A "csodák" meglátásáért...

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Szereteteddel körbeölelsz engem is, s oly sokszor mégis szorításnak érzem azt. Tedd bölccsé szívemet, hogy befogadjalak Téged, s naponta hálát tudjak mondani Neked mindenért, amivel megajándékozol földi életemben! Ámen



Szereteted az életnél is jobb.
Zsolt 63,4

Lehet szebb, s jobb az életnél? Hiszen éllni olyan jó! Számtalan csodájával körbeölel minket Teremtőnk, s mi csak ámulunk a világ, s önön létezésünkön... Miért van az, hogy sokan mégsem tudnak örülni az életnek? Morognak-veszekednek embertársaikkal, Istennel, s nem utolsó sorban önmagukkal. Ha nyár van, akkor a melegre, ha tél van akkor a hidegre panaszkodnak, otthon a férjre, feleségre vagy éppen a gyerekre, munkahelyen a főnökre, templomban jobb esetben csak a papra, de az elszámoltatásból még az Istennek is kijut... Ők azok, akik szinte semminek nem tudnak örülni vagy ha mégis az nagyon behatárolható, olykor igen egysíkú.

Amióta burleszkjét éljük a teremtettségünknek, s azt hisszük, hogy mienk a világ, mert hasítani tudjuk az atommagot, s színes lámpácskákat vibráltatunk szép rendben (értsd digitális világ) - tehát a 20 század második felében -, azóta oly sok problémát, s oly rövid idő alatt halmoztunk fel, amit előttünk még egyetlen társadalmi korszak sem. Ha így haladunk, akkor törvényszerűen megroppan a világ... Az ember lelkét már megmarta az istentelenség sóssava. Nem hangoztatják, pedig munkapolitikai tényező, hogy az utolsó évtizedekben megnőtt a pszichés problémákból fakadó munkahelyi mulasztások száma. Nemcsak a "táppénz" financiális terhe szorongatja a vállalkozókat, hanem az emberi teljesítőképesség csökkenése. Nemcsak az ember silányult el, de a produktuma is. A csomagolás egyre színesebb, s gyönyörűbb, de hitványabb lett minden. Ha csak - most nagycsaládosként - a háztartási gépeket nézem: Nem luxus, a megbízthatóan működő robotgép, mosógép stb... de mivel minden műanyag, nem vagy alig javíthatóak, s kényszerűen beletagozódunk a "használd, s dobd el ha nem működik" környezetszennyező, alternatíva-nélküli, korunk-diktálta életstílusba.

Az Istenre hagyatkozó ember tudja, hogy az Élet biztosítéka nem az ember kezében van. Az életnél, az életünknél van nagyobb: az Élet Istene. Őreá figyelni, tisztaságában, szépségében elmerülni nem menekülés a világ realitása elől, hanem kitágítása az élet érvényességi körének a horizonton túlra, a nemlátható világ végtelenségébe, ahol a legtávolibb megtapasztalható közelségbe kerül, s békességgel megvallhatjuk: Uram, szereteted az életnél is jobb.

Bölcsesség...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem bölcs látást, hogy kerüljem a bajt, korrigálni tudjam a hibát, s megtaláljam a harmóniát Veled, s a világgal! Ámen.


A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet. Mert általam sokasodnak meg napjaid, és gyarapodnak életed évei. Ha bölcs vagy, magadnak vagy bölcs, ha csúfolódó vagy, magad vallod kárát.
Péld 9,10-12

Bölcsnek lenni... fiatalon, ez mindenki álma. Így kikerülhetővé válnának a gödrök, melyekbe oly sokszor beleesünk, csak olyan akadályt ugranánk meg, amiről tudnánk, hogy nem verjük le a lécet, s sok életvezetési hibát küszöbölnénk ki, megspórolva a bosszúságot, s a szenvedést magunknak és másoknak is. Sajnos a szólás is azt mondja: "Fiatalon lehetsz okos, de bölcs nem." Nos, mit tudhat az idősebb, amit a fiatalabb nem ismerhet?

Mindenekelőtt a tapasztalat az, ami meghatározó. A pszichológia megnevez egy olyan syndromát, aminek nem egyszer igen súlyos következményei vannak, ahol nem ritka a halál és a rokkantság sem - ezt "fiatal férfi tünetegyüttesnek" hívják. A régiek így mondták "kakaskodás". A fiatalsággal együtt jár a harsány kukorékolás, a virtuskodás... de a felelőtlenség, s az esztelenség nem kell, hogy ott legyen. Azt is mondták a régiek: "Keresi a bajt magának". Ez jutott eszembe, amikor extrém "sportok"-ba belerokkantak sorsairól hallottam. Ami az egyiknek jó üzlet, az a másiknak a legdrágábbikkal (az élettel) való kockajáték... Fiatal emberek tízezrei, akiknek mozgáskultúrája a városok betonján zsugorfejlődött, pattannak egyik pillanatról a másikra gör- vagy sídeszkára, jóllehet járni is cipőben és járdán tanultak meg, s nem mezítláb füvön (rendesen még esni sem tudnak - ma már iskolában okítják a gyermekeknek az esés-kultúrát) így aztán nem csoda, ha a "geg-keresés" fiatalos, szédítő izgalmában szinte előre programozott a tragédia... Marad a kérdés, a félig vagy teljesen lebénultnak éppenúgy mit a lelkileg belerokkanó családtagoknak is: Ki a hibás?

Az Isten! Végül is ő engedte meg, hogy... Így aztán, az "Isten nyakába varrva a bajt" az elhordozhatatlant könnyebb elfogadni, mint szembenézni a valósággal: Egyedül én voltam hibás! Bölcsnek lenni azt jelenti: belátom a korlátaimat, meglátom, hol vannak a különös veszélyt jelentő akadályok. Nyugati, felborult-erkölcsű világunkban, internetes társ- vagy nevezzük inkább kalandkereső lehetőségeknek, ide vagy oda - egyre nehezebben találja meg a fiú lányt... Náluk már csak a szakemberek kétségbeesettebbek, mert elöregedő társadalmat, működésképtelen szociális struktúrát prognosztizálnak - belátható egy-két évtizeden belül...

A fehér embertől igen sokat szenvedett, s még mai szenvedő afro-amerikaiak között az a "vélemény", hogy egy "rendes fiú" nem akarhat tartós kapcsolatot egy fehér lánny, mert akkor egy fekete leány (közülük) egyedül marad... Nos, a fehér-kultúra közösséget-felejtő kultúrálatlansága meghozta a "szép új világába" nyomorúságos gyümölcseit: felbomlott család, mértéktelen önzés, agresszivitás, félelem, s magány... Ki a hibás? Tényleg az Isten? A bölcs tudja a választ... ezért keresi azt az Élet, és az Isten tisztelete közelében...

Élet...

A mai nap imádsága:

Uram! Nem értem se az életet, sem teremtett világod csillagmilliárdjait. Látom, tapasztalom csodáidat, s csak hálálkodni vagyok képes, hogy: vagyok. Légy velem, s ölelj át gondviseléseddel, hogy boldogulhassak - embertársaimmal, enyéimmel együtt! Ámen

Hiszen Ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.

ApCSel 17,25b-28a

A szelíd istenképűségre teremtett ember messzire szaladt Alkotójától. A "teremtés koronája" - félreértés ne essék nem a férfi, hanem az EMBER -, csúcsragadozójává válva bolygójának, a pusztulás szélére sodorja önmagát. Egyértelmű, hogy farkas a farkast ha bántja is, de nem öli; az ember - talán éppen ez teszi emberré - ellenébe megy az 'állati' törvényeknek is. Az állat ugyanis csak akkor öl, ha annak létfenntartási célja van, az ember akkor is, ha emberi kedve úgy tartja... A teremtettség, s benne az Élet, márpedig nem 'ingyért' van. Minden létezőnek 'ára' van. Ami valahol pluszként jelentkezik, az máshol hiányt jelent. Így, igazából véve nincs 'profit' se, hiszen ha felszámolnánk mindent - a munkásnak járó, de elmaradt tisztességes bért, a kizsákmányolt természet sebeinek akárcsak részleges begyógyítását stb. -, akkor máris 'ráfizettünk'.

Ezért különösen fontos újra és újra emlékeztetnünk az evidenciákra. Az ember alapvető bűne ugyanis az, hogy felejt. Krónikusan felejt... Elfelejti az isteni rendet, mely minden létezőnek a tiszteletét célozza. Ezért ölte, mészárolja, s fogja pusztítani a magát 'civilizált embernek' tartó ember embertársát mindaddig, amíg csak e földön lesz ember, akivel nem mellékesen, "genetikailag kompatibil", azaz nemzőképes utódokat képes létrehozni, hiszen "egy vérből teremtette" őket az Isten... A homo sapiens (értelmes ember) sokkal inkább megérdemelné a homo idioticus, azaz a 'hülye ember' meghatározását, mert olyat tett/tesz - ha csak a 20-21. századot nézzük -, amit 'értelmes' élőlény nem tenne meg soha: mohóságával, bírhatnámságával elpusztítja saját élővilágát, sőt feléli jövőjét...

Az élet isteni értelme, hogy rövidke életünkben keressük Őt - szépségben, jóságban, elrejtett s kinyilatkoztatott csodáiban. Isten mindenekelőtt a lelkünkben nyilvánul meg, mivelhogy Isten maga Lélek. Aki szeret, az tapasztalja az Istent, aki gyűlöl az pedig bizonyossággal hirdeti: nincs Isten. Aki cselekvő szeretetében hagyja "történni az Istent" az vezetésben él, s boldogul. Teljesen boldog sosem lesz, mert romlandó testben van, de létének határmezsgyéin megtapasztalva a határtalan Istent, beteljesületlen kívánságai ellenére is teljes életet él, hiszen Isten vonzásában telnek - azaz telítődnek - napjai...

Isten...

A mai nap imádsága:

Uram! Add értenem akaratodat, hogy teljességgel élhessem életemet, embertársaim javára, s a Te dicsőségedre! Ámen



Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz?
Dán 4,32b

Minél többet ismerünk meg a világból, amelyben élünk, annál inkább igényeljük a hiteles, személyreszabott választ mindannyiunk legnagyobb kérdéseire: "Honnan jöttem? Miért vagyok ezen a világon?" s rövidke életünk végefelé még azt is tudni szeretnénk: Hová megyek ebből a világból, ha egyszer mennem kell?

A modern ember úgy hiszi, felnövekedett, mert eleddig soha nem látott tudományos-technikai eredményeket tudhat magának, jóllehet a 21. század elejére sem oldotta meg még részlegesen sem hosszútávú energia-gazdálkodási kérdését. A JóIsten napocskája hőmennyiségben másfél nap alatt annyit elszór Földünkön, mint amennyi szénhidrogént eleddig mindösszesen kibányásztak, s ami egyáltalán még fellelhető... Úgy látszik, amit a JóIsten nyilvánvalóan ad, azt soha nem akarja az ember elfogadni: napenergia, szélenergia, vízenergia, tengerhullám-energia, helyettük a veszélyeset, s károsat részesíti előnyben: pl. atomenergia!

Modern korunk modern embere "modernere-fegyelmezett" gyermeke azt hallja majd-mindenütt, hogy Isten nincs, hogy a világ egy nagy kontrállatlan durranásból állt elő, s aztán csak úgy magától kezdett összeállni a világmindenség csillagpora, s ennek eredményeként vagyunk mi, itt és most... Aztán ahogyan öregszünk, szép lassan kiderül az igazság: nemhogy a világ, de mi magunk sem fejlődünk, nem válunk egyre bonyolultabb organizmussá, sokkal inkább a kopás jellemez minket, sőt az emberiség genetikai állománya nemhogy javulna, de generációról generációra egyre inkább romlik. Mintha ez az egész evolúció-elmélet csak annak igazolását szolgálná, hogy az egyik embernek joga van a másikat legyőzni, kisemmizni, ellehetetleníteni, kizsákmányolni, akár megölni is - mert ugye többnyire erről szól az ember történelme!

Mértékadó valláspszichológiával foglalkozó felmérések egyértelműen megállapítják: az emberiség 95%-a(!) - így vagy úgy -, de vallásosnak vallja magát. Nyilvánvaló tehát, hogy nincsenek istenek csak sok-sok ember, aki úgy gondolja, hogy márpedig istenek vannak; nyilvánvaló, hogy nincs egy külön istenük a zsidóknak, egy másik istenük a keresztényeknek, s egy egészen más harmadik a mohamedánoknak. Az is nyilvánvaló tehát, hogy egyik vallás sem képes birtokolni a maga teljességében AZ Istent, ha mégis azt hirdeti, hogy csak az adott vallást követő ismeri/ismerheti AZ Istent, akkor ez arogánssá, agresszívvé, s destruktívvá teszi annak a vallásnak a követőjét...

Az istenek - ahogyan az emberek többnyire elképzelik - halhatatlanok. A keresztények emberré lett Istene (ez a kinyilatkoztatás lényege!) pedig meghal a keresztfán... De akkor ebben meg mi az isteni? Mindenekelőtt az abszurditás! Amennyire lehetetlen hogy éljük, s mégis élünk ugyanígy az Isten is - akit soha senki nem képes a maga teljességében elképzelni létezik, van. De az is abszurditás, hogy megromlott természetünk ellenére képesek vagyunk a jóra, s hogy hiszünk az önfeláldozó szeretet hatalmában.

Amióta létezik teológia (istenről szóló tanítás), azóta keresi az ember a fogalmakat, hogy minél jobban leírhassa, elmagyarázhassa, kicsoda is az Isten. Legvégül persze marad mindig a beismerés: nagy dadogás az egész, hiszen a legzseniálisabb megfogalmazás is szárnyaszegett, földhözragadt - mert emberi elképzelés csupán. Dániel próféta így fogalmazza meg: Senki nem foghatja le a kezét, és senki nem mondhatja neki: "Hé, Isten! Mit csinálsz?" Az evangélium minden ember számára az, hogy ez az Isten meg akarja fogni mindannyiunk kezét, s ezért kérdezi meg életünk minden egyes napján - mivel Ő Isten ezért szavak nélkül is fel tudja tenni a kérdést: Ember, hát te meg mit csinálsz?... Elfelejtetted, hogy istenképűségedben mire rendeltelek? Nem arra, hogy pusztíts és rombolj, hanem hogy egész életedben építs, és egész lényeddel éltess!

Imádkozzunk!
URam! Köszönöm a felismeréseket, a tapasztalásokat, melyeket sorsomba-kódolva megmutatsz életem napjaiban. Add, hogy akár borúsan, akár vidáman köszönnek rám e napok, áldani tudjalak mindenért! Ámen

Nemcsak a közelben vagyok Isten - így szól az ÚR -, hanem Isten vagyok a távolban is! (El tud-e rejtőzni valaki olyan helyre, ahol nem látom? - így szól az ÚR. Nem én töltöm-e be az eget és a földet? - így szól az ÚR.)
Jer 23,23(24)

Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy Isten azért Isten, mindenható. Ha nem lenne az, akkor legfeljebb istenségről vagy különleges képességekkel bíró szuperlényről beszélhetnénk... Isten mindenhatóságából következik a mindenütt-jelenvalósága (omnipraesentia Dei), ezért Istennel kapcsolatban nincs sok értelme azt mondani: "Istenhez közel állok vagy Istentől távol vagyok"... Ennek ellenére mondogatjuk, jelezvén ezzel, hogyan is állunk a JóIstennel?

Az extraképességekkel megjelenített hollywoodi szuperhősök sok-sok embert vonzanak a mozivásznak/képernyők elé, mert lelke mélyén minden ember szeret megfürödni annak illúziójában - melynek Ádám és Éva is áldozatává váltak -, hogy ti. hiába hazudta a Kígyó, "olyanok lesztek, mint Isten", az ember nem istenül meg soha, a teremtmény teremtmény marad mindvégig... A teremtmény "feladata", hogy létével Isten dicsőségét tükrözze.

Isten, újra és újra 'megbizonyítja' - történelemben, lelkiismeretben -, hogy Ő Örökkévaló, s minden hatalom az övé, de érdekes módon ezt az ember rövidke életében mégis többször elfelejti. Pedig a Rómaiakhoz írott levélben Pál figyelmeztet: "Ami ugyanis nem látható belőle: az Ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható." (Rm 1,20) l

Isten tehát mindenütt(!) Isten. Ő azokban az 'istentelen' helyzetekben, szituációkban is jelen van - ha nem is látjuk, sőt nem is hisszük, hogy ott és akkor, Ő jelen lehet - ahol általában nem is gyanítják: betegségben, szenvedésben, kisiklott életek rettenetes feszültségei közepette is... Sok rosszul hívő, hitéletét kifordítottan megélő ember degradálja a világmindenséget teremtő Istent saját jólétének garanciális hátterévé, áldó-automatává, Akinek "kutya-kötelessége", a bedobott aprópénz-imádságságokra kedvezően válaszolni. Nos, az ilyen istenelképzelés lehet nagyon szép, de nem sok köze van az Élet URához, Aki szuverén hatalom, idő tér, mikrokozmosz és makrokozmosz, látható és nemlátható világ Egyetlenegy URa...

Mai igénk azt üzeni: nincs távol senki Tőle, mindenki sóhajtásnyi közelségben tudhatja az Istent, csak őszintén ki kell tárnia szívét. Ha ez megtörténik, akkor Ő bennünk lakozik, s mi Őbenne, s értelmet nyer leheletnyi létünk a Teremtettség végtelenjében...