Félelmeink...

A mai nap imádsága:

Uram! Sok mindenért aggódom és sok mindentől félek is. Űzd el szívemből a kételkedést, teremts bennem hitet, hogy felszabaduljak gátlásaimból, s Neked szolgálva embertársaim javára félelemnélküli szeretetben élhessek! Ámen


   

Ne félj, ne rettegj!
Józsué 8,1a

Nem is oly rég "lánglelkű" propagandisták hirdették e hazában: Istent félni maradiság, babonás dolog, s aki gondolkodik, az nem hisz Istenben. A rettenet, amit hozott az ember ilyetén rövidlátása kézzelfoghatóan itt van közöttünk. Nem csak a totalitárius hatalmak öröksége miatt nyög a ma embere, öntörvényűsége miatt is szenved. Szenved a társadalom egyes tagja éppenúgy, mint annak egésze. Elhitte ez a 19-20. századi ember, hogy mégiscsak fel lehet építenie azt a Bábel-tornyot, de már elfelejtette, hogy a szó "bábel" éppen azt jelenti: zűrzavar. Fejetlenségben valóban az eget ostromolja korunk. Nemcsak magas politikában, egyéni életvezetésben is tetten érhető végletekig feszült makacsságunk. Az Istent ugyan már rég nem féljük, mégis jobban félünk, mint valaha.

"Ez az ember az Istentől se fél!" - hangzottak az elismerő szavak nem is oly rég az önérvényesítésbe szédült emberek ajkáról. Sikeres vállalkozók, nagyívet befutott politikusok mára mégis remegnek és félnek... Kitől is, mitől is? Az istentelen ember azt hiszi, hogy az ellenség a másik emberben van, s ezért azt képes még elpusztítani is. Aki azonban Istenben bizakodik, jól tudja, a leghatalmasabb a legfélelmetesebb ellenség nem a másikban - bennünk lapul. Miért omlanak össze kártyavárként a szívós kapcsolati tőkére alapozott karrierek? Nem a világ viharai miatt, hanem a lelkiismeret belső fuvallata az, ami összetöri a legkeményebb maffiózó-lelkületű érdek-embert is. Ami tegnap még illatfelhőben csillogott, mára feketén bűzlik, pedig külsőleg alig változott valami. Miért van így mindez? Mert az Istent nem lehet büntetlenül megcsúfolni. Gyalázható, leköphető, semmibe vehető, de egyszer az Isten órája is üt egyet, s akkor kiderül az igazság.

Amikor Isten megszólít, beleremegünk. Ez a természetes. Aki számára az a "természetes", hogy Isten szól, az vagy szent vagy még nem hallotta meg az Isten szavát. Az ugyanis egyszerre ítélő és megsemmisítő, felemelő és gyógyító is. Ami külön-külön, az idő vonalán elnyújtva jól érthető számunkra, az "egyszerre" tisztelettel teli félelmet vált ki belőlünk. Ezért mondják Isten angyalai: "Ne félj!"

Sok mindentől fél az ember, van olyan is, aki iszonyattal retteg bizonyos dolgoktól, odáig mégsem jut el, hogy mi ez ahhoz az állapot ahhoz képest, amikor majd meg kell állni az Isten előtt... Sokan azzal védekeznek: "Hagyjuk ezt, végső soron ez csak hit kérdése!" A hit tapasztalások sorozata, melyek ahogy öregszünk egyre inkább kikristályosítják számunkra az élet valóságát. Aztán egészen a végén rádöbbenünk arra, hogy jobb lett volna életünk elején valóságként fogadni a Végső és Egyetlen Valóságot, hiszen Benne és Általa foszlik szét a félelem, s tud a rettegés helyébe a szeretet költözni.

Gonoszság...

A mai nap imádsága:

URam! Önzésünket törd le bennünk, ügyetlenkedéseink következményeit javítsd ki! Légy velünk, hogy gonosz indulatok rabjaivá ne válhassunk, s derűvel cselekedhessük meg a jót! Ámen

"Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól"

2 Tim 4,18

Micsoda vagy kicsoda a gonosz? A kérdés örök, ahogyan a válaszadók próbálkozásai is. A sátán héberül: szátán, eredeti jelentése vádló; görögül szatan, latinul satanas; arabul: sajtán - a zsidó, a keresztény, a muzulmán vallásban szereplő alak. Találkozunk vele a Bibliában, a Koránban és egyes, ún. apokríf iratokban. Mindezek ellenére kevés felvilágosítást kapunk a kilétéről. Eszerint lázadó, bukott angyal, aki Isten és az ember(iség) ellensége. A kereszténység modern irányzatai szerint nem valóságos személy, hanem a szívünkben lakó gonoszság szimbóluma.

Bibliánk szerint a sátán azonos az ?Ördöggel? (avagy az ördögök fejedelmével). A középkor óta gyakran azonosítják Azazellel, Belzebubbal, Beliállal, Samaellel, Mefisztóval, Luciferrel és a Bibliában vagy a pogány mitológiákban szereplő más démonokkal és istenekkel is. A Bibliából vett kifejezésekkel gyakran nevezik Kísértőnek, a Gonosznak, e világ istenének, hazugságok atyjának, a sötétség fejedelmének, de mindent összevissza-dobálónak, Diabolosznak is.

A magyarázatok sokasága közül akkor most melyik az igaz? - teheti fel valaki kétségbeesetten a kérdést. Azt kell mondanunk, hogy amilyen sokféle elképzelés létezik a különböző kultúrákban a Világteremtő Istenről, olyannyira sok az elképzelés a gonosz természetét illetően is. Ahogyan életünk végéig tanuljuk az Istent, ugyanúgy tapasztaljuk a gonoszságot is. Ezerarcú a kegyelem, ahogyan számos arca van a gonoszságnak is.

Aki komolyan él lelki életet, s nemcsak élménykeresően vallásos, annak számára nem az kérdés, hogy kicsoda vagy micsoda a gonosz, hanem az, hogyan szabaduljon meg a gonoszság, az ártó indulatok hatalmából. Egyesek szentül hiszik, hogy Isten az ember véleményére kíváncsi, hogy ti. kinek ill. minek tartja a gonoszt, felejtvén azt, hogy Istent a cselekedeteink "érdeklik", hiszen azok által ítél meg mindenkit. Tény, hogy mindenkit érdekel a saját üdvössége, s szeretné bebiztosítva tudni magát a maga hite/meggyőződése által, de az üdvösség-ügyek intézésének joga a Teremtőnél van, s nem a teremtménynél... A mi feladatunk elsősorban az, hogy testben cselekedjük a jót, s lélekben korlátozzuk a gonosz hatalmát, hogy azok ne váljanak testi cselekedetekké, az élet legkülönbözőbb területein...

Isten országa...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy újra és újra megtapasztalhassalak, s akaratadot ismerve szolgáló életet éljek! Ámen
   

Isten országa közöttetek van!
Lk 17,21b

Gyakran tűnik úgy, hogy a Isten országa - régi fordítások szerint "Isten királysága", ahol az Ő rendje uralkodik - nem evilágra szóló igéret. Pedig Krisztus URunk nem az eljövendő valamikoriba, hanem az "itt és most"-ba hirdeti meg azt az országot, ahol szeretet és békesség honol. Isten országa nem a mennyország, jóllehet bizonyos részeken fedik egymást. A mennyország - az Írás szerint - az üdvözült lelkek hazája, az Isten országa pedig az a hely, idő, azaz alkalom, ahol, s amikor "történik" az Isten akarata.

Sok - egyébként jószándékú hívő ember - hiszi, gondolatai kalitkájába zárva, hogy az Isten országa az tulajdonképpen egy olyan hely, ahová teljességgel meg lehet érkezni. Nos, ha elutazunk otthonról, akkor utazásunk céljába megérkezhetünk, de Isten országának határát hiába lépjük át, oda megérkezni - itt a földön - maradéktalanul sosem tudunk, hiszen Isten országa csak "elközelített hozzánk", azaz "jövésben van". Ugyanakkor azt sem árt tudatosítanunk, hogy más ez az "ország"... nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm. (Rm 14,17), s megtapasztalása a Teremtő Isten erejének: Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben. (1 Kor 4,20)

Isten országa tehát nem más, mint az istenes Élet maga. Dinamikus valósága annak, hogy lelkünk mélyén, titokzatosan munkálkodik a Szentlélek és emberi kapcsolataink tartalmaságában újra és újra megcsillan az isteni gondviselés. Amikor (jó)cselekedeteinkben "történik" az Isten országa, akkor nemcsak átéljük, milyen jó is az, hogy élhetünk, s részesedhetünk mások életéből is, de mindezen megtapasztalások túlmutatnak önmagukon, s isteni távlatot is adnak. Kiderül még az is, hogy életünk íve a halállal nem ér véget, mert Istenünk azt kegyelme által tovább rajzolja - egy másik "országban", ahol már nincs emberi rendetlenség csakis az Ő szeretet-rendje...

Kísértések...

A mai nap imádsága:

Istenem! Te látod életünket, T e tudod, hogy miért aggódunk, s mitől félünk. Adj nekünk bizodalmas hitet Tebenned, hogy mindig tudjunk a Te ígéreteidbe kapaszkodni, s megcselekedjük mindazt a jót, amit Te kegyelmesen előre elkészítesz a körülmények által. Gondviselő jóságoddal takarj be minket, adj szívünknek békességet, s áldásoddal tedd életünket derűssé! Ámen

Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.
1 Kor 10,12-13

Emberlétünk velejárója, hogy környezetünkből kapott kellemes benyomásokat, fantázia-élénkítő információkat olykor kísértésnek éljük meg. Vannak keresztény emberek, akik kerülik Jézus megkísértéstörténetét, s annak magyarázatát is, mert úgy érzik az olyan "meseszerű" s nem állja meg a helyét a mai tudományos világban. Pedig tévednek! Sokszor a mesék többet mondanak el a valóságról, mint az ész-vezérelte ok-okozatos magyarázatok... Az említett megkísértéstörténet az emberi természet három olyan alapvetően fontos területét világítja meg, ahol a legkönnyebb az "elcsúszás, a megbotlás": a kenyérkérdés, azaz az anyagi egzisztenciális kihívások, a hírnév magaslatokra emelő ereje, vagyis a karrier, s az előző kettőt is magába zárni akaró gazdasági (gazdagságból fakadó) hatalom.

Az élet komplexitása nem teszi lehetővé, hogy valaki kísértésektől mentes életet éljen. Ha lenne ilyen életforma, akkor már rég kitalálták volna, de sajnos - vagy hála Istennek - ilyen nincs. A kísértések nem azért vannak, hogy csakazértis elbukjunk, hanem azért, hogy megtanuljunk uralkodni felettük. Az effajta "győzelemből" fakadó erő gazdagítja meg kapcsolatainkat, alakítanak minket erkölcsös, azaz istenképű emberré. A keresztény ember azonban jól tudja - Pál apostol is ezt tanítja -, hogy a kísértések feletti uralom önerőből csak ideig-óráig lehetséges. Hiába a törvény, a kísértés ereje mindig nagyobb! Ha nem így lenne, akkor üresek lennének a börtönök... Aki istenes életet él, az nem tesz mást, mint Teremtője segítségével küzd nemcsak a rosszal, de erőfeszítéseket hoz a jóért is. Aki csak a rossz ellenében mobilizálható, az még nem jutott el az Isten-, s emberismeret olyan fokára, ahol már nyilvánvalóvá válik: bűnt kerülni szabadság, készségesnek tenni a jóra, öröm.

Fejlett, jóléti világunkban profi, élményt-ígérő eszközökkel felerősítve hat a kísértés. A "mindent birtokolhatsz most" ígérete felejtetti a régi igazságot: "Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!" Így jutnak adósságcsapdába sokan, s tagadják meg az élet két legfontosabbja (társ és munka) közül az utóbbit. A világ dolgai között eligazodni gyakran nem könnyű, de Isten ezért adott útmutatásokat igéjében, prófétáin keresztül, s nem utolsó sorban lelkiismeretünkön keresztül. Aki pedig mindezeket figyelmen kívül hagyja, s a kísértés kígyóját testén melengeti... az ne csodálkozzon azon, ha egyszer már nem ő lesz ura a maga életének, hanem a kísértések uralják őt...

Önámításaink...

A mai nap imádsága:

Uram! Te látod gondolataimat, álmaimat és félelmeimet. Te látod előre azt is, amit én sejteni sem vagyok képes. Add, hogy bízzak távlatot nyújtó kegyelmedben, s meglássam hétköznapos kihívásaim közepette azt a biztos helyet, ahová léphetek! Adj nekem hitet, szeretetet, s Benned való reménységet, hogy el ne vesszek, sem azok számára, akiket mellém rendeltél, sem a Te számodra! Add, hogy országod földi épülésében, véges életemben minél többször lehessek a Te simogató kezed, halló füled, biztató tekinteted embertársaim felé, hogy egymásban is Rád találhassunk! Ámen

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.
1 Jn 1,8

Csak idő kérdése, mikor érnek utól minket a tények... A lehangoló realitás: Nem úgy van hát mégse, ahogyan gondoltam! Megértést, és elrejtettséget, megnyugvást és viszonzást kerestem és vártam, s ehelyett merev elhatárolódást, megalázó meg-nem-értettséget "kaptam." Hány és hány csalódott lélek mondja el ezen a mai napon is szerte a világon: "Hej, ha akkor és ott nemet mondok, amott pedig igent, mennyire másként alakult volna minden! ...S most bizonyára nem lennék ilyen kutyaszorító helyzetben!" Hiába, mi csak visszafelé látunk igazán, előre alig vagy egyáltalán nem! Valaki egyszer azt írta: "A Föld, s rajta élő lassan hétmilliárd ember sorsának következő hat(!) másodperce biztonsággal megjósolható, de hogy utána mi lesz, azt egyedül csak a JóIsten tudja." Azt gondolom, ez egy tisztességes kijelentés a valóság komplexitásáról...

Pedig milyen jó lenne, ha előre láthatnánk... csak egy kicsit! Bizonyára elkerülhetnénk életünk nagy konfrontációit főnökkel és baráttal vagy éppen azokkal, akiket nagyon szeretünk. De mivel Isten előrelátása, gondviselése (providentia Dei) tartja egyben ezt az egész teremtett világot - s nem a mi bölcselkedésünk -, ezért még a közeljövőről szóló okoskodásunk is gyakran derültség tárgyát képezi: joggal, hiszen jó eséllyel indulunk, hogy "melléfogunk" a prognózisunkkal. Ha a meteorológus téved, akkor legfeljebb megázunk, s didergünk egy kicsit, s levonjuk a tanulságot: legközelebb, ha sütne is a nap, akkor is esernyőt viszunk magunkkal. De mit tudunk tenni akkor, ha életvezetésünkben "fogunk mellé", ha oda voksolunk, ahová nem kéne, s annak hiszünk, aki számára mi csak hatalmi játékának elmúló eszköze vagyunk csupán? Az igazán kétségbeejtő az, ha kiderül, nem a másik csapott be minket, hanem mi áltattuk önmagunkat...

A krisztusi (azaz keresztény) ember "nyílt lapokkal játszik", s nem veszi fel a kísértés rózsaszínű szemüvegét. Számol a bűn realitásával! Nemcsak a kívülrő jövő rosszal, de belülről fakadó gonosz indulataival is... Tudja, hogy a bűnt mindig követi a büntetés! Nem azért, mert ez "tetszik" a JóIstennek - Ő inkább bánkódik, ha már ilyen emberi fogalmakkal próbálhatjuk "megfogni" Őt -, hanem azért, mert ez a teremtettség törvénye. Ajándék az élet, benne minden pillanatával, még a keserűekkel is, de nem büntetés a halál, hanem törvény: aki megszületik, egyszer az meg is hal... S akkor mit értsünk azon, hogy "a bűn zsoldja a halál" - Róm 6,23? Azt, hogy ne áltassa magát senki, hogy kikerülheti a törvényt! Eredendő készségünket az önzésre, az Isten tagadására csak csillapítani tudjuk, de megszüntetni soha. Ha tudjuk mindezeket a "lelki dolgokat, az alapállást", ha legalább nagyjából ismerjük, hogyan "működik" a világ, és benne mi magunk, akkor jó eséllyel kikerülhetjük a szédítő mélységű szakadékokat, s ha kisebb kavicsokban olykor el is botlunk, azért az Isten vezérlő kegyelme révén célba érünk... Ez persze még nem a mennyország, csak a tartalmas, bizodalmas, istenesen szép életünk...

Szabadság...

Imádkozzunk!
URam! Köszönöm Neked, hogy testi békében és szabadságban élhetek, minden bosszantó kellemetlenség és nehézség ellenére is! Add, hogy bölcsen tudjam fogadni napjaimat, s nekem rendelt véges időmet a Te akaratod szerint lélekben is megélhessem! Ámen
   

Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.
Gal 5,1

Harcos ellenállás... palesztinok és zsidók, siíták és szunniták, ukránok és oroszok, a sor igen hosszú lehetne! Harcos ellenállás... nem először, s nem is utoljára a világtörténelemben; a szabadságában, méltóságában megsértett ember jogos önvédelmi reakciója: "ha ők úgy, akkor mi pedig így"... "szemet szemért, fogat fogért, életet életért" - ahogyan az ószövetségi törvény elénk adja.

Jézus URunk más úton járt - , s más utat ajánl követőinek. Valljuk be őszintén, ez az út nem az, amire könnyű szívvel lehet bólintani! Lemondás, elfogadás, alázat? Akkor, amikor szinte mindenki a maga igazáért vagy vélt igazáért eszelősen harcol? Található-e ebben még valami szimpatikus? Nos, az Isten országa nem szimpátia, hanem empátia kérdése! Van-e bennünk készség arra, hogy megérezzük, mi is a biztosítéka lelkünk nyugalmának?

Akár honnan is nézzük, a test szabadsága véges. Hiába vagyok - hála a JóIstennek, ha lehetek(!) -, szabad testileg, ez a szabadság csak látszólagos, s ráadásul csak ideiglenes. Látszólagos, hiszen sok-sok mindenről le kell mondanom, hogy a közösség respektálja az én egyéni akaratomat, s ideiglenes is, mert az idő múlásával - ez az csodálatos(!) szerkezet: az emberi test - szép lassan jelzi: fizikai teljesítőképessége bizony véges! Lehet ezen keseregni, de a hívő ember inkább hálát ad, hogy múlandóságra ítélt teste addig amíg tudta/bírta, betöltötte rendelt funkcióit. Igaz a régi mondás, hogy "darabokban halunk meg", hiszen először fogaink, majd látásunk, hallásunk egy részét kell "visszaadni" Teremtőnknek. Lehet ezt perlekedve is: "Miért éppen most, miért éppen velem történik ez meg?", de ez nem Isten csapása, hanem a Tőle rendelt elmúlás örök, ok-okozati törvénye...

Krisztus URunk, az ő hűséges követőinek a lélek szabadságát ígéri. Ez nem a semmittevés önfeledt gyönyörűsége, hanem a lét tudatossága. Felismert tudása annak, hogy Isten nélkül nem "kerek" a világ, Nélküle nem teljesek a napok. Vele együtt azonban az alázat útja is felemelkedés, s romlandóság megtapasztalása is az örökkévalóságba hivogató jel... Olyan harmónia ez, amit csak Ő, az Élet URa adhat... S mi a szolgaság? Ha azt hiszed, ha a többieknek nem is sikerült - mert nem voltak elég ügyesek, olyan okosak, mint te, aki érted az élet lényegét... -, de Neked majd, az Élet URa nélkül is sikerülni fog... Ez nem a lét bátorsága, hanem az életed botorsága... Kár, hogy ennek igazságát általában csak életünk végéről visszatekintve ismerjük el!