A rendelt idő észrevételéért életünkben.

A mai nap imádsága:
Uram!
Engedd, hogy Benned és Általad időm legyen mindenre, ami fontos Neked, környezetemnek, s nekem! MIndenható Istenemem, Te az idő Ura vagy... Szórd rám kegyelmesen áldásodat, hogy napjaim ne teljenek hiába! Ámen.


Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő,
és ezer esztendő annyi, mint egy nap.
2 Péter 3,8

Mit tudunk az időről? Vajmi keveset, szinte semmit. Azt naponta érezzük, hogy gyorsan telik, azt meg tudósok bizonygatják hogy relatív, de hogy valójában mi is az idő, az olyan nagy misztérium számunkra, mint az Isten maga. Amit még nem tudunk az időről – az a lényegesen nagyobb rész. Ma reggel talán egy kicsit közelebb kerülünk a megértéséhez, ha az Ige hajnali fénysugaraiba térdelünk...

Az első üzenet, hogy Isten másképpen méri az időt. Mi órával, ő pedig hűséges életekkel. Az Ő távlatai számunkra szédítőek, s nemcsak azért, mert ezer esztendő az nekünk harminc-negyven generáció... Isten-fogalmunk életünk folyamán egyre tágul és mélyül, de a soha nem válhat teljessé, hiszen születés és halál idői korlátai között vagyunk. Megérteni csakis akkor tudjuk majd, ha már nem lesz idő, csak Isten maga, s reménységünk szerint mi pedig Őbenne.

Mi azzal küszködünk naponta, hogy az időnk elfolyik, s nem értük el a kitűzött célt. De mi az igazi célunk? Sokak számára az az életcél, hogy egységnyi idő alatt minnél több történésben részt vegyenek, hogy ne maradjanak le semmi fontosról. De lehet annál fontosabb, mint a saját életünk... az Istenre találásunk? (Régen ezt üdvösségnek mondták.) Aki Istenben van, s Isten is őbenne, annak megváltozik a viszonya nemcsak embertársaival, de az idővel is. Ami eddig legyőzhetetlen ellenség volt, az Istennel együtt segítő baráttá válik. Az idő nemcsak lehetőség arra, hogy tartalmat nyerjen az életem, hanem arra is kiváló eszköz, hogy az idő múlásában megmutatkozzék az Isten áldása.

Az időben való részesedés a legnagyobb adomány. Először is azért mert Fölülről kapjuk. Aki adja, azért is adja, hogy észrevegyük végességünket, s ezáltal cselekedeteinknek, szavainknak iszonyatos súlya és jelentősége legyen életünkben. Másodszor az ajándékot illik kibontani, vagyis meg kell osztanunk másokkal – azaz időnket, amit kegyelemből kapunk, tovább kell adnunk. Isten csodája, hogy ami Tőle jön, az nem fogyatkozik, hanem szaporodik, amikor részesítünk benne másokat. Harmadszor, az idő bármennyire is úgy tűnik a mienk, mi rendelkezünk vele, mégsem a mienk, mégsem az enyém, hanem az Istené. S ha Ő visszaveszi, akkor nincs tovább, és nincs újra... Létezésünk egyszeri és megismételhetetlen az idő számunkra mérhető vonalán. Bánjunk hát vele úgy, hogy általa békességet nyerjen a szívünk...

Hit..

A mai nap imádsága:
Uram! Nehéz nekem hinnem úgy, mint ahogy a többiek, de talán Te ezt nem is akarod. Add, hogy megélhessem hétköznapjaimban vezetésedet, a Benned való hitem jó cselkedeteket teremjen, s egykor eljuthassak hitem szerint Tehozzád! Ámen.

   

De helyesnek tartom, hogy míg ebben a földi porsátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket...

Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének.
2 Pt 1,13 és 16

A Szentírás ereje megdöbbentő őszinteségében is rejlik... Nem "szépít" nem "csúsztat", s nem "politikus", hogy az igazságnak csak egy részét mondaná el. Péter apostol, akinek egyszerűségéhez nem férhet kétely - ő nem volt sem filozófus, sem teológus -, egyszerűen csak bizonyságot tesz arról, amit látott, amit tapasztalt. Az, hogy ki mit kezd az ő bizonyságtételével és saját hitbéli élményeivel az már elsősorban személyes hit kérdése...

Ahogyan a ma embere, úgy a régiek is szerették a meséket! Régen emberközelibbé és színesebbé tették az istenekről kitalált szép történetek a vallásos életet, de kimondhatjuk, manapság erre kevésbbé rezdül a modern lélek. Most más mesék járják körbe a világot: a haladásról és a tudomány megváltást hozó meséje... Ha tudományos technikai forradalom javítaná is egy kicsit is a lelket, akkor több lenne a "jó ember" ezen a világon, de sajnos a számítógépes processzorok tudásának növekedésével nem jár együtt a jóság növekedése... sőt, mintha pont az ellenkezője történne! Egyre kevesebb egyik emberben a másik ember felé a részvét, a megértés. A másikban konkurrenst, ellenérdekű felet látunk, ahelyett, hogy a kooperációra, azaz az együttmunkálkodásra törekednénk. Aztán telnek a napok, s az évek, s egyszer szomorúan kell tudomásul vennünk a tényt, hogy földi sátorunk elbomlik...

Péter tehát látott, tapasztalt, s ezt osztja meg leveleiben. Ez az egyszerű ember élete legnagyszerűbb történéséről számol be: Vele volt, látta és beszélt a meghalt és feltámadt Krisztussal... Ha nem így lett volna, akkor vissszament volna oda, ahonnan elhívta mestere, s továbbra is mint halász kereste volna a mindennapiját. De a feltámadás ténye felborította egész életét! Ez a józan ítélőképességű ember, akinek őszinte reakcióit (ami szívén az a száján is) megismerhetjük az újszövetségből, bizonyára nem vállalta volna fel a mártírhalált - fejjel lefelé keresztre feszítették -, egy szép meséért, valamilyen izmusért. (Az egyszerű emberekben mindig nagyobb a bölcsesség a túlélésre, mint az intellektüelekben.) Ő mégis a kínhalált választotta, mert nem tudott mást megvallani csak azt, amit látott és tapasztalt.

Péter óta eltelt majd kétezer esztendő... A feledés homálya már rég betakarta volna ezt az egyszerű halászembert, ha bizonyságtevő élete nyomán nem gondolkodtak volna el újra és újra, generációkon át arról a Jézusról, akit Krisztusnak mondanak...

Terheink...

A mai nap imádsága:
URam! Tedd áldottá napjaimat, hogy ne panaszkodjak apróságokért, s örömmel végezzem azokat a feladatokat, melyeket számomra rendeltél! Ámen


az ÚR fölegyenesíti a görnyedezőket,
Zsolt 146,8b

Nincs ember, aki ne hordozna terhet... ezek közül egyik legnagyobbikunk: az elmúlás. Aki esztelenül kockáztat, az gyakran fiatalon költözik ki ebből a világból, de a bölcs nem keresi a bajt, jól tudja, jön az magától is. A fizikai terhek hordozása komoly erőfeszítést igényel, de mi ez a lelki terhek elhordozásához képest? Nem csoda, hogy igazán meggörbülni/bele-görnyedni, lelki terheink következtében tudunk.

Az is a (ember)lét igazsága, hogy fiatalkorban elkövetett sületlenségeinkért, hibáinkért, életünk második felében "fizetünk". Mert az életnek, s benne mindennek ára van! Nemcsak a rosszért kell fizetnünk, a jóért is. (Ez utóbbit kitartással, odaszánással, szorgalommal fizetjük meg.) Aki így vagy úgy, de megéri az időskort, s nem "öregszik" bele... Nézzünk gyakrabban nyolcvanéveseink szemébe, akik átéltek világégést, s huszadikszázadi nyomorúságokat, mégis sugárzik belőlük az öröm, szemeik csillognak az élni-akarástól! Nem minden idősünk ilyen, ahogyan fiataljaink között is vannak szép számmal, akiket már semmi nem érdekel (túl vannak már mindenen!) és tekintetükből közömbösség árad.

Az Isten evangéliuma (eü-angelion=jó híre) az ember számára, hogy fölegyenesít. A lélek bármennyire is igyekszik, egyedül képtelen "kihúznia magát", kell számára a külső segítség. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy szülők és tanárok, papok és pszichológusok, therapeuták és szociális munkások, egy-egy hordozó gyülekezeti közösség - mind ugyanazt munkálják: a lélek kiegyenesedését, az emberi méltóság megélését. Bizony Isten kezében az egyik ember eszköz, hogy a másikat nevelje, növelje, segítse, emelje!

A külső segítséget elutasítók közül sokan hiszik, ők egyedül is képesek megbírkozni a feladattal, idővel azonban kénytelenek belátni: "Egyedül nem megy!". Vannak az életben ugyanis olyan súlyos terhek (ez leginkább szeretteink elvesztésére igaz) melyek elhordozásához a közösség odafigyelése óriási segítséget nyújt ugyan, de igazán csak belülről lehet erőt kapni hozzá - azaz az ÚRIsten megelevenítő Lelke által. Isten nélkül ugyanis nincs békessége a léleknek; sem a fiatalkor izgágaságában sem pedig az öregkor lelassultságában. Istennel együtt azonban a nehéz is könnyű, s olykor még a terheket is feledni lehet a Tőle kapott derűvel...

ÚRIsten...

A mai nap imádsága:
Uram! Csodálatosnak teremtetted meg az egész világot... Add, hogy minél inkább megismerhessük teremtettséged titkaid, s Téged dicsőítve boldogságban, akaratod szerinti szeretetben élhessük életünket! Ámen


Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az ÚR.
Ám 4,13

A hívő ember hitén keresztül nézi a világot, s amikor találkozik annak titkaival, akkor dicsőíti Istent, s azt mondja: "URam, ez oly csodálatos!" Sok vulgár-ateista embert bosszant ez az "együgyűség",mely mögött tudatlanságot feltételez - pedig alapvetően másról van szó. A hívő ember a világ megismerésének különleges útját választja, ami egy belső misztikus út, a lélek talán legnagyobb kalandja. A világot ok-okozatok láncolatában látni akaró ember pedig tények, mérhető mennyiségek és számok alapján tájékozódik. Elméleteket gyárt, s azt mondja: Ezek tudományos elméletek, amelyeket éppen a tudomány idővel átírhatja. A tudományban nincs dogma, bár meg kell jegyezni, hogy dogmatikus gondolkodás itt is előfurdul, mivel emberek gyakorolják a tudományt is. Joggal dogmatizmusnak mondhatjuk, ha egy tudós azt állítja, hogy anyag és energia mindig is volt, de azt is, ha az élet kialakulását csakis véletlenszerű események láncolatának tartja.

Egy bizonyos: a bennünket körülvevő világ telve van megismerésre váró titkokkal. Hiába az emberiség óriási ismerethalmaza, az időről, a gravitációról, a dimenziókról meglehetősen keveset tudunk. Tudjuk mindegyikről, hogy van, hogy létezésükkel alapvetően befolyásolják életünket, de hogy hogyan áll mindez össze egységes egésszé - ezen még egy darabig "rágódhatunk"...

Az ószövetségi ember azt vallotta - Ámósz próféta is - Isten az úr, s ez az úr nem egy úr a sok közül, hanem az ÚR, az ÚR-Isten. Ő alkotta a látható, meg a nem látható világot is, mely utóbbit a régiek "mennyei világnak" gondoltak. Jóllehet az ember sokszor bosszankodik, miért teremtette Isten ezt a világot, s benne az embert olyannak, amilyennek, de a harmónia hiánya nem Isten miatt áll elő, hanem az ember bűne miatt. Az ember ugyanis születésétől fogva tiltakozik (eredendő bűn) véges léte miatt , nyűgnek érzi a munkát és méltánytalan csapásnak a halált, pedig ezek nem "büntetési tételek", egyszerűen csak törvények, Isten törvényei.

Ami a tudós számra a megismerés által a titkok közelébe-jutásának katartikus élménye, az a hívő ember számára az Isten dicsőítésének boldogságos pillanata. Mindkettőben az érzés válik nagyon fontossá, mely személyes bizonyosságot teremt: "helyemen vagyok", megtaláltam az életem "értelmét". Értelmetlenül is lehet élni, de ennél nagyobb nyomorúság talán nincs is, mikor valaki a megfizethetetlenül drága véges perceit unatkozással tölti, mert maga sem tudja mit akar... Emberlétünk célja a megismerés, a világ, önmagunk és az Isten megismerése. A hívő ember érzi, hogy mindenben rámosolyog Teremtője, a kereső hitetlen pedig vágyakozik arra, hogy mosolyogjon rá a világ...

Utolsó idők...

A mai nap imádsága:

Istenem! Te vagy az idő URa... Ne engedd elfelejtenem, hogy idődet csak kölcsönbe kaptam, s egyszer mindenről számot kell majd adnom Neked! Ámen

"Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek! Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék - ha lehet - a választottakat is. Íme, előre megmondtam nektek! Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban, ne higgyétek! Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is.

Mt 24,23-27

Az első keresztények abban a hitben élték mindennapjaikat, hogy még az ő életükben visszajön a Krisztus... Éppen ezért nem terveztek hosszabb távra, sokan eladták vagyonukat is. Maga Pál apostol is arra buzdít, hogy az ÚR eljövetele igen közel van, ezért mindenki maradjon meg abban az állapotában, amiben van, s azt ajánlotta a fiataloknak, hogy ne házasodjanak... (Sokan követték az apostoli intést - most már látható, hogy ez egy erősen emberi elgondolása volt Saul-Pálnak, de az idő tájt sok, az egyház jövőjére vonatkozó dolog még nem volt, nem lehetett nyilvánvaló.) Jézus mennybemenetele óta eltelt kétezer évben a hamis próféták okoskodása, a történelmi körülmények szorítása következtében sokan kerültek olyan felfokozott várakozásos állapotba, hogy elveszítve józanságukat, kivonultak a társadalomból, s várták a visszatérő URat, s remélték, hogy megtörténik az elragadtatás, s most már tényleg itt van/lesz a világvége... sőt egy, Krisztus visszajövetelére koncentráló, sok zsidó törvényt magukra nézve is kötelezőnek tartó felekezetet is (ádventisták - Hetednapi Ádventista Egyház) számon tartanak - 1863 óta. (Ma a világon mintegy 25 millióan vannak.)

Sok keresztény előszeretettel hivatkozik a Bibliában itt vagy ott megírt igére - alátámasztandó igazságát -, ami természetszerűleg helyes is, de emellett prekoncepcióval elhallgatni más igehelyeket, meglehetősen helytelen. Szeretteinket a hibáikkal együtt fogadjuk el - mert szeretjük őket -, ugyanígy a Bibliát is a maga ember-szerűségével együtt elfogadjuk, de se itt, se ott a hibákból nem kovácsol(hat)unk erényt... Ez azt jelenti, hogy szertetteinket a maguk valóságában egészként, Bibliánkat pedig a maga hiányosságaival (hiszen Isten ihletésére ugyan, de esendő emberek írták) együtt, mégis összefüggéseiben (contextusában!) fogadjuk el hívő életünkre vonatkozó napi útmutatásként. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert a Szentírás sehol nem fogalmaz meg dátumot, nagyon is jól behatárolható időpontot Krisztus visszajövetelére! Még maga "az Emberfia sem ismeri azt a napot vagy órát"... Bizony "úgy jön el az nap, s az az óra, mint éjjel a tolvaj"... "esznek és isznak, adnak és vesznek, házasodnak" - no meg sajnos el is válnak -, háborúznak és béke után sóvárognak, lopnak, csalnak és persze szeretnek is, azaz: élik a "megszokott" életüket... s egyszer, "derült égből", villámlásként, mindenki számára nyilvánvalóan visszajön, s eljön a Krisztus. Nem kell neki se reklám, se előzetes korteskedés, mindenki tudni fogja, hogy most éppen mi történik... DE!

De eladdig is van egy felelősségteljes, Krisztus-központú szolgáló életünk, melyben nem illik meglankadnunk, hiszen erre van elhívásunk, ehhez kapjuk az erőt nap, mint nap. Az elvégzendő feladatok helyett sokan mégis azokkal a kérdéssekkel (Hogyan, s mikor?) foglalkoznak, aminek semmi gyakorlati haszna, de sok értelme sincs, mert nem az emberre tartozik, mikor lesz itt a világvége, s hogyan tesz majd igazságot a JóIsten... (Ha már egyszer megteremtette ezt a világot, valahogyan majd csak elboldogul a megítélésével is.) Az ember persze mindig olyan akar lenni, mint Isten - a Kígyó szava visszhangként kísérti: "Olyanok lesztek, mint Isten!"... Nem leszünk olyanok, de Ő velünk van a világ végezetéig, s ennyi elég kell hogy legyen, hogy mindennap megerősítő reménységünk legyen a holnap felől.