Békéért.

A mai nap imádsága:

Uram! Békétlen világodat tedd békéssé, s formálj minket erőddel, hogy észrevegyük: Te magad vagy a Béke! Ámen

Számon kérem az ember életét: egyik embertől a másikét.

Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja.

Mert Isten a maga képmására alkotta az embert.

1 Móz 9,5c-6

Digitilás, csúcstechnológiás világunkban számtalan kommunikációs eszköz áll rendelkezésünkre, hogy megértessük magunkat a másik emberrel - és mégsem sikerül! Kétszáz körül van azoknak a fegyveres konfliktusoknak, helyi háborúknak a száma, melyek ma is dúlnak különböző kontinenseken. Egyik az olajért, másik az élettérért, harmadik - ezekből van a legtöbb, több mint a fele(!) - a vízért. De nem csak népek és nemzetek acsarkodása árnyékolja be bolygónkat. Ha képzeletben lepellé szőnénk mindazokat a finom lelki fonalakat, melyekkel a teremtettségbeli rend okán Isten egymással összekötni igyekezett minket, s mi mégis mindet szétszakítottuk, bizony gyászlepel borítaná be a Földet.

Családon belüli erőszak, rasszizmus, brutális gyilkosságok a civilizált és kevésbbé civilizált világban, mindennapjaink általános "töltelék" híranyagai, az emberek többnyire rezzenéstelen arccal és lélekkel falatoznak tovább a rádió vagy televízió mellett. Az, hogy valaki öl - ma már nem "téma". Az hogy önjelölt, zavaros elméjű, korábban csak filmvásznon ránk vicsorgó negatív hősök közöttünk járnak, szintén az életünk részévé vált... s nem sokat tettünk eddig ellene. Érte annál inkább! Nappalik oltárává vált a plazma, az LCD vagy SED TV, melynek panoráma-ablakán keresztül ömlik ránk - nem a kulturális, csak egyszerűen a szemét. Kulturális (cultus=megművelt, felszántott) ugyanis csak az lehet, ami épít, ami rombol, az nem kultúra, a destrukció (rombolás, megsemmisítés)... Pedig minden technikai eszköz biztonságunkat (testi és lelki!) kellene hogy szolgálja.

Isten mindent számon két rajtunk. Az öntörvényű ember nagy illúziója, hogy Isten nincs, s ezért nem is kell felelnie senki, csakis önmaga előtt. Ahogyan a filmbéli nagyhatalmú diktárok - ha szorul a hurok a nyakuk körül - a legkétségbesettebben szűkölnek nyomorult, vacak életükért, ugyanígy van a "való világunkban" is: hatalmaskodó erősek roppannak össze szánalomra sem méltó senkikké, amikor rongy életükről, rozsdásodó egzisztenciájukról van szó. Élni nem tudtak emberként, de halni sem... A méltóságot ugyanis Isten adja. Ő az, aki garancia és biztosék a kiteljesedésre, önmegvalósításra. Önmagunkat ugyanis csak akkor találjuk meg, ha istenképűségünket kívánjuk megélni. Isten tehát nem "alszik". Törvényein keresztül jelen van, s jeleket hagy világunkban, hogy felismerjük Őt. Közömbösen el mehetünk jelei mellett, de Ő közömbös sosem marad, mert Ő maga az: Isten...

Birtoklás...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy tudjak lemondani akkor is, amikor nagyon nehéz ezt megtennem! Add a Te békességedet, hogy megtaláljam lelkem harmóniáját, s szavaim, cselekedeteim, egész életem másokat is szelídségre vezessen! Ámen

"Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük."

Lk 6,30-31

Már a homokozóban kezdjük.. vagy még korábban? Ősi ösztönünk a birtoklás, nem hagy nyugodni minket, végigkíséri egész életünket. Szenvedünk is emiatt eleget! Lemondani valamiről, amit nagyon is szeretnénk a magunkénak tudni, az egyik legnehezebb életfeladat. Elvonulni a világtól, egy ég és föld között lebegő kolostorba, melynek többméteres falai biztonsággal kizárják a világot, s ott szemlélődő szerzetesként élni - könnyebb, mint megállni a fogyasztói társadalom kívánság-sodrában. Lehet kritizálni a csábító reklámokat, az egész fogyasztói társadalmat, de nem szabad elfelejtenünk, hogy mire éretté válunk döntéseink következményének az elhordozására is - ez a jog szerint a 18. életév betöltésekor kezdődik -, eladdig ezeróraszám ránevelődtünk a birtoklás "szépségére". Ellenállni a nyomásnak - bizony nem könnyű.

Nem olyan régen kérdezte valaki tőlem: "Matyi bácsi, milyen telefonja van?" ..."Egy régi 'androidos' - válaszoltam. ..."Az jó, mert tetszik tudni az osztályban már szinte mindenkinek olyanja van..."

Szemben úszni az árral ugyan nem lehetetlen, de nagyon nehéz! Nemet mondani az éppen aktuális divatirányzatra, fittyet hányni a társadalmi-, kisközösségi elvárásokra - kevesek "kiváltsága". Emberek vagyunk, emberből vagyunk - fontos számunkra mások visszajelzése, hiszen mások tükrében látjuk meg önmagunkat... A baj akkor teljesedik ki, ha nincs meg bennünk a kellő józanság, s nem ismerjük fel, hogy a számunkra fontosnak ítélt vélemény, az valójában egy görbe-tükör által ránkvillantott "igazság"!

Jézus "kérése" hallgatóihoz nem mulyaságra, tesze-tosza vélemény-nélküliségre, az igazunkról való lemondásra buzdít. Sokkal inkábba arról van, szó, amire gyermekkorunkban próbáltak minket nevelni: "Az okos enged... a szamár szenved!" S hányszor voltunk úgy, hogy szívesen lettünk volna szamarak, hogy megőrizhessük birtoklásunk tárgyát. Senki ne gondolja, hogy a felnőtt-korunkra minden megváltozott volna! Sajnos sok szamár felnőtt ássa alá maga és mások - elsősorban családja békéjét -, mert ragaszkodik valamilyen státusz-szimbólumhoz, s "ha törik, ha szakad", de annak megszerzéséről nem mond le semmiféleképpen!

Turbó-üzemmódban működő élvezeti-/fogyasztói társadalmunkban egyáltalán van még helye, érvényessége a jézusi elvárásoknak? ...Nagyon is! Ha ugyanis nincsenek már olyan "hétköznapi szentek", akik alternatív etikát, egy másik, békességet munkáló utat képesek járni, mely szelídségre inspirál, mely kiegyenlít, mely oszlatja a lélek belső feszültségét -, akkor már közel a vég, az az ország, az város, az a ház, az a család, az az ember meghasonlik önmagával... Ezért fontos, hogy só és világosság legyünk, hiszen erre hívattunk el...

Értékek...

A mai nap imádsága:

Uram! Te látod hova jutunk Nélküled... Segítsd meg mindazokat, akik Hozzád menekülnek, hogy élhessünk a Te tetszésedre! Ámen
   

Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem.

Ez 34,16

Amit a média már évek óta kerülget, most bekövetkezni látszik. Az elmúlt két napban másról sem hallani a médiában, mint arról, hogy hány ezer milliárd - aktuálisan mintegy 5000 milliárd(!) euró veszett oda a spekuláció new-yorki, tokiói stb. oltárán... A "börse-papok" pedig nem csináltak mást, csak azt a liturgiát gyakorolták, amit a mohó lélek diktál: haszon, haszon, s még több haszon! S ahogyan az lenni szokott a történelemben mindig, a kisember fizeti meg az árát mindennek. A gazdag ugyanis csak a fölöslegét veszíti el, míg a kisember egész vagyonkáját...

Az emberen kívül más nem esik kétségbe, de hát az égi madarak sem csűrjeiken, hanem azon tájékozódnak, ami az élet biztosítéka: a táplálék megszerzése... tervszerű gyűjtögetéssel.

Ez az embernél az értékteremtő munka, ami mára sajnos elértéktelenedett. Régen, ha valaki valamit jól csinált, akkor biztosítva volt a megélhetése. Manapság nem elég valamit jól csinálni, azt el is kell adni a piacon! Sajnos a piaci hiénáknak, azaz a kereskedőknek - tisztelet a kevés kivételnek! - fogai között vergődnek azok, akik "csak" dolgaznak. Nem az az ember értékes, aki termel, hanem az, aki spekulál! Akinek pedig szíve a pénztárcáján csüng, az bizony nem veszi észre, hogy magatartásával az egész közösséget, s benne a maga jövőjét is veszélyezteti.

Isten azonban nem esik kétségbe a börsegrafikon drámai esése miatt, de bizonyára elszomorodik, ha látja a Tőle elfordult életgörbénk szédítő zuhanását. S minél inkább belecsapódunk az anyagvilágba, bizony annál nehezebb kimászni annak sárvilágából. Ráadásul az elesett ember nemcsak besározza magát, de általában jól össze-vissza veri magát, sőt nemegyszer nemhogy továbbmenni, de felállni sem képes... Isten azonban nem azt akarja, hogy elvesszünk, hanem hogy éljünk! Ezért nyújtja kezét felénk akkor is, amikor mi teljesen elfordulunk tőlem, mert ez a szeretet sajátja, nem tud közömbös lenni.





Krízis...

URam! Add, hogy Rád figyelve, akaratodat, követve, szeretetedben megújulva élhessem szolgáló életemet! Ámen


Jézus Krisztus mondja: "Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő."
Lk 16,18

Elváltál?...Akkor sebeket szereztél egész életedre! De nem csak Te, az "ex"-ed is! Sőt, az esetek jelentős részében a többiek is: mindenek előtt a gyerekeid, s persze a szüleid, nagyszüleid is, akik jól tudják, hogy életed már nem az ő életük.. de szívükkel mégsem értik. A válás krízisébe sodródott ember általában így fogalmazza meg a kérdést: Hol romlott el a kapcsolatunk? Először azt a választ találja meg az ember, hogy: "Akkor, amikor Te ezt meg ezt tetted velem!" -, s csak később szembesül mindenki után utolsóként a tényekkel, s beszél egyes szám első személyben: "akkor rontottam el... amikor"... Mikor is? Hát persze! Amikor nem szóltam, csak csöndesen hallgattam, s tűrtem... önhibát leplező, vélt igazságok ilyenkor szinte egymás után fakadnak fel a felbolydult lélek mélyéről!

A helyzet persze soha nem ilyen egyszerű: "igen, mert a ezek a férfiak" vagy "igen, mert ezek a nők"... Tény - s ez világjelenség -, hogy az emberek nem örökkévalóságban, de még nem is élethossziglan gondolkodnak a párválasztás kérdésében. Az első szívszaggató érzések, a tinédzseres romantikus álmok idején még igen, de később már nem. A felnőttkorba érve már nem a holnap, s holnapután érzelmi biztonsága a fontos - pedig ez lenne a lényeges -, hanem az "itt és most" élménye. Így előzi meg, győzi le aztán a "mindent elsöprő szerelmet" az érdek, az ÉN érdekem...

Az ÉN. Mindent meghatározó szó ez, de ha az ÉN mindenáron érvényesülni akar, akkor - erre tanít Jézus URunk -, akkor törvényszerűen mindent elveszít! Ha anyagiakat tekintve győztesen kerül is ki, lelkében bizonyosan örökre kárt vall.

Manapság sokat beszélnek az érték-orientáltságról. Ami múlandó (szépség, erő, hatalom), az a legnagyobb érték - ez az a tőke, amit forgatni kell(!); s így akar a tizenéves lányok háromnegyed része divat-modell lenni(!) -, hiszen a felszín, a látszat, a "dizájn" fontosabbnak tűnik ebben a tótágast álló világban, mint a tartalom. Így történik meg, hogy agyonszexualizált világunkban a manipulatív médián keresztül próbálják elhitetni, hogy elsősorban a szexualitás milyensége határozza meg az életminőséget. Jóllehet az istenadta szexus kitörölhetetlenül életünk velejárója - Isten egyik, legnagyobb ajándéka -, de azért az életben ezen kívül sok minden más is van, ami érték...

A válási krízisben sokszor hangzik el jótanácsot osztogató barátok, barátnők - nemkülönben 'okos(kodó)' anyukák - szájából sziklaszilárd érvként: "Te különbet érdemelsz, Te sokkal többet érsz!". Az esetek többségében ez még igaz is lehet, de hogyan lehetne szert tenni eme utólagos briliáns bölcsességre - korábban? Ha valaki azt keresi a házasságban, hogy mit kaphat, s nem azt, hogy mit adhat, az nem érti a házastársi szövetség lényegét! A társammal nem a kölcsönös előnyök alapján "szerződök" valamire, hanem tiszta, őszinte szeretetből (ennek legfelsőbb foka a szerelem!) halálig tartó szövetséget ígérek/esküszök neki. Itt, s ebben a kérdésben derül ki, mi fáj jobban: az, ha nem kapok meg valamit vagy az, ha nem adhatok?! Ezért tanít így a Mester: "Jobb adni, mint kapni!"

Az ember boldogságát a viszonya határozza meg: szüleihez, házastársához, gyermekeihez. Ennek a viszonynak a normalitását az Istenhez való viszony határozza meg. A nagy kérdés tehát nem az, hogy hiszel-e, hanem az, milyen istent hiszel valójában, s kicsoda a Te Istened?

Lehetőségeink...

A mai nap imádsága:

Istenem! Számtalan jóval halmozol el minket életünkben, s mi mégis elégedetlenkedünk... Gondviselésed körbeölel, s mi még többet akarunk, de azt sem tudjuk, hogy mit... Kérünk Téged, adj nekünk látást és bölcs szívet, hogy megértsük akaratodat, s életünk teljességre jusson Tebenned! Ámen

A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson:

én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.

Jn 10,10

Úgy tűnik, az ember lopásra való készsége egyidős az emberlétével... Az önérzetesek e mondat hallatán felszisszennek és azt mondják: "Ki kérem magamnak, nem vagyok tolvaj!" Álarcban, éjszaka leple alatt lopakadó bizonyára nem, de haszontalanságokkal az időt elfecsérlő már igen. Nem arról van szó, hogy ne lenne szükség időnként csak úgy önmagéért múlatni az időt, nem csinálni semmit, lustálkodni. Ennek is helye van, hiszen munka és pihenés váltakozása adja az élet ritmusát, sokkal inkább arra kell gondolnunk, amikor egy találkozás után nem azt mondjuk, de jó volt ezzel az emberrel beszélgetni, hanem keserűen megállapítjuk: lopta az időmet, s ráadásul jól fel is idegesített... Aki nem akarja egészben látni önmagát, az ilyenkor azt mondja: "A keresztény ember nem lehet ideges vagy indulatos!" Miért ne lehetne, ha ő is emberből van? (Az egy másik kérdés, hogy uralkodik-e az érzésein vagy sem...) Bizony nagyon is bosszantó lehet, ha véges drága időnk arra folyik el, ami rombol, s nem arra, ami épít!

Az Örökkévaló Istennek úgy volt tetszésére, hogy minket az időbe teremtett bele... Annak meg az a tulajdonsága, hogy múlik. Gyorsabban mint gondolnánk, s ráadásul relatív is a viszonyunk vele! Amikor barátunkkal, barátnőnkkel beszélgetünk, akkor szárnyakon száll, de a kényszerből végzett feladatnál - úgy érezzük - ólomlábakon bandukol az idő... A manapság oly gyakran emlegetett életminőségünket a múlandó időhöz való viszonyunk határozza meg, az pedig, hogy hogyan látjuk és fogadjuk az időt, a perceket, az órákat, az életünk homokóráján lepergő napokat - az egyedül az Istenhez való viszonyunktól függ. Ha úgy gondoljuk, hogy Istennek nincs semmi más dolga, csak az, hogy állandóan figyeljen minket, s rajtunk üssön, ha hibázunk - akkor nem az Istennel, hanem egy hamis istenképpel van dolgunk... Isten nem ölni, azaz megrövidíteni akarja az életünket, hanem azt akarja, hogy bőségben éljünk.

De mi is az a bőség? A szűkös ellentéte. Amikor úgy érezzük, hogy minden csak szorít, behatárol, s ez a végesség nyomorgat. Jóléti világunk átlagemberének alapvető baja, hogy nem tud örülni annak, amije van. Hiába fogyaszt, vásárol, öröme nem tartós. Napokban olvastam, hogy az USA-ban a megvásárolt élelmiszerek több mint negyven százaléka a kukába kerül... Micsoda pazarlás! Elfogyasztott villamosenergiánk jelentős részét hiábavaló reklám-fényekre pazaroljuk, de a JóIsten napját energitermelésre mégsem "fogjuk" be, mert állítólag még nem éri meg... De az atomerőműveket fenntartani megéri, melyek mindenféle környezetvédelmi terhét közpénzből finanszírzzák, de a profitot azt magácégnek termelik. Földünket többszörösen kipusztítani képes nukleáris-, biológiai fegyvereket és elnyomást szolgáló haditechnikát fenntartani azt érdemes, de ami építene és szépítene, ami megőrizné a teremtettség földi paradicsomát - azt már nem éri meg!

Jézus Krisztus mondja: Én azért jöttem, hogy életük legyen... Azaz, hogy örüljünk annak, hogy vagyunk, hogy lélegezhetünk és gondolkodhatunk, hogy naponta hálát adhatunk azért, hogy élünk. Ezt az élet-érzést a világ nem adhatja meg, csakis egyedül az Isten. Ezért jól gondoljuk át, hitünk a JóIstenben, reménységünk a jövőben emberi elgondolásokon vagy az Isten szeretetén nyugszik-e vagy sem? Ha igen, akkor az örömteli, bőséges és felszabadító és üdvös, ha azonban emberi okoskodásokon alapul, akkor az életidegen, természetellenes, lélek-deformáló és ráadásul még kárhozatos is...

Önértékelésünk...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked, hogy olyan vagyok, amilyen, s köszönöm, hogy nem hagysz olyannak, amilyen vagyok! Add, hogy magamat elfogadva, másokban is meglássam teremtői akaratodat, s hálával telt szívvel tudjak szolgálni Neked! Ámen

   

Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: "Miért formáltál engem ilyenre?

Róm 9,20

A Teremtő akaratából mindannyian különbözőek vagyunk, mert Isten a változatosságban gyönyörködik. Mind a hatmilliárd cserépedély-élet ezen a csodálatos igazgyöngyén naprendszerünknek más és más; kis csupor vagy nagy fazék, Ő egyformán szeret mindannyiunkat. Nekünk mindig nehezen érthető Isten igazsága, mert mi többnyire mennyiségekben gondolkodunk. Azt nézzük, ki hány tálentumot kapott: ötöt, kettőt, vagy egyet. Mai világunkban nagyon sokan elhiszik, egy tálentumból is lehet ötöt csinálni, csak akarni kell. Pedig a többnél van még több, az elég. Az már teljes élet maga, ha valaki megduplázza a kapott talentumokat! Isten örök igazsága, hogy mindenkit egyformán szeret, de ez nem abban nyilvánul meg, hogy kinek-kinek a cserépedény életébe mennyit tölt bele... Nála egy mérték számít: a személyes életünkre szabott meddig . Ő csordultig akarja tölteni minden alkotását, kicsit és nagyot egyaránt. Ahogyan az édesanya sem azt nézi, hogy minden gyereke pontosan egyforma mennyiségű vacsorát kapjon, hanem azt, hogy jól lakjon mindegyik, s ne kelljen éhesen lefeküdnie egyiknek sem.

Sorsunk elfogadása életünk egyik fő, hanem legnagyobb, folyamatos kihívásokkal teli feladata. Higgyük el, nem könnyű ez egyikünknek sem. (Rajtam kívül senki nem ismerheti életemet olyan jól, mint én magam, csakis az Isten.) Ezért, ha nem fogadjuk el bonyolult létünk többdimenziósságát, akkor nem leszünk képesek érzékelni a valóságot - tükör által homályosan sem. Mivel életünknek számtalan vetülete, láthatatlan szála van, melyek a múltba kötődnek és a jövőbe fonódnak, ezért csak akkor tudjuk megérteni magunkat is, ha komolyan vesszük az Abszolútomot, a Lélek valóságát, azaz a kapott készségünkkel, tálentumunkkal, vérmérsékletünkkel, hitünkkel számolunk az Istennel...

A fazekas képe Pálnál is - Ézsaiás prófétánál is - egy "zseniáliasan" megválasztott hasonlat. Ha engedjük Isten formáló kezét megnyugodni életünkön, akkor az élet szédítő forgatagában mindig a centrumban maradunk és harmónikusra, szépre formálódik életünk. Ha ellökjük magunktól Istent, az élet forgószínpadának centrifugális törvénye rögtön hatni kezd, s egyik pillantról a másikra elröpít minket... Ha nincs ott életemben az az Erő, amely korlátot szab számomra, akkor elvesztem. Isten formálása ellen tiltakozni, lehet, de elvetni a kezet, amely egyetlen biztosítéka életemnek - balgaság. Isten kezében lenni jó, felismerni simogatását: kiváltság. Erről elgondolkodni, beszélni és természetességgel megélni: életünk földi teljessége, az áldás maga.