A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy életem háza menedék lehessen szeretteimnek, s a Veled való találkozás temploma! Ámen
Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá,
1 Pét 2,5a
"a
fundamentom Istentől való /és Istentől való az akarat, / mely újra
építi a falakat. / A víz szalad, de a kő marad, / a kő marad." - Wass
Albert: Üzenet haza
Igen,
a kő a változatlanság, s a stabilitás, az örök mozdulatlanság, s éppen
ezért az örökkévalóság szimbóluma is: Jézus attribútuma a szikla, ezért
az oltár kőből épül (vagy legalábbis kőalapon (menza) kell hogy álljon);
az Egyház pedig a krisztusivá vált Petroszra épül, ami ugye kősziklát
jelent... Simon, Jónának fia, aki háromszor tagadja meg Mesterét mégis
"Kőszikla-Péter" lesz, mert felismeri, hogy hol tart Jézus nélkül -
ekkor sír -, s meglátja hová juthat Jézussal -, ekkor vállalja a
mártírhalált.
Szeretett
osztályfőnököm, akinek sokat köszönhetünk, s az élet felelős
szeretetére nevelt minket, gyakran mondogatta - amikor a lehorgasztott
fővel vettük tudomásul, hogy már megint egy múzeumba megyünk a soros
osztálykiránduláson -, "Na azért egész nap nem fogunk halott köveket
faggatni!"... s ilyenkor már előre tudtuk, hogy lesz valamilyen
tinédzser-lelket vidámító alternatív foglalatosság is. Tanár urunknak
igaza volt: igen, a kövek halottak...
Péter
apostol pedig élő kövekről beszél! Micsoda abszurditás ez? Nincs ilyen,
hogy élő kő? Vagy mégis? Az élet isteni nagy titka, hogy van ilyen. Az a
lány/fiú, akit egykor őrülten szerettél, s társadul választottál és ő
is téged, ma már egészen más ember, pedig te ugyanazt a személyt
szereted... S, ha belenézel a tükörbe, látod, hogy te is más lettél: az
arcodra írt ráncok mögül egy másik ember néz vissza rád, s olykor meg is
rettensz ettől. Mások lettünk, s mégis ugyanazok vagyunk, hiszen
érzelmek is átalakulnak: a sodró erejű szerelemből parázsló, szelíd
szeretet lett, a szenvedélyes megkívánásból már-már eszelős lelki
vonzalom, a hétköznapok izgalommal teli kihívásaiból mély sorsközösség -
kívülről nézve megszokás... S ha ez így történik - mert élünk a
természet isteni rendje szerint -, akkor nem gond a műfogak, a deresedő
haj, a fonnyadó bőr, és nem zavar az sem, hogy az elmúlás a lélekben is
jelentkezik: rosszkedv, elfáradás, az illúziók ideiglenes elvesztése és a
kudarcok fel-feltörő fájdalma. Ha valakit nagyon szeretsz, s ő is
téged, akkor az elmúláson csak nevetni fogtok.. (Azért szűnnek meg
barátságok, hamvadnak el szerelmek, bomlanak szét házasságok, ezért
törnek szét eszmei és érdekközösségek: nem bírják ki az idő isteni
múlását!)
Sorsunk
állandóan beleütközik nemcsak az elmúlás, a halál, de a megújuló élet
tényébe is. Ez az élet! A természet azért tartós, mert követi az
évszakok változásának törvényét: folyamatosan meghal, és újjászületik.
Az emberi élet tartósságát is ez adja, a kapcsolataink tartósságát is ez
adja, az Istennel való viszonyunkban is ez a döntő: vagyis a naponkénti
odafordulás, az új helyzetekben is a régi igazság felismerése - ez a
megtérés! Hogyan mondják ezt olyan szépen a vallásos emberek? Így
vallják meg hitüket: "Belenyugszom Isten akaratába." Nem beletörődik
fogcsikorgatva, hanem belenyugszik, azaz megtalálja benne békéjét és
nyugalmát. Azaz megélhetővé válik a harmónia, a világ békétlensége
ellenére, azaz valóság lesz az abszurditás, mert ami ember számára
lehetetlen Istennek lehetséges: szeretni tudunk, gyarlóságaink ellenére
is...
Hit...
A mai nap imádsága:
Uram!
Köszönöm Neked a fényt az életemben, s az árnyékot, hogy pihenhetek
általa. Segíts meg, hogy soha ne felejtsem gondviselő szeretetedet, s
magam is gondot viseljek azokról, akiket mellém állítottál! Ámen.
Hiszek, segíts a hitetlenségemben!
Mk 9,24
A tények, azok az átkozott tények! Tény és való: a factumon nem, legfeljebb annak "prezentálásán" tudunk csak változtatni. A számok nem csalnak! Aztán kiderül, hogy a statisztika az eredmények és eredménytelenségek bemutatásának politikus módja... Számtalan megtapasztalás, érzés kavarog mindannyiunk lelkében, s mivel eredeti ádám-évai készségünk nem az istenigenlés természetességét, hanem a tagadást domborítja ki bennünk, ezért különösen nehéz nekünk hinni... De miben is, kiben is?
A valláspszichológusok szerint - s ők is a statisztika eszközeivel élnek vagy kénytelenek élni - az emberiség 95 %-a vallásos. Mindenki persze a maga módján vallásos, azaz kultúrája, s az őt ért környezeti hatások alakítják az elképzelését a világról, az emberről, s az egész mindenséget fenntartó Erőről. Kinek van igaza? Senkinek és mindenkinek. Nem az elképzelés számít, hanem a cselekedet! Az okos, aki nemcsak hallgatja, de meg is tartja a Mester beszédeit, hasonló ahhoz, aki sziklára építi házát, a balga, aki csak hallgatja, aztán nagyokat elmélkedik róla, de nem cselekszi, az hasonló ahhoz a bolond emberhez, aki házát homokra építi.
A hit nem cél, hanem eszköz. A hittel - bár mégis sokan ezt várják a hittől -, nem lehet jóllakni. A hit sokkal inkább étvágyat ébreszt az élethez, ezért is van az, hogy vannak hitnek emelkedett, s - valljuk be őszintén - mélypontjai. (Az éhség-érzetünk sem egyforma.) Megélégíteni a hit sosem tud, csakis az Isten. Ezért aki az Istenhez kiált - hitetlenségében is - az jól teszi, hiszen a hit adhatja a választ, de a megoldást csakis az Isten...
Ezért a tények, amiket akár Isten mellet vagy Isten ellen hozunk fel nem sokat érnek. Azok a válaszok megtalálásában segítenek csupán, de nem a megoldásban. Aki számára a hit "megfelelő" állapota a megoldás: az a fanatikus, az a szektás ember. Aki pedig az Istent igyekszik a hite által egy egész életen át "tanulni" - az a hívő ember. S aki ebben a tanulásban társakat is talál, az a boldog ember.
Hiszek, segíts a hitetlenségemben!
Mk 9,24
A tények, azok az átkozott tények! Tény és való: a factumon nem, legfeljebb annak "prezentálásán" tudunk csak változtatni. A számok nem csalnak! Aztán kiderül, hogy a statisztika az eredmények és eredménytelenségek bemutatásának politikus módja... Számtalan megtapasztalás, érzés kavarog mindannyiunk lelkében, s mivel eredeti ádám-évai készségünk nem az istenigenlés természetességét, hanem a tagadást domborítja ki bennünk, ezért különösen nehéz nekünk hinni... De miben is, kiben is?
A valláspszichológusok szerint - s ők is a statisztika eszközeivel élnek vagy kénytelenek élni - az emberiség 95 %-a vallásos. Mindenki persze a maga módján vallásos, azaz kultúrája, s az őt ért környezeti hatások alakítják az elképzelését a világról, az emberről, s az egész mindenséget fenntartó Erőről. Kinek van igaza? Senkinek és mindenkinek. Nem az elképzelés számít, hanem a cselekedet! Az okos, aki nemcsak hallgatja, de meg is tartja a Mester beszédeit, hasonló ahhoz, aki sziklára építi házát, a balga, aki csak hallgatja, aztán nagyokat elmélkedik róla, de nem cselekszi, az hasonló ahhoz a bolond emberhez, aki házát homokra építi.
A hit nem cél, hanem eszköz. A hittel - bár mégis sokan ezt várják a hittől -, nem lehet jóllakni. A hit sokkal inkább étvágyat ébreszt az élethez, ezért is van az, hogy vannak hitnek emelkedett, s - valljuk be őszintén - mélypontjai. (Az éhség-érzetünk sem egyforma.) Megélégíteni a hit sosem tud, csakis az Isten. Ezért aki az Istenhez kiált - hitetlenségében is - az jól teszi, hiszen a hit adhatja a választ, de a megoldást csakis az Isten...
Ezért a tények, amiket akár Isten mellet vagy Isten ellen hozunk fel nem sokat érnek. Azok a válaszok megtalálásában segítenek csupán, de nem a megoldásban. Aki számára a hit "megfelelő" állapota a megoldás: az a fanatikus, az a szektás ember. Aki pedig az Istent igyekszik a hite által egy egész életen át "tanulni" - az a hívő ember. S aki ebben a tanulásban társakat is talál, az a boldog ember.
Kívánságok...
Imádkozzunk!
URam! Add, hogy ne a birtoklási vágyam határozza meg az életemet, hanem a Te igédből fakadó józanság, s a gondviselésed által naponta reám is áradó szereteted! Ámen
URam! Add, hogy ne a birtoklási vágyam határozza meg az életemet, hanem a Te igédből fakadó józanság, s a gondviselésed által naponta reám is áradó szereteted! Ámen
Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást! Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.
Gal 5,15-16a+b
(a 16.vers második felét is hozzávettem, hiszen így teljes a mondat!)
Gal 5,15-16a+b
(a 16.vers második felét is hozzávettem, hiszen így teljes a mondat!)
Lélek szerint élni... Hej, be szép is lenne! Mármint, pozitív lelkiséggel...
mert negatív 'lelkiséggel' lépten-nyomon találkozhatunk! Sokan először
a nemzetekre háborút parancsoló, profit-vezérelt báb-politikusokra
gondolnak, jóllehet ők csak azért vannak annyira a köztudtaban, mert a
media folyton velük foglalkozik. (A
dolgozó "rendes emberekkel" persze soha nem foglalkozik a sajtó,
legfeljebb akkor, ha egy életen át zokszó nélkül tették a dolgukat, de
a nyikhaj, null-teljesítményű politikusnak elég csak elköhhentenie magát, s máris címlapra kerül...)
A
nagynevű/nagyszájú politikusok általában olyan családokból származnak,
ahol gyermekkoruk meghatározó élménye a középszerűség, a kicsinyesség,
s az anyagiakhoz való görcsös ragszkodás volt. S itt van egy jó
"kapcsolópont" mai igénkkel (Útmutatónk szerint lehagyott részével - talán nem ok nélkül szerkesztették így, kerülendő az alapkonfliktust!), hiszen mindennek kiindulópontja a "test kívánsága"... Ez pedig a birtoklás.
Birtokolnunk kell sok-sok mindent, hogy életünket fenntartsuk,
testileg-lelkileg megújulhassunk, hogy biztosítsuk a következő
generációnak a társdalomba (kultúra, hit, erkölcs) való beilleszkedést.
A gond akkor kezdődik, ha a nem mi birtokoljuk a dolgokat, hanem a dolgok kezdenek el birtokolni minket! Amikor életünk ritmusát nem mi magunk, hanem az élettelen 'dolgok' szabják meg... melyeket "megemészt a moly, s a rozsda".
Így határozzák meg létünket a "kívánságok", s szorul háttérbe a valódi
érték: a gyermek, a tudás, a hit, a művészetek! Ha az egzisztencia
fontosabb, mint az, hogy társam legyen egy életen át, akkor a társ is
'garantáltan' csak az anyagi egzisztencia egy tárgya lesz csupán... s,
ha nem tölti be a funkcióját, nem úgy "működik", ahogyan azt ÉN akarom,
akkor lecserélem!... Ezek az emberek nem tudnak távlatban/istenesen
gondolkodni. Nem akarják tudomásul venni, hogy egyszer majd - s ez bármikor megtörténhet(!)
- őket "cseréli le" majd az élet, s a múlandósággal való megküzdés
akkor a legnyomorúságosabb, ha azt magányban kell megharcolni. (Szembenézni múlttal, önmagunkkal, ezt mindenkinek egyedül kell megtennie, de nem feltétlenül magányosan!)
"Ha pedig egymást marjátok és faljátok" azaz "ember embernek a farkasa", akkor - figyelmeztet az apostol -, ne csodálkozzatok, ha elemésztitek nem csak egymást, de a környezeteteket is!
A legnagyobb árat persze soha nem az elkövetők, hanem az áldozatok
fizetik, a jelen hiábavalóságairt mindig az elkövetkező generációk
"fizetnek". A jó megoldás végül is nem az ő kezükben van,
hiszen őket mi, akik most élünk állítjuk "pályára"... Magyarul, ha azt
akarjuk, hogy ne úgy legyen, ahogyan nem szeretnénk, akkor itt és most nekünk kell tenni érte!
Minden emberért...
A mai nap imádsága:
"Hálát
adok Neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által, hogy
ma éjjel minden kártól és veszedelemtől megőriztél, és kérlek, őrizz
meg engem a mai napon is a bűntől és minden gonosztól, hogy minden
cselekedetem és egész életem tetszésedre legyen. Mert én magamat,
testemet, lelkemet és mindenemet kezedbe ajánlom. Szent angyalod legyen
velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam. Ámen" (Luther Márton)
Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete.
Zsolt 33,6
Isten teremtette a világot, a láthatatlant is, benne az egész mennyei sereggel. Mi többnyire az angyalokat említjük. Titokzatos világot alkotnak, amely túlesik emberi felfogásunkon. A Biblia végig beszél az angyalokról. Mi gyakran csak az angyalok tulajdonságával vagyunk elfoglalva, pedig arról vajmi keveset tudunk, s ennél sokkal fontosabb a szerepük: küldöttek, szolgáló lelkek ők, azok szolgálatára rendelve, akik majd öröklik az üdvösséget (Zsid 1,14).
E felfogásnak megfelelően, az angyalok az emberek mellett olyan feladatokat töltenek be, amely életünk tartalmasságát szolgálják. Az Isteni akarat titokzatos hírnökei ők. A természet felett álló Isten - mivel a természet (materiális világ) nem Isten folyamatos kiáradása -, ezért Ő nem ugrál ide-oda a dimenziók között, hanem küldöttei (gör. angelosz=küldött) révén "kommunikálja" önmagát. (Ennek blaszfémiás paródiája a "szóvivő"... azért paródia, mert az ember, bármilyen magas pozícióba is került - nem Isten!)
A természetfölötti közlésre az embernek szüksége van, mert ezek az apró megtapasztalás-harmatcseppek tartják életben a hit virágát. Ahogyan Krisztust segítették az angyalok, "szolgálták őt", ugyanúgy ránk is vigyáznak. Egy ősi zsidó mese szerint, az embert mindig két angyal követi: egy jó és egy rossz. Amikor belépünk otthonunk ajtaján, akkor azonban csak egy követhet minket. Rajtunk - lelkiségünkön - áll vagy bukik, hogy melyik követ minket. Amikor szeretetlenkedéseinkkel, bűneinkkel magunkra haragítjuk a jó angyalt, akkor ő nem tud mit tenni, minthogy félreáll... ilyenkor történnek a bajok, a tragédiák. Amikor a rohanás modernkori izgalmában percemberkék "esztelenül" a gázpedált nyomják a fék helyett, mert mindennél fontosabbnak tűnnek számukra a másodpercek... s aztán kiderül, hogy az emberélet nem pótolható, az elgázolt gyermek jövőjének hiánya, az ittmaradtak gyásza egy életen át kísért... S nem ízlik ezek után sem étel, sem ital, időszakos megnyugvást csak az alkohol mámorában találnak.
Talán, ha "modern szülők" mernének beszélni az angyalokról gyermekeinek, kevesebb "őrült" száguldozna útjainkon... de nemcsak autó-, hanem életvezetés közben is fontos, hogy vigyázzanak ránk az angyalok...
Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete.
Zsolt 33,6
Isten teremtette a világot, a láthatatlant is, benne az egész mennyei sereggel. Mi többnyire az angyalokat említjük. Titokzatos világot alkotnak, amely túlesik emberi felfogásunkon. A Biblia végig beszél az angyalokról. Mi gyakran csak az angyalok tulajdonságával vagyunk elfoglalva, pedig arról vajmi keveset tudunk, s ennél sokkal fontosabb a szerepük: küldöttek, szolgáló lelkek ők, azok szolgálatára rendelve, akik majd öröklik az üdvösséget (Zsid 1,14).
E felfogásnak megfelelően, az angyalok az emberek mellett olyan feladatokat töltenek be, amely életünk tartalmasságát szolgálják. Az Isteni akarat titokzatos hírnökei ők. A természet felett álló Isten - mivel a természet (materiális világ) nem Isten folyamatos kiáradása -, ezért Ő nem ugrál ide-oda a dimenziók között, hanem küldöttei (gör. angelosz=küldött) révén "kommunikálja" önmagát. (Ennek blaszfémiás paródiája a "szóvivő"... azért paródia, mert az ember, bármilyen magas pozícióba is került - nem Isten!)
A természetfölötti közlésre az embernek szüksége van, mert ezek az apró megtapasztalás-harmatcseppek tartják életben a hit virágát. Ahogyan Krisztust segítették az angyalok, "szolgálták őt", ugyanúgy ránk is vigyáznak. Egy ősi zsidó mese szerint, az embert mindig két angyal követi: egy jó és egy rossz. Amikor belépünk otthonunk ajtaján, akkor azonban csak egy követhet minket. Rajtunk - lelkiségünkön - áll vagy bukik, hogy melyik követ minket. Amikor szeretetlenkedéseinkkel, bűneinkkel magunkra haragítjuk a jó angyalt, akkor ő nem tud mit tenni, minthogy félreáll... ilyenkor történnek a bajok, a tragédiák. Amikor a rohanás modernkori izgalmában percemberkék "esztelenül" a gázpedált nyomják a fék helyett, mert mindennél fontosabbnak tűnnek számukra a másodpercek... s aztán kiderül, hogy az emberélet nem pótolható, az elgázolt gyermek jövőjének hiánya, az ittmaradtak gyásza egy életen át kísért... S nem ízlik ezek után sem étel, sem ital, időszakos megnyugvást csak az alkohol mámorában találnak.
Talán, ha "modern szülők" mernének beszélni az angyalokról gyermekeinek, kevesebb "őrült" száguldozna útjainkon... de nemcsak autó-, hanem életvezetés közben is fontos, hogy vigyázzanak ránk az angyalok...
A mai nap imádsága:
Uram!
Add, hogy a szolgáló lelkületben felfedezhessem a lélek emelkedését, s
add, hogy tudjak kicsivé válni, hogy bevégezhesd parányi múlandó
életeben azt, amit sorsomban nekem rendeltél! Ámen
Ezután versengés is támadt köztük arról, hogy ki a legnagyobb közöttük.
Lk 22,24
Semmi sem a miénk ebben a földi életben, hiszen mindent csak ideiglenes használatra, kölcsönbe kaptunk, mégis úgy gyűjtögetünk, s ragaszkodunk megszerzett dolgainkhoz, mintha azok örökké a mienk maradna... Úgy látszik, soha el nem múló emberi alaptulajdonság ez, hogy amit birtokol az ember, avval rendre, egész életén át hivalkodik. Piros labda, háromkerekű bicikli, nagy-autó, nagy-ház, nagy-befolyás, amit elér/megkap/megszerez az ember, arra különösen büszke. Hacsak büszke lenne, de rátarti is! Örökösen méricskél, kinek miből, mennyije van, s hogy éppen aktuálisan a jóléti szamárlétra melyik fokán áll ő maga - s miért csak ott, s nem följebb. Ebbe a versengésbe beleszédült jóléti modern ember aztán idővel azon veszi észre magát, hogy már nem is tekint hátra, csak fölfelé, s ahogyan a rákos sejt sem tudja osztódásának határát, úgy az ilyen ember is határtalanná válik bírvágyában... sőt még azt is gondolja, hogy ő a törvény fölött áll, neki lehet azt tenni, ami másnak tilos. (Nem kell világgá menni, elég körülnézni, s felismerni az ún. rendszerváltás köztünk élő szerencselovagjait!)
Egy bizonyos: A tanítványok sem szentek! (Még nem nem azok, még nem itták ki a mártíromság keserű poharát.) Olyanok, mint majd minden ember: vitatkoznak, ki tudja, talán még egy kicsit veszekedtek is, hogy ki nagyobb közöttük? Ki érdemli meg a főhelyet Jézus mellett? ...S amikor Jézus belép, gyaníthatóan nemcsak elcsendesedtek, de arcuk is elszomorodott. Mert ha a Mester ott van a közelben, akkor minden olyan egyszerűvé válik, minden olyan világos, s akkor rögtön tudják - s tudjuk mi is -, hogy mi a jó, s helyes, s mi az ami nem illik, sőt Isten országával összegyeztethetetlen. Nyilvánvalóvá lett: Mesterük háromévi tanítás után nem ezt várta tanítványaitól! Lám, az együtt átélt csodák sorozatai sem fordították át életüket úgy, hogy háttérbe tudták volna tenni "egójukat"! Hiába az Isten hatalma, az ember szabadsága itt a Földön sokkal nagyobb! Az egyéni érdekek rendre léket ütnek a közösség hajóján, s csak idő kérdése, mikor süllyed el az a hajó...
Jézus azonban cselekszik. A Mester, az ÚR, szolgál. Megdöbbent tanítványi tekintetek között siklik a csodatevő kéz a nap porát lemossa a remegő lábakról... S lám, a szolgáló, nem a kiszolgáló(!) lelkület - mint mindig, most is - tekintélyt, s értéket teremt. Mert érték a látás, a meg-, s a belátás képessége. A tanítványok nemcsak felismerik, de szívükbe vésik egyszer s mindenkorra, mit jelent "nagynak" lenni.
Kedvenc tanárom mondogatta volt, ha valaki összefirkálta az iskolapadot: "A nagynevű nemes embereknek mások állítanak emlékművet, a névtelen hitvány kicsik meg maguknak csinálnak!" Jézus közelében pedig mindig kiderül mire hivatott az ember: nem arra, hogy paródiája legyen a teremtettségnek, hanem arra, hogy a neki rendelt méltóságban naponta kiábrázolódjék az istenképűsége...
Ezután versengés is támadt köztük arról, hogy ki a legnagyobb közöttük.
Lk 22,24
Semmi sem a miénk ebben a földi életben, hiszen mindent csak ideiglenes használatra, kölcsönbe kaptunk, mégis úgy gyűjtögetünk, s ragaszkodunk megszerzett dolgainkhoz, mintha azok örökké a mienk maradna... Úgy látszik, soha el nem múló emberi alaptulajdonság ez, hogy amit birtokol az ember, avval rendre, egész életén át hivalkodik. Piros labda, háromkerekű bicikli, nagy-autó, nagy-ház, nagy-befolyás, amit elér/megkap/megszerez az ember, arra különösen büszke. Hacsak büszke lenne, de rátarti is! Örökösen méricskél, kinek miből, mennyije van, s hogy éppen aktuálisan a jóléti szamárlétra melyik fokán áll ő maga - s miért csak ott, s nem följebb. Ebbe a versengésbe beleszédült jóléti modern ember aztán idővel azon veszi észre magát, hogy már nem is tekint hátra, csak fölfelé, s ahogyan a rákos sejt sem tudja osztódásának határát, úgy az ilyen ember is határtalanná válik bírvágyában... sőt még azt is gondolja, hogy ő a törvény fölött áll, neki lehet azt tenni, ami másnak tilos. (Nem kell világgá menni, elég körülnézni, s felismerni az ún. rendszerváltás köztünk élő szerencselovagjait!)
Egy bizonyos: A tanítványok sem szentek! (Még nem nem azok, még nem itták ki a mártíromság keserű poharát.) Olyanok, mint majd minden ember: vitatkoznak, ki tudja, talán még egy kicsit veszekedtek is, hogy ki nagyobb közöttük? Ki érdemli meg a főhelyet Jézus mellett? ...S amikor Jézus belép, gyaníthatóan nemcsak elcsendesedtek, de arcuk is elszomorodott. Mert ha a Mester ott van a közelben, akkor minden olyan egyszerűvé válik, minden olyan világos, s akkor rögtön tudják - s tudjuk mi is -, hogy mi a jó, s helyes, s mi az ami nem illik, sőt Isten országával összegyeztethetetlen. Nyilvánvalóvá lett: Mesterük háromévi tanítás után nem ezt várta tanítványaitól! Lám, az együtt átélt csodák sorozatai sem fordították át életüket úgy, hogy háttérbe tudták volna tenni "egójukat"! Hiába az Isten hatalma, az ember szabadsága itt a Földön sokkal nagyobb! Az egyéni érdekek rendre léket ütnek a közösség hajóján, s csak idő kérdése, mikor süllyed el az a hajó...
Jézus azonban cselekszik. A Mester, az ÚR, szolgál. Megdöbbent tanítványi tekintetek között siklik a csodatevő kéz a nap porát lemossa a remegő lábakról... S lám, a szolgáló, nem a kiszolgáló(!) lelkület - mint mindig, most is - tekintélyt, s értéket teremt. Mert érték a látás, a meg-, s a belátás képessége. A tanítványok nemcsak felismerik, de szívükbe vésik egyszer s mindenkorra, mit jelent "nagynak" lenni.
Kedvenc tanárom mondogatta volt, ha valaki összefirkálta az iskolapadot: "A nagynevű nemes embereknek mások állítanak emlékművet, a névtelen hitvány kicsik meg maguknak csinálnak!" Jézus közelében pedig mindig kiderül mire hivatott az ember: nem arra, hogy paródiája legyen a teremtettségnek, hanem arra, hogy a neki rendelt méltóságban naponta kiábrázolódjék az istenképűsége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése