Élet...

A mai nap imádsága:

Uram! Élettel ajándékoztál meg... csodáját felfogni alig bírom. Add, hogy részévé válhassak teremtői akaratodnak, s ezért kérlek vedd el tőlem azt, ami gátol abban, hogy tükrözzem szeretetedet embertársaim között! Ámen

Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok.

3 Móz 19,2

"Nem vagyok szent!" - gyakran bújnak emberek ezen kijelentés mögé, amikor életük egy-egy szeletéről kiderül, bizony messze vannak a kívánt tökéletestől. Nincs vallás, ahol ne ismernék a "szent" a fogalmát, de igazából a zsidó-keresztény kultúrkörben válik ez a fogalom különösen fontossá. Míg a zsidóknál a "szent" a kiválasztottat jelenti, addig Jézusnál a világból való kihívást, elhívást: innen az eklézsia (kihívottak, elhívottak gyülekezet) kifejezés. Bármennyire is májkenegető/léleknyugtató a hit, hogy lennének kiválasztottak, azt kell mondanunk: "Nincsen kiválasztott nép, kiválasztott ember!" Isten népe létezik, s emberek léteznek, akik külön-külön elképzelik az Istent, Akit ember még soha nem látott. Ha valaki mégis azt állítja, hogy van kiválasztottság, akkor az szélsőséges! Az extremista azt állítja, hogy az egyik ember vére pirosabb a másikénál vagy hovatovább azt, hogy "kékvérű"... Az igazság az, hogy aki human-DNS-el rendelkezik, az embernek született erre a világra. Nem szegénynek és gazdagnak, sem muzulmánnak vagy zsidónak - Embernek! Ezt az azonosságot jelképezi a jeruzsálemi templom kettéhasadt kárpitja is: Nincs szent, s nincs profán - minden, s mindenki Istené...

Ennek ellenére mégis használjuk a szót "szent". Abszolút értelemben persze csak Istenre vonatkozhat, morális értelmeben a "szent" az átlagostól eltérő erkölcsi kvalitást jelez. A hívőket gyakran nevezi a Szentírás szenteknek, ami nem azt jelenti, hogy ők tökéletesek, - bár vannak fanatikusok, akik ezt vallják magukról -, hanem azt, hogy Isten számára elkülönítettek. Aki magát kiválasztottnak tartja, az kettős erkölcsiséget képvisel: azt gondolja, hogy neki szabad azt, amit a másiknak nem. Sajnos sok fundamentalista gondolkodik így, s mivel már tökéletesnek gondolja magát, ezért mindent tud... olyannyira, hogy Istent sem kell megkérdeznie és a saját gondolatai alapján cselekszik: az egyik gyűlöletet kelt, a másik dinamitot akaszt magára, a harmadik kultúrákat széttörve csak misszionál. Akik nem értik az Isten Szentségének fogalmát - pontosabban félreértik -, nemzeti vagy kisközösségi istenné degradálják azt a Világteremtő Hatalmat, Aki jelen tudásunk szerint nemcsak a Tejútrendszert, a galaxisunkat hívta életre a maga 250 milliárd csillagával, s ki tudja hány bolygójával, de Ő alkotta meg - jelen ismereteink szerint - még kb. azt a 300 milliárd galaxist, melyek odafönn vannak, s nyári csillagos éjszakákon hátborzongató érzéseket csiholnak lelkünkben...

De akkor hogyan értelmezzük ezt az igét? A legyetek szentek kifejezést azt jelenti: vegyétek észre, hogy Isten a teremtettségében elkülönített titeket. "Nem sokkal tette kisebbé az embert az angyaloknál"... Olyan életet, s az életnek olyan "szentséget" kölcsönzött, mely mindenkiből a legjobbat kellene, hogy előhozza. Hogy mégis az Isten teremtettségbeli akaratának az ellenkezője történik, az amiatt van, hogy "nem látjuk a fától az erdőt"... Magunkat istenítjük, márpedig a teremtés központja nem az ember, hanem az Isten, akit nemcsak vasárnap, a szent napon kell dícsérnünk, hanem életünk minden egyes napján, minden egyes lélegzetvételünkkel... Mert ő nem egy Isten, hanem az EgyISten, létrehozója, s fenntartója az egész világmindenségnek, s benne az én életemnek is...

Igazság...

A mai nap imádsága:

URam! Abban bízom, amit eddig is megtapasztaltam, hogy szereteted nagyobb igazságosságodnál... URam könyörülj rajtam! Ámen

    

Az ÚR szereti az igaz ítéletet, szeretetével tele van a föld.

Zsolt 33,5

"Aki engem lát, az Atyát látja." - mondja Jézus, minek következtében a láthatatlan, kiábrázolhatatlan Istent elkezdik emberként ábrázolni. Hiába a régi tiltás: "ne csinálj magadnak faragott képet" a keresztény művészetben se szeri, se száma az antropomorf Isten- és Krisztus-ábrázolásoknak. Isten felfoghatatlan nagyságát azzal próbálták a régiek magyarázni, hogy hiába minden legmerészebb, legnagyszerűbb, legzseniálisabb elvonatkoztatás, mindezek nem képesek az Isten nagyságát "leírni". Tényleg nem képesek. Az ember azonban attól különleges teremtménye a JóIstennek, hogy olyat is el tud képzelni, amit nem lehet elképzelni: gondoljunk csak a végtelenre! Kimondva, szavakba öltve ugyanakkor "megfoghatóvá" válik a megfoghatatlan is...

Ha Krisztust, mint a kereszténység központját nézzük, akkor kiderül, hogy az elmúlt kétezer esztendőben rengeteg szimbolikát aggattak Jézus vállára: Ő a kereszthordozó, a szenvedő, de egyben a győztes király, a megértő jó barát, de ugyanakkor az ítélő bíró is... Külön-külön érthető mindegyik, de a kereszthordozás és a királyi palást, a gyémántos koronával, s lángoló szívvel "megakasztja" a normális gondolatmenetet! Ilyenkor derül ki az is, hogy a hit sokkal több, mint dogmatikai igazságok összessége és kultikus gyakorlatok halmaza...

Isten szeretetével van tele föld -, de tegyük hozzá gyorsan: nem csak a Föld, hanem az egész Világmindenség. Még néhány esztendő, s tudatosulni fog az emberiségben, hogy mennyire parányi rész-részecskéje vagyunk az Egésznek, s milyen hatalmas az az ERŐ, Aki létrehívta az univerzumot... Ez bizonnyal alázatot és még nagyobb félelmet - s egyben agresszivitást(!) - is kivált majd az embervilágban, minek következtében megnövekszik a bizalmatlanság és a fundamentalista gondolkodásra - nemcsak vallási téren(!) - való hajlam.

De hogyan lehet ítélet és szeretet "egyben" jelenvaló ebben a világban? Úgy, hogy a szeretet igazságos. Nem hagy következmények nélkül semmit! Mindennek van következménye, látható és láthatatlan, de ami most még nem látszik egyszer napvilágra kerül. Lehet titokban mérgezni a földet - lásd agyonreklámozott energiatakarékos izzókat, melyekből szép lassan, de folyamatosan szivárog a higanygőz; mély-gyomirtó vegyszereket, melyek egyre szivárognak lejjebb és lejjebb az ivóvízkészleteink felé; de említhetjük az atomhulladék többtízezeréves életkárosító sugárzását is -, de egyszer mindezek következménye nyilvánvalóvá válik. Nincs ez másképpen az ember életében sem! Minden döntésünknek következménye van: annak is, ha a jó mellet, s annak is, ha a rossz mellet voksolunk... Sorsunk tehát nemcsak Isten tenyerében van, de a mi saját kezünkben is! Akinek van szeme, az látja, akinek van füle, az hallja mit mond az ÚR...

Jó és rossz...

    A mai nap imádsága:

    Uram! Tégy alkalmassá a jóra, hogy ne perlekedéssel, hanem Neked való szolgálattal teljék rövidke életem! Ámen.

   

Igaz vagy, URam, ha perlek is veled. Hadd beszéljek veled mégis az igazságszolgáltatásról! Miért szerencsés a bűnösök sorsa? Miért boldogulnak mind, akik csalárdul élnek?
Jer 12,1

Hollywoodi sikerfilmek forgatókönyírói, a nagy mesemondók, s mindazok, akik a szórakoztató-iparban dolgoznak egyfajta képletet használnak: A jó harcoljon a gonosszal, s végül a jó nyerje el jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését... Eleddig rendben is volna, hiszen természetes igazságérzetünk is ezt kívánja. De az Élet mintha nem ismerné ezeket a megoldási "kliséket"! Naponta ütközünk a ténnyel: a jó szenved, a gonosz pedig "él, mint Marci hevesen"... Azt gondoljuk, ebben a világban rendnek kell lennie, de mégis nem az a rend a érvényesül, amit mi szeretnénk. Azok a gazdagok, akik valóban tehetnének a világ javításáért - inkább kizsákmányolják a világot, s benne a "kisembert", mintsem tennének értük valami pozitívat. S, ha megnézzük az emberiség történelmét, bizony korábban sem volt ez másképpen.

"Az élet igazságtalan!" - mondja az ügyeletes szappanopera kedves háziorvosa, aki betegének kezelési lehetőségéért küzd hősként a profit-orientált betegbiztosítókkal, s a fejlődési rendellenességgel született másik betege belesóhajt a kamerába: "Doktor úr, nekem mondja?" Az élet - úgy tűnik - nagyon igazságtalan. Aki gátlástalanul törtet előre, s átgázol mindenen, ami érték, s ami szép és jó, az sikert sikerre halmoz, akik pedig becsületesek maradtak, azok szegényen és kiszolgáltatottan hevernek a sikerhez vezető út szélén, a siker "melléktermékeként." MIért van ez így? A kérdést nem mi tesszük fel először, s nemcsak Salamon bölcsességirodalmában központi kérdés, a probléma egyidős az emberrel: a káini bosszú mindig megtalálja a maga ábeles áldozatát... s az szenved, aki vétlen.

Hacsak mindig mások lennének a hibásak, még rendjén is volna! A baj az, hogy olykor nem másoknak, hanem magunknak "köszönhetünk" mindent: buta kijelentéseink, eleve hibás döntéseink állítanak minket az élet partvonalán kívülre... S bizony olykor mi magunk vagyunk azok, akik érdemtelenül kerülnek előnyös helyzetbe. Ilyenkor hogyan látjuk az isteni igazságosságot? Ha megajándékoz minket az Isten az újrakezdés csodás érzésével, akkor miért sajnáljuk ezt a lehetőséget másoktól?

Hamar beláthatjuk: Isten igazsága vagy igazságtalansága nagyon is emberi kategória! A Gondviselő Isten mindig tudja, hogy mit miért tesz, s néha mi is megláthatjuk az isteni bölcsességét, amikor a rosszat jóra fordítja, vagy a rosszból is jót hoz elő. Be kell látnunk, hogy Isten ránk bízta a döntést: ezért adta szívünkbe az ő egyetemes törvényét, hogy engedelmeskedjünk lelkiismeretünknek: Legyünk engedelmesek mindig a jóra, s legyünk engedetlenek, ha a gonosz indulatok hullámai csapdosnak - akár a lelkünkben, akár a világban...

Kitartás...

A mai nap imádsága:
Uram! Erősítsd szívemet, hogy Benned bizakodjon! Ámen

   

Engem keressetek, és éltek.
Ámósz 5,4b

Mindenki szeretné "bebiztosítani" életét - ki ebben, ki abban reménykedik. A hívő ember azonban Istenbe veti bizalmát. A látható élete biztosítékát a Láthatatlanban keresni - speciális látást igényel: ezt hívják hitnek. A hit azonban nem csak tapasztalások hosszú láncolata, de egyben merész vállalkozás, kihívásokkal teli feladat is. Feladni az anyagvilág kölcsönös előnyökre alapozódó viszonyrendszerét, az adok-kapok-elv kiszámíthatóságát a hétköznapokban - nos, ez egyesek számára botránykő.

Istent keresni azonban nem menekülés a világ valósága elől, hanem a világ, s benne önmagam jobb megértésének útja. Érteni, tudni, úgy hogy közben minden folyamatosan változik csakis Istennel együtt lehetséges - valljuk. Nem véletlen, hogy nagy természettudósok közül igen sokan vallották magukat Isten-hívőnek. Kevés az olyan ember, aki kategórikusan elveti az Istent, de sok azoknak a száma, akik ugyan elutasítják a "hivatalos" egyházak felajánlott istenképeit, de szívük mélyén remélik a Teremtőt. Isten valóban "totaliter aliter", egészen más.

Keresni azt jelenti: nem adom fel. Ha fiatal vagyok keresem a páromat, ha idősebb az élet értelmét családban, s hivatásban, ha kifelé megyek ebből a világból akkor pedig a titkok vonzásának engedek. A látható világban a keresés nem jelent feltétlenül eredményt is, a láthatatlanban azonban a siker "garantált". Ennek oka igen egyszerű: akik keresnek, azok nemcsak találnak, de rádöbbennek arra is, hogy Isten elől elfutni nem lehet, hiszen mindvégig a markában vagyunk...