Isten azt mondja: elfogadlak ilyennek

"...fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által." (Efézus 1:5.)

Sokan arra építjük az önbecsülésünket, amit mások gondolnak rólunk, s ezért keményen dolgozunk azon, hogy elfogadjanak minket. Megvásárolunk dolgokat, viselünk dolgokat, csatlakozunk dolgokhoz – kizárólag azért, hogy a családunk, a barátaink, a munkatársaink, a feletteseink elfogadjanak.

A mai igevers azonban azt mondja, hogy Isten már elfogadott minket Krisztusban.

Mondja-e Isten, hogy ki kell érdemelned az elfogadását? Egyáltalán képes lennél kiérdemelni? Nem. A Biblia csak azt mondja: Isten elfogadott.

Ha hívő vagy, már befogadtad a szívedbe Jézust. De vajon megértetted, hogy Isten is elfogadott téged? Feltétel nélkül szeret, és azért fogad el, aki vagy.

A Zsoltárok 27,10 azt írja: „Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem.”

Néhányan olyan szülők mellett nőttek föl, akiknek soha semmi nem volt elég. A tökéletességet várták el. Nem számított, milyen keményen próbálkoztál, soha nem tudtad kivívni a megbecsülésüket. Ha négyest kaptál, ők ötöst akartak. Ha ötöst kaptál, ők csillagos ötösre vágytak. Mindegy volt, mit tettél, az soha, soha nem volt nekik elég. Még ma is ezért küzdesz, hogy kivívd a szeretetüket és a megbecsülésüket.

Ha ez igaz rád – akár a szüleiddel, akár bárki mással kapcsolatban, akinek a tetszését mindig próbáltad kivívni –, tudnod kell két dolgot:

1. Legnagyobb valószínűség szerint soha nem fogod tudni elnyerni a megbecsülésüket és a szeretetüket. Nem azért, amilyen te vagy, hanem azért, amilyenek ők.

2. Nincs is szükséged a megbecsülésükre, mert Istennek így is jó vagy. Nem kell a megbecsülésük ahhoz, hogy boldog lehess.

Annyira felszabadító ezt megérteni. Csak egyetlen személy szeretetére és megbecsülésére van szükséged, és azt már megkaptad: Isten azt mondja, hogy elfogad ilyennek!

Isten azt mondja, hogy alkalmas vagy!

Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít. (Fil. 4:13)


„Mindenre készen állok, és mindenre alkalmas vagyok általa, aki feltölt belső erővel. Így hát én magam elegendő vagyok, miután Krisztus azzá tett engem.” (alternatív fordítás)

Amikor Isten betölti Szellemével az életünket, az magabiztossággal jár. Nem azzal a hamis, nonszensz, önellátó, önsegítő pszichológiával, amit a világban látunk - „Én rendben vagyok, te is rendben vagy.” Amikor körülnézek, legszívesebben azt mondanám: „Én nem vagyok rendben, és te sem!” De a helyzet az, hogy Isten szerint „rendben vagy”. És ha Isten szerint rendben vagy, akkor tényleg rendben vagy.

Különféle emberekkel találkoztam már, akik a világ szemében elképesztően sikeresnek számítanak. És mégis, a legtöbbjük hozzá nem értőnek, bizonytalannak és alkalmatlannak érzi magát.

És te? Lehet, hogy te az életedre nézve azt gondolod, hogy működőképes. Persze, megvannak a problémáid, te a többiekhez hasonlítva valószínűleg sikeresnek mondanak. Mégis, legbelül emészt a bizonytalanság, önbizalomhiány és az alkalmatlanság érzése. Miért van ez?

Azért, mert még mindig a múlt rég lejárt lemezeit hallgatod. Újra és újra lejátszod őket a fejedben. Az alapján cselekszel, amit mások mondtak rólad húsz, harminc vagy negyven évvel ezelőtt, és már akkor sem voltak igazak, nemhogy most! A lejárt lemezek ezt mondogatják: „Nem számítasz!” Isten azt mondja: „De igen!”. „Vesztes vagy!” - Isten válasza: „Nem, nem vagy az!” „Senkinek sem számítasz!” - Isten válasza: „Fontos vagy nekem!”

Ne higgy többé ezekben a hazugságokban, higgy az ÚRban! Ne nézz többé abba a görbe tükörbe, amit a kortársaid, partnereid, szüleid tartanak eléd. Ismételgesd inkább azt, amit Isten mond neked: „Elfogadható, szerethető, értékes, és alkalmas vagyok, és megbocsáthatóak a bűneim.”

Miben fogsz hinni? Abban, amit mások mondanak rólad, vagy abban, amit Isten mond?

Isten azt mondja, hogy megbocsájt nekünk!

„Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem." Ézs 43:25


Amikor valami elromik az életünkben, rögtön arra gondolunk, hogy „Isten haragszik rám, ez biztos. Elkövettem azt a dolgot tegnap, (vagy tavaly, vagy húsz évvel ezelőtt) és most Isten visszaadja nekem."

Vajon Isten így bánik a gyermekeivel? Egyáltalán nem. Ézsaiás azt írja, hogy vétkeinkre többé nem emlékezik. Ha megvallottuk neki, Ő megbocsájtotta, elfeledte és nem hozza elő újra őket.

Ha megtért keresztények vagyunk, jól jegyezzük meg az Efezus 1:4-5-öt: " Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint..."

Észrevesszük azt, hogy ha Isten ránk tekint akkor Jézus Krisztuson keresztül szemlél minket? Jézus kifizette a keresztfán az összes bűnünket, azért, hogy bocsánatot nyerjünk és vétkeink feledésbe merüljenek.

Ezért igazi ÖRÖMHÍR kereszténynek lenni. Átadjuk Jézusnak egész életünket - a jót, a rosszat, a kellemetlent - Ő elveszi tőlünk, megbocsájtja és új esélyt ad. Ezt mondja: "Most hibátlannak látlak. Szeretetembe öltözve állhatsz előttem."

Ne várj mennyet a földön!

„Lelketekben és testetekben megújultan, az Istennek tetsző életet válasszátok; mert arra lettetek újjá teremtve, igazságban és szentségben” (Ef 4,22-24 MSG).

Több vallás és a “New Age” filozófiája is terjeszti a régi hazugságot, miszerint isteni természettel rendelkezünk, vagy istenekké válhatunk. Értsd és mondd: Soha nem leszel Isten, és nem vagy isteni sem!

Sátán legrégibb kísértése ez a pökhendi önáltatás. Már Ádámnak és Évának is azt ígérte, hogy amennyiben hallgatnak rá, olyanok lesznek “mint az Isten” ( Móz 3,5).

Ilyen irányú törekvéseink bújhatnak meg a próbálkozásaink mögött, amikor a körülményeink, a jövőnk, vagy mások megváltoztatásán ügyeskedünk. Ami teremtett, az nem lehet Teremtővé. Isten nem várja el tőled, hogy istenné légy; viszont azt akarja, hogy istenfélő életeddel tükrözd a szándékait a döntéseidben, a tulajdonságaidban és a természeteddel. Lehetővé tette, hogy az „Istennek tetsző életet” válasszuk, miután lelkünkben és testünkben megújultunk, mert erre lettünk „újjá teremtve, igazságban és szentségben” (Efézus 4,22-24 MSG).

Isten végső célja a földi életünkre nézve nem a kényelem, hanem a jellemünk átformálása. Lelki érettségre nevel bennünket, hogy Krisztusra hasonlítsunk. Krisztusiakként sem veszítjük el a személyiségünket, soha nem válunk személytelen klónokká.

Egyéniséged sajátos vonásait Isten adta a teremtésben, ezeket ő nem veszi vissza tőled sohasem. A Krisztusra hasonlítók jelleme lesz más, míg személyi adottságaik megmaradnak.

Ha Istennek ezt a célját az életeddel kapcsolatosan figyelmen kívül hagyod, frusztrálni fognak azok a dolgok, amiket megváltoztatni nem lehet. Például, a körülményeid miatt zsörtölődsz - hogy miért éppen veled történnek ilyen dolgok? Az egyik válasz ez lehet: "Az élet nem könnyű - punktum!" Ez szükséges a növekedésünkhöz. Ne hazudj a valóságról: a Föld nem a Menny!

Egyes keresztyének - félreértve Jézus tanítását a bővölködő életről (János 10,10) - azt gondolják, hogy az a tökéletes egészséget, keleti kényelmet, zavartalan vidámságot, álmaik beteljesedését és az esetleg mégis felmerülő problémák hit és ima általi azonnali megoldását jelenti.

Egyszóval, a földi mennyországban reménykednek, és a keresztyén életet gondtalannak képzelik.

Az ilyen szemléletmód dzsinnek tartja Istent is, akinek az a dolga, hogy a jólétét féltő ember rendelkezésére állva, szolgáljon. Isten nem az inasunk, és ha bedőlsz a kísértésnek az élet gondtalanságáról, óriásit fogsz csalódni, hacsak nem kezdesz el önmagadnak is hazudozni.

Soha ne felejtsd el, hogy az élet nem rólad szól! Azért vagy, mert Isten így akarta – és nem fordítva. Miért lenne mennyei a föld, amikor örökké tartó üdvösségre vár Isten a Menny valóságában? Itt arra kaptunk időt és kegyelmi lehetőségeket, hogy a jellemünk megváltozzon és megerősödjön a ránk váró mennyei létre.

Beszéljünk róla!

Istennek az a terve veled, hogy a jellemed olyanná legyen, amit a jézusi boldogmondásokban, Pálnak a Lélek gyümölcsét és a szeretet valóságosságát, valamint Péter apostolnak a hasznos, gyümölcsöző életet bemutató tanításaiban elénk tár az Ige (Máté 5,1-12; Gal 5,22-23; 1Kor 13; 2Pét 1,5-8).