A te igéd nem tér hozzád vissza üresen. Elvégzi, amiért küldted!

A százados ezt üzente Jézusnak: Magamat nem tartom méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. (Lk 7,7)

A beszéd az az eszköz, amellyel az ember kiemelkedett az őt körülvevő világból. Ennek segítségével tanulhat, olvashat, írhat, gondolatokat és érzéseket fogalmazhat meg. Kifinomultan kommunikálhat. Beszédünkkel mégsem elemivé teszünk dolgokat, hanem kielemzünk. Túlbonyolítunk amúgy világos, egyszerű tételeket. Az eredetileg teremtő - a láthatatlanból, a láthatókat előhozó - szó kicsinyes, parttalan és eredménytelen vitatkozások eszközévé válik. Az ember szájából elhangzó szó súlytalanná, hiteltelenné vált. Mégis a szó, a megszólalás, a megszólítás Isten eszköze arra, hogy kaput nyisson, utakat megvilágosítson, és kérdéseinkre valós választ adjon. Magamat nem tartom méltónak (...), hanem csak szólj..." - üzeni a százados Jézusnak. Bízik az ő szavának erejében, annak hatalmában. Egyetlen szó, mely életeket, sorsokat fordít meg. Úgy, amint hívásként hangzik: Kövess engem! Akkor, mikor az emberi életet gyökeresen változtatja meg: Akarom, láss! Ahogy súlyos bilincseket leverve, az életre szabadít fel újból: Megbocsátattak a te bűneid. Ezzel a szóval sötétségből világosságot hívott és hív elő ma is. Az adventi időszakban ennek a Szónak, Igének testté lételére várunk, mely nemcsak megszólalt, üzent, hanem amely közöttünk lakott.

...Az erdőszélről jöttem: bűn honából, Sütött a vétek
izzón, mint a nap,
Jöttem a bánat szelíd ösvényén, Kezemben reszket a
levett kalap,
E mély homályba, e szent fák tövébe Teszem le
szívemből ma mind a vétket -
Tölgykoronákban orgonáz a szél.
És szól az Isten: Feloldozlak téged.
(Reményik Sándor)

Uram, elég nekem a te szavad. Bízni akarok a te ígéreteidben! Ámen.


Ha valaki szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és legott el fogja bocsátani őket.Máté 21,3
Uram!

Jeruzsálembe való bevonulásodat így jósolta meg a próféta. Ha ez a Jeruzsálem környéki ember megtagadja jószágainak rendelkezésedre bocsátását, zökkenőt okozhatott volna a jóslat teljesülésében. Tiszteletadással állok meg ennek az ismeretlenség homályában maradt embernek az alakja előtt, akiről ennyi határozottsággal szóltál tanítványaidnak. Ő, mihelyt meghallotta a varázsmondatot: "Az Úrnak van szüksége rájuk" - legott elbocsátotta szamarát és annak csikaját. Az az ember nagyon szerethetett téged.

Uram!

Egy pillanatra ez a gondolat kísértett meg: hány keresztyén embert szégyenít meg az az ismeretlen ember! De aztán visszaparancsoltam gondolataimat önmagamhoz. Ha én hasonlítom össze magamat vele, akkor ez az összehasonlítás nem a javamra dől el. Tőlem nem a szamaramat és a csikaját kívánod. Ilyenem egyébként nincs is. És Te sohasem kéred tőlem azt, amim nincsen. Tőlem csak itt-ott egy-egy szót, könnyen nélkülözhető pénzösszeget, vagy egy-egy ember segítő mozdulatot kívánsz. Bár hallom a szót: "Az Úrnak van szüksége rájuk" - mégis gyakran megtagadom. Ezzel gátolom a Te szándékaidat. Légy segítségemre, Uram! Ne így legyen ezután! Jobban szeresselek!

Hitünktől függ

?Jézus ezt mondta neki: ťMinden lehetséges annak, aki hisztŤ"
(Mk 9,23).

   Zarándokutunkon a legfőbb akadály mindig a hitetlenség. Tulajdonképpen nincs is más komoly gátja szellemi fejlődésünknek és meggazdagodásunknak. Mert az Úr mindent meg tud tenni, de Ő azt mondja, hogy hitünk szerint akar cselekedni velünk, így tehát a hitetlenségünk az, ami megkötözi mindenható karjait.
   Puszta hitünkkel szétverhetnénk a gonosz seregét. A megvetett igazság is felemelné fejét, ha hinnénk az igazság Istenében. El tudnánk hordozni megpróbáltatásunk terheit, ellenkezés nélkül el tudnánk fogadni a bánat mélységeit, ha bizalommal teli kézzel békességet öveznénk a derekunkra.
   Miért nem hiszünk hát? Minden más inkább lehetséges, mint az, hogy Istenben higgyünk? Ő mindenben hűséges és igaz; miért nem bízunk benne? Ha a szívünk őszinte és egyenes, a hit nem jelent erőfeszítést, mert olyan természetes, hogy Istenben bízzunk, mint ahogyan a gyermek magától értetődően bízik az édesapjában.
   Az a rossz, hogy minden más dologban tudunk Istenben bízni, csupán az éppen aktuális problémáinkban nem. Milyen ostobaság ez! Jöjj, én lelkem, rázd le bűnös hitetlenségedet és bízd Istenre mostani terheidet, munkádat és vágyaidat! Ha ezt megtetted, mindent megtettél.

Közeleg a váltság

    
     Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.
     Lukács 21, 28.
    
     Ime az igazi Mester, ki a jeleket helyesen tudja értelmezni, nem úgy mint a csillagjós jövendőmondók, akik csupa gonoszt olvasnak ki a jelekből, rémítvén az embereket. Mennyire másként beszél a Krisztus! Amit az ész és e világ a pusztulás jelének lát, abban Ő meglátja a jót s meg tudja benne találni a boldogító, édes szót: "a ti váltságtok". Oly vígasztaló képet tud kihozni belőle, hogy annál felségesebbet szív nem kívánhat. Mert mi mást jelent "a ti váltságtok", mint hogy téged, ki most az ördög foglya s minden ő nyilának célpontja vagy, akit szorongat és nyomorgat a világ s tengernyi veszélyes szükségben úgy megrekedtél, hogy se magad, se társad abból kisegíteni nem tud, - Krisztus megszabadít s magához visz, ahol úrrá leszel ördögön, világon, halálon, mert mindezek lábad előtt fognak heverni?! Mért félnél és rettegnél hát az ítélet jeleitől? Sőt örülj nékik boldogan. De nem a jelekben van a vigasztalásunk, hanem abban, hogy maga a Krisztus nincs messze.
    

          Nem lehet hát veszteg állnom,
          Mert az álom
          Elnyomhatja lelkemet.
          A szövétnek lánggal égjen,
          Legyünk ébren,
          Az Úr még ma itt lehet!

MINDIG VAN EGY NYITOTT AJTÓ

       
  "Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet." (Jel 3:8)
 
  Azok, akik győznek, igen felmagasztaltatnak Isten és az angyalok előtt. Jézus megígérte, hogy nevüket megvallja Atyja és a mennyei szent angyalok előtt. Ő az ígéretek sokaságát adta bátorításul, hogy mi is győztesek lehessünk. A Hű Tanúbizonyság megígérte, hogy egy nyitott ajtót ad elénk, melyet ember be nem zárhat.
  Akik igyekeznek Istenhez hűségesek lenni, elzárhatják ugyan előlük e világ számos kiváltságát, útjaik meglehet kerítésekbe ütköznek, munkájukat jóllehet az igazság ellenségei akadályozzák, de nincs olyan erő, mely be tudná zárni a kapcsolat ajtaját Isten és e hűségesek lelke között. Ezt az ajtót a keresztény maga zárja be a bűnnel szembeni engedékenységével, vagy a menny fényének visszautasításával. Ha elfordítja fülét az igazság üzenetének hallgatásától, megszünteti a kapcsolatot Isten és önnön lelke között.
  Lehet fületek, és mégsem hallotok. Lehet szemetek, és mégsem látjátok a világosságot, sem nem fogadjátok be az Isten által számotokra felajánlott megvilágosodást. Bezárhatod a fény előtt az ajtót olyan eredményesen, ahogy azt a farizeusok tették Jézussal, mikor közöttük tanított. Nem akarták befogadni a világosságot és ismeretet, melyet Ő hozott, mert nem azon az úton érkezett, amelyiken ők várták. Krisztus volt a világ világossága. Ha ők elfogadták volna azt a világosságot, mit kegyelmében számukra hozott, az megmentésüket eredményezte volna, ám ők visszautasították Izraelnek ama Szentjét.
  Krisztus azt mondta nekik: "inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek." (Jn 3:19-20) Azt is mondta: "nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen." (Jn 5:40) Az út nyitva állt, de saját döntéseik alapján bezárták az ajtót, és megrontották kapcsolatukat Krisztussal. Mi is hasonlóan teszünk, ha visszautasítjuk a világosságot és a fényt. (Review and Herald, 1889. március 26.)

SZÓL AZ ÚR

"Mert így szólott hozzám az Úr: rajtam lévén erős keze, hogy tanítson engem, hogy e népnek útján ne járjak." Ézsaiás 8,11

Az Ige szerint beszél az Isten, méghozzá személyesen hozzám. Nem olyan hang, amit ne lehetne meghallani. Isten beszél a vetésen, az aratáson, mindenen keresztül, amiben csak élünk. Isten nem ember, nincs szája, sem keze. Mégis beszél, és a "rajtam lévén erős keze" az ő cselekvését jelenti. Nagyon sokszor rajtunk van a keze, csak nem tudjuk, hogy mi van velünk, és miért történnek bizonyos dolgok. Ez a kéz erős a megmentésre, a szabadításra. Azt akarja, hogy végre meglásd ezt az erős kezet. "Hogy tanítson engem." Mire akar tanítani? "Hogy e népnek útján ne járjak." Advent annyit jelent, hogy Jézus váratlanul szembejön velem "a népek útján". Jézus megszületett erre a világra! Megszaggatta az eget, lejött erre a földre, csak azért, hogy találkozhasson az emberrel. Azon az úton járt, amelyen mi járunk - csak szemben velünk. Mindent másképp csinált. A népek útján járt, és mégsem azon. A széles út az, amin az emberek az anyagiakat keresik. Ha azt mondjuk valakinek, hogy miért hoztad el ezt a valamit a munkahelyedről, megrántja a vállát, és azt mondja, hogy a többi is ezt csinálja. Ez már a népek útja! A mértéktelen evés, ivás, élvezetek a népek útja. Ennek vége nem a boldogság, hanem a veszedelem. Igénk így folytatja: "A Seregek Urát, őt szenteljétek meg, őt féljétek, és őt rettegjétek. ő néktek szent hely lészen, de megütközés köve és botránkozás sziklája." Jézus vagy szent hely lesz számodra, menekülés helye, ahová mindig mehetsz, ahol békesség, szeretet, nyugalom vár, ha azonban számodra "a keresztről szóló beszéd bolondság", akkor neked megütközés köve lesz.