HAGYD, HOGY JÉZUS OLDJA MEG A PROBLÉMÁT!

„... Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: »Nincs boruk«." (János 2:3)
A bibliai időkben elvárt udvariassági szokás volt, hogy a menyegzőbe érkező vendégeket borral kínálják. Ez egyúttal a tisztelet jele is volt, ha pedig a bor elfogyott, az katasztrófával ért fel. Figyeld meg, hogyan kezelte ezt a helyzetet Mária! Nem azt kereste, kit lehetne hibáztatni, vagy hogyan lehetne kifogásokat keresni, nem, ő a problémával Jézushoz fordult. Mindig ez a legjobb lépés szá­modra is. „Gyakran nyugtalan a lelkünk, Tévesek az útjaink, Mert nem vittük hő imában Isten elé dolgaink."* Jézus azt mondta a szolgáknak, hogy töltsék meg a kővedreket vízzel, majd merítsenek belőle, és vigyék azt a násznagynak. Amikor a násznagy megkóstolta a vizet, az, - ahogy a Biblia írja - „borrá lett" (János 2:9). Figyeld csak meg: csak az után lett borrá, miután engedelmeskedtek Jézusnak, nem hamarabb. Egyszer egy különösen veszekedős vezetőségi megbeszélés zajlott egy gyülekezetben, amikor az egyik bizottsági tag azt javasolta, hogy imádkozzanak a probléma megoldásáért, erre egy másik így szólt: „Hát már itt tartunk?" Alapvetően két oka van, amiért az imádságot utolsó mentsvárnak tartjuk ahelyett, hogy ezzel kezdenénk. Az egyik, hogy szeretjük azt hinni, hogy képesek vagyunk megoldani a gondjainkat. A másik, hogy jelentékteleneknek tartjuk magunkat, és azt mondjuk: „Rendben van, hogy Mária megkérte Jézust, hiszen ő az édesanyja volt, de Jézusnak nagyobb problémákkal kell most foglalkoznia, mint az enyém". Nem, a te gondod fontos Isten számára - minden gondod az! Ő gyönyörködik benned (Zsoltárok 18:20). Úgy örül neked, ahogy a vőlegény örül a menyasszonynak (Ézsaiás 62:5). Sosem vagy túl kicsi ahhoz, sem a gondod nem túl nagy ahhoz, hogy ne kérhetnéd mennyei Atyád segítségét. Végy példát Máriáról: nevezd meg a problémát, vidd Jézushoz, tedd, amit Ő mond, és figyeld, ahogy megoldja a dolgot!
* Az Ó, mily hű barátunk Jézus [What a friend we have in Jesus] kezdetű ismert ének sorai. Az idézett rész eredeti szövege: Ó, mennyiszer veszítjük el a békességet, mennyi szükségtelen fájdalmat hordozunk. Mindezt azért, mert nem viszünk mindent imában Isten elé. [0 what peace we often forfeit, 0 what need-less pain we bear. Ali because we do not carry, everythingto God in prayer.]

INDULJ EL HITTEL!

„Mit ülünk itt, amíg meghalunk?” (2Királyok 7:3)

Soha nem fogsz sikert elérni az életben, ha nem vagy hajlandó kockáztatni. Igen, vannak olyan idők, amikor óvatosnak kell lenni, de ha az óvatosság életstílussá válik, akkor középszerűségbe süllyedünk, csődtömeggé válunk, miközben az élet elmegy mellettünk. Ha imádkoztál a dolgokért, kutattad, mit mond erről az Írás, és hallgattál Istentől vezetett tanácsadókra – akkor hittel el kell indulnod.

Négy leprás ült az éhező Samária város falán kívül. Mérlegelték a helyzetüket. „Itt éhen fogunk halni. A városban nincs élelem. Az ellenség táborában van ennivaló. Megtehetjük, hogy óvatosságból itt maradunk, itt ülünk, amíg meg nem halunk. Vagy bemehetünk az ellenség táborába, ahol vagy megölnek, vagy enni adnak.” Tudták, hogy a legrosszabb választás az lenne, Ha óvatosságból nem csinálnának semmit. Mi történt? Megmenekültek, mert megtették a hit lépését. Te talán kevesebbet kockáztatsz, de ha nem vállalod a kockázatot, sosem fogod betölteni az Istentől kapott rendeltetésedet. A Biblia azt mondja: „Aki vermet ás, beleeshet, aki lerontja a kőfalat, azt megmarhatja a kígyó. Aki követ fejt, megsértheti magát, és aki fát hasogat, veszedelemben forog.” (Prédikátor 10:8-9 NIV). Ám ha mindig a zuhanást, kígyómarást, sérülést, veszedelmet stb. próbálod kerülni, akkor kihagyod az élet kínálta lehetőségeket. A hitben járás azt jelenti: 1) El kell fogadni azokat a kockázatokat, amiket megéri vállalni. Néha ki kell mászni az ágra, mert ott vannak a gyümölcsök. 2) Bölcsen fel kell készülni a kockázatvállalásra. Isten a kiválóságot jutalmazza. „Ha életlen a fejsze és nem köszörülik meg, akkor nagyobb erőt kell kifejteni. A helyesen alkalmazott bölcsesség a hasznos!” (Prédikátor 10:10 NIV). Rajta hát, indulj el hitben!

Ne hagyd, hogy tinédzser gyermeked csőbe húzzon!

„Legyetek tehát bölcsek és józanok!” (1Péter 4:7)

A tinédzserek próbára tudják tenni a felkészültségedet. Ők sem nem felnőttek, sem nem gyerekek, de egyik pillanatról a másikra figyelmeztetés nélkül válhatnak egyikké vagy másikká. Az áradó hormonok és a kirobbanó neuronok biokémiai reakciókat indítanak el a fejükben és a testükben. Akaratlanul formálódnak ajkadon a következő szavak: „Mégis mit gondoltál?”. Válaszként morcos tinédzser vállrándítás érkezik, melyet a megfoghatatlan „Nem tudom” követ. És tényleg nem tudják! Mit tehetsz ilyenkor? „Bezárjam őket?” Sajnos ez törvénybe ütközik. De van két dolog, ami segíthet: 1) Vegyél vissza, és nyugodj le! „Legyetek tehát bölcsek és józanok!” Az egyik legnagyobb hiba, amit a szülők elkövetnek, a túlreagálás; ez elindítja az akaratok egyre erősödő harcát, melyben nem valószínű, hogy győzni fogsz. A hangerő emelkedik, a bölcsesség kudarcot vall, a gyerek pedig levonja a következtetést: „a szüleim őrültek”, ezzel eltűnik a felnőtt jelenlét, és hirtelen senki sem felelős semmiért. Így te magad is a probléma részévé válsz, gyermekedben haragot és bizonytalanságérzetet keltesz, úgy, hogy közben nincs előtte egy józan példakép. Imádkozz, vegyél mély levegőt, és számolj tízig! A gyermeked érdekében itt az ideje, hogy egy tiszta gondolkodású, önkontrollt gyakorló szülő a helyzet magaslatára álljon. 2) Emlékezz: a harag haragot szül! „A haragos ember viszályt szít, az indulatos ember sok bűnt követ el” (Példabeszédek 29:22). Senki sem tud úgy feldühíteni, mint egy felnőni próbáló tinédzser. Egy pillantás, egy szó, egy viselkedésforma, és máris csőbe húztak, tűzharcba keveredtél a saját gyermekeddel. Hát nem őrültség? Az ilyen erős érzelmi töltetű adok-kapok párbajok hatására tinédzser gyermeked agyában automatikus, tartós haragreakció alakul ki. Mi a válasz? Használd a Szentírás szerinti, a büntetés és jutalmazás egyensúlyán alapuló megközelítést: „Ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása [szeretete és biztatása] és intése [jellemépítő fegyelmezése] szerint” (Efézus 6:4 Károli).

Pál gondolatai a kísértésről

„Takarítsátok ki a régi kovászt…” (1Korinthus 5:7)

A kísértéssel kapcsolatosan Pál négy dologra mutat rá, amit észben kell tartanunk: 1) Amiben legerősebbnek gondoljuk magunkat, valószínűleg abban vagyunk a legkevésbé felkészülve a támadásra. Egy férfi elmondta, hogyan bonyolódott házasságon kívüli viszonyba. Visszaemlékszik arra, hogy egy barátjával beszélgettek, mielőtt az eset megtörtént volna. A barátja megkérdezte tőle: „Ha a Sátán az elpusztításodra készülne, szerinted hogyan fogna hozzá?” A férfi így válaszolt: „Több módszert is el tudok képzelni… de egy dologban biztosan nem tudna megfogni.” „Mi az?” – kérdezte a barátja. „A személyes kapcsolataim. Ezen a területen olyan erős vagyok, amennyire csak lehet.” Néhány évvel később éppen azon a területen esett szét a férfi házassága és tört össze az élete, amelyet olyan bombabiztosnak vélt. Pál erre figyelmeztet: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Korinthus 10:12). 2) Lehet, hogy valami ártatlan dolognak tűnik, mégis romboló lehet. Pál ezt írja a test kísértéseiről: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává” (1Korinthus 6:12). Állj meg, és kérdezd meg magadtól: „Ez hasznomra vagy káromra lesz? Van-e ennek a dolognak olyan hatalma, amivel uralma alá hajthat?” 3) Ha a kísértéssel kacérkodsz, egy adott ponton biztosan meg fogod adni magad annak. Pál ismét hangsúlyozza: „…Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti?” (1Korinthus 5:6). Pál itt nem a sütés-főzésről beszél, hanem a testiességről, és ez a tanácsa: „Ismerd fel, térj ki előle, takarítsd ki az életedből!” 4) A kudarc nem fog elvágni Isten kegyelmétől, de lerombolhatja a teljesítőképességedet. Ezt tartja szem előtt Pál, amikor ezt mondja: „…megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre” (1Korinthus 9:27).