Belső szoba...

A mai nap imádsága:
Uram! Taníts imádkozni! Ámen
   

"Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked. Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle."
Mt 6,6-8

Az imádságról már igen sok könyv, brossúra, tanulmány látott napvilágot... Gyanítom, hogy nincs vallási vezető, aki ne hozná elő prédikációjában, tanító beszédeiben, lelki munkájában. Az imádság a vallásos élet alapja. Nemcsak a vallásosé - az Életé is. Hiszen az is "imádkozik" - aki ezt nem tudja. Félhangos őszinte sóhajaiban az Isten után vágyakozik a lélek, még a zsákutcába-futós életvezetések is bírnak egy-egy világos pillanattal, amikor kirajzolódik a megoldás, de aztán a bűn, az önzés újra elhomályosítja azt.

Az imádság olyan, mint a lélegzetvétel. Ahogyan lehetséges gépekkel mesterséges légzést biztosítani a testnek - de ez az élet minden csak, nem tudatos élet - ugyanúgy lehet pszicho-machinációkkal is életben tartani a lelket, a kérdés csak az: hogy meddig, mekkora áron, s minek is? Aki a természetet járja, annak nem kell magyarázni, hogy hegymenetben sűrűbben vegye a levegőt, s ha megpihen a hegytetőn, hogy gyönyörködjék Isten teremtett világának szépségében, akkor pedig lassabban vegye azt... Mindez természetes számára.

Számos természetellenes "jótanács" kering - keresztény körökben is - azzal kapcsolatban, hogy milyen is a jó imádság. Emberi elképzelések vadsága helyett jobban tesszük, ha a Mester szelíd szavaira figyelünk: "Ti pedig így imádkozzatok... s elmondja tanítványainak a Miatyánkot..." Nemcsak a Miatyánk szavaiban rejlik a titok, hanem a belső szobában is, ahová küld, hívogat a Mester. Ahogyan egy párkapcsolatnak is megvan a maga intimitása, ugyanúgy a hitéletnek is, s ahogyan férfi és nő kapcsolatában is számtalan lehetőség adódik arra, hogy kifejezzék egymásnak mennyire szeretik egymást, ugyanúgy megtalálható ez sokszínűség az imádságos életben is. Azt azonban jó tudatosítani, hogy a párkapcsolat sem mentes az önzéstől, sőt nemegyszer az önzés olyan mértékűvé deformál embereket, hogy az már perverzitás, ugyanígy megtalálhatóak a vallásos életet élők között is azok a lelki eltévelyedettek, akik normálisnak tartják azt, ami egyébként abnormális.

Ami építő, s hordozó és szolgáló közösséget teremt azt Isten hitelesíti az Ő áldásával, amelyik nem az, attól megvonja... "Gyümölcseikről ismeritek meg őket." - mondja Jézus... Milyen érdekes, Krisztus Urunk arra tanít: hogy "Menj be - tehát egyedül - a belső szobádba, amikor imádkozol!" s a Miatyánkot pedig így ajánla: "Így imádkozzatok!" Ez nem azt jelenti, hogy közösen csak a Miatyánkot imádkozhatnánk, de mindenféleképpen üzen valamit. Gyaníthatóan a lelki élet méltóságát, intimitását jelzi, hogy az Istennel való találkozást ne gondolhassuk automatizmusnak, hanem ünnepes perceknek, melyek átélése az elhívott életűek kiváltsága...

Emberség...

A mai nap imádsága:
Uram! Felborult értékítéletét a Tőled elfordult világnak állítsd helyre, s Szentlelked által add, hogy mi is helyesen szóljunk, s tegyünk bizonyságot szeretetedről!
Ámen

A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy férfin uralkodjék, hanem legyen csendben.
1 Tim 2,12

Pál apostol nem éppen kedveskedő szavait hallva jónéhány lelkészkollégám felszisszenhet - úgy gondolom joggal - hiszen ők nők. Bajban vannak azok is, akik a Szentírás szóról szóra ihletettségét vallják, mert itt bizony nem a krisztusi etika látszik érvényesülni... Betoldásról, szövegromlásról lenne szó? Azt gondolom, a liberális teológiai gondolkodás sem "menti" ki Pált a vád alól, itt bizony elvetette a sulykot. Ami kétezer évvel ezelőtt evidencia volt - a nő hallgasson -, az mára elveszítette érvényét. Ha mégis valaki a nők másodrendűségének szószólója, az fundamentalista, s nem tudja milyen korban él. Jézus - annak ellenére, hogy a korának megítélése szerint egy rabbi/tanító számára lealacsonyító volt, ha nőkkel beszélt a hit dolgairól - mégis sokszor folytatott dialógust a gyengébb nemmel. Gondoljunk egy samáriai asszonyra, Máriára és Mártára, s azokra az asszonyokra, akik a tanítványokkal együtt követték Őt tanításai közben.

Ha valaki a páli látást akarná érvényesíteni a keresztény egyházak mai hitoktatási gyakorlatában, akkor igencsak bajban lennénk, hiszen a vallástanárok - mint általában a pedagógusok nagy része - bizony nő... Sőt, a teológiai fakultásokon - s ez is világjelenség - a nők már rég többségbe kerültek. Ennek ellenére, sok helyütt a nők elfogadottsága még mindig akadályokba ütközik - s ez csak a tanítás területe.

Parancsba adni, hogy a nő maradjon csendben vagy hogy ne uralkodjék a férfin, annak a jele, hogy valami alapjaiban nincs rendben férfi és nő viszonyában. Tény, hogy férfi és nő kapcsolata talán soha nem volt enmnyire problémás a keresztény világban mint manapság. Az ok nyilvánvaló: az ember az élvezetet tette meg istenének, s ez az, ami uralkodik rajta. A szexualitás, amit az Isten az Élet fenntartására rendelt - nemcsak abban az értelemben, hogy gyermekeket nemzünk, hanem úgy is, hogy a szexuális energiát egy jól működő párkapcsolatban a mindennapok "élet-energiájává" konvertáljuk - mára árucikké, sőt profitnövelő gazdasági tényezővé silányult. Amikor az effajta "szerelem" már számosítható - az a vég kezdete...

Nyilvánvaló, hogy a megoldás nem a nők hallgatása. Ha valaki ezt a nézetet támogatja, akkor az nem más mint a uralkodni akarás, ami ugyanúgy elítélendő. Pál apostol mentségére legyen mondva, máshol ezt írja: "Mert Krisztusban nincs se férfi, s nő..." Krisztusban ugyanis csak ember, megváltott, életével istenképűséget tükrözni akaró ember van. Az emberség alapja tehát nem a nemiség, hanem az Istennnek elkötelezett szív.

Hűségért. Istenhez, társhoz, lelki értékeinkhez.

A mai nap imádsága:

Uram! Ismered botlásainkat, megingásunkat. Vétkeinket, mulasztásunk bűnét irgalmad palástjával fedezd el, hogy Benned örvendezve élhessük meg ma is, ott ahová állítottálminket! Ámen

Hűségetek csak olyan, mit a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő harmat.

Hóseás 6,4c

Régi mondásunk: "Hűséges mint, kutya" - többszörösen találó hasonlat, mely jól példázza azt az ősi tudást, amit a hűségről megtapasztalhatunk. Ahogyan a kutyát etetnünk kell, ha azt akarjuk, hogy ne vicsorogjon ránk, ugyanúgy a hűségnek is szüksége van "táplálékra", hogy ne éhezzen. De mi is a hűség?

Mindenekelőtt belátás. Meglátása annak, hogy nem egyszerűen csak nemes érzületről van szó, hanem létfontosságú tudásról, mely meghatározza egész életünket. Ahogyan a kötéltáncos is csak akkor tud átmenni drótkötelén, ha az utolsó centiméterig nem veszíti el az egyensúlyát, ugyanígy mi is csak akkor érhetjük el céljainkat, ha hűségesek maradunk - mindvégig. Érvényes ez "rövidtávon", de egész életünkre is. Átjutni a túloldalra csakis így lehetséges - "Aki mindvégig kitart, az üdvözül" - mondja az Írás.

A hűséget átélni csak akkor lehetséges, ha készek vagyunk lemondani a szabadságunkról, hogy kiteljesedhessünk az odaadásban. Ha nincs meg bennünk ez az áldozatkészség, akkor párkapcsolatunk sem sikerül. Korunk különösen nagy nyomorúsága a hűtlenség. Nem egyszerűen a szexuális szabadosságra kell gondolnunk, ez már csak következmény. Az ember, aki elfordul Istentől, az önmagától és teremtettségbeli céljaitól fordul el. A hűségnek, s a hűtlenségnek is ára va. Míg az előzőt áldozathozatallal, az utóbbit lelkiismeretfurdalással fizetjük meg. Átlépni, kijátszani a lélek örök törvényeit lehet, de a következményeket kikerülni lehetetlen. Balgaság hinni, hogy ha másnak nem is, nekem majd "sikerül"... Aki hűtlenkedik - az élet bármely területén -, belebukik... csak idő kérdése, hogy mikor. Ahogyan egyszerre két lovat nem tudunk megülni, úgy egy lélekkel sem lehet két lelkiismeretet bírni. Jézus Urunk is azt mondja: "Nem lehet két úrnak szolgálni.".

Istenhez való hűségünket legfontosabb viszonyunkban, a párkapcsolatiban tudjuk legegyszerűbben "megfoghatóvá" tenni. Ezért használja az Írás is ezt a plasztikus képet: a menyasszony (egyház népe, a Nemláthatóban bízók közössége) és a vőlegény (Krisztus) titkokkal teli kapcsolata. Hűséges csak az tud maradni, aki soha nem esett le életének születés és halál közé kifeszített kötélpályájáról. Veszélyes pillanatok mindenki életében vannak... ezekből nem tanulni... a legnagyobb balgaság. Isten felfoghatatlan kegyelme, ha valaki zuhan, de az utolsó pillanatban még elkaphatja az élet kötelét, s visszatornászhatja magát... Keresztbe kapaszkodva - nem a sajátunkba, hanem az Övébe - mindig könnyebb. Az élet gyakran imbolygó kötelén táncoló embertársainknak ezt az evangéliumi igazságot kellene - nem odakiáltanunk- , hanem biztos célbajutással hitelesítenünk.

Imádságunk...

URam! Uram - Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! Ámen
(Antoine de Saint-Exupery: Fohász)


Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.” „Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.”
Mt 6,6-8

Sokan mondtak/írtak már okos dolgokat az imádságról, de ezek általában annyit érnek, mint a párkapcsolatra felkészítő könyvek... Jó olvasni őket, de amikor gyakorlatba kell átültetni az elméletet - azaz szerelemtől pezsgő lelked megszámlálhatatlanszor újraértelmezi, amit mondani akarsz -, kiderül, hogy az adott helyzetben, a múlttá-dermedő pillanatban csakis az a megfelelő szó, mondat, ami belőled, lényed lényegiségének legmélyéről fakad. Éppen ezért az imádság lehet dadogva nyögő zúgolódás, lehet sóhajtozás, lehet szavak nélküli, de egy valami nem lehet: megjátszott. Az imádság lényege ugyanis az őszinteségében rejlik! Ha őszinte, akkor Istenhez emel, ha nem, akkor visszahúz az anyagvilágba, s az emelkedés kiteljesítő öröme helyett csak a lélek szánalmas, földhözragadt szárnycsapkodása csupán...

Nem baj, ha imánk nem ékesesen szóló, de nagy baj, ha nem komoly, ha idegen a valóságtól! Minden ima legfőbb feladata, hogy saját magunkat adjuk benne, hiszen Isten ezáltal tudja növelni bennünk az Őhozzá-tartozást. Az imádság nem csak metakommunikációs gyakorlat, de egyben titok is, mint Jákób álombeli létrája, melyen fölfelé suhanó angyalok vitték az Isten trónusa elé a lélek gyötrő kéréseit, s a leszálló angyalok pedig az ÚRIsten mérhetetlen kegyelmét harmatozták alá...

Ha az imádság elidegenít minket a valós élettől, akkor az nem igazi imádság! Az Istennel való párbeszéd ugyanis mindig az igazság, s a szabadság garanciája. Az Istennel való együttlét, Igéjének hallgatása, az arról való elmélkedés mindig megvéd a gőg és az önteltség ámításától, s erőt ad, hogy valóban szabadok legyünk... Aki szerelmes, annak nem terhes feladat, izzadságos munka a másikra-gondolás, hanem kiváltság. Aki szereti az Istent, annak lelke, gondolatai az Isten körül repkednek, s Őrajta csüngő lelkének figyelme - maga az imádáság.

Ha rendszeresen imádkozunk, akkor átélhetjük naponta, hogy az ima kulcs, amellyel kinyitjuk a szívünket Isten előtt, s bezárjuk, ha a gonosz erők angyalai kísértenének minket...

Katasztrófák...

A mai nap imádsága:
URam! Óvj meg minket minden bajtól és veszedelemtől, s segítsd meg kegyelmeddel mindazokat, akik bajba kerültek! Ámen


Elpusztult minden test, amely a földön mozgott: madár, állat és vad, a földön nyüzsgő minden féreg és minden ember. Minden meghalt, aminek az orrában élet lehelete volt, ami a szárazföldön élt. Eltörölt Isten minden élőt, amely a föld színén volt, embert és állatot, csúszómászót és égi madarat. Mindent eltörölt a földről, csak Nóé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában;
1 Móz 7,21-23

Számítógépes animáció ide, csúcstechnológiás filmtechnika oda - a "2012" című karasztrófafilm valóban kiábrándítóan gyenge alkotás... Ennek elsősorban nem a mi "fotelos-pattogatottkukoricás" biztonságérzetünk az oka - végig azt érezzük, hogy ez az egész csak egy film -, hanem a gyatra forgatókönyv. Persze abban is van igazság, hogy szemünk már-már hozzászokott a természeti katasztrófákhoz, hiszen egy átlagos tavalyi hónapban a média célzott prezentációjának "köszönhetően" megdöbbentő képek jutottak el hozzánk...

Nem tudom mi lehet ennek az oka - gyaníthatóan ebben is magasabb koreográfia játszik szerepet -, de az elmúlt években az ún. ismeretterjesztő filmek a különféle katasztrófa-scenáriók bemutatására korlátozódott: pusztító meteoritok az égből, hiper-tájfunok és zunamik, mega-esőzések, vulkánkitörések és földrengések váltogatják egymást. Mintha nem lenne elég bajunk a világon... Pedig dehogynem!

    Egy friss DPA-jelentés (Deutsche Presse Agentur) szerint az elmúlt esztendőben mintegy 950 természeti katasztrófát regisztráltak a világon, melynek következtében 250 ezer(!) ember vesztette életét... Az elmúlt 30 esztendőben csak egy esztendő, az 1983-as mutatott szomorúbb statisztikát, akkor az áldozatok száma meghaladta a 300 ezret...

A "trendbe" így beleillene a ma reggeli igénk is: jelesül, Isten elpusztított minden élőt, "aminek orrában élet lehelete volt". Vannak akik, Isten perfekciós pusztításán - Ő nem végez "félmunkát" - álmélkodnak, pedig nem eleve elrendelt kozmikus törvényeinek "ridegségén" (mindennek oka van, s minden hat mindenre) van a hangsúly, hanem azon, hogy Ő mindig megmutatja teremtményeinek a menekülés útját... Hiszen ha azt akarná, hogy ne legyenek, ne legyünk, akkor a következő pillanatban már nem is lennénk... A számunkra érthetetlen tény, hogy vagyunk, létezünk, annak ellenére, hogy ha akarnánk akkor a Földnél akár hatvanszor nagyobb bolygót is teljesen csírátlaníthatnák az atombombáinkkal... (Még szerencse az energiaválságos szerencsétlenségünkben, hogy egyre több és több atombombát "hatástalanítanak" - azaz égetik el őket atomreaktorokban, hogy az egyre növekvő villamosenergiaéhségünket csillapítsák.) Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sajnos mindig akad egy-két ország, ahol kérkednek vagy már nagyon hivalkodnának atom-hatalmukkal.

Csak az ember akar pusztítani - az Isten nem! Az Isten ugyanis mindig az Élet oldalán áll... S mivel Ő Isten ezért számára a halál sem a véget jelenti, hanem egy más létformát csupán. A létezést mi - egyelőre - csak a mi földi perspektívánkból látjuk, de reménységünk szerint egyszer meg fogjuk Őt - s Benne mindeneket -, látni/ismerni úgy, ahogyan Ő ismer minket (1 Kor 13!). Az evangélium számunkra, hogy Isten mentő akarata minden akadályon átível. Ez arra kellene, hogy indítson minket, hogy mi is szeressünk, s ne pusztítsunk, hanem mentsünk és építsünk...

Üdvösséges lét

A mai nap imádsága:
URam, Istenem! Add, hogy ne gondoljam magamat többnek,mint ami vagyok, s engedd, hogy olyanná válhassak, amilyennek Te is szeretnél látni engem! Ámen


Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.
Mk 13-14

Jézus és a gyermekek... mindenféle érzéseket elindító, idilli kép, s mindjárt két változatban: az egyiken - ez az ún.fehér kultúrába szánt - kék szemű, aranyhajú, fehérbőrű gyermekek társaságában látható a Mester, a másikon - ez politikailag már 'elég' korrekt -, hiszen multikulturális dimenzókba hivogat: afrikai, ázsiai, fehér gyerekek hancúroznak a Világ Megváltójával... Bizonyára a képek megrendelői "komoly" felnőtt emberek voltak, akik "komoly" teológiai koncepciót is szándékoztak bele-kódolni a foto-realisztikus ábrázolásba.

Nem olyan rég Svájcban népszavazási aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy 16 éven aluliak ne olvashassák a Bibliát, azaz: tiltott könyv legyen a Szentírás... Ugyanis "túl sok a gond belőle", ha kellő hozzáértés, felelősség nélkül 'falják' belőle az igéket - vélik a kezdeményezők. S valóban, a szekták valóságos kincsesbányája a Biblia, hiszen kiváló igazolásokat találni benne bármelyik extrém vallási elképzeléshez, destuktív ideológiához is! Mi ebből a tanulság?

A hit nem "játékszer", nem "gyerekek kezébe" való... vagy? Annyi bizonyos, hogy igencsak furcsa és elgondolkodtató, ha valaki 8-10 évesen (szülők nagy örömére) bizonyságot tesz a szekta-gyülekezet előtt arról, hogy Jézus Krisztus az ő személyes Megváltója, aki meghalt az ő 'bűneiért' is - igencsak érdemes megnézni a Jesus Camp c. dokumentumfilmet(!!!) -, de hasonlóképpen megrázó, amikor szembesülünk azzal, hogy semmit nem változott a világ/az ember Luther óta, hiszen ő mondja: "Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, botokkal és övekkel játszadozunk!"... Ő ezzel a korabeli katolikus egyház klerikális méltóságainak pompa-, és titulus-hajhász gyakorlatát ítélte el. S tényleg: milyen visszatetsző, ha infantilisek/gyerekesek a felnőttek...

Jézus URunk ugyanakkor azt mondja a nagyon is felnőtt, "felelősségteljesen" gondolkodó, önszorgalomból intézkedő tanítványainak "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." De miért is? Írásmagyarázók okos kommentárai szerint: mert őszintén, fenntartás nélkül csak a gyermekek képesek elfogadni - s nyilván van ebben nagy adag igazság -, s mégis: Nemde arról van inkább szó, hogy a hit dolgai, azaz a normális élet gyerekjáték? Nem azt kellene kihallani a jézusi tanításból, hogy az élet nem más, mint szeretet-vezérelte játék? Ehelyett a kereszténység telve van súlyos dogmatikai kijelentésekkel, vallásosos neurózisba kergető, újprotestáns irányzatokba csomagolt 'sokk-élmények' kiprovokálásáról, s olyan életszerűtlen tradíciókról, melyek a hamu őrzését favorizálják, a láng továbbadása helyett!

S, hogy kik mennek be az Isten országába? Nos, ezt nem a pápa, nem is a szektavezér, nem is a basáskodó helyi pap vagy istent-játszó, vallásos zavarodottságban vergődő szülő dönti majd el - csakis egyedül a Mindenható Isten! Az összes "többi" megigazulástani elképzelés nem más, mint emberi törekvés, magyarázgatás, az érthetetlen isteni titok érthetővé-tételének eleve kudarcra ítélt próbálkozása... a gyermekek még romlatlanok, nem deformálták őket előítéletek és ideológiák - előttük (még) nyitva áll a mennyország kapuja...

Vasárnap...

A mai nap imádsága:
URam! Légy velem minden nap, hogy megszentelődhessen egész életem! Ámen
   

Majd hozzátette Jézus: "A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért;
Mk 2,27

A teremtés munkáját Isten a hetedik nappal tette teljessé. Megáldotta és megszentelte ezt a napot. A szabbat/sabbát (szombat) szó jelentése: nyugalom. Csak rész szerint tudjuk összeszedni, mi minden volt benne ebben a napban. Benne volt a teljesség: kész a teremtés munkája. Teljessé vált az az isteni rend, mely az egész teremtést fenntartja, működteti.

Élménytársadalmunkban az utóbbi egy-két évtizedben szokássá vált, hogy szép hétvégét kívánunk egymásnak! De mit takar ez a szó, hogy "hétvége"? Általában azt értjük rajta, hogy nem kell bemenni a munkahelyre, nem kell iskolába menni(!), magam rendelkezem az idővel, szórakozhatok, elintézhetem azt, amire hét közben nem volt időm, stb. Sok minden jut az eszünkbe, amikor halljuk ezt a szót: "hétvége". Pozitív és negatív dolgok. És amikor szép hétvégét kívánunk, akkor azt szeretnénk, ha a pozitív dolgok érvényesülnének. Csak van ezzel egy probléma! A hétvége általában magába foglalja a vasárnapot...

Érdekes módon, ha kimarad a hétvégéből a "vasárnap megszentelése", akkor nem sikerül igazán szépre a hétvége, mert a vasárnap sokkal több, mint egyszerű hétvégi munkaszünet. II. János Pál pápa mondta olyan szépen: "Ha a vasárnap elveszíti eredeti értelmét és pusztán egyszerű hétvége lesz, az ember olyan szűk horizontba zárul, hogy többé már nem képes látni az eget." Nos arra való a nyugalom napja, hogy horizontálisból vertikális legyen! Ugyanis ha az ember csak előre néz, de fölfelé soha, akkor nem találja meg az élet értelmét... Márpedig az élet értelmét az adja, hogy ne csak előbbre jussunk, hanem magasabbra is. Ha előbbre jutsz, akkor sikeres vagy, ha magasabbra, akkor áldott! A minőségi élet ugyanis azt jelenti: az életemet magasabb szinten élem meg. Sokan ezt anyagiakra értik, pedig lelkiekről van szó, hiszen valaki az anyagi jólétben is lehet boldogtalan, s lehet valaki szerényebb körülmények között is megelégedett és boldog.

Ez az egész "vasárnap-probléma" persze csak azoknak probléma, akik tekintete már nem csak erre a világra irányul, hanem időnként belekacsingatnak, beleéreznek a nemlátható isteni világ valóságába is. Akinek Isten sem jelent semmit, azok a vasárnapon sem "problémáznak" - rajtuk nem is illik számonkérnünk semmit. A számot adni minden embernek magának kell az életéről, a vasárnap dolgát is nekem, magamnak kell lerendeznem a JóIstennel.

Isten a hatodik nap megteremti az embert, majd befejezi a teremtést a hetedik nappal, hogy a nyugalom napját már az Isten és az ember együtt tudja ünnepelni, ha már Isten az embert a maga képmására és hasonlatosságára teremtette... Az ember azonban nem akar együtt ünnepelni az Istennel, s ezért a vasárnapot, a megszentelődés nyugalmi napját - különösen a 20-21. századi ember(!) - a maga képére és hasonlatosságára alakította át, s ezzel igen messze került az Isten szerinti nyugodalomnap rendjétől és tartalmától... Egyébként ez a vasárnap lehet a szombat is - ha személyes meggyőződése alapján valaki így véli jónak -, hiszen a Biblia sem mondja ki, hogy melyik legyen a hét közül a szabbat, vagyis a nyugalom napja, csupán ezt a különleges napot nevezi hetediknek. (A Bibliában egyébként a hetes számi mindig a tökéletességet jelenti!)

A Biblia szerint a legkisebb gyülekezet a család, s a családban tudjuk leginkább megélni az isteni élet-programot, hogy ti. szeressünk, s hagyjuk, hogy szeressenek minket. Mivel mindannyian Isten gyermekei vagyunk, ezért a gyülekezeti közösség is egy családi közösség - legalábbis az kellene hogy legyen! Aki kivonja magát a hétvégi családi a és közösségi életből, az idővel magányos lesz, s a magány szüli a legrosszabb gondolatokat! Elhiteti velünk, hogy a vasárnap is ugyanolyan nap, mint a többi... Ha valaki számára ez az állapot bekövetkezik, akkor igen szomorú az élete, mert akkor csak hétköznapjai - jobb esetben csak munkanapjai - vannak, de teljességre, békességre az sem juttatja el az embert, ha a munka válik az istenévé...

Ha valaki megszenteli az ÚR napját, s a templompadban is hálát tud adni a Teremtő Istennek, annak nemcsak a szívében rajzolódnak ki újra az elmosódott isteni evidenciák, de rádöbben arra is, hogy a valóságban minden egyes nap az Istené... s ekkor megtörténik a csoda: az eddigi taposómalomba-rántó, szürke hétfő is szivárványszínűvé válik, hiszen ez a napot már nem én kezdem el, hanem Isten kezdi el bennem...