Anyagiak...

A mai nap imádsága:

Uram! Ments meg az anyagiak kísértéséről, s add, hogy Rád figyelve hálát adhassak Neked gondoskodó szeretetedért! Ámen

"Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak."

Lk 16,13

Mammon. Archaikus csengésű szó, mely nem istenséget jelöl - ilyen nem létezett a Közel-Keleten - ez egy sémita szó, ami pénzt jelent. A pénz, melynek szeretete minden rossz alapja... Jézus nem véletlenül tanítja ilyen "radikálisan" a pénzhez (vagyonhoz) való helyes viszonyt. Ha jobban belegondolunk, akkor Jézus ezekben a mondatokban a gyakorlati materializmusról beszél. Arról mai(?) meghatározó életérzésről, elképzelésről, amely a földi életben látja csak egyedüli reménységét. Pedig ha az ember csak az anyagiakban reménykedik, akkor bizony hamar reményt-vesztett lesz az élete. Istenképű életünket a matéria korlátai közé szorítani nagy balgaság - és mégis hányan teszik ezt! Ahogyan régen, ma sem szobrok előtt hajolnak meg az emberek, nem különböző istenek ragadják meg az emberek szívét, hanem a hatalom, a gazdagság és az anyag-vezérelte élvezetek.

Hiába érjük el az anyagi biztonságot, mégis aggodalmaskodunk. Jézus nem a tárgyak birtoklása ellen szól, jól ismeri szükségleteinket - ki az közülünk, aki ne kívánna magának szociális biztonságot? - de arra irányítja rá figyelmünket, hogy nem ezek töltik meg tartalommal az életünket, hanem Ő maga. Ugyanakkor Istennek van hatalma betölteni váradalmainkat , hiszen Ő gondviselő Isten. Az anyaghoz/pénzhez való viszonyunkat pedig akkor éljük helyesen, ha tisztán látunk, ha elfogadjuk az örök, isteni értékrendet: "Keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek."

Aki amire időt szán, az számára az érték, s ez az érték határozza meg emberségét is. Sajnos a jólét eltakarja előlük a lényeget: Istent magát. Ezért különösen nehéz a mai generációban felébreszteni a fölfelé-látás készségét, amit mindannyiunk lelkébe beleplántált az Isten... Bizony azoknak, akik e világ logikája alapján gondolkoznak és tájékozódnak, nehéz megérteniük a Krisztusban remélők "rugalmatlanságát" az anyagaikkal kapcsolatban, de mindenkinek a maga lelkiismeretén múlik, mit fogad el, s mit utasít vissza mindabból, amit Teremtője felkínál abban a néhány küzdelmes földi évtizedben...

Gazdagság...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy megtehessem a jót másokkal, ahogyan Te is gondviselő szereteteddel jót teszel velem naponta! Ámen

Jézus így válaszolt az ifjúnak: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben."

Mt 19,21

"Kedves Jézus! Szeretnék tökéletes lenni -, de nem ilyen áron!"... Bizonnyal akadnak ma is jószándékú gazdag ifjak, akik tökéletesedni kívánnak, mert a nagy vagyon önmagában nem biztosítja azt, amire minden ember vágyik -, de a többségük gyaníthatóan a fenti mondattal, keserű szájízzel, szomorúan elballagnának, ha a Mester követésre hívná el őket...

Sok rossz prédikátor támadta és támadja ma is a gazdagságot, mintha az az ördögtől magától származna, pedig Jézus nem a gazdagság ellen prédikált, hanem a hamis reménységre hívta fel a figyelmet - az ember ugyanis igen nagy hajlandósággal bír, hogy a múlandót az Elmúlhatatlan elé tegye. Gazdagság és Jézus követése - elméletileg - nem egymást kizáróak, de a gyakorlat, a tapasztalás arra tanít, hogy a kettő együtt igen nagy ritkaság. Mi lehet ennek az oka?

Mindenekelőtt az az általánosan elterjedt nézet, hogy a gazdagság boldogít, hiszen aki gazdag, az elismert, az független, annak önértékelését nem zúzzák szét a kudarcok, ellenben öntudatát erősítik a sikerei... Hiába a manapság oly divatos életfilozófia, mely mindenek elé helyezi a sikert, a gazdasági eredmények önmagukban még nem generálnak megelégedettséget. Elégedetté tehet a vagyon, de a megelégedettséghez harmónia szükségeltetik, ami nem képzelhető el a lélek nyugalma nélkül...

Lelkünk márpedig sehol máshol, csakis Istennél nyugszik meg. Ezért vonzotta a názáreti poroslábú Vándorprédikátor a gazdagokat is. Ezért a nyugalomért fordított hátat a gazdagságnak Assi leggazdagabb posztókereskedőjének fia is, hogy Isten-felfedezésének örömét boldogan mások elé élje... Eredményesen, hiszen a harmadrendiekkel együtt a világon ma mintegy húszmillióan(!) vallják magukat ferencesnek. Ez a tény nem jelenti azt, hogy csak mezítlábas szegénységben lehet Istent megtalálni és szolgálni, éppen ellenkezőleg! Isten azért engedi meg a jólétet, hogy ezen keresztül is jót tehessen egyik ember a másikkal, s hogy ember és ember között lélekemelő találkozások jöhessenek létre.

Ha azonban valaki vagyonát - beleértve a szellemieket is, hiszen egyre inkább afelé halad a világ, hogy tudást csak pénzen lehessen megszerezni -, csak önmagának akarja megtartani, s abból nem kíván részesíteni másokat, akkor nem csak Isten akaratára mond nemet, de kizárja magát annak lehetőségéből is, hogy harmóniába kerüljön a világgal, önmagával, s természetesen a JóIstennel...

Házasság - Válás...

A mai nap imádsága:

Uram! Jó Veled élni, s tapasztalni naponta jóságodat! Köszönöm az embereket, akiket mellém adtál, hogy megtapasztaljam rajtuk keresztül gondviselésedet, s magam is bölcs előrelátásod alázatos eszközévé válhassak! Adj a kételkedésben biztonságot, a reménytelen helyzetben megoldást, s szeretetet oda, ahol az önzés lett úrrá! Óvd és védd a házasságokat, s adj erős, kitartó hűséges szívet mindenkinek, hogy boldogan adhassank hálát egymásért életük minden napján! Ámen

Hallották mindezt a farizeusok is, akik pénzsóvárak voltak, és kigúnyolták őt. Ő pedig ezt mondta nekik: "Ti igazaknak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket. Mert ami az emberek előtt magasztos, Isten előtt utálatos." "A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje. De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne. Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő."

Lk 16,14-18

A Mester maga mondja: "a farizeusok, akik pénzsóvárok voltak"... Ha halljuk a szót "farizeus", akkor általában a képmutatásra gondolunk, s nem a pénzsóvárságra - pedig a kettő nagyon is összefügg! Farizeusi kijelentéseket ma is hallhatunk bőven, sőt talán olykor egy-egy ilyen mondat belőlünk is kibuggyan. Gyaníthatóan a jólét kellemetlen hozadéka ez... A farizeusi magatratás típus-esete valósul meg, amikor valaki a saját anyagi biztonságából mondja a szociális nyomorúságban vergődőnek: "Tudod, a pénz nem boldogít!" A pénz, a vagyon csak önmagában valóban nem boldogít, de ha van kivel megosztani, ha egészségesek vagyunk, ha tudunk hálaadással élni javainkkal - akkor már boldogíthat minket is másokat is. A baj az, ha javaink-adta lehetőségeinket csak a magunk hasznára fordítjuk. Az önző embernek pedig igen nagy az önigazsága is, ezért gúnyolták a farizeusok Jézust...

Sokat fejlődött a világ Jézus kora óta, de egyben úgy látszik a helyzet változatlan: a vagyon csábítása ugyanolyan nagy, s ugyanaz, mint régen volt: Akinek van, az azt gondolja, pénzért mindent megvehet, aki pedig pénz dolgában szűkölködik, az meg úgy hiszi, hogy az anyagi jólét az minden boldogságnak a forrása. Nemcsak filmekben, de a hétköznapokban is tapasztalható, hogy ez bizony nem így van. Sok olyan "egzisztenciális/érzelmi menekült" (többnyire hölgyekről van szó, de persze akadnak férfiak is) embertársunk sínylődik kényszer-házasságokban, amik álomszépen indultak, s rémálom lett belőlük... A szülők szeretetlenségét, gondoskodásuknak gyermokkorban megtapasztalt hiányát nem pótolja a jólét, a házaság papír-alapú anyagi biztonsága! Menekülni lehet otthonról, de ha nem a szív, hanem a teli has és a vastag pénztárca a tanácsadó, akkor szinte előre megjósolható, hogy az ilyen "házasság" zátonyra fut... Hiába mondogatják, "a szerelemnél az érdek még fontosabb" - a lelket hosszútávon becsapni nem lehet. Egyszer - ahogyan tartja népi szólás - a szög úgyis kibújik a zsákból...

Jézus látszólag, de csak látszólag(!) szól a válás ellen. Ha valaki paráználkodik, azaz hűtlenné válik, akkor még Jézus is "helyénvalónak" tartja az elválást. Nemcsak embertársával paráználkodhat valaki - ezt nevezik meleg-csalásnak -, de paráználkodhat valaki itallal, kártyával, droggal stb., sőt még munkával is - ezek az ún. "hideg-csalások". Ha azonban két ember esküvel is fogadja egymásnak, hogy jóban-rosszban kitartanak egymás mellett életük végéig, akkor megvalósítják Isten akaratát. Egyszeri, s megismételhetetlen életünket feláldozhatjuk a "páros lét oltárán", de ebben jelen kell hogy legyen a kölcsönösség, azaz a szabad akarat - enélkül csak múlandó érdeken nyugszik a párkapcsolat. Egyik ember sem lehet olyan arrogáns, hogy pimasz módon kihasználja társa egyszeri és soha meg nem ismétlődő életét! Ajándékai vagyunk egymásnak, s ha nem így tekintünk fiatal korunkban jövőnkre, akkor prédának, skalpnak, élvezeti eszköznek, azaz "tárgynak" tekintjük a másikat, akiben pedig ugyanúgy Isten lelke rejtőzik, mint bennem, s minden emberben...

Jézus Urunk tehát azt jelenti ki a farizeusoknak, s egyben minden kor emberének is: tartsák, tartsuk tiszteletben az isteni, életet védő törvényeket, valósítsák, valósítsuk meg az Isten szeretet-akaratát az élet minden területén. Azaz éljen mindeki úgy a házasságában - ha abban élhet -, hogy az az egység, amit amit az Isten szerzett, azt ne kelljen embernek szétválasztani...

Üdvösségünkért.

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked életemet, melyet oly sokszor nem örömmel élek. Kérlek taníts meg szeretni önmagamat úgy, hogy létezésem örömével másoknak szolgálva kiteljesedhessek Tebenned, s egykoron eljuthassak minden kérdésem válaszához, Tehozzád! Ámen

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.

Mt 7,7

A Hegyi Beszéd egyik legszívhezszólóbb biztatása ez a mondat. Amikor lehetőségeink megszűnni látszanak, s már nem látunk kiutat, amikor körülmények fojtogatják minden próbálkozásunkat s csődöt mond minden stratégiánk, amikor segítség helyett csak pofonokat kapunk és úgy érezzük feladjuk, mert nem bírjuk tovább, akkor hangzik ez a jézusi biztatás: Kérjetek!

Mindenekelőtt az Istentől. Ne kegyeskedve, hanem őszintén, nem hosszan, hanem lélekből megfogalmazva, hiszen Isten tudja mire van szükséged... Ne gazdagságot kérj, ne egészséget, hanem ismeretet! Annak a lehetőségét, hogy megismerd Isten szeretetét, hiszen akkor meglátod: az egészség az múlandó, s mindig csak részleges, a gazdagság az relatív és mindig fogyatkozó, de az Isten ismerete az átível ebből a látható világból abba a láthatatlanba...

Annyi mindent kértünk már magunknak és szeretteinknek, s valljuk meg őszintén, többnyire evilági dolgokat tettünk meg kérésünk tárgyául. Látnunk kell azonban, hogy a mai nappal is közelebb kerültünk ahhoz a pillanathoz, amikor ki kell mennünk ebből a világból... Nem kerülhetjük meg tehát a kérdést: Mi is a legfontosabb a létezésemben? Ha majd ott állunk "mezítelenül" semmit sem birtokolva, hiszen mindent hátrahagytunk lelkünk földi porhüvelyével együtt ebben a világban, akkor lesz-e valami reménységünk arra, hogy továbblépjünk az Isten világa felé vagy maradunk a létezés örök istennélküli süket ködében, hiszen nem tudjuk hogyan tovább, merre a Fény s már visszaút sincs...

Oly sok mindent keresünk lázasan. Gyermekként rajongunk a játék izgalmáért, s a világ sok csodájának megismeréséért, később önmagunk fontosságában fürdünk, s a szerelem rózsaillatát kívánjuk eszelősen, s mikor fedél van a fejünk fölött, s családunk körbevesz, a keresés mégsem szűnik meg. Gyermekeink növekedésében, életéveink gyarapodásában és erőnk megkopásában újra és újra keresünk... de mit is? Az okot a létünkre! Az ajtót, hogy beléphessünk oda, ahová egész életünkben, a kereséseink vibrálásában forró csókjaink időnélküli fontosságában, gyerekeink kacagásában és őszinte imádságainkban mindig is vágytunk: az Istenhez... Ha keresünk - találunk. Ha zörgetünk - megnyittatik nekünk... csak végre kérnénk már!

Vétkeink, mulasztásaink...

A mai nap imádsága:

URam! Kegyelmeddel támogass mindenben! Ámen
   

Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket,

nektek is megbocsát mennyei Atyátok.

Mt 6,14

Az evangélium tanúsága szerint a Keresztrefeszített utolsó szavaival megbocsátott gyilkosainak: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!" (Lk 23,34) Ezzel olyan példát adott, amit csak kevesek tudtak követni -, akiknek mégis sikerült ezt az emberfeletti mondatot kimondaniuk, azokból mártírok lettek. A mártíromság karizmája azonban nem egy általános kegyelmi ajándék... A többség képtelen az ilyen emberfeletti dolgokra. Legalábbis úgy hiszik, mert a történelem számos esetben bebizonyította már, hogy a "jelentéktelen-életű kicsikben" milyen nagy lélek, milyen hatalmas áldozatkészség is lakhat. Isten mindent megbocsát, de vannak dolgok, amikre azt mondjuk: nem lehet, nem tudjuk, s nem is akarjuk megbocsátani!

Néhány hete az egyik német égi csatornán az orosz alvilágról és büntetésvégrehajtási szisztéma nem mindennapi borzalmairól mutattak be egy igen érdekes dokumentumfilmet. Ha csak azt a tényt említem, hogy az elmúlt 50-60 esztendőben a Nagy Szovjetúnióban és az utódállamokban minden negyedik(!) ember közelebbről is megismerhette a nagyorosz igazságszolgáltatás mélységeit, akkor nyilvánvalóvá válik, miért mondta az egyik riportalany - maga is éveket ült börtönben -, "Az orosz emberek egyik fele a börtönben volt, a másik fele pedig várta, hogy börtönbe csukják." Milliók kerültek rács mögé, mert a puszta túlélésért választották a kriminalitás útját... Elképzelni is borzasztó, hogy milyen az, amikor egy ország ennyire meghasonlik önmagával! De még ilyen helyzetben sem vész el teljesen az emberek természetes etikai érzéke... A börtönön belüli szigorú alvilági hierarchiában a fogvatartottak bosszúja elől azok az elítéltek gyakorlatilag sosem menekültek meg, akik szexuális bűncselekményt követtek el - gyermekeken... Két eset volt lehetséges: vagy agyonverték őket, vagy felakasztották magukat - sokan inkább ez utóbbit választották.

Vannak bűnök, amikre az embernek nincsen bocsánata - csakis az Istennek. A híres igehirdető, Spurgeon mondta: "Aki nem gerjed haragra a gonosz miatt, az nem szereti a jót." Spurgeonnak igaza volt. A bűn bizonyos formáival szemben, mi emberek sokszor tehetetlenek vagyunk, csak azt tudjuk tenni, hogy botránkozunk, s imádkozunk. Tény, hogy a bűnelkövetők jelentős része maga is áldozat, de az Isten nem azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg az embertelen gyilkosoknak, hanem azt, hogy imádkozzunk! Mindenért. Ki ezért, ki pedig azért. Annyi bizonyos, hogy én magam azoknak a táborába tartozom, akik nem a szexuális deliktumokat elkövetők lelki üdvéért imádkozik, hanem azért, hogy az Isten igazsága érvényesüljön! Az, hogy Isten majd megbocsát azoknak is akik, erkölcsi hulladékai a társadalomnak, akik tehetnék a jót, de még sem teszik - ez már az Isten dolga, nem az enyém. Jézus URunk is kötélből korbácsot font vagy éppen átkot mondott a fügefára... Vajon mit akart ezzel mondani? Bizonnyal nem azt, "Kedves bűnös emberek, minden rendben van, csak így tovább!"

Jézus URunk azt mondja: egymásnak bocsássunk meg, ha vétkeztünk. A vétek azt jelenti, nem szándékos bűn, nem a másik megsemmisítésére törekvő gyilkos akarat, hanem olyan bűn, ami sajnos megtörténik, mert emberek vagyunk, s esendők. Indulatosak is vagyunk, s olykor-olykor mulasztunk. Takaródzni azonban azzal, amikor égbekiáltó disznóságokat, háborús mocsokságokat követnek el, hogy... hogy... "De hát a lónak is négy lába van, s mégis megbotlik!" - a józanul gondolkodó ember számára elfogadhatatlan.

A napi Miatyánkban elmondott szavak tehát súlyos teherként nehezednek ránk, hiszen Isten csak akkor bocsátja meg a mi vétkeinket, ha mi is hajlandóak vagyunk megbocsátani másokét. A problémát itt is az okozza, hogy az ember kettős mércével mér: súlyos bűnnek tartja felebarátja vétkét, saját bűneit viszont csupán enyhe vétkeknek látja - ez a "szálka és gerenda" klasszikus esete, de említhetnénk az adós szolgát is, aki "reflexből" ütötte-verte-fojtogatta a szolgatársát, akinek igazán elengedhette volna azt a néhány száz dénáros tartozását, hiszen neki tízezer talentumot engedett el az ura...

Megbocsátani másoknak, akik megbántottak minket igen nehéz, valójában csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha szeretjük őket. Ha nem szeretjük felebarátainkat, akkor bosszantó vétkeik idővel akár gyűlöletté is válhatnak... A hívő ember azért menekül Teremtő URához, mert jól tudja, hogy a vétek nem más, mint a bűn örvényének az ártalmatlannak tűnő sodrása. Aki azonban nem tér meg, nem fordul vissza, az már csak akkor döbben rá a bűn halálos voltára, amikor már nem tud belőle szabadulni...