Erőért, megújulásért.

A mai nap imádsága:
Uram! Formáld életemet tetszésedre, hogy napjaim örmmel teljenek! Ámen


Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban;
Mt 6,6a

Imádkozás nélkül nincs istenhit. Az imádságos napi gyakorlat az, ami révén tapasztalható valóssággá válik a láthatatlan, aminek következtében erősödik meggyőződésünk: jó úton járunk. Sokan azt gondolják, hogy az imádság olyan egyszerűen működik, mint egy hétköznapi kézmozdulat: megnyomom, s már "üzemben is van". Mintha elégséges lenne csak összetenni a két kezemet, s máris az Isten világában vagyok.

Ezzel szemben Jézus azt mondja, menj be a belső szobádba. Ez akkoriban a fénytelen, legbelső helyiséget, a hálószobát jelentette. Ez egyrészt a nyugalom, az intimitás helye, másrészt az a tér, ahol őszintén feltárulkozik az ember lelke a másik ember előtt - gondoljunk csak a szexuális életre. Ahogyan a szerelmet nem lehet hazudni, hiszen titok az a javából, ugyanúgy nem lehet az imádságot sem "megjátszani", azaz mintha imádkoznék, de mégse... az utcasarkon, emberek előtt, ott lehetséges, de bent, a belső szobában az Isten színe előtt, nem.

Az Isten előtt (coram Deo) nincs érvényessége az önigazoló mondatoknak, a kegyes hazugságoknak, ott "úgy" vagyok, aki tényleg vagyok... Az ajtót bizony be kell zárni, mert a "világ fénye" bejön, s akkor nem jön létre az őszinte találkozás. Ahogyan a hálószobába helyezett televízió is egy idő után megtöri az egészséges szexuális élet intimitását, ugyanúgy az imádság evilágra koncentrálódása - Uram add meg most ezt vagy azt! - is a lényegtől, az Isten világától vonja el gondolatainkat. Nyilvánvaló, hogy töltekezni csak az Istenben, az Istenből lehet. Aki a maga vágyaiban, álmaiban pancsikol nap mint nap, az hiábavalóságokkal körbebástyázva éli le életét.

Az imádság - klasszikus gondolat - a lélek levegővétele. Ahogyan az egészséges embernek szüksége van a rendszeres alvásra, a regenerálódásra, ugyanúgy lelkének is szüksége van a töltekezésre, a megújulásra. Ez imádság nélkül nem lehetséges. Legyen az hosszú vagy rövid, szép ívű irodalmias vagy szavaknélküli sóhajtásos, ha van, öntözi életünk fáját, ha nincs vagy időszakos, akkor a legfontosabbat tesszük kockára: az Istennel való kapcsolatunkat, azt, amit mindenki egy kicsit másképpen gondol, de vonzását érzi egész életén át, vagyis az üdvösséget.

Gondviselés...

A mai nap imádsága:
URam! Jóságoddal nevelj és növelj! Ámen


Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket!
Mk 10,13-16

Így történt vagy csak az evangélista "szerkesztette" egymásután a két történetet - nem tudhatjuk -, az azonban mindenféleképpen sokatmondó, hogy Márknál a kisgyermekek jézusi példája egy igazán felnőtt dologról (házasság kérdése - válás) való, farizeusokkal tartott "diskurzus" után át következik. Gyanítható, hogy nemcsak a Mestert kísértő farizeusok, de a gyermekeket és szüleiket elterelő tanítványok is megdöbbentek Jézus mondatain: hiszen akárcsak most, akkoriban is, a válást leginkább a gyermekek szenvedik/szenvedték meg...

Jézus kinyilvánítja: Isten a férfit és nőt egybe, egymásnak teremtette, s a család az egységnek, az összetartozásnak a legintimebb helye, szimbóluma. Amennyire nem szétválasztható az egy gyermek - lesznek ketten egy testté(!)... bár mi mindig a lelki egységet hangsúlyozzuk, de természetesen igaz ez biológiailag is: hiszen a gyermek genetikailag "fél-apa és fél-anya" - olyannyira az Isten országa is az egységről szól: Isten és az üdvözültek közösségéről. Jézus tudatosan használja a mennyország bemutatására a menyasszony s a vőlegény képét vagy éppen a vacsoráló örömközösség példáját. Mit kell tehát megértenünk abból, hogy "ilyeneké az Isten országa"?

Először is azt, hogy a gyermek feltétel nélkül fogadja mindazt, amit szüleitől kap, mert számára a mindennapok lételeme, hogy szülei szeretik őt. (Ha mégsem így van - s sajnos van úgy, hogy a gyermek szülői szeretet helyett csak erőszakot szenved el a családban -, akkor az az élet elleni egyik legnagyobb bűn, tragédia, mely a gyermek egész életére rányomja a bélyegét.) Isten tehát szeretetét folyamatosan adó gondviselő Erő! Másodszor: a gyermek mindent elhordoz. Még azt is, ha szülei szeretetlenek, aszociálisak és kiszámíthatatlanok... Isten tehát elhordozza az ember istentelenségét - mindvégig. Harmadszor: a gyermek növekszik, belenő a felnőttek világába, ahogyan a felnőtt embernek is bele kell(ene) növekednie az Isten országába. Ez jelenti a hívő ember reménységének beteljesülését, vagyis: az Isten országában minden eléri, bevégzi a célját. Ami itt fogyatékos és hiányos volt idelent, az odaát kiteljesedik, s mindaz, ami itt a Földön tragikusan félbeszakadt, az odaát kiegészül: meg nem született, vagy teljesen elrontott életek, megálmodott, de soha meg nem valósult Istennek is tetsző tervek... Az Isten országának ígérete ezt jelenti. Más ugyanis nem hozhat megnyugvást lelkünknek, csak az, hogy Isten mindent elsimít, mindent kiegészít és egésszé növel...

Fentiek megvalósulásában nem a mikor és a hogyan a lényeg, hanem a miért? Azért, mert Isten maga a Szeretet...

Meghasonlás...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy a bűn barátságát el ne fogadjam, s Veled együtt az emberi gonoszságokat legyőzhessem! Ámen
   

"Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! ...Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem - mondom nektek -, hanem inkább meghasonlást."
Lk 12, 49 és 51

Nem csoda, hogy a jézusi tanítás meghasonlást okoz... Az Istentől elfordult ember "szépen berendezte" a maga kis bűnös világát, s amíg az áll - s valahogyan mindig megállt, ha véres harcok, háborúk árán is -, eladdig úgy érzi az öntörvényű ember: Istenre nincs semmi szükség ebben a világban.

A világot - amit azért teremtett Isten, hogy az a szépnek, a jónak, az emelőnek a helye/temploma legyen -, a kufárlelkűek rablók barlangjává tették. Ezek bitangok/latrok a barlangjaik félhomályában elrejtőzködve támadnak szépet és jót, s harcot indítanak minden olyan érték ellen, ami az egyes ember és a közösség életét tartalmassá teszi itt a Földön, s közelebb viszi a Teremtőjéhez. Legyen bőrük színe fehér, fekete vagy sárga, vallásuk tradicionálisan régi vagy ezoterikus-új, egy valami szorosan összeköti őket: az önérdek. Haszonleső szívük egy ütemre ver: nekünk, nekünk, nekünk...

Alapigénket gyakran idézik azok a szektás rajongók, akik úgy gondolják, hogy Jézus URunk azért jött ebbe a világba, hogy a normális családban felnövekvő fiatalokat - tartalmas, értelmes életet kereső tinédzsereket - kiszakítsa, s a "megváltottság eufóriájában" megfürösztve örökre hátat fordítsanak a szülői háznak... Amikor meghasonlásról beszél a Mester, akkor nem erről szól! Csak aki nem érti az Isten Küldöttét, az gondolkodik ilyen anarchista módon, s hiszi csőlátó együgyűségében, hogy az Isteni Rend majd csak akkor kezdődhet el, ha előtte mindent lerombolunk. Jóllehet a Mester így tanít: "mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van" (Mk 9,40)

Amióta az ember birtokolja a tüzet, azóta érez valami ellenállhatatlan erőt arra is, hogy pusztítson vele. Romboló kedve azonban nem állt meg se az atom-, sem pedig a hidrogén-bombánál! Így aztán amíg világ a világ, addig mindig lesznek akik rombolni, s lesznek, akik meg építeni kívánnak. Ők békességben sosem lesznek egymással...

Korunk nagy-nagy csalása-ámítása, hogy bűn ellen nem harcolni, hanem tolerálni kell azt, hiszen minek küzdeni ellene, ha úgy sem tudjuk legyőzni? Nem egyszerűbb, konfliktusmentesebb inkább elviselni a bűn "másságát"? Sajnos ez az életvezetési logika hasonlít ahhoz, mintha azt mondanánk a mocsárba került embernek: "Ne mozogj, mert elsüllyedsz!" A megoldás azonban soha nem ez, hiszen a lápba került ember idővel így is úgyis elsüllyed - csak ha kapálódzik, akkor hamarabb -, hanem külső segítségért kell kiáltania! Ilyen helyzetben ugyanis csak az tud segíteni, akinek a lába már szilárd talajon áll...

Megtérés...

A mai nap imádsága:
Uram! Gyakran tévutakon járunk, s egyszer csak azt vesszük észre,hogy elfogyott a fény körülöttünk és megszürkült a világ... Perlekedünk Veled, s mindenkivel, pedig csak magunk tehetünk róla, hogy eltévedtünk az embervilág dzsungelében. Kérünk Téged, téríts vissza magadhoz, hogy fény és öröm elsegítsen minket a teljességre, amit kegyelmed mértéke szerint elkészítettél mindannyiunk számára! Add, hogy ne csak naponta érezzük a Te országod örömét, de mindeközben megmaradjon bennünk az érzékenység embertársaink felé is, s nekik is elmondva szívünkben élő reménységünk jó hírét, épülhessen a közösség Veled, s a szeretetközösség közöttünk! Ámen


"Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre."
Lk 15,7

Amíg élünk - remélünk... s amíg élünk, kérdéseket is teszünk fel, melyek közül az egyik leggyakoribb, a gyerekkorunktól végigkísérő: Miért? Miért örülnek annyira odafönn annak az egyetlen megtérő bűnösnek? Avagy a többi kilencvenkilenc annyira igaz volt, hogy nem is kellett visszatérnie a Mennyei Atyjához, mert mindig is Őnála voltak? Esetleg korábban volt hasonlóan nagy az öröm a mennyben az ő megtérésükön is? Kérdések sokasága vetődik fel bennünk. Sok prédikátor az ilyen és hasonló kérdések hatására szereti "megtoldani" az igét, olykor még Jézus kijelentéseit is "kiegészíti". Nos, a pap, a lelkész is ember...többnyire... s gyarlóak (azaz gyermekiek) vagyunk... olykor nagyobbat akarunk mondani, mint Jézus Urunk.

Jézus ebben a fejezetben (Lk 15) az örömről beszél, az Isten országa megtalálásának öröméről. Ennek - a hasonlatok alapján - van nemcsak földi, de mennyei "vetülete" is: fönt is örülnek - meg lent is. Éppen ezért ez az öröm egy igazi, teljes öröm, amiben nincs fogyatkozás! Vagyis nem az a fő kérdés, hogy ki mikor tért meg vagy fog megtérni, avagy ki fölött nagyobb az öröm a mennyben, hanem az, hogy megértettük-e: Életünk minden keresési vágya/izgalma az Isten országa nekünk elkészített teljességéről szól. Arról a világról, ahol minden "kerek"... Kerek, mert nincs benne hiány, sem fény és árnyék váltakozása...

Vannak családok, ahol évenként csak egyszer-kétszer, nagy ünnepek vonzásában találkozhatnak egymással... s ha csak egy is hiányzik, bizony másképpen ízlik az ünnepi falat is. S milyen nagy az öröm, ha az utolsó pillanatban annak a hiányzó egynek mégis sikerül hazajutnia!

Az otthon, a család, amelynek biztonságot adó melege, elrejtettsége életen át kísérő élményünk, sokszor átsegít minket a nehézségeinken. Csak rágondolunk a régmúltra, s az emlékezés fonalát visszagombolyítva újra valósággá válik lelkünkben mindaz, ami talán már rég nincs... Szüleink mosolya, testvéreinkkel együtt

töltött boldogságos, osztatlan idős olykor éjszakába nyúló játékai, melyeknek végül a fáradtság, s édesanyánk által elkészített illatos, puha ágy vonzása vetett csak véget... Otthon lenni jó.

Otthon lenni nagyon jó... Nincs nyomorúságosabb, ha valaki otthontalan. Lehet valakinek szép lakása, háza, sikeresnek deklarált élete, de ha nincs otthona - a magyar nyelvben így mondjuk "családja" -, akkor minden elért eredmény hiábavalóvá válik. Az élet ugyanis a közösség teljességéről szól, a megosztás közösségi öröméről - s nem a közösség megosztásáról! - ahogyan az Isten országa is. Jézus Urunk azt mondja: "Isten országa közöttek/bennetek van!"... s ez azt jelenti, hogy a teljesség íze már itt és most, ebben a földi világban is megtapasztalható. S bizony még az angyalok is örvendeznek odafönn, ha valaki erre az igazságra időben rádöbben idelenn...

Szolgálat...

A mai nap imádsága:
Uram! Arra hívtál el mindannyiunkat, hogy szolgáljunk egymásnak, s mi egymás segítése helyett csak önmagunkkal törődünk... Adj nekünk bölcs és értelmes szívet, hogy megértsük, mivégre vagyunk ezen a Földön, s olykor-olykor tudjunk alázattal és boldogságban szeretni, ahogyan Te azt elénk élted! Ámen


Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.
Jn 13,15

A Mester és tanítvány soha nem egyenrangú... Egy dologban azonban lehetnek egy szinten: ez a szeretet - s a tanítvány is szerethet úgy, ahogyan a mester. Kiváltságos helyzet ez, a legszebbek egyike. Jézus nemcsak ismeretre tanította elhívott "barátait", szerette is őket, de ez a szeretet önfeláldozó volt - agapénak nevezzük! (Mi többnyire csak önfeláldozásra készek vagyunk - már ez is nagy eredmény, s jellemformáló erő -, az önfeláldozásig nemigen jutunk el... Hála Istennek, hogy általában nem is kell, de a "lassú elégés" a jó cselekedetek oltárán éppen elég tudatosságot, erőt kíván tőlünk.)

Gyakran mondogatják: Tudásalapú társadalomban élünk. Értjük, hogy miről van szó ebben a kijelentésben, jóllehet van ennek egy kis "mellékíze", hogy ti. amíg nem voltak számítógépek, s az emberek nem éltek olyan felfokozott életritmusban, mint manapság, akkor az ő társadalmuk nem volt tudásalapú... Az az érdekes ebben, hogy hiába tudunk nagyságrendekkel többet - mint akárcsak 100 évvel ezelőtt -, mégis azután az ősi tudás után sóvárgunk, amiből a régiek többet mondhattak magukénak mint mi.

Az ősi tudás az élet szeretete, és tisztelete. Száz évvel ezelőtt is voltak, akik elkeseredésében lúgot ittak, esetleg a kötél után nyúltak... de ilyen sok életúnt, depressziós ember mint manapság nem volt, s nemcsak azért mert átfogó szociológia felmérés nem készült akkortájt. Ennek egyik oka az élet elmúlásának mindennapos megtapasztalhatósága volt. "Rendszeresen" haltak bele a szülésbe az anyukák, rendre tizedelte a gyerekeket a torokgyík, teljes családok, falvak, városrészek haltak ki egy-egy járvány következtében... s akkor az újra és újra fellángoló háborúkat még nem is említettük! Volt tehát bőven lehetőség megtapasztalni, mennyire törékeny és sebezhető az élet. Bizonyára akkor is akadt elég irgalmatlan szívű ember, de az emberek az átlátható közösségekben segítőkészebbek voltak, jobban odafigyeltek egymásra, mint manapság. (Igaz megvolt ennek az árnyoldala is: a faluban, ahol mindenki ismert mindenkit, könnyebben "ki is beszélték a népek" azt, aki "kilógott a sorból".)

Jézus ezt a mondatot azután mondja, hogy a tanítványok nagy megdöbbenésére mindenkinek megmosta a lábát... A szeretet elkötelezettsége ez. Ha az Isten sem tesz másként, azaz végletekig menően szeret, akkor az embernek sem szabad, hogy más útja legyen! Hiába azonban az Isten alázata, szolgálata, ha az ember megkeményíti a szívét, akkor még az Isten szeretetének is képes ellenállni. Márpedig az ember nem azért él, hogy egyre nagyobb szeméthegyeket termeljen (mert, amiért ma még rajong, az holnap a szemétdombra kerül), hanem azért dolgozik, hogy élhessen. Munkás életében pedig megélheti, hogy többre hívatott: alkotásra, felelősséghordozásra embertársai felé, mely tartást és tiszteletet ad, s az isteni irgalmasság átélésére, hogy ő is szolgáljon, ha az Isten neki is szolgál...