Bölcsesség...

A mai nap imádsága:

Istenem! Szeretnék bölcs lenni, de nem tudom hogyan... Jó lenne csak okos és hasznos döntéseket hoznom, életem mégsem erről szól. Nagy elhatározásaimat alig követték tettek, hibás döntéseim azonban bőven zúdították rám a kellemetlen következményeket... Uram, segíts meg erőtlenségemben, segíts, hogy megértselek Téged, s önmagamat és szépnek teremtett világodban magam is szereteted fényét tükrözzem! Ámen

   

Senki meg ne csalja önmagát! Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a világban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen. E világ bölcsessége
ugyanis bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: "Megfogja a bölcseket ravaszságukban", aztán ez is: "Az Úr tudja, hogy a bölcsek gondolatai hiábavalók."
1 Kor 3,18-20

A filozófia hasonlatos ahhoz, amikor a születésétől vak ember megpróbálja elképzelni a színeket... Hiába a filozófia minden nyakatekert próbálkozása, a saját maga alkotta fogalmi rendszere kereteiből nem tud kilépni, ezért valóságmagyarázata is csak részleges lehet. Mégis sok a bölcselkedő ember, hiszen emberlétünk egyik feladata ebben a világban, hogy megfogalmazzuk önmagunk létének értelmét. Mikor válunk bölccsé? Amikor rádöbbenünk: nem úgy általában fontosak elmélkedéseink, hanem az egyéni életünkre szabott válaszokban rejlenek az igazán fontos dolgok. Ennek oka igen egyszerű: Időbezárt lények vagyunk... Megcsalni önmagunkat pedig azt jelenti: úgy élünk, mintha annak nem lenne követekezménye. Az igazság az, hogy mindennek következménye van: Utódainkra nézve is, és halálunk utáni létünkre vonatkozóan is! Ezért bolond az, aki gátlástalanul átlépi az emberség határait.

Az ember, s Isten "bolondsága" között nagy különbség van. Az ember bolondsága sajátjának hitt hatalma körül táncol, az Isten "bolondsága" pedig az áldozatra kész szeretetben nyilvánul meg. Hiába az ember minden ravaszkodása a hatalom megszerzésére, Isten az embereket nem egymás alá- és fölé rendelte, hanem egymás mellé! Ezért csak idő kérdése, hogy egy-egy igazságtalan hatalmi rendszer mikor omlik össze... Aki emberekben reménykedik, az törvényszerűen nagyon nagyot csalódik, de aki az Istenben bízik, azok a sötétségben sem esnek gödörbe, mert Isten igéjének mécsese megvilágítja utuk következő lépését.

A bölcsek gondolatai bizony hiábavalók... Mi haszna a szép szónak, ha csak önmagáért való, s nem építi a közösséget? Mi haszna a mécsesnek, ha a véka alá rejtik? Mi haszna a kapott hatalomnak, ha az nem a biztonságot, a közösséget csak az egyén érdekeit képes szolgálni? Mi haszna a szeretetnek, ha az csak önszeretetben nyilvánul meg? Semmi...

E világ bölcsessége mindig múlandó, mert célnak nem Teremtőt, hanem a teremtett embert teszi meg. Az isteni bölcsesség pedig azért időtlenül szép minden történelmi korban, mert az örékkévalóságba hívogatja az időbezárt embert...

Döntéseink...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy melletted állhassak, Téged követhesselek életem minden napján! Hála és köszönet Neked mindenért! Ámen

   

Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, tékozol."
Lk 11,23

Vannak értékek, melyek nem változnak... Jóllehet különböző korok másként ítélik meg ugyanazt, de ami építi a közösséget, ami elrejtettséget, megnyugvást, kiteljesedést ad az egyénnek - az mindig érték marad. A hívő ember ezeket Isten-kapcsolatából vezeti le, ezért ami onnan felülről jön, az tökéletes. Tökéletlenné akkor válik, ha elfelejtjük Kitől jön az élet, Kitől van a szerelem, a szeretet és a hordozó közösség.

Aki nem látja, hogy az Istentől eltávolodva csak tékozol, az mélységeiben megéli a békétlenséget, az emberi kapcsolatokat tönkretevő stresszt, s sikereket hajszoló boldogtalanként éli az életét. Aki Jézusra hallgat, azaz követi tanítását, az gyűjt. Nem kuporgatva, zsugori módon csak magának, hanem mindig az adott közösségnek, amiben él. Tudja a krisztusi egyszeregyet: aki megosztja szeretetét másokkal, annak ebbéli kincse nem fogy, hanem gyarapodik..

Jézus nem ellenséges a világgal - ahogyan sok szekta azt állítja, s az ítélő Krisztust hirdeti -, hiszen maga mondja: "Nem azért jöttem e világba, hogy elveszejtsem, hanem hogy megmentsem azt." Ugyanakkor jól tudja, hogy nem mindenkit érint meg az evangélium... sokakért ontatik ki az Ő vére, de nem mindenkiért. Az istentelen/embertelen megváltozni soha nem akaró latrok - mégha öltönyben és nyakkendőben, s mosolyogva is járnak közöttünk, de cselekedeteik a halált, a pusztulást szolgálják - előtt a mennyország kapuja örökre zárva marad.

A keresztény élet lényege: a döntés a Legfőbb Jó, az Isten mellett, s e döntés következetes hordozása életünk végéig. Aki letette voksát (életét) az istenes értékek mellett, az Krisztus oldalán áll, aki nem az a másik oldalon. Nincs köztes állapot, arany középút, "ide is oda is"-megoldás, hiszen két úrnak egyszerre szolgálni nem lehet. Vagy egyik lovat üljük meg vagy a másikat - mondja Luther - s, ha az ördög lovára kapaszkodsz fel, az pokolra juttat el téged, ha Isten lovát nyergeled meg, akkor a mennyországba kerülsz..."

Építés...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked életemet, s köszönöm hogy gondot viselsz rólam minden pillanatban! Adj nekem bölcsességet, hogy úgy döntsek életem dolgaiban, hogy az necsak hasznos, de üdvös is legyen! Ámen

   

"Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve.

Lk 6,47-48

Furcsán hangzik, de ma is sziklaszilárdan álló középkori templomokat különösebb statikai számítások nélkül építették... A 156 méter magas kölni dóm építéséhez 120ezer(!) tonna követ használtak fel, s mivel az volt az egyszerű alapelv: "Ami fent az lent is!" - ezért a Rajna-part homokjába (ez a gótikus csoda párszáz méterre fekszik a folyótól) ugyanennyi követ, azaz százhúszezer tonnát(!) süllyesztettek... De kell-e a sziklába ilyen erős alapot vájni? ...Aligha, hiszen a szikla maga az alap! Így különösen és érdekes Jézus példázatát hallgatni...

Maga a példázat egyébként oldalirányú szelekről szól, így olvashatjuk: "és nekidőltek a szelek annak a ház falának" - ez azt jelenti, hogy a vihar (az élet viharai) oldalirányból jönnek. Ami különösen megvisel minket az elsősorban nem a felülről, Istentől kapott sorsunk, hanem az 'oldalirányból' megtapasztalt emberi irigységek és/vagy gonoszságok, melyek ha nem is mozdítják ki a homokra építet ház-életünket a helyéből, de mindenféleképpen gyengítik életünk tartását. A látszólag elhanyagolható repedések aztán egyszercsak teljes instabilitássá állnak össze, s olyankor dől össze életünk háza, amikor azt talán nem is vártuk.

A keresztény ember felülről kapott bölcsessége éppen azon alapszik, hogy nem valamire, hanem Valakire alapoz. Édesapánknak, édesanyánknak nemcsak azért tesszük meg azt, amit kérnek, mert az feltehetően fontos, szükséges és értékes, hanem azért is, mert szeretjük őket. Jó Lutherünk talán éppen ezért kezdi Kátéjában a parancsolat-magyarázatokat így: Istent félnünk(tisztelnünk) és szeretnünk kell! Mindennek az alapja tehát: a szeretet! Ha nem szeretjük Istent, akkor az engedelmességünk izzadságszagú, keserves és kínlódásos, s akkor hitünk nem szárnyakat ad, hanem belegyökereztet minket az anyagvilágba...

Tény, hogy mindenki a maga házát építi... ahogyan a közmondás is megerősíti: "Mindenki a maga szerencséjének kovácsa." Rajtunk áll vagy bukik, hogy élünk-e az isteni kegyelemmel vagy sem? Isten jótetszése szerint időnként döntés elé állít minket. Választás előtt azonban jól nézzünk körül, hogy igenünk az Életet erősítse, ne a pusztulást...

Teremtettség...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy az élet részese lehetek! Add, hogy ezért mindig hálás tudjak lenni! Ámen
   

Ami ugyanis nem látható Istenből: az Ő örök hatalma és Istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.
Rm 1,20-21

A kép címe: "A teremtés hetedik napja"... Ábrahamiták vallási látása szerint a nyugalom napja, ami egyedül az Istené. Hat napon át dolgozhatunk (alkothatunk), de a hetedik napon meg kell(ene) pihennünk, azaz megállásunkban rá kellene csodálkoznunk a teremtettségre! A hetedik nap ugyanis Isten imádásának napja az Életért...

AZ élet csoda, hogy mekkora, azt akkor vesszük csak észre, amikor kifelé megyünk belőle. Az élet RENDJE, ami nem más mint Isten anyagban felismerhető "ujjlenyomata" mindenben visszaköszön: az asztalomon lévő virág színpompájában éppenúgy, mint a világegyetem milliárdfényévnyi távolságában pulzáló kvazárok sugárzó részecskéinek rendezettségében. Egyszóval Isten rendje mindenhol ott van, mert Ő mindenben jelen van. A modern (quantum)fizika szerint lehetséges, hogy minden mindenben létezik, azaz az egész világmindeség (multi-vagy univerzum) EGY, ahogyan az Isten is EGY...

A tapasztalható világról szerzett információink alakíthatják Istenelképzeléseinket - ez is része az embervilág szellemtörténeti fejlődésének -, az Isten életvédő törvényei azonban változatlanok maradnak, hiszen az Isten "alapállása", hogy ti. szeretetből teremtette a Mindenséget, s benne az embert. Az Örökkévaló azonban nem csak szeretetből, de szeretetre is teremtette legértelmesebb földi teremtményét! (Az, hogy az ember cselekedetei következetesen mégsem ezt a teremtményi értelmességét mutatják - egy másik igen nagy problémakört vet fel!) Tény, hogy ha az ember a pusztításra fordított energiáit, a másikat ilyen vagy olyan szolgaságba vetni akaró képességeit a jó ügy szolgálatába állította volna, gyaníthatólag már évszázadok óta csillagok közt repkedhetnénk, de legalábbis beborítanák a művészeti alkotások nem csak az egész Földet, de talán a Hold egy részét is...

Vizsgálni a láthatatlan Istent úgy tudjuk, ha a látható világot tanulmányozzuk. Ehhez mindig időre van szükség, aminek elkülönítésére nem lenne szabad sajnálni az energiánkat! Meglátni a mélyebb összefüggéseket mindig eedményt hoz életünkben, mert nem csak életminőségünk emelődik gondviseléshitünk erősödésével, de szeretetben magasabbra szárnyalhatunk, Isten rendjének csodálatában...