Belátás...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy lássak! Ámen

   

Isten ellát a föld széléig, mindent lát az ég alatt.

Jób 28,24

Aki a horizontig ellát, az okos ember, aki egy kicsit azon is túl, az bölcs. Isten ellát nemcsak teremtett világának a széléig, de még azon túlra is - sőt látja a múltat és a jövőt. Aki pedig meglátja ezt a Teremtő Urat a teremtettségben az a boldog ember.

Meglátni Istent a mikro- és makro-világban minden ember lehetősége, mégis kevesen élnek vele. Úgy érzik, hogy az Isten határt szab a képzelőerőnek, parancsaival korlátok közé szorítja a lelket. Pedig ennek pontosan az ellenkezője az igaz. Nem korlátoz, hanem szárnyakat ad. Nem bezár, hanem szabadságra hív, hogy mindinkább tükröződjék rajtunk a szeretete.

Látni nemcsak a szemünkkel lehet, látni a fülünkkel is tudunk! Ez akkor történik meg, amikor meghalljuk Isten igéjében mindazt, amit lelki táplélékul rendelt nekünk Mennyei Édesatyánk minden nap...

Hála...

A mai nap imádsága:

Uram! Hálátlan világ vesz minket körül, s olykor magam is hálátlan vagyok. Add, hogy észrevegyem szereteted jeleit mások életében, s köszönetet mondva nekik, hálás legyek Feléd is! Ámen

   

Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben... és legyetek háládatosak.

Kol 3,15

"A hála nem közgazdasági kategória!"... Gyakran hallhatjuk ezt a kijelentést ebben az értéktorzult világban. "Mit kezdjek a köszönömmel? Azért nem kapok tejet a boltban!" - s sodrásszerűen ömlenek a panaszok, a vulgáris helyzetértékelések. Tény, hogy mindennek ára van, mert a dolgok nemcsak úgy "maguktól" állnak elő, arra az ember időt fordított -s az idő az egyik legnagyobb érték - hiszen az minden ember számára véges.

Ha az emberekben nagyobb bölcsesség buzogna meglátni a dolgok mögött zajló folyamatokat - akkor másként viszonyulnának a véges időhöz és ezen keresztül embertársaikhoz is. Kiderülne, hogy vannak hivatások, amiket nem lehet pénzzel teljesértékűen megfizetni, hiszen akik segítő foglalkozásra hivattak el, azok nem tudják a gyárkapuban letenni az adott problémát... az orvos szabadidéjében is vissza-visszagondol betegeire, a tanár is a diákjaira, s a (jó) pap is imádkozik híveiért - nemcsak a vasárnapi istentiszteleten. De nemcsak a munkájukat hivatással gyakorlók érdemelnének köszönetet.

A nagy baj az, ha éppen azok felé nem hangzik el a köszönet, akiktől a legtöbbet kaptuk, akik támogatták emberréválásunkat, akik segítettek kríziseinkben. A családról van szó, elsősorban a szülőkről, akik nem mérgezték meg gyermekeiket önzésükkel. Számos szülő síránkozik hálátlan gyermekei miatt, jóllehet a gyermekei soha nem kapták meg az alapvető gondoskodást és méltóságuk kibontakozáshoz szükséges szeretetteljes szabadságot. Megtörhetetlen kontroll alatt nevelték őket, s még felnőtt korukban is azt várják el az ilyen szülők, hogy alapvető érzelmi/pszicho-szociális szükségleteiket gyermekeik elégítség ki. Nincs nagyobb tragédia, amikor egy emberi kapcsolatot a személyes önzés deformál! Mint a befőttes-üveg alatt nevelt virág... egy darabig segítség a minden fényt átengedő búra, de egy idő után nyomorító korlát.

A köszönöm nem kerül semmibe, mégis, ha elmarad óriási károkat okozhatunk vele: Barátságok bomolhatnak fel, bizalmi kapcsolat törhet ketté, házastársi kapcsolat válhat sivárrá. Köszönömöt kimondani, azaz hálásnak lenni az tud, aki meglátja, hogy embertársával való konstruktív találkozása után - szinte alig érzékelhetően -, de mégis emberebb emberré vált. Hálásnak lenni azonban nemcsak emberek felé szükséges, Isten felé is érdemes "háládatos" magatartással fordulni... Nem a büntetésétől való félelem miatt, hanem azért, mert ilyenkor (imádságainkon keresztül) lelkünkből egy picinyke darab titikzatosan felemelkedik a Terermtőnkhöz, s békességet kapunk, ami óriási erőt ad nekünk életünk minden percében...

Istenes lelkületért.

A mai nap imádsága:

Uram! Beszélek, amikor hallgatnom kellene, s megnémulok, amikor szólnom kellene. Segíts, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, a bátorságot a szívem csücskében, hogy tagjaim a jó és a helyes cselekvésre lendüljenek! Ámen

   

Ha feilindultok is, ne vétkezzetek!

Zsolt 4,5a

Nem vagyunk szentek, sőt. Reformátori alapigazság a "simul iustus et peccator"-elve, azaz egyszerre vagyunk megigazítottak az Isten előtt, s bűnösök is. Nem tagadhatjuk le romlott természetünket, "hormonvezéreltségünket" mely sok bajnak okozója. Még a Büntető Törvénykönyv is enyhítő körülményként kezeli a hirtelen felindultságot...

Jó vagy jobb lenne, ha először az eszünk járna, s csak utána rándulnának meg az izmok szánk körül, s végtagjainkban, mert bizonyára megspórolnánk magunknak sok-sok kellemetlenséget. Utólag már persz jól látjuk: nem kellett volna, szólnom, nem kellett volna elindulnom azon az úton... Ha felindulunk, akkor azt káini lendülettel tesszük. A felemelt kő, és bot mely Ábel óta oly sokszor súlytott le a történelem folyamán emberek milliórira, amikor odacsattan, beleüt a másik életébe, akkor nemcsak az ember haragjának "beletett" energiája, de még a bűn egyetemes gravitációjának ereje is nyilvánvalóvá válik. Ezért lesz az eredmény mindig nagyobb, mint azt gondolnánk! A hegytetőről egy kis követ megpöckölni nem nagy mutatvány, de ha úgy adódik - márpedig az élet gyakran furcsa együttállásokat produkál - , akár egy "kőlavina" is kialakulhat, amely borzasztő károkat okozhat mások életében...

Ezért tanácsolja a zsoltáríró: "Ha felindultok is, ne vétkezzetek!" A felindultság azt jelenti, haragra gerjedek, mindenekelőtt az Isten törvénye ellen. Hogy a Felsőbb Akarat ellen vétettem, az többnyire csak utólag válik nyilvánvalóvá. A vétek, a bűn, legyen az bármilyen kicsi vagy nagy is, elsősorban Istentől választ el... S ha Ő nincs a közelemben, a bajból még tragédia is kialakulhat. Ezért jó Istent "odaálmodni" mindennapjaink történéséeibe, s beengedni Őt szívünkbe és gondolataink közé. Jelenléte nemcsak tisztává teszi értelmünket és érzelmeinket, de képessé tesz arra is, hogy néha-néha ne csak elmélkedő mondatokban, hanem valóságban is mások elé éljük az Isten szeretetét.

Jövőnk...

A mai nap imádsága:

URam! Adj látást nekünk, hogy el ne tévesszük a helyes irányt! Ámen

Jézus Krisztus mondja: "Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni.

Lk 6,43-44

"Ami késik, nem múlik" - tartja szólásunk, azaz egyszer mindennek eljön az ideje. Egyszer nyilvánvaló lesz nemcsak magunk, de mindenki számára, hogy életünk fáján milyen gyümölcs termett... Hiába bizonygatja bárki is, hogy ez bizony jó fa, ha az nem terem ehető gyümölcsöt, értelmetlen minden magyarázkodás. Ha a gyümölcs nem szolgál táplálékul - azaz nem az életet szolgálja - akkor az az (élet)fa - ha figyelembe vesszük Jézus tanítását - bizony rossz fa!

Minden ember ifjúsága hajnalán arról álmodozik, hogy élete bőséges lesz, mint egy jól termő almafa; nem szenved majd hiányt szinte semmiben, boldogságot, tartalmat remél életének. Szépívű tervekben, értelmes célokban nincs hiány, de aztán valahogyan mégsem az sikeredik, amit kívánunk magunknak. Banális igazság, de az "Élet" - a nagybetűs, a könyörtelen, a kiszámíthatatlan - gyakran átírja sorsunkat. Hiába terveztük meg, írtuk meg hangyaszorgalommal személyes jövőnk forgatókönyvét, minden generáció újra és újra meg kell hogy tapasztalja: "ember tervez, Isten végez".

Szomorú a tény, de fiataljaink (élet)tervezési bizonytalansága mára katasztrofális mértékűvé vált! Míg néhány évtizeddel ezelőtt meglehetős biztonsággal kiszámítható volt egy esztergályos, egy asztalos vagy egy tanár jövője, mára a diplomás nem tudja, hogy mire végez, diplomája ér-e még valamit a munkaerőpiacon vagy jobb esetben árufeltöltő lehet valamely diszkontáruházban... Amikor tanulni fölösleges, becsülettel dolgozni nem érdemes, mert mindenhol ügyeskedőknek áll a világ, amikor nyereségvágyból aljas indokból, folytatólagosan elkövetett politikai segédlettel néhány év alatt adósrabszolgaságba kényszerítenek nemzeteket, s mindenki számára egyértelmű, hogy fiataljaink kezdő fizetése gyakorlatilag a néhány tízezres rezsit sem fedezi, akkor ki gondolhatja azt, hogy fiataljaink bátran belevágnak az életbe, s majd jókedvvel nevelik gyermekeiket?!

Bizony annak meglesz az eredménye, hogy a jó fákat szisztematikusan visszanyesték az elmúlt évtizedekben, s (élet)teret engedtek a rossz fáknak. A közösségért érzett felelősség mára elcsökevényesedett, az áldozatkészség gyümölcse pedig alig található meg az élet sűrű lombjai között. Amíg a társadalom perifériájára szorultak kezdik felismerni, hogy segítő kezet kell nyújtaniuk egymás felé, eladdig a közösség döntéshozói az egyéni érdek újabb és újabb spekulatív ötleteinek szolgálatában állnak! Hogy így van ez a világ minden részén, az bizony senkit nem vigasztal...

Nehéz nekünk ezt felfogni, de Isten mindent lát, s ma is kezében tartja teremtettségének sorsát. Ez az evangélium. Az pedig az Ő törvénye, hogy ezen a világon mindenki - előbb vagy utóbb -, de megkapja jutalmát! A JóIsten számol velünk, még ha mi emberek nem is számolunk Ővele... Isten áld és büntet, gyümölcsöt érlel, ha úgy látja jónak, hogy gyümölcsöskertjét újra kell telepíteni, mert el/túlszaporodtak benne a hernyók, s már a fák gyümölcsöt sem képesek teremni, akkor új világot teremt magának...

Növekedés...

Imádkozzunk!
URam! Add, hogy kegyelmed által növekedjek hitben és szeretetben! Ámen
   

Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.
Ef 6,10

Amióta "világ a világ" - no meg vagyunk benne mi emberek -, azóta van erő-mérés, erő-fitogtatás, s bizony azóta vannak háborúk is... S mivel a békefeltételeket mindig az erősek diktálják, ezért az a bizonyos "béke" sokszor csak nevében az! Így volt ez a Római Birodalomban, s így van ez sajnos ma is. Korunk demokráciájának alapelve, hogy addig vagyunk csak szabadok, amíg tudjuk, hogy szabad polgárokként mit szabad tennünk, s mit nem. Tény, hogy a világ most sok helyütt "forr", mert a szabadságot a palackba zárni örökre sosem lehet... Az is nyilvánvaló, hogy aki az erő, a hatalom ígéretével lép fel annak követői lesznek mindig, hiszen mindenki a győztes oldalán szeretne állni, mert a történelemből megtanulhattuk: "Jajj a legyőzötteknek!"...

Pál apostol is arra buzdítja az efezusiakat, hogy erősödjenek meg, de ő nem politikai-gazdasági, azaz evilági utat ajánl, hanem az Isten útját, ezért mondja: "az ÚRban erősödjetek meg!" De mit is értsünk ezen? Jelentené ez azt, hogy jobban kellene hinnem? Hiszen amit kaptam, az is csak kegyelemből az enyém. Megerősödni, azt is jelenteni: felnőni. Eljutni a hit felnőtt korába, ahol már nem gyermekként ábrándozunk, hanem terhelhető nagykorúakként tesszük a dolgunkat a ránkbízottakért. Más állapot ez, mint az, amikor a bennünk megszületett új ember sírásával tudjuk csak dícsérni az Istent. Kétségen kívüli: a megszületett gyermeknél talán nincs is szebb, talán mert magukban hordozzák a jövő ígéretét. Megerősödni tehát azt jelenti: növekedni.

Az élet nem ismer stagnálást. Vagy növekedés, vagy pusztulás. Isten nekünk egészséges növekedést akar adni a lelkiekben - halálunk pillanatáig. Ebben különbözik a lelki élet a biológiaitól. Isten egyre gyarapítani, gazdagítani akar, és fejlődést kínál... ma is, holnap is, amíg tart a kegyelmi idő.

Pénz - hatalom...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem annyit, hogy ne panaszkodjak, s kérlek ne adj annyit, hogy kevéllyé váljak, s elfelejtselek Téged! Ámen

Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: "Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?" De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.

Jn 12,4-6

"Akinek az isten pénzt adott, eszet is ád annak hozzá." Ki ne ismerné ezt a régi, bölcs szólást, mely minden korban megbizonyítja igazságát... Nem kell messzire mennünk, hogy tapasztaljuk: akinek kísérői a két édestestvér (pénz és hatalom), az bizony nagyon okosnak érzi magát! Rablóprivatizációban megtollasodott egykori pártemberek ma szemrebennés nélkül, önjelölt demokrácia-bajnokként kántálják az aktuális politikai-gazdasági "tuttit", ámulatba ejtve a szerencsétlen, média-tápon nevelődő gyengéket, akiket a sors megfosztá még a józan parasztitól is... Az ész mégiscsak pénzfüggő lenne?

Júdás, a hitványság örökös negatív példája - a pénz közelében - elveszíti józan ítélőképességét. Tanítványként "beleszól" a Mester dolgába... Szemérmetlenül, tippeket ad, hogy mit kellene csinálni azzal a pénzzel, ami ráadásul nem is az övé... Nem ismerős ez nekünk a mindenkori politikából? Kiválasztottság-tudatukban pezsgőfürdőző hatalmi kevesek, akik egykoron, hatalmi karrierjük elején az igazság megvédésére tették fel életüket (ne vonjuk meg tőlük a jószándék lehetőségét!) a vezetői elitbe katapultálódván teljesen megváltoznak. Döntéseket hoznak azok ellenében, akik őket delegálták! Sajnos, a hatalom mindenkit deformál. (Kit mennyire, az mindig attól függ, ki-ki mennyire engedi be a maga életébe a JóIstent.) Így aztán az Isten-telen ember nemcsak fura, de olykor elrettentő dolgokra is képes...

Júdások minden korban voltak, s lesznek. Pénz pedig - mégha időnként el is értéktelenődik - egy jó darabig az emberek együttműködésének alapvető csereeszköze lesz. A kérdés inkább mindig az: mit csinálunk vele, ha van, s mit csinálunk akkor, ha nagyon kevés van belőle vagy egyáltalán nincs? Aki számára a munka Istentől rendelt lehetőség - azaz szereti munkáját -, az másképp viszonyul az anyagiakhoz is. Aki lusta, s úgy véli, hogy az Isten legnagyobb büntetése a munka... az hamar beletapad az önsajnálat, s az irigység mocsarába. Aki azonban Istentől kapott ajándékként veszi azt is, amiért megdolgozott, az boldognak mondhatja magát -, s még arra is lesz szabadsága, hogy jót tegyen azokkal, akik méltatlan körülmények közé kerültek...