Idő...

A mai nap imádsága:

Istenem! Jó lenne, ha több időm lenne, de tudom, hogy igazságos vagy, s az idő mindenki számára egyformán telik. URam, kérlek, tégy velem csodát, s add, hogy Veled együtt teljék az időm, s ne csak múljék! Tedd tartalmassá napjaimat, s szereteted fényével vidámíts meg a szürke hétköznapokban! Add, hogy megtaláljam életem ritmusát Tebenned, s munkámban érezhessem az alkotás örömét, s mindenért hálát adva kiteljesedve élhessem a napokat, melyeket nekem szántál! Ámen

Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyításnak. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.
Préd 3,1-4

Talán nincs ember, aki tudatosan vagy tudtán kívül ne idézte volna ezt a bibliai igazságot: "Mindennek rendelt ideje van!" Keserűen megtapasztalt igazság ez, minden életkorban. A gyermek még játszani akar, pedig már aludnia kellene, a tinédzser szívesen tapadna még számítógépéhez, de várja a házi feladat, a sok tanulnivaló, a felnőtt még szívesen aludna tovább, de munkahelyére pontosan be kell érkeznie... Hiába, mindennek rendelt ideje van! Tetszik vagy sem, Isten úgy teremtette meg a világát, hogy abba időt is szerkesztett. A mi időnk a csillagmillárdokhoz képest nevetségesen kevés, de a szúnyogok alig két hetéhez mérve már nem is annyira rossz...

Isten nem csak időbe plántálta bele létünket, de ritmust is adott hozzá. A hét hat napján dolgozunk, s a hetediken pihenünk... vagy csak pihennénk. Magyar létharcos valóság, hogy hétvégeken, ünnepnapokon is dolgozunk. Sokszor nagy árat fizetünk ezért, a legdrágábbat áldozzuk fel: az egészségünket! Pedig mindennek rendelt ideje van! A pihenés, az elcsendesedés idejét megrövidíteni, felcserélni végzetes hiba. (Érdekes, hogy a héber nyelvben a hiba szó, egyben bűnt is jelent!) Tehát bűn az éjszakát nappallá tenni, s bűn felcserélni a dolgok természetes rendjét, bűn a természetellenest megtenni természetesnek, az abnormalitást normalitásnak...

Az időnek nemcsak "rendje", ritmusa van, de minősége is! Amikor azt mondjuk: "Ma jó napom van!" vagy "Ez az én napom!" vagy "Na, ez nem az én napom!" -, akkor mindig az idő minőségére gondolunk. S mitől minőségi az idő? Gyönyörű, ősi magyar nyelvünk így mondja: telik. Amikor telik az idő, amikor teljesedünk, amikor megtöltődik idővel életünk cserépedénye. Ha csak múlik az idő, az azt jelenti elmúlt az idő, de nem töltött, nem adott semmit. Ilyenek a töredék-idők: buszra, vonatra várakozás vagy éppen a hivatali sorbanállás, de ilyen az aktuális ,mármegintnemtörténiksemmi"-TV-sorozat előtti bambulás. Ja, hogy a többség ezt csinálja? Az még nem jelenti azt, hogy ez helyes is! Érdekes megfigyelni, hogy az emberek hogyan múlatják az időt! A sok hiábavalóság közül most csak kettőt említenék, ami párhuzamosan is működik: rágyújtanak egy cigire és/vagy birizgálják a mobiltelefonjukat - ki az SMS-ért, ki meg az MP3-ért.. Pedig rengeteg mindenre fel lehet használni a töredék-időt. Pl. Szavak tanulására, ha környezet engedi olvasásra, sőt még imádságra is...

Azt, hogy az időt mennyire minőségi módon éltük meg, akkor tudjuk meg igazán, amikor ütközünk a felismeréssel: életem ideje eljárt felettem, mert megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak... Sokan félnek a halál hogyanjától, pedig nem ez a félelmet keltő, hanem az, ha valaki nem tölti ki az idejét úgy, ahogyan az Isten azt rendelte. Ha nem volt életének méltósággal megélt tavasza nyara és ősze, akkor borzalmas a lélekdideregtető tél, amely az elköltözésre készítene fel minket... Nem mindegy tehét, hogyan élünk! Ha építünk és növelünk, akkor épülünk és teljesedünk, ha tanuljuk az Örök Istent a múlandó másodperceinkben is, akkor nemcsak saját életünk ékesedik és csillog az Isten kegyelméből, de másokat is ékesítünk, s akkor elmondhatjuk az utolsó pillanatokban: jó volt élni... S ha jól belegondolunk ez nem is kevés, a prédikátor szerint a minden, mert felismertük, hogy amit kaptunk, az mind Isten ajándéka volt...

Képmutatás...

A mai nap imádsága:

Uram! Te megvizsgálod a szíveket, s tudod, hogy mi lakozik bennük... Azt is jól tudod, mi szunnyad az én szívem mélyén. Kérlek ezért, légy hozzám irgalmas, hogy mentő szeretetedre magam is csak szeretettel válaszoljak! Ámen


"Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék.
Lk 12,1b-2

Szegény farizeusok... A Mester ahol csak lehet, pirongatja őket! Azonban se szép szó, se prófétai dorgáló nem hatott rájuk, s így mint a vallási merevség megtestesítői vonultak be a kultúrtörténetbe. Az életből számtalan példát lehetne hozni, hogy az embernek a harmóniában kell lenni a környezetével, hogy abból áldás fakadjon. A lovas, ha nem érzi a lovat, akkor annak bukás lehet a vége, ha férj és feleség nem tanulnak meg egymásra hangolódva élni, akkor sosem képesek biztonságot, elrejtettséget nyújtani övéik számára, s ha Istent egy merev Istenképbe szorítja egy ideológia, abból mindig törvényeskedés, szélsőséges magatartás fakad...

Az emberiség történelmének talán a legnyomorultabb évszázadát éljük most, mely eséllyel pályázhat majd egyszer a "felszínesség évszázada" címre. Nyilvánvaló, hogy a külső mindig fontos volt az ember számára - Méghogy nem a ruha teszi az embert? -, de tömeges méretben soha ennyire nem követték a divatot, kergették az "életérzést". Persze, mindig is adtak a külcsínyre, de manapság a látszat a diadala a jellemző - az eredményt láthatjuk: bizalmatlanság, s egyre komolyabb működési zavarok a társadalomban, a világban... az életstílus, a "fíling" fontosabbá vált, mit a tartalaom.

De miért is kell óvakodniuk a tanítványoknak a farizeusok kovászától? Mert az nem keleszt, hanem rohaszt! Amíg a dinamikus/evangéliumi istenfelfogás az életet szolgálja és védi, eladdig a statikus, a törvényalapú gyakorlatilag béklyóba köti az embert. Jézus soha nem a Tízparancsolat egyetemes törvénye ellen szól, hanem azokat az emberi okoskodások által létrehozott rendelkezéseket ítéli el, melyek meghatározták a farizeusok "kegyességét". Jól tudjuk, hogy ez a gyakorlatban mindösszesen 613(!) törvényt jelentett. Kultikus és profán, közösségi és intim élet szabályait magába foglaló "törvényhalmaz" ez, mely végül teljességgel ellehetetleníti az Istennel való őszinte kapcsolatot, mert nem az isteni szeretetből fakadó szabadságára, hanem a törvénybetartás teljesítményére koncentrál...

Nincs rejtett dolog, egyszer minden kitudódik - így van ez többnyire még az embervilágban is. Isten előtt pedig minden nyilvánvaló, még a szív legrejtettebb szándéka is. Hiába a "külsőre ügyelés" perfekciója, ha belső egészen másról szól... Aki képmutató, az kettős erkölcsű: Észreveszi a másik szemében a szálkát, de a magájéban a gerendát is természetesnek véli! Ha létezne kettős elszámolása a JóIstennek - egy az igazakra, s egy a bűnösökre, akkor istenből is kettő kellenne... Márpedig az Isten az Egy. Ez az Isten pedig nem ezoterikus (azaz belső körre leszűkített) s nem is "nemzeti",Isten! Így az Isten nem lehet csak zsidó, csak muzulmán, vagy csak keresztény isten... Isten az Egy, minden ember számára egy. Ezért nem létezhet alternatív etika sem, csakis egy: az embert-szolgáló, a közösséget védő. Mindaz pedig, ami ezzel ellentétes, az nem az Istentől van! S mivel Istennek "gondja van" arra, hogy időnként a történelemben kinyilvánítsa akaratát, ezért nem árt néha elgondolkodni azon, hogy mi az, ami Tőle, onnan fentről száll alá áldásként, s mi az, amit mi röptetünk görcsösen, hogy javunkat szolgálja, de csak baj, s szenvedés fakad belőle...

Lelkület...

A mai nap imádsága:

Uram! Tisztogasd szívemet, hogy helyesen dönthessek! Ámen

Szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.
Róm 10,10

Az orthodox keresztények önmeghatározása szerint az orthodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül, úgy ahogy ezt a hét egyetemes zsinat meghatározta. Nem ennek a kijelentésnek a hatására, de tény, hogy az orthodox hit terjed a modern nyugati világban. Gombamód szaporadnak az orthodox gyülekezetek, épülnek az új templomocskák. Mi lehet ennek az oka?

Az orthodox gondolkodásmód. Látásuk szerint, minden, ami az egyházban történik: titok. S, ami titok, azt fölösleges magyarázni... ezt egyébként Luther Márton is pontosan így gondolta. Míg a nyugati kereszténység - élen az újprotestáns felekezetekkel, melyeknek hatásai nem elhanyagolhatóak a történelmi egyház falain belül sem - folyamatosan hangsúlyozzák a fej az "ész" szerepét a döntésben, hogy beköltözhessék a szívbe a Szentlélek... Ezzel ellentétben az orthodoxia azt vallja, hogy az Istent először a lábunkkal tapasztaljuk (két lábon állunk a világban, élményeinket itt gyűjtjük), mely tapasztalások a szívben érzéssé állnak össze, mely a hitünket alkotják. Egyeseknek megadatik, hogy "ésszel" is felfogjanak egy részt a Nagy Titokból - ők a hittudósok.

Az orthodox gondolkodásmód tehát összhangban van Pállal, aki azt írja, hogy "szívvel hiszünk"... Amilyen tehát a szívünk, olyan a mi hitünk is. Ha a bűn sara, vagy a mulasztás pora belepi azt, akkor hitünk is "piszkos" lesz... ezért szükségünk van "portörlésre" - Luther ezt naponkénti megtérésnek nevezi. Amilyen a mi szívünk (lelkületünk), nagyjából olyan az egész személyiségünk. A lelkületünk határozza meg viszonyrendszerünket tárgyakkal, s emberekkel, a lelkiségünk lenyomata ott van munkánkban, kapcsolatainkban, gyereknevelésben, szexualitásunkban - mindenütt. Amilyen a "szívünk-lelkünk" - olyan az életünk is. Ezért fontos, hogy szívünk tiszta legyen. S ha Isten egyszer már belénkplántálta a tisztaság utáni vágyunkat, akkor olykor-olykor figyeljünk magunkra, s Isten kegyelméből söprögessünk egy kicsit...

Nyelviségünk...

A mai nap imádsága:

Uram! Szavakat adtál nekünk, hogy segítségével megértessük magunkat másokkal, de sajnos még önmagunkat sem értjük... Kérünk Téged, add vissza szavaink igazi jelentéseit, hogy feltöltődjünk szereteted gazdagságával, s a töredékes szó ellenére is megérthessük egymást és Téged, s ezáltal eljuthassunk lelkünk békességére! Ámen.



Hálát adok neked, URam, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál.
Ézs 12,1

Sokszor hargaszunk... Sarokbaszorító körülményekre meg emberekre is, akik előidézték fájdalmainkat vagy nem figyelmeztettek minket időben a közeledő veszélyre. Gyakran haragszunk önmagunkra is, mert legvégül nem úgy döntöttünk valamiben, ahogyan azt korábban elterveztük, s döntésünk keserű következményeit hordozva végül haragszunk az Istenre is... Isten azonban nem "haragszik" - mert Ő nem ember, hanem Isten. Ennek ellenére - mivel nyelviségben élünk - Istent számtalan emberi tulajdonsággal ruházzuk fel: "nevet, sír, haragszik, megbosszulja" - mondogatjuk, de azon túl, hogy ezekkel a mondatokkal ékesen deklarájuk teremtményi korlátozottságunkat, többre nem megyünk, Isten "státusa" ettől nem változik, hiszen Ő a változatlan Egy. Talán az ószövetség "kemény-lelkű" nemzedékeihez nem is jutott volna el másképpen az Isten üzenete, ha nem ilyen mély érzelmeket is felvállaló nyelviségben nyilatkoznak meg az író-próféták a Szentírást író "szentírók". A hit éppen azt jelenti, hogy ennek az emberi, botladozó nyelviségnek köszönhetően mégis kirajzolódik bennünk az Isten képe, mégha tükör által homályosan is...

A harag rengeteg energiánkat elvesz tőlünk, míg a békesség túláradóan sok erőt ad. Manapság se szeri se száma azoknak a technikáknak, amelyek megígérik, hogy az adott metódus követésével elérhetjük a vágyott célt: lelkünk nyugalmát. A kereszténység - azaz krisztuskövetők közössége, ahogyan a kisázsiai Antiochiában ondták először - az egyetlen vallás, amelyik őszintén bevallja és felvállalja: nincs metódus (meta hodosz ťgör.Ť mely hozzávezető utat jelent). Nyilvánvaló, ma is léteznek olyan keresztény kisközösségek, melyek ismerni vélik azt a "metódust", ami elvezetheti az embert az Istenhez, de ha ennek a tudásnak a birtokában lennének, akkor ez azt jelentené, hogy megtalálták volna az ész-okokat az Isten létézesére, melyet azonban a formális logika szabályait követő skolasztikus filozófia félezer éven át hiába keresett...

A békesség Isten ajandéka, a harag, a bosszú pedig az Istentől elfordult ember büntetése. Vigyáznunk kell azonban itt is! Miféle "büntetés" az, amikor arra panaszkodunk hogy fázunk, közben pedig mi vagyunk azok, akik "szabad akaratból" eltávolodtunk a meleget adó tűztől? Amikor antopomorf módon azt mondjuk: "Megvigasztal az Isten" - semmi más nem történik, mint az, hogy rádöbbenünk, Isten közelében lenni jó. Feladni a belénk-kódolt halhatatlan isteni részt, nem törődni lelkünk istenes igényeivel nemcsak személyes aroganciánk áldozatává válásunkat jelenti, sokkal inkább elvetése annak a lehetőségnek, amiért itt létezünk ezen a Földön: rátalálni Istenre, s Istenben igazi önmagunkra...

Prófétaság...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy szavaim a Te szavad által erősödjenek! Ámen

   

Rászedtél, URam, és én hagytam, hogy rászedj. Megragadtál, hatalmadba ejtettél! Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki. Ahányszor csak megszólalok, kiáltanom kell és hirdetnem, hogy erőszak és elnyomás uralkodik. Az ÚR igéje csak gyalázatot és gúnyt szerzett nekem egész nap. Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve.

Jer 17,7-9

Megszólalni akkor, amikor mindenki csak hallgat - nagyon nehéz... Kimondani nyilvánosan azt, amit egyébként mindenki tud, s akkor, amikor mindenki nyelvét görcsbe rántja a "hallgass szám, nem fáj fejem"-túlélő-ösztön, igen nehéz. Korunk önmutogató "prófétái", önjelölt "evangélistái", akik a maguk szektabizniszének verbális katalizátorai, legfeljebb nevükben próféták, hiszen aki valóban próféta, az Isten szavát (az Igazságot) szólja, ami nem egy nemzethez, egy valláshoz, egy felekezethez, hanem egyetemesen mindenkihez szól. Hiába tartja magát valaki nagyhatású prófétának, Isten küldöttének, aki csak részigazságokat emleget - s lehet, hogy ezért tömegek követik - az legfeljebb gyűlölet-prédikátor lehet, de nem próféta, a szó igazi értelmében.

Régen a prófétákat látóknak hívták, ma a prófétaság elhivatottságában tetszelgő érdekszónokokat "megmondó-embereknek". Egy olyan időszakban, amikor a bizalmatlanság hullámai egyre magasabbra csapnak, s egyre súlyosabb károkat okoznak úgy párkapcsolatban, családban, munkahelyen, mint egy országban, sőt népek és nemzetek között, különösen is fontos lenne az istenadta szó hiteles szolgálata! Manapság, ha valaki feltétel nélkül hisz a médiának, a poltikusoknak vagy a banki "tanácsadóknak" - tanácsot egyébként mindenki tud adni, megoldást, hasznos információt csak igen kevesek(!) - az a naivitásáért idővel súlyos árat kell, hogy fizessen.

A megtérés, azaz a felismerés a keresztény embert arra kötelezi, hogy ismeretét tovább adja. Ezt nevezzük evangélium-hirdetésnek, ami nem azonos az Istenre-találás örömének nyilvános megvallásával. Ez a részét képezi, de sokkal fontosabb ennél annak az "életvezetési tudásnak" átadása, mely bölcsesség nem embertől, hanem felülről, a Világosság Atyjától száll alá. A keresztény ember tudja, hogy a dolgok mindig akkor "mennek jól", ha Isten vezet... Megtanulni ezt a ráhagyatkozást élethosszig tartó folyamat, de nyilvánvalóan nem volt véletlen az, hogy az első keresztények a csatlakozni szándékozó katechuménokat (tanulni vágyókat) 2-4, olykor öt évig is tanították! Manapság sokan ki szeretnék hagyni ezt az keresztény "életvezetési akadémiát", de az igazság az, hogy a katona is csak akkor lehet sikeres, ha megérti a parancsszót, s a keresztény ember is akkor jut el a célba, ha érti Mestere szavait.

A Mester (el)hívó szavai lelket perzselnek, mert Isten igéje megdönthetetlen igazságokat hordoz, melyeken nem változtat semmiféle kor. Az emberség, a tisztesség, a jóság, a szeretet, a könyörületesség nem rendszerspecifikus, nem a társadalom aktuális berendezkedéstől függ! Amikor diktatúra van, akkor is vannak emberséges emberek, s amikor meg a demokrácia harsog, akkor sem válik mindenki emberségessé... Ha erőszak uralkodik, ha elnyomás van, ha sérül az ember Istentől kapott felelős szabadsága, akkor a próféták(látók) mindig megszólalnak, s felvillantják a helyes irányt! Mi ez, ha nem a Gondviselés evangéliuma?

Amilyen széles Isten szeretete irántad...

"Hogy ilyen módon képesek legyetek Isten egész népével együtt megérteni, milyen széles, mennyire hosszú, milyen magas és mennyire mély a Krisztus szeretete. Ezt emberi értelemmel fel sem lehet fogni. Én mégis azért imádkozom, hogy tapasztaljátok meg szeretetét, és hogy Isten maga töltsön be titeket teljesen." (Ef. 3:18-19, Egyszerű fordítás)

Isten szeretete az egész földkerekséget keresztülfogja, és magához ölel minden embert, mindenkit, akit Ő alkotott: „Az Úr minden útjában igazságos és szeretetteljes minden alkotása iránt.” (Zsolt 145,17 NIV – saját fordítás, kiemelés a szerzőtől). Isten az egész világot szereti (János 3:16).

Isten soha nem teremtett senkit, akit ne szeretett volna. Ő teremtett téged; szeret téged; és Isten sosem alkot bóvlit! Feltétel nélkül szeret téged. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon szeret téged!

Isten előtt mindenki számít, ezt Jézus életéből világosan láthatjuk. Mert ő még azokat is szereti, akiket nem tartunk szeretetreméltónak, és azokat, akik nem gondolják magukat szerethetőnek.

Szeretnéd tudni, hogy mi az önbecsülés titka? Ezt figyeld: Ha magabiztos akarsz lenni, értsd meg, hogy mennyire fontos vagy Istennek. Ha Isten szeret, mit számít, hogy bárki más mit gondol rólad. Mivel Isten szeret téged, nincs szükség arra, hogy a saját értékedet bizonygasd. Többé nem kell minden oldalról alátámasztanunk, ha jól akarjuk érezni magunkat a bőrünkben. Nem kell bizonyos fajta ruhákat hordanunk, hogy úgy érezzük, rendben vagyunk, vagy adott típusú autót vezetnünk azért, hogy ennek segítségével megtámogassuk hanyatló énünket. Többé nincs szükségünk státuszszimbólumokra.

Azért hogy bátor légy, olvasd Isten Igéjét

"Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van." (Zsid.10,35)

Egy politikailag korrekt országban, mely folyamatosan támadja a Biblia-alapú világnézetet, hogyan élhetsz rendkívüli bátorsággal? Két dolgot kell tenned:

1.El kell fogadnod Isten Igéjét, mint tekintélyt. Hogy miért? Mert ez az egyetlen olyan forrás, amely sosem fog hazudni neked. Ha bátor férfivá vagy nővé szeretnél válni, akkor az életedet olyan kősziklára kell építened, amely sosem változik, nem pedig az emberek véleményére. Építsd az életedet arra az alapra, hogy "Isten ezt mondta, én ezt hiszem és segíteni fog - akár értem az Igét, akár nem." A Zsidókhoz írott levél 6,18-ban ezt olvashatjuk: "Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe."

Az életünket vagy a világra építjük, vagy az Igére. Én mindig olyan dolgokat mondok, amelyek kevésbé népszerűek. Miért? Mert jobban félek attól, hogy megharagítom az Urat, mint attól, hogy ti visszautasítotok engem.

Ha nem tudod, hogy miben hiszel, akkor ki kell derítened. A helyi gyülekezeted nagy segítségedre lehet abban, hogy megtaláld azt az alapot, mely segít jobban megismerned Isten Igéjét és jobban elmélyülnöd abban.

2. Négyszemközt kell időt töltened Jézussal. "Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak" (Ap.csel.4,13). Minél több időt töltesz Jézussal, annál kevésbé fogod magad fenyegetve érezni mások véleménye által, és annál több bátorságot fogsz nyerni.

Bátran kiállni egy népszerűtlen vélemény mellett nem egyszerű, de az igazság mellett való bátor kiállás jutalma örökre megmarad. A Zsidók 10,35 azt mondja, hogy "Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van".

Ha rendkívüli bátorságra szeretnél szert tenni, imádkozz így ma:

"Istenem, szeretnék a bátorság embere lenni. Nem szeretnék meghátrálni. Nem akarom, hogy más emberek irányítsák, hogy mit gondolok vagy mondok. A bibliai világképre szeretném építeni az életem. A következő két dolgot fogadom meg ma: először is tekintélyként elfogadom az Igédet. Elhiszem, amit mondasz nekem, és az úgy is lesz. Másodszor, Uram, szeretnék minden nap időt tölteni veled. Szeretnélek személyesen megismerni, Jézus. Szeretnék olyannyira megtelni örömmel és bátorsággal, hogy az emberek azt mondhassák rólam, hogy "ez az ember Jézussal jár." Kérlek, segíts, hogy ne ismerjek félelmet, ha az iazságról van szó. A Te nevedért kérlek, ámen.

Halogatod azt a hitlépést?

"Egy másikhoz pedig így szólt: "Kövess engem!" De ő ezt kérte: "Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat." Jézus így válaszolt neki: "Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" "(Lukács 9: 59-60)


Jézus arról beszél, hogy arra hívott el bennünket, hogy rá figyeljünk és ne a törvényekre és a parancsolatokra.

Ez persze nem azt akarja mondani, hogy a törvény és a parancsolatok nem fontosak. Sőt, kijelenti, hogy azért jött, hogy a törvény minden egyes pontját betöltse (Máté 5:17-20). Jézus szerint a legnagyobb parancsolat Istent a lényünk minden cseppjével szeretni, és az embertársainkat ugyanannyira szeretni mint önmagunkat (Máté 22:34-40).

Jézus nem akarja, ha a törvényeket kifogásnak használjuk vele szemben. A mai igeversben a tanítvány érhetőnek tűnő kéréssel áll elő: „Hadd menjek eltemetni az apámat.” Jézus azonban, aki nagyon jól belelát az emberi természetünkbe érti, hogy a tanítvány ezt csak halogatásból mondja. Valójában a szavai azt jelentik: „Engedj, hadd menjek megtenni, amit tennem kellene, aztán majd követni foglak.”

Mi milyen gyakran mondjuk, hogy ezt vagy azt meg kell tennünk, mielőtt arra kerül a sor, amit Jézus kér tőlünk? Jézus itt arra mutat rá, hogy neki kell lennie az elsődlegesnek az életünkben minden és mindenki előtt: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” (Lukács 14:26)

Itt a szív mélyén lévő hűségről beszél, nem pedig a szeretteink elhagyásáról. Gondolj kicsit Péterre, ahogy a kezét melengeti a tűznél mielőtt a kakas megszólalna. Vajon Jézus mellett vagy önmaga mellett fog dönteni? Minden egyes nap, minden egyes dologban amit teszünk, ugyanez a választás áll előttünk.

Lehet, hogy Jézus szavai logikátlannak tűnnek, Oswald Chambers azonban úgy véli, sosem szabad az ilyen parancsokat külön értelmezni attól, aki adta őket, az Isten Fiától. Jézusnak joga és hatalma van arra, hogy ilyen hűséget kérjen tőlünk.

Gondolkozz inkább így: Jézus követése által töltjük be a törvényt és a parancsolatokat. Amikor őt követjük, tudjuk hogy a helyes dolgot tesszük, attól függetlenül, hogy mások mit gondolnak róla, vagy hogy mi magunk mennyire az elképzeléseinkkel ellentétesnek tartjuk.

Van valami, amit Jézus kért tőled, de te halogatod azt a hitbeli lépést? Amikor Jézus megítél téged, akkor nem elítél. Az a vágya, hogy őt kövesd és arra hív, hogy engedelmeskedj neki. Arra hív, hogy betöltsd az életed célját.

Alkalmasság...

A mai nap imádsága:

URam! Követésedre hívtál el mindannyiunkat, s hálásak is vagyunk érte. Add, hogy életünkben nyilvánvalóvá váljék, mire rendeltél minket Egyházadban! Adj nekünk töretlen munkakedvet és ne vond meg tőlünk áldásodat, még ha meg is érdemelnénk! Újíts meg egyházadat, gyülekezeteinket, s lelkészeinket! Jobbító tervedet kezd el az én életemben! Ámen



Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt,
mint olyan munkás, aki nem vall szégyent,
hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.
2 Tim 2,15

Helyesen fejtegetni... magyarul: jól prédikálni - minden igehirdető vágya ez. De ha ez csak vágy marad, azaz a lelkész, a pap, a prédikátor nem vállalja fel az igehirdetéssel járó munkát - mert nem jó 'munkás-ember' -, akkor gondolatai üresen csengenek, s nem épül belőlük a gyülekezet, az Egyház. Ágostai Hitvallásai Irataink - milyen jó, hogy van ilyenünk(!) - szerint: "ott van egyház (szentek gyülekezete), ahol az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki."

A szentségek helyes kiszolgálásával nincs semmi baj. Jézus Urunk először rendelte el az úrvacsorát, a Vele való közösség látható jeleként, s csak azután, jóval később jöttek a különféle emberi elképzelések, hogyan is cselkeszik Isten az úrvacsorában/eucharisztiában: a) mindig jelen van, ezért imádható (r.kat.); b) csak addig van jelen, amíg hangzik Isten igéje, s tart a kommunió (ev.); c) nincs is jelen, csak emlékvacsoráról van szó (ref. és újprotestánsok). Nyilvánvaló, hogy Isten nem az emberi elképzeléseink alapján cselekszik, hanem "szuverén" isteni hatalma szerint.

A "helyesen fejtegetés" problémája sokkal több praktikus kérdést vet fel, csak néhányat vegyünk ezekből: Életszerű-e az, amit az igehirdető mond? Természetesek-e gondolatai vagy természet-ellenesek? Szolgálják-e a növekedést vagy éppen ellenkezőleg zsugorítják a gyülekezetet? Úgy néz ki, valamit alapvetően nem jól csinálnak a jóléti világban élő keresztény egyházak, mert mindenhol - kár is lenne tagadni - töpörödnek a keresztény gyülekezetek... A szektások itt replikálnak: "Nálunk ez nem így van!" Most még talán nem, de csak idő kérdése - erre (is) tanít az egyháztörténet - elkerülhetetlen a további szakadás...

Az elsődleges ok persze nem a "világ" - hiszen a világ mindig is olyan volt, amilyen: "Nincs új a Nap alatt!" -, bár a rossz igehirdető szívesen ostorozza a "bűnös, istentelen" világot, jóllehet Jézus éppen azokhoz jött, akik elvesztek. A kor-szerű teológus szekularizációt, s szociológiai összetevőket emlegetve sopánkodik... az ultra-kegyes meg mindenhol ördögöt, okkultizmust lát, s buzgón gyártja elméleteit... Valamilyen magyarázata tehát mindenkinek van; legalább az legyen, ha már növekedés nincs!
Valójában arról van szó, hogy aki tanításra szánja életét, annak magának is folyamatosan tanulnia kell(ene), de mindenekelőtt (rá/meg)látása is kell hogy legyen, mert vak nem vezethet világtalant... Vagy mégis? A tapasztalat azt mutatja, hogy a gödörbeesések száma nem igazán akar csökkenni. Régen a pap húzta a gyülekezetet, ma sokszor a gyülekezet tolja maga előtt a papját/papnőjét... Ne szemérmeskedjünk! Halódó-vegetáló, financiális gondokkal küzdő egyházközségeink száma lassan, de biztosan emelkedik... Mi lenne a mégis a megoldás? A megoldás előttünk van: "Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt!", azaz szeretnünk kell(ene) az Egyházat, ahogyan Krisztus is szerette, s önmagát adta érte. Áldozatkészség nélkül ugyanis nincs eredmény...

Hitharcaink...

A mai nap imádsága:

URam! Nehéz nekem hinni a hihetetlent... De hiszek, légy segítségemre hitetlenségemben! Ámen

    

Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" Péter ekkor így szólt hozzá: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vizen." Mire ő így szólt: "Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vizen, és Jézus felé ment. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: "URam, ments meg!" Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: "Kicsinyhitű, miért kételkedtél?"

Mt 14,26-31

Szeretjük ezt a galileai Pétert... mert "emberből" van, nem rejti el érzéseit, őszinte, s kiszámítható. Olyan karakterjegyek ezek, melyek mostanság hiányzó tulajdonságok az emberi kapcsolatokban... Jó pénzért tanítják, különféle tréningeken, hogyan kell többnek látszani, mint amilyenek vagyunk, hogyan kell "eladni" magunkat a munkaerőpiacon, menedzselni/reklámozni magunkat... "Jó bornak nem kell cégér!" - tartja a régi szólásunk, s bizony méltatlan dolog bizonygatni mindenféle 'interjúkon', hogy "De, de, de... én messze különb vagyok mint a 'futottak még'-kategóriába tartozók!" Nem csoda, hogy ebben a görcsös bizonygatásban sokan lelkileg megfáradnak...

A történet még a nem templomos emberek számára is ismert - Jézus vízen-járási 'képessége' a csak materiálisan gondolkodni tudók számára valóságos vörös posztó - az azonban a megértésnek egy mélyebb szintje, hogy Jézus tanításának, példázatainak üzenete, gyógyítási csodáinak a története nem a materiális világba hívogatnak... De mit érthetünk meg ebből a történetből, melyet számtalanszor megörökítettek? A kerettörténet telis-teli van jelképekkel...

Mindenek előtt megnyilvánul benne az emberi természet egyik legerősebb mozgatórugója: a kíváncsiság! Péter kíváncsi, Pétert izgatja a "jelenség", s bizonyítékokat akar, sőt át akarja maga is élni a lehetetlent... Az ember már csak ilyen, végességében, a behatároltságában a lehetetlen határait feszegeti az élet minden területén: extrém-sportok, gigantikus építmények: kínai nagyfal, piramisok, égigérő modern vasbeton-bábeltornyok... Pétert is vonzza az ismeretlen megtapasztalása!

Kevesek kiváltsága, hogy a hajóból (az Egyház képe) kiszálljanak, s a vízen járjanak -, ami ugye lehetetlen -, de az Emberfia-ÚRJézussal még ez is lehetséges. Sok-sok vállalkozásunk, szépet munkáló akarásunk laposodik el, marad gyümölcstelen, mert nem az Istennel együtt akarjuk megvalósítani -, hanem nélküle! A vége ugyanaz, mint Péter hevességének: az istennélküli ember elsüllyed az élet viharos tengerében...

A Mester szerint az ok: a kicsinyhitűség! Keveset hiszünk(el) Istenből, s sokat hiszünk önmagunkról... s a kudarc így eleve prognosztizálható! Az evangélium "jó híre", ami örömmel töltheti el a szívünket: Isten nem hagy minket magunkra, ha süllyednénk is, utánunk nyúl, s megment. Kiment minket a (é)l(e)étünk háborgó tengeréből, s elsimítva a hullámokat, végtelen békességet teremt...

Isten igazságának megismeréséért.

A mai nap imádsága:

Uram! Szeretném életemet a Te akaratod szerint élni. Kérlek vezess, hogy Hozzád juthassak! Ámen.


Aki az Urat féli, annak erős oltalma van. Péld 14,26

Nehéz igent mondani az ÚRIstennek, amikor Ő nem-et mond. Ha végül mégis kimondjuk, bizony nagyon megkínlódjuk. Sokszor abban a hitben tévelygünk, hogy a magunk urai vagyunk, a valóság viszont más képet mutat: általában nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan mi azt szeretnénk. A "fontos dolgokban" mindig mi akarunk dönteni, esélyt sem adva a Lélek munkálkodásának. Így kanyarodnak azután a vargabetűs életutak, kerülnek a célok egyre távolabbra, s az áhított cél elérése gyakran csak délibábos reménység marad.

Az Isten végső igazságába vetett hit nem más, mint a Gondviselésbe vetett hit. Életem nem a véletlenek sorozata, hanem Isten akarata szerinti történések láncolta. Bármi is legyen a "sorsom", ha elfogadom, akkor megélem, akár a "lent" akár a "fent": minden Istenhez visz közelebb. Mert az igazi cél ez, eljutni Istenhez, hazatalálni. Néhány évtizedes földi vándorlás után, elfáradva a küzdelmekben, végre megpihenni az Örök Otthonban... Nyilvánvaló, hogy a hazajutást senki nem sietteti, hiszen annyi dolgunk van itt a földön. Az ősatyák életútjai végén elhangzó "meghalt az élettel betelve" minőséget pedig csak akkor érhetjük el, ha megéljük életünk tavaszát, nyarát és őszét, s van időnk a télben felkészülni az elmúlásra is. Ez a teljes élet, a kerek egész. Ha ez nincs meg, akkor életünket félelem uralja. Félelem az elmúlástól, s attól is, hogy már soha nem hozhatom rendbe az életem. Ha nem élünk a fentről kapott lehetőségekkel, bizony életünk lenyugvó napsugarai már nem melegíthetik fel azokat a szíveket, melyket életünk zenitjén kellett volna felmelegíteni...

Mindentől, s mindenkitől félhetünk, ha nem látjuk a bennük cselekvő Istent. Ha a dolgokban, emberekkel való találkozásunkban mégis felfedezzük az isteni részt - hiszen a teremtett világ csodáiban visszatükröződik az Isten -, akkor megváltoznak mindennapjaink, s békességet nyerünk: megértjük, Isten velünk van, életünket Ő tartja kézben. S ha meg is reped imbolygó nádszál-életünk, ha viharok próbálják is kioltani mécsesünket, a kegyelem Őmellette el nem marad, megtörténik az elképzelhetetlen, lelkünkben a láng újra lobban.

Kísértés...

A mai nap imádsága:

Uram! Add hogy mindig Te legyél életem központja, s ne kelljen kétségbeesetten máshol keresni keresgélnem a megoldásokat! Taníts félelmedre és tiszteletedre, hogy naponta felismerve teremtményi korlátaimat alázatosan Téged szolgálhassalak, embertársaim hasznára, lelkem békességére. Szabadíts meg az életemet megrontó kísértésektől, hogy ne a körülmények irányítsanak, hanem a Tőled jövő vonzás! Ámen.



Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.
Jakab 1,12-14

Kísértés... Ilyenkor szinte mindenki az alapvető ösztönökre gondol, pedig az evésnél-ivásnál, szexualitásnál nem érnek véget a "kísértések". A kísértés összetettségére jellemző, hogy még a Biblia sem egységes abban a tekintetben, hogy a kísértés az Istentől van-e, az Ő belegyezésével/jóváhagyásával történik vagy sem(?) - lásd Jób története. S akkor hogyan lehetne egység ebbben a keresztények között? Sehogy... Ahány ember, annyiféleképpen magyarázza elesettségét, gyengeségeit, hibáit és bűneit... Jakab apostol a józanul gondolkodó krisztuskövetőkhöz szól, levele tele van a normális életről szóló igazságokkal, jótanácsokkal. Ha elfogadjuk azt biblikus, protestáns álláspontot, hogy ti. Jakab az Úr testvére, akkor Jakab nyilvánvalóan azért hangsúlyozza mindezeket, mert maga a Mester is ezeket a dolgokat tartotta igazán fontosnak...

A kísértés akkor talál támadási felületet életünk legkülönfélébb pontjain, ha elveszítjük a józanságunkat. Az a bizonyos "józan paraszti", amit oly sokszor emlegetünk, bizony lassan a szebb emlékezetű múlt részévé válik, amikor még az emberek a természet közelében éltek, s tisztában voltak az élet törvényeivel, s ennek okán jobban respektálták a halált is... Ma ez nem így van. Sem az élet, sem a halál - nem képes józanságra bírni az embereket. Emiatt történnek a súlyos tragédiák, az értelmetlen "diszkó-balesetek". (Megjegyzem: a társadalom - élén az országos vezetőinkkel - az elsődleges okai annak, hogy nincsenek meg a megfelelő lehetőségek a kultúrált szórakozásra... Amíg csak vitatkoznak a szégyenteljesen kevéske nyugdíjakon, a tisztességtelenül alacsony bérek "egynehányszázalékain" addig nincs változás - itt se. A mesterségesen fenntartott munkanélküliség (Európában 20 millió!) is jelzi, hogy az egyetemes, profit-orientált politika nem az egész város (polisz) jólétét szolgálja, hanem a magánérdeket. Emberi méltóságra nevelni csak akkor lehet, ha az a társadalom, amibe integrálódni kellene, méltóságteljes....

Sajnos ez a mai világ méltatlan, már rég elveszítette méltóságát. Mérgezett élelmiszereink csillogó csomagolása, az árucikké degradált nő, a következetlen törvények és és törvényi felügyelet hiánya, a depresszió, az agresszió, s az egyre erősödő önbíráskodás mind "egy tőről fakadnak": az istentelen létből. A mesterségesen országokra kényszerített "multi-kulti-társadalom" eszméje teljességgel megbukott - mondogatják (egyre egységesebben!) mostanában a nyugat-európai politikusok. Az asszimiliáció illuzója épp elég áldozatot kívánt már eleddig is, megoldás csakis a békés "egymás-mellett-élés" jelenthet - vallják. Ennek alapja pedig nem lehet más, csakis a tisztességes(ebb) világ, melyben mindenki lehetőséget és segítséget kap Istentől kapott teremtményi méltóságának kiteljesedséhez.... Ha efelé tartunk, persze akkor sem lesz még tökéletes a világ, de világosabban fogjuk látni melyek az életrontó, s melyek az életjavító kívánságok, s bizonyára más dimenzióba kerülnek kísértésről alkotott vallásos nézeteink...

A hit imája

„És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt.” (Jakab 5:15)

Amikor egy lelkipásztor meglátogatott egy hölgyet az öregotthonban, a hölgy megkérte őt, hogy imádkozzon a gyógyulásáért. A lelkipásztor megtette. Erre az asszony így szólt: „Felsegítene a tolószékből?” A lelkipásztor döbbenten engedelmeskedett. A nő tett egy pár lépést, majd futni és ugrálni kezdett, míg az egész épületben mindenki meg nem hallotta. Később az autójában a lelkipásztor felnézett, és így szólt: „Uram, többé ne tedd ezt velem!” A Biblia azt mondja: „a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt”. Akkor hát miért vagyunk meglepve, amikor Isten cselekszik?

Egy vendégprédikátor azt mondta a gyülekezetnek, hogy ha valakinek imádságra van szüksége, jöjjön előre, de magában múltbeli eredménytelenségére gondolt. Harminc ember jött előre a hívásra, és ő imádkozott értük. A következő héten felhívta egy nő, és ezt mondta: „Múlt vasárnap maga imádkozott a férjemért. Rákja volt, és meghalt.” „Sok haszna volt az imámnak” – gondolta a lelkész. De a hölgy folytatta: „Amikor bementünk a gyülekezetbe, a férjem dühös volt. Látni akarta, ahogy felnőnek az unokái, és minden nap átkozta Istent. Elviselhetetlen volt mellette az élet. De miután ön imádkozott érte, más emberként távozott. Az utolsó napjai voltak a legjobbak, amiket valaha is átéltünk; beszélgettünk, nevettünk és dicsőítő énekeket énekeltünk. A betegsége nem múlt el, de ő maga meggyógyult.

Csak Isten tudja, hogy egyesek miért gyógyulnak meg, míg mások nem. De a nekünk szóló utasítások világosak: „Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, és az Úr felsegíti őt” (Jakab 5:14-15).

Légy valódi!

„Hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz” (Máté 23:27)

Marybeth Whalen írja: „A festők a lépcsőház falát festették… Egy héttel később rájöttem, hogy bár a falat újrafestették, a szokások nem változtak. A gyerekek továbbra is… maguk mögött húzták piszkos kezüket, így ami tiszta fehér volt, piszkosszürke lett… A falhoz hasonlóan, ha nem vigyázok, én is elfedhetem, mi is van ott… viselhetek keresztyén feliratú pólót, magammal vihetem mindenhova a Bibliámat, mosolyoghatok, mintha minden nagyszerű lenne, és jókat beszélgethetek arról, hogy milyen Istennel járni, de mélyen legbelül ott vannak a ronda régi szokások… arra várva, hogy felbukkanjanak, amikor az élet zavarossá válik… Én is lehetek egy modern farizeus, aki a meszelésre összpontosít… és nem veszi figyelembe a felszín alatti mocskos dolgokat.” A bibliai időkben a sírokat fehérre meszelték kívülről, hogy leplezzék a benn rejlő halált és romlást. Jézus azt mondta a farizeusoknak: „Az emberek, akik rátok néznek, azt hiszik, szentek vagytok, de belül csupa szélhámosság van” (TM). Ha farizeus módra viselkedsz, azt mondva: „Köszönöm, Istenem, hogy nem vagyok bűnös, mint a többiek” (Lukács 18:11 NLT), az elzárja előled a kegyelmet, a könyörületet és az együttérzést. Olyan társadalomban élünk, melyet a külső megjelenés vezérel, és Jézus megértette, milyen veszélyei vannak annak, ha a kinézetre összpontosítunk a lelkiállapot helyett. Nos, hogyan akadályozhatod meg ezt? a) Kövesd Jézus példáját! Ő a megtörtek, elfeledettek, elveszettek és magányosak szolgálatára specializálódott. b) Soha ne feledd, hogy bár keresztyén vagy, még mindig küzdened kell bizonyos területeken. c) Kérd Istent, hogy fedje fel azokat a viselkedésmintákat, amelyek a külső megjelenésre összpontosítanak, ahelyett, hogy a szívre figyelnének. d) Olyan nyílt, őszinte emberekkel vedd körül magad, akik felemelnek, amikor elesel, és arra bátorítanak, hogy valódi legyél!

TANULD MEG AZ IGÉKET!

„Közei van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben" (Róma 10:8)
Semmi nem hoz nagyobb lelki hasznot, mint a szentírási versek megtanulása. Ima­életed megerősödik. Bizonyságtételed hatékonyabb lesz. Az emberek keresni fogják tanácsaidat. Szemléletmódod megváltozik. Elméd érzékenyebbé, éberebbé válik. Bi­zalmad megnő. Hited megszilárdul. Ha már próbáltál megtanulni igéket kívülről, de fel­adtad, próbáld újra az alábbi hét egyszerű lépést követve. 1) Válassz olyan időpontot, amikor elméd szabad, semmi sem tereli el figyelmedet! 2) Tanuld meg az igehelyet is, ismételd el, valahányszor kimondod az igét! Számokat nehezebben tanulunk meg, mint szavakat. 3) Olvass el minden igeverset többször - suttogva, sőt hangosan ki­mondva is! Ha hallod magadat, ahogy kimondod a szavakat, az segít mélyen beépül­niük emlékezetedbe. 4) A hosszabb igeverset oszd fel természetes egységekre! Tanuld meg az igehelyet, aztán az ige első szakaszát! Aztán ismételd el az igehelyet és az első szakaszt, amikor továbblépsz a második szakaszra. így haladj tovább, mindig egy újabb szakaszt adva a már elismételthez. 5) Inkább tanulj meg egy kis részt pontosan, mint egy nagyobbat pontatlanul. Ne lépj tovább a következő versre, amíg az előzőt nem tudod tökéletesen elmondani. 6) Térj vissza hamar a tanultakra! 20-30 perc múlva ismételd el újra, amit tanultál. A nap végére szilárdan beépül elmédbe az ige, ha napközben 15-20 alkalommal újra előveszed. (Ezt megteheted autóvezetés vagy munka közben is.) 7) Minél hamarabb használd kimondva az igeverset! Az igeversek megtanulásának gyakorlati célja van, nem csupán az elméleti tudás. Használd az igét beszélgetéseidben, levelezésedben, mindennapos lehetőségeidben! Alkalmazd a ta­nultakat a mindennapi élethelyzetedben! Csodálkozni fogsz az eredményen!