Feladatunk betöltéséért.
A mai nap imádsága:
Uram! Kérlek segíts meg, hogy életemet teljességgel tudjam élni Általad, Érted, s Veled. Ámen
Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne az ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.
Máté 5,13-14
Az ízek világában egyedülálló és különleges helyet foglal el a sós íz. A múltban nagyon fontos kereskedelmi cikk volt, sokszor háborút is vívtak miatta. Az is szerepet játszott a só elterjedésében, hogy korán felismerték tartósító hatását,igy a szárított hús után a sózott hús következett az emberiség történetében. a keleti népek 8-10 ezer éve, a nyugat-európai népek 3-4 ezer éve termelnek sót. Héredotosz ókori történész az i.e. 450-es években tesz említést a sótermelésről. Leírása szerint az Egyiptomi sótelepek Thébától tíznapi járóföldre délre terültek el a sivatag homokja alatt. A homok alól kitermelt sót karavánok szállították szerte Afrikába, herkules oszlopáig, Szenegálba, Timbuktuba, Szudánba és más területekre. A só évezredeken át különleges érték volt és nagy megbecsülésnek örvendett. A sóval rendelkező népeknek a gazdagságot és a jólétet jelentette. Több kultúra a sót Isteni adománynak tekintette. Így Homérosz a sót Isteni ajándéknak, Platón Isteni Test-nek nevezte. A kínaiak nagy tiszteletben tartották Phélót, a sóistent. A rómaiak a sót a stratégiai javak közé sorolták, és az ellenségnek való sóeladást halállal büntették. A só miatt gyakran hadakoztak a különböző germán és kelta törzsek, majd a középkorban a burgundok és az allemanneniek. Ma már só nélkül nem is tudjuk elképzelni az ételeinket.
Egy kis "só-történelem" után megállapíthatjuk: a só nagy érték. Észrevétlen jelenléte az egészség biztosítéka. Amennyire bosszantó, olyannyire veszélyes is a túl kevés vagy túl sok só... Jézus a tanítványok, a követői világban betöltött szerepét a sóhoz (és a világossághoz is) hasonlítja, melyek nélkül összeomlana az élet. De hogyan értelmezhető, hogy a só elveszíti ízét? Ahogyan a cukor, úgy a só is "örök időkig" megőrzi tulajdonságait, hiszen ha megváltozna, akkor az anyagában kellene megváltoznia, viszont akkor már nem lenne az, ami. A só tehát megváltoztathatatlanul só marad, minden körülmények között. Ha megízetlenül, akkor vagy feloldódik, betöltve rendelt szerepét vagy éppen közömbössé válik más kémiai behatások miatt.
A só tehát az élet biztosítéka, nélküle nincs élet. Ez azt jelenti a keresztények számára, hogy nélkülük nincs Élet, de itt nem a biológiai, a vegetatív életről, hanem a teljes életről (dzóé) van szó, vagyis annak a felismeréséről, hogy a lét értelme és célja az Isten megismerése. Pál apostol a római levél elején írja: "...Isten örök hatalma és istensége a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható." A só ebben a megismerési folyamatban kiváltságos feladattal bír: ízt kell adnia. Nem konzerválnia kell, nem sóbálvánnyá kell merevítenie az életet, hanem benne feloldódnia, odaáldoznia magát, ahogyan a Krisztus példája, s a szeretet örök isteni parancsa azt diktálja szívünk mélyén.
Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne az ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.
Máté 5,13-14
Az ízek világában egyedülálló és különleges helyet foglal el a sós íz. A múltban nagyon fontos kereskedelmi cikk volt, sokszor háborút is vívtak miatta. Az is szerepet játszott a só elterjedésében, hogy korán felismerték tartósító hatását,igy a szárított hús után a sózott hús következett az emberiség történetében. a keleti népek 8-10 ezer éve, a nyugat-európai népek 3-4 ezer éve termelnek sót. Héredotosz ókori történész az i.e. 450-es években tesz említést a sótermelésről. Leírása szerint az Egyiptomi sótelepek Thébától tíznapi járóföldre délre terültek el a sivatag homokja alatt. A homok alól kitermelt sót karavánok szállították szerte Afrikába, herkules oszlopáig, Szenegálba, Timbuktuba, Szudánba és más területekre. A só évezredeken át különleges érték volt és nagy megbecsülésnek örvendett. A sóval rendelkező népeknek a gazdagságot és a jólétet jelentette. Több kultúra a sót Isteni adománynak tekintette. Így Homérosz a sót Isteni ajándéknak, Platón Isteni Test-nek nevezte. A kínaiak nagy tiszteletben tartották Phélót, a sóistent. A rómaiak a sót a stratégiai javak közé sorolták, és az ellenségnek való sóeladást halállal büntették. A só miatt gyakran hadakoztak a különböző germán és kelta törzsek, majd a középkorban a burgundok és az allemanneniek. Ma már só nélkül nem is tudjuk elképzelni az ételeinket.
Egy kis "só-történelem" után megállapíthatjuk: a só nagy érték. Észrevétlen jelenléte az egészség biztosítéka. Amennyire bosszantó, olyannyire veszélyes is a túl kevés vagy túl sok só... Jézus a tanítványok, a követői világban betöltött szerepét a sóhoz (és a világossághoz is) hasonlítja, melyek nélkül összeomlana az élet. De hogyan értelmezhető, hogy a só elveszíti ízét? Ahogyan a cukor, úgy a só is "örök időkig" megőrzi tulajdonságait, hiszen ha megváltozna, akkor az anyagában kellene megváltoznia, viszont akkor már nem lenne az, ami. A só tehát megváltoztathatatlanul só marad, minden körülmények között. Ha megízetlenül, akkor vagy feloldódik, betöltve rendelt szerepét vagy éppen közömbössé válik más kémiai behatások miatt.
A só tehát az élet biztosítéka, nélküle nincs élet. Ez azt jelenti a keresztények számára, hogy nélkülük nincs Élet, de itt nem a biológiai, a vegetatív életről, hanem a teljes életről (dzóé) van szó, vagyis annak a felismeréséről, hogy a lét értelme és célja az Isten megismerése. Pál apostol a római levél elején írja: "...Isten örök hatalma és istensége a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható." A só ebben a megismerési folyamatban kiváltságos feladattal bír: ízt kell adnia. Nem konzerválnia kell, nem sóbálvánnyá kell merevítenie az életet, hanem benne feloldódnia, odaáldoznia magát, ahogyan a Krisztus példája, s a szeretet örök isteni parancsa azt diktálja szívünk mélyén.
Gonoszság...
A mai nap imádsága:
URam!
Nem tudom, hogy miért engeded meg, hogy ennyire gonoszok legyünk...
Istenem, ne engedd, hogy a bűn elhatalmasodjon fölöttünk! Ámen
Az ország népe szívtelenül zsarol, és lelketlenül rabol, a nyomorultat és a szegényt elnyomják, a jövevényt pedig törvénytelenül zsarolják. Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! - így szól az én Uram, az ÚR.
Ez 22,29-31
Fenti mondatok Ezékiel próféta szájából/tollából nem éppen dicsérő szavak a választott népre nézve... Még mielőtt valaki elvétené a célt és azt mondaná: "Hát igen, megint ezek a zsidók!", jó ha tudatosítja magában; Izráel népének küzdelme Istennel nem a "választott nép" küzdelme (a kiválasztottság/elhívás, mint kategória csak magában a zsidóságon belül értelmezhető) hanem ennek a maroknyi népnek a történelmi példáján keresztül az "Ember", a mindenkori ember, Teremtőjével folytatott küzdelmének a bemutatása... S természetesen ez igaz viszont is - bár antropomorf a megfogalmazás -, Isten is tusakodik az emberrel. Erről tudósítanak a bibliai iratok, melyeknek kétségtelen ereje az őszinteségből fakad.
A Bibliát nem angyalok, hanem emberek írták. Érző, hús-vér emberek, akik létük értelmét Isten napról napra kiteljesedő megismerésében látták. "Kicsoda az Isten?" - ezt a kérdést, amióta gondolkodunk, próbáljuk megválaszolni. A különböző kultúrák különböző utakon keresték a megelégítő választ, s így az évezredeken átívelő sok-sok felismerés végül is mind egy etikai irányba mutat: az Isten szeretet. Nyilvánvalóan, egy adott kultúrkörben felnövekvő ember számára az a kiinduló pont, az lenne a természetes, hogy Isten a más kultúrájú/gyökerű ember számára is úgy legyen Isten "Isten", ahogyan számára is kultúrájából fakadóan magától értődően az, vagyis: aki zsidó, muzulmán vagy keresztény, az tud(hat)ja igazán, kicsoda az Isten valójában... A hamis feltételezés aztán hamis következtetésre juttathat: aki nem zsidó, aki nem muzulmán, aki nem keresztény az nemcsak hogy nem ismer(het)i az Istent, de éppen ezért "eredendő istentelenségében" nem lehet jó ember sem... Jóllehet a világnézet összefüggésben van a hittel, de nem a hit milyensége szavatolja az emberség minőségét, hanem az egyes ember szeretetre való készsége. (Karl Rahner - Anonim keresztényei!)
Ha megnézzük írott történelmünket, akkor hamar kiderül belőle, hogy az ember szeret a kulturáltság, a civilizáltság álarcában tetszelegni. Abban a pillanatban azonban, ahogy elveszíti a társadalom, az adott közösség az ellenőrző, s ezzel együtt megtartó szerepét - a lehullt álarc mögött felismerhető, hogy kicsoda az ember valójában... Elrettentő történetek megszámlálhatatlan sora tudósít háborús kegyetlenségekről, a nyers erőszak hétköznapivá válásáról, a túlélési ösztönök csöppet sem kedélyes, szalon-beszélgetésbe-illő borzalmairól.
A próféta azt hirdeti, Isten mindenkit megítél: zsidót és muzulmánt, hindut és keresztényt, hívőt és nem hívőt... Nincs tehát kibúvó, nincs magyarázkodás, cselekedeteink világosan beszélnek helyettünk! Nyugtatgatni magunkat mindig lehet, önigazságunkat alátámasztó érveket - még a Bibliából is(!) - mindig talál(hat)unk, de itt nem a mi jogos felmentésünkön, hanem Isten igazságos ítéletén van a hangsúly... Isten irgalmazzon nekünk!
Az ország népe szívtelenül zsarol, és lelketlenül rabol, a nyomorultat és a szegényt elnyomják, a jövevényt pedig törvénytelenül zsarolják. Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! - így szól az én Uram, az ÚR.
Ez 22,29-31
Fenti mondatok Ezékiel próféta szájából/tollából nem éppen dicsérő szavak a választott népre nézve... Még mielőtt valaki elvétené a célt és azt mondaná: "Hát igen, megint ezek a zsidók!", jó ha tudatosítja magában; Izráel népének küzdelme Istennel nem a "választott nép" küzdelme (a kiválasztottság/elhívás, mint kategória csak magában a zsidóságon belül értelmezhető) hanem ennek a maroknyi népnek a történelmi példáján keresztül az "Ember", a mindenkori ember, Teremtőjével folytatott küzdelmének a bemutatása... S természetesen ez igaz viszont is - bár antropomorf a megfogalmazás -, Isten is tusakodik az emberrel. Erről tudósítanak a bibliai iratok, melyeknek kétségtelen ereje az őszinteségből fakad.
A Bibliát nem angyalok, hanem emberek írták. Érző, hús-vér emberek, akik létük értelmét Isten napról napra kiteljesedő megismerésében látták. "Kicsoda az Isten?" - ezt a kérdést, amióta gondolkodunk, próbáljuk megválaszolni. A különböző kultúrák különböző utakon keresték a megelégítő választ, s így az évezredeken átívelő sok-sok felismerés végül is mind egy etikai irányba mutat: az Isten szeretet. Nyilvánvalóan, egy adott kultúrkörben felnövekvő ember számára az a kiinduló pont, az lenne a természetes, hogy Isten a más kultúrájú/gyökerű ember számára is úgy legyen Isten "Isten", ahogyan számára is kultúrájából fakadóan magától értődően az, vagyis: aki zsidó, muzulmán vagy keresztény, az tud(hat)ja igazán, kicsoda az Isten valójában... A hamis feltételezés aztán hamis következtetésre juttathat: aki nem zsidó, aki nem muzulmán, aki nem keresztény az nemcsak hogy nem ismer(het)i az Istent, de éppen ezért "eredendő istentelenségében" nem lehet jó ember sem... Jóllehet a világnézet összefüggésben van a hittel, de nem a hit milyensége szavatolja az emberség minőségét, hanem az egyes ember szeretetre való készsége. (Karl Rahner - Anonim keresztényei!)
Ha megnézzük írott történelmünket, akkor hamar kiderül belőle, hogy az ember szeret a kulturáltság, a civilizáltság álarcában tetszelegni. Abban a pillanatban azonban, ahogy elveszíti a társadalom, az adott közösség az ellenőrző, s ezzel együtt megtartó szerepét - a lehullt álarc mögött felismerhető, hogy kicsoda az ember valójában... Elrettentő történetek megszámlálhatatlan sora tudósít háborús kegyetlenségekről, a nyers erőszak hétköznapivá válásáról, a túlélési ösztönök csöppet sem kedélyes, szalon-beszélgetésbe-illő borzalmairól.
A próféta azt hirdeti, Isten mindenkit megítél: zsidót és muzulmánt, hindut és keresztényt, hívőt és nem hívőt... Nincs tehát kibúvó, nincs magyarázkodás, cselekedeteink világosan beszélnek helyettünk! Nyugtatgatni magunkat mindig lehet, önigazságunkat alátámasztó érveket - még a Bibliából is(!) - mindig talál(hat)unk, de itt nem a mi jogos felmentésünkön, hanem Isten igazságos ítéletén van a hangsúly... Isten irgalmazzon nekünk!
A mai nap imádsága:
Uram... Hiszek! Kérlek segíts hitetlenségemben! Ámen
Más
példázatot is mondott nekik: "Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz,
amelyet fog az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden
magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz,
úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között."
Mt 13,31-32
"Deus est totaliter aliter/az Isten egészen más" - vallották az óegyházi atyák. S ha az Isten valami egészen más, akkor miért ne lenne ez így az Ő Országával is? Fantáziadús elképzelések mennyországról és pokolról, a jutalom és a kárhozat helyéről - amióta csak gondolkodik az ember a létéről, s annak transzcendens okáról - akadnak bőséggel. De vajon melyik az igazi? Már kérdésfelvetés is hibás! Az igazság az, hogy Jézus is csak példázatokban beszélt, mert nem lehet a vaknak a színeket elmesélni, sem a süketnek a hangokat láttatni. Világokban, s világok között élünk, melyeket határok választanak el. Törvénye ez a Teremtőnek. Lehet érvényes repülőjegyem egy egzotikus országba, örülhetek is ennek az utazásnak akár minden egyes napon, de hogy valójában milyen is lesz, azt csak akkor kezdem megérteni, ha már a repülőn ülök, s készülődünk a leszállásra...
A kicsinyke mustármagot - mint a hit szimbólumát - mindannyian ott szorngatjuk a kezünkben, de megsejteni a benne rejlő lehetőséget csak akkor tudjuk, ha elvetjük. Azaz megengedjük Istennek, hogy beleszóljon az életünkbe, s nekünk ajándékozza a hitbeli növekedés csodáját. Nincs nagyobb kiváltság, mint átélni ezt, s örülni ennek! Ahogyan napról napra gyönyörködhetünk gyermekeink testi és szellemi gyarapodásának - s el sem tudjuk képzelni, hogy volt időszak, amikor ők nem voltak - ugyanilyen örömmel tölthet el bennünket Isten országának kiteljesedése is az életünkben. "Eljönnek az égi madarak és fészket raknak az ágai között", azaz a Szentlélek átjárja egész életünket, s bennünk lakozik az Isten Lelke, s hallhatjuk dalolását... A földi létünkben látni sosem fogjuk ezeket a "madarakat", legfeljebb életünk ágai mozdulnak meg néha-néha, s innen tudjuk: az előbb még ott ült, s most szállt el éppen...
Felhívni embertársaink figyelmét erre a világra - keresztény küldetésünk. Megtanítani gyermekeinknek a látás, s a láttatás művészetét az Isten világára/világában szülői felelősségünkből fakadó kötelességünk. "Isten országa nem evés és ivás" - mondja a Mester. Nem is lehet éppen ezért megfoghatóvá tenni. Átérezhetővé, felvillanthatóvá tenni felebarátunk szívében fölülről rendezett körülményekből fakadó bölcsességünk és alázatunk kérdése. Ezt a bölcsességet mindenki kérheti, kaphatja, s gyakorolhatja, amelyhez vezető egyetlen út mindenki számára csakis az ÚR félelme és szeretete.
Mt 13,31-32
"Deus est totaliter aliter/az Isten egészen más" - vallották az óegyházi atyák. S ha az Isten valami egészen más, akkor miért ne lenne ez így az Ő Országával is? Fantáziadús elképzelések mennyországról és pokolról, a jutalom és a kárhozat helyéről - amióta csak gondolkodik az ember a létéről, s annak transzcendens okáról - akadnak bőséggel. De vajon melyik az igazi? Már kérdésfelvetés is hibás! Az igazság az, hogy Jézus is csak példázatokban beszélt, mert nem lehet a vaknak a színeket elmesélni, sem a süketnek a hangokat láttatni. Világokban, s világok között élünk, melyeket határok választanak el. Törvénye ez a Teremtőnek. Lehet érvényes repülőjegyem egy egzotikus országba, örülhetek is ennek az utazásnak akár minden egyes napon, de hogy valójában milyen is lesz, azt csak akkor kezdem megérteni, ha már a repülőn ülök, s készülődünk a leszállásra...
A kicsinyke mustármagot - mint a hit szimbólumát - mindannyian ott szorngatjuk a kezünkben, de megsejteni a benne rejlő lehetőséget csak akkor tudjuk, ha elvetjük. Azaz megengedjük Istennek, hogy beleszóljon az életünkbe, s nekünk ajándékozza a hitbeli növekedés csodáját. Nincs nagyobb kiváltság, mint átélni ezt, s örülni ennek! Ahogyan napról napra gyönyörködhetünk gyermekeink testi és szellemi gyarapodásának - s el sem tudjuk képzelni, hogy volt időszak, amikor ők nem voltak - ugyanilyen örömmel tölthet el bennünket Isten országának kiteljesedése is az életünkben. "Eljönnek az égi madarak és fészket raknak az ágai között", azaz a Szentlélek átjárja egész életünket, s bennünk lakozik az Isten Lelke, s hallhatjuk dalolását... A földi létünkben látni sosem fogjuk ezeket a "madarakat", legfeljebb életünk ágai mozdulnak meg néha-néha, s innen tudjuk: az előbb még ott ült, s most szállt el éppen...
Felhívni embertársaink figyelmét erre a világra - keresztény küldetésünk. Megtanítani gyermekeinknek a látás, s a láttatás művészetét az Isten világára/világában szülői felelősségünkből fakadó kötelességünk. "Isten országa nem evés és ivás" - mondja a Mester. Nem is lehet éppen ezért megfoghatóvá tenni. Átérezhetővé, felvillanthatóvá tenni felebarátunk szívében fölülről rendezett körülményekből fakadó bölcsességünk és alázatunk kérdése. Ezt a bölcsességet mindenki kérheti, kaphatja, s gyakorolhatja, amelyhez vezető egyetlen út mindenki számára csakis az ÚR félelme és szeretete.
Isten igéje...
A mai nap imádsága:
Uram! Taníts minket életünk végéig, hogy Benned és Általad megtaláljuk életünk értelmét! Ámen
"Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott." Majd emelt hangon hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!"
Lk 8,5-8
Mikroprocesszorral és GPS-szel vezérelt vetőgépek világában, amikor a computer határozza meg az előző évek adott négyzetméterre eső termésátlagai alapján, hogy az adott magocskák milyen optimális távolságban legyenek egymástól, a Magvető példázata némi magyarázatra szorul... Azidőtájt még nem volt agyonnemesített, gémanipulált, vitaminzsákocskába bújtatott vetőmag, csak az előző évből félretett kenyérnekvaló gabona. Ha egy zsák búzából 8-10 zsáknyit érlelt a Mindenható, az már gondviselő jóságának a netovábbja volt... a harmincszoros-hatvanszoros - párhuzamos evangéliumokbéli - nemkülönben százszoros termés az irreális reménységek világát idézte. Azidőtájt még nem a haszonnak volt alárendelve az élet, "profitnak" a túlélést, a holnap megélését tartották.
A magvető "pazarlása" az élet bőkezűségét tükrözi. Oda is szór - ahol bizonnyal nem lesz termés, s ez nem oktalanság, hanem az élet tisztelete. Az az élet-esélyt mindenki meg kell hogy kapja... Ha nem így van, akkor az Isten alapvető törvényét hágják át.
Ez az egyik legismertebb újszövetségi példázat, az Isten igéjének terjedéséről-növekedéséről szól, hiszen a Magvető az Isten maga, a mag pedig az Ő Igéje: a tanítás. Nem mindenki érti ezt meg annyira, hogy életébe teljesen befogadva azt termést is hozzon. Egynegyed csupán! Idén húszéves lelkészi szolgálatom tapasztalása, hogy ez az egynegyed "bruttó" egynegyed csupán, valójában az csak 20%... S ha jól megnézzük: életünk egyötöde - jobb esetben - effektív, az orvosok egyötöde, a tanárok egyötöde, a kűművesek egyötöde, a papok egyötöde érti igazán a dolgát... Az emberek 80%-ának van szakmája - ha van! - s a maradék húsz százaléknak van hivatása...
A kulcsszó ez: hivatás. Pontosítva: el-hivatás! Aki nemcsak hallgatja Isten igéjét, de szívébe zárva azt cselekszi is. Ők azok, akik termést hoznak - nagyon sokat, túláradóan sokat, amit már nem is eredménynek, hanem áldásnak tartunk. Isten az Ő Igéjét nem szűnt meg vetni ma sem. Színből vagy szívből, de vetik... S akinek van "füle a hallásra" az megérti belőle, hogy az Isten tanítása az ÉLETRE hív, amely csak Őbenne teljesedik ki léleknyugtatóan igaz módon - s ezért harmónikusan szépen is.
"Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott." Majd emelt hangon hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!"
Lk 8,5-8
Mikroprocesszorral és GPS-szel vezérelt vetőgépek világában, amikor a computer határozza meg az előző évek adott négyzetméterre eső termésátlagai alapján, hogy az adott magocskák milyen optimális távolságban legyenek egymástól, a Magvető példázata némi magyarázatra szorul... Azidőtájt még nem volt agyonnemesített, gémanipulált, vitaminzsákocskába bújtatott vetőmag, csak az előző évből félretett kenyérnekvaló gabona. Ha egy zsák búzából 8-10 zsáknyit érlelt a Mindenható, az már gondviselő jóságának a netovábbja volt... a harmincszoros-hatvanszoros - párhuzamos evangéliumokbéli - nemkülönben százszoros termés az irreális reménységek világát idézte. Azidőtájt még nem a haszonnak volt alárendelve az élet, "profitnak" a túlélést, a holnap megélését tartották.
A magvető "pazarlása" az élet bőkezűségét tükrözi. Oda is szór - ahol bizonnyal nem lesz termés, s ez nem oktalanság, hanem az élet tisztelete. Az az élet-esélyt mindenki meg kell hogy kapja... Ha nem így van, akkor az Isten alapvető törvényét hágják át.
Ez az egyik legismertebb újszövetségi példázat, az Isten igéjének terjedéséről-növekedéséről szól, hiszen a Magvető az Isten maga, a mag pedig az Ő Igéje: a tanítás. Nem mindenki érti ezt meg annyira, hogy életébe teljesen befogadva azt termést is hozzon. Egynegyed csupán! Idén húszéves lelkészi szolgálatom tapasztalása, hogy ez az egynegyed "bruttó" egynegyed csupán, valójában az csak 20%... S ha jól megnézzük: életünk egyötöde - jobb esetben - effektív, az orvosok egyötöde, a tanárok egyötöde, a kűművesek egyötöde, a papok egyötöde érti igazán a dolgát... Az emberek 80%-ának van szakmája - ha van! - s a maradék húsz százaléknak van hivatása...
A kulcsszó ez: hivatás. Pontosítva: el-hivatás! Aki nemcsak hallgatja Isten igéjét, de szívébe zárva azt cselekszi is. Ők azok, akik termést hoznak - nagyon sokat, túláradóan sokat, amit már nem is eredménynek, hanem áldásnak tartunk. Isten az Ő Igéjét nem szűnt meg vetni ma sem. Színből vagy szívből, de vetik... S akinek van "füle a hallásra" az megérti belőle, hogy az Isten tanítása az ÉLETRE hív, amely csak Őbenne teljesedik ki léleknyugtatóan igaz módon - s ezért harmónikusan szépen is.
Keserűség...
A mai nap imádsága:
Uram!
Oly sok jóval ajándékoztál meg, s nem vettem észre, hogy mindenben a
szolgálatra hívtál! Építés helyett romboltam, mert magamat fontosabbnak
tartottam másoknál, ömzésem erősebb volt, mint szeretetem mások felé...
Uram, Te mindent helyretehetsz az életemben, Te mindent
megváltoztathatsz, még most is! Tedd alázatossá szívemet, hogy
megnyíljak előtted, s megnyílhassak Szentlelked által mások felé is!
Ámen
Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.
Zsid 12,15
Az emberiség baját mindig a keserűség okozta! Káin keserűsége miatt gerjedt haragra és ölt, Mózes elkeseredésében szólt indulatosan, s csapott a kősziklára, Saul megkeredett szíve tette őt alkalmatlanná a királykodásra, Sámson szerelmi bánatának keserűsége sok filiszteus vérét ontotta ki, s lehetne még folytatni...
De nemcsak a Biblia, az élet is hozza/mutatja számtalan borzalmas példáját. Elkeseredett férjek, megkeseredett feleségek milliói nyúlnak a pohár után, hogy az alkohol bódulatával vigasztalják magukat. Nemegyszer a mértéktelen italozás az oka a tragédiának is: autóbaleset, családi veszekedések, melyek gyilkosságba torkollanak! S ugyan kit vigasztal, ha a részegség elmúltával még be is ismeri a tettes, hogy nem is tudja hogyan fajulhatott el az egyszerű szóváltás halálos kimenetelű verekedéssé?
Japánban társadalmilag elfogadott, ha valaki azért követ el felelős beosztásában öngyilkosságot, mert nem tudta teljesíteni az elvárható kötelességét... Nálunk pedig a hitványok keserítik meg naponta milliók életét! Arra, hogy meglopják, megcsalják egymást az emberek, bizonyára van bocsánat a JóIstennél, de arra, ha valaki "megkeseríti a Szentlelket" - azaz káromolja - arra nincs! Ezért súlyosabb ítélet alá esnek azok, akik vezetői egy népnek, egy nemzetnek. Akiket Isten az Ő bölcs szándéka szerint tanítóul, például állított egy-egy közösség élére, s ezzel a hatalommal visszaéltek, azok ne csodálkozzanak, ha majd akkor és ott a külső sötétségben találják magukat. Akkor már hiába minden sírás és fogcsikorgatás! S még mielőtt valaki azt gondolná, hogy a pokol tüzének kínzó lángnyelvei majd csak a gazember politikusokat, harácsoló kapitalistákat, világot és természetet romlásba taszító lelketleneket nyaldossák, szeretném felhívni a figyelmet: mindenekelőtt azt kéri számon rajtunk az Isten, mennyire voltunk példái a mieinknek?
Ugyanis nem lehet jó miniszterelnök az, aki a magánéletében kudarcot kudarcra halmoz, nem lehet jó miniszter az, aki hitvány férj, s nem lehet másokat építő politikusnő az, aki hitvány feleség, csapnivaló családanya, s nem lehet jó pap, püspök sem az, aki a magánéletében önző és/vagy zsarnok. Ha emberségünkről van szó, akkor nincs "vagy-vagy" - csak "és-és"...
Korunk legnagyobb kórja a keserűség! Soha ennyi önértékelési zavarral küszködő gyermek és felnőtt még nem volt a földkerekségen, sem számszerűleg, sem arányaiban! Ennek elsődleges oka, hogy elfordult az ember Attól, Aki minden jónak a forrása, Aki nélkül az élet nem élet, csak vegetáció...
Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.
Zsid 12,15
Az emberiség baját mindig a keserűség okozta! Káin keserűsége miatt gerjedt haragra és ölt, Mózes elkeseredésében szólt indulatosan, s csapott a kősziklára, Saul megkeredett szíve tette őt alkalmatlanná a királykodásra, Sámson szerelmi bánatának keserűsége sok filiszteus vérét ontotta ki, s lehetne még folytatni...
De nemcsak a Biblia, az élet is hozza/mutatja számtalan borzalmas példáját. Elkeseredett férjek, megkeseredett feleségek milliói nyúlnak a pohár után, hogy az alkohol bódulatával vigasztalják magukat. Nemegyszer a mértéktelen italozás az oka a tragédiának is: autóbaleset, családi veszekedések, melyek gyilkosságba torkollanak! S ugyan kit vigasztal, ha a részegség elmúltával még be is ismeri a tettes, hogy nem is tudja hogyan fajulhatott el az egyszerű szóváltás halálos kimenetelű verekedéssé?
Japánban társadalmilag elfogadott, ha valaki azért követ el felelős beosztásában öngyilkosságot, mert nem tudta teljesíteni az elvárható kötelességét... Nálunk pedig a hitványok keserítik meg naponta milliók életét! Arra, hogy meglopják, megcsalják egymást az emberek, bizonyára van bocsánat a JóIstennél, de arra, ha valaki "megkeseríti a Szentlelket" - azaz káromolja - arra nincs! Ezért súlyosabb ítélet alá esnek azok, akik vezetői egy népnek, egy nemzetnek. Akiket Isten az Ő bölcs szándéka szerint tanítóul, például állított egy-egy közösség élére, s ezzel a hatalommal visszaéltek, azok ne csodálkozzanak, ha majd akkor és ott a külső sötétségben találják magukat. Akkor már hiába minden sírás és fogcsikorgatás! S még mielőtt valaki azt gondolná, hogy a pokol tüzének kínzó lángnyelvei majd csak a gazember politikusokat, harácsoló kapitalistákat, világot és természetet romlásba taszító lelketleneket nyaldossák, szeretném felhívni a figyelmet: mindenekelőtt azt kéri számon rajtunk az Isten, mennyire voltunk példái a mieinknek?
Ugyanis nem lehet jó miniszterelnök az, aki a magánéletében kudarcot kudarcra halmoz, nem lehet jó miniszter az, aki hitvány férj, s nem lehet másokat építő politikusnő az, aki hitvány feleség, csapnivaló családanya, s nem lehet jó pap, püspök sem az, aki a magánéletében önző és/vagy zsarnok. Ha emberségünkről van szó, akkor nincs "vagy-vagy" - csak "és-és"...
Korunk legnagyobb kórja a keserűség! Soha ennyi önértékelési zavarral küszködő gyermek és felnőtt még nem volt a földkerekségen, sem számszerűleg, sem arányaiban! Ennek elsődleges oka, hogy elfordult az ember Attól, Aki minden jónak a forrása, Aki nélkül az élet nem élet, csak vegetáció...
A mai nap imádsága:
URam!
Hiába keresem létem végső okát, legvégül mindig Nálad kötök ki... Adj
nekem bölcsességet és türelmet, hogy életemben az történjék, amit Te
gondviselő Jóságodban eleve elrendeltél nekem! Ámen
"Én vagyok az Alfa és az Ómega" - így szól az ÚRIsten,
aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.
Jel 1,8
Martin
Buber zseniális fordításában a "vagyok, aki vagyok" ismert,
Hóreb-hegy-i, isteni (ön)kinyilatkoztatása így hangzik: "Vagyok, aki A
Lét vagyok... akármilyen formában jelenjek is meg, mindig leszek." Ő az
tehát, Aki miatt, Akiért van a mindenség, s Aki által lehetünk benne mi
magunk is a létezés csodás tér-idő-folyamában. Az Isten tehát a Lét
Istene - persze nem csak a keresztényeknél. Ahol magas kultúra
kifejlődött, ott eljutottak odáig, hogy a Végső Ok, maga az Isten, Aki
nélkül nincs semmi, ami létezik, sőt, elvonatkoztatásaik révén belátták,
hogy vannak nem látható dolgok is, amik léteznek.
A
Biblia, ez az ezerévet átívelő emberi alkotás az erejét abból nyeri,
hogy akik írták, azok (többnyire!) az egyistenhitet vallották, Akinek
hatalma mindenhol a világban megnyilvánul. A biblia bölcsességirodalma
így számos gyönyörű gondolatot tár elénk, melyekkel rá akarja irányítani
szívünket-lelkünket a Teremtő Istenre, hiszen az az ember tudja igazán
tükrözni Isten teremtettségbeli akaratát, aki az élet minden területén
ott látja, oda éli az Istent.
Isten
mindenütt jelen van, de Őt mégis ki lehet iktatni abból az életből,
aminek Ő maga az URa. Aki ezt mégis megteszi, az istententelenné válik, s
olyat is képes megtenni, amit egyébként "úgy normálisan" nem tenne!
Normális ember ugyanis az életért küzd, az életet szolgálja, s nem
pusztítja azt. Normális ember nem csinál atombombát, normális ember nem
barkácsol halálos vírusokat, normális ember nem piszkál bele önmaga
genetikájába... Sajnos korunkat pontosan az jellemzi, hogy semmiféle
határt nem vagyunk hajlandóak elfogadni, s ezért etikánkat is
határok-nélküliség jellemzi: "Az én dolgom, kinek, mi köze hozzá?" Az
öntörvényűség viszont elvakít, s súlyos következményeket indukálhat. Ha
nincs határ, akkor idővel pusztulás áll elő. A rákos sejt is ilyen:
osztódik, osztódik... nem "tudja", hol a határ!
A
kérdés tehát mindig az, mit kezdek azzal a "tudással", hogy Isten a
kezdet s vég, az "alfa és az ómega"? Mit kezdjek azzal a felismeréssel,
hogy akármilyen formában is jelenik meg Isten, Isten mindig Isten marad?
Az egyik lehetőség, hogy nem foglalkozom ezekkel a dolgokkal, mert
annyi minden más, fontosabb dolog is van az életben - a többség
(társadalom háromnegyede) ezt választja. A maradék egynegyed, a
példázatbeli "jó föld" befogadja ezt az isteni tudást, s várja, hogy
megtörténjen benne is a növekedés csodája. Érdekes módon, ahol
kibontakozik az evangélium, s teret kap az isteni, ott az áldás sem
marad el, lesz termés harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése