Jó termésért...

A mai nap imádsága:
Urunk, Istenünk! Gyakran közömbösen továbblépünk csodáidon, melyekkel minden nap körülveszel minket. Termést kívánsz, s mi csak növekszünk, növekszünk önmagunk előtt, mígnem életünk fájának hatalmas árnyékától meg nem ijedünk. Tégy minket alázatossá, hogy fogadni tudjuk akaratodat, s igyekezzünk életünket termőre fordítani! Add meg nekünk a kiváltságot, hogy múltunk elrontott dolgai ne kísérthessenek, hanem felszabaduljunk a Neked való szolgálatra, s tetszésed szerint termést hozzunk eljövendő országod építésében! Ámen


A többi pedig jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.
Mt 13,8

Minden kicsinyke mag az élet csodáját hordozza magában. Ha a Teremtő Isten tavasszal int láthatatlan karmesterpálcájával, egy-kettőre zöldbe borul a határ, s hullámzó virágtenger színeik milliárdjaival kápráztatnak el minket. Gyerekkoromban - így kikeletkor - a drótszamaram nyergébe pattanva gyakran kimentem falunk határába... "Csak úgy" nézelődni, végre magamba szívni a körös-kürül zöldellő alföldi horizont végtelenségét. Az árokpart megrekedt melegében nyújtózkodva, vagy egy-egy magányos fa ágairól lábamat a simogató szélbe lógatva, a szürke téli napok emlékét teljességgel elfújta a - mostmár tudom, akkor csak éreztem - a megújulás szele...

A mag az élet látható csodája... Hiába az Isten akarata, a napfény, az életre csalogató isteni gondviselés, ha a mag az útfélre, a sziklás talajra, a tövisek közé esik - akkor az életnek nincs jövője, sosem hoz termést. Márpedig az élet rendje, hogy termést hozzon minden élő. Nem csoda, hogy nagyon sokan lelkileg belerokkannak, ha nem lehet gyermekük vagy a karrier oltárán feláldozott, elmúlasztott idő nem engedi, hogy "az anyaméh gyümölcsöt teremjen" - ahogyan a zsoltáríró mondja. Isten nélkül tényleg törvényszerű a megkeseredés. Hiszen az élet továbbadásának Isten kegyelméből megélt titka adhat egyedül emberi okot arra, hogy derűsen lássuk teremtményi múlandóságunkat.

Isten minden embernek méltóságot ad, amellyel élhet vagy visszaélhet. Tükröződhet életén az Isten szeretete, és meg is törhet rajta. Egyik élet segítheti a másikat, emelheti és kiteljesítheti vagy éppen porba sújthatja és elpusztíthatja. Tehet bármit az ember, de Isten minden cselekedetet megítél. Törvényeit csak itt, a földi világban lehet lábbal tiporni - máshol nem!

Sokan kétségbevonják a JóIsten "hatékonyságát", hiszen az elszórt mag (az Ige) csak egynegyede hoz termést... Ez kevés! - mondják sokan. Pedig - ha alaposan körülnézünk - a jó kezdeményezéseknek is csak az egynegyede éri el célját; az emberek mintegy egynegyede él szeretetben; s életünknek csak egynegyede igazán aktív. Az egynegyed azonban százannyi termést hoz! Ez az Isten túlcsorduló kegyelmének titka! Isten soha nem átlagokban gondolkodik - számára minden egyes élet átlagon felüli, hiszen nem önmagunkat "klónozzuk" vagy reprodukáljuk csupán, hanem Isten kegyelméből, az Élet megmásíthatatlan Törvénye által mindig újat és mindig közösséget teremtünk.

Józanság...

A mai nap imádsága:

URam! Engedd, hogy józanságban élhessek, se betölthessem akaratodat életem minden napján! Ámen

Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok... Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem - mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban.

1 Pt 1, 13a; 14-15

Józanság... az a készség, amit ma kevesek birtokolnak. Egyházon kívül, politikában és gazdaságban többnyire nem az észszerűség, hanem a haszonelvűség határozza meg a dolgok folyását. Az életvezetési "stratégiák" is inkább a most-ra, az élményre koncentrálnak, jóllehet az élet minősége nem pillanatokban, hanem távlatokban rajzolódik ki. Az élvezetek/élmények hajszolása közepette alakult a világ a harmadik évezred elejére olyanná, amilyen.

Manapság "természetesnek", kulturális másságnak értékelik a társadalmi integritást romboló folyamatokat is. Sokan tudatosan nem vállalnak gyermeket, mert élvezni kívánják az életet, igyekeznek minél több élményt begyűjteni, szeretnék egységnyi idő alatt minél jobban beutazni a világot, s részt venni minél több történésben. Kívánatos érték a szingli-lét, s hátránynak tekintik, ha a párkapcsolatban az egyik többet ad, mint amennyit kap. Így nem érték a szolgálat, de mindenek felett álló érték a szolgáltatás... Természetesnek vélik, az azonos neműek bejegyzett párkapcsolatát, s természetesnek vélik, hogy ők is gyermekeket nevelhessenek. A jog csűrcsavarjai révén (de jure) elérhető, hogy természetesnek deklaráljanak bizonyos életstílusokat, de az istenalkotta világnak van egy természet-joga, s az például kizárja az azonos neműeket a gyermekáldásból... Ezt a tényt lehet negálni, de akármennyire is tiltakoznak ellen, attól még a JóIsten nem változtat eredeti elképzelésén, hogy férfi és nő közösségében növekedjék a gyermek. Mert ez így természetes, így normális...

A kereszténységen belül sokan természetellenes életvezetéssel bírnak, bigott vallásosság, fundamentalizmus vagy ultra-liberális felfogás. Egyik sem az, amit Isten az embernek szánt. Ezek a "keresztény" elképzelések nagyon emberi elképzelések, éppen ezért az idő, a történelem megítéli azokat. Rendjén is van ez! Ugyanakkor a krisztusi, szeretet-központú élet olyan vonzással bír, aminek kevesek tudnak ellenállni, mert az ilyen élet magába foglalja azt a békességet, amire szíve mélyén mindenki vágyakozik. Egy idő után ugyanis nem akarunk mást, csak békességet, nyugalmat, s ezt az Istent-szeretőknek meg is adja a Gondviselés...

Önvizsgálat...

A mai nap imádsága:

URam! Igéd fényével világítsd át lelkemet, hogy ismerjem önmagamat, s jobban ismerhesselek Téged. Mutasd meg akaratodat nap, mint nap, hogy a számomra kijelölt útról ne térjek le, s ne tévedjek el az élet sötét erdejében. Istenem, ha makacsságom miatt még is irányt veszítene életem, kérlek Téged, kegyelmeddel terelgess, s szereteteddel vonz magadhoz újra! Ámen

Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.
1 Tim 4,16

Egész életünkön át kutatjuk, honnan jöttünk ebbe a világba, s hová megyünk ki belőle, de perfekt választ mégsem találunk. Az élet nagy vándorlása közepette bejárunk napfényes tisztásokat, s persze bejárjuk a magunkválasztotta sötét erdőket is... Sokan hitték már, hogy a földi lét nem más, csak siralomvölgy; "ez van, ezt kell szeretni" - próbálták vigasztalni magukat és másokat is. Aki pedig folyamatosan a fényben akar állni/élni, azt bizony megperzseli a Nap! Hányan vannak, akiknek mindenük megvan, sikeresnek tartják őket, s mégis a világ legboldogtalanabbjai közé tartoznak, mert kiégtek...

Felfokozott-ritmusú társadalmunk szinte futószalagon termeli a "kiégett" embereket. A munkahelyi stressz - társadalmilag elfogadottabb, szelídült nevén "munkahelyi nyomás", az értelmetlen teljesítmény-kényszer, (kevesebbel sokszor többre vinnénk!) nemcsak a felnőttek között, de már a zsenge ifjúság körében is szedi áldozatait. Néhány évtizede még alig vagy egyáltalán nem ismerték a kiégést (burnout-syndrom), az utolsó 10 évben pedig megtanultuk, mit kell hogy értsünk a "pánik-syndromán". Szép lassan a hétköznapok részévé válik az életszerűtlen, s szükséges rosszként elfogadjuk ezt is... újra csak vigasztalást keresve a banálisban: "that is that" (Ez van!)

Az önmagunkra-figyelés - amelynek fontosságát minden magára is valamit adó médium hangoztat manapság - egyáltalán nem új találmány, régen imádkozó, istenes életnek hívták. Aki ugyanis a Teremtő Isten parancsolatainak tükrében újra és újra megvizsgálta önmagát, az nemcsak az értéket ismerte fel magában és másokban is, de az elértéktelenedés istenadta korrekciós lehetőségeit is. Istenre-, s magára figyelése közben odafigyelt másokra is, így nagyobb volt a készsége a részvétre, a segítésre, a kooperációra.

Nem kérdés, hogy mennyire fontos ismerni önmagunkat, de az önismeret önmagában még nem fog késztetni minket arra, hogy mások, a közösség terheiből önkéntesen részt vállaljunk. Ennek oka igen prózai: emberek vagyunk, esendőek, s nem úgy születünk a világra, hogy mi segítünk másoknak, hanem elvárjuk, hogy nekünk segítsenek akkor is, amikor szüleink már megtették kötelességüket és felneveltek. Millió szám vannak kicsiny hazánkban is, akik az államtól várják a segítséget, de magukon képtelenek segíteni, pedig megvan két kezük, két lábuk! Az élet törvénye ez is, amit a lélek akar vagy nem akar, azt cselekszi a test...

Reggeli igénk különösen azokat figyelmezteti, akik közösségért dolgoznak, akik segítő szolgálat(ok)ban állnak: "Legyen gondod önmagadra!" - ezzel ugyanis nemcsak önmagadat mented meg, de menteni tudsz (majd) másokat is. Hős-kényszeres, szupermenes világunkban ne feledjük: mindannyian emberből vagyunk, s ezért törékenyek - testben éppenúgy, mint lélekben is. Aki ezt tudja - azaz ismeri önmagát -, az nem küszködik önértékelési zavarokkal, de nem is értékeli túl mások képességeit, s így harmóniában tudja élni életét a világban... önmaga boldogulására, Isten dicsőségére.

Szenvedés...

A mai nap imádsága:
URam! Sorsomba-kódolt próbáimhoz kérlek adj erőt, hogy küzdelmembe ne fáradjak bele, s szolgálatodban mindig örömmel és megbékélt szívvel állhassak! Ámen
   

Uram, szenvedek, segíts rajtam!
Ézs 38,14b

Életünk emlékfolyama idővel egyre csak dagad... Mire megöregszünk, oly sok fájdalmat, veszteséget, keserűséget és csalódást kell át-, és megélnünk, hogy már nagyon szeretnénk valami megnyugtató megoldást találni a szenvedés "problematikájára"! Tulajdonképpen egyetlen megoldás létezik csak: a felejtés. Elfelejteni azonban azt, ami nagyon fájt, s fáj még évtizedek múlva is, egyszerűen nem lehet. Illetve lehetséges - ezt a kóros felejtésnek hívjuk -, de ettől meg óvjon meg minket a JóIsten! Nagynéném buzgó imádkozó életet él, s sokszor el-elmondogatta nekem is: "Sokat imádkozom azért, hogy csak az eszemet ne vegye el, azt tartsa meg mindvégig a JóIsten!" Így is volt, halála előtt néhány órával még unokájával beszélgetett a kórház folyosólyán, aztán lefeküdt, s egy igen küzdelmes, szenvedésekkel is teli, nem könnyű élet után - csöndben elaludt...

Sokan nem tesznek különbséget a fájdalom és a szenvedés között vagy azt gondolják, hogy a szenvedés az nem más, mint az állandóan jelenlévő fájdalom. A szenvedés azonban több ennél, azaz jóval nagyobb titok! Az ember a fájdalmat - köszönhetően a csillapító szereknek is - általában jobban viseli, mint a szenvedést. A szenvedés - nem véletlenül írja Karl Rahner(!) - hogy az tulajdonképpen "Az Isten titokzatosságának a része". A szenvedés tehát hiány, hívő megközelítésben az Isten hiánya...

Akinek Isten hiányzik, annak minden, maga a Mindenség hiányzik. A gond csak az, hogy a véges ember ugyan érzékeli a végtelent, de végessége okán képtelen azt felfogni, s ezért mindaddig, amíg itt a földi életét éli a hiány kínjával együtt kell élnie. De lehetséges harmóniában élni a "mínusszal", azzal, ami nincs, legfeljebb egyszer, csak a távoli, sejtemles, eljövendőben lesz? A keresztény ember azt vallja: igen, lehetséges!

Ha bízunk Isten ígéreteiben, akkor már itt és most örülhetünk annak, hogy ezek az ígértek beteljesülnek, s ez rengeteg erőt ad. Ahogyan az Írásban olvashatjuk: "Nem ember az Isten, hogy hazudna, amit Ő ígér, azt be is teljesíti." Annak örömében élni, hogy amit kívánunk az beteljesül - boldogság, tudni, hogy amit szeretnénk, amit tiszta szívből kívánunk, de soha nem teljesedhet be - maga a boldogtalanság. Az egyik a mennyországba röpít, a másik pokolba ránt...

Az Istenben bizakodó ember is megijed, olykor még kétségbe is esik, de tanácstalanságában is Ahhoz menekül, Aki gondviselő jóságával körbeöleli őt, azaz Teremtő URának közelségét keresi... Hol? Emberi kapcsolatainak rendezettségében, a megváltoztathatatlannak rendelt dolgok elfogadásában, s a megváltoztathatatlan körülmények megváltoztatásáról való lemondásban... Életünk képlete sokismeretlenes egyenlethez hasonló, s a megoldás csak egyedül Istennél van, s a hívő ember "tudása", hogy sorsának elfogadásában, belesimulva Isten akaratába a bonyolult egyenlet végén az isteni matematikával végül is minden "stimmel"...

Tudatunk...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy Veled járhassak a szeretet útján, tanulhassak Tőled, s hasznára váljak embertársaimnak, s békességet nyerjek lelkemnek! Ámen

   

Amikor Jézus kiszállt a csónakból, meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani.
Mk 6,34

A "-tlan, -tlen" fosztóképző az egyik legnemesebb fogalmunkból, a "tudat"-ból - aminek köszönhetjük, hogy megélhetjük embervoltunkat -, egy pillanat alatt ellenkező előjelű jelentéstartalmat képez: Tudatlan... Nagy valószínűséggel egyik legszomorúbb szavunk ez. Nem ismerni, nem tudni, hogy miért vagyok ember, mi a célom és a feladatom ebben a világban, ez az egyik leggyötrőbb állapot. A céltalanság, a hasz(on)talanság érzése milliók számára életkeserítő valóság. Mintegy 350 millió depressziós embert tartanak számon a világon, a jegyzett alkoholisták száma 300 millió, s akkor az egyéb betegségeket (pl. skizofrénia - 40 millió ember -, akiknek százalékos aránya eleddig állandó volt, mostanság pedig emelkedik) még nem is soroltuk fel. Évente több mint egymillió ember vet véget önkezével életének, mert nem találja - vagy már elveszítette - élete értelmét, hitét a jobb holnapban...

A pásztor nélküli nyáj tényleg szánalomra méltó. Sőt, milyen lesújtó, ha pásztor ugyan a nyája közt van, de nem a törődik velük! Ehelyett nyerészkedésen jár az esze, uralkodik rajtuk... Sajnos könnyen találunk "ilyeneket" egyházon belül, s egyházon kívül is! A tudatlanság állapotából egyetlen kivezető út lehetséges: a tanulás. S ha valaki azt gondolná, hogy ez egyenlő az iskolai oktatással, akkor az téved. Az iskolai oktatásnak a célja, hogy ismereteket szerezzünk, s azok birtokában hasznossá váljunk a társadalom számára. Az evangélium meghallása, megismerése "megtanulása" pedig arra segít el minket, hogy békességre jussunk önmagunkkal. A béke nem a "minden mindegy" állapota, hanem az az isteni harmónia, ami dinamikus, folyamatosan újat kereső életünket egyensúlyba állítja múltunkkal, elkövetett bűneinkkel, és elsimítja lelkünkben az elmúlásunk ténye korbácsolta érzelmi hullámokat.

"Tanulni" az Istent életreszóló feladat, s foglalatosság. A véges ember a Végtelen Istent se így, se úgy nem tudja "befogni", az egyetlen amit tehetünk, hogy próbáljuk őt megközelíteni szívben és lélekben. A "Legyetek tökéletesek!" jézusi parancs is ezt az irányt jelöli ki. Tökéletessé ugyan sosem válhatunk ebben a világban, hiszen testben vagyunk, s korlátoz minket az anyag, de meg-megtapasztalhatjuk már e testben is, hogy az Isten az Lélek, s aki a szeretetben van, az Istenben van, s Isten is őbenne...