Az élet értelme...

A mai nap imádsága:

URam! Szeretném tudni, hogy miért teremtetted ezt a világot; miért olyanra, amilyenre; s miért teremtettél bele engemet is, éppen ebbe a korba, amit most élünk? URam, add, hogy a válaszok hiányában se veszítsem el életkedvemet! Kérlek, adj mindig annyi örömet munkámban és az enyéim között szolgálva, amennyi elégséges ahhoz, hogy hűséggel betölthessem akaratodat! Ámen

   

De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? Esztelen! Amit vetsz, nem kel életre, míg előbb el nem rothad, és amit elvetsz, azzal nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét.
1 Kor 15,35-37

Amióta ember az ember keresi a választ a miértek legnagyobbikára: De mi van a halál után? Így volt ez a őskeresztények között, s így van ez ma is; szeretnénk többet tudni arról a világról, melynek reménységünk szerint egyszer majd részesei leszünk. A halál utáni élet milyenségéről a különböző kultúrákban a legkülönfélébb elképzelések láttak napvilágot, a kereszténységen belül is meglehetősen színes az elképzelések tárháza.

Tehát nemcsak Pált, mindenkit izgat, hogyan történnek majd "ezek a dolgok", akkor és ott. Saul-Pál retorikai kiemelése - esztelen; ma így mondanánk: hogyan lehet egyáltalán ilyen "hülye kérdést" feltenni? - nem egyszerűen csak figyelemfelhívás, hanem a korinthusiak rávezetése arra, hogy minden elképzelés a halál utáni létről csak földhözragadt próbálkozása az időbe és térbe szorított mindenkori embernek, s hogy valójában hogy is lesz mindez, azt csak a JóIsten tudja... Annyi bizonyos - Jézus URunk is ezt tanítja -, hogy "a mennyeknek országa nem evés és ivás és házasodás". Azaz, ne azt keressük benne, ami itt nekünk pulzáló életünk folyamán a legfontosabb! Az Isten országa ugyanis valami egészen más - totaliter aliter.

Ennek ellenére sokan mégis megfogható "tudást" akarnak elsajátítani arról a világról, amit egyelőre (legfeljebb!) csak "tükör által homályosan" láthatunk. Persze jó pénzért mindig akadnak olyanok, akik vonzó tanításaikon keresztül megdönthetetlen bizonyosságot árulnak az "odaátról" - azoknak, akiknek füle ilyesmire viszket.Az élet értelme azonban nem a halál utáni dolgok eszelős kutatásában keresendő, hanem a halál előtti életben! Bizonnyal lesz elég időnk és lehetőségünk a halállal foglalkozni a halálunk után, de amíg itt az Isten-teremtette Földön, egyszeriségünket megéljük és sorsunk megismételhetetlenségének gyönyörűséges terhét cipeljük, a földi élet dolgaival kellene foglalkoznunk! Itt is érvényes: mindennek rendelt ideje van! Az élet az nem halálkultuszból, hanem az életből áll, aminek kereteit nemcsak jól, de igen jól megalkotta a JóIsten... Ezért ne azt keressük, amit egyszer így is úgy is megkapunk - hiszen, aki megszületett, annak egyszer meg is kell halnia -, hanem kutassuk azt, amit a Gondviselő Isten talán éppen mai napunk valamilyen szép történésébe/csendes percébe rejtett el számunkra, hogy örüljünk az életnek, s a globális pesszimizmus ellenére is derűvel szólhassunk másoknak a lelkünkben élő reménységről vagy egyszerűen csak szavak nélkül mások elé élhessük azt a szeretetet, amit fölülről kap(t)unk...

Házasság...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekünk hitet és szeretetet, hogy boldogan élhessünk! Ámen

   

Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti.
Ef 5,28

"Ketten szeretjük magamat... a feleségem és én!" Az élcelődő mondás nagyon is komoly valóságot takar. Mostanság nem illik felemlegetni, hogy a házasság válságban van - ha szigorúan jogilag nézzük, akkor több a házasságon kívül élők száma -, de ez mit sem változtat azon, hogy a modernkori párkapcsolati zűrzavarok lélek-tüzei itt égetnek minket kívülről és belülről. Rossz látni az alig működő párkapcsolatokat, ennél már csak az a rosszabb, ha valaki ilyenben éli a mindennapjait... Kilépni belőle a legegyszerűbb képlet, sajnos az ezzel járó egzisztenciális, s lelki harcot kevesen vívják meg sikeresen. Akkor inkább maradjon a "se-vele-se-nélküle"-rossz, az legalább biztonsággal kiszámítható...

Mi az oka a sikertelen házasságoknak? Talán a matematikai ismeretek hiánya! De ez a számtan nem "kockás-papír"-alapú, ahol mindig minden egyensúlyban van, a házasság szám-tana egészen más! Mielőtt valaki belelépne a házasságba, s összeköti életét a másikkal, érdemes lenne egy házasság-kurzust elvégeznie, de legalábbis egy-két házifeladatot alaposan átgondolnia - elkerülendő az ún. típus-hibákat. Valami ugyanis nagyon nincs a helyén a fejekben éppen úgy, mint a szívekben, amikor minden látszólag rendben van (lakás, kocsi, gyerekek, ráadásul még fiatalok is...) s, gyakorlatilag totálisan boldogtalanok! Ki a hibás? Persze a 'bűnbakot', azt mindig a másikban keresik, látják és találják.

A házasság isteni matematikája igen egyszerű! 1+1=1 -, azaz a megoldás az egy-ség! Ez azonban az Egy-Isten nélkül nem megvalósítható, kell hozzá az Ő ereje, hogy türelmet, kitartást, s megújuló szeretet kapjunk nap mint nap. A Mester is hangsúlyozza: "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" Elméletileg mindenki szereti önmagát, a gyakorlat azonban mást mutat: soha ennyi önmagával elégedetlen ember nem volt, mint manapság! Elégedetlen a testével (testképzavaros!) a lelkével (depressziós!) és elégedetlen a teljesítményével is (egy vagy két tálentumot kapott, de minimum ötöt akar még hozzá szerezni!). S ha valaki már fiatalon totálisan elégedetlen önmagával, milyen ember lesz belőle 10-20-30 év után? Megkeseredett, cinikus, rosszindulatú...

Aki veszi a bátorságot, s Isten előtti józansággal gondolja át életét, az nemcsak maga lesz stabil, de Istenbe vetett hite által maga is biztonságot nyújt másoknak - elsősorban övéinek: társának, gyermekeinek, családjának. Aki feleségét szereti, az önmagát szereti. Pál, aki az egyedüllétet választotta a házasság helyett, talán éppen azért tudja hitelesen megítélni a "helyzetet", mert kívülről látja azt. S amikor a "felettébb nagy titokról", azaz a házasságról beszél, akkor egyben az Egy-házra is gondol, mert az Istenben hívők közössége akkor igazán egy család, ha benne a családok is EGY-ek...

Helyes időérzékért...

A mai nap imádsága:

Uram! Javamra teremtetted az időt, s én ajándékodat sokszor büntetésként veszem! Amit Te épülésemre rendeltél, abban én sokszor szabadságom elrablóját látom... Kérlek segíts meg mindennapi küzdelmeimben, hogy a nekem rendelt időt jól használjam fel, magam és mások épülésére! Ámen

   

Azt sem tudjátok mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.
Jakab 4,14-15

Amíg életünk gyertyalángját nem remegtette meg a Sors szele, eladdig nem sokat gondolunk az elmúlásra. Számtalan történés vonzásában élve, sokáig képesek vagyunk elhinni: az élet értelme a minél több eseményben való részvétel. Kedvünk a világ "befogására" legelőször akkor hagy alább, amikor rádöbbenünk, ezek sem nyújtják a teljességet, hiszen a nagy mínuszt, az Isten hiányát nem pótolhatja más, csak maga az Isten. Ha tudatában lennénk annak, mennyire törékeny az életünk, akkor bizony jobban vigyáznánk egymásra nemcsak a közlekedésben, de az Élet nagy országútján is. Respektünk hiányát tragédiák jelzik ott is, és itt is.

Mindennel számolunk - amivel csak tudunk -, de érdekes módon az Isten gyakran kimarad a tervezésből. Hiába minden sokat ígérő együttállása a lehetőségeinknek, ha nem számolunk az Istennel - nagy meglepetések is érhetnek minket! Legnagyobb tévedésünk általában az, hogy elszámoljuk magunkat az idővel. Úgy gondoljuk, még (mindig) fiatalok vagyunk, úgy hisszük, még az Élet nekünk tartogat minden jót, még nem szükséges "rászorulnunk" az Isten kegyelmére. Még ráérünk áldozatot hozni a másikért, még élünk egy kicsit magunknak, még szabadok maradhatunk egy kicsit... kalandnak, karriernek. Még van időnk, ráérünk később is az Isten felé fordulni.

Aztán ami még az egyik pillanatban látszik, a másikban - mint a lehelet - szertefoszlik, nincs. Eljárt az idő, elfogytak a lehetőségek, visszajött az Gazda, s számonkérő szava már visszhangzik: "Hogyan forgattad a talentumo(ka)t, ami(ke)t rád bíztam?" Magyarázkodásra lehetőség ugyan mindig van, de helye ebben az elszámolásban nincs! Amit "onnan felülről, a Világosság Atyjától" kapunk, arról Neki is kell számot adnunk... Amit kaptunk, azt azért kaptuk, hogy forgassuk. Ha szolgáltunk időnkkel másoknak, akkor az értelmesen telt, s nem értelmetlenül múlt el.

Életünk nagy ellensége az idő! Ha Isten kezéből vesszük, s arra fordítjuk, amire kaptuk - hogy ti. megosszuk másokkal - akkor az idő múlásában gyakran átélhetjük az örökkévalóság pillanatos csodáit: "Mindenre van erőm (időm!) a Krisztusban!" A szeretet mindenekfelett álló ereje megsegít a temporális akadályok között is...

Törvény...

A mai nap imádsága:

URam! Rendet teremtettél ebbe a világba, s mi pedig igen nagy rendetlenséget csinálunk benne... URunk, épp eleget szenvedtünk már oktalanságaink, mulasztásaink és bűneink miatt, kegyelmezz hát rajtunk, s adj nekünk bölcsességet! Ámen

    

És tudjuk azt is, hogy a törvény nem az igaz ellen van, hanem a törvényszegők és az engedetlenek, a hitetlenek és a bűnösök, a szentségtelenek és a szentségtörők, az apa- és anyagyilkosok, az embergyilkosok, a paráznák, a fajtalanok, az emberrablók, a hazugok, a hamisan esküvők ellen, és mindaz ellen, ami csak ellenkezik az egészséges tanítással.

1 Tim 1,9-10

Jahve-Isten Tízparancsolatából Lévi utódai - Lévi nemzetségének fiai nem örököltek az Ígéret földjéből egy darabot sem, "örökségük az ÚR volt"; azaz a tizedből éltek -, 613 parancsolatot csináltak, a békés együttéléshez azonban ezek sem voltak elegendőek... Rabbinista magyarázat szerint mind a 613 törvényt maradéktalanul betartani nem lehet egy emberélet alatt, ezért van az, hogy bizonyos parancsolatok megtartásához különösen is ragaszkodik egy-egy zsidó hitsosrsos. Az okot abban vélik tudni, hogy az ember lelkének azon része, amelyik már megtisztult a törvény által, az nem testesül meg újra, csak a tisztulásra váró lélekrész. Érdekes magyarázat...

Annyi bizonyos, hogy a 613 zsidó rendelkezés és parancsolat elhanyagolhatóan kevésnek tűnik, akár csak egyetlen ország hatályos jogszabályaihoz képest is! Nemcsak nálunk, de mindenütt a világon, a törvényhozók "ontják magukból" a legkülönfélébb rendelkezéseket, s nemcsak hogy nem győzik a tempót az élet valóságával, de egyre eredménytelenebb is a ténykedésük, hiszen az Élet sajnos nem lett jobb általuk. Nem lett kevesebb az embergyilkos, a parázna, a fajtalan, az emberrabló, a hazug és a hamisan esküvő... csak több! Hol a hiba, mit rontott el az emberiség, hogy ennyire nem érvényesül az általános jóakarat? Mi az az elementáris tévedés, ami helytelen irányba tereli az aktuális törvényhozást? Miért azokat sújtja a törvény, akik egyébként tisztességes módon betartják azt? Miért van az, hogy az igazság mindig "azoknak áll", akik azt megfizetik?

Nemcsak kicsiny hazánkban, szinte az egész "fejlett" nyugati világban a cégek állapota egyre kilátástalanabb. Biztos megélhetést biztosító világmárkás vállalatok "csődölnek be", bocsájtják el munkások ezreit, tízezreit... A kishazánkban favorizált egyéni vállalkozói státuszt nem a vállalkozói kedv, hanem a kényszer szüli, így aztán nem csoda, ha fiataljaink nem vállalkoznak! Hiába panaszkodik a rádióban a riportalany, hogy "nem vállalkoznak a mai fiatalok"... A mai fiatalok azért annyira nem buták, hogy ne tudnák kiszámítani mekkora az adóelvonás, mekkora a nyereség, s mekkora az egészségügyi kockázata annak, hogy látástól vakulásig dolgozva idő előtt "felbuknak" a méltánytalan egzisztenciaharcban. Így aztán inkább "nyugodtabb", igaz fizetésben is messze szerényebb foglalatosság után néznek -, ha tudnak, s ha akarnak...

A törvényt betartani azt tudja, aki szeret. Először pedig az Isten lelkiismeretbe írt törvényét kell betartani, mert az fölötte áll minden emberi rendelkezésnek. Ezután következik az emberek alkotta törvény, ami akkor jó, ha az ugyanúgy mint az Isten törvénye, védi a közösséget, oltalmazza az életet, biztosítja az egyes ember méltóságát, aminek a megéléséhez elengedhetetlen a szabadság, s alapfeltétel a felelősséghordozás kötelezettsége! Sajnos a világ gyakran kerül zsákutcába, mert mindig akadnak olyanok, akik Istent feledve magukat teszik meg istenné, s olyat tesznek, amit embernek nem szabad... A törvény tényleg jó, ha az közösség igazát védi, s nem jó, ha csak egyesek érdekét. A törvény rendje ugyanis kiszámíthatóságot ad, az állandóan változó törvények viszont bizonytalanságot teremtenek. Így borulnak fel aztán hosszútávú projektek (pl. egy gyermeknevelési!), s jutunk oda, hogy társadalmunk egyre öregszik, s fogyatkozik. Isten soha nem bottal ver, hanem saját magunk oktalanságaival... ezért is fájnak azok annyira!

A hívő ember útja a szeretetből felvállalt felelősség útja. Igaz, ez az iga mindig nehezebb, de gyönyörűségesebb is, mert az önkéntességből fakad. Ezért az, hogy ki hogyan éli le-, meg-, ki-, az életét az csak látszólag magánügy, hiszen "egy vérből teremtettünk", s saját sorsunk alakulása mindig mások sorsát is alakítja, akár akarjuk, akár nem...

Útjaink...

A mai nap imádsága:

Istenem! Tanácsolj törvényeddel, áldj meg minket kegyelmesen, hogy Neked éljünk, s el ne vesszünk! Ámen

Bárcsak állhatatosan járhatnék utadon, megtartván rendelkezéseidet!
Zsolt 119,5

Isten életet védő "rendelkezései" nyilvánvalóak: Ne tedd, ne kívánd, vigyázz rá... Ennek ellenére mégsem azt tesszük, ami javunkra van! Gazdasági- és kulturális arogancia, profit-érdekek mindenekfölé-helyezése, az élet alapvető törvényeinek - élni és élni hagyni - figyelmen kívül hagyása jellemzi a modern embert.

Néhány jellemző adat: Az eddig kibányászott szénhidrogének, s a még Földünk rejtett zugaiban lévők hőértéke mindösszesen annyi, amennyi napenergia másfél nap(!) alatt bolygónkat éri... Van itt tehát nap-, szél-, víz-, hullám-, és thermál-energia bőven! Az ember mégis a két legkárosabbat/legveszélyesebbet használja nagy örömmel: szénhidrogéneket (87%) s az atomenergiát...

Természetszerűleg a gazdaság nem az etikán tájékozódik, de ezt már megszokhattuk a civilizációban. A nagyobb kérdés, hogy az ember miért nem él közvetlen környezetében etikusabban? Miért nem éli szebben/jobban magánéletét, ha már a világ olyan amilyen? Elénk adta a JóIsten a jót és rosszat, s mi meggyőződéssel a halált választjuk az élet helyett! Ennyire nem értenénk az Életet? Krisztus Urunk halála jelzi, hogy az emberi fajjal alapvető probléma van: Megfeszíti a Szeretetet, s őrjöngve éljenzi a bűnt... Élmény-ivászatunknak hamarosan meglesz az eredménye: Nem lesz tiszta vizünk, élelmünk, nem leszenk egészségesek gyermekeink... S amikor tömeges méretekben kezdjük el megérezni esztelenségünk visszafordíthatatlan következményeit, akkor "lészen ott sírás és fogaknak csikorgatása"... Ahhoz, hogy poklot csináljunk a teremtettségből, nem kell nekünk a Sátán segítsége, megy ez nekünk a magunk-választotta istentelenségünkkel is...

Az olyannyira várt és sokmindenre megoldást remélő 21. század elejét a közösség-, s család-romboló intézkedések jellemzik szerte a világban. Hivatkozási alap: a hatékonyság! Pedig nem azok a nemezetek és országok kerülnek majd ki győztesként (túlélőként) ebből a mesterségesen eladósított világ egzisztenciális kríziséből, melyek a makro- és mikro-ökonómia-mutatók, a tőzsdei árindexek alapján tájékozódnak... Túlélés bizony csak ott lesz, ahol visszafordulnak az Isten közösség-, s egyén-védő alapvető törvényeihez, s aszerint élnek. Elsősorban a családban. Ha a párkapcsolat, a családi élet "normális" - normális lesz a világ is...

Isten törvényei szerint élni jó, de az önző ember ennek az ellenkezőjét hiszi. Kevesebb egoista márpedig nem akkor lesz, ha mértéktelenül kielégítést nyernek a vágyak, hanem akkor, ha visszanyeri közösségépítő értékét a munka, az alkotás szépsége, s az emberi találkozások mindig Isten felé emelő őszintesége békességet teremt az emberi szívekben.