Állhatosság...

A mai nap imádsága:
Uram! Tégy engem együtt-munkálkodásra késszé! Ámen



Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.
Lk 8,15

Jézus egyik legszebb példázatból való mondat Evangélikus Útmutatónk ma reggelre kiírt igéje... Nemcsak a legszebb, de a legrealistább is, hiszen Isten mindenhova szóródó kegyelméről szól. Mindegy hogy útszél, sziklás talaj, tövises vagy jó föld - Isten egyenletesen szórja a "magot". Pedig Isten lehetne "költséghatékonyabb"! Minek pazarolja kegyelmét azokra, akik az érdem minimumát sem képesek teljesíteni, akikben nincs egy fikarsznyi jóindulat se? Örök kérdés marad... Egy biztos, ahogyan az ige mondja: "Isten felhozza napját gonoszokra és jókra egyaránt." A példázat nyilvánvalóvá teszi, hogy nem az Isten oldalán van a hiba, hanem az ember oldalán. Ahogyan régen - manapság talán nincs is már ilyen - a televizióban az üres képernyőn láthattunk egy mondatot: "A hiba nem az Ön készülékében van!"

Szinte nincs is olyan háztartás, ahol ne lenne rádió. Mindenhová elérnek a hullámok, s fogható az adás, ha... ha rá van hangolva a rádió a megfelelő hullámhoszra. Ugyanígy vagyunk a JóIstennel is. Ő belénkplántálta azt a rádiókészüléket, amivel foghatjuk az Ő adását, de megadta a szabadságot is, hogy oda "hangoljuk" - szabad akaratból -, ahova akarjuk.

Példázatbeli tény, hogy az emberek háromnegyed része soha nem hangolódik rá a JóIsten adására, így nem is lesz semmilyen gyümölcse az életüknek! A jézusi realista látás az elmúlt kétezer esztendőben kiállta az idő próbáját... Tényleg nem volt több mint egynegyed, akik vállalták, hogy nemcsak hallották, de meg is tartották Istennek beszédét.

A Legnagyobb Magvető, maga Jézus, Aki az Isten szavát nemcsak szórta az emberek lelkébe, de szórja ma is, sőt az idők végeztéig hinti szüntelen. Ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjen bennünk az isteni Ige, ahhoz művelnünk kell a földet, azaz bevetésre alkalmassá kell tennünk az életünket. Ez bizony munka, ahol a lustaságnak semmi helye sincs. Aki leül, s csak álmélkodik a világon - amit egyébként teljességgel soha meg nem érthet -, az sosem fog eljutni a Célba, az "Isten keblére". Aki azonban együtt-munkálkodik állhatatossággal az ÚRIstennel, az termést hoz, már itt a földi életében; "harmincszorosat, hatvanszorosat, százszorosat".

New York marathon... több tízezer ember áll rajthoz minden évben.

Biztonság...

A mai nap imádsága:
Uram! A Te ígéreted miatt nem fogyatkozik el a hitem, mert Te velem vagy minden napon... A Te kegyelmedben bízva élem napjaimat, s bátorítok másokat, miközben magam is bátorításodra szorulok. Légy velem, segíts meg ezen a mai napon is, hogy minden dolgom a tetszésedre és dicsőségedre történjen! Ámen.



"Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait."
Lk 22,31-32

Kicsoda vagy micsoda a Sátán? Még mielőtt gyors választ adnánk, érdemes egy kis bibliai és kultúrtörténeti kitekintőt tennünk. A sátán héberül "szatan" eredeti jelentése: ellenfél vagy vádló; görögül: szatan, a zsidó, a keresztény és iszlám vallásban szereplő alak. Így találkozunk vele a Bibliában, a Koránban és egyes apokríf iratokban. Érdekes módon az Ószövetségben csak egy-két említés történik róla - Jób könyve kivételével, ahol ő az egyik főszereplő Isten szolgájaként. Az Újszövetségben ezzel szemben Jézus és az apostolok igen gyakran említik, azonban itt is csupán két apró felvilágosítást kapunk a kilétéről. Eszerint lázadó, bukott angyal, aki Isten és az emberiség ellensége. A kereszténység modern irányzatai szerint nem valóságos személy, hanem a szívünkben lakó gonoszság szimbóluma.

A Biblia szerint a Sátán azonos az ?ördöggel? (vagyis az ördögök fejedelmével). A középkor óta gyakran azonosítják Azazellel , Belzebubbal , Beliállal , Samaellel , Mefisztóval, Luciferrel és a Bibliában vagy a pogány mitológiákban szereplő más démonokkal és istenekkel is. A Bibliából vett kifejezésekkel gyakran nevezik Kísértőnek, a Gonosznak, e világ istenének, hazugságok atyjának, a sötétség fejedelmének is. A nevét egyes keresztény egyházak szóhasználatában névelő nélkül használják, pl.: Sátán Isten ellensége.

Az újszövetségben 36-szor található meg ebben a formában, a Septuagintában csak egy-két esetben. Határozott névelő nélkül általános értelemben jelöl ellenséget: I. Kir 11:14,23,25-ben Salamon politikai ellenfeleit jelenti, a IV. Móz 22:22-ben az Úr angyalát, aki ellenkezett Bálámmal, a Zsolt 109:6-ban emberi vádolót. Határozott névelővel, ?az Ellenség" formában személynévvé válik és a gonoszság fejedelmét jelöli. A Septuaginta azonban a legtöbb esetben diabolosznak fordítja, melynek jelentése vádoló, rágalmazó. Az Újszövetség 33 esetben jelöli ezzel a szóval, ilyenkor határozott névelővel- a Vádoló.

Az, hogy ki mit gondol a Sátánról, az végül is mindenkinek a magánügye, az azonban már közügy, hogy a szívben lakozó önzésnek, rosszindulatnak, egyszóval gonoszságnak ki mennyire "engedelmeskedik".

Sok minden elvonja figyelmünket az Istenről, nemcsak a gonosz indulatok, a kísértések. Kitűzött terveink megvalósításának embertpróbáló terhe, a világ és önmagunk megismerésének izgalma, helyünk folyamatos keresése az életben - mind lehetőség arra, hogy elhajoljunk Istentől. Az élet mindenkit "megrostál", csak idő kérdése, hogy ki mikor esik át valamilyen lyukon... hiszen "nincs Isten előtt egyetlen igaz sem". A krisztusi ember tudja, hogy minden a sorrendiségen múlik! Aki Isten országát keresi, annak ráadásul minden megadatik... Nem a múlandó haszontalanságok munkálják a békességet, hanem az Örökkévaló Isten ismerete. Nem a birtoklás öröme, hanem az Istenbe vetett hit hozza le "odaföntről" a teljes eget, azaz a teljességet... s teszi széppé, gyönyörűvé az életet.

Együtt...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy felismerjük akaratodat, s tudjunk egymásnak szolgálni: Érted és Általad! Ámen

Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így bár sok a tag, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek,
1 Kor 12,19-22a

Az élet "varázs-szava": együtt. Kéz, láb, fej, külső és belső szerveink együttesen alkotják emberi testünket. Nincs benne semmi fölösleges, úgy ahogyan van: egyszerűen szép! Ha egy pufók babát látunk, akkor szépnek találjuk... bőre feszességét még nem gyűrték meg az évtizedek, teste rugalmasságát még nem veszítette el. Ahogyan öregszik a test, úgy csúful: helytelen táplálkozás, dohányzás, drogok, de a testcsúfítás egyik modern formája a tetoválás is... A "tetuval" más akar lenni, mint a többi, az igazság azonban egyértelmű: Amerikában már kisebbségben vannak azok, akik nem tetováltak, s nem lyukasztgatták ki magukat a legbizarrabb testrészeiken, hogy testékszereikkel méginkább egyediekké váljanak. Az egyediség, a különlegesség az agyban és a szívben található, nem az orrlyukban lóg/csillog. (Orthodox zsidók pl. nem temetik el a tetovált hozzátartozóikat, hiszen aki divatból örökre "ékesíti" a testét, az azt jelenti, hogy nincs megelégedve testével, amit Isten ajándékozott számára, felülírja Isten elképzelését - s ez blaszfémia!)

Testünk "csodája" egyben az isteni rend látható megnyilvánulása is. Ennek a kooperatív rendnek kellene tükröződnie az emberi kapcsolatokban is! Ahogyan a szerelmes szív nem tudja eldönteni mi jobb: az, hogy szeret vagy az, hogy szerethet, ugyanúgy a tágabb emberi közösségben is ennek a rendnek kellene érvényesülni, hogy az ember ne tudja megkülönböztetni, mi a jobb: adni vagy kapni? Egyébként bolond ember az, aki mindig csak adni akar és soha semmit nem tud elfogadni, de még bolondabb az, aki mindig csak kapni akar, s sosem élte át az adás felszabadító gyönyörét! - ahogyan a szólás is tartja: jobb adni, mint kapni...

Az élet igazsága, hogy szükségünk van egymásra. Nem csak a párkapcsolatban, a családi közösségben, de munkahelyen, gyülekezetben, egyházban, a társadalomban is. A hívő ember úgy gondolja, hogy az Istenre is szüksége van, mert azt látja/tapasztalja életében, hogy "egyedül nem megy"... kell a segítség! Nem csak a külső, hanem a felső is! A régiek a munkát az égiek segítségének kérésével kezdték, a ma ember nem kulcsolja imára kezeit, tekintetét nem az égre, hanem jogszabályokra, emberi akarásokra veti. Műve olyan is: nem állja ki az idő próbáját... Egy kis ideig boldogít, aztán elromlik, használhatatlanná válik! Ugyan magasabbak a felhőkarcolóink a középkori katedrálisoknál, de olyan közösség sosincs benne, mint a templomi, s gyanítom, hogy pár száz év múlva emlékük csak a digitális könyvtárakban lesz felidézhető... Az ókori ember piramisait az utókornak építette, melyek még ma is állnak, s nem szennyezik a környezetet, a ma embere csak a jelenben gondolkodik, s nem törődik azzal, hogy közben a Földet lakhatatlanná teszi... Az atomhulladékok sugározni fognak még többszázezer év múlva is, a kérdés, hogy lesznek-e még emberek, akik majd "megcsodálják" az atomtemetők sugárzó beton "emlék-hordóit". (Az utókor fog még minket, 20-21. századi embereket "áldani" szeméthegyeinkért, pazarló életmódunkért!)

Már most látnunk kellene, amit néhány hete Ferenc pápa így fogalmazott: "a profit bármi áron való elérése, a feltételekkel adás és az embertelen kizsákmányolás logikája, a gazdaság uralma, a pénz kultusza" sehova sem vezet... Pontosítsunk: természetesen vezet, de ennek az útnak a végén nem a mennyország vár ránk!

Istenképűségünk...

A mai nap imádsága:
URam! Segíts meg minket, hogy tükrözhessük szeretetedet! Ámen

    

Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Zsolt 23,1b

Ahogy változnak az idők, úgy változnak azok az elképzelések, hogyan is kellene vezetni egy közösséget, egy népet, egy országot... esetleg az egész emberi fajt. A jószándékú, szeretetteljes - többnyire naiv vagy utópisztikus - elméletek elenyésznek az ősi, megromlott természetű ember, romboló ösztöneit felszínre hozó vezetési teóriák mellett. A történelem folyamán már megtanulhattuk volna, hogy az, ami "-izmusra" végződik, az csak bajt, nyomorúságot, szenvedést szül. Az ok nyilvánvaló: az ideológia akarja megmondani az életnek, hogyan kell élni az életet -, jóllehet az Élet attól élet, hogy a saját törvényei szerint létezik.

Jézus URunk egész földi életében példát adott övéinek, hogyan is kell "vezetni". Igen egyszerűen úgy, hogy a vezető elől jár (ettől előljáró!) és utat mutat! A tábornokok biztonságos bunkereikből küldik a katonáikat a golyózáporba, a politikusok a maguk zárt világában hozzák meg természet-, és emberellenes jogszabályaikat - amik rájuk soha nem vonatkoznak, hiszen mentelmi joguk, kapcsolati tőkéjük, pénzügyi-gazdasági hatalmuk oltalma alatt élhetnek -, a "jó pásztor pedig életét adja a juhaiért"... A jó pásztor (vezető) életét adja, a rossz vezető pedig szívesen feláldoz nem csak ártatlan báránykákat, de olykor az egész nyájat is, csakhogy célját elérje avagy ő maga megmeneküljön!

Sokan gondolják úgy, hogy az élet arról szól, hogy "győzzön a jobbik, s hadd hulljon a férgese". Ez jellemezte az elmúlt évszázadok "szabadversenyes" rabló-kapitalizmusát, mely próbálta magát a huszadik században szalonképessé tenni (jóléti, szociális piacgazdaság stb.) valójában azonban zsákutca, s ha nem fordul belőle vissza a világ, akkor jó esélyünk van arra, hogy megélünk egy globális falnak-csattanást! Mert ugye azt senki nem gondolja, hogy a véges földi lehetőségeinket a végtelenségig ki lehet aknázni?

Mindennek(!) "ára van", s ha kipusztulnak a fák - mert a bürokraták azt hiszik, hogy a "papír az isten" -, ha kipusztulnak a méhek - mert elhitetik velünk, hogy a modern mezőgazdaság nem képzelhető el vegyszerek nélkül -, ha továbbra is energiafaló és javíthatatlan használati tárgyakat gyártanak, akkor egy szép napon nagyon nagy csendre ébredünk, mert ez az őrült ritmusú világ nem zakatol tovább, ugyanis összeomlott saját terhe alatt...

Az embert az Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette, azaz emberségét csak akkor élheti meg, ha élete "istenes", isten-szerű. Szer szavunk eredetileg törvényt jelent, vagyis élete, embersége annak van, aki az Isten törvényei szerint él. S hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Mindenek előtt azt, hogy az ember ne akarjon olyan lenni, mint az Isten (eritis sicut Deus!), ne akarjon mesterséges állatot, növényt, embert teremteni, hanem csak hasonlítani akarjon Istenhez, s azt tegye, amit Isten is mindenek előtt tesz: szeressen!

A szeretet ezért nem gyárt fegyvereket, nem rakja teli az élelmiszereket méreggel, nem zsigereli ki adórendszerével a tisztességesen dolgozókat, a szeretet nem öli meg a magzatokat, s nem zsákmányolja ki felebarátját és a teremtettséget. A szeretet együtt él a természettel, s mindent megtesz annak megóvásáért... A szeretet nem öncélú, hanem alárendeli magát az isteni célnak, ezért nem uralkodik, hanem szolgál!

Szenvedés...

A mai nap imádsága:
URam! Szeress, hogy szerethessek! Ámen

   

Az ember lelke elviseli a szenvedést, de ha a lélek összetörik, azt el lehet-e hordozni?
Péld 18,14

Sok-sok mindent kibír az ember... Nélkülözést, háborút, betegségeket, s a veszteségek elhordozhatatlannak tűnő legkülönfélébbjeit, de egy valamibe a legerősebb lélek is beleroppan: ez pedig a szeretet hiánya. Szeretet nélkül növekedhet az ember, de nem gyarapszik, okosodhat, de sosem válhat bölccsé, s bármennyire is sikeres valaki, szeretet nélkül senki nem lehet boldog.

Az, hogy az anyai, a családi szeretet mennyire meghatározza egész későbbi életutunkat, szinte mindenki számára nyilvánvaló. Érdekes módon, lelkünk "érésében", felnőtté-válásunkban többnyire nem édesapánk, hanem édesanyánk halála a legfontosabb, az utolsó állomás. Sok oka van ennek, de egyik sem ad elégséges magyarázatot. Egyesek úgy gondolják, hogy az édesanya státusa - ő a család motorja, hiszen süt-főz, menedzseli férjét (ha van) gyermekeit stb. -, a családon belül a döntő, mások inkább az élet továbbadásában betöltött speciális szerepüket emelik ki. Tény, hogy az anyai hivatás, az élet legnagyobb titkát hordozza magában, s ez különleges méltóságot kölcsönöz nekik. Az emberek többsége nincs is tudatában annak a szenvedésnek a terhével és nagyságával, hogy mit jelenthet egy nő számára, ha valamilyen okból nem élheti át a gyermekáldás örömeit/küzdelmeit. Jézus URunk mondja: "Jobb adni, mint kapni!" - vagyis nem az az igazán kínzó, ha minket nem szeretnek, hanem az, ha mi nem szerethetünk.

Elhordozni a szeretet ilyetén hiányát, naponta megélni azt, hogy nincs kivel megosztani az örömet és bánatot - erre mondja a népi bölcsesség: "Se kutyája, se macskája!" -, a magány legnyomorúságosabb állapota. Sokan bele is roppannak ebbe... bizony ezt nem lehet elhordozni deformáció nélkül! A közösségnélküli emberek jelentős része így menekül valamilyen szenvedélybe, mely helyzetét méginkább súlyosbítva, hiszen devianciája el/ki-zárja őt a többiektől. Mai igénk - ez a majd háromezeréves bölcsesség - tehát nem elméleti probléma-felvetés, nagyon is gyakorlati...

A megoldás mindig, mindenre Istennél található meg. (Ennek az az oka, hogy Ő mindenben ott van, közvetve érezteti jelenlétét velünk!) Istenben élve - részévé válva az életnek: dolgozni, alkotni, gyarapodni, felelősséget hordozni, "kooperáló munkatársává" válni a Teremtő Istennek - az isteni szeretet "aprópénzre-váltása", ebben megfogahtó és megélhető a Befoghatatlan, a Felfoghatatlan! Szeretni tehát nem isteni "muszáj-parancs", hanem az Élet maga - s aki istenes/lelki életet él, jól tudja ezt.

Vezetésért...

A mai nap imádsága:
Uram! Mutasd meg életemben a helyes irányt, hogy ne elszaladjak, hanem Hozzád meneküljek! Ámen
   

Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti.
Zsolt 23, 2-3

"Az élet nem csak evés ivás"- halljuk sokszor; ennek ellenére sokak számára mégis ez az életprogram: Nagyokat enni, s inni... Isten az az evést és ivást is szakrális cselekedetnek teremtette, de mivel elfordultunk Tőle, ez az adomány is fonákságával rikít. Ha valaki istentelenül eszik - az nem csinál mást, mint egyszerűen zabál. Ha valaki úgy iszik, hogy megfeledkezik Istenről, önmagát teszi nevetségessé - vagy éppen siralmassá. Akár evés vagy ivás a »vágyott« cél ugyanaz: a lélek megelégítése.

Egyik finnországi "ébredési mozgalomhoz" tartozó idős ember Karéliában, délidőben bement egy szerény vendéglőbe, hogy megebédeljen. Amikor kihozták elé a hasonlóan szerény ebédet, ő meghajolt, s csöndben imádkozni kezdett... Az egyik sarokban egy érdes hang szólalt meg: "Na mi van öreg, ha imádkozol, tán több lesz az ebéded?" - "Egyáltalán nem..." - felelte csendesen - "De jobban ízlik!"

Milyen érdekes. Akármit teszünk életünkben, ha a magunk hasznát és dicsőségét keressük vele, nem elégít meg minket. S milyen meglepő, akármit teszünk az Isten igéje szerint, lelkünket mindig felüdíti, mert megelégít, mert megvidámít. Ahhoz, hogy maradandó békességünk legyen, vezetésre van szükségünk. A megvezetést a vezetéstől csak egy valami különbözteti meg: az irány. Aki tudja a helyes irányt, az nem téved el akkor sem, ha szerpentin-utakon jár, s hiába egyenes az út, s jól belátható, mit ér, ha nem jó irányba megyünk rajta...