A felülről kapott lehetőségekért.

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem. El-elkószáló életemnek Te légy gazdája, hogy akaratod szerint élhessek önmgam és szeretteim hasznára! Ámen.

Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Zsolt 23,4

Minden elfogy, megkopik, megemészti a moly vagy a rozsda. Lassan, de biztosan a sír felé görbülő életünkben meg kell tanulnunk az igazságot, amit Pál apostol így mond: "Mid van, amit nem kaptál?" Mert "kölcsönbe" kaptuk néhány tucat évre lelkünk templomát, ezt a felfoghatatlan csodát, amit oly sokszor kihasználtunk és meggyötörtük, s oly sokszor nem arra használtuk amire rendelte az Isten... A titokzatos testünk, mely bölcsőt arra rendelte Teremtőnk, hogy belé költözhessen a még titokzatosabb lélek, és a próbás földi évek után felnőve, megerősödve, "e földi porhüvelyt" hátrahagyja és - remélhetőleg beérett lélek-kalászként - Isten örök, nagy magtárába kerülhessen.

A szeretet soha el nem múlik... a lelki életet élő ember tudja, hogy ez csakis az Isten szeretete lehet. Az emberé ugyanis szárad és zsugorodik, fakul és lendületét veszíti. Van-e, lehet-e nagyobb vigasza a bizodalmas léleknek, mint az, hogy abba a kézbe kapaszkodhat, mely létrehozta és formálta? A hitvallásos zsoltármondat ezt a megtapasztalást tükrözi. Egyrészrészt benne van a Szeretet örök vonzása, másrészt az ismeret: Isten elhagyhatna, hiszen a megromlott természetű káini ember nem azt, s nem úgy teszi, ahogy az Ő teremtettségbeli jó rendje diktálná.

Milyen nagy szeretet az, amely megengedi a végesnek, hogy a Végtelen kezében formálódva olyanná váljon, amilyennek maga is szeretné? Az Örökkévaló alkotása: a mi életünk-, de hogy mivé válik, az rajtunk is múlik. Beleszólhatunk a Nagy Fazekas tervébe, "társalkotói" lehetünk törékeny cserépedény életünknek! Olyan abszurd, istenes státusza ez az embernek, ami ha nem döbbent meg minket, akkor lehet, hogy sok mindent tudunk a világból, de nem sokat értettünk meg belőle...

Bűnbocsánat...

A mai nap imádsága:

Uram! Tedd fülemet hallóvá, szememet látóvá, hogy szereteted hatalmával élni tudjak! Ámen

"Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz a mennyekben is."

Zsolt 16,2

Ezt a hatalmat kézrátétel útján adták és adják át egymásnak ma is Jézus tanítványai. A teológiában mint "apostolica successio"-szakfogalomként (apostoli folytonosság) tartják számon. Protestánsokat katolikus részről gyakran éri a vád, hogy ez a kézrátétel-folyamat megszakadt. Ez azt jelentené, hogy a püspök kézrátétel-ereje nagyobb lenne, mint az egyszerű szerpapé... Márpedig a tanítványok között egyenlőség volt, hiába is vitatkoztak egymással, ki nagyobb közülük. Ennek a nézetkülönbségből fakadó kérdésnek a tárgyalását hagyjuk meg azoknak, akik rágódni kívánnak ezen a teológiai csonton, s hiszik, hogy ez a lényeghez tartozik. Ami fontos: Isten előtt minden ember egyforma értékű, ugyanazon méltóságú... Vannak azonban, akik kedvesebbek az ÚR előtt, mert a rajtuk való kegyelem nem lett hiábavaló. Ez azonban nem egyházhoz-tartozás, nem hit, hanem a cselekvő szeretet megélésének kérdése. A hierarchia pedig embertől való, hiszen ez mindig segíti a hatékonyságot - lásd fegyveres testületek, közigazgatás, egészségügy stb.

De mi az, ami köttetik itt lenn, s fenn? Sokan rögtön a házasságra gondolnak, hiszen a katolicizmusban, s a keleti orthodox egyházban is a házasság szentség. Pedig nem erről van szó, hiszen éppen az orthodoxiában a házasság szentsége másodszor is kiszolgáltatható... Akkor hát mit köthetnek és oldhatnak Jézus Urunk mai tanítványai?

Mindenekelőtt a bűnök életünkhöz bilincselt következményeit. Ez a hatalom nagyobb, mint a politikai és/vagy gazdasági. Napóleon is azt vallotta: "Legyőztem egész Európát, önmagamat mégsem sikerült legyőznöm!" Ha bűnt, a vétket, a mulasztást nem követné a lélek büntetése a lelkiismeret-furdalás, akkor mindenki vidám, s kiegyensúlyozott lenne ezen a Földön. Sajnos pontosan az ellenkezője az igaz, az irigység, a viszálykodás és a gonoszság generációkon és nemzeteken átívelő erejét tapasztalhatjuk. Bármennyire is szeretnénk, szabadulása az embernek ebből a helyzetéből, önerejéből nincs! Csak szabadítás létezik, ami az Istentől jön. Ebben vállal közvetítő szerepet a Krisztusban hívő testvér, amikor Jézus nevében old vagy köt. Nem papi feladatról van tehát szó! (A pap, a lelkész, a lelkipásztor mint egyháza részéről kiképzett, s kiküldött, a tanítás tisztaságára vigyázó személy van jelen a gyülekezetben - a jó rend érdekében -, amit a püspök tisztje szerint felügyel.) Közbenjáró nélkül lehetséges tehát megélni a bűnbocsánat kegyelmét, de ez közvetítő nélkül gyakorlatilag nem lehetséges, hiszen az ember pszicho-szociális lény.

Itt lép be a pap - reménység szerint -, mint hiteles személyiség. Elvégezheti azt a feladatot, amit manapság egyre kevesebben vállalnak fel. Azaz "old" és "köt"... Eloldja a bűnök személyiségtorzító hatalmát, s hozzáköt az Isten szeretetéhez. Ezen a pokol kapui sem diadalmaskodhatnak...

Isten-követés...

    A mai nap imádsága:

    Uram! Ismersz mindannyiunkat, s jól tudod mi lakozik a mi lelkünkben... Kérünk, vedd el tőlünk mindazt, ami gátol, hogy Hozzád siessünk, s örvendeztess meg evangéliumoddal életünk minden napján! Ámen.

   

Rászedtél, URam, és én hagytam, hogy rászedj. Megragadtál, hatalmadba ejtettél!... Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve.

Jer 20,7a és 9ab

Sokmindenben kételkedhet a próféta, a pap is, de egy valamiben soha: Isten létében... Ez ugyanis a "lételeme" - csontjaiban égő tűz, kitörölhetelen "alapprogram" gondolatai között. Sok hányatottéletű prédikátor, lelkész vagy pap próbált már szabadulni feladatától, de sikeresen senki nem fordíthat hátat Istennek, azt ugyanis nem lehet. Hiába akart volna más lenni, nem tudott, az Istentől kapott mandátum soha nem engedi, hogy a lelkünk megnyugodjon...

Amióta létezik Krisztus egyháza, azóta nem volt ennyire könnyű a klerikusok dolga! Számtalan segédeszköz - még az internet(!) is - és szervezeti forma könnyíti a "feladat" végrehajtását, s ugyanakkor soha nem volt ekkora a csábítás sem, hogy mást csináljanak a mai megbízott Jónások... Vajon melyik Isten-szolgája nem váltaná meg a hajóbért szívesen a nyugalmas élet ígéretét csillogtató Tarzusz felé? Ha Mózes szabadkozott, hogy ő "nem a szavak embere", akkor a mai kukutyini lelkész hogyne hivatkozhatna alkalmatlanságára? Tényleg nagy a restanciánk, nemcsak foghíjas pszcihotherápiás képzettségünk, mentálhigéniás rész-műveltségünk, fehérfoltos önismereti tudásunk okán, de olykor még a szép szónak is híjával vagyunk... s olykor még a keserűség hangulata is átszövi a prédikációkat. Csoda-e, ha üresednek a templomok?

Ahhoz, hogy megítéljük a szószéken állókat, a szószéken is kell állni egy kicsit. Az ugyanis mindig magasabban van, mint a templompadok. Aki oda felmegy, ha nem csinál semmit, akkor is látják, hogy mit csinál... Elbújni nem lehet, a "hegyen épített város el nem rejthető". Hadd legyek személyes! (Egyébként az Isten emberétől alapvetően ezt várja el mindenki) Hányszor(!) ültem volna szívesebben magam is csöndes hallgatóként a padokban - hiszen én is egy bárány vagyok a nyájból, csak csengőt akasztott az ÚR a nyakamba, s ha megmozdulok, az bizony azonnal megszólal - ehelyett öntudatos barikaként bégettem: remélhetőleg az Isten után...

Eredményt - ha Isten úgy tartja jónak - megmutathat -, de ez nem szükségszerű. Nemcsak a prófétai szó erősségén és szívhezszóló módján, hanem a füleken is múlik, hogy végül is az üzenet eljusson a szívbe, szétáradjon az életet szimbólikusan megjelenítő egész testbe! Hiába jeremiási tüzes szavak, ha a bűn megfagyasztotta a szíveket, akkor látványos fordulat nem következik be...

Élmény-centrikus, látvány-, és érzés-hajhász világunk ninivei mértéket is meghaladó kavalkadjában ennek ellenére hangzik az Isten ígéje. Vannak ma is kicsinyke jónások, s töprengő jeremiások! Életük nem hagy hátra biblikus nyomokat, de nem is erre hívta meg őket az Isten. Jelként állnak/élnek ők közöttünk, hogy ha majd egyszer számonkér minket Teremtőnk, miért nem választottunk ki egyetlen papot, lelkészt, lelkipásztort vagy prédikátort sem egész életünk folyamán, akkor ne hivatkozhassunk arra, hogy nem volt közelünkben egy sem...

Kísértés...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy megállhassak a kísértések közepette, s megmardjak a Benned való hitben! Ámen

Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.

Jakab 1,12

Ami nem az életünk része, az többnyire nem is kísért minket, de amik elérhető közelségben vannak, azoknak mindig komoly hatása van ránk... Ugyanakkor az élet nagy isteni alaptörvénye pedig változatlan az idők kezdete óta: mindennek "ára" van, azaz a dolgok nem következmény-nélküliek. Így van ez az evésben-ivásban, emberi kapcsolatainkban és egész életvezetésünkben. A kísértéshez természetesen hozzájárulnak a külső hatások, a körülmények, de a kísértés mindvégig egy belső, lelki folyamat. Az emberlétünk már csak ilyen: a kísértés alól nincs kibúvónk, elkísér minket egész életünkben, sőt még Jézus URunk is megkísértetett... Ebben van az is, hogy a kísértés nem Istentől eleve elrendelt lélek-kínzás, hanem vágyaink érzéseink lelkünkben végbemenő dinamikus mozgása, amit - Isten segedelmével - uralhatunk.

A lelki életet élni kívánók egyik nagy baja, hogy gyorsan akarnának látványos eredményt elérni, jóllehet a lelki élet élése egyáltalán nem a teljesítményről (kegyesség intenzitása!) függ, hanem attól, hogy hajlandó-e valaki folyamatosan tanulni vagy sem? A tanulás, a megismerés munkálja a felismerést, hogy helyesen döntsünk az adott pillanatban. Aki nem cselekszik helyesen (értsd: etikusan, szeretettel), az csak hiszi magáról, hogy hívő életet él valójában csak önszeretetét táplálja önigazoló gondolataival. Akiben megvan a kellő céltudatosság - S mi a kereszténység, a Krisztus-követés, ha nem az, hogy tudom Kit követek, s célirányosan hová tartok? -, az a JóIsten segedelmével beér a célba. Jakab így fogalmaz: "elnyeri az élet koronáját". Nem azt mondja, hogy majd elnyeri valamikor, hanem elnyeri - folyamatában. Talán ezért is mondja Krisztus URunk: "Mindenki megkapja jutalmát, már itt a földön - a jók is, s a gonoszak is egyaránt". Mi ez, ha nem annak az igazolása, hogy mindvégig megmaradó perfekció-nélküliségünkben - de a kívánt tökéletes után vágyakozva -, eljuthatunk létünk "koronájához": azaz Isten, s önmagunk töredékes, de mégis megbékélést adó, harmóniát hozó megismeréséhez.

Az ÚR szereti az övéit, pontosítva: azokat, aki a közelében vannak. Jóllehet Isten mindenütt jelen van, de ha nekünk úgy tetszik, akkor a lelkünkből/szívünkből bármikor kizárhatjuk a Őt... Teremtőnk szabadságot adott, nem akármilyet!

Ezt az Istentől kapott szabadságot felhasználhatjuk jóra és rosszra is. Épülhetünk általa, s építhetünk másokat, kiteljesedhetünk vagy csapássá válhatunk felebarátaink számára. A döntés mindig nálunk van - ahogyan a következmények viselése is a mi dolgunk! Az Istenben bízó ember éppen ezért a döntésben is kéri Szerető URának segítségét - minden nap...

Szövetség...

A mai nap imádsága:

URam! Szövetségre hívtál el, s én nem is tudtam, hogy ez mit jelent. Köszönöm, hogy megtartasz minket a Te hűségedben akkor is, amikor mi hűtlenek vagyunk Hozzád! Ámen

  

De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével.

Zsolt 103,17-18

Luther Mártonunk kátémagyarázatait így kezdi: "Istent félnünk és szeretnünk kell..." A félelem szó helyett inkább a tiszteletet kell értenünk, azt ismeretet/tudást, hogy az Isten az nem ember, hanem ÚRIsten. Teremtő Atya - ha egyáltalán van valami értelme nemiséghez köthető szavak alkalmazása az EGYIstennel kapcsolatban -, aki nem csak kívül áll az általa létrehozott világmindenségen, de egyben benne is van, mindenhol. Aki felismeri ezt a tényt, az nem mindennapi tudás birtokosa!

S hogy miért jó tudni, hogy az Isten az URa mindennek? Ennek a tudásnak elsősorban az a hozadéka, hogy Isten mindenütt-jelenvalósága adja meg a véges teremtmény létértelmét. Isten ugyanis nem csak megteremtette a rendezett világot (kozmosz), de egyben Ő maga ebben a REND. Ha nincs rend, akkor rendetlenség van, vagyis káosz van. Ha nincs Isten-tudat, akkor érvényesülnek az evolúciós elvek: győz, felülemelkedik az erősebb, a jobbik, az életképesebb... A nagyhalnak soha nincs lelkiismeretfurdalása, mert megeszi a kishalat, de az ember nem állat, hanem ember(!) -, az egy másik kérdés, hogy istenképűségét veszejtve bizony állatabb az állatnál!

Annyi bizonyos, hogy az egyik leginkább elterjedt tévhit - s egyben kívánság/vágy is - a bűnnel kapcsolatban, hogy a következményeket "meg lehet úszni". Hát nem! A krimifilmek optimizmusa, hogy a nagytudású rendőrfelügyelő nem egészen egy óra alatt elfogja a tettest - tudjuk, hogy a valóságban sajnos a bűncselekményeknek csak töredéke(!) kerül napvilágra - mindenesetre a bűnöknek KÖVETKEZMÉNYE van, úgy az elkövetőnél, mint az áldozatnál! A büntetés nem más, mint a hiány! Az áldozat kárát talán még meg lehet téríteni, de elveszett egészséget, kettétört, megszakadt életet, tiszta lelkiismeretet hogyan lehetne visszaadni? Csak úgy, ha visszaforgathatnánk az idő kerekét -, de ez sajnos nem működik...

Régi felismerés, hogy akik a szív belső törvényét (szeretet) követik, azoknak nem kell sem a kőtáblát mutogatni, sem pedig a törvény rendelkezéseit bebiflázni, hiszen a "törvény betartása a szeretet". Azok a családok, ahol ügyelnek a "szív törvényére", azaz respektálják az Isten élet-, s életminőség-védő parancsolatait ott, áldás van. Az áldásban siker, boldogság és harmónia van, de a legnagyobb ajándék az áldásban mégis a megelégedettség. A megelégedettség mértéke pedig nem a kapott jó objektív nagyságától függ, hanem attól, hogy ki mennyire hű Istenhez, önmagához! A kevésen is lehet nagy hűséget gyakorolni, s hiába a sok, annak megléte még egyáltalán nem garancia a hűségre - sőt!

Aki tehát szereti az Istent, az nem mindennapi távlatokban él, s ezek a távlatok nem csak a horizontig, hanem azon túlra is nyúlnak - Isten végtelen kegyelme, szeretete által...