A megtapasztalt hiányok ellenére is: a teljesség naponkénti vonzásáért.

A mai nap imádsága:

Urunk, Istenünk! Áldunk Téged jóságodért! Köszönjük, hogy naponként sok jót teszel velünk - kérésünk nélkül is. Oltalmazz minket ezután is! Ámen.

Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halódóban vannak...". Jelenések 3,1b-2

Szépen mondja ősi magyar nyelvünk: ami lélektelen, az élettelen... Ez nemcsak tárgyakra vonatkozik, állati, sőt emberi életet is minősíthet. Vegatív lény - mondjuk néha. Eszik, iszik, nemzőképes utódokat hoz létre, de az élete: lélektelen. Jézus szavai "lélek és élet" egyet jelölnek: a szentséget. (Protestáns felfogás szerint: Szent az, ami Istené.) Ha egy élet Istené, akkor az szentséggel telített.

Ha megnézzük korunkat, s benne nemzetünk valóságát, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy egyre többen vannak azok, akiket nem elégítenek meg az élet rutin-dolgai, többre teljesebbre vágynak: az Életre. De mi is az élet? Egészség? Nemcsak az... Jólét, biztonság? Nemcsak az... Meglátni gyermekeinkben és unokáinkban az élet folytonosságát, a jövő reménységét? Az élet ennél sokkal több! Az élet:szentség! A Szentség vonzásába került emberek életük hiányosságát (szenvedésit) naponként elhordozva is tudják és érzik: életük teljes. Mert Isten "tenyerén" érzik magukat. Aki nem érezte meg még egyszer sem, mit jelent ez, az azt sem érti, amit Jób így mond: "Ha a jót elfogadtuk Istentől, akkor a rosszat is el kell fogadnunk". Mert Isten világa ilyen "irracionális", ami rossz, az is jó, mert Ő a rosszból is jót tud előhozni.

Amit Jézus mond: az a teljesség ígéretét adja. Nem csak földi jutalmat ígér - "Bizony mondom néktek, hogy gonoszok és jók már itt a földön megkapták jutalmukat" -, hanem az élet utáni lét istenes örömét is. Sokan vannak, akik eszelős igyekezettel próbálják életük rövidségét az élvezetek halmozásával meghosszabbítani. Hasztalan próbálkozás ez, hiszen az idő (is) Istené... ha akarja, megáll, ha akarja felgyorsul... ez nemcsak szubjektve igaz: lásd kvantumfizika, relativitás-elmélet! Ami azonban mindennél fontosabb: az élet dolgai a szeretet megélésében nyerik el súlyukat, jelentőségüket. Itt, ebben a dimenzióban (Isten világa) formálódik az, amiért megmaradt Egyház, s mindig születnek új bizonyságtevők, s ezt a csodálatos szót így formáljuk ajkunkon nemzedékről nemzedékre: áldás.

Aggódás...

A mai nap imádsága:

Uram! Vedd el a lelkemet terhelő gondolatokat, s engedd éreznem, hogy a tenyereden hordozol, s gondot viselsz rólam, s szeretteimről! Ámen


Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt;
Fil 4,6

A hétköznapokban a szorongás nagyon gyakran valamilyen stresszállapot tüneteként jelenik meg. Szívdobogásunk erősödése, verítékezésünk, testünket átjáró hideg-meleg hullámok vagy valamilyen tartós izomfeszülésből adódó tüneteink (pl. tarkótáji fejfájás) mind-mind aláhúzza, hogy valami nincs rendjén körülöttünk... Aztán egyszer kontrasztosan megnyilvánul, hogy hol a baj: munkahelyen és/vagy családban, esetleg párkapcsolatban.

Korunk népbetegsége a szorongás, s a különböző, ezekhez tapadó, s innen kiinduló mindenféle fóbiák (félelmek), legújabban az ún. pánik-betegség. A WHO 1950 óta összesen 47 országban követett morbiditási adatai alapján ("Global Burden of Disease" vizsgálat) készített előrejelzése szerint a szorongás, a depresszió 2020-ra a második leggyakoribb (a szív-érrendszeri betegségek után, melyeknek egyik komoly oka szintén a "stresszes életmód") munkaképesség-csökkenést okozó megbetegedés lesz.

Lám-lám, az évezredekkel korábban élő emberek is nagyon jól tudták, hogy a rendezetlen élet, a lelki kiegyensúlyozatlanság az testi tüneteket, sőt betegségeket is okoz. Modern orvostudományunk a lélekgyógyászat területén újabban bevezette a transzperszonális (tkp. személyek közöttit jelent) jelzőt; valójában ez a szó a spritualitást, mint betegségekkel összefüggő, azokat létrehozó és megszüntetni képes lelki okokat jelöli.

A hívő ember azt tudja - hiszen hitének evilági mozaikjait reménységes képpé illesztette össze, s ez tudásának alapja - , hogy életének megoldása Istene kezében van. Onnan akarja azt megkapni életének minden napján, ezért imádkozik, ezért küzd. Bízik Teremtője gondviselésében, és szabadításában, de ha nehézségek szorongatják, akkor sem tagadja meg Őt, hiszen számtalanszor megtapasztalta, hogy Isten végül mindent az ő javára fordít. Az Istenben hívő ember is ugyanígy felkiált, ha fájdalmat érez, ugyanúgy elesik, mint a többi esendő embertársa, mégis más mint a többi, mert mindeközben nem lefele, hanem fölfelé néz...

Persze a hívő ember is aggódik időnként - hiszen a hívő ember is ember -, de ezek az érzések nem vesznek lakozást szívében, mert azokat "kiimádkozza" onnan. S mivel szinte minden nap hozhat új aggodalomra okot adó új helyzeteket, ezért igyekszünk rendszeres imaéletét élni, hogy lelkünket átjárhassa a békességet adó Szabadító Lélek...

Aratás...

A mai nap imádsága:

URam! Küldj munkásokat, mert sok az elvégzendő feladat ebben a világban! Ámen

Így szólt hozzájuk: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.

Lk 10,2

Ha Jézus URunk most buzdítaná övéit, akkor nagy valószínűséggel azt mondaná: "Kérjétek az aratás urát, hogy küldjön munkásnőket az aratásába..." Tény, hogy a MEE lelkészi karának majd egyharmada nő, s az is hogy tőlünk nyugatabbra az arány még nagyobb. Rendjén is van ez, a férfi-dominancia nem sokkal vitte előbbre a világot... lásd politika!

Épp ideje lenne, hogy a nők vegyék át az uralmat ezen a Földön, hiszen a tudományos számítások - a projektben gyakorlatilag majd minden egyetem a világon benne volt - szerint, a földi élet irreális. Ez azt jelenti, hogy ha a környezetszennyezést, a Föld kizsákmányolását, a biodiverzitás beszűkülését nézzük, akkor az életnek már rég össze kellett volna omlania ezen a bolygón! Szóval: kész csoda, hogy még élünk... Persze mit várunk az olyan "kultúráktól", ahol ártatlan civiliket mészárolnak le, ahol hazugságokkal nemezeteket háborúba kergetnek?! Csak Amerikában - a korlátlan lehetőségek országában(!) - mintegy 40 millió indiánt mészárolt le a fehér ember. (A kulturális veszteséget most ne is említsük!)

Az élet ugyanis nem arról szól, hogy el kell pusztítani a másikat, hanem arról, hogy együtt kell élni a másikkal. Ami az állat és növényvilágban a szimbiózis, az az embervilágban a kooperáció. Sajnos a kisközösségekben (párkapcsolat, család, gyülekezet) is nagyon sokszor sérülnek az együttműködés alapelvei. Így aztán nem csoda, hogy csak egyre szaporítjuk a szociális-, s egyéb problémáinkat!

Az aratnivaló sok - valóban. Soha ennyire nem kívántuk a lelki nyugalmat, mint ebben a mostani negatív információkkal felzaklatott világban... Hiába a hétköznapokat egyszerűsíteni kívánó egyre áttekinthetetlenebb csúcstechnológia, az emberek egyre inkább kiábrándulnak a modernitás-adta "áldásokból", s szívesen élnének egy egyszerűbb, de egészségesebb, lelki békét jobban munkáló világot. Ebben a helyzetben különösen is szükség lenne arra, hogy hangozzék az evangélium, azaz az Isten jó rendjét közvetítő tanítás, mely nem az egyébként is érthetetlen kultuszt bonyolítja még jobban, hanem segíti az embereket abban, hogy istenesebben, kiteljesedve éljenek a világban...

Béke...

A mai nap imádsága:

Uram! Munkáld a békességet bennem, hogy magam is a békesség eszköze legyen. Ámen.

   

Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke.
Ézs 11,2



Amióta az ember "civilizáltan" él, azóta háborúzik... A harmadik évezred elején is - huszadikszázadi borzalmak ide vagy oda - most ebben a pillanatban mintegy kétszáz fegyveres konfliktust, háborút jegyeznek! Így azt mondhatjuk, a világ létével egyidős a harc, a testvér-konfliktustól (Káin és Ábel) kezdődően egészen a népek és nemzetek és kultúrák között: lásd az egyik legnagyobbat: az iraki háborút. Mindeközben az ember természetes igénye - akármelyik oldalon is áll - a béke után, nem lankad. De van-e, lehet-e igazságos béke egy igazságtalan háború után?

Ézsaiás messiás-próféciái a békét hirdetik. Azt a békét, amire mindenki vágyik, ami mindennek az alapja, amiben nem vért verejtékezve, hanem felszabadultan alkotva lehet értéket teremteni. Nem politikai béke, nem gazdasági biztonság, de nem is izmusok hamis ígéretein alapuló "csakazértis-reménység". Ez a béke nem részleges, nem csak a kiválasztottaknak szól, ez a béke egyetemes, mindent és mindenkit átfogó. Ez a béke nem is emberi, ez onnan felülröl száll alá, ez a béke Isten maga. Az evangélium nem más, mint annak az örömüzenete, hogy ez béke "megfogható", tapasztalható valóság. Tulajdonképpen a krisztuskövető életforma adja azt a keretet, amiben mindez megnyilvánul és megvalósul.

Sokan vannak, akiknek sajátos elképzeléseik vannak az Istenről, s az Ő békéjéről. Az ilyen emberek számára magától értődő, hogy életük minden dolga így kézdődjék: Én és a... másik, én és... a Jóisten, az én dolgaim, az én igényeim először... s minden többi csak ezután jöhet. Hamis kiválasztottság-tudat ez, hiszen Isten számára mindenki egyformán fontos. Aki megértett már valami lényegest a JóIstenből, annak számára az "ego", az én fontossága nem a kiváltságok keresésében, az önző célok megvalósításában domborodik ki, hanem a "szolgálatban".

Krisztus, az ÚR szolgája nemcsak mindenben példakép a keresztény ember számára, de istenfiúságának titka a "garancia", hogy megmaradjunk elhivatásunk kiváltságában.

Együttműködés...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy az emberek felfedezzék saját életükben a Neked-való szolgálat kiváltságos örömét! Ámen

Jézus így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” Erre azt mondták neki: „Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?” 8Jézus így válaszolt nekik: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.” Erre így szóltak hozzá tanítványai: „Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni.”
Mt 19,4-10

Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza... Ezzel elméletben mindenki egyetért, amikor az oltárhoz vezetik, de ahogy a zsidó mondás tartja: "A házasságból már maga is ki tud menekülni." Jóllehet e szólásnak van nem elhanyagolható szarkasztikus felhangja is, annak igazságát, azonban nem lehet elvitatni, hogy ha végképp nem megy, ha már "nem működik" a házasság, akkor az egyetlen emberi kiút mégiscsak a válás...

Van, aki erre a felismerésre csak évtizedek múlva döbben rá, van, aki viszonylag hamar, s okul belőle, de bőven akadnak olyanok is, akik a többedik próbálkozásra sem jönnek rá az elválasztó okokra, s az újabb párkapcsolatban is elkövetik a régi hibákat. Tény, hogy a válás fáj, s általában az egyik félnek azért mindig jobban fáj... Amíg hivatalosan is kimondják az elválasztó ítéletet, eladdig a felek - nemkülönben a gyermekek(!) - nemegyszer megjárják a poklot..., de ahogyan Churchill mondta a válásról: "Akinek pokolra kell mennie a válás miatt, az menjen tovább!", mely bölcsesség jól mutatja, hogy mindig van tovább is, csak kilépni egy rossz kapcsolat "poklából" nagyon nehéz, egyedül, külső segítség nélkül talán nem is lehet...

A farizeusi bölcselkedés szülte végkövetkeztetést: „Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni!” - manapság sokan teszik meg életük vezérelvévé, s választják a "szingli"-létet. Jóllehet a szingli-lét közép-európai specifikus nyomorúsága egészen más szintű, mint a tőlünk nyugatabbra egyedül élőké, de ha mérlegeli egy fiatal a közös élet lehetőségeit, akkor hamar rájön, hogy a közös életben több az üröm, mint az öröm...

Miért van ez így? Nem pontos a mérlegük, kormos a szemüvegük, amin keresztül szemlélik ezt a világot? Vagy egyszerűen csak azt látják, hogy az előttük járó relatíve-jóléti generációk is a lehetőségeikkel inkább visszaéltek, mintsem hogy éltek volna velük! Ennek az lett eredménye, hogy leszámítva egy-két üdítő kivételt, a közösségi élet, az élet minden területén(!) - s ne áltassuk magunkat így van ez még az Egyházon belül is - válságba sodródott... Bizony a 'fiatalok' már nem akarják sem "megváltani" a világot, sem másoknak jobbítani - csak maguk módján élvezni... Az idióta öreg tábornokok pedig realitásérzéküket veszejtve még mindig háborúsdit játszanak! Ennek az egyik következménye, hogy 5-10 Eurókat igyekeznek méregdrága hirdetésekkel kicsalni a tévénézők zsebéből, hogy szegény afrikaiaknak végre legyen már egy 2-3 négyzetméteres műanyag hálójuk, amivel védhetik magukat a moszkítók ellen, de mindeközben ezermilliárdokat pocsékolnak el rakétákra, drónokra, s egy velejéig romlott rendszer fenntartására...

Ahogyan az élet megítéli két ember kapcsolatát, ugyanígy az élet megítéli a birodalmakét is... Semmi sem örökös, s ha valami minél inkább igazságtalan, annál rövidebb ideig tart! A kérdés megmarad azonban kérdésnek: válhat-e, váljon-e a keresztény (keresztény=krisztusi) ember vagy sem? Jézus URunk azt mondja "paráznaság esetét kivéve", de azt tudjuk, hogy a paráznaság elsődleges jelentése: szövetség-törés... ez pedig újabb megválaszolandó kérdéseket vet fel: Kivel is kötöttem szövetséget? Kivel, mivel akarok (újra) szövetséget kötni?...