Jóság...

A mai nap imádsága:

Uram! Szereteted hatalmával segítsd meg gyenge akarásomat a jóra! Ámen

   

Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén.
Mt 13,40

Egyszer mindennek vége van! - banálisan csengő, de nagyon igaz mondat ez. Az ember egyik - ha nem a legnagyobb kérdése: És mi van a halál(om) után? A kérdésre legalább annyi válasz van, ahány vallás, s legalább annyi elképzelés, ahány ember. Érdekes lenne egyszer végignézni csak a kereszténység teológiatörténetét, hogyan is alakultak a különböző tanítások pl. a pokolról? Miért foglalkoz(t/n)ak az üdvözülés, a világvége kérdésével annyit az emberek, ha egyébként pedig semmi relevanciája sincsen? Egy bizonyos, szinte nincs olyan ember, aki a halál, az elmúlás, a világvége problematikáját csak úgy könnyelműen maga mögé vetné... Mindezen felvetéseknek az érvényességét az adja, hogy folyamatosan tapasztaljuk a jót, nemkülönben a rosszat. Akaratlanul is feltesszük a kérdést: Miért érvényesül a gonosz, s miért kapja meg világi elismerését/jutalmát oly ritkán a jó?

Jézus példázata a búzáról (jó) s a konkolyról (rossz) választ ad a tanítványoknak: Isten akarata az, hogy szántóföldjén együtt növekedjék mindkettő. MIndkettőre felhozza áldó Napját, mindkettőt öntözi, lágy szellővel simogatja... Hogy miért maradnak a konkolyok egy életen át bogáncs-lelkűek, ez nemcsak lételméleti kérdés. S miért nem hatja meg az emberek többségét az Isten egy életen át megnyilvánuló szeretete? Talán azért is, mert önző életünkkel sokszor eltakarjuk mások elől a Legfőbb Jót...

Jó és rossz együttélése, párharca bennünk is történik. Pál mondja: "Értelmemmel akarom a jót, testem mégis a bűnt cselekszi..." Ahogyan őt is, minket is lelkiismereti konfliktusainkból csakis az Isten kegyelme menthet meg. Hogyan? Úgy, hogy az ítélkezés gondját a Teremtőnkre bízzuk! "Enyém a bosszúállás, én megfizetek!" S ha Isten mégis kegyelmet gyakorol a másik emberen, akkor azt bizonyára alapos okkal teszi... Egy bizonyos: Jézus elmondása szerint is Isten egyszer számonkéri mindenkin, hogy mit is cselekedtünk földi életünkben... Ezen érdemes néhány pillanatig elmerengni.

Sokan vannak, akik nem hisznek a pokolban, abban, hogy a gonosz végül elnyeri jutalmát. Aki ebben nem hisz, az nem hiszi az evangéliumot sem. Minek az Isten mentő kegyelme, ha nem ment meg semmitől? Isten büntetésének "elrelativizálása" korunk egyik tév/rög-eszméje - ahogyan az értékek viszonylagossá tétele is az. Hogyan lehet érték, kultúra az, ami nem épít, hanem rombol? Egyént, s társadalmat is... Ha nem emel a "kultúra", akkor az nem is az, hanem más, valamilyen visszahúzó erő.

Szeretet...

    A mai nap imádsága:

    Uram! Köszönöm Neked mindazokat, akik szeretnek engem, s köszönöm Neked, hogy én is szerethetek másokat. Adj nekem elrejtettséget és békességet Tebenned, ne riadjak meg a sötétségtől, hanem reménységgel éljek akaratod szerint! Ámen.

   

Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.
Jn 13,34-35

Ha a szeretet szót halljuk, bizonyára a második-harmadik gondolatunk a szerelememmel kapcsolatos... Nem véletlenül! A "szer" szavunk eredetileg törvényt is jelent, azaz: az alapvető "elem" nélkül nem létezhetünk az örök isteni törvények szerint, s a "szer" etet minket, vagyis éltet minket az isteni a törvény! Szeretetünk kimutatásának, megélésének számtalan formája van. A hitvesi csók, egy kedves gesztus vagy mosoly embertársunk felé, a gyermek buksijának megsimogatása mind mind azt közli a másik ember felé: fontos vagy nekem... Ez adja az elrejtettség, a biztonság érzését.

Istennek mindannyian fontosak vagyunk, sőt mindennél fontosabbak vagyunk. Ez is az isteni szeretet titka. Nekünk igen nehéz elfogadni, megérteni azt, hogy miért vagyunk fontosak az Istennek - amikor mi alig vagy egyáltalán nem tartjuk fontosnak Őt... Szeretni egymást mindenekelőtt azt jelenti, hogy ami az élet után a legdrágább, azt áldozzuk oda: Időt adunk! A véges időnkből ajándékozunk újra és újra annak, aki fontos nekünk, s nem az a lényeges, hogy hol és milyen körülmények között, mindenekelőtt a legfontosabb, hogy az idő odaajándékozásnak soha vissza nem térő pillanatait együtt éljük át.

Amikor ez a csoda megtörténik, akkor "megáll" az idő. Péter Jakab és János azt mondják a megdicsőülés hegyén: "Jó nekünk itt lennünk!" Egy-egy családi esemény nevetéses boldogságperceiőből évek múltán is megerősítő órákat nyerhetünk! Ezt az "idő-csodát" leginkább a szerelmesek él(het)ik át, amikor őszinte szeretetetünk viszonzásra talál a másikban.

Az új parancsolat nem más, mint az "önfeláldozó" szeretet. Sokan - talán éppen a történelem szomorú tanulságai okán -, az önfeláldozást a mártíromsággal azonosítják, aminek manapság nem pozitív az előjele. Ma, ha valakire azt mondják "mártír", akkor arra gondolnak, milyen esztelen, hogy odaáldozza életét, munkáját, erejét valamiért, aminek nincs is értéke... Valójában a mártír szó azt jelenti: vérrel megpecsételni. Vérrel (élettel) bizonyítani valamit - pl. azt, hogy a szeretet a legnagyobb erő a világon!

A Mester életét adja övéiért, s követőitől is azt várja el, hogy ugyanezt tegyék. Van akinek a kínos vérverejtékes rövidtávú, van akinek a kínos, vérverejtékes hosszútávú követés adatik - Isten titka ez is, hogy ki miért, s mit kap... A szeretet lángja, bármilyen kicsinyke is az, ha pislákolva is ég, fényétől a legnagyobb sötétség is összerezzen. Ezért érdemes újra és újra elgondolkodni létünk igazságain s azon, mivégre is kaptuk a lehetőséget, hogy szerethetjük egymást...

Szomjúság...

A mai nap imádsága:

URam! Elégítsd meg mindenféle szomjúságomat, hiszen Te tudod egyedül, mire van valóban szükségem, hogy megbékeljek önmagammal, s a világgal! Ámen

Jézus így szólt: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!

Mt 11,20

Régi igazság: ahol víz van, ott élet is van... Ezért gyakran mond(ogat)juk el, hogy bizony nagyon szomjúhozunk valamire - jóllehet nem a vízre a gondolunk -, hiszen a szomjúság nemcsak egy alapvető emberi szükségletet jelent, de egyben az élet teljessége utáni vágyakozásunkat is kifejezi. Így lehet szomjúhozni az igazságot, a szabadságot, a szerelmet és természetesen az Istent magát is.

A szomjúság tehát - akármilyen fajtájáról is van szó - nagy úr. Éppen ezért, aki a vizet birtokolja, az az életet is kontrollálja. Az ENSZ adatai szerint, csakis a víz miatt(!), mintegy 200 fegyveres konfliktus van jelenleg is, szerte a világban. (Az pedig már csak így zárójelbe tett kérdés: Vajon helyes-e az, hogy a világ ivóvízvagyonának több mint 80%-a magánkézben van? Nemde nemzet-, ill. lét-biztonsági dologról van/lenne szó?) Annyi bizonyos, hogy a JóIsten a madárkának, meg az őzikének, fűnek-fának, de még az embernek is INGYEN adja a vizet, ahogyan a levegőt is... Ha az emberek becsülnék a vizet, akkor egymást is becsülnék. De mivel felfoghatatlan mértékben nem becsülik az Életet magát sem, hiszen a profit-elvnek alárendelten gátlástalanul, felelőtlenül belerondítanak az ivóvízkészletü(n)kbe - hiszen az mindenkié, beleértve a jövő nemzedékeit is - ezért azt kell mondanunk (tegyük félre minden szentimentalizmusunkat, s legyünk reálisak!): nem az állatok, az ember a legoktalanabb lény ezen a földgolyóbison... éppen ezért nem a természetnek van szüksége a megváltásra, hanem egyedül az embernek!

"Ha nem lenne ember a földön, akkor ez a Föld valóságos paradicsom lenne!" - mondta úgy negyed-évszázada, szociál-etikát tanító kedves professzorunk, s bizony az idő, a saját (élet)tapasztalásaim az ő kijelentésének a helyességét igazolták. Jézus URunk Istenhez-fordulásra hívja hallgatóit, mindenekelőtt a tanítványait, s a tanítványok tanítványainak évszázadokon átívelő láncolatában hivogat minket is... Az, hogy erre a hívásra ki, mikor, s hogyan felel: egyéni felelősség és sors-kérdések függvénye, de azt is tudatosítanunk kellene, hogy, aki nem válaszol erre az isteni meghívásra, hallgat, az is a válasz egy formája...

Az evangélium (jóhír) örömüzenete (mert csak aki meghallja, azaz megérti a jó-hírt, annak a szívében válik az örömmé) nem más, mint a (meg)szabadulás kiváltsága. Azaz: nem kell többé kívánások lázában égni, nem kell aggódni a holnapért, szomjúhozni a harmóniára, mert az ÉLET itt van a mában, velünk van a Teremtő Isten Lelke, s ez megelégíti lelkünket.

Hogyan? Úgy ahogyan a, a kristálytiszta víz oltja szomjunkat, az Isten jelenléte az életünkben is teljes megnyugvást hoz; nem perlekedünk többé a JóIstennel, hogy miért nem kaptuk meg ezt vagy azt - amit buzgón kértünk -, nem méltatlankodunk a világ szűnni nem akaró bűnösségén, hanem elfogadjuk: az ÚRIstennek mindenre gondja van...

Szelídségért, erőért, szeretteinkért.

A mai nap imádsága:
Uram! Tartsd meg szövetségedet velünk! Ámen.

Erősödjetek meg az Úrban, s az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét. Ef 6,10-11a

Szerződések és az adminisztráció korát éljük. A szerződésekkel csak az a baj, hogy nem, vagy nem úgy tartják be, ahogy azt kellene, az adminisztrációval pedig az, hogy a biztonság növelése helyett a bizalmatlanságot növeli. Mindennek oka az elistentelenedett ember. Aki istentelenné válik (nem a vallásgyakorlat hiányáról van szó, hanem az Isten kizárásáról gondolatainkból, lelkiismeretünkből!), az könnyen hazátlanná és embertelenné is. Ebben az együttállásban pedig az egyén nem sok jót tud letenni a köz asztalára... Ha a házasságot (klasszikus és gyönyörű kép Isten és az ember kapcsolatára) nézzük, ha egyenlő jogok és kötelezettségek jurisztikus megközelítésében akarjuk megérteni, akkor semmit nem fogunk megérteni. Ha ifjainkat a szerződéses gondolkodás "adok-kapok" elve alapján tanítjuk életre, emberségre, attól még nem javul a világ, legfeljebb marad a jelelnlegi szeretethiányos állapotban. Pál apostol így tanít: "engedelmeskedjetek egymásnak a Krisztus félelmében (azaz a Szeretet, az önfeláldozásra kész szeretet féltésében): az asszonyok férjüknek, mint az Úrnak, a férfiak pedig szeressék feleségüket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte." (Ef 5,20-22,25)

A páli ajánlás a közös életre, nem egymástól kikényszeríthető szerződéses jogviszony, hanem szövetség. Olyan, amilyenre mindig is mindenki vágyik a saját életében... egymásnak szolgálva, egymásért áldozatot hozva, földi életünkben egymás szeretet-tüzében főnixesen hamuvá égve, hogy feltámadhassunk a teljességre. Az ilyen, Isten világával minket összeszövő életnek lélekemelő érvényessége van minden élethelyzetben. Ha valaki ilyen akarattal kezdi el életét, akkor a léleknemesedés helyes útját választotta. Ha azonban emberekben reménykedik, hamarosan csalódni fog. Mert sok embertársunk áruló. Árulója Istenének, hazájának, embertársának. Azaz áruba bocsátja (tehát anyagiasítható előnyért odaadja), azt ami megfizethetetlen. Így lesz a szerelemből, csak szex, így lesz a barátból érdek-haver, s így kopik el a haza, s válik csak lakóhellyé vagy profittermelő territoriummá... Ha elárulnak minket, az nagyon tud fájni. A fájdalmat az idő sem tudja begyógyítani. Hiába egy félévszázados távlat, az árulás ütötte lélek-sebek újra felfakadnak. Mert az idő nem gyógyítja a sebeket, csakis az Isten!

"Uram, ne bontsd fel szövetségedet!" - könyörög Jeremiás. Ő már tudja, hogy egész létünk alfája és omegája az isteni szövetség a Szeretet Krisztusában. Ragaszkodni Hozzá - hittel -, a túlélés, s a túli élet (örökélet) egyetlen garanciája.

Világmindenség...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy ne szűnjek meg kérdéseket megfogalmazni, s add hogy válaszaidban fürödhessen a lelkem! Ámen

   

Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!
Zsolt 14,1
"A kvantummechanika kifejezetten impozáns. De egy belső hangocska nekem azt súgja, hogy még nem az igazi. A teória sokat elárul, de igazán nem visz minket közelebb az 'öreg' titkaihoz. Mindenesetre, meggyőződésem, hogy ő nem dobál kockákat..." Albert Einsteinnek igaza volt/van: Isten nem kockázik, mindennek rendelt helye, s feladata van a Világegyetemben, de ennek megértése gyakorlatilag a lehetetlennel határos számunkra. Szintén ő mondta a következőket: "Egy kisgyermek helyében vagyunk, aki belép egy hatalmas könyvtárba, ami tele van különböző nyelvű könyvekkel. A gyerek tudja, hogy valakinek meg kellett írnia ezeket a könyveket. Nem tudja hogyan. A gyermek halványan sejt valamilyen titokzatos rendet a könyvek elrendezésében, de nem tudja, hogy mi az. Nekem úgy tűnik, ez a hozzáállása akár a legintelligensebb embernek is Isten irányába." S ha már Einstein... egy utolsó idézet tőle: "Raffiniert ist der Herrgott, aber boshaft ist er nicht." Vagyis: "Ravasz az ÚRIsten, de nem rosszindulatú!"

Az ember sajnos igen sokszor oktalan, s ráadásul rosszindulatú is, s minél inkább emberarcúnak gondolja valaki a Teremtő Istent, annál inkább megvan a veszélye annak, hogy olyat is Istennek tulajdonít, amihez Neki semmi köze... Ilyenkor jönnek az okoskodó istenellenes érvek: "Ha Isten lenne...akkor nem lenne ez vagy az a rossz a világban..." Tényleg bolond az, aki nem látja, hogy nem az Isten, hanem az ember a hibás a rossz megcselekvésében. Az ember hibás akkor is, ha ugyan nem cselekszi meg a rosszat, de nem teszi a jót vagy nem avatkozik közbe, ha látja a gonoszság térnyerését! A kérdés mindig az: No de hogyan? Honnan vegyem az erőt, amikor magam is erőtlen vagyok? Nos, aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, s ebből nem tud erőt meríteni az olyan, mint aki látott már sok-sok fát, de erdőt még sohasem...

Isten megadta nekünk azt képességet - s ezzel kiemelt a Teremtettségből -, hogy, amit nem értünk, amit nem tudunk felfogni, azt is "befoghatjuk", megfoghatóvá tegyük azáltal, hogy szavakba öntjük. Így azt mondjuk: Isten, de azt, hogy kis Ő valójában egy életen át csak kutatgatjuk. Annyi bizonyos, hogy a legnagyszerűbb dolgok a legegyszerűbb módon állnak elő! A természetben nincs fölösleges "snik-snak", a természet mindig az elgondolható legegyszerűbb megoldást választja... az egy másik kérdés, hogy ez olykor a legmagasabb matematikával is csak részben modellezhető. Isten tökéletes világában, a természetben soha nincs szemét, hulladék, csakis tápanyag! Az Ő Uni-, vagy Multiverzumában nincs elveszett anyag vagy energia!

Ma reggeli gondolatokat einsteniekkel zárjuk: "Korunkat megkülönböztetik a csodálatos eredmények a tudományos megértés területein és ezen területeken a technika alkalmazása. Ki ne örülne ennek? De ne feledjük, hogy az emberi tudás és a szakértelem egymagában nem képes az emberiséget egy boldogabb és méltóságteljesebb életre vezetni... A kevés tudás veszélyes. A sok is... A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak... A legszebb, amit átélhetünk, a dolgok titokzatossága."