Amikor nem kapod meg, amit szeretnél
„Növekedjetek a kegyelemben…” (2Péter 3:18)
Henry Cloud pszichológus sokszor tart nagyvállalatoknak tanácsadást. Időnként ezt a kérdést teszi fel a vállalatvezetőknek: „Tanulmányai és a különböző üzleti képzések és tréningek során részt vett-e valaha olyan tanfolyamon, ahol azt tanították, hogyan kell jól veszíteni?” A vesztés az élet elkerülhetetlen velejárója. Felbecsülhetetlen értékű rálátást nyit jellemünk fejlődésére. Mit teszünk akkor, ha csapatmunkában dolgozunk, és a csoport olyan döntést hoz, amit mi elleneztünk? Hogyan kezeljük azt, ha a megpályázott előléptetést másvalaki kapja meg? Hogyan viselkedünk, ha elutasítják az ötletünket, indítványunkat, ha visszautasítják házassági ajánlatunkat, vagy nem akarnak eljönni velünk randevúra? Az élet veszteséggel jár. De ha nem tudsz könnyedén veszíteni, az pusztító lehet. Egy szervezet elnökének van egy jól kigondolt terve a változásra, de a terv befullad. Senki sem akarja. Az illető azonban makacs, nem fogad el nemet válaszul, így helyette rossz szájízű engedelmességet kap. Az emberek nyíltan nem szegülnek szembe vele, de szabotálják a terveit. Az elnök elveszíti tiszteletüket és lojalitásukat. Nem volt hajlandó elviselni, hogy terveit elveszítse, így elvesztette azt, ami sokkal többet számít. Egy lelkész szeretné, hogy gyülekezete megváltozzon, de módszerét az emberek nem fogadják szívesen. Szeretné, ha olyanok lennének, mint az általa elképzelt ideális gyülekezet, ezért haragos prédikációkkal ostorozza őket, amiért nem követik útmutatását. Megpróbál nyomást gyakorolni a vezetőkre. Fenyeget, panaszkodik, manipulál. Végül a vezetőség megkéri, hogy távozzon. Mivel nem tudott tanulni a veszteségeiből, mindent elveszít. Péter, akit régen makacsnak ismertek, bölcsebbé és érettebbé lett, így azt írja: „Növekedjetek a kegyelemben”. Amikor nem kapod meg azt, amit akarsz – légy nagylelkű, légy kegyelmes!
Samuel és Susanna Wesley (John Wesley szülei) egyszer egy esti imaalkalmon voltak, amikor Susanna nem mondott áment férje imájára, melyet Orániai Vilmosért, Anglia királyáért mondott. Amikor férje megkérdezte tőle, hogy miért nem mondott áment, a feleség ezt azzal indokolta, hogy ő a trónfosztott II. Jakabbal rokonszenvez. Mindez átment az „azt teszed, amit mondok” játszmájába, amit a férj nem nyerhetett meg. Az asszony leírja, mi történt ezután: „Ott nyomban letérdelt, és az isteni bosszúállást hívta magára és valamennyi utódára, ha valaha újra megérintene, vagy egy ágyba feküdne velem, mielőtt Isten és az ő bocsánatát kérném, amiért nem mondtam áment a királyért mondott imájára”. A patthelyzet hat hónapig tartott, és csak akkor tört meg, amikor egy tragikus tűzeset elpusztította otthonuk kétharmadát. Azok az emberek, akik makacsul neheztelnek, akik nem tudják kegyelemmel kezelni a csalódottságot, akiknek hosszú az emlékezetük, akiknek a torkukon akad a „sajnálom, bocsáss meg”, akik duzzognak és sopánkodnak, mindig rosszul végzik. Jól veszíteni olyan művészet, mely megkövetel minden kegyelmet, amit csak össze tudunk szedni. Azt jelenti, hogy elég alázat van bennünk ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a valósággal kifogások nélkül, de annyi önbizalommal, hogy nem engedjük, hogy a vesztés határozza meg identitásunkat, és nem érezzük magunkat kevesebbnek. Azt jelenti, hogy nem keresünk mentségeket, nem hibáztatunk másokat, és nem engedjük át magunkat az önsajnálatnak – de nem is kárhoztatjuk magunkat. Azt jelenti, hogy képesek vagyunk megítélni, hogy mikor kell feladnunk, és mikor kell kitartanunk. Azt jelenti, hogy ki tudjuk mondani: „gratulálok”. Azt jelenti, hogy kiengedjük kezünkből a dolgok kimenetelét, melyeken nem tudunk változtatni, de ragaszkodunk ahhoz, hogy teljes és jó életet akarunk élni, és Isten dicsőségét keressük mindabban, amit teszünk.
Nagylelkűen nyerni nehezebb lehet, mint nagylelkűen veszíteni. Amikor nyerünk, megkísért minket a gőg, a hatalom, az érzéketlenség, a káröröm, és újra meg újra fel akarjuk idézni a sikerünket, mikor mindenki más már halálra unta. A kegyelmes győztesek mindig emlékeznek arra, milyen érzés veszíteni. Őket már rabul ejtette valami, ami nagyobb győzelmeiknél és veszteségeiknél. Abraham Lincolnban megvolt az a bölcsesség, hogy országának javát a saját énje elé helyezze, amikor legnagyobb politikai ellenlábasát, Edwin Stantont nevezte ki a hadügyminisztérium élére. Stanton, aki briliáns jogász volt, nyers és lenéző tudott lenni. Ahogy Frederick Douglass fogalmazott: „Az udvariasság nem tartozott gyengéi közé”. Másrészről Lincoln teljesen tisztában volt saját előnytelen megjelenésével és iskolázatlanságával. (Amikor valaki egy kampány során kétarcúsággal vádolta, Lincoln így felelt: „Ha két arcom lenne, gondolja, hogy pont ezt viselném?”). A vesztes párt távozó főállamügyészeként Stanton lekicsinylően beszélt Lincolnról, „eredeti gorillá”-nak nevezve őt. Hogy Lincoln hogyan bánt Stantonnal, azt láthatjuk a polgárháború történetéből. Megbízott benne, támaszkodott rá, számított rá. Stanton pedig kifogyhatatlan hűséggel és ragaszkodással válaszolt. 1865. április 14-én reggel Abraham Lincoln belehalt az előző este ellene elkövetett merénylet okozta sérülésbe. Azon a reggelen hangzottak el a leghíresebb szavak, melyek egy elnök halálát követték: „Most már az örökkévalósághoz tartozik”. A szónok Edwin Stanton volt. Robert Lincoln, Abraham Lincoln fia elmondta, hogy apja halála után Stanton két héten át minden reggel meglátogatta őt a szobájában, és „látogatásának első tíz percében egy szót sem szólt, csak sírt”. Amikor semmi más nem működik, a kegyelem működni fog!
Henry Cloud pszichológus sokszor tart nagyvállalatoknak tanácsadást. Időnként ezt a kérdést teszi fel a vállalatvezetőknek: „Tanulmányai és a különböző üzleti képzések és tréningek során részt vett-e valaha olyan tanfolyamon, ahol azt tanították, hogyan kell jól veszíteni?” A vesztés az élet elkerülhetetlen velejárója. Felbecsülhetetlen értékű rálátást nyit jellemünk fejlődésére. Mit teszünk akkor, ha csapatmunkában dolgozunk, és a csoport olyan döntést hoz, amit mi elleneztünk? Hogyan kezeljük azt, ha a megpályázott előléptetést másvalaki kapja meg? Hogyan viselkedünk, ha elutasítják az ötletünket, indítványunkat, ha visszautasítják házassági ajánlatunkat, vagy nem akarnak eljönni velünk randevúra? Az élet veszteséggel jár. De ha nem tudsz könnyedén veszíteni, az pusztító lehet. Egy szervezet elnökének van egy jól kigondolt terve a változásra, de a terv befullad. Senki sem akarja. Az illető azonban makacs, nem fogad el nemet válaszul, így helyette rossz szájízű engedelmességet kap. Az emberek nyíltan nem szegülnek szembe vele, de szabotálják a terveit. Az elnök elveszíti tiszteletüket és lojalitásukat. Nem volt hajlandó elviselni, hogy terveit elveszítse, így elvesztette azt, ami sokkal többet számít. Egy lelkész szeretné, hogy gyülekezete megváltozzon, de módszerét az emberek nem fogadják szívesen. Szeretné, ha olyanok lennének, mint az általa elképzelt ideális gyülekezet, ezért haragos prédikációkkal ostorozza őket, amiért nem követik útmutatását. Megpróbál nyomást gyakorolni a vezetőkre. Fenyeget, panaszkodik, manipulál. Végül a vezetőség megkéri, hogy távozzon. Mivel nem tudott tanulni a veszteségeiből, mindent elveszít. Péter, akit régen makacsnak ismertek, bölcsebbé és érettebbé lett, így azt írja: „Növekedjetek a kegyelemben”. Amikor nem kapod meg azt, amit akarsz – légy nagylelkű, légy kegyelmes!
Samuel és Susanna Wesley (John Wesley szülei) egyszer egy esti imaalkalmon voltak, amikor Susanna nem mondott áment férje imájára, melyet Orániai Vilmosért, Anglia királyáért mondott. Amikor férje megkérdezte tőle, hogy miért nem mondott áment, a feleség ezt azzal indokolta, hogy ő a trónfosztott II. Jakabbal rokonszenvez. Mindez átment az „azt teszed, amit mondok” játszmájába, amit a férj nem nyerhetett meg. Az asszony leírja, mi történt ezután: „Ott nyomban letérdelt, és az isteni bosszúállást hívta magára és valamennyi utódára, ha valaha újra megérintene, vagy egy ágyba feküdne velem, mielőtt Isten és az ő bocsánatát kérném, amiért nem mondtam áment a királyért mondott imájára”. A patthelyzet hat hónapig tartott, és csak akkor tört meg, amikor egy tragikus tűzeset elpusztította otthonuk kétharmadát. Azok az emberek, akik makacsul neheztelnek, akik nem tudják kegyelemmel kezelni a csalódottságot, akiknek hosszú az emlékezetük, akiknek a torkukon akad a „sajnálom, bocsáss meg”, akik duzzognak és sopánkodnak, mindig rosszul végzik. Jól veszíteni olyan művészet, mely megkövetel minden kegyelmet, amit csak össze tudunk szedni. Azt jelenti, hogy elég alázat van bennünk ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a valósággal kifogások nélkül, de annyi önbizalommal, hogy nem engedjük, hogy a vesztés határozza meg identitásunkat, és nem érezzük magunkat kevesebbnek. Azt jelenti, hogy nem keresünk mentségeket, nem hibáztatunk másokat, és nem engedjük át magunkat az önsajnálatnak – de nem is kárhoztatjuk magunkat. Azt jelenti, hogy képesek vagyunk megítélni, hogy mikor kell feladnunk, és mikor kell kitartanunk. Azt jelenti, hogy ki tudjuk mondani: „gratulálok”. Azt jelenti, hogy kiengedjük kezünkből a dolgok kimenetelét, melyeken nem tudunk változtatni, de ragaszkodunk ahhoz, hogy teljes és jó életet akarunk élni, és Isten dicsőségét keressük mindabban, amit teszünk.
Nagylelkűen nyerni nehezebb lehet, mint nagylelkűen veszíteni. Amikor nyerünk, megkísért minket a gőg, a hatalom, az érzéketlenség, a káröröm, és újra meg újra fel akarjuk idézni a sikerünket, mikor mindenki más már halálra unta. A kegyelmes győztesek mindig emlékeznek arra, milyen érzés veszíteni. Őket már rabul ejtette valami, ami nagyobb győzelmeiknél és veszteségeiknél. Abraham Lincolnban megvolt az a bölcsesség, hogy országának javát a saját énje elé helyezze, amikor legnagyobb politikai ellenlábasát, Edwin Stantont nevezte ki a hadügyminisztérium élére. Stanton, aki briliáns jogász volt, nyers és lenéző tudott lenni. Ahogy Frederick Douglass fogalmazott: „Az udvariasság nem tartozott gyengéi közé”. Másrészről Lincoln teljesen tisztában volt saját előnytelen megjelenésével és iskolázatlanságával. (Amikor valaki egy kampány során kétarcúsággal vádolta, Lincoln így felelt: „Ha két arcom lenne, gondolja, hogy pont ezt viselném?”). A vesztes párt távozó főállamügyészeként Stanton lekicsinylően beszélt Lincolnról, „eredeti gorillá”-nak nevezve őt. Hogy Lincoln hogyan bánt Stantonnal, azt láthatjuk a polgárháború történetéből. Megbízott benne, támaszkodott rá, számított rá. Stanton pedig kifogyhatatlan hűséggel és ragaszkodással válaszolt. 1865. április 14-én reggel Abraham Lincoln belehalt az előző este ellene elkövetett merénylet okozta sérülésbe. Azon a reggelen hangzottak el a leghíresebb szavak, melyek egy elnök halálát követték: „Most már az örökkévalósághoz tartozik”. A szónok Edwin Stanton volt. Robert Lincoln, Abraham Lincoln fia elmondta, hogy apja halála után Stanton két héten át minden reggel meglátogatta őt a szobájában, és „látogatásának első tíz percében egy szót sem szólt, csak sírt”. Amikor semmi más nem működik, a kegyelem működni fog!
BÖLCSEN HASZNÁLD FEL AZ IDŐDET
„... kihasználva az alkalmas időt..." (Efezus 5:16)
Ha
bölcs vagy, időnként megállsz, és végiggondolod, mivel öltöd az idődet.
Charles Swin-doll írja: „Olvastam egy könyvben, aminek a címe az Idő
csapdája [The Time Trap] volt, a legnépszerűbb időpocsékolások listáját.
Ez segített megcélozni néhány olyan területet, ahol kifejezetten
figyelnem kellett a hatékonyságomra. Ki ne hallotta volna már közülünk
Charles M. Schwab és Ivy Lee igaz történetét? Schwab a Bethlehem Steel
nevű acélvállalat elnöke volt, Lee pedig a tanácsadója, akit szokatlan
feladat elé állított: mutassa meg, hogyan juthat több dologra ideje!
Schwab beleegyezett, hogy »az ésszerűsig határain belül bármennyit«
hajlandó fizetni, ha Lee javaslata működik. Lee később átnyújtott a
vállalatvezetőnek egy papírlapot, melyen a következő terv állt: »írja
le, mik a legfontosabb feladatok, amiket el kell végeznie holnap!
Állítsa teendőit fontossági sorrendbe! Amikor reggel megérkezik, rögtön
fogjon hozzá a lista első helyén álló feladathoz, és ne hagyd abba, amíg
be nem fejezte! Ellenőrizze újra a fontossági sorrendet, aztán kezdjen
hozzá 1 második feladathoz, azután a harmadikhoz! Tegye ezt napi
szokásává! Adja tovább a teret a beosztottainak! Próbálja ki, ameddig
csak gondolja, majd küldjön csekket akkora összegről, amennyit Ön
szerint megért a módszer!« Ez az ötlet a Bethlehem Steel vállalatot öt
éven belül a világ legnagyobb acélgyártójává tette. Mennyit fizetett
Schwab a tanácsadóinak? Néhány héttel azután, ahogy a feljegyzést
megkapta, egy 25 000 dollárról szóló sekket küldött Lee-nek, elismerve,
hogy ez volt a legnagyobb hasznot hozó lecke, am: valaha is tanult.
Próbáld ki te magad is! Ha működik, az nagyszerű! De nem kell pénz
küldened a tanácsért, csak elkölteném egy másik időbeosztásról szóló
könyvre... amit úgysincs időm elolvasni."
„Szülési fájdalmak jönnek, de idétlen a gyermek; nem tud idejében kijönni az anyaméhből.” (Hóseás 13:13)
Az időzítés Isten életedre vonatkozó tervének nélkülözhetetlen része. Tudnod kell, hogy mit kell tenned, és hogy mikor kell tenned. Ha túl sokáig vársz, kihagyod az Istentől kapott lehetőséget. Egy író arról írt, hogy mi hívők kétszer születünk, egyszer fizikailag, egyszer pedig lelkileg. Így fogalmazott: „Vannak, akiknek lelki születése gyermekkorban történik. Másoknak, mint például nekem is, meg kell dolgoznunk, hogy eljussunk odáig… le kell vetnünk függetlenségünket. Nem számít, hogyan kerülünk a lelki szülőszobára, egy bizonyos időpontban – a természetes születéssel ellentétben – nekünk is akarnunk kell újjászületni. Nem maradhatunk a sötétségben és elszigeteltségben. Amikor eljön az ideje előbújni a méhből, új teremtésként megszületni a világra, nekünk is akarni kell előjönni. Mind ismerünk embereket, akik minden lehetséges kurzuson részt vesznek, és elolvasnak minden tanácsadó könyvet. Mindig készek megszületni, mégsem bújnak elő egészen. Lehet, hogy te is egy vagy közülük. Lehet, hogy Isten adott egy látást, de annyira sokáig rejtegetted a megfelelő időpontra várva, hogy végül megposhadt. Az Istentől kapott látásnak szavatossági ideje van., »… meghatározott időre vonatkozik« (Habakuk 2:3).” Maurice Chevalier mondta: „Ha a tökéletes időpontra várunk, amikor minden rendben van, és teljes biztonságban vagyunk… akkor egyetlen hegyet sem másztak volna meg, egyetlen versenyt sem nyertek volna meg, és senki sem ért volna el tartós boldogságot.” Összefoglalva: üldögélhetsz a kispadon, vagy beszállhatsz a játékba. Melyiket választod?
IDŐZÍTÉS
„Szülési fájdalmak jönnek, de idétlen a gyermek; nem tud idejében kijönni az anyaméhből.” (Hóseás 13:13)
Az időzítés Isten életedre vonatkozó tervének nélkülözhetetlen része. Tudnod kell, hogy mit kell tenned, és hogy mikor kell tenned. Ha túl sokáig vársz, kihagyod az Istentől kapott lehetőséget. Egy író arról írt, hogy mi hívők kétszer születünk, egyszer fizikailag, egyszer pedig lelkileg. Így fogalmazott: „Vannak, akiknek lelki születése gyermekkorban történik. Másoknak, mint például nekem is, meg kell dolgoznunk, hogy eljussunk odáig… le kell vetnünk függetlenségünket. Nem számít, hogyan kerülünk a lelki szülőszobára, egy bizonyos időpontban – a természetes születéssel ellentétben – nekünk is akarnunk kell újjászületni. Nem maradhatunk a sötétségben és elszigeteltségben. Amikor eljön az ideje előbújni a méhből, új teremtésként megszületni a világra, nekünk is akarni kell előjönni. Mind ismerünk embereket, akik minden lehetséges kurzuson részt vesznek, és elolvasnak minden tanácsadó könyvet. Mindig készek megszületni, mégsem bújnak elő egészen. Lehet, hogy te is egy vagy közülük. Lehet, hogy Isten adott egy látást, de annyira sokáig rejtegetted a megfelelő időpontra várva, hogy végül megposhadt. Az Istentől kapott látásnak szavatossági ideje van., »… meghatározott időre vonatkozik« (Habakuk 2:3).” Maurice Chevalier mondta: „Ha a tökéletes időpontra várunk, amikor minden rendben van, és teljes biztonságban vagyunk… akkor egyetlen hegyet sem másztak volna meg, egyetlen versenyt sem nyertek volna meg, és senki sem ért volna el tartós boldogságot.” Összefoglalva: üldögélhetsz a kispadon, vagy beszállhatsz a játékba. Melyiket választod?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése