Céljaink...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy ne a magam hasznát keressem, hanem kegyelmed révén áldás lehessek mások számára! Ámen

   

Jézus mondja: "Aki pedig hallja tolem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát "
Mt 7,7-8

A világ (jelenleg!) legmagasabb épülete a Dubajban található: a Burj Khalifa torony - 828m! Maga az épület csúcstechnológiai bravúr, de egyben kiváló példáját is adja a 20-21. századi embernek. Úgy néz ki, hogy a Babilon óta semmit nem változott az ember, ugyanúgy törekszik fölfelé, a lehetetlen határait feszegetve. Az pedig önmagán túlmutató tény, hogy ezt a "vasbeton-szörnyeteget" homokra építették... mintha csak kísérteni akarnák az Istent. Bizonyára ez meg sem fordult a fejükben, s talán az sem, hogy az égbetörő nagy tervek megvalósítása helyett itt a földön kellene kitalálni valami olyan nagy dolgot, ami megoldást jelentene az emberiség mára felhalmozott csődrakására!

"Kitalálni a JóIstent nem kell." - tartja a népi szólás. Tény, hogy a szociális feszültségek - legyenek azok családon belüliek vagy jelentkezzenek össztársadalmi szinten - megoldására régóta van már megoldás, csak senki nem számol vele. S aki mégis gondol rá, azt reflexszerűen ultranaívnak bélyegzik...

Jézus Hegyi Beszédének végén arra tanítja hallgatóságát, hogy tegyék azt másokkal, amit szeretnének, hogy velük is megtegyenek mások. Azaz: csak akkor fog jó irányba fordulni a világ, ha mi magunk aktívan részt vállalunk a jó megvalósításában! Aki csak hallgatja a Mester beszédeit, de nem cselekszi, az hasonló a bolond emberhez, aki homokra építi házát. Nem fenyegetés ez Jézustól, sokkal inkább (ki)józanító tanács: Ember, vedd észre magad, ha mindenből csak elveszel, akkor hiány támad!

Jelen világunk súlyos nehézségei pontosan visszavezethetőek az emberi önzésre. Haszonelvűség, sikerorientáltság és teljesítménymámor - útjelzői ezek a modern ember magaválasztotta "keresztútjának". Aki beleszédül(t) az anyagvilágba, az a birtoklás veszélytelennek hitt örvényében kezdetben nem akar, s egy idő után már nem is tud másképpen cselekedni, egyszerűen csak sodródik a körülményekkel... Bizalmát egyre inkább abba veti, amit így is úgyis megemészt a moly, s a rozsda, ahelyett, hogy a (z ember)lét isteni titkát felfedezné a szeretetben megújuló életben.
Aki tehát jót tesz másokkal, az mindenekelőtt magával tesz jót, mert már itt a földön Isten közelében érezheti magát: Isten akarata az is, hogy már idelenn megízlelhetjük a mennyország örömét és a pokol kínjait... Talán azért, hogy könnyebben dönthessünk?

Értékeink...

A mai nap imádsága:

Uram! Óvd meg szívemet, s lelkemet a megcsaló érzésektől és gondolatoktól, s add, hogy Tőled kapott bölcsességgel tudjam vezetni életemet! Ámen


"Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak."
Lk 16,13

Talán nincs kétségbeejtőbb, mint a megosztott szív... Mégis hány olyan eset van, amikor félszívvel szeretnek feleséget, gyermeket, JóIstent! A szeretetből mindenki a teljeset kívánja, s nem akar osztozni senkivel és semmivel. Pedig hányszor megesik, hogy ha nem is "meleg-csalással" (azaz élő személlyel), de "hidegcsalással" (itt első helyeken állnak: munka, computeres információszerzés vagy szenvedélyek) megosztódik a szív! A félszív pedig félembert jelent. Ahhoz, hogy (ki)bírjuk a hétköznapok lélekszürkítő monotonitását, a terhek cipelését, ahhoz teljesen odaszánt szívre van szűkség. Ha csak a feleség törődik a gyermekek mindennapi gondjaival, ha csak az egyik szülő tartja fontosnak a vallásos nevelést (értsd: azt a legfinomabb, s legtisztább pedagógiát, mely a transzcendens érzékenységet ébreszti és növeli egy testileg-lelkileg kibontakozó emberben) -, akkor elkerülhetetlen, hogy idővel ne alakuljanak ki feszült helyzetek.

A magyar ősi lovas nemzet, s ennek megfelelően már jó régen megfogalmazta a fentiekben felvázolt problémakört: egy fenékkel két lovat megülni nem lehet... Nos, úgy néz ki, hogy korunk sikeremberkéinek - a média tanúsága szerint -, ez mégis sikerül. Sok embert megtéveszt az efféle hétköznapi, bulvársajtós "tényfeltárás"! Lám X-nek meg Z.-nek sikerült - mert ők bizony nagyon(!) akarták... Milyen szép is lenne, ha csak ezen múlna az eredmény, hogy ki mennyire akarja! Sajnos a siker nemcsak ezen múlik... Sokan akarják, eléggé nagyon - sőt mindenáron - és mégsem következik be a várva-várt siker, mert az élet egy meglehetősen többismeretlenes egyenlet/feladvány, ahogyan a régiek mondták: "Ember tervez - Isten végez." (Azt már csak zárójelben, kisbetűvel illik megjegyeznünk, hogy az ún. fényes sikerhez alapvetően fontos, hogy jó időben jó helyen legyen az emberfia - vagy éppen az apukája -, aki olykor nemcsak a diplomát "veszi meg" csemetéjének, de biztosítja a (vezér)igazgatói széket is vagy gurítja az ahhoz vezető úton a piros szőnyeget...)

A keresztény ember is ugyanúgy "akar", mint minden más ember, egyben mégis különbözik a többiektől: amit akar, azt nem akarja mindenáron! Világos értékrendje van, melyben a kívánt cél soha nem szentesítheti az eszközt, éppen ezért a kitűzött kívánalomért soha nem gázol át embereken, nem áldozza fel a családját, s nem válik számára másodlagossá a hit, a barátság, nemkülönben a szerelem... A hívő ember nagyon jól tudja, hogy az élethez szükség van anyagiakra, de nem az anyagiakban való folyamatos előrejutása a biztosítéka a boldogságának! A boldogságnak ugyanis csak egy része az anyagi biztonság! A kevésen is lehet hű az ember, sőt megelégedett is -, s a legfontosabbak mindig azok az értékek, melyeket pénzen soha nem lehet megvenni...

A Mester világosan beszél: két úrnak szolgálni nem lehet... Aki mégis ezt akarja, mégis ezt próbálja meg, annak szíve idővel kettétörik, lelke szétszakad, s az is csak idő kérdése, mikor hasad ketté élete, olykor ezzel együtt még az egészsége is...

Felelősség...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem erőt, kitartást felelősségem hordozására, hogy Általad áldás lehessek mások számára! Ámen

   

Emberfia! Őrállóvá tettelek téged
... figyelmeztesd őket az én nevemben!
Ez 3,17a+c

Beleszólni a másik életébe?... Régen a megmaradás biztosítéka volt a közösségekben az egymásra (oda)figyelés, manapság - úgy hiszik sokan - a(z agyon)hallgatás garantál(hat)ja a túlélést. Egy bizonyos: a modern ember elveszítette ebbéli őrállói bátorságát, mely nem más, mint emberbaráti felelőssége a jövőért, s emberségébe kódolt feladata a közösség erősítésére - a mában. Vannak persze kivételek, akik 'szembe úsznak az árral', felébred bennük a közösségi szellem, s oda-odaszólnak a buszon idétlenkedő-hangoskodó tinédzsereknek, ha a csoport létszáma és szubkultúrájuk erre lehetőséget ad...

Aztán vannak fizetett és önjelölt megmondóemberek is - pártok százlaja alatt és párton kívül egyaránt -, akik "megmondják a tutit", de általuk nem épül a közösség, hiszen őket nem a közösségi célok mozgatják, ők jó pénzért/hírnévért valamilyen egyéni érdek szolgálatában állnak/ill. fekszenek.

Igénk arról az őrállóról beszél, akit Isten helyezett az adott posztra, hogy figyelmeztesse a mindenkori közösséget az elhajlásokra. Aki ugyanis próféta, azaz látó - ahogyan régen a prófétákat hívták -, az Isten kegyelméből egy kicsit elő(bb)re látja a jövőt. A próféciák - hányszor megtapasztaltuk már(!) -, igazi értelemben véve nem is prófécia, az effajta jövőbelátás többnyire csak következmény-látás. Aki ugyanis reálisan látja a jelent, az reálisan látja, a közeljövőt is. Aki nem hajlandó tudomásul venni a jelen valóságát, annak jövőképe is homályos, irreális! Számos ilyen 'prófétát' látott már a világ, s akadnak ma is hozzájuk hasonlók, akik csak "papolnak" a szószéken vagy aluljárókban - végképp belegabalyodva a maguk irreális világlátásába. Aki józanul tekint rájuk, hamar felismeri őket, hiszen ők nem Isten kegyelmi erejét közvetítik szavaikon keresztül, hanem azokkal lelkileg erőtlenné teszik az embereket.

Az igazi - bibliai értelemben véve(!) - őrálló nem véleményt, ideológiát, dogmatikát hirdet, hanem Isten akarata szerinti élhető életet! Az ilyen életforma kedves mindenki számára, hiszen nemcsak azt az építő életformát közvetíti, mely Istent nem zárja ki a hétköznapokból, s nem zárja be vasárnapi istentiszteletek templompados egyórácskájába sem, de szelíden figyelmeztet az emberlét törékenységére, s nemkülönben arra is, hogy a Szentlélek meghívó kegyelmére alapozott összefogás, kooperáció nélkül nincs távlata, növekedése az egyénnek sem.

Küldetés...

A mai nap imádsága:

URam! URam, kihívtál a világból, hogy aztán visszaküldj a világba... Add, hogy elhívásod öröme ne fogyatkozzék meg bennem, s hogy a rám bízott feladataimat hűséggel el tudjam végezni! Ámen

    

...és kiküldte őket kettesével... és meghagyta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen vándorboton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben; saru viszont legyen rajtuk, de ne öltsenek magukra két ruhát.

Lk 11,33-34

Pap, lelkész, lelkipásztor, prédikátor... különös, csodabogár emberek - a Mester mai tanítványai. Az is közös bennük, hogy missziói feladatukat (az evangélium hirdetése) egyedül végzik. Jézus URunk tanítványait kettesével küldi, s bizonnyal nem kommunikációtechnikai megfontolásból: kettő hamarabb győzi meg az egyet, vagy esetleg, amit az egyik elfelejt mondani, a másiknak majd eszébe jut.

Jézus tanítványai küldetést töltöttek be, ma erre azt mondjuk: egyházi munkát végzünk. A nehézség itt abban rejlik, hogy az elvégzett munka sikere nehezen, illetve csak jóval később mérhető le, hiszen: "Más a vető, s más az arató". Mivel az embert nagyon tudja motiválni az eredmény, ezért különösen fontos, hogy az elvégzett feladatnak tapasztalható látszata legyen. Sok egyházi ember keseredik el, fásul meg szolgálatában, mert nem látja munkája közvetlen eredményét. Nem csoda, ha emiatt idővel alábbhagy benne a "missziói lelkület", s már nem tud úgy lelkesedni, s lelkesíteni, mint ifjúkorában.

Jézus szavai mindig útmutatást adnak. Kettesével küldi ki tanítványait, hiszen azt mondja: "Menjetek!" Az Isten országának építése ugyanis ilyen, csak közösségben lehet végezni! Protestáns hagyományunk - milyen jó, hogy Luther családos ember lett(!) -, hogy gyülekezeteink nemcsak papot, de évszázadokon keresztül papnét is igényeltek, sőt papcsaládot. Mégha voltak is kisebb-nagyobb problémák, amit szólásunk így örökített meg: "Papfi - gazfi!", azaz úgy gondolták, a papgyerek az mégis más megítélés alá esik, s neki lehet csinálni azt, amit másnak nem. Ma ezt úgy mondanánk, ahogyan Gyurta Dani is önreflexiójában megemlítette: "Nem tudtam kezelni a népszerűséget."

A vándorbot azt jelzi, hogy folyamatos küldetésben vagyunk, a tarisznya hiánya pedig az egzisztenciális biztonság másodlagosságát. Isten az, aki gondoskodik a küldetésben lévőről! Ma a lelkészek igyekeznek "több lábon állni", hiszen egzisztenciális stratégia nélkül, családjuk megszenvedheti a szolgálatot. Sok lelkész, lelkipásztor a jézusi küldetés hamis értelmezése miatt feláldozza családját is a szolgálat oltárán, elfelejtve azt, hogy örömmel szolgálni csak önkéntesen lehet. Azaz: a papcsaládnak ugyan együtt kell(ene) szolgálni, de ez csak akkor működik jól, ha a családtagok nem a papot (a fukcionáriust) látják, hanem szerető házastársat, s családapát/családanyát, akivel együtt jó az egyházban, a közösségért szolgálni...

A saru megléte azt jeleniti: Ne legyetek "mezítlábasok"! A méltóságteljes evangéliumhirdetéshez szükséges az emberléptékűség. A saru megvéd az út viszonttagságaitól, hiszen életutunk olykor göröngyös vagy szúrós tövisekkel teli vidéken át vezet. Isten védelmünket nemcsak gondviselésében garantálja, sok mindent magunknak kell megoldani - ezért is kaptuk Tőle az értelmet, s a bölcs szívet. S ha szolgálatunkban mellettünk áll valaki, akkor - több szem, többet lát(!) -, hamarabb rádöbbenhetünk hibáinkra, s hatásosabban végezhetjük a ránk bízott munkát...

Teljességért...

A mai nap imádsága:
Uram! Szeress, hogy szerethessek! Ámen.

"Ha valaki szomjazik, jöjjön hozám, és igyék. Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.". Jn 7,37b-38

Végső magyarázat és kezdő ok: a szeretet. A megromlott világban magyarázni kell, hogy milyen a szeretet... pl. önfeláldozó szeretet... miért a szeretetben nincs benne az önfeláldozás készsége?

Nehéz egy olyan világban, amely mindent viszonylagossá tesz, magyarázni azt, amit nem magyarázni, hanem tisztán élni kell. Nincs minősített szeretet, szerelem. Ha minősíthető, akkor csakis azért mert nem teljes. Ha minősíthető a keresztény élet, akkor az nem krisztusi, ha minősíthető a hit, akkor az rész szerinti. Ha minősítjük az igazságot (féligazság) akkor a másik fele hazugság, vagyis az egész hamisság és semmi köze az igazsághoz...

Mi tehát az igazság? A kérdés nem jó, inkább így kell hangoznia: Ki az igazság? Az Isten. Életem létrehívója, megtartója, s ítélője. Ha Istent szeretem (teljességgel), akkor Ő is határtalanul szeret. Ez az evangélium, azaz jó hír. Aki meghallja a jó hírt, s szívébe fogadja, örömet talál a megromlott világban is.

A céljaid alapján készíts egy "nem teszem listát"

"Akik szellemileg érettek vagyunk, mind így kellene gondolkozzunk. De ha valamiben más lenne a véleményetek, Isten majd azt is megmutatja nektek. Amit viszont már megértettünk, azt az igazságot követnünk is kell." (Filippi 3:15-16.)

Mi lenne, ha Isten napjaink Michelangelojának teremtett volna téged, de te olyan dolgokkal - jó dolgokkal - vagy elfoglalva, amik miatt soha nem kerülsz a festés és szobrászkodás közelébe? Elhalasztanád a legjobbat, mert el vagy foglalva más jó dolgokkal.

Milyen csalódást okozna Istennek azt látni, hogy te is és minden ember áldott lehetett volna, ha az Isten által nekik adott személyiségre és célra koncentráltak volna!

Ma, ahelyett, hogy "tennivalók listát" készítenél, készíts egy "nem teszem listát" olyan dolgokról, amik nem illenek bele Isten életedet érintő tervébe, és minden erőddel fuss a cél felé, hogy elnyerd a jutalmat, amit Isten neked szánt! (Filippi 3:14.)

Beszéljünk róla:

Mit gondolsz, mi Istennek a te életedre vonatkozó elhívása?

Milyen módon formált téged Isten, hogy teljesíteni tudd az Ö általa neked szánt terveket?

Bízd az anyagiakat Isten gondviselésére

"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban." Fil 4,19


Mindenkinek vannak anyagi félelmei. Nem kell szegénynek lenned ahhoz, hogy aggódj a pénzért. Nem kell jólétben élned sem ahhoz, hogy anyagi félelmeid legyenek. Valójában úgy tűnik, minél többed van, annál többet kell fenntarts, biztosíts, védelmezz, aggódj stb.

Isten azonban adott számunkra egy garanciát anyagi dolgainkat illetően. A Filippi 4, 19-ben ez áll: „ Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban."

Ez a vers azonban annyira tömör! Szeretném, ha kiemelnénk néhány szót belőle.

Először azt mondja: „Isten fogja…”. Nem azt, hogy: „Isten talán betölti minden szükségünket” hanem azt, hogy: „Ő betölti”. Ez tény. Ő kockára teszi a jellemét és hírnevét amikor ezt állítja: „ Be fogom tölteni a szükségeteket”.

Aztán azt állítja: „Isten betölti minden…”. Nem azt mondja „ Betöltöm néhány szükségedet”. Ő azt mondja: mindent. Ez magába foglalja az autó fenntartását? A fogszabályzódat? A lakást? Igen. Minden szükségedet.

Nem azt mondja: „Betöltöm minden mohóságodat”. Különbség van a kívánság és a szükség között. Isten nem fog mindent megadni, amit szeretnél mivel ez halálra kényeztetne téged.

Azonban azt mondja: „Betöltöm minden szükségedet” az Ő bősége, gazdagsága szerint. Ez nem a te vagyonodon alapszik. Ez Isten tulajdonán alapszik és az Ő forrásai soha nem apadnak el.

Végül azt mondja:”… neked a Krisztus Jézusban.” Ez nem ígéret mindenki számára. Isten nem tett ígéretet azok számára, akik elutasítják az Ő Fiát. Ez csak a hívőknek szóló ígéret. Azt mondja:” Ha te az én egyik gyerekem vagy a családomból, megígérem, hogy minden szükségedet betöltöm.”

Mindezeket tudva hogyan van az, hogy mégis vannak anyagi szükségeid? Isten elbukott? Hazudott talán? Túlzásba esett? Nem. Minden egyes ígéret feltételhez vagy követelményhez kötött. Isten azt mondja: „Én megteszem az én részem, de te is tedd meg a te részed”.

Isten azt állítja, ha te megfelelsz a következő öt feltételnek akkor betölti az anyagi szükségeidet –

Ha segítséget kérek Tőle.
Ha megtanulok elégedettnek lenni.
Ha gyakorlom a hitből való adakozást.
Ha anyagi dolgaimban tisztességes vagyok.
Ha Rábízom életem minden területét – teljesen.

Élet egy összetört világban

„Az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik…” Róma 8,22

Semmi sem működik tökéletesen, mert a bűn mindent megrontott. Hogy ezt megláthassuk, egyszerűen csak körül kell néznünk a minket körülvevő fizikai világban. Természeti katasztrófák és deformitások mindenhol. Egy összetört bolygón élünk, ami nem tökéletes többé.

Mielőtt a bűn a világba jött volna, nem voltak földrengések, szökőárak, hurrikánok, hóviharok vagy egyéb szélsőséges időjárási jelenségek. A környezet tökéletes egyensúlyban volt.

De miután Ádám és Éva vétkezett, „a teremtett világ a hiábavalóságnak vettetett alá…” (Róma 8,20) Vagy ahogyan egy kortárs angol bibliafordítás (Contemporary English Version) mondja: „a teremtés összezavarodott…”. Mindenhol ez a zavar figyelhető meg a minket körülvevő természetben, az állatokban és az emberekben is.

Istennek soha nem állt szándékában, hogy az állatoknak és az embereknek hibái, deformitásai, vagy DNS mutációi legyenek. Most azonban mindannyian tapasztaljuk ezeket a genetikai problémákat valamilyen mértékben. Egyikünk teste sem működik tökéletesen.

Megfigyelhetjük továbbá az eredendő bűn hatásait más módon is: a fizikai hanyatlásban és pusztulásban. Mivel a halál a bűnnel jött a világba, ezért minden hanyatlik és végül elpusztul. Salamon, a legbölcsebb ember a világon így foglalta össze mindezt: „Senki sem irányíthatja a szelet, vagy állíthatja meg a saját halálát” (Prédikátor 8,8 NCV)

Azonban ez nem akadályoz meg bennünket a próbálkozásokban! Az emberek mindent megtesznek azért, hogy késleltessék ezt a hanyatlást különböző krémekkel, testápolókkal, Botox-al, vagy műtétekkel. Nem számít, hogy mivel próbálkozunk, mert „a mi fizikai testünk egyre öregebb és gyengébb lesz…” (2Korinthus 4,16 NCV). Ez elkerülhetetlen. Ez egy tudományos törvényszerűség. A termodinamika második törvénye kimondja, hogy minden alá van vetve a hanyatlásnak és pusztulásnak.

Igen, tudom, hogy nem ez a legfelemelőbb üzenet, amit most olvasol. Nem szükséges emlékeztetni az öregedésre és hanyatlásra. De van remény. Hálásak lehetünk Istennek, hogy nem hagy majd bennünket örökre ebben a tökéletlen világban.

Amikor szomorúsággal, bánattal, szenvedéssel, nehézségekkel, zsákutcákkal vagy éppen a csüggedéssel küzdesz, ezt mindig tartsd észben: Isten jobb helyet készített számunkra. Azt akarja, hogy örökké vele éljünk egy tökéletes mennyországban, ahol nem lesz több bánat és könny.

A Biblia ezt mondja: „A mi földi testünk, amely meghal és elhanyatlik, különbözik attól, amelyet akkor kapunk, amikor visszatérünk majd az életbe, mert az sosem pusztul majd el. A jelenlegi testünk megbetegedhet és meghalhat; de teljes dicsőségében tér majd vissza, amikor feltámadunk. Igen, ezek most gyenge, halandó testek; de amikor új életre kelünk, erővel telik majd meg.” (1Korinthus 15,42-43 Living Bible)

A vadlibák tanítása

„Nézzétek meg az égi madarakat!....” (Máté 6:26)

Jézus így beszélt az aggodalmaskodókhoz: „Ne aggódjatok életetekért… Nézzétek meg az égi madarakat!” Azt mondod: „Ugyan mit tanulhatnék abból, hogy egy csapat madarat bámulok?” Ha jártál valaha Pennsylvania államban tél elején, akkor láthattad, hogy az ég szó szerint elsötétül a kanadai vadludak sokaságától, ahogy elkezdenek összegyűlni délre tartó útjukhoz. A következő néhány napban figyeljük meg viselkedésüket, és tanuljunk belőle!
A vadludak csapatban repülnek, nem pedig egyedül, véletlenszerű alakzatban, mert egy lúd egyedül sohasem jutna el akkora távolságra. Isten úgy tervezte őket, hogy jellegzetes V alakban repüljenek. Amikor egy-egy madár suhint egyet a szárnyával, azzal felhajtóerőt képez az őt követő madár számára, megkönnyítve ezzel annak repülését. V alakban az egész csapat 71 %-kal hosszabb utat tud megtenni, mintha az egyes madarak egyedül repülnének. Így még a legfiatalabb, a leggyengébb és a legöregebb vadlúd is meg tudja tenni az utat. Együtt el tudják érni, amit egyedül sohasem tudnának. Íme, a tanulság: Amikor a Biblia azt mondja: „Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást…” (Zsidók 10:25), ez azt jelenti: „Maradjatok az alakzatban, és élvezzétek a felhajtóerőt, amit a közösség biztosít”. Nem arra hívott el Isten, hogy szólóban repülj. „Nem mondhatja a szem a kéznek: »Nincs rád szükségem«, vagy a fej a lábaknak: »Nincs rátok szükségem«!” (1Korinthus 12:21). Időnként előfordul, hogy egy lúd kiesik az alakzatból, ilyenkor hamarosan kimerül, veszít a magasságából, végül fáradtan visszatér a csapathoz. „Nézzétek meg az égi madarakat”, és tanuljatok!



Minden V alakzatban van egy vezérlúd, aki vezeti a többieket, és diktálja a tempót. Nehéz hivatal ez, mert a vezérlúd az, akit először ér a szembeszél, aki először szembesül a változó időjárási viszonyokkal, elsőként érzi az esőt az arcán, a havat a szemében és a jeget a szárnyán. Ő az, aki a csapatot a cél felé vezeti, bármi történjen is. Ez időnként nehéz, kimerítő és magányos feladat, mert előtte nincs senki, aki felhajtóerőt képezne számára. Az egész csapat az ő kitartásától és céltudatosságától függ; számítanak rá, hogy biztonságban eljuttatja őket a célba.
Minden gyülekezetnek megvan a maga vezérlúdja: a lelkipásztor. Minden szolgáló csoportnak megvan a maga vezérlúdja: a fiataloknak, a pénzügyek kezelőinek, az evangélizációnak, a jótékonysági szolgálatoknak és így tovább. Ők vezetnek, ők diktálják a sebességet, ők mutatnak irányt azoknak, akik követik őket. Két gyakori szerep van egy gyülekezetben: a nem eléggé foglalkoztatott és a túl sokat magára vállaló. A vezető szolgálatban lévők az utóbbiak, ezért előfordul, hogy hamar kiégnek. Amikor a vezérlúd érzi, hogy fárad, és közel van a kimerültséghez, hátra repül, és egy másik foglalja el a helyét a V csúcsán, a csere zökkenőmentes. A csapat életét az tartja fenn, hogy kitartanak egymás mellett. Erre gondolt Pál, amikor ezt írta: „Az egész test … egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben” (Efézus 4:16). Ne elégedj meg azzal, hogy csak fogyasztó vagy, légy termelő! Egy nagyszerű gyülekezet nem a fizetett alkalmazottak miatt lesz sikeres, hanem az önkéntesektől, akik hajlandók beállni a sorba, amikor szükség van rájuk.



A vadludak világában az idősek, a nagyon fiatalok és a betegek az alakzat hátsó, védett részén kapnak helyet. Ez nem azt jelenti, hogy elszigetelik őket a többiektől, vagy leértékelik őket, nem tekintik őket hasznavehetetlennek; sőt, valójában létfontosságú szerepük van. Ők lesznek a gágogó szakasz, biztató hangjuk bátorítja a vezetőket. Az elkerülhetetlen rossz időjárás veszélyezteti a küldetést. A továbbhaladás egyre nehezebb, még az erősek is nagyon küszködnek. Ekkor az alakzat végéről felhangzik egy magányos gágogás, mely elindítja a ludak kórusát, mellyel a vezérludat bátorítják. Pál így értette ezt: „Bátorítsátok tehát egymást, és építse egyik a másikat…” (1Thesszalonika 5:11 NIV). Tudta, hogy szükségünk van egy „gágogó szakaszra”, akik lelkesítő szavakkal és imádsággal támogatnak minket. Szükségünk van azokra, akik ezt mondják: „Itt vagyunk mögötted. Fedezünk.” „Ti pedig, testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe” (2Thesszalonika 3:13). Krisztus sok szolgája kelt már át élete legmélyebb völgyén bátorító imaszárnyon, melyet egy vén, sebhelyes arcú, harcedzett, tépett tollú, csaknem megkopasztott gágogó vadlúd adott; az, aki túl makacs volt ahhoz, hogy hagyja, hogy bármelyik testvére feladja az ő őrszolgálata közben! Időnként előfordul, hogy valamelyik lúd panaszkodni kezd fülsértően hangos és idegesítően hamis hangon. Ilyenkor a gágogó szakasz perceken belül közbelép, elhallgattatja a zúgolódót, helyreállítja a rendet és az egységet. A gyülekezet problémája nem az, hogy túl sok ember beszél negatívan, hanem az, hogy túl kevés beszél pozitívan! Ha valaki azt kiáltja: „vereség” – gágogd vissza: „győzelem”! Ha azt kiáltják: „félelem”, gágogd vissza: „hit”! Már néhány bátorító szó is képes elvenni a panaszok viharának erejét. Tehát csatlakozz a gágogó szakaszhoz, hogy téged is úgy ismerjenek, mint Barnabást, akinek a neve azt jelenti: „Biztatás fia” (ApCsel 4:36 NIV).




A vadlibák kapcsolata addig tart, „míg a halál el nem választ". Ők ezt komolyan veszik. Teljesen elkötelezettek egymás felé. Amikor a korral járó gyengeség vagy más körülmények lehetetlenné teszik egy madár számára, hogy folytassa az utat, veszíteni kezd magasságából, és képtelen tartani az alakzatot, a csapat vigasztalást, táplálékot és védelmet nyújt neki. Két erős lúd lemarad az alakzatból, közreveszi a beteget, keresnek egy biztonságos helyet, ahol elegendő táplálék és víz van, és otthont nyújtanak a szükséget szenvedő madárnak. Addig maradnak gyámoltjukkal, amíg az erőre kap, vagy meghal, csak ezután csatlakoznak egy másik csapathoz. Számukra minden más háttérbe szorul, annak érdekében, hogy a másik madárról gondoskodjanak! Milyen csodálatos példája ez a krisztusi kapcsolatnak és az önfeláldozó szeretetnek. „...Isten szerkesztette így a testet egybe... hogy... kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi..." (1Korinthus 12:24-26). A mai kultúrában leértékeljük és a társadalom peremére szorítjuk azokat, akik szükséget szenvednek, sőt azokat is, akik már nem tudják úgy ellátni a feladatukat, mint régen. De Isten elvárja, hogy egyformán törődjünk mindenkivel, főleg a szenvedőkkel. Ha egy csapat madár képes rá, akkor bizonyos, hogy Isten családjának is meg kell tennie. „Nézzétek meg az égi madarakat!" - utasít Jézus. Ők képesek megtenni ezt egymásért, „...Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?" (Máté 6:26). Jézus két nagy parancsolatot (nem javaslatot) adott nekünk, az egyik ez: „...Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat..." (Márk 12:31). Ha elterjed rólunk a hír, hogy így szeretjük egymást, az emberek be fogják törni a templomunk kapuját, csak hogy bejuthassanak!




Az elkóborolt és elveszett ludakat mindig örömmel fogadják a csapatban. Ez nem valami zártkörű klub csak az előkelők számára. Azok a madarak, amelyek elszakadtak más csapatoktól az időjárás, baleset vagy gyengeség miatt, mind teljes jogú családtagokká lesznek. A csapat megváltoztatja terveit, átütemezi a célba érkezés idejét, vállal mindenféle kényelmetlenséget azért, hogy alkalmazkodjon bármely idegenhez, aki befogadást kér. Sok újonnan érkező piszkos, megtépázott és alultáplált. De soha nem utasítják el őket. Ugyanígy Isten egyháza sem különleges műalkotások múzeuma, hanem kórház azok számára, akiket az élet megsebzett, sőt még azoknak is, akik maguknak okozták a sebeket. Jézus azt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek" (Máté 11:28). „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell... és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor" (János 10:16). Krisztus legfontosabb feladatának tartja, hogy idegeneket toborozzon, megmentsen és befogadjon nyájába. Azt mondod: „De ők nem az én fajtámból valók; nem úgy néznek ki, mint én, nem úgy beszélnek, mint én, és az illatuk is más!" És akkor mi van? Sem testi, sem lelki testvéreinket nem mi választjuk meg, hanem Isten. Ha súrlódások vannak köztünk, az csak dörzspapírhoz hasonlóan segít lecsiszolni rólunk az egyenetlen részeket. Akarod látni, hogy milyen alapanyagból építi Isten az egyházát? Nagyon meg fogsz döbbenni! „...igazságtalanok... paráznák... bálványimádók... házasságtörők...fajtalanok...tolvajok... nyerészkedők... részegesek... rágalmazók... harácsolók... ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által” (1Korinthus 6:9-11). Bevettek minket a csapatba, ahol tisztára mostak, ahol megszentelődtünk, megigazulást nyertünk, és teljes jogú családtagnak tartanak!

Bulldogok és uszkárok

„Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jakab 4:8)

Egy történet szerint egy napon összevitázott egy bulldog és egy uszkár. A bulldog gúnyolta az uszkárt, gyenge kis vakarcsnak nevezte, aki semmire sem képes. Azt mondta: „Kihívlak egy versenyre. Nézzük meg, melyikünk képes gyorsabban kinyitni a ház hátsó ajtaját és bejutni!” A bulldog arra gondolt, hogy erős állkapcsával elfordítja az ajtógombot, az uszkár meg úgyis túl kicsi ahhoz, hogy egyáltalán elérje a hátsó ajtó gombját. De meglepetésére az uszkár ezt mondta: „Gyorsabban be tudok jutni a házba, mint te. Elfogadom a kihívást.” Ezután először a bulldog rohant a házának a hátsó ajtajához az uszkár szeme láttára, majd felugrott az ajtógombhoz. Megragadta a fogaival és a mancsaival, és megpróbálta elfordítani, de nem tudta elég erősen szorítani, így végül kimerülten feladta. Most az uszkár következett. Ő csupán azt tette, amit minden nap az utóbbi néhány évben. Odament az ajtóhoz, néhányszor megkaparta, majd türelmesen várt. Pár másodperc elteltével a gazdája nemcsak hogy kinyitotta az ajtót, de fel is vette őt a karjába, szeretetteljesen megsimogatta a fejét, és bevitte a házba. A különbség a kapcsolatban volt. Vannak köztünk bulldog-keresztények. Dörmögnek, morgolódnak, és megpróbálnak kedvében járni Istennek. Hagyj fel vele! Isten mindössze ennyit kér tőlünk: „Közeledjetek hozzám, és én közeledni fogok hozzátok!”

Hogyan győzd le az óriásodat?

„Az Úr kezében van a háború.” (1Sámuel 17:47)

Egyszer egy megfutamodással vádolt katonát vittek Nagy Sándor elé. Nagy Sándor azt kérdezte tőle: „Mi a neved?” A katona fejét meghajtva így felelt: „Sándor”. Nagy Sándor erre vállon ragadta, és azt mondta: „Katona, változtasd meg a viselkedésedet, vagy változtasd meg a neved!” Arra hívattál, hogy olyan életet élj, amely méltó Ahhoz, akinek a nevét viseled. Akár a függőség, a neheztelés, a félelem, a testi kívánság, a büszkeség, az irigység vagy a harag jelenti azt az óriást, amellyel szembenézel, valamit meg kell értened: 1) Nem te vagy az egyetlen. A kísértés, mely most próbára tesz téged, nem különbözik attól, amit már mások is megtapasztaltak. „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok” (1Korinthus 10:13 Károli). Góliát nem volt mindig óriás; addig etették és táplálták, míg azzá vált. A mi óriásaink általában kis bűnök, amelyek fölött átsiklunk vagy elnézzük őket, mígnem saját életre kelnek és visszajárnak kísérteni minket. 2) Egyedül nem vagy rá képes. Az óriásod mindig le fog győzni, amíg saját erődből próbálsz megküzdeni vele. Dávid azt mondta Góliátnak: „az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket” (1Sámuel 17:47). Isteni segítségre van szükséged ahhoz, hogy legyőzd a régi szokásokat, és új magatartást alakíts ki. Tehát jelentsd ki Pállal: „Krisztus… megerősít engem” (Filippi 4:13)! 3) Szembe kell szállnod az óriásoddal. A Biblia azt mondja: „Amikor a filiszteus nekikészült, és egyre közeledett Dávidhoz, Dávid is kifutott gyorsan a csatasorból a filiszteus elé” (1Sámuel 17:48). Ne fuss el, ne próbálj egyezkedni, ne köss kompromisszumot, és ne mentegetőzz! Kényszerítsd napvilágra az óriásodat, és ne engedd vissza az életedbe! Állíts fel határokat, és vállald a felelősséget! Tartsd távol magad a rossz társaságtól! És mindenek felett: ne az óriásod fényében nézz Istenre, hanem Isten fényében nézd az óriásodat!

MI A SZÜLŐ DOLGA?

„Fiai azonban nem az ő útján jártak…” (1Sámuel 8:3)

Időnként minden szülőt kétségbe ejtenek gyermeke döntései és tettei. „Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy rendesen felneveljem őket! Kudarcot vallottam szülőként?” A kudarc az élet velejárója – és a nevelés velejárója is – senki sem tökéletes benne. A szülők sokkal nagyobb bűntudatot vállalnak magukra, mint amennyit megérdemelnek. Figyelj meg néhány bibliai példát, ami úgy mutatja be a nevelést, amilyen az a való életben: Izsák mindössze 50 % sikert tudott elérni fiai, Ézsau és Jákób nevelésében. Áron számára Nádáb és Abihú teljes csőd volt. Mánóah fia, Sámson sem nyerte el a legjobb fiúnak járó díjat. Sámuel pedig, az elismert erkölcsi és lelki óriás végignézte, ahogy fiai elutasítják példáját és tanítását, megvesztegetést fogadnak el, és szégyenteljes életet élnek.  Ádám óta a gyermekek mind a saját fejük után mennek, és összetörik szüleik szívét. Mit tehet a szülő? 1) Fel kell ismerned, hogy nem te vagy a felelős gyermekeid döntéseiért. saját döntéseiket hozzák meg. Ha hibáztatod magad, azzal csak elcsüggedsz, és így nem tudsz olyan szülő lenni, amilyenre szükségük van. A Biblia azt mondja: „Az Úrtól jön a szabadulás!” (Jónás 2:10). Isten a megmentő és szabadító – nem te! 2) Imádkozz értük, és add őket Istennek! Az aggodalom és kudarcok megkeserítenek, ezért gyermekeid nem fogják élvezni a társaságodat, és te sem az övékét. Nem arra lettél tervezve, hogy ekkora terhet hordj; mennyei Atyád elbírja, és ő akarja hordani helyetted! (ld. 1Péter 5:7). 3) Ne feledd, hogy Isten jobban szereti őket, mint te! Ő egyetlen gyermekét adta, hogy megmentse a te gyermekeidet. ismeri szívüket, tudja, hogyan érheti el, ás hogyan fordíthatja vissza magához őket. Add hát át gyermekeidet neki!