Gyógyulás...
A mai nap imádsága:
URam! Szabadíts meg gyötrelmeimtől, gyógyíts meg, hogy felszabadultan dicsérhesselek Téged! Ámen
Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.
Zsolt 147,3
Nem
a lelkész, a pszichológus, a pszihoterapeuta vagy a mentálhigiénés
szakember - ők csak segítséget adnak/adhatnak a lelki "procedúrához" -,
valójában az élet ritmusa, ünnepek és hétköznapok éveken át tartó
váltakozása hoz eredményt az ok feldolgozásában. "Az idő majd
begyógyítja a sebeket!" - mondogatják jószándékúan a rokonok, ismerősök
vagy a jó-szomszédok (ahol még egymásrafigyelésben élnek az emberek!) -,
valójában az idő csak enyhíti a fájdalmat, de nem szünteti meg. Nem
tudja.
Ugyanis
vannak dolgok, amiket nem felejtünk, mert nem tudjuk elfelejteni!
Hogyan lehetne elfelejteni szerettünk halálát vagy azt a tényt, hogy
akit legjobban szerettünk, az otthagyott minket... Mivel "emberből
vagyunk", ezért csak próbálunk felejteni. Isten az, aki egyedül képes
lelki sebekeinket begyógyítani, de ettől még az okozat nem szűnik meg: a
temetőből nem jön vissza senki újra az életbe, a seb helye egy életen
át látszik, s az olykor-olykor belenyilaló fájdalom figyelmeztet:
mindennek következménye van. Ezért kell azt mondanunk azt: Isten - itt a
Földön - csak részlegesen gyógyít meg minket... ha akarja. Bizonnyal jó
oka van arra is, ha nem akarja, de a kielégítő választ a miértjeinkre,
mindent átfogó magyarázatot majd csak odaát, Őnála kaphatunk.
Fájdalmat
egyedül elhordozni a legnagyobb szenvedés. Ha nincs senki, akinek
panaszkodhatunk, aki legalább próbálkozna a magyarázattal, hogy miért
jutottunk oda, kerültünk olyan helyzetbe amilyenben éppen vagyunk - ha
nincs mellettünk senki, akkor valóban szenvedünk. A hívő ember
reménysége, hogy Istennek mindennel célja van, még azzal is, hogy
megengedi a hiányt az életünkben. Talán éppen azért fáj nekünk annyira
az, ami vagy aki hiányzik, hogy ezen a fájdalmon keresztül is
tudatosuljon bennünk - persze az elképzelés elég antropomorf -, hogy
Istennek is "fáj" a hiány, hogy nem vagyunk Vele közösségben.
Akit
úgy "rendesen megpofozott az élet", annak az életében hamarabb beindul a
dominó-effektus: egy válás, egy tragédia bizony könnyen előhívja az
alkoholt, mint "megoldást", jóllehet a bódulat, a kábulat nem megoldás
semmire, csak baj származik belőle! A zsoltáríró arról tesz bizonyságot,
hogy Isten minden élethelyzetben gondot visel ránk, s szabadulásunk az
adott nyomorúságunkból csak Nála, csak az Ő segítségével lehetséges. Ő
ugyanis az Élet URa, Akinek még arra is van hatalma, hogy ami eltörött,
azt újjá teremtse... Mi ez, ha nem az Élet evangéliuma?
A mai nap imádsága:
Uram!
Igazságtalan világ vesz körül: add, hogy benne az igazat tudjam szólni!
Szeretetlen emberek vesznek körül: add, hogy járhassak a szeretetnek
útján! Add Uram, hogy ne ítélkezzek, s légy hozzám irgalmas, amikor
megítélsz! Ámen
Pilátus ezt mondta neki: "Akkor mégis király vagy te?" Jézus így válaszolt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra." Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság?" Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.
Jn 18,37-38
"Felsőbb körökben" soha nem kedvelték azokat, akik megmondták az igazságot... Az igazság mindig kellemetlen azok számára, akik egyébként nagyon jól tudják, hogy hatalmuk nem az igazságon, hanem a gazságon alapul. Az ilyen istentelen életű emberek nagyon embertelenek tudnak lenni. Páni félelmük - hogy hatalmukat elvesztik -, olyan óriási, hogy a legkisebb igazságot szóló hangot is könyörtelenül elhallgattatják, az őszinte szót kimondani merészelőket gondolkodás nélkül börtönbe vetik vagy akár meg is ölik. Ez a diktatúra igazsága, no meg az is, hogy diktátorok sosem tudnak jó lelkiismerettel lefeküdni...
Jézust azzal vádolják, hogy királynak nevezteti magát, pedig nem az. Egyáltalán nem az, inkább fejedelem! Olyan valaki, akinek büszkesége méltóságából fakad. A méltóság pedig fölülről kapott... Az igazság, hogy a királyok mindig csak uralkodni akartak, a fejedelmek pedig vezetni! A "fej" az, ami vezet minket, aki pedig fejjel megy a falnak, az arra használja a fejét, amire nem való... Krisztus az egyház feje, Vezére. Sokan azt vallják, hogy Jézus vezetésével harcolni kell a világ, a bűn ellen - ez azonban a lelki kiskorúság, a gyermeteg gondolkodás jele. A militáns gondolkodás persze mindig is jellemezte az embert, de Istennek nincs szüksége semmiféle emberi "támogatásra"! Ha szüksége lenne, akkor nem lenne Isten... A "harcot" nem a világ, hanem önmagunk ellen kell folytatni, hogy ne a világ múló kívánságainak, hanem az Isten életes törvényeinek engedelmeskedjünk.
Pilátus ártatlan vallásos álmodozót, a zsidók Isten ellenségét látják Jézusban. A kimondott ítéletek mindig ítéletet mondnak az ítélkezőről is.... Ezért "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" - azaz, ha ítélkezel, ne feledd, hogy tenmagad is ítélet alatt állsz. Jézus Krisztus a szeretetet prédikálta, mely az Isten Igazsága. Az ember szeretete azonban Isten igazsága nélkül soha nem lehet igazságos, ezért fontos, hogy hallgassunk a Mester szavára...
Pilátus ezt mondta neki: "Akkor mégis király vagy te?" Jézus így válaszolt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra." Pilátus így szólt hozzá: "Mi az igazság?" Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: "Én nem találok benne semmiféle bűnt.
Jn 18,37-38
"Felsőbb körökben" soha nem kedvelték azokat, akik megmondták az igazságot... Az igazság mindig kellemetlen azok számára, akik egyébként nagyon jól tudják, hogy hatalmuk nem az igazságon, hanem a gazságon alapul. Az ilyen istentelen életű emberek nagyon embertelenek tudnak lenni. Páni félelmük - hogy hatalmukat elvesztik -, olyan óriási, hogy a legkisebb igazságot szóló hangot is könyörtelenül elhallgattatják, az őszinte szót kimondani merészelőket gondolkodás nélkül börtönbe vetik vagy akár meg is ölik. Ez a diktatúra igazsága, no meg az is, hogy diktátorok sosem tudnak jó lelkiismerettel lefeküdni...
Jézust azzal vádolják, hogy királynak nevezteti magát, pedig nem az. Egyáltalán nem az, inkább fejedelem! Olyan valaki, akinek büszkesége méltóságából fakad. A méltóság pedig fölülről kapott... Az igazság, hogy a királyok mindig csak uralkodni akartak, a fejedelmek pedig vezetni! A "fej" az, ami vezet minket, aki pedig fejjel megy a falnak, az arra használja a fejét, amire nem való... Krisztus az egyház feje, Vezére. Sokan azt vallják, hogy Jézus vezetésével harcolni kell a világ, a bűn ellen - ez azonban a lelki kiskorúság, a gyermeteg gondolkodás jele. A militáns gondolkodás persze mindig is jellemezte az embert, de Istennek nincs szüksége semmiféle emberi "támogatásra"! Ha szüksége lenne, akkor nem lenne Isten... A "harcot" nem a világ, hanem önmagunk ellen kell folytatni, hogy ne a világ múló kívánságainak, hanem az Isten életes törvényeinek engedelmeskedjünk.
Pilátus ártatlan vallásos álmodozót, a zsidók Isten ellenségét látják Jézusban. A kimondott ítéletek mindig ítéletet mondnak az ítélkezőről is.... Ezért "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" - azaz, ha ítélkezel, ne feledd, hogy tenmagad is ítélet alatt állsz. Jézus Krisztus a szeretetet prédikálta, mely az Isten Igazsága. Az ember szeretete azonban Isten igazsága nélkül soha nem lehet igazságos, ezért fontos, hogy hallgassunk a Mester szavára...
Isten hűsége...
Imádkozzunk!
URam! Köszönöm, hogy megtartottál akkor is, amikor nem figyeltem Rád. Add, hogy okulva megtartó kegyelmed által, hűségesen megmaradjak törvényeid teljesítsében! Ámen
(Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át.) Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.
Jób 10,(11)12
Az élet - vagyis Isten - legnagyobb ajándéka, hogy az ÉLET-nek részesei lehetünk... Átélhetjük a fiatalság izgalmas gondtalanságát, később a felelősséghordozás szépségét, majd gyermekeinkkel együtt áhítatosan újra rácsodálkozhatunk a rét virágaira, a csillagos ég végtelenségére, s ha egzisztenciális-, nevelési küzdelmeink után megláthatjuk még "fiainknak fiait, s lányainknak lányait", azaz unokáinkban ránk-mosolyog a JóIsten jutalma, mert szülők voltunk mi is, nos, akkor van igazán súlya e jóbi mondatnak: "gondviselésed őrizte lelkemet".
Az élet szép. Nagyon szép... de olykor nehéz, sőt iszonyatosan nehéz! Számtalan veszély leselkedik ránk, számos kísértésbe gabalyodunk bele, s ha emberként sikerül megállnunk, Isten kegyelméből "megússzuk" mulasztásainkért járó jogos következményeket, akkor nem győzünk érte elégszer hálát adni a Teremtőnek, s igyekszünk legalább részben kompenzálni - ha már jóvátenni nem is tudjuk - mindazt, amit elrontottunk. A jóvátétel, az soha nem közösségi, hanem egyéni "ügy". (Az persze egy másik kérdés, hogy ez a történelemben mindenféle "kárpótlásban" nyilvánul meg, ami aztán az emberek anyaghoz-tapadtsága miatt mindig magában hordozza az igazságtalanság csíráját is... hiszen a kárpótlást soha nem azok fizetik, akik miatt kárpótlásra igényt tartanak!)
A hívő ember az Istenben fedezi fel élete egyszeriségét, s törekszik arra, hogy a Teremtő Isten törvényeit betartva belesimuljon a teremtettségbe. Ha valakinek 'kegyelemből' sikerül egy életen át kisebb nagyobb hullámokkal ugyan, de folyamatosan Isten közelében élni, s tükrözni a 'felülről kapott' szeretetet, az boldognak mondhatja magát. Mert valóban csak az lehet boldog, akinek egy az Istene, az ÚR, egy a szerelme, egy a családja, egy a hazája, s mindezekben a hűségét nem töri meg semmilyen "élet-vihar".
A lelki élet alapja is a hűség. Hűségesnek maradni Istenhez akkor is, amikor sorsunkat nem értjük, s perlekedünk Mennyei Atyánkkal - ahogyan Jób is teszi ebben a bölcsességirodalmi tan-történetben -, valóban nem könnyű, olykor rettenetesen nehéz, de soha nem lehetetlen! Ahogyan két szerelmes szív egy életen át képes hűségben megmaradni a magukválasztotta-kívánta kötelékben, ugyanúgy lehetséges az is, hogy "Istentől mi sem állunk el" (Énekeskönyvünk 337-ik éneke!).
Hogyan? A "titok" igen egyszerű, de talán éppen azért nem hisznek benne sokan, mert úgy gondolják, hogy az életben mindenért embertelenül nagy árat kell fizetni... pedig nem! A sikeres/áldott élet pontosan abból fakad, hogy belesimulva Isten gondviselő jóságába, mi magunk is egyszerűen jók vagyunk (azaz szeretünk, vagyis megcselekedjük másokkal azt, amit szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek), s nem a magunk teljesítményére figyelünk görcsösen, hanem arra, "Akitől jön minden jó adomány, s tökéletes ajándék, a Világosság Atyjára, Akiben nincs fény és árnyék váltakozása"...
URam! Köszönöm, hogy megtartottál akkor is, amikor nem figyeltem Rád. Add, hogy okulva megtartó kegyelmed által, hűségesen megmaradjak törvényeid teljesítsében! Ámen
(Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át.) Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.
Jób 10,(11)12
Az élet - vagyis Isten - legnagyobb ajándéka, hogy az ÉLET-nek részesei lehetünk... Átélhetjük a fiatalság izgalmas gondtalanságát, később a felelősséghordozás szépségét, majd gyermekeinkkel együtt áhítatosan újra rácsodálkozhatunk a rét virágaira, a csillagos ég végtelenségére, s ha egzisztenciális-, nevelési küzdelmeink után megláthatjuk még "fiainknak fiait, s lányainknak lányait", azaz unokáinkban ránk-mosolyog a JóIsten jutalma, mert szülők voltunk mi is, nos, akkor van igazán súlya e jóbi mondatnak: "gondviselésed őrizte lelkemet".
Az élet szép. Nagyon szép... de olykor nehéz, sőt iszonyatosan nehéz! Számtalan veszély leselkedik ránk, számos kísértésbe gabalyodunk bele, s ha emberként sikerül megállnunk, Isten kegyelméből "megússzuk" mulasztásainkért járó jogos következményeket, akkor nem győzünk érte elégszer hálát adni a Teremtőnek, s igyekszünk legalább részben kompenzálni - ha már jóvátenni nem is tudjuk - mindazt, amit elrontottunk. A jóvátétel, az soha nem közösségi, hanem egyéni "ügy". (Az persze egy másik kérdés, hogy ez a történelemben mindenféle "kárpótlásban" nyilvánul meg, ami aztán az emberek anyaghoz-tapadtsága miatt mindig magában hordozza az igazságtalanság csíráját is... hiszen a kárpótlást soha nem azok fizetik, akik miatt kárpótlásra igényt tartanak!)
A hívő ember az Istenben fedezi fel élete egyszeriségét, s törekszik arra, hogy a Teremtő Isten törvényeit betartva belesimuljon a teremtettségbe. Ha valakinek 'kegyelemből' sikerül egy életen át kisebb nagyobb hullámokkal ugyan, de folyamatosan Isten közelében élni, s tükrözni a 'felülről kapott' szeretetet, az boldognak mondhatja magát. Mert valóban csak az lehet boldog, akinek egy az Istene, az ÚR, egy a szerelme, egy a családja, egy a hazája, s mindezekben a hűségét nem töri meg semmilyen "élet-vihar".
A lelki élet alapja is a hűség. Hűségesnek maradni Istenhez akkor is, amikor sorsunkat nem értjük, s perlekedünk Mennyei Atyánkkal - ahogyan Jób is teszi ebben a bölcsességirodalmi tan-történetben -, valóban nem könnyű, olykor rettenetesen nehéz, de soha nem lehetetlen! Ahogyan két szerelmes szív egy életen át képes hűségben megmaradni a magukválasztotta-kívánta kötelékben, ugyanúgy lehetséges az is, hogy "Istentől mi sem állunk el" (Énekeskönyvünk 337-ik éneke!).
Hogyan? A "titok" igen egyszerű, de talán éppen azért nem hisznek benne sokan, mert úgy gondolják, hogy az életben mindenért embertelenül nagy árat kell fizetni... pedig nem! A sikeres/áldott élet pontosan abból fakad, hogy belesimulva Isten gondviselő jóságába, mi magunk is egyszerűen jók vagyunk (azaz szeretünk, vagyis megcselekedjük másokkal azt, amit szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek), s nem a magunk teljesítményére figyelünk görcsösen, hanem arra, "Akitől jön minden jó adomány, s tökéletes ajándék, a Világosság Atyjára, Akiben nincs fény és árnyék váltakozása"...
A mai nap imádsága:
Istenem! Méltatlan, kicsinyességeket sorvassz el, tiszta érzéseket erősíts! Ámen.
Éljetek
méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes
alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást
szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség
kötelékével.
Ef 4,1b-3
Isten mezején számtalan virág ékeskedik. Nincs köztük egy sem, amelyik haszontalan lenne vagy csúnya, mindegyiknek helye és feladata van. Szépségüket az adja, hogy az egésznek részei, ahová Isten helyezte őket - nélkülük a színpompás mennyei varázslat itt a földön nem lenne harmónikus valóság.
Isten ember-mezején számos virág ékeskedik. Mindegyik szép, megismételhetetlen egyediségének méltóságát csak bűn piszka, pora képes elhomályosítani. Méltón az él, aki emberi méltóságában megéli istenképűségét, azaz tükrözi az Istentől jövő szeretetet. Fogadni a fentről jövő éltető fényt csak alázattal lehet: Nem a virágok éltetik a Napot, hanem a Nap fénye tartja életben a virágokat. Szelídség és türelem nélkül nem fakadhat meg a bimbó, szeretet nélkül nincs virágzás.
Az Egy(Isten) egynek teremtette a világot, benne minden élő együtt jeleníti meg az életet. Önmagában tehát nincs élet, csak az egységben. Akit megérintett a Lélek, az jól tudja, hogy emberlétének kiteljesedése csak Isten által, Vele egységben lehetséges. Isten nélkül elvész az egyes ember, Isten nélkül etika sem létezhet, hiszen egyetemes etika csak végső alappal létezhet - az pedig maga az Isten.
A békesség köteléke nem szakadhat el, mert belefonódik az Isten maga is. Számtalan csodájával, s titkával jelen van a hétköznapokban, s a hit által megerősít minden kapcsolatot. Ráhagyatkozni a Fényre nem illúzió, hanem az Élet teremtményi igenlése.
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy észrevegyem életem minden területén az alkalmakat, melyeket előre elkészítettél, hogy lélek a lélekkel találkozhassék! Ámen
Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad,
Zsolt 16,11ab
Életút... nagy szó! Talán csak koporsó melletti laudációban lehetne róla hitelesen beszélni, a visszatekintés tárgyilagosságával, de ott pedig már minek? "Halottról jót vagy semmit!" - tartja a szólás, s valóban, hibáit felemlegetni annak, aki már jóvátenni nem tudja botlásainak következményeit - etikátlan dolog. Az életutunk elején még nem tudjuk, milyen utakra keveredünk majd a végén, összes tudásunk csupán annyi - de ez talán nem kevés, sőt a legtöbb, amit birtokolhatunk(!) -, hogy tudjuk: milyen utakat akarunk biztosan elkerülni.
Vannak ugyanis utak, melyek a romlásba, pusztulásba vezetnek, még ha az elején az ÉLETET is hazudják! Szép lassan ugyanis rájön az ember, hogy egy gyomorban nem fér el két gyomorra való, 24 órából nem lehet 48-at csinálni, de még 25-öt sem, s legkésőbb 35 év felett a test "benyújtja a számlát" az első 35 évben elkövetett bűnökért... Csak azt hiszi az ember, hogy következmény nélkül eltérhet a Rendtől, de az évek múlásával kiviláglik: mindennek "ára" van!
Az élet egyik legnagyobb alaptörvénye, hogy teljes életet, valódi értékekkel csak közösségben lehet megélni. Érdekalapú bandák, haveri társaságok, kocsmai ivócimborák közössége nem az Élet transzparensei, hanem az Élet karikatúrái... Értékalapú közösség az, ahol egyik ember a másiknak biztonságot, elrejtettséget próbál adni, ahol kölcsönösen tudnak tanulni egymástól, ahol megvan a készség az elkövetett hibák kijavítására. Ezen közösségek legkisebbike a házastársi, melyben a felelősséghordozás gyakorló tanulása közben, a hétköznapok "adok-kapok"-ritmusában megnyilvánul: az Élet nem más, mint az "itt és most" pillanatában megélhető élet-öröm, a megelégedettség, a "jó hogy vagyunk egymásnak"-harmóniája.
Sok bibliás keresztény keresi mohón a "betűben" élete boldogságát, s fonákjára kifordított igei igazságokat kérnek számon gátlások nélkül egymástól és önmaguktól, remélvén, hogy életük minősége ezzel emelkedik. A Szeretet Istene azonban nem ideológiá(k)ba, hanem magába az életbe kódolta bele RENDjét, s aki a szívére hallgat, s őszintén keresi az isteni igazságokat, az felfedezi, hogy lépten-nyomon az élet értékcentrikus természetességében megtalálható az Isten, s Benne a keresett boldogság is...
Ef 4,1b-3
Isten mezején számtalan virág ékeskedik. Nincs köztük egy sem, amelyik haszontalan lenne vagy csúnya, mindegyiknek helye és feladata van. Szépségüket az adja, hogy az egésznek részei, ahová Isten helyezte őket - nélkülük a színpompás mennyei varázslat itt a földön nem lenne harmónikus valóság.
Isten ember-mezején számos virág ékeskedik. Mindegyik szép, megismételhetetlen egyediségének méltóságát csak bűn piszka, pora képes elhomályosítani. Méltón az él, aki emberi méltóságában megéli istenképűségét, azaz tükrözi az Istentől jövő szeretetet. Fogadni a fentről jövő éltető fényt csak alázattal lehet: Nem a virágok éltetik a Napot, hanem a Nap fénye tartja életben a virágokat. Szelídség és türelem nélkül nem fakadhat meg a bimbó, szeretet nélkül nincs virágzás.
Az Egy(Isten) egynek teremtette a világot, benne minden élő együtt jeleníti meg az életet. Önmagában tehát nincs élet, csak az egységben. Akit megérintett a Lélek, az jól tudja, hogy emberlétének kiteljesedése csak Isten által, Vele egységben lehetséges. Isten nélkül elvész az egyes ember, Isten nélkül etika sem létezhet, hiszen egyetemes etika csak végső alappal létezhet - az pedig maga az Isten.
A békesség köteléke nem szakadhat el, mert belefonódik az Isten maga is. Számtalan csodájával, s titkával jelen van a hétköznapokban, s a hit által megerősít minden kapcsolatot. Ráhagyatkozni a Fényre nem illúzió, hanem az Élet teremtményi igenlése.
Öröm...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy észrevegyem életem minden területén az alkalmakat, melyeket előre elkészítettél, hogy lélek a lélekkel találkozhassék! Ámen
Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad,
Zsolt 16,11ab
Életút... nagy szó! Talán csak koporsó melletti laudációban lehetne róla hitelesen beszélni, a visszatekintés tárgyilagosságával, de ott pedig már minek? "Halottról jót vagy semmit!" - tartja a szólás, s valóban, hibáit felemlegetni annak, aki már jóvátenni nem tudja botlásainak következményeit - etikátlan dolog. Az életutunk elején még nem tudjuk, milyen utakra keveredünk majd a végén, összes tudásunk csupán annyi - de ez talán nem kevés, sőt a legtöbb, amit birtokolhatunk(!) -, hogy tudjuk: milyen utakat akarunk biztosan elkerülni.
Vannak ugyanis utak, melyek a romlásba, pusztulásba vezetnek, még ha az elején az ÉLETET is hazudják! Szép lassan ugyanis rájön az ember, hogy egy gyomorban nem fér el két gyomorra való, 24 órából nem lehet 48-at csinálni, de még 25-öt sem, s legkésőbb 35 év felett a test "benyújtja a számlát" az első 35 évben elkövetett bűnökért... Csak azt hiszi az ember, hogy következmény nélkül eltérhet a Rendtől, de az évek múlásával kiviláglik: mindennek "ára" van!
Az élet egyik legnagyobb alaptörvénye, hogy teljes életet, valódi értékekkel csak közösségben lehet megélni. Érdekalapú bandák, haveri társaságok, kocsmai ivócimborák közössége nem az Élet transzparensei, hanem az Élet karikatúrái... Értékalapú közösség az, ahol egyik ember a másiknak biztonságot, elrejtettséget próbál adni, ahol kölcsönösen tudnak tanulni egymástól, ahol megvan a készség az elkövetett hibák kijavítására. Ezen közösségek legkisebbike a házastársi, melyben a felelősséghordozás gyakorló tanulása közben, a hétköznapok "adok-kapok"-ritmusában megnyilvánul: az Élet nem más, mint az "itt és most" pillanatában megélhető élet-öröm, a megelégedettség, a "jó hogy vagyunk egymásnak"-harmóniája.
Sok bibliás keresztény keresi mohón a "betűben" élete boldogságát, s fonákjára kifordított igei igazságokat kérnek számon gátlások nélkül egymástól és önmaguktól, remélvén, hogy életük minősége ezzel emelkedik. A Szeretet Istene azonban nem ideológiá(k)ba, hanem magába az életbe kódolta bele RENDjét, s aki a szívére hallgat, s őszintén keresi az isteni igazságokat, az felfedezi, hogy lépten-nyomon az élet értékcentrikus természetességében megtalálható az Isten, s Benne a keresett boldogság is...
Őszinte gondolatokért...
A mai nap imádsága:
Uram!
Teremts lelkemben rendet, hogy ne áltassam magamat hiábavalóságokkal!
Add, hogy vágyakozásom a békességre, szépségre Benned valósággá váljék, s
örvendezhessek bűnbocsátó kegyelmednek! Ámen
Most azért igyekezzetek szívvel-lélekkel keresni Isteneteket, az Urat!
1 Krón 22,19a
Dávid király ugyan összegyűjtette az ÚR házához szükséges építőanyagokat, de nem építhetett templomot... "így szólt hozzám az ÚR igéje - mondja Dávid - »Sok vért ontottál, nagy háborúkat viseltél, nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert sok vért ontottál ki előttem a földre.«" Dávid, aki zsoltáraiban bizonyságot tesz a szabadító Istenéről, élete végéig hordja lelkében a gyalázatot, hogy Bethsabé szerelméért képes volt megöletni leghűségesebb szolgáját, saját testőreinek főparancsnokát, Úriást... Ez a kiontott vér kiáltott az Égbe, ennek a lelki háborúnak a terheit cipelte Izrael nagy királya élete végéig. Csak aki átélte, hogy koldusa az Isten szeretetének, az tudja igazából hitelesen tolmácsolni az Úr megelégítő kegyelmét. Csak aki legalább egyszer átélte, hogy ő maga semmi, s Istene "a Minden", az tud valóban bizonyságot tenni a szabadításról.
Adósai vagyunk az Istennek. MIndannyiunk életében vannak olyan dolgok, amikkel nem igazán dicsekednénk... Szeretnénk elfelejteni bűneinket, kisiklásainkat - de nem tudjuk. Az idő kerekét nem lehet visszafordítani! Amit megrajzoltunk életünk rajzlapjára, az ott marad rajta. Ceruzát kaptunk - radírt nem. Ez adja életünk különleges kockázatát, s súlyát. Nyilvánvaló, hogy a hűség teljes tisztaságára nem lehet hivatkozni, ha össze-visszamaszatoltuk rajzlapunk egy jelentős részét. Nyilvánvaló, hogy nem lehet úgy keresni az Istent, hogy mellette még tucat más dologért "ég a szívünk"... Korunk tragédiája, hogy szintetizálni kívánják azt, amit nem lehet. Nem lehet valaki könyörtelen, konkurenciát lesöprő sikeres üzletember és ugyanakkor megbocsájtó, szerető férj, s édesapa is egy személyben. Bármennyire is akarjuk irányítani lelkünket, "Nem lehet két úrnak szolgálni, Istennek és a Mammonnak!"
Aki szívvel-lélekkel keresi az Istent, az megtalálja. Nincs eredményes keresés, ha nem az Istent, csak megnyugtatóan szép, csillogó, jól prezentálható, felső szférába emelő gondolatokat keresünk, ahelyett, hogy az igazság harmatcseppjeit kutatnánk minden virágszirmán és fűszálán az életnek... Igyekezzetek! - buzdít Dávid király -, mert ő is tudja, hogy az "idők gonoszak"... nem vagyunk "idő-milliomosok", végességünk tragédiája bármelyik pillanatban ránkszakadhat. Emberi gyarlóságaink közé tartozik, hogy nemcsak mások csapnak be minket vagy éppen mi "csúsztatunk" másoknak, de képesek vagyunk magunkat a legnagyobb hazugsággal is áltatni: "Jól megvagyunk mi az Isten nélkül is!"... Csatát nyerhetünk - még Istennel szemben is -, de a háborút nem nyerhetjük meg soha... Aki felismeri ennek igazságát, az igyekszik belekapszkodni Teremtő Urába... ezen a mai reggelen is.
Most azért igyekezzetek szívvel-lélekkel keresni Isteneteket, az Urat!
1 Krón 22,19a
Dávid király ugyan összegyűjtette az ÚR házához szükséges építőanyagokat, de nem építhetett templomot... "így szólt hozzám az ÚR igéje - mondja Dávid - »Sok vért ontottál, nagy háborúkat viseltél, nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert sok vért ontottál ki előttem a földre.«" Dávid, aki zsoltáraiban bizonyságot tesz a szabadító Istenéről, élete végéig hordja lelkében a gyalázatot, hogy Bethsabé szerelméért képes volt megöletni leghűségesebb szolgáját, saját testőreinek főparancsnokát, Úriást... Ez a kiontott vér kiáltott az Égbe, ennek a lelki háborúnak a terheit cipelte Izrael nagy királya élete végéig. Csak aki átélte, hogy koldusa az Isten szeretetének, az tudja igazából hitelesen tolmácsolni az Úr megelégítő kegyelmét. Csak aki legalább egyszer átélte, hogy ő maga semmi, s Istene "a Minden", az tud valóban bizonyságot tenni a szabadításról.
Adósai vagyunk az Istennek. MIndannyiunk életében vannak olyan dolgok, amikkel nem igazán dicsekednénk... Szeretnénk elfelejteni bűneinket, kisiklásainkat - de nem tudjuk. Az idő kerekét nem lehet visszafordítani! Amit megrajzoltunk életünk rajzlapjára, az ott marad rajta. Ceruzát kaptunk - radírt nem. Ez adja életünk különleges kockázatát, s súlyát. Nyilvánvaló, hogy a hűség teljes tisztaságára nem lehet hivatkozni, ha össze-visszamaszatoltuk rajzlapunk egy jelentős részét. Nyilvánvaló, hogy nem lehet úgy keresni az Istent, hogy mellette még tucat más dologért "ég a szívünk"... Korunk tragédiája, hogy szintetizálni kívánják azt, amit nem lehet. Nem lehet valaki könyörtelen, konkurenciát lesöprő sikeres üzletember és ugyanakkor megbocsájtó, szerető férj, s édesapa is egy személyben. Bármennyire is akarjuk irányítani lelkünket, "Nem lehet két úrnak szolgálni, Istennek és a Mammonnak!"
Aki szívvel-lélekkel keresi az Istent, az megtalálja. Nincs eredményes keresés, ha nem az Istent, csak megnyugtatóan szép, csillogó, jól prezentálható, felső szférába emelő gondolatokat keresünk, ahelyett, hogy az igazság harmatcseppjeit kutatnánk minden virágszirmán és fűszálán az életnek... Igyekezzetek! - buzdít Dávid király -, mert ő is tudja, hogy az "idők gonoszak"... nem vagyunk "idő-milliomosok", végességünk tragédiája bármelyik pillanatban ránkszakadhat. Emberi gyarlóságaink közé tartozik, hogy nemcsak mások csapnak be minket vagy éppen mi "csúsztatunk" másoknak, de képesek vagyunk magunkat a legnagyobb hazugsággal is áltatni: "Jól megvagyunk mi az Isten nélkül is!"... Csatát nyerhetünk - még Istennel szemben is -, de a háborút nem nyerhetjük meg soha... Aki felismeri ennek igazságát, az igyekszik belekapszkodni Teremtő Urába... ezen a mai reggelen is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése