Áldás...

A mai nap imádsága:

URam! Áldj, hogy áldássá válhassak! Ámen

   

Ne félj, mert én veled vagyok és megáldalak téged!

1 Móz 26,24b

Ezen a Földön az Isten után a legnagyobb hatalom a félelem... Rossz királyok, totalitárius rendszert munkáló diktátorok, magukat félistennek képzelő oligarchák ugyan megölhetik a testet, de a lélek felett nincs uralmuk; ha mégis, akkor az az ember örökre elveszett... Jézus URunk így tanít minket: "Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani..."

A test múlandó, a lélek örök. Ezért a lelket csak egy valami semmisítheti meg: a félelem! "Ha Ő (Isten) velünk, ki ellenünk? Az ÚR a mi oltalmunk" - énekeljünk egyházunk himnuszában, s valóban: Az Istennel együtt minden lehetséges, Vele még a nehéz és könnyűvé válik.

Akarjuk vagy sem, az életünket átszövi a félelem. Ez még önmagában nem baj, a félelem ugyanis sok mindentől megóv. Félek a mély víztől, mert nem tudok úszni - ezért mentő-mellénnyel szállok csónakba, félek az oroszlántól, ezért nem keresem az alkalmat, hogy huzigálhassam a farkát... A gondok akkor kezdődnek, ha a félelem állandó aggódásban van jelen, s tragikus, ha mindent bénító rettegéssé válik.

Sok mindentől félünk, pedig nem kellene. Félünk a kudarctól, s ezért bele sem kezdünk sok-sok mindenbe. Nem véletlenül alakult ki a szólás: "Minden kezdet nehéz!" Sok fiatal fél manapság a tartós párkapcsolattól - ez érthető is -, hiszen minden ember sorsa (hosszútávon) az, hogy családban éljen, gyerekeket neveljen, de ennek sikeréhez bizony elengedhetetlen a másokért való felelősséghordozás, a kitartás, a sok-sok munka. Aki pedig küzdelmek árán, de a JóIsten kegyelméből - vagy apuka/anyuka rosszabb esetben egyéni ügyeskedés árán - megkapta/megszerezte egzisztenciáját, az nyilvánvalóan fél annak elvesztésétől. Bizony, félelmeink végigkísérnek minket egész életünkön át! Minél idősebbek vagyunk, annál több betegség teszi próbára tűrőképességünket, s egyre inkább ránk vetül az elmúlás árnyéka. Persze hogy félünk, persze hogy félünk a haláltól, s félünk az ahhoz vezető göröngyös úttól is! Hiszen esendő, gyarló emberek vagyunk/maradunk utolsó lélegzetvétlünkig!

Isten ezt mondja: "Ne félj!" Ha ember mondja ezt, az csak ideig-óráig vigasztalhat meg; no, de ha a világteremtő/kormányzó Isten? Isten ígéri "s nem ember Ő, hogy hazudnék", hogy minden napon, a világ végezetéig velünk van. Ez az evangélium, az "immánuel", hogy ti. velünk az Isten!

Az ÚRIsten azt is ígéri, hogy megáldja azokat, akik szeretik Őt és Hozzá menekülnek. Szeretjük az Istentől kapott biztonságot megélni, de valljuk meg őszintén, nem vagyunk ellene annak sem, ha Isten áldása kísér minket... A hívő ember élete tulajdonképpen erről szól, ezt foglalja magában: keressük-kutatjuk Isten akaratát, hogy emberebb emberek legyünk, s kérjük/várjuk Tőle az áldást. Az áldás ugyanis több, mint siker, az áldás magában hordozza azt a békességet, megelégedést, amit minden ember sorsában egyedül csak az Isten adhat...

Angyalok...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy észrevegyem küldötteidet, s magam is mások segítőivé válhassak! Ámen

  

Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket.

Zsolt 34,8

Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy modern világunkban virágzik az angyal-kultusz. Maga a szó "angelosz" küldöttet jelent, s az Újszövetség 165-ször, az Ószövetség (apokrífok nélkül) pedig legalább 108-szor említi az angyalokat. "Angyal-tan" ill. fogalmazzunk így "angyal-hit" nagyon régóta létezik - nem csak a keresztény vallásban. A zsidó, a zoroasztriánus (perzsa), valamint az iszlám hitvilágban szerepelnek, de vannak előzményeik a pogány hitekben is. Érdemes megjegyezni, hogy az angyali világot, a mennyországot, először a perzsák kezdték hierarchikusnak tekinteni.

De kicsodák és micsodák ezek az angyalok? Nos, a bibliai történetekben az angyalok sohasem jelennek meg aranyos, pufók csecsemőként, hanem minden esetben felnőttek. Az angyalokkal foglalkozó keresztény teológiai diszciplína, az angelológia szerint az angyaloknak nincs nemük, a zsidó hagyomány viszont hímneműeknek tartja őket. Mivel az angyalokról csak emberi elképzelések vannak, ezért minden angyalokról szóló tanítást érdemes alaposan megvizsgálni! Az emberi elképzelés egyik jellegzetessége, hogy az angyalokat is jókra és gonoszokra osztja, jóllehet az angyal éppen azért angyal (azaz küldött), mert csak a Küldőjének az akaratát közvetíti. Az angyalok "egyénieskedése" tehát (pl. a bukott angyal, akit Sátánnak neveznek) tehát ellentmondásokat hordoz, s ezeknek a "negatív hatalmaknak" a birkózása az Istennel egy kívánatos, de alapvetően antropomorf elgondolás.

Úgy tűnik, hogy az összes angyal egyszerre teremtetett. Nem keletkeznek újabb angyalok. Az angyalok nincsenek kitéve halálnak vagy bármiféle pusztulásnak, ezért nem is csökken a számuk. Egyesek tudni vélik, hogy legalább annyi szellemi lény létezik, mint amennyi emberi lény lesz a Föld történelme során. A Bibliában az angyalok alapvetően "szolgáló lelkek" és nincs fizikai testük, mint az embereknek. Jézus a Lk 24,37-39-ben kijelenti: "a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van". Az angyalok - ha az alkalom úgy kívánja - képesek emberi alakot ölteni, más esetekben viszont vakító fehérben és ragyogó dicsőségben jelennek meg. Néhány rész a Bibliában szárnyakkal írja le az angyalokat, de a legtöbb angyalokról szóló rész nem beszél szárnyakról.

Azt nem tudjuk, vajon minden angyal ugyanazt a feladatot végzi-e, vagy néhányan "specializálódtak" bizonyos területekre, de a Szentírás beszél az angyalok különböző fajtáiról, a Kerúbokról és Szeráfokról, sőt két angyalról név szerint is tudunk: Mihályról és Gábrielről. Az angyalok legfőbb foglalatossága a mennyben az imádat és dicséret, a földön pedig a kinyilatkoztatás és Isten üzenetének vagy ima-válaszainak átadása az embereknek. Emellet vezethetnek, elláthatnak, védelmet adhatnak vagy megszabadíthatnak a veszélyből. Az angyalok tehát azért "vannak", hogy megerősítsenek és bátorítsanak, egyszóval: gondoskodjanak rólunk - a halál pillanatában is.

Jövőnk...

    A mai nap imádsága:

    Idő közé szorított életemnek Uram Te adj távlatott, mely szabaddá, s késszé tesz, hogy szerethessem mindazokat, akiket mellém rendeltél! Ámen.

   

Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: "Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa.

Lk 6,20

Jóléti világban élünk - még akkor is, ha megszorítások híre terhel minket nap, mint nap... Van vizünk, élelmünk, van tető a fejünk felett, s lehetőségünk van az informálódásra, mégha azt erősen manipulálva is kapjuk. Interneten vagy anélkül, a gondolatok szabad áramlása is - többé-kevésbbé - lehetséges. Ha nem is vagyunk igazi értelemben véve gazdagok, a világ sok százmillió emberéhez képest mégis azok közé számítódunk... Keresztény hálaadással és mértéktartással nem is vagyunk ellene ennek. De mi ez a jézusi bölcsesség: "A szegényeké az Isten országa?"

Attól, hogy valaki szegény, természetesen még nincs "belépőjegye" a mennyországba. Számtalan ember ugyanakkor nem azért szegény, mert nincs lehetősége dolgozni, hanem azért, mert semmit nem hajlandó tenni sem önmagáért, sem azért a közösségért, amelyiktől a "segélykét" kapja. Jézus azonban biztosan nem őrájuk gondol... Sokkal inkább azokra a szegényekre, akik Istenhez menekülnek, mert rádöbbentek, hogy Őnélküle sivár és élettelen az élet.

Szegénnyé válni - hogy részeseivé váljunk az Isten gazdagságának -, csak kimondani könnyű, a valóságban ez a legnehezebb az ember számára! Megtenni vezérlőelvnek a Láthatatlant a látható ellenében - egész embert érintő egzisztenciális kihívás! Ezért sokan - háromnegyede az embereknek(!) választják inkább a megfoghatót...

A lemondást mégis sokan rosszul értelmezik. Arról lemondani, ami egyébként úgysem érhető el, nem tekinthető szabad-akaratú lemondásnak, az egyszerűen beletörődés. Ennek is számtalan motívációs oka lehet, de bizonnyal Isten nem azért teremtett minket bele ebbe a gyönyörű anyagvilágba, hogy mindenről aszkétikus indulattal lemondjunk, s kivonuljunk a pusztába - bár bizonyára kevesebb gond lenne így a teremtett világban... Megtalálni a helyes mértéket a matéria és a lélek között csak akkor lehet, ha van mértékünk, s ráadásul még hiteles is. S lehetene-e "hitelesebb" mérce mint maga az Isten?

A szegények felismerése végül is ez: Egyetlen gazdaság, maga az Isten. Őt nem eszi meg a rozsda és a moly, nem változik, nem fogyatkozik meg... Nemcsak alapja/kezdete mindennek, de ómegája is, emberlétünk legvégső és legnagyobb Célja...

Normalitás...

A mai nap imádsága:

Istenem! Add, hogy a Tőled kapott bölcsességgel, teljességben élhessem életemet! Ámen

   

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.

2 Tim 1,7

Nálunk, itt Európában - kár is lenne tagadni -, hanyatlik a kereszténység. Azon ágai pedig, melyek látszólag erőtől duzzadóak, csak a "kerítésen belül" tűnnek nagyszerűnek; kint a világban, a szeretet és a józanság napi vizsgáin rendre elbuknak. Márpedig a krisztuskövető életnek nem a "táboron belül", hanem a világban kell(ene) kibontakoznia, hiszen arra hívattak el Krisztus mindenkori követői, hogy, só és világosság legyenek a világban! Az a fajta kereszténység, mely elvakítja magát és másokat is (mert mindig triumfálni akar), s amely az életnek (benne a közösségnek) íz helyett inkább csak keserűséget okoz, nemcsak nem tölti be a missziót, de csak nevében van köze a Mesterhez...

A keresztény vallás elterjedésének és megerősödésének kezdeti szakaszában, az első három évszázadban, amikor még nem a hatalomról szólt az egyháztörénelem - mert az Isten keresésének egzisztenciális izgalma, s megtalálásának öröme határozta meg létét -, sokkal világosabb volt az egyén számára a cél: megnyugodni Istenben. Mit ér ugyanis az Istenhit, ha a kívánt külső és belső béke helyett csak békétlenséget okoz? Mit ér a korlátokat szétfeszítő nagy öröm, ha hiányzik belőle a józanság, s mit ér a nagy szeretni-akarás, ha hiányzik mellőle az erő, mely biztonságot ad, s hordoz akkor is, amikor a lélek lendülete alábbhagy? - ahogyan megtörtént ez ifjú Timóteusnál és megtörténik elszánt életű mai krisztuskövetőknél is.

Sok keresztény számára nem világos, hogy a hit nemcsak az Istenről szól. Persze, elsősorban Róla, de nem kizárólagosan csak Róla. Ha az ÚRIsten ennyire - nagyon emberien szólok - "magának való" lenne, akkor nem teremtette volna meg a világmindenséget, s benne értelmes lényeit - földieket és mennyeieket, a láthatóakat itt ebben az univerzumunkban, s a láthatatlanokat az Ő világában... Isten szeretetből teremtett meg minket embereket is, hogy szaporodjunk és sokasodjunk, hogy vigyázzunk a teremtettségre, azaz: hogy éljünk! Az életet élni pedig csak a maga természetességében, az Istentől kapott felelősségtudattal, a maga normalitásában lehet. Ha valami természetellenes, az Isten-ellenes és abnormális is egyben. Ezt a mindent megvizsgáló szív mélyén mindenki érzi és tudja - még ha ez rögtön nem derül ki, de utólag bizonnyal.

Félelem és csüggedés elkísér minket egy életen át, mint az árnyék. Talán azért követnek minket ezek az érzéseink, hogy el ne bízzuk magunkat, s nehogy azt gondoljuk, mi vagyunk a világ "közepe", s lám minden tökéletesen működik - az Isten nélkül is... Létünk többdimenziós értelmét egyedül az adja, ha Istent és az Ő megtartó törvényeit észrevesszük a világban mindenütt, s önző módon nem hadakozunk ellenük, hanem engedjük, hogy életünk értékteremtő részévé váljanak...

Nyugalom...

A mai nap imádsága:

Istenem! Békétlenné tette önzésünk ezt a világot, mert elhagytuk igazságodat. Téríts vissza mindannyiunkat utadra, hogy Benned megtaláljuk életünk célját, s ne nyugtalankodjunk többé lelkünkben! Ámen

   

A békesség Istene... tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte.

Zsid 13,20-21

"Nem elég a jót akarni" - mondja Váczi Mihály. Emberlétünk egyik legnagyobb buktatója, hogy cselekedeteink nem követik elképzeléseinket. Hiába a részletes terv, a perfekció látszata, bármennyire nem akarjuk, hibá(ka)t követünk el. A hibára és bűnre a héber gondolkodásban egy szó van csupán. S milyen igaz, mindegy hogy milyen aspektusból, de jótól való eltérésnek következménye a szenvedés. Nemcsak a rossz okozhat fájdalmat, de a jó elmulasztása is.

Isten - mint Legfőbb Jó - tehet készségessé mindenkit a jóra. Az emberi akarások mind kudarcra vannak ítélve, mert jót tenni csak egységben lehet, de az önzés - legyen bármilyen jelentéktelennek tűnő is - bomlasztja az egységet. Ezért nincs tökéletes társadalom, ezért utópisztikus minden politikai vállalkozás az egyetemes jó elérésére. Csakis egyetlen út járható jó lelkiismerettel: az Isten útja.

Ez az út pedig nem más, mint a szolgálat útja. Szolgáltatást nyújtani lehet parancsra vagy törvényi rendelkezés okán, de szolgálni csak szívvel, nem is akármilyennel lehetséges. A megelégedett, azaz békességgel telt szív az alapfeltétele a szolgálatnak. Forradalmárkodó lelkülettel nem lehet evangéliumot hirdetni se szóban, se tettben, nagyívű önmegvalósítási ambíciókkal nem lehet szeretetet adni. Hol van tehát a megoldás? Ott, ahol az út igazságos, ahol az út maga az élet, ahol a Mester jelen van. Nincs más alternatíva az Isten és emberek előtti kedvességre, nincs más lehetőség lelkünk nyugalmának megtalálására.

Sorsunk és egymás elfogadásáért...

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Te látod a terheimet, gondjaimat. Vedd el önzésemet, s okoskodásomat, hogy keresztjeimet és kérdéseimet Rád vethessem. Ámen.

Istenem, te tudod, milyen balga voltam, vétkeim nincsenek elrejtve előtted. Zsolt 69,6

Az ember élete lineáris. Van eleje és vége. Sokan úgy gondolják, hogy ciklikus, azaz van újraszületés. A kereszténység tanítása szerint újjászületés van, újraszületés nincs. Életünk szépségét, örömét, de egyben kockázatát is az adja, hogy egyszer élünk... mondja népi bölcsesség, de nem igaz, hogy sosem halunk meg. Mire elolvasod ezt az áhitatot, a világon mintegy félezer ember halt meg, de hazánk területén is legalább egy embertársunk elsuhant az anyagvilágból... Halálra gondolni akkor, amikor az élet oly sok csodálatos dolga leköti figyelmünket, talán nem ildomos... vagy mégis gondolnunk kell rá?

A zsoltáríró gondol rá. Több oka is van ennek. Egyrészt bármikor semmivé válhatnak a tervek... azaz nem tudjuk mikor kell visszaadnunk lelkünket Teremtőnknek. Manapság nem az a jellemző, hogy az élet végén, azzal betelve, megelégedetten várjuk a jó halált, mintegy barátot, aki megszabadít a testi nyomorúságainktól, s kivezet minket ebből a sötét siralomvölgyből. Ami a középkorban elfogadott világnézet volt, az manapság elfogadhatatlan. Gyorsan élünk... de gyorsan is halunk meg. Igyekszik mindenki minél több történésben részt venni, többet látni, tapasztalni és birtokolni az anyagvilágból, hiszen az élet oly rövid. Igazuk lenne mindazoknak, akik még drogokkal is hajszolják magukat, hogy a tempo - az élmények megszerzésére - még nagyobb legyen? Ha Istent sikerrel kizárjuk az életből - s ez az egyetlen egy, amit ebben a földi világban perfekcióval képesek vagyunk megtenni, a többi csak próbálkozás -, akkor igaza lehet az élvezeteket hajszolóknak. Ha azonban sikerül hittel belelátni a teremtettségbe, ha megadatik néhányszor, hogy istenes távlatokat meglássunk, akkor másként gondolkodunk világról, emberről, életről és halálról.

És mi az istenes távlat? Az, hogy az életünk Tőle jön, s Hozzá tér vissza, hiszen Ő maga az Élet. Ez az anyagvilág horizontján túli látás az evangélium hétköznapos valósága.