyházacskában hiszik azt, hogy mindenki "értheti" a Bibliát, ha kellően nagy a hite hozzá, de attól, hogy valaki egész lényével rajong a gyógyításért, a szívsebészetért meg különösen, csupán lankadatlan lelkesedéséért még nem engedik műtősztalhoz... Ez azt jelenti tehát, hogy más dolog hinni az Istent, s megint más tanítani a bibliaitörténetekben rögzített erkölcsi, s hitbéli igazságokat!

S ha valaki itt felszisszenne, mert úgy érzi, hogy a reformáció hetének vonzásában ilyet kijelenteni az mégiscsak merészség, az nézzen már kicsit körül az újprotestáns "hit-szakértők" által kreált irodalomban, s hamar kiderül, hogy az elmúlt jó másfélszáz esztendőben mekkora sületlenségeket hordtak össze, a teológiára hivatkozva, a JóIsten, Jézus Krisztus, s a Szent Szellem nevében! Csodálkozunk ezek után azon, hogy megmosolyogják a keresztény embert? Nem hitük, hanem butaságuk miatt teszik ezt, mert a sületlenségekre csak elnéző mosollyal vagy szomorúan lehet tekinteni.... A "valódi" hit ugyanis józan és szeretetteljes, s ezáltal erősíti meg az embert erkölcsiségében.

A Lélek valóban megelevenít, mert az Isten az Élet Istene, s aki ezt felismeri az beáll az Élet szolgálatába. Aki pedig nem tudja, még nem ismerte fel, hogy az Isten mindenben és mindenhol "ott van", hogy Ő a mozgató Ereje a Világmindenségnek, az lehet hogy "írástudó" ember, ismeri a betűket, tudja olvasni a Bibliát, de hogy nem érti az bizonyos... Ugye ismerősek számunkra azok a "szentírás-szakértők", akik magyarázataikkal gátlástalanul ítélkeznek olyasmi felett is, amiről azt sem tudják, hogy mi az? Kárhoztatják a pszichológiát, vagy éppen a földkerekség különféle gyógyító eljárásait, amik ugyan évezredek tapasztalásait hordozzák, de ezek a "tudós" - értsd: áltudós(!) -, Bibliára hivatkozó emberek egymondatos aroganciával söprönének le évezredes kultúrákat... Hol van az ilyen emberben az élet feltétlen tisztelete? Sehol! Az ilyen ember fanatikus, az ilyen ember aztán "szentül hiszi", hogy a hitetleneket megölni üdvös cselekedet... Tessék csak körülnézni a világban(!)-, de ennek a törvényeskedésnek már semmi köze nincs se hithez, se JóIstenhez, csak a politikához, s a tudatlansághoz...

Amikor egy civilizáció eljut arra a szintre, hogy mindent be-, és leszabályozni akar, s egyre csak vastagodik a törvénykönyve - akkor az a civilizáció nagyon nagy veszélybe került, az már a meghasonlás, a pusztulás kezdete... Az Élet ugyanis attól élet, hogy a legmagasabb isteni algoritmussal, mégis a legegyszerűbben, s a leghatásosabban létezik, s mint a mezők füve közt szerényen megbúvó lilioma, mely pompázatosan hirdeti a Teremtő ÚRIstent... észrevenni a szépségét viszont csak az tudja, aki alázattal letérdel hozzá...

Kapcsolataink...

A mai nap imádsága:
Uram! Segíts, hogy életemben tükröződjék a Te szereteted! Ámen



Farizeusok is mentek hozzá, és megkérdezték tőle, hogy szabad-e a férfinak elbocsátania a feleségét: ezzel kísértették Jézust... Ő így válaszolt: "Szívetek keménysége miatt írta Mózes ezt a parancsolatot (ti. válólevél adásának lehetőségét), mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. Ezért elhagyja az ember apját és anyját, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza."
Jób 3,1

A prédikátor is írja, a fel nem fogható nagy titkok egyike: az ifjú és leány útja egymással. Korunkban a szerelem csodája gyorsan tovaszálló hangulati elemmé silányult, s szinte az a normális, hogy egy párkapcsolatban az örömöt gyorsan váltja az üröm. Közhely a válások magas száma, elrontott házasságokkal nem csak a TV-ben és pletykalapokban találkozhatunk túlcsordulásig, közvetlen közelünkben is akad elég. Pellengérre állítani a világi házasságokat mégsem lenne etikus, söprögessünk a magunk háza tájékán... De miért is van az, hogy a szépen induló, komoly elhatározással, templomban kötött, Isten előtt kimondott esküvel is megerősített házasságok megromlanak, s válással végződnek? Nem gondolták volna komolyan a kimondott igent?

Az okok nem az elhatározás őszinteségében, nem hitük nagyságában és nem is a megváltzott körülményekben keresendők. Az ok igen összetett, bár van rá egyszerű szó: emberség. Mert emberségem milyensége a döntő, nemcsak a párkapcsolatban, de minden más emberi viszonyomban is, legyen az baráti vagy éppen munkahelyi. Ha "ember"-telen vagyok - akár csak magammal is -, ennek következményeit hamar érzik a többiek is. A mai világ azért ilyen embertelen, mert eltávolodott Istentől. Vallásosságot ugyan gyakorol az emberiség 80%-a, de a rituálé, a parancsolatok és törvények, az bármennyire is ősi, de megüresedett tradíciók nem egyenlőek az Élet Istenének akaratával! Már az Ószövetségben is olvashatjuk: "Nem véresáldozatot, irgalmasságot akarok!" - mondja az ÚR. Irgalmas pedig csak az tud lenni, aki nem csak mondja elméleteit a szeretetről, de éli is azt. Megélni a naponként az önkéntes áldozatot a másikért, a feleségemért, a gyermekeimért, a tágabb családért, s felebarátaimért csakis akkor vagyok képes, ha emberséges vagyok. Emberséges, azaz istenes, hiszen emberségem az istenképűségemből fakad. Ezért ha felbomlik a legbensőségesebb kapcsolat férfi és nő között, akkor a fájdalomak legnagyobbika nem az, hogy valamit összetörtünk, elrontottunk, esetleg ezzel vége is van életünk egy szép szakaszának, hanem az, hogy emberségünkben csődöt mondtunk. Sajnos nem voltunk eléggé emberek, valamiért nem tudtunk megmaradni embernek, s ez bizony eléggé fájdalmas érzés.

A régi zsidó bölcselet azt tartja, hogy a férfi, nő nélkül nem ember. A még régebbi ősi magyar nyelv, mely visszanyúlik a szkíta és sumér világba is ugyanezt mondja, csak elsiklunk fölötte: fele-ség. Életem másik "fele" ő, akivel olyan szorosan egy vagyok "házas", hogy azt szétbontani nem is lehet, mert akkor az egy-ség odavész... Márpedig azért adatott a mindenkori Ádámnak az ő Évája, menny-asszonya, fele-sége, hogy, fel-emelje Ádámot (Ádám=ember, föld porából való) az Istenhez. Nem megistenülésről, hanem meg-emberesedésről van szó... "Alkossunk embert a képmásunkra!" Azaz együtt "faragjunk" emberséges embert a másikból... Olyan nagyívű feladat ez, amelyhez feltétlenül szükséges a szeretetközösség, amiből nem lehet kizárni az Istent. Ha mégis kívül reked az Isten, akkor pontosan az egység garanciája vész el, s történik meg az a nyomorúság, amit párkapcsolati krízisnek nevezünk...

Kegyelem...

A mai nap imádsága:
Uram! Bocsásd meg nekem oktalanságomat, hogy nem éltem kegyelmeddel, s elmulasztottam fogadni mindazt a jót, amit Te készítettél számomra! Kérlek adj nekem új lehetőségeket, s a lehetőséghez mindig bölcs szívet is, jó döntéseket hozzak! Ámen

Mi pedig valamennyien
az ő teljességéből kaptunk
kegyelmet kegyelemre.
Jn 1,16



            Reményik Sándor:
            Kegyelem

        Először sírsz.
        Azután átkozódsz.
        Aztán imádkozol.
        Aztán megfeszíted
        Körömszakadtig maradék-erőd.
        Akarsz, egetostromló akarattal ?
        S a lehetetlenség konok falán
        Zúzod véresre koponyád.
        Azután elalélsz.
        S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
        Utoljára is tompa kábulattal,
        Szótalanul, gondolattalanul
        Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
        A bűn, a betegség, a nyomorúság,
        A mindennapi szörnyű szürkeség
        Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
        S akkor ? magától ? megnyílik az ég,
        Mely nem tárult ki átokra, imára,
        Erő, akarat, kétségbeesés,
        Bűnbánat ? hasztalanul ostromolták.

        Akkor megnyílik magától az ég,
        S egy pici csillag sétál szembe véled,
        S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
        Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

        Akkor ? magától ? szűnik a vihar,
        Akkor ? magától ? minden elcsitul,
        Akkor ? magától ? éled a remény.
        Álomfáidnak minden aranyágán
        Csak úgy magától ? friss gyümölcs terem.

        Ez a magától: ez a Kegyelem.

Szavaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Oly sok sebet ütöttek rajtam már a szavak, s könnyelmű kijelentéseimmel magam is okoztam horzsolásokat mások lelkén. Bocsásd meg türelmetlenségemet és szeretetlenségemet, és segíts eljutnom abba az állapotba, hogy szavaimnak ura legyek, s azokat úgy és arra használjam, amire Te azokat szántad. Köszönöm Neked Igéd mindennapos biztatásait, kérlek áraszd rám, s szeretteimre ezután is gondviselő kegyelmedet! Ámen.

   

Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt. De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged."
Mt 12,34b-37

Nemcsak Mózes, mi magunk is szabadkoztunk már: nem vagyunk a szavak emberei... Talán néhányszor már fel is róttuk szeretteinknek, közvetlen közelünkben élő embertársainknak, hogy "ezek bizony csak szavak" - mostmár valami "konkrétumot" is várunk... Naponta használjuk szót - s milyen tragédia, ha valaki már senkivel nem tud beszélni (talán saját kutyájával se) -, de többnyire mégsem vagyunk tisztában azok erejével. Nem tudatosul bennünk, hogy szavaink simogatások, testünkbe zárt lelkünk láthatatlan köldökzsinórja az Isten felé, s az egyetlen út melyen keresztül épülhet az egység embertársainkkal.

Sokszor kellemetlen helyzetbe is kerültünk, mert ami a szívünkkön volt, azt a szánk kimondta. Nos, az ember ilyennek teremtetett, nem tudja elviselni a hazugságot. Igazságszeretete munkálja szabadságát, mert szabadság nélkül nincs, nem lehet meg az emberi élet méltósága. Pártállami gondolatrendőrségek mindenkori feladata volt, de a csúcstechnológiás megfigyelő-rendszerekkel felszerelt titkosszolgálatok ma is keresik-kutatják a másképpen gondolkodókat, mert minden hatalmat birtokló/bitorló tudja, hogy szavak a cselekvő akarat előfutárai.

A szerelmesek - akik leginkább keresik az egységet - érzik legjobban, hogy szavaik simogatások... A "szép szó szerelmesei" pedig lelkük nyugalmát találják meg egy-egy jó könyv elolvasásában. Szavakkal csillagokba röpíthetjük a másik ember lelkét, de ugyanakkor kegyetlenül megkeseríthetjük az életét. A szavak erejével különösen is tisztában van a politika, s az őket kiszolgáló, "tájékoztatást" nyújtó média pedig nagyhatalommá nőtte ki magát az utolsó száz évben. Ha haszontalan szavainkról számot kell adnunk az ítélet napján - Ezzel azért számoljunk! -, akkor bizony alig lesz valaki, aki bemehet a mennyek országának kapuján... Kívül maradnak az ígérgető politikusok, az agitációs-propagandista primitív-lelkű pártkatonák, a mindekori hatalomhoz dörgölődző szolgalelkű bértollnokok hatalmas tábora, de kívül maradnak azok a papok, lelkészek, prédikátorok is, akik igehirdetésükben nyájasan beszéltek arról, hogy hány liter víz folyt ki a lurdi forrásból, csillogó humanista gondolataikkal ámulatba ejtették a szószék alatt ülőket vagy éppen törvényeskedő, szektás magyarázataikkal vallásos neurózisba kergettek milliókat...

Ki menekülhet akkor meg? Csakis az, aki már itt felismeri a szó Isten-adta evangéliumi erejét, s azt nem mások kihasználására, hanem (meg)segítésére használja. Aki tudja, ha szavait képes megzabolázni, akkor nemcsak testének, de egész életének urává is válik, s akkor úgy él, ahogyan azt az Isten is szeretné látni: Megbocsátó szeretetben, a szó hatalmával másokat és önmagát is építve... Hogyan? Igen egyszerűen: ha Isten megszólít minket, akkor mi igent mondunk...

A rövidebb utak mindig rövidlátók

"Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki." (1 Móz. 6:22)

A levágott út azt mondja, "Istenem, szerintem sokkal gyorsabban elérhetem a célomat a saját utamon, mint a tiéden".

Míg kergeted az álmaidat az elkövetkező esztendőkben, találkozni fogsz kelepcékkel. Az egyik ilyen a kísértés arra, hogy levágj utakat.

Az ilyen rövidítések arra kísértenek, hogy a célod felé futva vágd le a sarkokat, de aztán végül mindig csak eltérítenek a célodtól. Ezek lehetnek erkölcsi-, lelki-, anyagi útlevágások vagy akár kapcsolati rövidítések - elkezded lefölözni a kapcsolataidat, csak a jó részeit élvezni.

A rövidebb utak mindig rövidlátók. Eltérítenek attól a céltól, ahová menned kéne, és visszatartanak attól, hogy megtedd, amit Isten akar, hogy tegyél az életedben.

Ha Noé életét nézzük, látjuk, hogy ő nem próbálta meg levágni a sarkokat. "Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki."

A kísértés, hogy levágjuk az utat, megtalálható a Bibliában is:
Jézust megkísértette az ördög, hogy vágja le az utat. Az ördög azt mondta Jézusnak, hogy ugorjon le a templom tetejéről, és, mikor az angyalok elkapják, az mindenkinek bizonyítja majd, hogy ő Isten Fia, és mind dicsőítik majd. De Jézus követte Isten tervét. Jézusnak a kereszten kellett meghalnia, nem úgy, hogy leugrik egy templom tetejéről. Isten terve az volt, hogy Jézus a szenvedés által dicsőüljön meg, nem hencegéssel.

Mikor látsz egy rövidebb utat, az általában egy kísértés, hogy levágd a sarkot anyagilag vagy erkölcsileg - csak egy kicsit egyszerűsíts az úton. De ezzel azt is azt mondod, "Istenem, szerintem sokkal gyorsabban elérhetem a célomat a saját utamon, mint a tiéden".

Sára kapott egy ígéretet Istentől, hogy gyermeke lesz, de mire 80 éves lett, eldöntötte, hogy lerövidíti az utat. Azt mondta Ábrahámnak, hogy ejtse teherbe a szolgálólányt. "Az a mi gyermekünk lesz." De Isten terve egyátalán nem ez volt. Ő adott Sárának egy saját gyermeket, és az, hogy Sára levágta az utat, generációkon átívelő problémákat eredményezett. A rövidebb utak mindig rövidlátók.

Noé mondhatta volna, "Uram, tényleg szükségünk van ezekre az állatokra? Miért nem hagyjuk itt a fajok felét? A Sierra Club sose tudja meg, a Green Peace sincs itt. Amiket itt hagyunk, hívhatjuk kihalt állatoknak."

De a Biblia mondja, "Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki." Hogy elérd az álmokat, amelyeket Isten adott neked, ahhoz pontosan úgy kell tenned a dolgokat, ahogy Isten mondja, hogy tedd.

Jellemben növekedjünk, ne teljesítményben

" Örülhetünk, amikor problémákkal és próbákkal találjuk szembe magunkat, mert tudjuk, hogy ezek jók számunkra - segítenek nekünk abban, hogy megtanuljunk kitartónak lenni. A kitartás pedig fejleszti a jellem erejét bennünk, a jellem pedig erősíti a megváltásban való magabiztos reménységet." (Róma 5:3-4 NLT fordítás)

Nem viszed a munkádat a mennybe. Nem viszel aranyórát vagy munkáért kapott elismerést sem.Te magad jutsz oda, ezért a jellemed építésére törekedj, hiszen az Úr arra kíváncsi, hogy kivé leszel, és nem arra, hogy mit csinálsz.

Nézd meg újra a mai igeverset, mert sok embernek hamis elképzelése van a kísértésről. Azt gondolják, hogy ha keresztények lesznek, akkor nem érheti őket semmi kísértés.

Fontos felismerni, hogy kísértésekkel mindig találkozni fogunk, sőt, minél közelebb kerülsz Istenhez, annál nagyobb ellenség vagy a Sátán számára, és annál jobban próbál kísérteni téged. A jó hír viszont az, hogy Isten nagyobb erőt ad az ellenállásra.

Amikor kísértésnek vagy kitéve a munkádban - például, hogy undok, dühös, büszke vagy kapzsi legyél - akkor mindig emlékezz arra, hogy a kísértések nem csak arra lehetőségek, hogy jót tegyünk, hanem arra is, hogy növekedjen a jellemünk.

Például amikor egy munkatársad idegesít, talán azzal a kísértéssel kell szembenézned, hogy dühös legyél rá. De a Biblia azt mondja, hogy áldjuk azokat, akik minket átkoznak, és imádkozzunk azokért, akik minket megbántanak. Szóval ahelyett, hogy elveszítenéd a fejed, használd ki a lehetőséget arra, hogy dicsérd Istent.

Először is, a Sátán dühös lesz, hogy Istent dicséred. De minél többször dicséred Istent ilyen helyzetben, a Sátán annál kevésbé fogja használni ezt a dolgot mint kísértést az életedben.

Másodszor, azt veszed majd észre, hogy növekedni fogsz isteni jellemben, ahogy alkalmazod Isten Igéjét az életedre.

Beszéljünk róla:

* Milyen Bibliai verseket véstél a szívedbe, hogy ellenállj a kísértéseknek?
* Hogyan tudnál a munkádban az isteni jellem építésére törekedni ahelyett, hogy az eredményeket tartanád szem előtt?

Útmutató, ami segít döntened

"Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat" Zsolt.25:9

A Biblia szerint sok dolog van, amit meg kell tennünk, hogy vezetést kapjunk Istentől, de a legelső dolog ez: Be kell ismernem, hogy vezetésre van szükségem!

A juhok, természetüknél fogva, hajlamosak letérni az ösvényről. Ézsaiás próféta írja: "Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta" (Ézsaiás 53:6)

Legtöbbször nem akarjuk követni se Istent, se bárki mást. A magunk útját akarjuk járni. Nem akarjuk beismerni, hogy útbaigazítás vagy vezetés kell.

Egy másik ismérve a juhoknak, hogy gyengén látnak. Nem látnak messzire előre. Ezért van szükségük pásztorra.

Isten alkotott úgy, hogy ne láthass a jövőbe, akármennyire is próbálkozol.

Miért tette ezt Isten?

Azért alkotott ilyennek, hogy tőle függj. A Példabeszédek 14:12-ben van: "Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet". Mindannyian hoztunk már olyan döntéseket, amik pillanatnyilag helyesnek tűntek, de később kiderült, hogy tévedtünk. Néhány ösvény zsákutcába vezet és eltévedünk. Ezért kell elismernünk, "Istenem, segítségre van szükségem!"