Január 2.

Hálaadás a testvérekért

"1Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér, 2a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól. 3Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, 4mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. 5Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. 6Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét. 7Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki a Krisztus hű szolgája értetek. 8Ő hozta nekünk a jó hírt a Lélektől kapott szeretetetekről." (Kolossé 1,1-8)

Nagyon kevés az olyan ember, aki természeténél fogva hálás. Nemigen jellemző reánk ez a tulajdonság... Sokszor megfigyelhető még gyülekezeti alkalmainkon és imaáhítatokon is, hogy több a kérés, mint a hálaadás. Az ige több helyen buzdít minket arra, hogy legyünk hálásak. Jó dolog ez. Istennek is tetszik az olyan hálás ember, aki azt őszintén teszi, tiszta kezeket felemelve. "Mindenért hálát adjatok" (1Thessz 5,18), bátorít minket Pál apostol. A mindennapi kenyérért, a vízért, a napsütésért, az esőért, a meleg otthonért, mindazokért, akik körülvesznek bennünket, szeretteinkért. Ez mind jó! De különös kegyelem az, amikor a testvéreinkért adhatunk hálát! Azt mondják, hogy a barátokat mi választjuk meg, de testvéreinket Isten adja nekünk. És milyen jó, hogy egymásnak adott minket! Mikor köszönted meg Istennek a testvéreidet? Szoktál-e hálát adni érettük? Kolosséban olyan testvérek éltek, akiknek erős volt a hitük, és a szeretetük sem volt személyválogató. Reménységük a meghallott evangélium igazságaira épült, arra az evangéliumra, amely hála Istennek hozzánk is eljutott. Az ilyenekért könynyű hálát adni. Amikor Jákób elküldi Józsefet, így szólt: "testvéreimet keresem". Mennyire hiányoztak neki, mennyire szerette őket! Találkozni akart velük. Van-e ilyen szeretet szívünkben testvéreink iránt? József tudta szeretni azokat is, akik őt nem szerették, akik olyan könnyen lemondtak róla, olyan sokszor megbántották. Márpedig az ilyen testvért nem olyan könnyű ám szeretni és érette hálát adni. Ugye, milyen nehéz? Nem is tudja ezt megtenni, csak az az ember, aki megismerte az Isten kegyelmét. Mert a szeretet a Lélek gyümölcse. Hálát adni a testvérekért lehet és kell. Sokszor éppen azokért, akik megbántottak, akik megsebeztek. Mi a Krisztustól tanulunk, és aki azt mondja, hogy őt szereti, annak a testvéreit is szeretnie kell. Ha Jézusra nézek, van erőm, ha tőle tanulok, könnyen megy, és mi is mondhatjuk Pállal együtt: "mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem" (Fil 4,13). /KGy/

A mennyei polgárok élete

"17Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek. 18Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; 19az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek. 20Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, 21aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. 1Ezért tehát, testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim!" (Filippi 3,17-4,1)

Minden ember polgára egy országnak, ott vannak jogai, kötelezettségei, amelyek meghatározzák az életét. Ez jó dolog. Pál azonban beszél arról, hogy a hívő embernek kettős állampolgársága van. Igaz, hogy megtérésünk után itt élünk ebben a világban, de azzal a tudattal a szívünkben, hogy mennyei polgárok vagyunk. Itt élünk ezen a földön, de van örökségünk a mennyben, országunk, melynek építője az Isten. Jézus, amikor Pilátus előtt volt, éppen erről beszélt, hogy az ő országa nem ebből a világból való. Neki van országa! Csodálatos ország az, de még csodálatosabb, hogy minket is meghívott oda. Pál is ide hívott embereket, amikor Filippiben járt és az evangéliumot prédikálta. Kegyelem, ha mi is oda tartozunk. Igaz, hogy a mennyei polgárok nem élhetnek könnyelműen, sem úgy, mint akik a Krisztus keresztjének ellenségei. Itt ebben az országban mindenkinek új élete van, örök élete van. Milyen jó, hogy van országunk a mennyben! Az énekíró is ezt énekelte meg: "Csak jövevény vagyok, ez a föld nem honom, / Ott van az én hazám az aranypartokon. / Itt lenn követ vagyok, királyi megbízott, / Dolgozni érte lelkesen". Itt a földön annyi minden belevegyül az örömünkbe, fájdalmak, nehézségek, sok szomorúság amiatt, amit látunk, mert vannak, akik másként élnek, figyelmen kívül hagyva az Isten törvényét. Minden országnak megvannak a törvényei, szabályai, melyek szerint ott élni kell. Nekünk is adott az Isten egy könyvet, a Bibliát, amely az ő országának törvénykönyve. Ez után kell igazodnunk, e szerint kell élnünk! A kegyelem az, amely megtanít minket arra, hogy e jelenvaló világban úgy éljünk, mint mennyei polgárok. De ki tud úgy élni a saját erejéből? Senki. Csak Jézus Krisztus által vagyunk erre képesek. Pál apostol önmagáról azt írja, hogy "azt az életet, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem". Csak így lehet. Vannak, akik önerőből próbálnak szentül élni, de ez lehetetlen. Azt azonban tudjuk, hogy akik az Úrban maradnak, azoknak erőt ad arra, hogy már ezen a földön úgy éljenek, mint mennyei polgárok. /KGy/