Biztosítsd a sorsodat
“Mert csak emberként halhatott meg, és csak a halállal tudta legyőzni az ördög erejét, akié volt a halál ereje. Csak így tudott mindenkit szabaddá tenni, aki a haláltól való félelem miatt szolgaként élte az életét.” (Zsidók 2,14-15 NLT fordítás)
Az egyik dolog, amit Jézus tett, mikor a földre jött, az volt, hogy
elvette a halálfélelmet. Hogyan? Úgy, hogy meghalt a kereszten és
feltámadt, hogy megmutassa, hogy a halál után is van élet. A Biblia azt
mondja a Zsidók 2,14-15-ben: “Mert csak emberként halhatott meg, és
csak a halállal tudta legyőzni a sátán erejét, akié volt a halál ereje.
Csak így tudott mindenkit szabaddá tenni, aki a haláltól való félelem
miatt szolgaként élte az életét.” (NLT fordítás)
Isten meg akarja törni a haláltól való félelmet az életedben. Ahelyett, hogy a földön lévő szenvedésre néznél, Isten azt akarja, hogy nézz rá és a menny reménységére. És szeretné, ha segítenél azoknak, akik ugyanerre vágynak.

“Tehát nem nézünk a most látható problémákra, inkább rászegezzük a
tekintetünket azokra a dolgokra, amik nem láthatóak. Mert azok a
dolgok, amiket most látunk, hamar eltűnnek, de azok, amiket nem látunk,
örökké tartanak.” (2Korinthus 4,18)
Amikor valaki haldoklik, arra kell bátorítanod őt, hogy tegye, amit
Dávid tett: “A halál csapdát állított elém. De szorongásomban az Úrhoz
kiáltottam.” (Zsoltárok 18,5b-6a) Megtetted már valaha ezt? Nem
ajánlhatod fel másnak, amit még te sem kaptál meg. Ha nem fogadtad még
el a megváltást akkor kockáztatod az örök életedet.
Ha meghalnál ma, teljesen biztos lennél benne, hogy a mennybe mész?
Ha nem vagy biztos benne, vagy a válaszod nem, akkor ezt a kérdést most
azonnal rendezned kell, hogy biztos lehess benne, hogy van élet a halál
után, és be tudd mutatni barátaidnak a menny reménységét.
Imádkozz ma így: “Drága Istenem, Te Isten vagy, én nem. Elküldted
Jézust, hogy legyen a megváltóm, mert szükségem van a megváltásra.
Szükségem van arra, hogy megbocsásd azokat a dolgokat, amiket rosszul
tettem az életben. Szükségem van arra, hogy adj egy új kezdetet az
életemben. Szükségem van arra, hogy megmutasd a célomat. Egy
kapcsolatot akarok veled kezdeni. Kérlek, hogy gyere be az életembe.
Meg akarok tanulni bízni benned. Meg akarom tanulni, hogy szeresselek
téged. Meg akarom tanulni, hogy szeressek másokat, ahogyan te
szeretnéd, hogy tegyem. Tehát arra kérlek ma alázattal, őszintén és
nyíltan, hogy kérlek válts meg engem, és én beléd vetem a bizalmam. Ezt
az imát a Jézus nevében imádkoztam. Ámen.”
Ha elmondtad ezt az imát ma, vagy segítettél valaki másnak, hogy elmondja, írj nekem a Rick@RickWarren.org e-mail címre angolul vagy írj magyarul a napiremeny@gmail.com címre.
És tanulj többet a RickWarren.org weboldal “Know God” (Ismerd meg
Istent) fülén arról, hogy hogyan találd meg a rendeltetésedet Jézus
követése közben. Találsz egy videót és egy ismertetőt arról, hogy mit
jelent az, hogy az életedet Jézusra bízod.
Isten meghatározott szolgálatra alkotott téged
"Kezed formált és alkotott engem." Jób 10,8
Isten ezen a bolygón minden teremtményt különleges képességgel ruházott fel. Van olyan állat, amely fut, amely ugrik, van, ami úszik, ás, vagy repül. Mindegyiknek adott szerepe van az Istentől kapott jellegzetességek alapján. Ugyanez igaz az emberekre is. Mindegyikünk egyedileg tervezett, vagy "formált", adott feladatok elvégzésére.
Mielőtt egy építész nekilát egy új épület megtervezésének, először megkérdezi: "Mi az épület célja? Mire fogják használni?" A tervezett funkció mindig meghatározza az épület formáját.
Mielőtt Isten megteremtett téged, eldöntötte, milyen szerepre szán téged a földön. Pontosan megtervezte, milyen szolgálatot kíván tőled, és eszerint alakította ki belsődet és külsődet. Azért vagy olyan, amilyen, mert egy meghatározott szolgálatra készíttettél.
Az Ige azt mondja: "Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett" (Ef. 2,10). A poéma, költemény szó egy görög szóból származik, amelynek jelentése: "keze munkája, műve" valakinek. Te Isten kézműves remeke vagy. Nem futószalagon, gondolkodás nélküli tömegtermelésben készült termék vagy. Egyedi tervezésű, jellegzetes, eredeti mestermű vagy.
Isten szándékosan alakított és formált téged úgy, hogy szolgálatod egyedi legyen. Gondosan fűzte fel a téged alkotó DNS-láncot. Dávid dicsőítette Istent azért a fantasztikus személyes figyelemért, amellyel Isten minden egyes embert a legapróbb részletekig megtervezett: "Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem. Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál, és tudom jól, milyen csodálatos minden műved!" (Zsolt. 139,13-14).
Isten nemcsak megformált a születésed előtt, hanem minden napodat eltervezte a fejlődésed érdekében. Dávid így folytatja: "Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam: napjaim már eltervezted, mielőtt egy is eltelt volna belőlük" (Zsolt. 139,16).
Ez azt jelenti, hogy mindennek jelentősége van, ami az életedben történik. Isten mindezt öntőformaként használja, hogy alkalmassá tegyen mások és az Ő szolgálatára.
Isten soha semmit nem veszteget el. Nem adott volna neked képességeket, érdeklődést, tehetséget, rátermettséget, személyiséget, élettapasztalatokat, ha nem állna szándékában, hogy használd ezeket az Ő dicsőségére.

Okoskodások és viták lerombolása
"Igen, lerombolunk minden emberi okoskodást és vitatkozást, és
foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen a Krisztusnak."
(2 Kor.10:5 - Egyszerű ford.)
A mai áhítatot használd imaként.
(2 Kor.10:5 - Egyszerű ford.)
A mai áhítatot használd imaként.
Atyám,
taníts, hogy a te eszközeiddel viseljek szellemi harcot, ne pedig a
világ szerint. Vezess, hogy a Szent Lélek fegyvereivel, ne pedig a test
fegyvereivel éljek, harcoljak, vitatkozzak, vállaljak fel konfliktust!
Légy
az én erőm, Uram, amikor falba ütközök. Atyám, vezess arra a pontra,
ahol nem a testben van bizalmam, hanem egyedül Benned, Uram.
Eddzél
meg, Uram, hogy amikor szemben találom magam egy konfliktussal,
elbátortalanító helyzettel vagy kísértéssel, ha bármilyen akadályba
ütközöm, mindig tudjak bízni Benned és a Te utadban.
Az igazság
szerint Te adtál nekem erőt, hatalmat, hogy leromboljak minden
okoskodást és vitatkozást, ami megakadályoz abban, hogy jobban
megismerjelek.
Így, ahelyett, hogy okoskodásokba, vitákba bocsátkoznék, az igazságra tudjak mutatni, és meg tudjam azt vallani.
Uram,
tégy késszé arra, hogy tudjam használni azokat az eszközöket, amelyeket
te adsz, és mutasd meg, hogyan romboljak le "minden okoskodást és
minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek".
Mutasd meg, hogyan kell rabul ejteni minden gondolatot, és engedelmessé tenni azokat Krisztusnak.
Mutasd meg, hogyan tegyem ezt, és azt is, hogy mit tegyek. Odaszánom magam, hogy azt tegyem, amire Te tanítasz engem.
Úgy legyen, Uram.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése