Csendességért.

A mai nap imádsága:

Uram! Vedd el békétlenségemet, s add szívembe szereteted nyugalmát! Ámen.

   

Csak Istennél csendesül el a lelkem, tőle kapok segítséget.

Zsolt 62,2

Életünk folyamán számtalan igazságtalanság, emberi és "Isten-adtának hitt" korbácsolja lelkünk nyugalmát. A felülről, a Világosság Atyától kapott kereszteket mindig könnyebben viseljük, mert ahhoz erőt is kapunk. Ha úgy érezzük is, hogy ezt azért "mégsem érdemeltük meg", bizonyossággal tudjuk: akit Isten szeret, azt vesszőjével is "jutalmazza". Egészen másképp látjuk azonban azokat az igákat, melyeket mások akasztanak nyakunkba.

Az emberi önzés határtalan, olyan az, mint a rákos daganat. Nincs "határtudata", s csak egy törvény hajtja: terjeszkedni, terjeszkedni. Igaz, ez idővel önmaga létének akadályává válik, de másképpen nem tud tenni, hiszen nem egészséges sejtek ők, hanem rákosak. Az emberi önzés minden közösségben ott van. A legkisebb párkapcsolatiban éppenúgy, mint a nagypolitikaiban. Naponta bomlanak fel sírigtartónak álmodott házaságok, mert nem képesek a felek egymás és önmaguk önzését kezelni. Naponta történnek deliktumok közvetlen környezetünkben éppenúgy, mint távoli földrészeken, melyeket mind-mind az önzés táplálja. Nem csoda, ha elszomorodunk vagy szeretetünk lendületét veszíti...

Hol a segítség, mi a megoldás? Egyetlen pontban találkozik az emberi reménység, s az isteni segítség: a megváltásban. A Nagy Korrekció, amiben kiegyenlítődik az ember által felhalmozott vétek, mulasztás és bűn és az Isten mentő szeretete. Megváltani az ember a világot soha nem tudja, mert soha nem "lesz olyan mint az Isten" (eritis sicut Deus) - bár a kígyó ravaszsága ma is szedi áldozatait a kísértések változatos formáiban. Az igazi megoldás mindig az Isten maga, aki a békesség "garanciája". Nélküle nincs harmóniánk, nincs megnyugvásunk, csakis békétlenség a másikkal, a világgal, önmagunkkal.

Hívás...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy hívásodat meghalják, s mindannyian a Közeledben élhessünk! Ámen

Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.

Mt 9,13

"Bűnös, gyarló emberek vagyunk!" - sokszor hallhattuk már ezt a kijelentést. Valljuk meg őszintén, akadtak helyzetek, amikor úgy éreztük, mi azért nem tartozunk közéjük. S tényleg... Miért is lennénk ugyanolyan "bűnösök", mint a kereszten függő latrok, amikor mi normális életet élünk?! Nos, Jézus világosan megmondja: "Nem az igazakat hívogatja, hanem a bűnösöket" Máshol pedig így fogalmaz: "Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek!" No, akkor felsóhajthatunk, hiszen "minden(!) rendben van"... vagy mégsem?

Annyi bizonyos, hogy amikor Jézus hívogat, akkor mindenkit hív, de hívása nyilvánvalóan nem azoknak szól, akik már körülötte/Őnála vannak, hanem azoknak, akik még messze távolban küszködnek önmagukkal, világgal s a JóIstennel. Sajnos sokszor megtörténik, hogy "kaptafásan" gondolkodnak komoly hívő emberek is, s úgy hiszik az ÚRIsten is "széria-megoldásokat" gyárt teremtményeinek... Ha mégis így lenne, akkor nem lennénk különfélék, elveszítenénk egyediségünket, s mindenre bólogató, gondolkodásmentes "klón-keresztények" lennénk... Úgy látszik, még mindig nem jöttünk rá, hogy a Teremtő Isten a diverzitás Istene! Sajnos mi emberek - talán csak azért mert szeretnénk olyanok lenni mint az Isten - mindenhatóságra való törekvésünkben görcsösen uniformizálunk, s szíves látjuk a színest is fekete fehérben...

Ha a generációk mindig mindent elölről kezdenének, akkor sosem fejlődhetnénk, jutnánk előbbre, s nem emelődhetne, javulhatna az embervilág egy kicsit se. Márpedig Isten törvénye az, hogy az áldás ezerszeresen átíveljen apákról a fiakra, s hogy néhány nemzedéken keresztül emlékeztesse az utódokat az elődök bűneire. Ez azt jelenti, hogy nem kell mindenkinek a disznók vályújáig süllyedni, hogy felismerjék van nekik egy Mennyei Atyjuk is! Vagyis: a hívő, az ÚRnak elkötelezett szülők, értékcentrikus/értékteremtő életvezetésükön keresztül igenis gyermekeik elé élhetik a Krisztus szeretetét.

Sokan vélik, hogy a tradíció az "kevés" - ennél több kell -, de az ilyenek a gyökereiket tagadják meg. Ha a tradíció csak azt jelenti, hogy kínos precizitással őrzik, a hamut, akkor az persze nem más, mint képmutatás, farizeusság, de ha a hagyomány a láng továbbadásában nyilvánul meg, akkor az Isten akaratának betöltése, azaz "egészséges" magatartás...

Láthatatlan világ...

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Engedd átélnem szereteted végtelen irgalmát, hogy tudjam szeretni teremtett világodat! Add, hogya annak minden javát, amiben részesülhetek naponta, ne magam és mások ellen használjam fel, hanem a Te akaratod szerint éljek vele, embertársaim hasznára, a Te nagyobb dicsőségedre! Ámen

Nem e világnak, sem e világ múlandó fejedelmeinek bölcsességét, hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet az Isten öröktől fogva rendelt a mi dicsőségünkre.

1 Kor 2,6-7

Az evangélium egyáltalán nem magától értetődő, logikus történet. Ha ember találta volna ki, sokkal könnyebben elfogadhatóbb, nyilvánvalóbb lenne ? de nem az. Felfogásához kinyilatkoztatásra van szükségünk, hogy maga Isten leplezze előttünk le azt, amit tett. Az időben megtörtént kinyilatkoztatás azonban még kevés az embernek, mindenki személyesen akar megbizonyosodni a dolgok igazáról.

Pál jól tudja, hogy gondolati sémák fogságában él az ember. Ezért a zsidónak zsidó, s a görögnek görög. Gyarlóak vagyunk, ezért nem elég nekünk Isten jó hírének könyvekbe zárt evangéliumi tudósítása, előszóval, az adott korban, hitelesen hirdetni is kell. Istennek ugyanis úgy volt tetszésére, hogy emberi közreműködés által történjék meg a bizonyosság csodája, újra és újra, nemzedékről nemzedékre.

S mit értsünk titkos bölcsességen? Talán azt, hogy a kereszténység is ugyanazt propagálja, mint az összes többi ezoterikus próbálkozás legyen az kabbalából származó önismereti tudás vagy éppen fényadásos new-age protokoll? Nem. Az evangélium egészen mást jelent, mint amit a gnoszticizmus vagy az ezotéria nyújtani tud. Az evangélium nem más, mint az Istenadta Élet megélése a mindennapokban: Nem rettegésben telő napok, hogy Isten mikor csap le ránk bűnösökre, nemis megbolydult elképzelés - ahogyan nemrég olvastam valaki internetes "magyarázatában": Jézus Krisztus angyalainak seregeivel harcol értünk... Nyomorult eltorzult agyak militarista elképzelése az Isten hatalmáról! (Szánalmas látni, ahogyan sok - egyébként bizonyára jóravaló ember - torz vallásosságával megkeseríti a maga és környezete életét.) Az evangélium felszabadító erejéből az ilyen "testvérek" nem sokat tapasztaltak, de a kicsinyesség, a megromlott gondolkodás sötét kútjából sokat merítettek... Persze sok ember számára sokkal elfogadhatóbb, hogy itt a földön értünk küzd az Isten. Annyi igaz ebből, hogy Isten küszködik, de nem valamilyen hatalom ellen, hanem Velünk. Sokan ugyanis következetlenségükből, a diszciplína hiányából fakadó sikertelenségüket a sátáni erőknek "tudják be". Önáltatva hangsúlyozzák, hogy ők bizony mindent megtettek, de a gonosz erők erősebbek voltak... (Ha a gonosz erőn a lustaságot, a nemtörődömséget, az áldozatvállalás hiányát kell érteni, akkor egyetérthetünk velük - egyébként nem.

Isten azért Isten, mert végtelen a hatalma. Nem korlátozza Őt senki és semmi. Ha Ő egszer azt mondja: "bevégeztetett", akkor ahhoz nincs mit hozzátoldani, nem lehet magyarázkodni, hogy de azért még... Ha Ő azt mondja "bűneid megbocsájtattak", akkor az teljes bűnbocsánatot jelent, s nem időszakosat. Könyörögni nem azért kell, hogy győzedelmeskedjen az Ő ereje a Sátánnal szemben, mert Akinek hatalma van az univerzum, az egész világmindenség teremtésére, Annak nem lehetnek jelentékeny ellenfelei saját teremtményei... Mi tehát a titkos bölcsesség? A Krisztusban való kiemelkedés ebből az anyagvilágból, hogy az Isten egyetemes szeretetének erőterében végre megértsük: Kicsoda az Isten, s mit jelent az, hogy mi emberek vagyunk.

Testünk-lelkünk, hitünk-életünk...

A mai nap imádsága:

Uram! Tégy engem bölccsé, hogy félelmedben és tisztelettel éljem véges napjaimat! Add, hogy el ne bukjam önzésem miatt gyakrabban, mint kellene, s növelj engem minden értelmet meghaladó szeretetedre! Ámen.

Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk,

távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban.

2 Kor 5,6-7

Ép testben ép lélek... Ki ne ismerné az ősi görög mondást? Mozgásszegény életünkben mindannyiunknak vannak legalább emlékei arról az örömről, amit a sporttal, kirándulással felfrissített testünk átélt. A fiatalság, az ifjúság örömének egyik fontos része az intenzív mozgás. Sajnos a sport is üzletté vált, s erősen fogyatkozik is belőlőle az öröm - és így marad az egyre kemyényebb, az eredménynek vasszigorral alárendelt iszonyatosan kemény munka... A sikerért aztán mindent megtesznek - hivatalosan és illegálisan is -, doppingbotrányoktól visszhangos a média. Ugyanakkor anti-fitness "példaképek" - anorexiás modellek, pop-zenekarok láthatóan városi mozgásszegény kultúrában élő tizenéves csontvékony fiúcskái torzítják az ifjúság egészséges testképét. Nos nem is volt még soha ennyi önbizalom-hiányos, önértékelési zavaros fiatal, mint manapság... Menekülnek is "rendesen" alkoholba, kábítószerekbe...

A középkori egyház közvetítette hamis "testkép" - ti. hogy a lélek foglya a bűnös testnek - alaposan elferdítette a keresztény világ test-látását. De mi ez ahhoz a csapáshoz képest, amit a huszadik század fogyasztói kultúrája véghezvitt? A fejlett ipari társadalomban, az ún. jóléti államokban lassan alig találunk normális testsúlyú embert... Pedig a"karbantartott" test nemcsak esztétikai szépséget képvisel, hanem egyben az egészséges élet alapja is. Számtalan irányzat, iskola ígéri meg, ha ezt vagy azt a módszert követed, akkor a siker kikerülhetetlen... Ugyanakkor mit érnek a kidolgozott, feszülő izmok, ha a lélek belül csökevényes vagy romokban hever?

Pál apostol kijelentése "testben lakunk, távol lakunk az ÚRtól elsősorban azt jelenti, hogy a test teremtett tökéletessége ellenére nem teljesen tökéletes, hiánnyal küzd. Hiány oka a teremtmény végessége, ami nem képes befogadni Végtelent. S ha jól megnézzük, tudása, melyre oly büszke, még akaratánál is behatároltabb. Sokan élnek abban a tévhitben, hogy mivel Istent megismerték, találkoztak Vele lélekben, ettől tökéletessé is váltak. (Számos őrült szekta - ez minden vallásban akad!!! - jelesül mutatja ezt.) A formálódás, mely egész életünkön át tart, Istennél fejeződik csak be. Ez azonban mégsem tölti el keserűséggel a krisztuskövetőket, ellenkezőleg, örömet lelnek benne: Oly sok mindenre akar megtanítani minket Isten! Száz élet is kevés lenne csak rácsodálkozni a töredékére annak, amit az Örökkévaló a Mindenségbe beléplántált!

Ehhez a fantasztikus életprogramhoz adja ajándékul a hitet, mely a látásnál annyival több, hogy az emberi lét horizontján is túllát, s ezért az ilyen ember képes megcselekedni már itt e földön olyan dolgokat, amire más képtelen - önfeláldozóan szeret, olykor még ellenséget is...

Végítélet...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy azzal foglalkozzam, ami Neked kedves, nekem üdvös, felebarátaimnak pedig hasznos, s mindig a békességet és a szeretet kiteljesedését szolgálja! Ámen

Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.

Jn 6,39

Az ismeretlennek különleges vonzása van... Az ismeretlen megismerésének lehetőségéért az ember évezredek óta felvállalja a veszélyt, sőt nemegyszer kockáztatja, még az életét is! Vannak azonban olyan rejtett dolgok, amikről nagyon keveset tudunk, és vannak olyan dolgok, melyek jóllehet a valóság elengedhetetlen részei, de ezekről még azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk őket...

Az egyik ilyen izgalmas kérdés - hitünk egyik lényeges része - a feltámadás "problematikája". Okos teológusok, művelt laikusok, magukat még okosabbnak és jólinformáltnak vélő, önjelölt igemagyarázók keresték-kutatták a választ hosszú évszázadokon át arra, amiről csak sejtéseink vannak: Hogyan is történik a feltámadás, s az utolsó ítélet, és a végső számadás? A Jelenések könyvének szimbólumokra épített zseniális rendszere hamar "más tudatállapotba" emeli a könyv olvasóját, hogy bepillantást nyerhessen a végidős történésekbe. Egyesek az Újszövetség zárókönyvére, az utolsó idők isteni forgatókönyveként tekintenek, megint mások az apokaliptikus irodalom egyik gyöngyszemére, mely olyan kérdéseket fel, melyek egyszer - legkésőbb az élet végén - mindenkit foglalkoztatnak: Mi lesz/van a halál(om) után? Mi lesz akkor, ha már nem lesz értelme a nyelvtani igeidőknek, mert nem lesz idő, mert lepergett a teremtés isteni homokóráján az utolsó homokszem is?

Az elképzelések mindig a korszellemet tükrözik. Míg a középkorban a járványok, a betegségek, a csatákban, háborúkban szinte folyamatosan jelenlévő borzalmas szenvedések határozták meg az időkvégi elképzeléseket, eladdig a huszadik század bürokratikus világa - tényleg a társadalom háromnegyede íróasztal mögött ül, s irányítja/irányítaná(?)/kontrollálja a társadalom egynegyedét, akik valóban termelnek, értéket állítanak elő -, azt a víziót indukálja, hogy a mennyei hivatalnokok (értsd: angyalok) az Isten adminisztrátoraként/ellenőreiként átvizsgálják, s elszámoltatják az eléjük került emberlelkeket... s aztán jön a leszámolás, a "sírás és fogcsikorgatás" örökös valósága.

Jézus példázataiban nem bonyolódik az isteni "hogyan?" izgalmas részleteibe, a fontos és lényeges: Isten cselekszik, az Isten azt akarja, hogy semmi el ne vesszék... Nyilvánvaló, hogy semmi nem tűnik el nyomtalanul ebben a téridős világunkban, hiszen az anyagból energia lesz - s ez érvényes elméletileg visszafelé is -, de Isten akarata az, hogy senki ne zárja ki magát a Vele való közösségből, hogy minden teremtmény eljusson a Teremtőjének meg-/felismerésére, s megtalálja létének mélyebb értelmét, s ezzel együtt élete harmóniáját.