Biztonságért...

A mai nap imádsága:

Uram! Számtalan veszély leselkedik ránk e világban. Kérünk Téged, őrizz meg minket ezektől, s legnagyobb ellenségeinktől: a hitetlenségtől, a reménytelenségtől, s a szeretetlenségtől! Ámen

   

"..tágas térre állítottad lábamat."
Zsolt 31,9b

Az ember még soha nem tapasztalt meg olyan távlatokat, mint tudományos-technikai forradalmas világunkban. Jóllehet rutinszerűnek tűnik az űrsikló világűrbe röpködése, de még ma is érdekes ideidézni az Apolló-program egyik főigazgatójának mondását: "Űrhajózást csak az csináljon, aki bízik Istenben!". Hogy mennyire bonyolult "megállni" a "semmiben" odafönn, azt talán akkor tudjuk igazán megérteni, ha számba veszzük a repülés fejlődéstörténetének mártírjait. Ha csak a legnevesebb áldozatokat sorolnánk fel, az is hosszú sort tenne ki, de nem túlzás, ha azt állítom, hogy a névtelen áldozatok névsora vastag könyvet eredményezne.

"Állni a semmiben" - tényleg hit kérdése. Sokszor megtapasztaltuk talán mi magunk is, hogy vannak pillanatok, amikor úgy tűnik hiába a két láb kapaszkodása a valóságba, mégsem érezzük magunkat biztonságban. A tágas tér a szabadságot ígéri nekünk, de a szabadság Isten nélkül nagyon hamar a szabadosság fogságába csaphat át. Amikor gyerekként felfedezzük a világot - s gyermekeinkkel együtt újra -, akkor nagyon tudunk örülni, ha végre legyőzetett a néhány lépésnyi távolság a kiságy és a térdelő édesanya vagy édesapa között. Nagyobb ez a távolság, mint az összes többi, amit azután életünkben megteszünk. Világok olvadnak ilyenkor egybe, határok szűnnek meg.

Ahogyan az ölelésre hívó szülői karok bátorságot adnak a gyermeknek, ugyanúgy mennyei Atyánk hívása is határozottságot kelt bennünk. A csoda az, hogy ilyenkor merünk lépni - úgy tűnik -, a semmibe. AZ igazság az, hogy oda is lépünk, a valóság az, hogy szilárd támasztékot azért érzünk, mert Isten láthatatlan tenyerébe léptünk. Van-e nagyobb biztonság, megelégítőbb nyugalom, mint ez? Ilyenkor a végtelen is belátható, sőt a legyőzhetetlen akádály is megoldható problémává zsugorodik: "Ha Ő velünk, ki (vagy éppen) mi ellenünk?" - írja Luther gyönyörű, himnuszunkká vált énekünkben, az "Erős vár"-ban.

A zsoltár nem idézett első szakaszában megmenekülésről van szó. Az ellenség szorításából megszabadult lélek sóhajtása mai igénk. Az igazság az, hogy nagyon sokszor nem ellenségeink üldöznek, hanem mi magunk űzzük magunkat... Ha Isten az Ő határtalan szeretetének távlatába helyez minket, akkor megszabadít önmagunktól, hogy életünkkel(lábunkkal) tenyerében állva megtaláljuk Őbenne, önmagunkat.

Engedelmesség...

A mai nap imádsága:

Uram! Add meg a kiváltságot, hogy szeretetednek engedelmeskedjem akkor is, ha úgy érzem, hogy képtelen vagyok rá! Ámen



Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.
Fil 2,14-15

Feltétlen engedelmesség... a hadseregben alapszabály! Élve vagy halva, de a parancsot teljesíteni kell! Ez persze mindig a bunkerben ülő tábornokok igazsága, akik sivatagi hőségben ájuldoznak vagy félig belefagyva a sárba vacognak, azok másképpen látják a parancsokat. (Ha hazáját, családját védelmezi a katona, akkor emberfeletti megpróbáltatásokat is kibír, de ha az önkényes hatalom érdekében folyik el a vére, akkor az engedelmesség szónak van más vonatkozása is. Engedelmeskedem, mert... besoroztak vagy azért, mert pénzt kapok érte.)

De miféle engedelmességre buzdítja Pál apostol a fillippi gyülekezetet? Tényleg mindent vonakodás nélkül meg kell tenni? (Elvégre "minden hatalom Istentől van" - ahogyan a Mester mondja.) Ha megnézzük a szövegkörnyezetet, akkor rögtön kiderül, hogy mindent meg kell tennünk - az üdvösségünkért! A teljes élet nem abból fakad, hogy gondolkodás nélkül teljesítjük a felsőbbség akaratát, hanem abból, hogy a Legfelső Hatalomnak (Istennek) engedelmeskedünk. Ő pedig azt akarja, hogy minden ember Hozzá térjen, s hogy mindenki felismerje: sorsunk boldogsága csak attól függ - János után szabadon -, hogy Istenben vagyunk-e, s Ő mibennünk lakozik vagy sem?

Ha életünk istenes - ragyogunk. Ha nem, akkor belesötétülünk a világba, s úgy élünk, ahogyan tulajdonképpen sosem akartunk...

Igazság...

A mai nap imádsága:

Uram! Meddig engeded még, hogy fuldokoljunk önigazságunkban? Könyörülj meg vergődő gyermekeiden! Ámen


Júda házához azonban irgalmas leszek, és megsegítem őket, mint URuk, Istenük. De nem íjjal, karddal és harccal, nem lovakkal és lovasokkal segítem őket. Miután elválasztotta "Nincs irgalom" nevű leányát, újból teherbe esett, és fiút szült. Az ÚR pedig ezt mondta: Nevezd őt így: "Nem népem". Mert nem vagytok az én népem, én sem vagyok a tietek.
Hóseás 1,7-8

Isten igazságos... Talán éppen ezért nem bottal ver és nem arannyal jutalmaz. Azt bizonnyal állíthatjuk - erről tudósít minket a Biblia -, hogy Isten mindannyiunk életében talentumokat - adottságaink, körülményeink és az idő(!) - osztogat, de ezeket aztán számon is kéri tőlünk. Ha behatárolt létünkben nem lenne számonkérés, akkor nagy valószínűséggel nem is értékelnénk azt a kiváltságot, hogy vagyunk/lehetünk ezen a csodálatos gyöngyszemén a Naprendszernek.

Isten népéhez tartozni nem jog, hanem kötelesség. Aki kötelességét megszegve Istennek nem tetsző, azaz istentelen életet él, az ne csodálkozzon, ha a Gondviselő Isten megvonja tőle áldását, hiszen az áldás sem olyan valami, ami "jár". Ebben az életben semmi sem "jár"; csak úgy "ingyen" nem kapunk semmit. Valakinek mindig "fizetni" kell, de mivel a pénz az igazán értékes dolgok kifejezésére haszontalan eszköz - pénzzel nem lehet minősíteni a barátság nagyságát vagy a szerelem mélységét -, ezért jobban tesszük, ha azt mondjuk, minden értékért valakinek áldozatot kell hozni. Ha már senki nem akar áldozatot hozni azért, hogy megnyilvánuljon az érték, akkor legvégül az Isten hozza meg a mag áldozatát...

Mily csodálatos, hogy Isten belevont minket teremtői munkájába! Jóllehet Nélküle nem lenne élet, mégis teremtői akaratának megnyilvánulásához partnerül 'hívja meg' a saját képmására és hasonlatosságára formált teremtményét, az embert. Így az emberi élet ugyan az ÚRIstentől indul, de az édesanya áldozatot vállal, szíve alatt hordozza a leendő ember-életet. S ha a fogantatás pillanatától kezdődően, emberhez nem méltó körülmények közé is 'szorul' az Élet, e méltatlanság ellenére is az istenes élet mindig méltóságot teremt.

Elveszíteni a méltóságot könnyű, megtalálni annál nehezebb. Meggyőződéssel valljuk: Egyedül nem is vagyunk rá képesek, szükségünk van Isten kegyelmére. Az is a megtapasztalásunk, hogy Isten segítsége soha "nem íjjal, karddal és harccal, nem lovakkal és lovasokkal" (7. vers), hanem szeretet által közelít felénk. Ezért volt a Messiás eljövetele ekkora sokk-élmény a 'választott nép' számára. Ebben a 'más tudatállapotban' aztán nem is tudtak mást tenni, mint "Feszítsd meg!"-et kiáltani. Isten azonban azért Isten, mert a halálból is Életet hoz elő... Akit ez a minden emberi értelmet felülmúló kegyelem 'nem hat meg' - azzal az emberrel, ebben a földi életben még az Isten se tud sokat kezdeni...

Méltóság...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy ne felejtsem el, hogy egyedül a Te akaratodból létezem, s Általad vagyok, ami vagyok, s válhatok olyanná, amilyenné akarod! Ámen

Éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.

Ef 4,1b-3

Ha a méltóság szót halljuk, akkor manapság többnyire valamely "magas" hivatallal együtt járó kitüntetésre, titulusra gondolunk. A hétköznapokban ennek a jelentéstartalomnak inkább az ellenkezőjével találkozunk, amikor azt halljuk vagy mondjuk: méltatlan... Gyönyörű magyar nyelvünk szerint a méltóság jutalom, olyan valami, amire "rászolgált" valaki, de ez lehet éppen elmarasztaló is, pl. méltó a halálra. Fentiekből fakadóan a méltóság egyben következmény is. Mivel a JóIsten a maga képére és hasonlatosságára teremtett minket, ennek a következménye - legalábbis az kellene, hogy legyen -, hogy mindannyiunk életében tükröződjék az istenképűség.

Sajnos a valóság egészen mást mutat! Az emberek többsége nem tükrözi Teremtőjét, nem gyakorolja a szeretetből fakadó önzetlenséget, hanem haszonlesően, s elvtelenül cselekszik - lásd a gazdasági élet minél nagyobb előnyökre törekvő magatartását - pedig hányszor bebizonyosodott már, hogy a rövid-távon szerzett extraprofit hosszútávon megbosszulják magukat. De nemcsak "nagyban" - kicsiben is az önzés diktál. Felbomló családok példája mutatja, hogy az önérdek általában megelőzi a kisközösség érdekeit is...

Már az ókori görög gondolkodók - Hésziodosz, Hérakleitosz, Protagórasz - is hangsúlyozták, hogy az ember már erkölcsi érzékénél fogva is magasabbrendű az állatoknál. Ezzel szemben azért jónéhány példát lehetne említeni az állatvilágból, amikor nemcsak a faj összetartása, de az egyedek egymáshoz való hűsége is messze felülmúlja az emberékét... Az apostoli intés tehát ma is időszerű! Ha megfogadnánk, talán még a világ is megváltoz(hat)na...

Örömeink...

A mai nap imádsága:

Uram! Oly sok minden ad örömöt az életemben, de olyan gyorsan elmúlnak ezek a pillanatok... Jól tudom, hogy Te vagy minden öröm forrása, mégis gyakran elfelejtem ezt. Kérlek figyelmeztess, hogy ne a múlandókat kergessem, ha Benned keressem életem biztonságát! Ámen.
   

Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit teremtek.
Ézs 65,18a

Futball-lázban ég Európa. Sokan örülnek és persze szomorkodnak is, hiszen nemcsak győztesek vannak, vesztesek is. Egy-egy nyertes csata után érdekes megfigyelni a győztesek örömittas nyilatkozatait, sajtótájékozatatókon kifejtett gondolataikat. A banális kérdésre: "Miért tudtak győzni?" - az estek nagy részében a következő válasz hangzott el: "Most újra tudtunk hinni önmagunkban." Eltekintve attól a ténytől, hogy tényleg nagyon fontos az önbizalom, azért csak ez, a győzelemhez még kevés...

Ha Dávid csak önbizalmára hagyatkozott volna, akkor rettenetesen erős Góliát ott helyben eltaposta volna méltatlan ellenfelét! Dávid nem hazárdírozott: Parittyájával ugyan már oroszlánt is ölt - tehát elég jól tudta azt kezelni -, ennek ellenére nem egy, hanem öt(!) megfelelő kövecskét választ a közeli patakban... Ki tudja hány tízezer vagy százezer kőhajítás kell, hogy alkalmas fegyverré váljon a parittya, de aki "profi", aki mestere, aki "eggyé válik" vele, az tudja: nem elégséges csak a hit: kell a gyakorlás, de az eredményességhez szükséges az ötszörös biztonsági tartalék is...

Van-e ilyen ötszörös biztonsági tartaléka a ma emberének vagy sokkal inkább "egylapos" játékosok vagyunk? Ha megnézzük azt a szociális csődtömeget, amit produkáltunk a harmadikévezred elejére, akkor gyorsan megállapítjuk: nem éppen az észszerűség, a tudatosság, a biztonságra való törekvés a legemberibb tulajdonságunk...

Az ember szeret örülni, olykor határtalanul is. Örömkeresésében - s oly sok minden másban is - a "maga feje után megy", csökönyösen ragaszkodik saját elképzeléséhez, azaz magában hisz... Önmagunkan hinni a legnagyobb balgaság! Elfelejtjük: az ember leginkább magát csalja meg. Elhiteteti önmagával, "megmagyarázza, ideológiát gyárt", hogy neki van igaza. Pedig csak úgy tűnik, mintha igazunk lenne, pedig csak úgy tűnik, hogy most kezünkben tartjuk életünk gyeplőjét - valójában teljesen Isten kegyelmétől függ minden percünk... A hívő ember egyszerű igazsága, hogy életének eredményessége, annak fedezete, garanciája nem az ő okossága, ügyessége - csakis egyedül Jézus Krisztus öt sebe...

Három kérdés vezetőknek

„Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk.” (Jakab 3:1)

Ha vezető vagy Isten munkájában, rendszeresen fel kell tenned magadnak három kérdést: 1) Elszámoltatható vagyok bárki felé? Ha nem, akkor veszélyes talajon állsz. Csak Isten tud kezelni megkérdőjelezhetetlen hatalmat. Ki ismer eléggé ahhoz, hogy együtt imádkozzon veled, tanácsoljon, és erősítsen sebezhető területeiden? Folyamatosan tapasztaljuk, hogy a hatalom felelősségre vonhatóság nélkül katasztrófához vezet. 2) Rendben van az értékrended? A sorrend könnyen elcsúszik, ha nem figyelünk oda. Túl sokan csak összetört otthonok vagy megromló egészség árán lesznek sikeresek, mert az értékrendünk valahol eltolódott. 3) Naprakész az Istennel való kapcsolatom? Ha nem határozott és gyors igen a válasz, akkor túl közel vagy a szakadék széléhez. A legjobb védelmed az, ha naponta fegyelmezetten Istennel jársz. „Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsoltárok 119:11). Ha nem töltesz időt Istennel, akkor bármivel is töltöd, az fontosabbá válik Istennél. Figyelj oda erre a kifejezésre „szívembe zártam” [az angolban: „kincsként őrzöm”]. Azt jelenti, hogy védelmezünk valamit, hogy semmi ne fenyegesse. Fegyelmezned kell magad, hogy időt tölts Isten Igéjével, és meg kell védened ezt az időt minden zavarástól. Add Istennek az elméd minden nap, amikor még friss! Lelkipásztor, az elsődleges elhivatásod nem az építkezési terv, a bizottsági ülés vagy a költségvetés, hanem ez: „Legeltesd az én juhaimat!” (János 21:17). Ha a szombat nyugtalanul talál, mert még semmivel sem készültél a vasárnapra, akkor változtass! Kezdd a feladatok átruházásával! „Válasszatok ki magatok közül…férfiakat… akiket beállíthatunk ebbe a munkába; de mi magunkat folyamatosan odaadjuk az imádkozás és az ige szolgálatára.” (Apostolok cselekedetei 6:3-4 NKJV).

ISTEN ELKÖTELEZTE MAGÁT MELLETTED

„Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.” (Jakab 1:18)



Légy óvatos azokkal az emberekkel, akik nem értékelik önmagukat, mert téged sem képesek értékelni. Keress olyan társaságot, akik serkentenek, nem pedig gátolnak, akik megtermékenyítik gondolataidat és megerősítik hitedet! Amikor körükben vagy, legjobb tulajdonságaidat látod tükröződni, és szavaikból táplálkozol. Ha olyan valakivel találkozol, aki szerint te semmit sem tudsz nyújtani, nevess rajta nagyot – udvariatlanság, ha nem nevetsz, amikor viccet mondanak! Amikor Isten teremtett, egy lépést hátra lépve megszemlélt, és ezt mondta: „Igen jó” (1Mózes 1:31). Ne foglalkozz hát ennek ellentmondó véleményekkel! Annyi lehetőség rejlik benned, hogy szinte magad vagy a lehetőségek mintapéldánya. Isten kegyelméből bármi lehetsz, aminek ő szeretne. Isten elhatározta, hogy életet ad nekünk az igazság igéje által, így mi lehetünk a legfontosabbak minden teremtménye között. „De én annyi mindent elrontottam” – mondod. Ha megbántad és tanultál belőle, akkor most már a jövőbe tekints! Isten szeretete nem a te teljesítményeden alapul. Nem az erényed miatt választott ki. „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk” (Róma 5:8). Isten a második, sőt harmadik esélyek Istene. Pál azt írja: „A legkisebb kétségem sincs afelől, hogy Isten, aki elkezdte bennetek a jó munkát, el is végzi azt” (Filippi 1:6 TM). Isten, aki idáig eljuttatott, tovább is fog vinni – mert ő elkötelezte magát melletted. A te dolgod, hogy te is elkötelezd magad mellette.

Isten országa legyen az első életedben!

„Keressétek először Istennek országát!” (Máté 6:33 Károli)

Mit jelent első helyre tenni életünkben Isten országát? Tizenkét dolgot. Olvasd el őket figyelmesen, és kérdezd meg magadtól: „Megfelelek a mércének?” a) Engedelmesség Istennek. „ha pedig valaki ezeket [Isten parancsolatait] megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában”(Máté 5:19). b) Szeretet. „Szeressétek ellenségeiteket… Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok?” (Máté 5:44,46). c) Igazságosság. „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra…” (Máté 5:6). d) Békesség. „…Boldogok, akik békét teremtenek” (Máté 5:9). e) Szent élet. „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5:16). f) Egyenesség. „…a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem…” (Máté 5:37). g) Nagylelkűség. „Amikor tehát adományt adsz… adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked”(Máté 6:2,4). h) lelki egészség. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?”(Máté 16:26). i) Bibliaismeret. „Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát”(Máté 22:29). j) Istenbe vetett hit. „…ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag… semmi sem volna nektek lehetetlen.” „…Istennél minden lehetséges.” (Máté 17: 20; Máté 19:26). k) Áldássá lenni mások számára. Jézus nem csupán tanította ezt, de folyamatosan gyógyított, biztatott, szolgált másoknak, megmutatva, hogyan kell áldássá lenni. e) Tanítványság. „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…”(Máté 28:19). Jézus szerint ez az egyetlen napirend, amiért érdemes élni – és ha kell, meghalni is.



A következő kilenc tulajdonságot olvasva tedd fel magadnak a kérdést: „Nyilvánvalóak ezek a dolgok ma az életemben? Megtermem ezeket a gyümölcsöket, hogy nagyobb dolgokat is rám lehessen bízni Isten országának építésében? a) Könyörületesség és irgalmasság. „Boldogok az irgalmasok…” „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!”(Máté 5:7; 7:1) b) Megbékélés. „Ha … atyádfiának valami panasza van ellened… menj el, békülj ki… atyádfiával…”(Máté 5:23-24) c) Taníthatóság. „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez…”(Máté 7:24) d) Bátorság. „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé… ne rettenjetek meg tőlük!”(Máté 10:16,26) e) Engedelmesség. „Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.”(Máté 12:50) f) Olyan, aki megadja magát Istennek. „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.”(Máté 16:24) g) Bűnbánó. „…ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.”(Máté 18:3) h) Alázatos. „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Máté 23:12) i) Szolgáló lelkületű. „De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok” (Máté 20:26). Ha szeretnéd, hogy Jézus legyen életed ura, akkor mindenben az Övé legyen az utolsó, és keresd Szentlelkének teljességét – akkor te is élhetsz így!

Tudnod kell különbséget tenni

„…mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsidók 5:14)
A Biblia azt mondja, hogy a szellemileg érett emberek „érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére”. Figyeld meg, nem azt mondja, hogy „használják a fejüket”, hanem azt, hogy gyakorolnak, arra edzik érzékszerveiket, hogy képesek legyenek a különbségtételre. Az a szó, amit itt az ige használ, azt jelenti, hogy edzenek, mint ahogy a sportolók fejlesztik izmaikat. A helyes különbségtételhez a következőket kell tenned: 1) időt kell töltened a Szentíráson való elmélkedéssel; 2) meg kell vizsgálnod, hogy amiről azt gondolod, hogy Isten mondja neked, összhangban van-e azzal, amit Ő az Igében mond; 3) tanulmányoznod kell azokat a feltételeket, melyeket Isten ígéreteihez köt, és engedelmeskedned kell nekik. Az ige, mely ezt mondja: „a folyamatos gyakorlás következtében már edzett arra…” (NIV), azt jelenti, hogy gyakorolnod kell, hajlandónak kell lenned arra, hogy tanulj a hibáidból, és növekedned kell ezen a területen.
A lelked belső iránytűként mutat helyes irányt abban, hogy mi jó és mi nem jó számodra, amikor a fejed nem tudja, hogy merre menj. Azokkal a sugallatokkal vagy megérzésekkel, melyeket figyelmen kívül hagytál, igazából Isten Lelke próbált rávezetni a válaszra. De te folyton elutasítottad, mert nem hangzott „ésszerűnek”. Hitre van szükség ahhoz, hogy ezen a területen működni tudj. Sosem leszel képes valódi különbségtételre, amíg mindenben az ésszerű érvelés irányít. Az érvelés az eszed terméke, a különbségtétel a lelkedé. Az elméd nem képes felfogni a lelki dolgokat. Ha tehát a lelked meglátja a különbséget, de az eszed elkezd vitatkozni vele, soha nem fogsz előrébb jutni. „…A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes…” (1Korinthus 2:14). Isten azt mondja: „…amit elterveztem, véghezviszem…” (Ézsaiás 46:11 NIV). Istennek van egy terve az életedre. Ahhoz, hogy ezt a tervet követni tudd, szükséged van a különbségtételre!

Engedd Istennek, hogy Isten legyen gyermekeid életében

„Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba.” (János 17:18.)
Jézus elengedte a tanítványokat, hogy Isten terveit szolgálják.

Szülőként felelős vagyok a gyermekeim védelméért ahogy nőnek fel, de ez nem azt jelenti, hogy megvédem őket attól, hogy kockázatot vállaljanak Isten dicsőségéért. Túl védelmezővé válhatsz, ha nem engeded a gyermekeidnek érzelmileg, vagy még fizikailag sem, hogy azt tegyék, amit Isten elvár tőlük.

Azt mondod „Persze, hogy azt akarom, hogy a gyermekeim Istent szolgálják, de maradjanak körülöttem.”, vagy „Igen, azt akarom, hogy a gyermekeim azt tegyék, amit Isten vár tőlük. Az Ő tervét és céljait követhessék egész életükben, de ne hagyják el a környezetemet és éljenek a környéken.” Tehetik, amit Isten mond, amíg nem csinálnak valami veszélyeset, ahol megsérülhetnek vagy meghalhatnak.

Természetes, hogy szülőként nem akarod, hogy a gyermekeid megsérüljenek, de hadd tegyek fel őszintén egy kérdést: Hajlandó vagy megengedni Istennek, hogy Isten legyen a gyermeked életében?

Vagy még mindig uralkodni próbálsz az életükben. El kell engedned őket. Láttam olyan szülőket, akik irányítani próbálták gyermekük életét azután is, hogy megházasodott, pedig a Biblia ezt tanítja a házasságról: „… a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (1.Mózes 2:24.)

A helyzet az, hogy Isten terve a gyermekeknek, hogy elmenjenek. Szülőként tanítanunk kell őket, amíg velünk vannak, de aztán engednünk kell, hogy Isten terve szerint szolgáljanak.

Jézus mondja: „Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba.” (János 17:18.) A szülőség teljes célja végülis, hogy elengedd a gyermeked. Attól a perctől kezdve, hogy megszületnek, arra készíted fel őket, hogy elengedd a világba, nem pedig arra, hogy a markodban tartsd őket, vagy irányítsd az életüket az életed hátralevő részében.

A boldog emberek sosem állnak meg a növekedésben

"Nem gondolom, hogy már tökéletes lennék. Nem tanultam meg még mindazt, amit kellene, de továbbra is dolgozom egészen addig a napig, amíg végül olyanná nem leszek, amilyennek Krisztus megváltott és eltervezett. Nem, testvéreim, még egyáltalán nem az vagyok, akinek lennem kellene." (Filippi 3:12-13 - az angol Living Bible fordítás alapján)

Jézus követése először is egy döntés, azután pedig egy folyamat, amely egész életünkön át tart. Nem tudod követni járás nélkül! Kell, hogy legyen lendületed, ami előrevisz!

Filippi 3:12-13 azt mondja: "Nem gondolom, hogy már tökéletes lennék. Nem tanultam meg még mindazt, amit kellene, de továbbra is dolgozom egészen addig a napig, amíg végül olyanná nem leszek, amilyennek Krisztus megváltott és eltervezett. Nem, testvéreim, még egyáltalán nem az vagyok, akinek lennem kellene." 

Amikor Pál ezt a verset írta, idősebb ember volt már, és Rómában volt, a börtönben. Ekkor már az élete végén jár. Hihetetlenül sokat tapasztalt ember. Mégis azt állítja magáról, hogy még nem ért révbe. Ha valakinek joga van azt mondani, hogy "ott van szellemileg," akkor az ő lenne, aki az Újszövetség legnagyobb részét írta. De Pál azt mondja: nem, nem vagyok még ott. Még mindig növekszem. Még mindig tanulok. Még mindig egyre inkább hasonlóvá kell lennem Krisztushoz.

Mi az a csapda, ami visszatart attól, hogy kövesd Pál példáját és folytasd a Krisztusban való növekedést?

A büszkeség.

A büszkeség visszatart attól, hogy növekedj, mert ha azt tetteted, hogy minden rendben van nálad, nem fogsz azért erőfeszítést tenni, hogy szellemileg érettebbé válj. Senki sincs készen, senkinek sem tökéletes élete! Az alázat viszont boldogsághoz vezet, mert taníthatóvá tesz.

A boldog emberek sosem állnak meg a növekedésben. A boldog emberek sosem hagyják abba a felfedezést, az erőfeszítést; nem hagyják abba a tanulást. Ha abbahagytad a növekedést, szomorú lesz az életed, mert Isten növekedésre teremtett minket! 

A boldogság és az alázat együtt járnak, mert az alázatos emberek taníthatóak. Mindig felteszik maguknak a kérdést: "Hogyan lehetnék jobb férj? Hogy lehetnék jobb barát? Hogyan lehetnék jobb főnök? Hogyan lehetek Krisztus jobb követője?"

"Vizsgáljátok meg magatokat, hogy szilárdak vagytok-e a hitben! Ne sodródjatok az árral, és ne vegyetek mindent magától értetődőnek. Rendszeresen vizsgáljátok meg a lelketeket! Első kézből való bizonyítékra van szükségetek, nem csupán szóbeszédre, hogy Krisztus bennetek van. Vizsgáld meg az életedet! Hogyha nem mész át a szűrőn, változtass rajta!" (2 Korinthus 13:5 - az angol Message fordítás alapján).

Beszéljetek róla!

• Hogyan növekedtél szellemileg az elmúlt évben? Látják benned mások ezt a növekedést?
• Miért fontos, hogy támogasson egy kis csoport abban a törekvésedben, hogy növekedj szellemileg?
• Mit gondolsz, miért boldogabbak azok az emberek, akiknek tanítható szellemiségük van?

Jézus őszinte tanácsot ad

"Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre." (Efézus 4:29a)


Hatalom van abban, ha valakit szeretettel javítasz ki. Ha jól csinálod, az építi az embereket. A jó és a rossz közötti különbség a hozzáállásodban van.

Ha csak annyit teszel, hogy rámutatsz a hibákra, akkor hagyd abba. A javítás kell legyen a célod, nem az ítélkezés. Meg kell kérdezned: "Mi motivál ebben? Az ő érdekében vagy a sajátoméban probálom formálni őt?"

Sokszor csak azért változtatunk másokon, javítjuk ki őket, mert piszkáltak és ellenszenvesek. Azt gondoljuk: "Ha nem lenne ennyire rosszindulatú, az életem sokkal egyszerűbb lenne".

Ez a rossz motiváció.

Ehelyett kövesd az Efézusi levél 4:15-ben írtakat; miszerint szeretetben kell növekednünk. A kulcs a helyes formáláshoz: Erősítsd meg az embert és javíts a viselkedésén.

Beszéljetek róla:
Milyen rossz szokásokon sikerült változtatnod másokon, mikor a hibáikra mutattál rá vagy ítélkező voltál?
Gondolj valakire, akin mostanában próbáltál változtatni. Hogy tudnád őt megerősíteni?

Kérj jól!

„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól…” (Jakab 1, 5-7)

Isten útmutatást szeretne adni neked, ehhez azonban két dolog szükséges: a megfelelő személyt kell kérdezned – Istent – és megfelelő magatartással kell válaszolnod – hittel – ahhoz, hogy választ kapj.

Tettél már fel úgy kérdést Istennek, hogy közben nem is remélted, hogy választ kapsz rá? Talán éppen ezért nem kaptad meg. Isten hit által munkálkodik az életünkben. Hányszor kértük már: „Istenem, kérlek, vezess engem!” - és továbbálltunk anélkül, hogy vártunk volna a vezetésre. Általában azonnal nekilátunk a feladatoknak. Azt mondjuk: „Istenem, adj nekem bölcsességet. Segíts, hogy helyes döntést hozhassak”. De igazából nem is várjuk, hogy ezt tegye. Azt gondoljuk, hogy minden rajtunk múlik.

Isten megígérte, hogy bölcsességet ad nekünk, amennyiben mi kérjük azt tőle. A bölcsesség azt jelenti, hogy Isten szemszögéből nézzük a dolgainkat. A bölcsesség arra irányuló képesség, hogy olyan döntéseket hozzunk, amilyeneket Isten is hozna.

Gondolkodj el ezen: Isten sohasem hoz rossz döntést. Ő sohasem hibázik. Azt mondja, hogyha hiszünk benne és hallgatunk rá, akkor vezetni fog bennünket. De mindezt hittel kell kérnünk.

Isten rendelése...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy életem rendeződjék a Te bölcs végzésed szerint, s múljék bennem a mindaz, ami elterel Tőled! Ámen

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is;

Mt 6,9-10

Napi igeolvasásunk minősége mindig függ attól is, hogy az elolvasott igénket mennyire tudjuk az általános bibliai igazságokkal összefüggésbe (contextus!) hozni - ellenkező esetben furcsa következtetések ingoványos világába tévedhetünk. Sajnos sokan bele is süppednek vad elképzeléseik mocsarába, s vallanak aztán olyasmit, aminek semmi vagy minimális köze van a JóIsten élet-támogató evangéliumához! Sajnos sok igehirdető, prédikátor, pap "nem látja a fától az erdőt", azaz vallást propagál, ahelyett hogy a hit egyetemes igazságait hirdetné. Csoda-e, ha ezek után konganak az ürességtől a templompadjaink? Kedvenc professzorom mondotta volt: "Ne felejtsük el, hogy szószékeink alatt normális emberek is ülnek!"... S valóban, nem azért ülünk be igét hallgatni, mert az istentisztelet végén mindenre elszánt misszionáriusként akarjuk elhagyni a templomot, hanem azért, mert találkozni akarunk a lélek titokzatos világában magával az Istennel. Ha ehelyett a szószéki fungens megüresedett, évtizedes szópaneljaival "bunkózza" híveit, rövidzárlatos patentválaszokat fröcsög, s kritizál: Mmiért nem akarnak még jobban Jézushoz tartozni? - különben is szégyelljék magukat undorító bűneik miatt(!) -, akkor nyilvánvalóan nem fog létrejönni az áhított találkozás ember és Isten között.

"Amint a mennyben, úgy a földön is..." De hogyan van a mennyben? Erről ugye csak földi elképzeléseink vannak, hiszen odafönntről nem jött vissza egyetlen halandó sem, hogy elmesélje, mit is látott abban a másik világban. Sok igehirdető mégis az ismeret perfekciós biztonságával nyilatkoztatja ki, hogyan is "működik" a JóIsten, s aki az ő igehirdetői személyes megtapasztalásainak igazságtartalmában kételkedni merészel, az nemcsak a hitét, sőt üdvösségét teszi kockára, de egyenesen az ördöggel cimborál, s ráadásul démoni gondolataival veszélyezteti még a gyülekezetet is...

Annyit megállapíthatunk, hogy a mennyben nem úgy "vannak" a dolgok, mint itt a Földön, mert ha úgy lennének, akkor bizony odafönnt is káosz lenne, s akkor a mennyország nem lenne mennyország! Így aztán biztonsággal mondhatjuk, hogy Isten mennyei világának RENDje kell(ene), hogy megvalósuljon itt a földi életben is, s ehhez kérjük az Ő teremtői segítségét - imádság által is. Az Isten akarata tehát a RENDjének folyamatos megvalósulása! A keresztény élet erről a halálunkig tartó át-rendeződésről szól, átformálódunk az ÚRIsten kegyelme révén, hogy ne a mi akaratunk - amit nagyon is jól tudunk, hogy mi az(!) - valósuljon meg, hanem az Övé. A mi akaratunk ugyanis rövidtávú, az Övé pedig túlmutat a halálon is; a mienk sikerthajszoló, ábrándokkal teli, az Övé áldást hozó, életközeli; a mienk ebben az elmúló világban érvényes csupán, az Övé viszont tér és idő nélküli, örök!

Kéréseink...

A mai nap imádsága:

Uram! Oly sok mindent kértem már - bevallom, többnyire magamnak. Add Uram, hogy felismerjem akaratodat az én életemben is, s olyan dolgokat kérjek, ami nemcsak a magam örömét és megelégedésémet szolgálja, de másoknak is hasznára van! Ámen

   

Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.
Jn 15,7

Felcseperedett gyermekeim mesélték, amit magam is átéltem álmodozó gyermekkoromban: "Hej, ha egyszer végre felnőtt leszek és sok pénzem lesz, reggeltől estig csak fagyit fogok enni!" Hiába tagadjuk - ilyenek vagyunk. Nemcsak gyermekkorban hagynánk ki szívesen a levest és a főzeléket, s kezdenénk rögtön a fagyinál, de a felnőtt kor "nemszeretem-spenótját" is átugornánk - ha lehetne - s kezdenénk rögtön a desszertnél... A nagybetűs Élet azonban újra és újra fegyelmez minket, s felemlegeti nekünk a régi evidenciát: "Az élet nem habostorta!"

Jézus biztatja tanítványait, hogy kérjenek. A Mester nem azt mondja, kérj magadnak, amit csak akarsz, hanem így tanítja: "Kérjetek!" ..."Kérjetek bármit, amit csak akartok.. "és megadatik nektek". A kérés azonban csak akkor - mondjuk most így - hallatszik 'odafönn', ha a fohászkodók Őbenne vannak. Ugyanis, akik Krisztusban vannak és az Ő szeretetéből élnek nap mint nap, azok bizonyára nem múlandó ráadást követelik eszelősen -, hanem az el nem múló "Isten országát" keresik. Fontos! Isten országát csak együtt, csak közösségben lehet keresni, mert Isten országa közösség... Aki Krisztusban marad, s az Ő beszédei hatják át életét, az nem szédül meg a világ hiábavaló dolgaitól, hiszen jól tudja, mindig az anyagiak felett állnak a lelkiek, s a szükséges kevés, ha Isten kezéből fogadjuk, az is az áldás forrásává válik.

Megmaradni a Krisztusban, egy életen át az Ő tanítása szerint élni, azaz Istennél megmaradni - a legnagyobb kihívás számunkra. A lélek hiába kész, a test többnyire erőtelen. Hiába tudjuk, hogy a mértékletesség az egészséges élet alapja, mégis hányszor(!) elbukik az ember... Ha körülnézünk a kereszténynek mondott Európában, akkor hamar kiderül, a nyugati civilizáció igencsak nem a jézusi tanításokat tükrözi... A mai keresztények nagy részétől is távol van a mértékletesség! Mértéktelenek vagyunk evésben, ivásban, mobilitásban (Csak jussak el minél több helyére a világnak, csak le ne maradjak semmiről!), de ugyanilyen pazarlók vagyunk időnkkel és energiánkkal is... S ha egyszer elfogy az energiánk - mert az elmúlt kétszász esztendőben mohón feléltük az évmilliók alatt képződött nyersanyagainkat -, akkor már csak egy kicsinyke időnk marad hátra, hogy elgondolkodjunk: Valóban ezt akartuk? Édességekkel (értsd: anyagi javak) telitömni az életünket? Ettől lenne az élet szép?... Nemde attól, hogy Istent fedezhetjük fel benne?

Munkánkért...

A mai nap imádsága:

Uram! Verejtékkel teli munkámat kérlek áldd meg ma is, hogy jóízűen ehessem mindennapi kenyeremet! Ámen

   
Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy,és vissza fogsz térni a porba!
1 Móz 3,19

Büntetés. Sokan így értelmezik a bűneset utáni állapotot. Pontosabb, ha azt mondjuk: következmény. A büntetés nem a munka - mint sokan gondolják -, hiszen a paradicsomban is kellett "dolgozni", Isten az édent ugyanis "művelésre és megőrzésre" rendelte Ádámnak és Évának. Az igazi büntetés mégsem a verejték - ismerjük a jól elvégzett munka örömes izzadságcseppjeit -, hanem az Isten nélküli állapot. Ha nincs velünk az Isten, akkor áldás sincs. Hiába az áldozat, a befektetett energia az eredmény lesújtó: "bogáncsot terem a föld". A gyomot nem kell kapálni, a hibáért nem kell küzdeni, mindezek maguktól teremnek...

"Arcunk verejtékével enni a kenyeret, s visszatérni a földbe" - ez egy más perspektíva. Olyannyira más, hogy lelkünk alapvetően tiltakozik ellene. Az ősbűn, az istenellenes készség, amit mindannyian örököltünk szüleinktől, s azok szüleitől, visszamenőleg az első emberpárig, mégsem tudja kiölni belőlünk a vágyat Isten után. Ha bajban vagyunk, ha nehézségek vesznek körül minket, Istenhez menekülünk. Az Isten a gyógyír mindenre. Nincs más hatalom, mely képes lelki sebeinket begyógyítani, nincs más erő, ami hordozhatna minket. Mindeközben persze vannak próbálkozásaink, keresünk más megoldásokat, Isten-nélkülieket, s azokba fogódzkodunk... Ideig-óráig biztonságban érezzük magunkat, de az élet szelei és viharai hamar bebizonyítják, hogy ezek a támasztékok mennyire terhelhetetlenek... elesésünk így előre "programozott".

Mielőtt végérvényesen porrá leszünk - hiszen abból vagyunk -, néhányszor megtapasztaljuk milyen is a por íze. Elesésünk velejárója, hogy porosak, szutykosak leszünk, ami nem éppen szívderítő állapot. Isten talán azért engedi meg mindezt, hogy ütközzünk végességünkkel, s elgondolkodhassunk a Végtelenség perspektíváján. Hiába minden próbálkozásunk - felgyorsított élet, élmények habzsolása -, kikerülni a sorsunk ívét nem tudjuk: Porból emelt ki minket az Isten, s porba hullunk vissza. De ha Isten dimenzióját komolyan vesszük, akkor felfedezzük az elveszett paradicsom szívünk mélyén rejtőző, szanaszét heverő, töredezett mozaikdarabjait. Hittel egymás mellé rakosgatva - ez lehet életünk igazán kiteljesítő életprogramja - kirajzolódik szívünkben-lelkünkben Szerető Mennyei Atyánk képe, melyben gyönyörködve végre terhelhetővé válik életünk.

Öröm...

A mai nap imádsága:

URam! Adj a szívekbe derűt! Vígasztald a bánkódót, adj megerősítő reménységet az elesettnek! Add, hogy mindenki megtalálja Benned kiteljesedését, s boldogan áldjunk Téged gondviselő jóságodért! Ámen

   

Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket. Az értelmes szív tudásra törekszik, az ostobák szája pedig bolondságon rágódik.
Péld 15,13-14

Kiváltságnak éltem meg, hogy a teológia öt éve után - jóllehet egészen más státuszban: férjként, családapaként, gyülekezeti lelkészként -, de még újra öt évet koptathattam külföldi és itthoni egyetemek padjait. Gyerekkorom óta szeretem figyelni az embereket, rendkívül érdekes, ahogyan beszélnek egymással, ahogyan néznek egymásra vagy csak bámulják a kirakatot esetleg sétálnak az utcán - párban vagy egyedül... Különleges alkalom egy-egy esküvő, nagyobb ünneplő baráti társaság. Sokat árulnak el egy ember személyiségéből arckifejezései -, ahogyan örülnek vagy éppen szomorkodnak.

Szeged különlegesen szép, s érdekes egyetem-város: nyár kivételével igen sok benne a fiatal. (Jelenlétük üdítően hat mindenkire, hiszen a fiatalság mindig a jobbreményű jövő záloga.) Két dolgot vettem észre, fedeztem fel: Az egyik, hogy a vizsgaidőszak beálltával, szemeszterek végén generálisan megváltoztak az arcok! Eladdig vidámságot, gondtalanságot tükröző tekintetek meditatívvá, nemegyszer szomorúvá váltak - nyilvánvalóan a számonkérés terhe miatt. A másik (újra)felismerésem egy döbbenet volt bennem: milyen bölcs végzéssel teremtette meg Isten az embert! A fiatalság mosolya nemcsak feledteti a nehézségeket, de meg is szépíti az arcokat! Hány és hány fiatal perlekedik sorsával, s elégedetlen külsejével - pedig minden ember hordozza magán az isteni teremtés szépségét, arról már nem is szólva, hogy a JóIsten soha sem végez "pancser" munkát(!) -, s párkeresése sikertelenségének legfőbb okát önmagán felfedezett hiányosságoknak tudja be...

Aki ostoba, az nemcsak elhiszi a média-vezérelte ideológiát, de életét alá is rendeli a korszellemnek, hogy ti. a boldogság titka a siker, a siker pedig a test perfekciójától függ... Korunk "média-igazságai" a felületességet istenítik, a pillanat fontosságát, az átélhető élményt dicsőítik - a lélek békéjét megteremtő távlat szépsége helyett. Csoda-e, hogy ennyi az önértékelés zavarral küzdő ember? Sajnos fiataljaink is megfertőződtek ezzel a "kultúrával"! Míg korábban a lélekgyógyászok a középidősek kapuzárási pánikreakciót kezelték, manapság a pszichotherapeuták ajtókilincsét szinte egymásnak adják a "kapunyitási pánik-szindrómával" küszködő fiatalok.

Elkezdeni az életet, párt választani, kitartani mellette, gyermekeket vállalni, felnevelni őket - mindig csak akkor lehet, s lehetett, amikor a lélek kész az önfeláldozásra, azaz a másik szolgálatára. Sokan megrettennek ettől, pedig ez nem más, mint az egymásnak-élés szeretetben feloldódó hétköznapi normalitása. Tény, hogy, aki Istenre figyel, annak könnyebb. Egyrészt tudja, hogy az isteni elvárások fogódzókat jelentenek, másrészt hitéletében megtapasztalja, hogy ő maga is Isten tenyerén él, a Gondviselés oltalmában él, ami nemcsak nyugalmat és biztonságot, de rengeteg erőt is ad kis és nagy feladatok megoldására egyaránt.

Tartalmas élet...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy Te legyél életemben az első! Ámen

A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme,
és a Szentnek a megismerése ad értelmet.
Péld 9,10

Életünk legszebb pillanatai azok, amikor igazi találkozások jönnek létre generációk között... Amikor egy hullámhosszra tud kerülni apa és fia, anya és lánya, amikor az idősebb, s tapasztaltabb őszintén megosztja gondolatait a fiatalabbal. Mindez nemcsak a családban történhet, hiszen létrejöhet ez a tartalmas találkozás tanár és diák, vagy idősebb kolléga és a kezdő munkatárs között is. Ilyen beszélgetésekben aztán lehullanak a leplek, s az egyik lélek a másiknak elmondhatja/megvallhatja egzisztenciális küzdelmeit, hogyan gondolkodik és érez világról, emberről s természetesen Istenről is.

A bölcs ember attól bölcs, hogy megtanulta: Mindenhol, s mindenkor Istené a dicsőség, hiszen Tőle indul ki az élet, Ő az, aki azt fenntartja, s Ő az, aki egyszer majd magához is hívja ebből a földi "árnyékvilágból". (Árnyékvilág azért, mert az ember bűnei eltakarják a JóIsten szeretetnapocskáját.) A bölcs azt is tudja, hogy a világot kormányzó Istené a bosszúállás, Ő az, aki "megfizet mindenkinek cselekedetei szerint", s ezt az isteni igazságszolgáltatást nem akadályozhatja meg semmi és senki.

Isten "legfőbb tulajdonsága" mégsem az, hogy világába beleteremtette az ok és okozat örök törvényszerűségét, mely biztosítéka az igazságosságnak, hanem az, hogy szeretetének legfőbb jeleként kinyilatkoztatja önmagát. A véges teremtményi ember számára elérhetetlen Szentségét kegyelemből megismerhetővé tette: a világ teremtett csodáinak vizsgálata révén, a történelem különös mozgásában, s nem utolsó sorban az ember lelkiismeretében. Mindezeken túl kinyilatkoztatja magát a szentségekben és az Igében...

Értelmesen eltölteni azt a néhány évtizednyi földi életet eléggé komoly kihívás - minden ember számára. Értelmet ugyanis nem adhat csak a munka, csak a társ, csak a gyermek. Értelmet csak az adhat, aminek nincs kizárólagossága! Isten nem kizárólagosságot, hanem elsődlegességet kíván: Ő legyen az első, s minden utána következhet... mert ha Ő (a Szeretet) az első, utána már bármi és bárki következhet, az Isten elsődlegessége garancia a helyes sorrendre...