Csüggedés...

A mai nap imádsága:
Uram! Táplálj igéddel naponta, hogy el ne csüggedjek! Ámen
   

Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is,
a belső emberünk mégis megújul napról napra.
2 Kor 4,16

Minden életkornak megvan a maga tipikus kísértése... Gyaníthatóan a csábítások egyik "kortalan fajtája" a csüggedés. A fiatal azért csügged el, mert nehezen tudja elhinni, megtalálja élete párját; a középkorú azért bicsaklik meg önbizalmában, mert nagyon is jól látja a veszélyeket, hogy amit óriási küzdelemmel elért, azt bármikor elveszítheti; az idős ember pedig azért ereszti búnak a fejét, mert jól tudja, nem kezdheti már újra, de azt meg nem tudja, vajon úgy élte-e az életét, ahogyan kellett volna?

Biztonsággal kijelenthetjük: mindenki ismeri a csüggedést, hiszen "még a legkiválóbbak is elfáradnak, meglankadnak" - ahogyan Ézsaiásnál olvashatjuk. Kikerülni tehát a csüggedést nem tudjuk, mert testben vagyunk, születésünk gyönyörűsége és halálunk szomorúsága közé beszorítva. Hiába az eszelős kapaszkodás a kor tetszetős lózungjaiba,az ígéretes szavakba, a bűn realitása, hogy idővel minden, ami emberi, az megkopik, elfogyatkozik, eltörik vagy elszakad. Pál is megvallja: a külső (azaz a testi) emberünk megromlik... Itt azonban nincs vége a mondatának, így folytatja: a belső emberünk mégis megújul! Annak ellenére(!), hogy a külső megromlik. Ez az evangélium!

Sokan vannak, akik azt gondolják, megfelelő módszerrel átugorható a csüggedés problematikája, s 'borítékolható' a boldogság. "Erősen kell hinned, s akkor meglesz, amit kívánsz!" "Imádkozz érte szüntelen, s akkor az ÚR megadja!" - s lehetne még azokat az érthető, de szánalmas emberi kísérleteket idézni, melyek az Isten direkt befolyásolhatóságát ígérik. Az igazság az, hogy az áldozat nem jön vissza a temetőből, az élet valósága, hogy a fogyatékkal élni kényszerülők sosem lesz olyanok, mint egészséges társaik, s aki önző módon elszalajtotta élete nagy lehetőségeit, az nem tudja visszaforgatni az idő kerekét, hogy újrapróbálja -, de most már másképpen. Kétség nem fér hozzá: nagyon jó lenne, de nem lehet... Itt a földön a hiány hiány marad, csak az örökkévalóságban teljesedik be az, ami itt félbeszakadt, s ott válik egésszé, ami itt széttörött. Isten vigasztaló titka ez is...

A csüggedés mindig a félelemből táplálkozik. Aki egyedül érzi magát, az bizony fél. Természetes ez, hiszen Isten teremtői akarata által a védelmet nyújtó közösségbe rendelt mindnyájunkat. Aki azonban felrúgja a családi szeretetközösség összetartó örök isteni rendjét - legyen az szülő vagy éppen gyermek - az azt az egységet töri szét, amit Isten egyben szeretne látni. Ilyenkor látszólag győzedelmeskedik az egyes ember, úgy néz ki, mintha a helyzetnek mégis ő lenne az ura, az igazság azonban az, hogy aki másokat megsebez, az végül maga vérzik el. Aki tehát a közösséget megtagadja, magát taszítja a magány szakadékába...

Az evangélium üzenete minden korban ugyanaz: van Egy más Valóság is itt a földi létünkben, Akinek a vonzása az elhibázott életeket is jó útra tereli. Ez a megtérés kegyelme... ami nem korrigálja automatikusan a múltat, de békességet ad a léleknek, s erősíti napról napra a jóvátétel készségét.

Kizsákmányolás...

A mai nap imádsága:

URam! Tégy igazságot, s könyörülj rajtunk! Ámen
    

Felebarátodat ne zsákmányold ki.

3 Móz 19,13

Számos formája van a kizsákmányolásnak... Tisztességtelenül alacsony "minimálbér"; az ingyen túlóra; egészség-károsító munkakörnyezet tudatos fenntartása a "költséghatékonyság" jegyében; de jelesül megmutatkozik a másik ember, nép, földrész javainak (nyersanyagok!) öntörvényű elvételében is. A kizsákmányolás élenjáró formája a gyermekmunka, nemkülönben a nők szexuális szolgáltatásokra kényszerítése... A sort lehetne folytatni - vagy talán ezzel kellett volna kezdeni? - tőzsdei-, ill. árfolyam-spekulációkkal, a tisztességtelenül magas banki kamatokkal, de minek is? Hiszen mindenki számára világos mi a méltányos, s mi az, ami nem. Nem?

Ennek ellenére az emberiség fejlődéstörténete a kizsákmányolás fejlődéstörténete is. Míg a rabszolgának biztosították a fedelet, s az enni-innivalót, a mai (bér)rabszolgák maguk teremtik elő a kvártélyra, s önmaguk regenerálódására és reprodukciójára elégséges pénzügyi fedezetet. Az ingyen mobiltelefon, internet és laptop meg leginkább csak arra való, hogy a dolgozó észrevétlenül egybemossa a munkahely és a privát élet közti láthatatlan határt, s ezzel megfossza magát a ritmusváltás lehetőségétől. Így tapasztalja meg a modernkori nyomorúságot a gyermek: otthon vannak a szülei, de számára mégis elérhetetlenek...

Ameddig zakatol az élet nagy masinája, a legtöbben "természetesnek" veszik a természet- és élet-ellenes önkényes szabályokat (elhivén, hogy "the show must go on"), és ezeket fogcsikorgatva is ismételve még önmagunkat is kizsákmányolják. Nem csak a másik, de a saját határaikat sem ismerik. Nem csak a jelen életükkel, de a jövőjükkel is játszanak...

Azonban amikor bekövetkezik az, amivel nem számoltak - a törvényszerű utolsó csepp a pohárban - amikor borul a tál is.. s megáll minden, ami addig pörgött bennük és körülöttük, akkor világlik ki: mi az, ami fontos, s mi az, ami lényegtelen. A korrekció a krízis után igen keserves, olykor ember számára lehetetlen. Egy reménységünk van/lehet, hogy Isten az ő embert védő törvényeiből nem enged, s igazságot szolgáltat a nyomorultnak, mégha a kizsákmányoló azt is hiszi, hogy az ő törvénytelenségei minden törvény felett áll(hat)nak...

Meghallás...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem halló füleket, hogy megértsem törvényeidből megtartó kegyelmedet! Ámen

Az én Uram, az ÚR, megnyitotta fülemet.
Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg.
Ézs 50,5

Idestova 33 éve, hogy Édesapám - Isten nyugosztalja - egyfajta kárpótlás gyanánt, s persze örömében is, hogy egyszem fia (a sikeres elméleti vizsgája ellenére) letett vitorlázó-repülő álmairól, megajándékozott egy Tesla B100-as típusú sztereó(!) szalagos magnetofonnal. (Ez annak idején szüleim együttes egyhavi keresetének felelt meg, tehát nem volt olcsó mulatság... ami egyébként még ma is működőképes!) Kollégiumból hazajövet, hétvégeken késő éjszakába nyúlóan vadásztam az URH-sávon a sztereó felvételket vagy vettem hátamra a majd tízkilós "gyönyörűséget" s mentem "magnós-klubba" vagy ismerősökhöz, akik valamilyen külföldi rock-együttes sztereó felvételének boldog birtokosai voltak. Azidőtájt "pártunk és kormányunk" jóvoltából is - egészen mást jelentett a zene. Örülök, hogy valami lecsengő-félét még megélhettem a konzum-zene előtti világból. Hiszen ma már nem az "elvek", az önkifejezés számít, csakis a pénz... Meg is csinálnak érte "mindent", pedig - persze ez a legnehezebb - "csak" zenélniük kellene.

A JóIsten bizonyára nemcsak a térhangzásra, másra is gondolt, amikor két füllel ajándékozott meg minket. Így a készségünk beszédhez képest, kétszeres a hallásra. Azt persze hangsúlyoznunk kell, hogy egészen mást jelent ha valaki nem hall valamit vagy nem hallja meg, esetleg meghallja, de nem vesz róla tudomást. A szavaknak ugyanakkor nemcsak jelentése van, hangsúlyuk/dallamuk, választékos egymásutániságuk is rengeteg információt hordoznak, s akkor még nem is említettük a mindezt alátámasztó test-beszédről. Ha valakire odafigyelünk, akkor testi- és lelki figyelmünkkel a beszélő/gondolatközlő jelenlétét valóságként értékeljük.

Figyelemmel hallgatni nem könnyű dolog! Alátámasztják ezt saját élményeink, unalmas vállalati értekezletek, iskolai órák vagy semmitmondó beszélgetések, melyek többnyire ugyanazon dolgok körül forognak. Még a családban, baráti közösségben is megtapasztalhatjuk, hogy sokkal szívesebben beszélnek az emberek, mint hallgatnak. Pedig, aki hallgat az nemcsak bölcsül, de lehetőséget is kap arra, hogy embertársát megismerje, kapjon belőle olyan tudást, amit a maga életére is vonatkoztatva kamatoztathat.

Füleinket mindenféle haszontalansággal megtömni mi emberek is képesek vagyunk, de igazi tartalommal csakis az Isten képes. Ezért fontos Őreá hallgatnunk akkor, amikor a csöndben titokzatosan megszólal...

Szenvedés...

Imádkozzunk!
Istenem! Te vagy jóságoddal és törvényeiddel együtt az Élet URa! Add, hogy felismerjem szeretet-akaratodat életem minden napján, hogy mindazzal, amit adtál, szentül élhessek! Ámen
    

A Sátán eltávozott az ÚR színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. A felesége ezt mondta neki: "Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!" De ő így felelt neki: "Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk." Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával.
Jób 2,7-10

Sátán = a héber stan szóból származik, ami azt jelenti: eltérítő. Személynévként először itt, Jób könyvében szerepel. (Megjegyzés: A kereszténység modern irányzatai szerint nem valóságos személy, hanem a szívünkben lakó gonoszság szimbóluma. A sátán kilétéről a Biblia több helyen is ad tájékoztatást, azonban különféle neveken. Annak azonban, hogy a különféle helyek egyazon személyre, vagy különböző lényekre utalnak-e, meglehetősen változó a megítélése. Ezt súlyosbítja, hogy - az általában 'teológiai prekoncepcióval' - készített fordításokból adódóan a témában igen komoly fogalmi zűrzavar uralkodik... Tény, hogy a Misna és a Talmud legkorábbi bejegyzései azt mutatják, hogy a sátán csak igen kis szerepet játszott a zsidó teológiában. A zsidó vallás később átvette a népszerű közel-keleti - perzsa eredetű - nézeteket a sátánról és nagyobb szerepet tulajdonított neki. Minél később íródott egy rabbinikus mű, annál több említés esik benne a sátánról és az általa megszálltakról.)

Ebben a történetben sincs tehát a sátánnak független hatalma, hiszen Istentől kap fölhatalmazást a próbák végrehajtására. A könyv egyébként az ószövetségi bölcsességirodalom gyönyörű terméke, mely a szenvedés "problematikájára" keresi a választ, bölcsesség-filozófiai iskolák (Bildád, Elifáz, Cófár személyében) szenvedés-magyarázatait felsorolva.

"Báruh hasem!" - kezdi a válaszát a "Hogy vagy kérdésre?" a vallásos zsidó ember, vagyis: "Hála az Örökkévalónak/a Könyörületesnek!" -, s ilyenkor mindig visszakérdeznek: "Hála Istennek jó... vagy, hála Istennek rossz?" Senki nem tudhatja ugyanis előre, hogy egy kisebb rossz nemde egy nagyobbnak az elkerülését jelenti? Tény, hogy - emberi szemmel nézve - két részre oszthatjuk azon rossz dolgokat, amik megtörténnek. Az egyik: embertől független (természetei katasztrófák) a másik rész - s ez a bosszantóbb - az embertől jövő, az ember-okozta rossz. Az előbbin ugyanis nem tudunk változtatni, az utóbbin lehetne, ha akarná az ember...

Jób - s szögezzük le, hogy ilyen ember valójában csak az irodalomban "létezik" - arra a tragédiára, amire a "normális-reakciójú" felesége azt mondja: "Jób, átkozd meg az Istenedet és halj meg!" - Jób csak ezt feleli: "Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk." Valljuk meg, ami Jóbnál az állhatatosságot jelenti, az a ma ember számára egyenlő a közönyösséggel! Hát még ez sem "hatja" meg Jóbot? Miért nem üvöltözik, káromkodik, perlekedik Istennel, világgal, önmagával?!?? Ennyire közömbös a saját sorsával kapcsolatban? Hát neki így is jó meg úgy is jó?...

Nos, nem egészen. Jób története pontosan arra akarja felhívni a figyelmet, hogy Isten az élet URa, s bizony Tőle jön minden, s Hozzá is megy vissza minden élő. Akár tetszik ez az embernek, akár nem! Az Élet ugyanis szentség - még ha oly szentségtelenül is bánik vele az ember, pusztítva önmagát és környezetét is -, s amit kapunk benne az áldás. Áldás, mert megtapasztaljuk általuk az élet értékét. Az élet ugyanis felbecsülhetetlenül "drága": egyszeri, soha meg nem ismétlődő...

Vannak, akik abban hisznek, hogy egy másik (földi!) életben reinkarnálódnak, s ott majd jobb lesz... Nem akarom megszólni az ilyen embereket, hiszen mindenkinek a magánügye, hogy mit hisz, de attól, hogy majd az jobb lesz, ezt a mostani elrontottat nem javítja ki! Amit az ember egyszer elrontott az idő vonalán, az örökre el van rontva... Így vádolnak majd hitünk szerint a végső számadáskor nem az Isten angyalai, hanem cselekedeteink, nemkülönben saját lelkiismeretünk! Talán ha ezt komolyan vennénk, akkor már itt és most megváltozna az életünk, s szebb, tartalmasabb, kiteljesítőbb, istenesebb, azaz szentebb lenne...