AZ EGYÜTT ÉRZŐ SZÍV ÁLDÁSAI
„Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre…” (Zsoltárok 41:2)
Még a nehéz gazdasági helyzetben is a legtöbben jobb helyzetben vagyunk, mint mások, sőt jobb helyzetben vagyunk, mint valaha voltunk. Lehet, hogy nem rendelkezünk a legújabbal, a legnagyobbal, a legjobbal, a leggyorsabbal, de ritka eset, hogy ne lenne meg a szükséges, igaz? Isten nem akarja, hogy anyagi helyzetünk miatt bűntudatunk legyen, de azt igenis akarja, hogy gondunk legyen a szegényekre. A Biblia azt mondja: „Aki bedugja fülét a nincstelen segélykiáltásra, annak sem válaszolnak majd, amikor ő kiált” (Példabeszédek 21:13). Lehet, hogy éppen ezért kapsz választ imáidra? Áldás az, ha jó anyagi körülmények között élünk, de nem szabad elfeledkeznünk a szegényekről.
Hogyan viszonyul Isten a szegényekhez? Mit vár tőlünk? „Ha valaki elszegényedik testvéreid közül… ne légy kemény szívű és szűkmarkú szegény testvéreddel szemben…, mert ha nem adsz neki… vétek fog terhelni téged” (5Mózes 15:7-9). Mások segítése nem választási lehetőség, hanem kötelesség. A Szentírásban a tized arra szolgált, hogy Isten munkáját elősegítse és Isten szolgáiról gondoskodjon, de ugyanakkor meg is kellett osztani: „termésednek a tizedét…odaadod… a jövevénynek, az árvának és özvegynek, hogy egyenek és lakjanak jól lakóhelyeiden” (5Mózes 26:12). Isten azt mondta: „Ha atyádfia elszegényedik, és tönkremegy melletted, segítsd őt, hogy kint jövevény vagy zsellér élhessen melletted” (3Mózes 25:35). Az igazság az, hogy arra vagyunk elhívva, hogy élelmet, szállást és ruházatot adjunk a szükségben lévőknek (ld. Ezsaiás 58:5-12). Isten együtt érző és nagylelkű a szegények felé, és áldását ígérte nekünk, ha követjük ebben az ő példáját.
„Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegényeknek…” (Példabeszédek 28:27)
Amikor jótékony célú adakozásról van szó, vannak, akik ezt mondják:”Ez ószövetségi törvény. Mit tanít erről az Újszövetség? „Örülök, hogy megkérdezted! Jézus azzal kezdte szolgálatát, hogy ezt mondta: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek…” (Lukács 4:18). Ez pedig nem ér véget Jézussal. Az újszövetségi gyülekezet tovább folytatta szolgálatát a mindennapokban. „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá” (ApCsel 2:44-45). Ennek eredményeként pedig nagy örömet éltek meg. Azt kérdezed, nem fogsz-e így magad is szükségez szenvedni? Nem. Az újszövetségi hívek együttérzésének és nagylelkűségének köszönhetően: „Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem…” (ApCsel 4:34). Mind az adó, mind az elfogadó áldást nyert. Isten országának törvénye ez: „Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut. Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Példabeszédek 11:24-25). Ösztönösen tiltakozunk ez ellen, főleg olyankor, amikor mi magunk is küszködünk anyagilag, de Isten megígérte, hogy a nagylelkű bővelkedni fog. A te adakozásod kezdeményezi Isten adományait a te irányodba. Keress hát valakit, aki szükségben van, adj neki, és nézd meg, hogy tér vissza adományod hozzád. A Biblia azt mondja: „A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek” (Példabeszédek 22:9). „Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegényeknek…” Próbáld ki! Legközelebb, amikor Isten együttérzésre és adakozásra indít, tedd meg! Aztán, amikor te kerülsz szükségbe, imádkozz: „Uram, én engedelmeskedtem neked, most hiszem, hogy te megjutalmazol, mert azt mondtad: »…akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek«” (1Sámuel 2:30).
„…először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk…” (2Korinthus 8:5)
Történt már veled, hogy találkoztál egy hajléktalannal, adtál neki valamennyi pénzt, figyelted, ahogy elcsoszog, és azon tűnődtél: „Most vajon a következő adag italra vagy drogra adtam pénzt, vagy a lustaságot jutalmaztam?” Néhány esetben talán igazad van, más esetekben azonban tévedsz. Mit lehet ilyenkor tenni? A korinthusiakhoz írt második levél nyolcadik részében Isten egy számunkra is érthető és követhető tervet mutat. A makedóniai gyülekezet így tett: 1) Mind a jómódban élők, mind a nélkülözők részt vettek az adakozásban. Mindannyian adtak, még, „…a nyomorúság sok próbája között… és nagy szegénységükből…erejük szerint, sőt erejükön felül is… adakoztak” (2-3. vers). 2) Örömmel adtak, nem kényszerből. „…önként adakoztak, és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek” (3-4. vers). 3) Adakozásuk Krisztus iránti odaadásukból fakadt. „…először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk” (5. vers). Nem azért adták, hogy jó benyomást tegyenek másokra, nem azért, mert levonhatták az adójukból, nem azért, hogy a lelkipásztor végre nyugton hagyja őket, vagy azért, mert rosszul érezték magukat a szegények miatt. Nem, adakozásuk természetes válasz volt Jézus feléjük irányuló szeretetére. 4) A gyülekezet vezetősége vette át az adományokat, ők nézték át, és ők osztották szét, amit a közösség adott. Nem naiv módon adakoztak, megbízva azok becsületében, akit még nem ismertek, és akik még nem igazolták magukat. A vezetőkre bízták az adományok kezelését, akik aztán nyíltan, következetesen és elszámolhatóan bántak mindazzal. Így aztán tudták, hogy az anyagiak becsületesen lesznek kezelve, „…nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is” (21. vers). Összegzésül: lehet adakozni szeretet nélkül, de nem lehet szeretni anélkül, hogy ne adnánk azoknak, akiket Isten szeret.
Hagyd abba a panaszkodást!
„Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent…” (Filippi 2:14)
Pszichológiát tanuló egyetemisták két csoportját bemikrofonozták, és azt a feladatot kapták, hogy egy adott időszakban szabadon beszélgessenek az emberekkel. Az egyik csoport tudta, hogy a kísérlet a panaszkodás/zúgolódás szintjét fogja mérni a normál beszélgetésben, a másik csoport viszont nem. Végül mind a két csoportot megdöbbentette az eredmény, hogy milyen gyakran zúgolódtak. Az a csoport, amelyik tudta, hogy mi a felmérés célja, csaknem ugyanannyit panaszkodott, mint azok, akik nem tudták, hogy mi a kísérlet célkitűzése. Ahogy a nagykönyvben meg van írva – szó szerint! Ha szembesítenek minket döntéseinkkel és tetteinkkel, ösztönösen reklamálni kezdünk: „Az ő hibájuk volt, nem az enyém; ha ők nem tették volna… én sem tettem volna”. Ádámnak nem kellett leckét vennie a kifogások művészetéből. Mikor rajtakapták, ezt mondta Istennek: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem… az asszony [Éva] így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem” (1Mózes 3:12-13). Egyikük sem vállalta fel, hogy saját maga felelős a döntéséért. Mivel pedig Isten nem segít azokon az embereken, akik nem vállalják a felelősséget, kiűzte a két panaszkodót a paradicsomból. Ha utólag rá is jöttek valaha, hogy mi a panaszkodás következménye, tudásukat nem adták át leszármazottaiknak, Izráelnek: „Egyszer a nép siránkozott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe” (4Mózes 11:1). Figyeld csak meg más fordításban: „És lőn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, hogy rosszul van dolga. És meghallá az Úr…” (4Mózes 11:1 Károli).
Minden panaszkodás Isten füle hallatára történik, pedig Ő nyilván nem akarja hallani! Pál azt írja: „De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Korinthus 10:10-11).
Tisztítsd meg a beszéded! Határozd el, hogy felkutatsz, kiselejtezel és kidobsz minden panaszkodást, kifogást és zúgolódást a szótáradból!
A zúgolódás mérgező. Megfertőzi a zúgolódót is, de mindenki mást is hallótávolságon belül.
Néha azt hisszük, hogy segítünk a zúgolódással. Állítjuk, hogy: „Ha senki nem szól semmit, akkor soha semmi nem fog változni!” – mintha jöhetne pozitív változás negatív szavakból. Azt hisszük, ha zúgolódunk, akkor teszünk valamit az ügy érdekében, de épp ellenkezőleg, amikor panaszkodunk, nem nézünk szembe a problémával, és főleg nem jutunk közelebb a megoldásához. Zúgolódunk, ahelyett, hogy közreműködnénk a konstruktív változásban, és ezzel magunk is a probléma részei leszünk, ahelyett, hogy a megoldás részesei lennénk. Minél többet zúgolódsz, annál inkább a problémára összpontosítasz, és minél jobban összpontosítasz a problémára, annál többet fogsz zúgolódni. Végül a saját zúgolódásod jobban fog hatni rád, mint bárki más. A zsoltáríró azt mondja: „Hangosan kiáltok Istenhez… de lelkem nem tud megvigasztalódni” (Zsoltárok 77:2-3). Ha már senki más nem figyel a szavaidra, te igen. Mielőtt kimondanád, már elgondolod őket: „…amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12:34). Amikor pedig kimondod őket, hallod is őket, és hiszel is nekik, egészen úgy, mintha szavaid megbízható hivatalos forrásból származnának. Ahányszor csak kimondod őket, megerősíted feletted gyakorolt hatalmukat, míg végül saját panaszaid áldozatává teszed önmagad! A lelkedet (a magatartásodat) nem a mások által okozott problémák és nehézségek terhelik, hanem a saját panaszaid által generált aggodalom.
Tehát: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban” (Filippi 2:14-15).
Hiszen a panaszkodás egyszerűen csak szavakból áll, nem? Nem, a panaszkodás sokkal több annál! Először is a panaszkodás kiengedi az irányítást a kezedből, és átadja azoknak az embereknek és körülményeknek, melyek miatt panaszkodsz, ezáltal azok áldozatának érzed magad. Kevésbé tudsz a megoldásra koncentrálni, gondolataidat negatívvá hangolja, és egyre kevésbé leszel képes fogadni az Istentől jövő kreatív ötleteket. Negatív talajon nem nőnek pozitív eredmények! Nem lehetsz egyszerre panaszkodó és kreatív. „Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét?...” (Jakab 3:11-12).
A panasz a negatív meggyőződések szavakba öntése. Törli a pozitív célkitűzéseket és megvallásokat, így nem lesz erőd learatni mindazt a nyereséget, melyet Isten kínál. A panasz a múltra összpontosít, melyet már nem tudsz megváltoztatni, így folyton a múlt törmelékeit söprögeted, bizonyítékot keresve arra, hogy „ki, mikor, mit, hogyan csinált”, miközben a jelened terméketlenül tovatűnik. Másodszor, a panaszkodás mérgezően hat a kapcsolataidra: „Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti?” (1Korinthus 5:6). A panaszkodás másokat is panaszkodásra hív. A beinjekciózott méreg az egész testet megfertőzi. Lassan és alattomosan a kapcsolataid, a családod, a munkahelyed, a gyülekezeted és az egész környezeted szennyezett lesz.
A panaszkodás megosztja a kapcsolatokat. Akik nem szeretik a stresszt, az aggodalmat, a negatívumot, azok fokozatosan eltávolodnak tőled. „Élet és halál van a nyelv hatalmában…” (Példabeszédek 18:21) – a te életed és halálod, valamint mások élete és halála.
Ezért imádkozz így: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” (Zsoltárok 141:3) – segíts, hogy kerüljem a panaszkodást!
Azt mondod: „Nem lehet, hogy jogos a panaszom?” De lehet. Az igazságtalanság, visszaélések, árulás, rablás, pletyka, rágalom, előítélet, fizikai bántalmazás, és ezekhez hasonlók, ami téged vagy családodat ér, jogos indokok lehetnek. „És ha nem kezdek valamit ezekkel, az nem jelenti azt, hogy elhanyagolom a kötelességemet?” Ismét igaz! Arra kaptál elhívást, hogy só és világosság légy ebben a világban, és megoldd az emberek életében támadó problémákat azáltal, hogy a spirituális alapelvek szerint élsz. Ha semmit sem tennél ilyen helyzetben, akkor megbízhatatlannak és engedetlennek bizonyulnál Isten szemében. A panaszkodás azonban nem azt jelenti, hogy teszel valamit, legalábbis Isten értelmezésében nem. Azt mondod: „Jól van, ha tehát Isten a panaszkodás ellen van, akkor mit kezdjek jogos panaszaimmal?” Először is: Semmit, amíg nem beszélted meg Istennel! Csak akkor fogsz tudni helyesen cselekedni, ha rászántad az időt arra, hogy helyes tanácsot kapj. Az imádság megvilágítja a lehetőségeidet és javítja kilátásaidat. Kioltja haragodat, helyreállítva benned az objektivitást és a józan gondolkodást. A második lépésed sokkal valószínűbben vezet sikerre, ha az első lépésed az, hogy Isten bölcsességét keresed: „…kérjen bölcsességet Istentől…” (Jakab 1:5). Másodszor: Mielőtt bármit mondanál vagy tennél, ellenőrizd a hozzáállásod! Állj meg, és kérdezd meg magadtól: „Mi az igazi teendőm itt? Az, hogy megmutassam nekik, hogy nekem van igazam, ők pedig tévednek? Az, hogy emelt fővel távozzam, miközben őket megbántottam? Az, hogy személyes győzelmet arassak, vagy az, hogy olyan módon oldjam meg a problémát, ami Istent dicsőíti?” Mielőtt megszólalnál, vizsgáld meg, hogy mi van a szívedben: „…Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12:34). Ha a szíved állapota tetszik Istennek, akkor készen állsz arra, hogy kezelni tudj bármilyen jogos panaszt.
Ha a panaszod jogos, először azzal a személlyel beszélj, aki ellen panaszod van. Amikor azonban nagyon fel vagy zaklatva, akkor erős kísértést érzel arra, hogy mindenkinek elmondd. Ez jogosnak és igazságosnak, sőt még gyógyhatásúnak is tűnik. A jó szándékú barátok támogatni fogják, sőt talán még segítenek is a terjesztésében. „Jobban fogod érezni magad, ha kiadod magadból, ami nyomja a lelked” – mondják. De Isten Igéje elítéli a panasz kezelésének ilyen módját! Ha így teszel, problémáidat még az Isten iránti engedetlenség bűnével is tetézni fogod – és nem várhatod, hogy Isten együttműködjön veled, miközben te Igéje ellen cselekszel. „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát” (Máté 18:15). Bátorság, alázat és bölcsesség kell ahhoz, hogy személyesen nézz szembe azzal, aki megbántott, de ez Isten módszere. Ez enyhíti a viszályt, minimálisra csökkenti a szégyent, és növeli a megoldás és helyreállás valószínűségét, Isten számára pedig ez az igazán fontos. Aztán: beszélj szeretettel, ne ártó szándékú szavakkal! Szavaid kedvesek, békülékenyek legyenek, a megoldásra törekedj, ne pedig arra, hogy felülkerekedj a másikon. A Biblia ezt tanácsolja: „Inkább szeretettel mondjuk el az igazságot, így… növekedni fogunk…” (Efézus 4:15 NIV). Növekedni Krisztusban, ez a cél – szeretettel mondani el az igazságot, ez az eszköz, mely a célhoz vezet. Mondd el annak, aki megbántott, hogy nem az a célod, hogy őt megalázd, vagy megtorold a sérelmet, hanem az, hogy megoldjátok a kettőtök közti problémát, erősítsétek a kapcsolatotokat, és dicsőítsétek Istent. Így nem ellenségeddé, hanem szövetségeseddé teszed, akivel együtt tudsz működni egy mindkettőtök közös javát és Isten dicsőségét munkáló küldetésben!
Íme három záró gondolat a panaszkodás gondolatkörében.
Először is: Ne panaszkodj, inkább kérj! Bármennyire jogos is a panaszod, nyafogásnak fog hallatszani – nagyban csökkentve ezzel a jó kimenetel esélyét. Bármi is a helyzet, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy megkapod azt, amit kedvesen kérsz, mint annak, hogy helyrehozod azt, ami miatt panaszkodsz. Ha azt kérdezed: „Megtennéd, kérlek ezt [előnyben részesített viselkedés], ahelyett, hogy azt tennéd [régi viselkedés]?” – ez tiszteletteljes, világos, elkerüli a múltbeli dolgok feletti vitát, hiszen azon már úgysem lehet változtatni, és mindig jobb eredményt hoz. Másodszor: Ha már kimondtad, hát rendben, de most már hagyd Istent dolgozni! Az emberek megváltoztatása Isten dolga, tehát vonulj vissza, légy türelmes és adj esélyt Istennek! „De nem kellene valakinek figyelemmel kísérni, hogy csakugyan megváltoznak-e?” Hacsak nincsenek rácsok mögött, és nem te vagy a börtönőr, akkor a válasz: nem! Állj félre Isten útjából, és hagyd, hogy ő végezze el, amit te úgysem tudsz! Neki olyan eszközei és olyan módszerei vannak, amilyenekről te soha nem is álmodtál. Ha hagyod, hogy átvegye a feladatot, akkor Ő tökéletesen el fogja végezni. Harmadszor: Mit kell tenned, amíg Isten munkájára vársz? Nos, üldögélhetsz sértődötten a múlton rágódva, vagy tanulhatsz valamit Józseftől. Neki minden oka megvolt rá, hogy felpanaszolja a családja rossz bánásmódját, és bosszút álljon, amikor fordult a kocka. Ehelyett lelkiismeretesen és ügyesen tette, amit tennie kellett, kivárva azt a stratégiai pillanatot, amelyet minden probléma felkínál, amikor a megoldás részévé tudott válni. Megtette, és így a családja újra egyesült, Isten pedig még nagyobb áldásokkal ajándékozta meg őt. Tanulj tőle!
Pszichológiát tanuló egyetemisták két csoportját bemikrofonozták, és azt a feladatot kapták, hogy egy adott időszakban szabadon beszélgessenek az emberekkel. Az egyik csoport tudta, hogy a kísérlet a panaszkodás/zúgolódás szintjét fogja mérni a normál beszélgetésben, a másik csoport viszont nem. Végül mind a két csoportot megdöbbentette az eredmény, hogy milyen gyakran zúgolódtak. Az a csoport, amelyik tudta, hogy mi a felmérés célja, csaknem ugyanannyit panaszkodott, mint azok, akik nem tudták, hogy mi a kísérlet célkitűzése. Ahogy a nagykönyvben meg van írva – szó szerint! Ha szembesítenek minket döntéseinkkel és tetteinkkel, ösztönösen reklamálni kezdünk: „Az ő hibájuk volt, nem az enyém; ha ők nem tették volna… én sem tettem volna”. Ádámnak nem kellett leckét vennie a kifogások művészetéből. Mikor rajtakapták, ezt mondta Istennek: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem… az asszony [Éva] így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem” (1Mózes 3:12-13). Egyikük sem vállalta fel, hogy saját maga felelős a döntéséért. Mivel pedig Isten nem segít azokon az embereken, akik nem vállalják a felelősséget, kiűzte a két panaszkodót a paradicsomból. Ha utólag rá is jöttek valaha, hogy mi a panaszkodás következménye, tudásukat nem adták át leszármazottaiknak, Izráelnek: „Egyszer a nép siránkozott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe” (4Mózes 11:1). Figyeld csak meg más fordításban: „És lőn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, hogy rosszul van dolga. És meghallá az Úr…” (4Mózes 11:1 Károli).
Minden panaszkodás Isten füle hallatára történik, pedig Ő nyilván nem akarja hallani! Pál azt írja: „De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Korinthus 10:10-11).
Tisztítsd meg a beszéded! Határozd el, hogy felkutatsz, kiselejtezel és kidobsz minden panaszkodást, kifogást és zúgolódást a szótáradból!
A zúgolódás mérgező. Megfertőzi a zúgolódót is, de mindenki mást is hallótávolságon belül.
Néha azt hisszük, hogy segítünk a zúgolódással. Állítjuk, hogy: „Ha senki nem szól semmit, akkor soha semmi nem fog változni!” – mintha jöhetne pozitív változás negatív szavakból. Azt hisszük, ha zúgolódunk, akkor teszünk valamit az ügy érdekében, de épp ellenkezőleg, amikor panaszkodunk, nem nézünk szembe a problémával, és főleg nem jutunk közelebb a megoldásához. Zúgolódunk, ahelyett, hogy közreműködnénk a konstruktív változásban, és ezzel magunk is a probléma részei leszünk, ahelyett, hogy a megoldás részesei lennénk. Minél többet zúgolódsz, annál inkább a problémára összpontosítasz, és minél jobban összpontosítasz a problémára, annál többet fogsz zúgolódni. Végül a saját zúgolódásod jobban fog hatni rád, mint bárki más. A zsoltáríró azt mondja: „Hangosan kiáltok Istenhez… de lelkem nem tud megvigasztalódni” (Zsoltárok 77:2-3). Ha már senki más nem figyel a szavaidra, te igen. Mielőtt kimondanád, már elgondolod őket: „…amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12:34). Amikor pedig kimondod őket, hallod is őket, és hiszel is nekik, egészen úgy, mintha szavaid megbízható hivatalos forrásból származnának. Ahányszor csak kimondod őket, megerősíted feletted gyakorolt hatalmukat, míg végül saját panaszaid áldozatává teszed önmagad! A lelkedet (a magatartásodat) nem a mások által okozott problémák és nehézségek terhelik, hanem a saját panaszaid által generált aggodalom.
Tehát: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban” (Filippi 2:14-15).
Hiszen a panaszkodás egyszerűen csak szavakból áll, nem? Nem, a panaszkodás sokkal több annál! Először is a panaszkodás kiengedi az irányítást a kezedből, és átadja azoknak az embereknek és körülményeknek, melyek miatt panaszkodsz, ezáltal azok áldozatának érzed magad. Kevésbé tudsz a megoldásra koncentrálni, gondolataidat negatívvá hangolja, és egyre kevésbé leszel képes fogadni az Istentől jövő kreatív ötleteket. Negatív talajon nem nőnek pozitív eredmények! Nem lehetsz egyszerre panaszkodó és kreatív. „Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét?...” (Jakab 3:11-12).
A panasz a negatív meggyőződések szavakba öntése. Törli a pozitív célkitűzéseket és megvallásokat, így nem lesz erőd learatni mindazt a nyereséget, melyet Isten kínál. A panasz a múltra összpontosít, melyet már nem tudsz megváltoztatni, így folyton a múlt törmelékeit söprögeted, bizonyítékot keresve arra, hogy „ki, mikor, mit, hogyan csinált”, miközben a jelened terméketlenül tovatűnik. Másodszor, a panaszkodás mérgezően hat a kapcsolataidra: „Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti?” (1Korinthus 5:6). A panaszkodás másokat is panaszkodásra hív. A beinjekciózott méreg az egész testet megfertőzi. Lassan és alattomosan a kapcsolataid, a családod, a munkahelyed, a gyülekezeted és az egész környezeted szennyezett lesz.
A panaszkodás megosztja a kapcsolatokat. Akik nem szeretik a stresszt, az aggodalmat, a negatívumot, azok fokozatosan eltávolodnak tőled. „Élet és halál van a nyelv hatalmában…” (Példabeszédek 18:21) – a te életed és halálod, valamint mások élete és halála.
Ezért imádkozz így: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” (Zsoltárok 141:3) – segíts, hogy kerüljem a panaszkodást!
Azt mondod: „Nem lehet, hogy jogos a panaszom?” De lehet. Az igazságtalanság, visszaélések, árulás, rablás, pletyka, rágalom, előítélet, fizikai bántalmazás, és ezekhez hasonlók, ami téged vagy családodat ér, jogos indokok lehetnek. „És ha nem kezdek valamit ezekkel, az nem jelenti azt, hogy elhanyagolom a kötelességemet?” Ismét igaz! Arra kaptál elhívást, hogy só és világosság légy ebben a világban, és megoldd az emberek életében támadó problémákat azáltal, hogy a spirituális alapelvek szerint élsz. Ha semmit sem tennél ilyen helyzetben, akkor megbízhatatlannak és engedetlennek bizonyulnál Isten szemében. A panaszkodás azonban nem azt jelenti, hogy teszel valamit, legalábbis Isten értelmezésében nem. Azt mondod: „Jól van, ha tehát Isten a panaszkodás ellen van, akkor mit kezdjek jogos panaszaimmal?” Először is: Semmit, amíg nem beszélted meg Istennel! Csak akkor fogsz tudni helyesen cselekedni, ha rászántad az időt arra, hogy helyes tanácsot kapj. Az imádság megvilágítja a lehetőségeidet és javítja kilátásaidat. Kioltja haragodat, helyreállítva benned az objektivitást és a józan gondolkodást. A második lépésed sokkal valószínűbben vezet sikerre, ha az első lépésed az, hogy Isten bölcsességét keresed: „…kérjen bölcsességet Istentől…” (Jakab 1:5). Másodszor: Mielőtt bármit mondanál vagy tennél, ellenőrizd a hozzáállásod! Állj meg, és kérdezd meg magadtól: „Mi az igazi teendőm itt? Az, hogy megmutassam nekik, hogy nekem van igazam, ők pedig tévednek? Az, hogy emelt fővel távozzam, miközben őket megbántottam? Az, hogy személyes győzelmet arassak, vagy az, hogy olyan módon oldjam meg a problémát, ami Istent dicsőíti?” Mielőtt megszólalnál, vizsgáld meg, hogy mi van a szívedben: „…Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12:34). Ha a szíved állapota tetszik Istennek, akkor készen állsz arra, hogy kezelni tudj bármilyen jogos panaszt.
Ha a panaszod jogos, először azzal a személlyel beszélj, aki ellen panaszod van. Amikor azonban nagyon fel vagy zaklatva, akkor erős kísértést érzel arra, hogy mindenkinek elmondd. Ez jogosnak és igazságosnak, sőt még gyógyhatásúnak is tűnik. A jó szándékú barátok támogatni fogják, sőt talán még segítenek is a terjesztésében. „Jobban fogod érezni magad, ha kiadod magadból, ami nyomja a lelked” – mondják. De Isten Igéje elítéli a panasz kezelésének ilyen módját! Ha így teszel, problémáidat még az Isten iránti engedetlenség bűnével is tetézni fogod – és nem várhatod, hogy Isten együttműködjön veled, miközben te Igéje ellen cselekszel. „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát” (Máté 18:15). Bátorság, alázat és bölcsesség kell ahhoz, hogy személyesen nézz szembe azzal, aki megbántott, de ez Isten módszere. Ez enyhíti a viszályt, minimálisra csökkenti a szégyent, és növeli a megoldás és helyreállás valószínűségét, Isten számára pedig ez az igazán fontos. Aztán: beszélj szeretettel, ne ártó szándékú szavakkal! Szavaid kedvesek, békülékenyek legyenek, a megoldásra törekedj, ne pedig arra, hogy felülkerekedj a másikon. A Biblia ezt tanácsolja: „Inkább szeretettel mondjuk el az igazságot, így… növekedni fogunk…” (Efézus 4:15 NIV). Növekedni Krisztusban, ez a cél – szeretettel mondani el az igazságot, ez az eszköz, mely a célhoz vezet. Mondd el annak, aki megbántott, hogy nem az a célod, hogy őt megalázd, vagy megtorold a sérelmet, hanem az, hogy megoldjátok a kettőtök közti problémát, erősítsétek a kapcsolatotokat, és dicsőítsétek Istent. Így nem ellenségeddé, hanem szövetségeseddé teszed, akivel együtt tudsz működni egy mindkettőtök közös javát és Isten dicsőségét munkáló küldetésben!
Íme három záró gondolat a panaszkodás gondolatkörében.
Először is: Ne panaszkodj, inkább kérj! Bármennyire jogos is a panaszod, nyafogásnak fog hallatszani – nagyban csökkentve ezzel a jó kimenetel esélyét. Bármi is a helyzet, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy megkapod azt, amit kedvesen kérsz, mint annak, hogy helyrehozod azt, ami miatt panaszkodsz. Ha azt kérdezed: „Megtennéd, kérlek ezt [előnyben részesített viselkedés], ahelyett, hogy azt tennéd [régi viselkedés]?” – ez tiszteletteljes, világos, elkerüli a múltbeli dolgok feletti vitát, hiszen azon már úgysem lehet változtatni, és mindig jobb eredményt hoz. Másodszor: Ha már kimondtad, hát rendben, de most már hagyd Istent dolgozni! Az emberek megváltoztatása Isten dolga, tehát vonulj vissza, légy türelmes és adj esélyt Istennek! „De nem kellene valakinek figyelemmel kísérni, hogy csakugyan megváltoznak-e?” Hacsak nincsenek rácsok mögött, és nem te vagy a börtönőr, akkor a válasz: nem! Állj félre Isten útjából, és hagyd, hogy ő végezze el, amit te úgysem tudsz! Neki olyan eszközei és olyan módszerei vannak, amilyenekről te soha nem is álmodtál. Ha hagyod, hogy átvegye a feladatot, akkor Ő tökéletesen el fogja végezni. Harmadszor: Mit kell tenned, amíg Isten munkájára vársz? Nos, üldögélhetsz sértődötten a múlton rágódva, vagy tanulhatsz valamit Józseftől. Neki minden oka megvolt rá, hogy felpanaszolja a családja rossz bánásmódját, és bosszút álljon, amikor fordult a kocka. Ehelyett lelkiismeretesen és ügyesen tette, amit tennie kellett, kivárva azt a stratégiai pillanatot, amelyet minden probléma felkínál, amikor a megoldás részévé tudott válni. Megtette, és így a családja újra egyesült, Isten pedig még nagyobb áldásokkal ajándékozta meg őt. Tanulj tőle!
ISTEN MEGBOCSÁT ES HELYREÁLLÍT
„Simon Péter pedig ott állt, és melegedett." (János 18:25)
János feljegyzi: „Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett... Ekkor így szóltak hozzá: »Nem az ő tanítványai közül való vagy te is?« Ő tagadta, és megint csak azt mondta: »Nem vagyok«." (János 18:18,25). Aznap korábban Péter kivonta kardját, hogy megvédje Jézust - most pedig megtagadja Őt. Történt már ilyen veled? Nyomás alatt meginogsz. Mit teszel ilyenkor? Elhessegeted a témát: „Mindenkivel előfordul, hogy megbotlik. Nem nagy ügy." Tagadod: „Elesni? Viccelsz?! Én biztos nem!" Kiforgatod: „Ne engem hibáztass! Ők tehetnek róla!" Van azonban más lehetőség is - ha őszintén kezeled a dolgot. Amikor Nagy Frigyes meglátogatta a potsdami börtönt, minden rab ártatlannak mondta magát. Egyetlen egy volt, aki így szólt: „Bűnös vagyok, megérdemlem a büntetésem". A császár ezt hallva így utasította az őrt: „Gyorsan engedje szabadon ezt a foglyot, mielőtt megrontja ezt a sok ártatlan embert itt!" A Biblia azt mondja: „Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna Isten előtt. Mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk." (Zsidók 4:13 NLT). A bűnvallás nem csupán annyi, hogy elmondod Istennek, mit tettél - hiszen már úgyis tudja. A bűnvallás azt jelenti, hogy egyetértesz Istennel abban, hogy ez rossz, és bocsánatot kérsz. Isten nem tudja meggyógyítani, amit nem fedsz fel, és nem tudja megtisztítani, amit nem vallasz meg.
Aznap éjjel Péter két tűz között állt: az elsőt emberek gyújtották a keresztre feszítés előtt; a másodikat a Mester gyújtotta feltámadása után. Az elsőnél Péter megtagadta Jézust, a másodiknál Úrnak ismerte el. De a kettő között Péter két olyan tapasztalatot élt át, amely megváltoztatta az életét: saját könnyeit és Krisztus keresztjét. Amikor bűnbánatod könnyei találkoznak Krisztus megbocsátásával, elmúlik a bűntudat, és új örömöt találsz!
Ne akard, hogy minden körülötted forogjon!
„És senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Filippi 2:4)
A Biblia azt mondja: „és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” Más szavakkal, ne akard, hogy minden körülötted forogjon. Nos, ezt könnyebb mondani, mint megtenni, mert hajlamosak vagyunk túlságosan belefeledkezni egyetlen emberbe – magunkba!
Azt kérdezed valakitől: „Hogy vagy? Mi újság?” És ő azt gondolva, hogy tényleg hallani akarod, elkezdi mesélni legutóbbi sikereit. Számodra ez a jel. Belevágsz a mondat közepébe, és elfújod a lelkesedését azzal, hogy ezt mondod: „Azt hiszed ez is valami? Hadd mondjam el, hogy…” Aztán faképnél hagyod, és elrohansz, a barátod pedig ott marad összetört önérzettel, azt kívánva, bárcsak továbbment volna, amikor meglátott. Valami ilyesmit szeretett volna hallani: „Ez csodálatos, mondd tovább!” Ehelyett a véleményed és teljesítményed hosszas ecsetelését volt kénytelen végighallgatni. És vajon mi lett azzal, hogy: „Örüljetek az örülőkkel?” (Róma 12:15). Ez a parancs túlmutat az önmagunkba való belefeledkezésen, és azt mondja: „Lépj túl önmagadon! Hagyj fel azzal, hogy önmagad körül forogsz! Tanulj meg odafigyelni másokra!” Gyakorold, hogy ezt mondod: „Ennyi elég is rólam. Most rólad akarok hallani. Hogy megy az üzlet? Hogy van a feleséged? Hogy szolgál az egészséged? Mi újság a gyülekezetben?” Nyomd el a késztetést, hogy közbevágj – csak figyelj! Figyelj a füleddel, a szemeddel, az értelmeddel és a lelkeddel! Próbáld megérteni a szavak mögötti érzéseket! Ha ünnepelnek – örülj velük! Ha fájdalmat hordoznak – sírj velük! A keresztény jellem döntő próbája az, hogy képesek vagyunk-e ünnepelni mások sikerét vagy úgy osztozni mások terheiben, mintha a mieink volnának. Nincs jobb módja annak, hogy másokat szolgáljunk és bátorítsunk.
„…az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben…” (Efezus 4:15)
A szeretet néha megköveteli, hogy szembesítsük az embereket dolgaikkal. Ezt azonban helyesen kell tenni, és csakis bizonyos esetekben. Ha egész életedet azzal töltöd, hogy helyreigazítasz másokat, végül már nem fognak odafigyelni szavaidra, és nem lesznek barátaid. Mikor kell valakit szembesíteni valamilyen tettével vagy viselkedésformájával? Csak akkor, ha előtte választ adtál magadnak ezekre a kérdésekre: a) Fontos ez? Ha valamilyen romboló szokásról, bántalmazó viselkedésről, tévtanításról, vagy olyan helyzetről van szó, amivel önmaguknak ártanak, akkor mindenképpen fontos a szembesítés. b) Tartósan fennáll? Ha azt látod, hogy ugyanaz a dolog újra és újra megtörténik, még ha nem is nagy ügy, szeretetednek akcióba kell lépnie. c) Kiérdemelted a jogot, hogy szóvá tedd? Ha egy távoli ismerős tesz valami nem túl bölcs dolgot, akkor valószínűleg nem neked kell ezt megmondanod neki. Ha azonban valaki hozzád közel álló teszi, akkor helyénvaló, sőt szeretet-kötelesség szólni: „Ezzel magadnak ártasz.”
Pál négy dologra mutat rá a szeretettel kapcsolatosan a Korinthusiakhoz írt első levél 13. részében: 1) A szeretet nem goromba. Nem használ erőszakos, keménykezű módszereket. 2) A szeretet nem keresi a maga hasznát. Nem azon igyekszik, hogy elfogadják, viszont törekszik arra, hogy mondandóját átszűrje a jóság és kedvesség szűrőjén. Féligazságokkal azonban nem elégszik meg. 3) A szeretet nem gerjed haragra. Ha valakit szeretettel szembesítesz, ne háborodj fel azon, ha efféle haragos választ kapsz: „Ki vagy te, hogy ezt mondd nekem?” A gyógyszer nem mindig finom, de használ. 4) A szeretet nem vezet nyilvántartást a rossz tettekről. Ha megbántanak, akkor nagyon fontos, hogy helyesen kezeld azt, és aztán hagyd magad mögött. Csak így tudsz majd másokat a saját javuk érdekében szembesíteni hibáikkal.
A Biblia azt mondja: „és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” Más szavakkal, ne akard, hogy minden körülötted forogjon. Nos, ezt könnyebb mondani, mint megtenni, mert hajlamosak vagyunk túlságosan belefeledkezni egyetlen emberbe – magunkba!
Azt kérdezed valakitől: „Hogy vagy? Mi újság?” És ő azt gondolva, hogy tényleg hallani akarod, elkezdi mesélni legutóbbi sikereit. Számodra ez a jel. Belevágsz a mondat közepébe, és elfújod a lelkesedését azzal, hogy ezt mondod: „Azt hiszed ez is valami? Hadd mondjam el, hogy…” Aztán faképnél hagyod, és elrohansz, a barátod pedig ott marad összetört önérzettel, azt kívánva, bárcsak továbbment volna, amikor meglátott. Valami ilyesmit szeretett volna hallani: „Ez csodálatos, mondd tovább!” Ehelyett a véleményed és teljesítményed hosszas ecsetelését volt kénytelen végighallgatni. És vajon mi lett azzal, hogy: „Örüljetek az örülőkkel?” (Róma 12:15). Ez a parancs túlmutat az önmagunkba való belefeledkezésen, és azt mondja: „Lépj túl önmagadon! Hagyj fel azzal, hogy önmagad körül forogsz! Tanulj meg odafigyelni másokra!” Gyakorold, hogy ezt mondod: „Ennyi elég is rólam. Most rólad akarok hallani. Hogy megy az üzlet? Hogy van a feleséged? Hogy szolgál az egészséged? Mi újság a gyülekezetben?” Nyomd el a késztetést, hogy közbevágj – csak figyelj! Figyelj a füleddel, a szemeddel, az értelmeddel és a lelkeddel! Próbáld megérteni a szavak mögötti érzéseket! Ha ünnepelnek – örülj velük! Ha fájdalmat hordoznak – sírj velük! A keresztény jellem döntő próbája az, hogy képesek vagyunk-e ünnepelni mások sikerét vagy úgy osztozni mások terheiben, mintha a mieink volnának. Nincs jobb módja annak, hogy másokat szolgáljunk és bátorítsunk.
Szeretettel szembesítsd őket!
„…az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben…” (Efezus 4:15)
A szeretet néha megköveteli, hogy szembesítsük az embereket dolgaikkal. Ezt azonban helyesen kell tenni, és csakis bizonyos esetekben. Ha egész életedet azzal töltöd, hogy helyreigazítasz másokat, végül már nem fognak odafigyelni szavaidra, és nem lesznek barátaid. Mikor kell valakit szembesíteni valamilyen tettével vagy viselkedésformájával? Csak akkor, ha előtte választ adtál magadnak ezekre a kérdésekre: a) Fontos ez? Ha valamilyen romboló szokásról, bántalmazó viselkedésről, tévtanításról, vagy olyan helyzetről van szó, amivel önmaguknak ártanak, akkor mindenképpen fontos a szembesítés. b) Tartósan fennáll? Ha azt látod, hogy ugyanaz a dolog újra és újra megtörténik, még ha nem is nagy ügy, szeretetednek akcióba kell lépnie. c) Kiérdemelted a jogot, hogy szóvá tedd? Ha egy távoli ismerős tesz valami nem túl bölcs dolgot, akkor valószínűleg nem neked kell ezt megmondanod neki. Ha azonban valaki hozzád közel álló teszi, akkor helyénvaló, sőt szeretet-kötelesség szólni: „Ezzel magadnak ártasz.”
Pál négy dologra mutat rá a szeretettel kapcsolatosan a Korinthusiakhoz írt első levél 13. részében: 1) A szeretet nem goromba. Nem használ erőszakos, keménykezű módszereket. 2) A szeretet nem keresi a maga hasznát. Nem azon igyekszik, hogy elfogadják, viszont törekszik arra, hogy mondandóját átszűrje a jóság és kedvesség szűrőjén. Féligazságokkal azonban nem elégszik meg. 3) A szeretet nem gerjed haragra. Ha valakit szeretettel szembesítesz, ne háborodj fel azon, ha efféle haragos választ kapsz: „Ki vagy te, hogy ezt mondd nekem?” A gyógyszer nem mindig finom, de használ. 4) A szeretet nem vezet nyilvántartást a rossz tettekről. Ha megbántanak, akkor nagyon fontos, hogy helyesen kezeld azt, és aztán hagyd magad mögött. Csak így tudsz majd másokat a saját javuk érdekében szembesíteni hibáikkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése