Békesség...
A mai nap imádsága:
Uram! Tedd ajkamat hálássá, hogy szívemben békesség legyen! Ámen
Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol!
Ézsaiás 57,19
Furcsa dolog a hála - elvárjuk, de mégis ritkán kapunk belőle. A jézusi statisztika (1:10) ma is igazolódik, hiszen ahogyan a tíz meggyógyított leprásból akkor és ott csak egy ment vissza megköszönni, ma sem tapasztalunk mennyiségi ugrást e tekintetben... Sokszor ellankad a szolgáló életű keresztény, amikor azt látja, hogy caritatív munkájának semmi eredménye, a jó megcselekvése a másikban semmi változást nem hoz - emberileg nézve.
Ézsaiás képe igen találó, s mély értelmű. A hála is gyümölcs, melynek megéréséhez időre van szükség. Ahogyan egy egész esztendőre szükség van az alma, körte, szilva stb. beéréséhez, ugyanígy egy egész életen át érlelődik bennünk a hála. Egyszer aztán, ott a végén, kimondjuk... Megvalljuk azt, amit egész életen át többször kellett volna elmondanunk az Istennek. Emberi szemmel nézve úgy tűnik, mintha egyesek életében semmiféle hála-gyümölcs nem teremne, lehet hogy így is van... Ézsaiás szerint azonban a hálát maga az Isten teremti meg. Nem lehetünk tehát "csak úgy" magunktól hálásak. Isten teremti/érleli bennünk a hálát.
Életünkben igen sok szenvedést, hiányt, mulasztások okozta gondokat, bajokat kell elhordoznunk, mire megformálódik ajkunkon a hála szava. Ha elhangzik - milyen érdekes -, békesség költözik a szívünkbe, s környezetünk is megbékél velünk, s mi is velük...
Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol!
Ézsaiás 57,19
Furcsa dolog a hála - elvárjuk, de mégis ritkán kapunk belőle. A jézusi statisztika (1:10) ma is igazolódik, hiszen ahogyan a tíz meggyógyított leprásból akkor és ott csak egy ment vissza megköszönni, ma sem tapasztalunk mennyiségi ugrást e tekintetben... Sokszor ellankad a szolgáló életű keresztény, amikor azt látja, hogy caritatív munkájának semmi eredménye, a jó megcselekvése a másikban semmi változást nem hoz - emberileg nézve.
Ézsaiás képe igen találó, s mély értelmű. A hála is gyümölcs, melynek megéréséhez időre van szükség. Ahogyan egy egész esztendőre szükség van az alma, körte, szilva stb. beéréséhez, ugyanígy egy egész életen át érlelődik bennünk a hála. Egyszer aztán, ott a végén, kimondjuk... Megvalljuk azt, amit egész életen át többször kellett volna elmondanunk az Istennek. Emberi szemmel nézve úgy tűnik, mintha egyesek életében semmiféle hála-gyümölcs nem teremne, lehet hogy így is van... Ézsaiás szerint azonban a hálát maga az Isten teremti meg. Nem lehetünk tehát "csak úgy" magunktól hálásak. Isten teremti/érleli bennünk a hálát.
Életünkben igen sok szenvedést, hiányt, mulasztások okozta gondokat, bajokat kell elhordoznunk, mire megformálódik ajkunkon a hála szava. Ha elhangzik - milyen érdekes -, békesség költözik a szívünkbe, s környezetünk is megbékél velünk, s mi is velük...
Egységért - családban, közösségben.
A mai nap imádsága:
Megváltó
Urunk! Add nekünk az egység lelkét, hogy mentő akaratodat felismerve
épüljünk szeretetedben, s egymásért áldozatkészen tudjunk élni! Ámen.
Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem. Példabeszédek 16,8
"De
mi van a többiekkel?" Hányszor hallhatjuk a kíváncsi, olykor okoskodó
kérdést, amikor a kereszténység "ügyéről" beszélgetünk. Általában
ilyenkor az az érdekes a beszélgetőpartner számára, hogy hogyan üdvözül a
másik, a más kultúrában, más világban élő. Ez Isten dolga. Nem is
lehet, de nem is kell rá perfekt választ adni, hiszen akkor a kegyelmet
magyarázgatnánk.
Nem az a fontos, hogyan üdvözülnek a többiek,
hanem az, hogy hallgatnak-e az Ő szavára, elfogadják-e a krisztusi
értékrendet? Elanyagiasodott nyugati (keresztény) jóléti világunkban
elfogadott a "hadd hulljon a férgese elv" - szebben fogalmazva: a
nyomorultnak, az elesettnek, a társadalom szélére szorultnak a más a
"karmája" vagy ő "ezért jött le a világra". Jézusnál nem a filozófiák, s
az "Uram, Uram"-azgatások számítanak, hanem a cselekvő szeretet.
Képes-e valaki nem egyszerűen tolerálni, hanem segítő, agapé, azaz
önfeláldozó szeretettel odafordulni embertársa felé? Ez ugyanis a
túlélés, a megmaradás granciája. Tudok-e többett tenni, mint ami
általában elvárható? Ha nem, akkor az adott közösség pusztulásra van
ítélve... Ezért fontos a krisztusi értékrend!
Az, hogy manapság
milyen az értékrend - azt tapasztalhatjuk szűkebb, s tágabb
környezetünkben. Szomorúság helyett mégis az evangéliumban, Jézus
prófétai szavában van bizalmunk: "lesz egy nyáj, egy pásztor". Ez azt
jelenti, hogy a nagy megpróbáltatások idején remélhetőleg mindenki
rádöbben: csak együtt lehet megmenekülni. "Egy csónakban evezünk." Igen,
kicsivé zsugorodott a világ... a víz már szivárog befelé, de még mindig
nem tanult meg a világ együtt evezni. Ha továbbra sem tudunk egymásra
figyelni - soha nem érjük el a kikötőt...
Isten...
A mai nap imádsága:
Uram!
Sokfelé szaladgálnak gondolataim... Hogyan vagy Te EGY, amikor
mindenhol, s mindenekben ott vagy? Istenem, egyet tudok: szeretsz engem,
szeretetből teremtettél erre a világra! Segíts meg a hétköznapokban,
hogy felfoghatatlan szereteted követeként járhassak életutamon, s
szavaim, cselekedeteim a Te akaratodat, s kegyelmedet tükrözzék! Ámen
Egy az Istene és Atyja mindeneknek;
ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.
Ef 4,6
Isten EGY. Ezt nevezzük monoteizmusnak. Ennek ellenére évezredeken át gondolták úgy, hogy sok isten létezik, sőt még manapság is százmilliók hiszik - beleértve a kereszténység bizonyos ágait is -, hogy istenek (nevezzük őket az érthetőség kedvéért démonoknak, gonoszság fejedelmeinek) a maguk hatáskörében belerondíthatnak az Isten teremtett univerzumába. Isten - s használjuk a fogalmakat helyesen! -, aki valóban megérdemli ezt a szót: EGY. Valójában nem az egy isten és a sok isten közti különbségtétel a döntő, hanem az igaz és a hamis közti különbségtétel a vallás szférájában, a különbségtétel az igaz Isten és a hamis istenek között, az igaz tanítás és a hamis tanok között, a tudás és a tudatlanság, a hit és a hitetlenség között. (Érdemes megjegyezni, hogy az ókori akadémiákon, például Athénban még nem volt teológia. Nem tartották tudománynak az istenekről való vélt tudást. Az istenekről való beszédet sokkal inkább a költészet részének tekintették.)
A keresztények Istene - Aki egyébként mindenki(!) Istene - a világmindenség (kozmosz) fölött áll, és ő szabja meg annak törvényeit. A pogány istenek - s ez mutatja meg a hamis elképzelést - pedig részei lennének a kozmosznak, azaz alá lennének rendelve Istennek, mint mi, teremtett emberek. Isten nem látható világa (is!) bizonnyal hierarchikus, de ki az a bolond/tudatlan, aki a lottó főnyeremény milliárdjai helyett megelégedne a kettes-hármas párszáz forintos nyereményével? Mert ha Istenben, Aki teremtette az egész világmindenséget, s Benne közvetlenül lehet hinni - hiszen Atyánknak szólíthatjuk -, akkor kinek "éri meg" a hatalmi rangsorban 1001. helyen álló alistenhez kötődni?
Vannak itt egyéb istenelméleti problémák is! A keresztény (monoteista) isten meg akar váltani eredendő bűnünktől, a pogány (politeista) felfogás szerint bűntelenül születtünk, tehát nincs szükség megváltásra. A kereszténység a gyengeséget hirdeti, a pogány az erőt. Mindezeken túl gyakran felteszik a jogos kérdést, hogyan lehet olyasmikben hinni - más istenekben, az EGY-en kívül -, amik valójában nem is léteznek?
Pedig a nem létező istenekben is lehet hinni! A ?Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem? az elképzelt, költött istenekre vonatkozik, melyeket tilos tisztelni, mint hogyha léteznének. A faragott képek, bálványok, rajzok (az egész vizuális, s gondolati világ) életre keltik, tapasztalati valósággá formálják át a nem-létezőt. Amit láthatunk, megfoghatunk, az egzisztál, van, még akkor is, ha tagadjuk annak valóságát, amit ábrázol. Ékes példája ennek az internet! Mitől ennyire vonzó? Miért istenítik ennyire? Miért van ekkora hatalma, hogy még függőséget is okoz? Mert az emberek belevetítik a maguk fantáziáját a virtuális világba, amit aztán valóságként érzékelnek...
A képek - beleértve a kép-zeletet(!) is - ideológiai hatalmának tudata végigkíséri a vallástörténetet, és a kereszténység történetében is nagy szerepet játszik. III. Leó például 726-ban annak a véleményének adott hangot, hogy a festők kezét le kellene vágni. Be is vezette ezt a gyakorlatot, amelyet fia, V. Konstantin különös buzgalommal folytatott tovább. A despotikus bizánci udvart ugyanis fölöttébb zavarta, hogy az emberek a kolostorokban készült érzékletes képeket könnyebben fogadták be, mint az udvar ideológiai követelményeit. A római egyház hatáskörében is elharapódzott időnként a képpusztítás dühe. Csak nagyhatású Savonarolára gondoljunk, aki 1497-ben Firenzében egy képekből és könyvekből felhalmozott hegyet égetett el, hogy a következő évben neki magának gyújtsanak alá.
Isten EGY. Ugyanakkor nincs két ember, aki egyformán képzelné el Őt. Ahány ember, annyiféle el-kép-zelés! Éppen ezért nincs más közös nevező, csakis a szeretet. Ennek az egyetemessége képes egységet és harmóniát teremteni az egész teremtettségben. Aki ezt belátja, az követni kezdi a Mestert...
Egy az Istene és Atyja mindeneknek;
ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.
Ef 4,6
Isten EGY. Ezt nevezzük monoteizmusnak. Ennek ellenére évezredeken át gondolták úgy, hogy sok isten létezik, sőt még manapság is százmilliók hiszik - beleértve a kereszténység bizonyos ágait is -, hogy istenek (nevezzük őket az érthetőség kedvéért démonoknak, gonoszság fejedelmeinek) a maguk hatáskörében belerondíthatnak az Isten teremtett univerzumába. Isten - s használjuk a fogalmakat helyesen! -, aki valóban megérdemli ezt a szót: EGY. Valójában nem az egy isten és a sok isten közti különbségtétel a döntő, hanem az igaz és a hamis közti különbségtétel a vallás szférájában, a különbségtétel az igaz Isten és a hamis istenek között, az igaz tanítás és a hamis tanok között, a tudás és a tudatlanság, a hit és a hitetlenség között. (Érdemes megjegyezni, hogy az ókori akadémiákon, például Athénban még nem volt teológia. Nem tartották tudománynak az istenekről való vélt tudást. Az istenekről való beszédet sokkal inkább a költészet részének tekintették.)
A keresztények Istene - Aki egyébként mindenki(!) Istene - a világmindenség (kozmosz) fölött áll, és ő szabja meg annak törvényeit. A pogány istenek - s ez mutatja meg a hamis elképzelést - pedig részei lennének a kozmosznak, azaz alá lennének rendelve Istennek, mint mi, teremtett emberek. Isten nem látható világa (is!) bizonnyal hierarchikus, de ki az a bolond/tudatlan, aki a lottó főnyeremény milliárdjai helyett megelégedne a kettes-hármas párszáz forintos nyereményével? Mert ha Istenben, Aki teremtette az egész világmindenséget, s Benne közvetlenül lehet hinni - hiszen Atyánknak szólíthatjuk -, akkor kinek "éri meg" a hatalmi rangsorban 1001. helyen álló alistenhez kötődni?
Vannak itt egyéb istenelméleti problémák is! A keresztény (monoteista) isten meg akar váltani eredendő bűnünktől, a pogány (politeista) felfogás szerint bűntelenül születtünk, tehát nincs szükség megváltásra. A kereszténység a gyengeséget hirdeti, a pogány az erőt. Mindezeken túl gyakran felteszik a jogos kérdést, hogyan lehet olyasmikben hinni - más istenekben, az EGY-en kívül -, amik valójában nem is léteznek?
Pedig a nem létező istenekben is lehet hinni! A ?Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem? az elképzelt, költött istenekre vonatkozik, melyeket tilos tisztelni, mint hogyha léteznének. A faragott képek, bálványok, rajzok (az egész vizuális, s gondolati világ) életre keltik, tapasztalati valósággá formálják át a nem-létezőt. Amit láthatunk, megfoghatunk, az egzisztál, van, még akkor is, ha tagadjuk annak valóságát, amit ábrázol. Ékes példája ennek az internet! Mitől ennyire vonzó? Miért istenítik ennyire? Miért van ekkora hatalma, hogy még függőséget is okoz? Mert az emberek belevetítik a maguk fantáziáját a virtuális világba, amit aztán valóságként érzékelnek...
A képek - beleértve a kép-zeletet(!) is - ideológiai hatalmának tudata végigkíséri a vallástörténetet, és a kereszténység történetében is nagy szerepet játszik. III. Leó például 726-ban annak a véleményének adott hangot, hogy a festők kezét le kellene vágni. Be is vezette ezt a gyakorlatot, amelyet fia, V. Konstantin különös buzgalommal folytatott tovább. A despotikus bizánci udvart ugyanis fölöttébb zavarta, hogy az emberek a kolostorokban készült érzékletes képeket könnyebben fogadták be, mint az udvar ideológiai követelményeit. A római egyház hatáskörében is elharapódzott időnként a képpusztítás dühe. Csak nagyhatású Savonarolára gondoljunk, aki 1497-ben Firenzében egy képekből és könyvekből felhalmozott hegyet égetett el, hogy a következő évben neki magának gyújtsanak alá.
Isten EGY. Ugyanakkor nincs két ember, aki egyformán képzelné el Őt. Ahány ember, annyiféle el-kép-zelés! Éppen ezért nincs más közös nevező, csakis a szeretet. Ennek az egyetemessége képes egységet és harmóniát teremteni az egész teremtettségben. Aki ezt belátja, az követni kezdi a Mestert...
Nemesség...
A mai nap imádsága:
Uram!
Kiváltságos létre hívtál el minket, s mi úgy élünk, mintha semmilyen
kötelezettségünk nem lenne... Add, hogy felismerjük feladatainkat, s
egymásnak szolgálva épülhessünk hitben és szeretetben, ismeretben és
Benned való reménységben! Ámen.
Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!
Fil 4,8
Új hónap, új hét, új tanév kezdődik a mai napon... Sok ember életében hoz változást ez a mai nap, s olyanok is vannak bőséggel, akik változást várnak ettől a mai naptól. Az iskolai év kezdete mindig arra figyelmeztet mindenkit, hogy egész életünk tanulás, az új keresése, a felfedezett és megismert véleményezése, s használata. Ami hasznos és építő, azt könnyen "beemeljük" a saját életünkbe, ami pedig nyilvánvalóan romboló, attól igyekszünk jó messzire távoltartani magunkat. A pedagógia legnagyobb eredménye, ha a kitűzött célt sikerül megláttatni, s szimpatikussá tenni - a többi szinte magától alakul-fejlődik tovább. Ha a világ felfedezésére tanítást csak szolgáltatás-alapú, profit-meghatározott tevékenységként értelmezzük, akkor sikerül hamar elérni, hogy a következő generációnak kedve se legyen élni! Rossz előjelek bőven akadnak: közömbösség, depresszió, kapunyitási pánik - munkakedv totális hiánya...
"Ha ilyen pocsék ez a világ, akkor minek igyekezzek beletagozódni?" A kérdés sok fiatal végső-előtti sóhaja, mielőtt feladná, hogy küzdjön azért, ami tisztességes, igazságos, ami tiszta, ami nemes és dicséretes... Pál - mint minden jó tanító mester - arra hívja fel a figyelmet, ami szép és jó, ami építő. Ezek akkor válnak életünk részévé, ha figyelembe vesszük őket, azaz folyamatosan látóterünkben vannak. Emberré nevelni nem lehet csak fakultatív szakköri keretek között! Ahhoz, hogy felelős emberré váljon a gyermek, ahhoz iskolának, családnak, a kisebb és nagyobb közösségnek konstruktívan kell(ene) hozzállnia. Gyomorforgató dilletantizmus és rosszándék sugárzik politikusaink nagy részének nyilatkozataiból és életőből. Ne csodálkozzunk ezen! Csak azt reprodukálják, amit otthon a "családjukban" a szűkebb környezetükben. láttak, eltanultak... ők erre szocializálódtak, nekik ez a természetes, s el sem tudják képzelni, hogy lehet másképpen is!
Az önző ember szívébe más nem fér bele, csak saját maga, ezért ön-ző. A keresztény ember szívében azonban titokzatosan ott honolnak az istenes gondolatok is, s minél több van benne, annál inkább meglátszik az életén is, hogy ő nemcsak ennek, hanem egy másik (mennyei) országnak is a polgára. Az ilyen ember nemcsak előre néz, hanem fölfelé is, s ezért olyan távlatok is megnyílnak előtte, amilyenek az anyagba-ragadt ember számára soha...
Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!
Fil 4,8
Új hónap, új hét, új tanév kezdődik a mai napon... Sok ember életében hoz változást ez a mai nap, s olyanok is vannak bőséggel, akik változást várnak ettől a mai naptól. Az iskolai év kezdete mindig arra figyelmeztet mindenkit, hogy egész életünk tanulás, az új keresése, a felfedezett és megismert véleményezése, s használata. Ami hasznos és építő, azt könnyen "beemeljük" a saját életünkbe, ami pedig nyilvánvalóan romboló, attól igyekszünk jó messzire távoltartani magunkat. A pedagógia legnagyobb eredménye, ha a kitűzött célt sikerül megláttatni, s szimpatikussá tenni - a többi szinte magától alakul-fejlődik tovább. Ha a világ felfedezésére tanítást csak szolgáltatás-alapú, profit-meghatározott tevékenységként értelmezzük, akkor sikerül hamar elérni, hogy a következő generációnak kedve se legyen élni! Rossz előjelek bőven akadnak: közömbösség, depresszió, kapunyitási pánik - munkakedv totális hiánya...
"Ha ilyen pocsék ez a világ, akkor minek igyekezzek beletagozódni?" A kérdés sok fiatal végső-előtti sóhaja, mielőtt feladná, hogy küzdjön azért, ami tisztességes, igazságos, ami tiszta, ami nemes és dicséretes... Pál - mint minden jó tanító mester - arra hívja fel a figyelmet, ami szép és jó, ami építő. Ezek akkor válnak életünk részévé, ha figyelembe vesszük őket, azaz folyamatosan látóterünkben vannak. Emberré nevelni nem lehet csak fakultatív szakköri keretek között! Ahhoz, hogy felelős emberré váljon a gyermek, ahhoz iskolának, családnak, a kisebb és nagyobb közösségnek konstruktívan kell(ene) hozzállnia. Gyomorforgató dilletantizmus és rosszándék sugárzik politikusaink nagy részének nyilatkozataiból és életőből. Ne csodálkozzunk ezen! Csak azt reprodukálják, amit otthon a "családjukban" a szűkebb környezetükben. láttak, eltanultak... ők erre szocializálódtak, nekik ez a természetes, s el sem tudják képzelni, hogy lehet másképpen is!
Az önző ember szívébe más nem fér bele, csak saját maga, ezért ön-ző. A keresztény ember szívében azonban titokzatosan ott honolnak az istenes gondolatok is, s minél több van benne, annál inkább meglátszik az életén is, hogy ő nemcsak ennek, hanem egy másik (mennyei) országnak is a polgára. Az ilyen ember nemcsak előre néz, hanem fölfelé is, s ezért olyan távlatok is megnyílnak előtte, amilyenek az anyagba-ragadt ember számára soha...
Szavaink...
A mai nap imádsága:
URam!
Add, hogy szavaimmal segíteni tudjak mindazoknak, akiket mellém adtál, s
Igéden keresztül magam is megerősödhessem nap mint nap! Ámen
Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj... De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged."
Mt 12,34b és 36-37
"Mondj egy mondatot, s megmondom ki vagy!" - ki ne ismerné ezt a szólást? Szavaink valóban mozaikjai annak, akik vagyunk, s így minél többet beszélgetünk valakivel, annál inkább megismerjük, ki is az a másik ember. Mert nem szólhat mást a száj, csak azt, amivel csordultig van a szív! Mondatainkban visszaköszönnek tehát rejtett érzéseink; persze mindehhez (meg)halló fül is szükséges.
Isten egyik legnagyobb adománya az élet után a szó, a kommunikáció lehetősége, igaz vannak, akik csak jelbeszéden keresztül értik meg egymást... Az, hogy kifejezhetjük gondolatainkat szóban, írásban, ráutaló jelekben, ez teszi lehetővé, hogy egységre jussunk egymással. Az élet azonban azt is prezentálja, hogy ha az egységteremtésre adott isteni szóval visszaélnek az emberek, akkor abból óriási a kalamajka, sőt a történelem igazolja, hogy szavakért csatába indultak az emberek...
Szavaink tehát lenyomatai sorsunk könyvének. Ebbe a könyvbe csak írni tudunk, ezért sorsát visszamenőleg kiradírozni és átírni - bármennyire is szeretnénk - senki nem tudja. Ha pacát ejtettünk, a folt bizony ott marad - örökre. Ezért ha Istennek úgy van tetszésére, hogy szavaink alapján ment fel vagy marasztal el minket, ítélete igazságos lesz, hiszen nem tudunk mások lenni, mint amit szavaink is mutatnak...
Közhelyes, de igaz megállapítás, hogy mára a szavak elértéktelenedtek. Megmosolyognak szavakat, mint hitves, mátkaság, és áhítattal csodálnak szavakat, mint Porsche vagy Ferrari... Az élet minőségét pedig nem azok a szavak adják, amik drága dolgokat jelentenek, hanem azok, melyeket a világ összes pénzéért sem lehet megvásárolni, csak őszintén, s "ingyen" lehet kimondani: pl. szeretlek... Az tehát, hogy mire használjuk az istenadta szót - épülésre, szépítésre, növelésre, mások emelésére vagy rontásra - egyedül a mi döntésünkön múlik. Az pedig Isten törvénye, hogy a döntéseknek mindig következményei is vannak...
Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj... De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged."
Mt 12,34b és 36-37
"Mondj egy mondatot, s megmondom ki vagy!" - ki ne ismerné ezt a szólást? Szavaink valóban mozaikjai annak, akik vagyunk, s így minél többet beszélgetünk valakivel, annál inkább megismerjük, ki is az a másik ember. Mert nem szólhat mást a száj, csak azt, amivel csordultig van a szív! Mondatainkban visszaköszönnek tehát rejtett érzéseink; persze mindehhez (meg)halló fül is szükséges.
Isten egyik legnagyobb adománya az élet után a szó, a kommunikáció lehetősége, igaz vannak, akik csak jelbeszéden keresztül értik meg egymást... Az, hogy kifejezhetjük gondolatainkat szóban, írásban, ráutaló jelekben, ez teszi lehetővé, hogy egységre jussunk egymással. Az élet azonban azt is prezentálja, hogy ha az egységteremtésre adott isteni szóval visszaélnek az emberek, akkor abból óriási a kalamajka, sőt a történelem igazolja, hogy szavakért csatába indultak az emberek...
Szavaink tehát lenyomatai sorsunk könyvének. Ebbe a könyvbe csak írni tudunk, ezért sorsát visszamenőleg kiradírozni és átírni - bármennyire is szeretnénk - senki nem tudja. Ha pacát ejtettünk, a folt bizony ott marad - örökre. Ezért ha Istennek úgy van tetszésére, hogy szavaink alapján ment fel vagy marasztal el minket, ítélete igazságos lesz, hiszen nem tudunk mások lenni, mint amit szavaink is mutatnak...
Közhelyes, de igaz megállapítás, hogy mára a szavak elértéktelenedtek. Megmosolyognak szavakat, mint hitves, mátkaság, és áhítattal csodálnak szavakat, mint Porsche vagy Ferrari... Az élet minőségét pedig nem azok a szavak adják, amik drága dolgokat jelentenek, hanem azok, melyeket a világ összes pénzéért sem lehet megvásárolni, csak őszintén, s "ingyen" lehet kimondani: pl. szeretlek... Az tehát, hogy mire használjuk az istenadta szót - épülésre, szépítésre, növelésre, mások emelésére vagy rontásra - egyedül a mi döntésünkön múlik. Az pedig Isten törvénye, hogy a döntéseknek mindig következményei is vannak...
Türelem...
A mai nap imádsága:
Uram!
Bűneim megkeserítenek, reménytelenségem elerőtlenít. Kérlek újíts meg
szereteted által, hogy áldozatkészséggel tudjak szeretni, s
belesimulhasson életem teremtői akaratodba! Ámen
Az ÚR türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat harmad- és negyedízig.
4 Móz 14,18
"Türelem rózsát terem." - ki ne ismerné ezt a közmondást, de szinte mindenkinek az is rögvest eszébe jut: "Nincsen rózsa tövis nélkül." A piros rózsa az egyik legszebb virág, s nem véletlenül vált Krisztus-szimbólummá. A piros szín - az arannyal, a fehérrel együtt - az "Isten színe", a szereteté, amely mint a piros vér egyben életet is jelent. Ahogyan a rózsaszirmok szoros ölelésében, legbelül ott rejtőzik a a nagy titok, az élet lehetősége, ugyanúgy a Krisztus-lényeg is hit-titkok szirmai közé van elrejtve, s teljes valójában csak akkor nyilvánul meg, ha Isten kegyelmének sugarai rávetülnek...
Isten türelme hosszú. Könnyű neki - gondolják a cinikusok -, van ideje elég, no de nekünk, embereknek? S valóban, Isten általános iskolájában (élet) - ahol nincs közép- és felsőfok, csak Mester és tanítvány van - a legnehezebb tantárgy a türelem. Amikor azt hisszük, hogy nagyon is jól tudjuk, mi az, amire nekünk szükségünk van, s szüntelen ostromoljuk a JóIstent kéréseinkkel - türelmetlenek vagyunk. Amikor a hétköznapok apró sikertelenségei kilúgozzák belőlünk a derűt, s hallgatás helyet elhamarkodottan szólunk - türelmetlenek vagyunk. Lehetne sorolni a példák ezreit, de mindegyik eredője végül ugyanaz: ahhoz, hogy érték, eredmény álljon elő, ahhoz időre van szükség.
Az időhöz való viszonyunkat csak az teheti harmónikussá, ha szeretünk. Szeretet nélkül ugyanis a várakozás testet-lelket felörlő keserves kínlódás, szeretettel várni azonban öröm. Ha gyermeket, mint két ember szerelmének isteni gyümölcsét szeretettel várja a kismama, akkor csodás kilenc hónapban van része - áldott állapotban lesz -, ha azonban a gyermek nem szerelemben, s szeretetből fakadó szabadságban fogant, akkor a személyes élet legnagyobb kiváltsága a gyermekvárás krízissé torzulhat, s a terhesség alatt az érzelmek poklát járja meg a leendő anyuka.
Türelmetlenek vagyunk, s türelmetlenségünkben gyakran szeretetlenek is. A szeretetlenség pedig táplálja a reménytelenséget, amely végül hitetlenséget szül. Isten azonban a Krisztusban egészen más (totaliter aliter). Az eredeti héber szövegben ugyanakkor a "megbünteti a fiakat" kifejezés így is fordítható: "meglátogatja az atyák bűnéért a fiakat harmad- és negyedízég" - azaz emlékeztet. Emlékezetet az ÚRIsten szüleink, nagyszüleink sorsán keresztül is arra, hogy Embernek teremtett minket, s életünknek törvényei vannak. Ezek a törvények pedig kivétel nélkül mind az Életet védik! Aki tehát nem védi az életet, az ellenszegül Isten teremtettségbeli akaratának... Istent okolni bűneink következményeiért - balgaság. Aki bölcsen vezeti életét - mert ráhagyatkozik Isten kegyelmére -, az okul, aki szembeszegül a törvénnyel, az pedig egyre inkább vakul... Isten azonban a vakokat is látóvá teheti - ez az evangélium, életünk Nagy Korrekciójának lehetősége...
Az ÚR türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat harmad- és negyedízig.
4 Móz 14,18
"Türelem rózsát terem." - ki ne ismerné ezt a közmondást, de szinte mindenkinek az is rögvest eszébe jut: "Nincsen rózsa tövis nélkül." A piros rózsa az egyik legszebb virág, s nem véletlenül vált Krisztus-szimbólummá. A piros szín - az arannyal, a fehérrel együtt - az "Isten színe", a szereteté, amely mint a piros vér egyben életet is jelent. Ahogyan a rózsaszirmok szoros ölelésében, legbelül ott rejtőzik a a nagy titok, az élet lehetősége, ugyanúgy a Krisztus-lényeg is hit-titkok szirmai közé van elrejtve, s teljes valójában csak akkor nyilvánul meg, ha Isten kegyelmének sugarai rávetülnek...
Isten türelme hosszú. Könnyű neki - gondolják a cinikusok -, van ideje elég, no de nekünk, embereknek? S valóban, Isten általános iskolájában (élet) - ahol nincs közép- és felsőfok, csak Mester és tanítvány van - a legnehezebb tantárgy a türelem. Amikor azt hisszük, hogy nagyon is jól tudjuk, mi az, amire nekünk szükségünk van, s szüntelen ostromoljuk a JóIstent kéréseinkkel - türelmetlenek vagyunk. Amikor a hétköznapok apró sikertelenségei kilúgozzák belőlünk a derűt, s hallgatás helyet elhamarkodottan szólunk - türelmetlenek vagyunk. Lehetne sorolni a példák ezreit, de mindegyik eredője végül ugyanaz: ahhoz, hogy érték, eredmény álljon elő, ahhoz időre van szükség.
Az időhöz való viszonyunkat csak az teheti harmónikussá, ha szeretünk. Szeretet nélkül ugyanis a várakozás testet-lelket felörlő keserves kínlódás, szeretettel várni azonban öröm. Ha gyermeket, mint két ember szerelmének isteni gyümölcsét szeretettel várja a kismama, akkor csodás kilenc hónapban van része - áldott állapotban lesz -, ha azonban a gyermek nem szerelemben, s szeretetből fakadó szabadságban fogant, akkor a személyes élet legnagyobb kiváltsága a gyermekvárás krízissé torzulhat, s a terhesség alatt az érzelmek poklát járja meg a leendő anyuka.
Türelmetlenek vagyunk, s türelmetlenségünkben gyakran szeretetlenek is. A szeretetlenség pedig táplálja a reménytelenséget, amely végül hitetlenséget szül. Isten azonban a Krisztusban egészen más (totaliter aliter). Az eredeti héber szövegben ugyanakkor a "megbünteti a fiakat" kifejezés így is fordítható: "meglátogatja az atyák bűnéért a fiakat harmad- és negyedízég" - azaz emlékeztet. Emlékezetet az ÚRIsten szüleink, nagyszüleink sorsán keresztül is arra, hogy Embernek teremtett minket, s életünknek törvényei vannak. Ezek a törvények pedig kivétel nélkül mind az Életet védik! Aki tehát nem védi az életet, az ellenszegül Isten teremtettségbeli akaratának... Istent okolni bűneink következményeiért - balgaság. Aki bölcsen vezeti életét - mert ráhagyatkozik Isten kegyelmére -, az okul, aki szembeszegül a törvénnyel, az pedig egyre inkább vakul... Isten azonban a vakokat is látóvá teheti - ez az evangélium, életünk Nagy Korrekciójának lehetősége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése