Adósságaink...

A mai nap imádsága:

URam! Fel sem tudom sorolni, mi mindennel tartozom Neked. Add, hogy hálás tudjak lenni mindenért, s hálám másokra kiáradó szeretetté váljon! Ámen

    

Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol!Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?

Mt 18,27-33

Nemcsak a görögök, az egész világ adósságteher alatt nyög... Hogyan jutottunk ide? A válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk! A baj ott kristályosodott ki, hogy a modern ember egész létét/egzisztenciáját a pénzre alapozta - az Isten helyett. Jóllehet Isten mindent megadott nekünk, hogy békében, szépen élhessünk; a Föld kincseit: nyersanyagokat, s energiát, hogy mindezekkel könnyítsük az életünket, s több időnk legyen egymásra - nemkülönben a JóIstenre(!) -, mi pedig elfordulva a Teremtő rendjétől a pénzt tettük meg Istennek.

De miért a pénzt? Mert a pénz mindenhatóságot ígér. Akinek van pénze, az mindent megtehet: oda utazhat, ahová akar, azt csinál, amit akar, annyi szabad ideje van amennyit csak akar... A pénz mindent ígér, még boldogságot is. De ígéreteit nem tart(hat)ja be, mert a pénz nem Isten, hanem csak egy papiros, amit az ember istenít. Hiába van pénze valakinek, egészséget, igaz barátságot, szerelmet, őszinte elismerést, tisztességet, becsületet, emberi méltóságot pénzen nem lehet vásárolni. Pénzzel ugyanakkor mindezeket sárba lehet tiporni... de miért is? A még több pénzért? Ördögi logika, ami sehová sem vezet: ha több pénzem van, akkor közelebb kerülök a boldogsághoz...

A Mester példázata igen egyértelmű: akinek elengedték az adósságát - S ki az, aki nem volt még adós, ha nem pénzzel hát idővel vagy ígérettel? -, az megtapasztalván az irgalmat, maga is könyörületességet kell hogy gyakoroljon. A példázatbeli adós irgalmatlan volt szolgatársához, pedig általában nem ezt várjuk el. A nagylelkűség nagylelkűségre kellene hogy ösztönözzön, ahogyan a bizalom is bizalmat szül! Általában. Ha... ha normálisan, életszerűen gondolkodnak az emberek! Mára azonban az abnormalitás vált általánossá, mert elhitték az emberek, hogy egyedül is lehetnek boldogok...

Nem, egyedül sosem lehetünk boldogok. Vagy mindenki "happy" a családban vagy senki. Vagy normálisan, egyetemes emberi értékeket követve él az ember(iség) vagy belepusztul... úgy néz ki, hogy ennek a reális veszélyét még mindig nem ismerte fel az ember!!! Önimádatának kötéltáncát járja vidáman még most is, felejtve, hogy aki következetesen kísérti a JóIstent, s a saját mindenhatóságában hisz, az akár akarja vagy sem, de idővel hibázni fog: leesik, s jól összetöri magát! (A JóIstennek az ingujja alatt azonban rejtőzik még egy-két trükk: mega-földrengés, giga-cunami, óriás-hurrikánok, szuper-vulkánok vagy ideenged néhány meteoritot... de, ha úgy gondolja az ÚRIsten, egy picinyke vírus is megteszi a dolgát - ahogyan egy láthatatlan férgecske megrágta Jónás tökfájának gyökerét -, hogy észre térítse az embert!)

A példázat arra világít rá, hogy mindannyian adósok vagyunk. Nem pénzzel tartozunk, hanem szeretettel! Isten szeretete körbeölel minket, mi pedig erre szeretetlenséggel válaszolunk. Irgalmaz nekünk naponta, mert nem hagy minket elveszni, s mi irgalmatlansággal válaszolunk. Megbocsájt nekünk akárhányszor is kérjük, de felebarátunk sértését viszont nem akarjuk/tudjuk elfelejteni... A példázat világosan rámutat: aki nem tudja, mi az emberlétbéli kötelessége, az a végén a "külső sötétségre vettetik, s ott lészen sírás, s fogaknak csikorgatása"...

Az elmúlhatatlan kincsekért.

A mai nap imádsága:
Urunk! Áldásodért könyörgünk! Add meg nekünk a kiváltságot, hogy életünket az örök, Tőled kapott értékek megőrzésére tudjuk odaszánni! Ámen.


Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa valósul meg. Péld 19,21

Válságban van a világ. A gazdasági és szociális területek növekvő nehézségei csak kiemelik: a kialakult helyzetért az értékrend megbicsaklása a felelős. Hogyan jutottunk el ide? Bizonyos, hogy a 20. század a maga világégéseivel és lélek-gyötrelmeivel sokat rontott rajtunk. Az individuum, az ego mindenhatóságába vetett hit nem vitt közelebb minket sem egymáshoz, sem konfliktusaink megoldáshoz. Cserébe viszont felborult a klasszikus, kisközösséget megtartó értékrend. A megbillent értékítéletű szülők vezette családokból kerültek és kerülnek ki ma is azok, akik a "célok" érdekében átgázolnak jó tradíciókon, emberen és örök istenadta törvényken egyaránt. Nekik nem számít milyen alantas az eszköz, mert a vágyott cél elérése, annak birtoklása majd úgyis "kárpótol mindenért"- gondolják. Közülük kerülnek ki a "hadd hulljon a férgese - elv" propagálói, ők a piacgazdaság igazságainak legnagyobb prófétái, életük ritmusát a mammon profitja diktálja, számukra semmi sem szent - még a család sem. Hogyan is lenne, hiszen ők csak azt a mintát követik, amit magukkal hoztak a családjukból.... számukra annak van értéke, amit közvetlen környezetük is "értéknek" tartott. Ha az volt az érték, amit a rozsda megesz, s moly megemészt, hát akkor az volt az érték... és itt nem lehet határvonalat húzni vallások és világnézetek, földrészek, korok és nemek között.

Élvezeti világban felelősségről, küzdésről beszélni különösen is próbás feladat. Akinek nincs családja, aki "szingliként" csak magának él, aki senkiért nem vállalt még feltétel nélküli felelősséget, az nehezen érti a szót: Élet. Létünk minőségét alapvetően nem az határozza meg, hogy mennyire tudunk fürödni az anyagvilág fényében, de tény, ahhoz hogy emberek maradhassunk, az Élet-nap fényére és melegére nekünk is szükségünk van. Az Élet tartalmát, igazi értékét mégis az adja, hogy van ki(k)ért küzdenem, van kiért fáradnom. Isten megváltoztathatatlan teremtettségbeli rendje az, hogy ami a legnagyobb érték, azért kell a legnagyobb áldozatot hozni!

Manapság a "jó élet" garanciáját nem a becsületes, kitartó munkában, hanem az ügyeskedésben, a szabályok kijátszásában, a valótlanságok valódiként való "eladásában" látják. A másokon való átgázolás a nagyobb autóért, a nagyobb házért, a nagyobb hivatalért-befolyásért csak addig lehetséges, amíg meg nem hasonlik - Jézus után szabadon - egy ház, egy közösség, egy ország önmagával... A jól élni azt jelenti: fáradságos munkámmal (nem spekulációval, jóllehet az is izzadságos, de az nem munka!) megélem az alkotás áhitatos szépségét... Azaz: Istentől kapott erőmmel múlandó értéket állítok elő, hogy örömet szerezzek enyéimnek, akik azután köszönet-mosolyukkal az elmúlhatatlan értékek világába vezetnek...

Buzdítás...

A mai nap imádsága:
Uram! Igédnek forrásával táplálj engem, hogy teljességben élhessek! Ámen

Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.
1 Kor 15,58

Az ember élete 70 vagy 80 esztendő, annak is nagyobb része hiábavalóság... Gyakran eszünkbe juthat ez az ősi, Salamon-gyűjtötte igazság. Egyik leglehangolóbb, legkiábrándítóbb mondatunk hangzik így: "Ennek aztán semmi értelme nem volt!"... Jelzi ez a mondat nemcsak az eredménytelenségünket, de a belefektetet idő, s energia elfecsérlését is, hiszen legalább a küzdelmes percek nyújtottak volna némi örömöt - no de még az se!

Az ilyen élethelyzetekben - mint ez a mostani világválságos is - mindig megkérdőjeleződnek nem csak az értékek, de az emberek élete is. Sokan esnek kétségbe emiatt, s valljuk meg, nem alaptalanul. Aki feláldozta ifjúságát a múlandó örömökért, s a haverokkal élvezte a "semmittevés gondtalan gyönyörűségét" az előbb-utóbb rájön, hogy bizony a nehezebb korszakokat átélni csak közösségben lehet. A bajban mutatkozik meg, ki a barát, s ki a mosolygós érdek-ismerős. S amikor egyedül marad valaki, akkor válik igazán nyilvánvalóvá, milyen óriási érték a kisközösség, a család, a társ. Mert nincs megnyugtatóbb, mint a közösségben megtapasztalt biztonság! Ezért keressük társunkat, majd ragaszkodunk hozzá, alapítunk vele családot, nevelünk gyermekeket, s ezért élünk társadalmi/közösségi életet is. Közösségbe teremtett lények vagyunk...

Olykor azonban elfogy az erőnk, elhomályosul a cél, s néha a megfáradás jelei is mutatkoznak életünkben. Nem tehetünk róla - emberek vagyunk. Életünknek nemcsak fennsíkjai, de alföldjei is vannak... Ilyenkor különösen is jól esik a buzdítás! A szavak ugyanis erőt közvetítenek, s a bátorításban megnyilvánuló evidenciák újrafogalmazásai meghozzák gyümölcseiket!

S mit értsünk azon, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban? Elsősorban azt, hogy életünknek Istentől rendelt értelme van, s ezért annak egyetlen órája sem lehet hiábavaló...

Élet-törvények...

A mai nap imádsága:
Istenem! Add, hogy tudjak önfeledten örülni a feladatoknak, amiket ma is elém adsz, s ne engedd, hogy önzésem miatt elrontsam mások játékát! Ámen


Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.
Gal 5,13

"Az élet nem játék!"... Hányszor hallottuk, mondták nekünk ezt gyerekkorunkban, amikor valami sületlenséget találtunk ki - persze csak "játékból". Mert a játék ilyen: nem ismer határokat - és mégis. A játék öröme akkor egekbeszökő, izgalmasan határtalan, ha mindenki komolyan veszi a korlátokat, azaz a játékszabályokat. Nincs bosszantóbb, amikor valaki a játékban csal, s kijátssza a az előre lefektetett szabályokat. Az ilyen öntörvényű gyerek, aki nem akarja elismerne a határokat, hamar egyedül találja magát, mert senki nem akar vele játszani...

Akárcsak az "életben", a felnőttek világában! Ott is vannak ügyeletes játék-elrontók - korra, nemre való tekintet nélkül -, akik kijátsszák az élet játékszabályait, elrontva mások örömét. A reakció itt sem marad el: a büntetés a részleges vagy teljes elhatárolódás, a kizárás, s ha valaki az együttélés alapvető szabályait súlyosan megsérti, akkor az elzárás. Az ilyen ember nemcsak becsületét játssza el a többiek előtt, de végül magányos is marad. Bizony nincs keserűbb állapot, amikor valaki kívülreked egy közösségen, s már nem számolnak vele... a keserűséget még tetézi, ha tudja is: mindez önhibájából történt.

Nem lehetséges, hogy az élet mégis játék, Isten által rendelt szent időtöltés? Akik halálosan komolyan veszik az élet istenadta "játékszabályait", azok számára igen! Isten szeretetből szabadságra teremtette az embert, s ezért azt várja el, hogy szabadságunkban szeressünk. Aki Istenben "szabad", annak minden izgalmas, szép, felemelő szakrális játék: az alkotó munka, a szerelem, a gyereknevelés, s természetesen a hit is, mely nem más, mint a lélek szent játéka.

A bajok mindig ott kezdődnek, amikor egyesek úgy gondolják - mert a saját fejük után mennek, felejtve az Isten szeretet-szabadságát, - hogy gumiszabályokat csinálhatnak az Isten parancsolataiból, esetleg azokat farizeusi módon még megtoldják emberi "ezzel-azzal" - lásd szekták. Az ilyen öntörvényű, szélsőséges szabadság-értelmezők - akik képtelenek (a maguk-barkácsolta extra-játészabályaik okán) szépen "együtt-játszani" Istennel és felebarátaikkal - válnak aztán mások életébe is belerondítóan szabadossá, meghazudtolva a küldetést, amire szabadságban elhívattak az Isten által: szeretetben szolgálni, azaz játszani az élet Szent Játékát...

Törvény...

A mai nap imádsága:

Uram! Igéd igazságait mutasd meg nekem Istenem, hogy megelégedve életemmel Neked szolgálva élhessek! Ámen.


Beteljesítette, véghezvitte az ÚR, amit kijelentett. Mert vétkeztetek az ÚR ellen, és nem hallgattatok a szavára, ezért történt ez veletek.
Jer 40,3

Sokan teszik fel a kérdést a keresztényeknek: "Mi a jó abban, hogy oly sok mindent nem szabad megtenni? MIre való az a sok tiltás?" Nos, a keresztény ember sem nem mazohista, sem nem szent... Ugyanúgy csábítják a világ dolgai, mint minden más embert. Mégis mások vagyunk, olyannyira, hogy Pál a Római levélben megállapítva írja: "A világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését"... Akkor mégis van valami vonzó a lemondásban? A lemondásban nincs semmi vonzó, az bizony az esetek többségében fájdalmas. De ha tudom, hogy miért mondok le bizonyos dolgokról, akkor egészen más kapcsolatom világgal és emberekkel, akkor már a lemondásban is megérzem a végső öröm picinyke előízét. A szülők - különösen az édesanyák - gyermekeikért sok mindenről lemondanak, komoly áldozatot hoznak, de a gyermekek megelégedett mosolya végül kárpótolja őket mindenért. Egyértelmű: Odafigyelni az ÚRIstenre sokkal nehezebb, mint nem odafigyelni. Eltávolodni az Istentől szinte "magától megy" - erőfeszítést sem kell tennünk érte. Aki azonban az Istenre figyel, az Ige igazságaira figyel, az meglátja bennük az ember-ember és ember-Isten kapcsolatának örök törvényeit. Jól tudja a keresztény ember, hogy minden kimondott szónak, minden mozdulatnak következménye van: áldást vagy gyötrelmet vonzanak maguk után!

Ezt a világot - ahogyan olvashatjuk a Genezis első lapjain - Isten "igen jónak" teremtette. Barkácsolni rajta - hogy ti. jobb legyen - fölösleges. Az persze más kérdés, hogy az ember bűne miatt megromlott világot folyamatosan tapasztgatjuk ideiglenes megoldásokkal, melyekről mi magunk is sejtjük azok nem a végsők. Az egyháztörténelem számos példát hoz arra, hogy Isten "megelégelte" ezt a toldozást-foldozást, a folyamatos sárral bekenést, amit renovációnak tüntetett fel az ember, s egyszercsak közbeszólt teremtő hatalmával, megítélte a világot, lerombolta a régit, s újat épített fel. Sajnos ezekből a történelmi példákból - úgy tűnik - mégsem tanult egyetlen generáció sem.

Középkori járványok gyakran alakultuk ki az elégtelen táplálkozás miatt, mert az embereket a korabeli pénzügyi/hatalmi spekulációk miatt elhordozhatatlan adóterhekkel súlytották... S hiába volt a 1930-as évekbeli nagy gazdasági világválság, alapvető élelmiszerekkel (gabona) még ma is spekulálnak a tőzsdén... Nos, ne csodálkozzunk!... (Az eredményt mi is látni, sőt tapasztalni fogjuk nemsokára.) Vajon mikor jut el az ember abba az állapotba, hogy nemcsak magára gondol?...

Csakis akkor, ha Istenre tekint, s elkezd élni Jézus tanításai szerint...