Család...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm a családot, amibe helyeztél, s szeretteimet, akiket mellém rendeltél. Adj nekem távlatos látást, hogy felismerjem gondviselő szereteted jegyeit életemben, s magam is a szeretet szolgálattevőjeként éljek teremtett világodban! Ámen

"Tiszteld apádat és anyádat": ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: "hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön." Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.
Ef 6,2-4

A kérdés nem teoretikus, nagyon is gyakorlatias: "Miért is tiszteljem a fatert?" Azért mert otthagyott minket anyámmal?... Egyre többen tudnak elmesélni efféle családtörténetet - mely egyáltalán nem feltűnéskeltő jelenség manapság -, de annál inkább nyomot hagy a gyermekekben egy egész életen át. Ha szüleinknél elrejtettséget, biztonságot éltünk át, akkor érthető az apostoli intés, s valóban hálátlan gyermek az, aki a jót rosszal viszonozza. De mit csináljon az a fiatalasszony, akinek komoly testi tünetei vannak, mert agresszív, részeges apja nemcsak rendszeresen verte őket, de őt rendszeresen gyermekkorában meg is erőszakolta... (Statisztika szerint Magyarországon minden negyedik nő átélt szexuális zaklatást, jelentős részük már gyermekkorban, s pontosan ott, ahol a védelmet kellett volna, hogy élvezzenek: a családban!) Csoda-e, ha ennyire megbomlott a szexuális élet normális rendje?

Lassan nagyítóval kell keresni az olyan fiút, aki nemcsak a nőt keresi, de leendő gyerekei anyját is, aki nemcsak a pillanat mámorát kívánja, de hosszútávon is gondolkodik... "Bajban vannak eladósorban lévő leányaink" - panaszkodik a rádióriporternek valaki - "hiszen harmincéves kor alatt alig van normális férfi, aki meg van azokra hamar 'lecsapnak' a ravaszabb hölgyek..." Nyilvánvaló, hogy amilyen férfi- ill. nő-modell/minta bukkan fel a családban, valami ahhoz hasonlót keres magának a fiatal - ha talál. Mert alig találnak! Virágzik a társ- és partnerkeresés piaca, milliók regisztráltatják magukat a legkülönfélébb helyeken - meg kell jegyezni - elég rossz eredménnyel. Németországban mintegy negyvenmillióan regisztráltatták magukat társkereső honlapokon, de csak alig néhány tízezren találtak maguknak valóban társat... Márpedig mindenkinek megvan valahol a maga 'fele', hiszen a JóIsten ezért teremtett ugyanannyi nőt, mint férfit. S ha valóban megtalálja hiányzó felét, akkor tudnak olyan családi életet is élni, melyben a gyerek nem hiányt, hanem kiteljesedést, növekedést lel.

Az emberek elfelejtették Istent, s ezzel együtt azt is, hogy - ahogyan Luther is magyarázza -, csak addig kell engedelmeskedni a felsőbbségnek, míg az Isten akarata szerinti jó rendet, hatalmuknál fogva védelmezik. A mi Aranybullánk is a király/hatalmasok elleni nemesi fellépést nem jogként, hanem kötelességként említi... Isten - a közösséget, s benne minden egyes egyént védelmező - jó rendjét mindenkinek támogatni kell(ene), sőt akinek "több adatott" annak jó példával kell(ene) elöljárni. Ha Isten életvédő törvényeit áthágják, annak mindig súlyos következményei vannak, s olykor még az is megesik, hogy az apák eszik az egrest, de a fiak foga vásik belé...

Egészség...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm életemet, s hogy mindenek előtt lelkemet akarod gyógyítani! Add, hogy elfogadjam törvényeidet, s Veled járjak! Ámen

   

Amikor ezt Jézus meghallotta, így szólt hozzájuk: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket."
Mk 2,17

"Nincs nekem semmi bajom!" - bizonygatják sokan, pedig láthatóan baj van az egészségükkel. Van, aki maga is jól tudja, hogy "nincsenek rendjén a dolgok", de félelmei miatt nem tudja vagy nem akarja ezt beismerni. S amíg a betegnek nincs betegségtudata, eladdig nem fog a kezelő orvosával együttműködni... Nincs ez másképpen a lélek betegségével sem. Minden lélek beteg, nem "egész"-séges, amíg nem válik eggyé a Teremtőjével. A teológia ezt a betegséget, az "egész"-ség hiányát bűnnek nevezi. S annak, akinek nincs bűnlátása, az nem érzi, hogy szüksége lenne orvosra.

Jézus azokat keresi meg gyógyító igéjével, akik a társadalom perifériájára szorultak: mert együttműködtek az elnyomó római hatalommal (vámszedők) vagy a vallási törvényeket kerülő magatartásukkal nem töltötték be a "társadalmi elvárásokat". Ez nyilvánvalóan bosszantotta a farizeusokat, az pedig, hogy Jézus, mint tanító közéjük megy - az írástudók megbotránkozását is kiváltotta.

A törvény ismerete még nem elégséges, azt meg kell érteni, hogy a jó rendet szolgálja, s ezért érdemes megtartani. A terápia ismerete még kevés, ha azt nem alkalmazzák, a beteg nem gyógyul... Aki nem találkozott még az Isten tisztaságával, az minek meneküljön a bűn mocskából? Aki nem találkozott soha életében az Isten szeretetével, az hogyan tudna önfeledten szeretni? Akiért soha nem hozott senki semmilyen áldozatot, akit csak ide-oda lökdösött az élet és kihasználták, az hogyan tudna örömmel szolgáni másoknak?

Jézus azért jött ebbe a világba, hogy az Örökkévaló akarata nyilvánvalóvá váljék mindenki számára. Jézus élete, tanítása, halála és feltámadása mind-mind az AtyaIsten végtelen szeretetéről tanúskodik. Mindenkinek - a hit mértéke szerint - élete folyamán megadatik, hogy rádöbbenjen embervoltára, s a teremtettségben elfoglalt kiváltságos helyére, s aki eljut idáig az választ is ad Teremtőjének...

Férfiakért és nőkért...

A mai nap imádsága:

Uram! Megfakult istenképűségünket szereteted csodájával újítsd meg! Elveszített látásunkat add vissza, hogy észrevegyük üdvös akaratodat életünk minden dolgában! Ámen

De a bölcsesség megment a más asszonyától, a hízelgő szavú idegen nőtől, aki elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről.
Példabeszédek 2,16-17

Megállapítható: agyonszabályozott világunk rendje nem az, amelyre vágyakozunk. Elégedetlenségünk fakad abból is, hogy a jog paragrafusai nem a jövőt szabályozzák, hanem a jelenben kialakult szokásokat - többnyire passzív magatartást elvárva. Ezzel szemben az erkölcs aktivitásra sarkall, s megpróbál utat mutatni a legkülönfélebb új helyzetekben: mi etikus, és mi nem. De mi is az erkölcs? Az erkölcs (vagy morál) fogalma alatt (mai köznyelvi szóhasználatunkban) a magatartásunkat befolyásoló, általunk (vagy a társadalom által) helyesnek tartott, olyan szabályok összességét értjük, amelyek túlmutatnak a jog és az egyéb írott szabályok keretein. Az erkölccsel kapcsolatos felfogások a történelem folyamán gyakran változtak és ma is különböző erkölcsi nézetek élnek egyidőben. A közösségi szinten elfogadott úgynevezett közerkölcs szabályai társadalmi csoportonként, országonként, kultúránként, régióként változnak.

A vallásos erkölcs az Isten-tudatból táplálkozik. Ez belső mérték: önuralom és fegyelem. De nem szubjektív aszkézis, hanem az ősök hagyományában levő rendtörvény alkalmazása, amely az embernek viszonyát egyszer s mindenkorra szabályozza. Aki feltűnés nélkül, egyszerűen és komolyan viselkedik, minden túlzástól tartózkodik, az embert tiszteletben tartja, maga iránt tiszteletet ébreszt szavaival, viselkedésével, tetteivel, munkájával... az nemcsak harmónikusan él a világban, de missziót végez, betölti "felülről kapott" hivatását.

Manapság úgy gondolkodnak az erkölcsről, hogy az a régi korból itt maradt iratlan szabályrendszer, mely inkább gátol, mint segít. Pedig ebben többről van szó: mértékről... "Sem alulmaradni, sem túlmenni... A középen maradni. A kulturált emberi erkölcs, amelynek gyökere a vallásos pietás" - ahogyan Hamvas Béla írja. "Az embereknek egymás iránt tanúsított respektusa, amely a magasrendű és békés élet egyetlen feltétele... Ez az, amit ma a legjobban nélkülözünk." (A zseniális író-gondolkodó hetven évvel ezelőtti megállapításai semmit nem veszítettek igazságtartalmukból!) A a "felülről jövő" jó erkölcs nem emberi mérték, mert nem az ember teremtette. Nem kultúrproduktum. Igazi erkölcs csak ott van, ahol valódi vallásosság van, nem az írott betű, hanem az Élet Szentségének feltétlen tisztelete alapján. Isten "elvárásait" pedig nem lehet önkényesen megváltoztatni, mert ez az a mérték, amivel az Isten az embert minden korban megméri...

A szexuális erkölcs nagy változásokon ment át a huszadik században... mégsem oldott meg semmit. Az emberek nem lettek se szabadabbak, se boldogabbak - sőt! Ennek oka igen egyszerű: nem a szexuálitás örök, istenteremtette törvényei felelősek az ember boldogtalanságáért, hanem az "modern-magatartás" ahogyan az ember ezeket az élet-szabályokat naponta kijátssza. Isten szövetséget kötött az emberrel, ezért élünk még ma is, s nem pusztultunk el, pedig néhányszor már rászolgáltunk... Ha túl akarjuk élni ezt az Istentől elrugaszkodott, apokaliptikába hajló kort, akkor szövetséget kell kötnünk egymással, ami férfi és nő egymást-építő, felelősséget-hordozó - ahogyan a teológus egyszerűen mondja - istenes kapcsolatával kezdődik...

Mobilitás...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy ne csak utazzak, de célba is érjek! Ámen

    

Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.

Zsolt 121,8

KRESZ szerint a gépjármű "veszélyes üzem", ezért: ha úton vagyunk, akkor fokozottan figyelnünk kell mindenre! Az úton levés ugyanis nemcsak régen volt kockázatos vállalkozás - rossz utak, útonállók stb. - bizony ma is az! Erre alig gondolunk, amikor elindulunk, mert szinte magától értődőnek vesszük, hogy meg is érkezünk uticélunkba, pedig számos veszély leselkedik ránk. Megdöbbentő a mobilitás "ára": évente 1 millió(!) ember hal meg közlekedési balesetben a világon, s mintegy 10 millióan(!) szenvednek maradandó egészségügyi károsodást. Amikor Londonban az első halálos gázolás történt - az áldozat egy középkorú nő volt, s az "autó-kezdemény" mintegy 6 km/óra sebességgel "száguldott" -, a másnapi újságban a halál okát megállapító orvos ezt írta cikkének végére: "S ilyennek nem szabad soha többé megtörténnie!"...

Az első keresztények magukat így jellemezték: communio viatorum, vagyis úton levők közössége. Nem élménykereső turisták voltak, hanem olyanok, akik tudták hová igyekeznek. Sajnos a ma embere sokszor azt gondolja - ezt nevelik/idomítják bele a lelkébe -, hogy a cél maga az útonlevés. Azaz: nem kell különösen gyötörnünk magunkat a válaszok keresésében - Honnan jöttünk bele ebbe a világba? Hová megyünk ki belőle? -, a lényeges, hogy benne vagyunk... Persze, ha ez önmagában megelégítene minket, akkor nem is lenne semmi probléma, a gond az, hogy a "csak-úgy- levés", az életúton való ácsorgás és bámészkodás többnyire nem elégít ki minket, mindannyian többet várunk, akarunk az élettől.

Születés és halál közé beékelt néhány évtizedünk alatt sok-sok helyre eljutunk. Sokszor még az egzotikus tájak megismerését is természetesnek véljük, hiszen el akartunk menni ide vagy oda, s el is jutottunk. A célbajutás azonban nemcsak elhatározás kérdése. Ezt a hívő ember jól tudja, ezért mondja: Isten kegyelméből eljuthattam ide vagy oda is... s ez nem kegyeskedő frázis, hanem beismerése annak, hogy az Istenben bízó ember tudatában van az életre nap mint nap leselkedő számos veszélynek. Amikor repülőre ülünk, akkor különösen is érezzük, hogy bizony nem veszélytelen az útonlevés... csak amikor odafönt nem látjuk a légiutak útjelző tábláit, az útfelfestéseket, amikor nem érezzük magunk alatt a kerekek megnyugtató morgását, akkor hirtelen nagyon tudunk bízni a pilótánkban, no meg abban, hogy a repülőgép egyetlen picurka alkatrésze sem haszontalanul van a helyén, s minden egyes csavart jól meghúztak a repülőgép-szerelők! S mennyivel bonyolultabb az élet egy repülőgépnél!

Az életünkben is minden egyes történésének oka, s helye van. Ahogyan terv alapján készült el a repülőgép, ugyanúgy Isten terve alapján készül el a mi életünk is. Kidobálni belőle ezt vagy azt az alkatrészt - amit mi haszontalannak tartunk -, olykor végzetes lehet. Ezért a hívő ember kegyelmi életre törekszik, s elhordozza a nehézségeket is, hiszen egyrészt tudja, hogy Teremtője a rosszból is hozhat elő jut, másrészt meggyőződése, hogy gondviselése által mindenkit el akar juttatni a célba - Önmagához.

Szívünk gondolatai...

A mai nap imádsága:

Uram! Add meg kegyelmesen a mai napon is, hogy szívemben a Te tiszta gondolataid csengjenek, s csitíts el bennem minden önző vágyat és készséget! Ámen

   

Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten.
Kol 3,5-6

Szent Jeromos - latinul Hieronymus - 340 és 420 között élt ókeresztény író, egyházatya, aki egyébként a régészek és levéltárosok védőszentje. Neve összefonódik a legáltalánosabban használt latin fordítású Bibliával, a Vulgatával. 382-ben Rómába utazik, ahol I. Damasus pápa megbízta a Biblia latin szövegének (a Vetus Latina) néven ismert korábbi latin fordításnak revíziójával, melynek eredménye lesz az előbb említett Vulgata. A feladat Jeromos egész további életére döntő hatással volt. Tudjuk róla azt is, hogy Rómában egy aszkéta kör élén állt, s gyaníthatóan ebbéli habitusa rányomta bélyegét teológiai gondolkodására is. Talán ennek is "köszönhetően" bibliafordításába "becsúszott" egy értelmezésbeli elhajlás. A görög metanója (megtérés) szót poenitenciának (bűnbánatnak) fordítja... s ezzel évszázadokra meghatározza a nyugati egyház teológiai gondolkodásának irányát, és így az átlagember életszemléletét is alapjaiban befolyásolta az üdvösség "kiérdemlésének" egyház-hirdette teljesítmény-elvűsége. Minden, ami vágyat kelt az bűnös, elvetendő és istentelen. S minél természetellenesebbek voltak a fojtási mechanizmusok, annál szélsőségesebbek voltak a feloldást propagáló nézetek is. Ma sincs ez másképpen...

De hogyan értelmezzük ezt a régies csengésű, mára a hétköznapi nyelvből kikopott szót, a "paráznaság"-ot? A magyar értelmező szótár szerint az erkölcstelen és kicsapongó életet élő ember életvitelét, cselekedeteit nevezhetjük paráznaságnak. Az egyéni vélemények viszont már megoszlanak annak megítélésében, hogy mit nevezhetünk erkölcstelennek, vagyis paráznaságnak. Vannak, akik csak a prostitúciót tekintik paráznaságnak. Vannak, akik a homoszexuális cselekményt vagy életformát minősítik így. Vannak, akik csak a házasságon kívül történő szexuális életet tekintik paráznaságnak. Sokféle gondolkodás található a keresztények között is, mint a világban: Vannak, akik nem tekintik paráznaságnak a házasság előtti szexuális életet, míg mások viszont igen. Vannak, akik csak a házasságban élők félrelépését tekintik paráznaságnak. Vannak, akik még a házastársak szexuális életét is paráznaságnak tekintik, ha az nem gyermekáldás érdekében történik.

A héber nyelv eredeti jelentése szerint pontosabb volna a fordítás akkor, ha az lenne írva, hogy ?Ne légy házasságtörő!? A bibliai gondolkodás szerint viszont a házasság törést szenvedhet már akkor is, mielőtt még megkötötték volna. Minden olyan szexuális cselekmény, ami nem a házastárssal együtt valósul meg, azt paráznaságnak, azaz házasságtörésnek kell tekinteni. A leendő házasság tisztaságát is megtöri minden ilyen cselekmény, a leendő házastárs ellen elkövetett bűnnek kell tekinteni, a hűtlenség megnyilatkozásának. Isten csodálatosan szépnek teremtette meg a férfi és a nő egyesülésében megvalósuló házasságot, amit viszon t lehet rosszul is alkalmazni és gyakorolni.

Mivel a házasság a ragaszkodó szeretet szövetségét jelenti, ezért a paráznaság hűtlenséget jelent a házastárs iránt, másfelől pedig erőszakos megsértését jelenti egy másik házasság szövetségének. A házasságtörés, vagyis a paráznaság lényege tehát abban áll, hogy csődöt mondott a hűség, és ennek kibontakozása a szív mélyén indul meg és teljesedik ki. Ezért kell a szívünkre ügyelni, hogy tisztátalanságok, szenvedélyek, gonosz kívánságok ne verhessenek benne gyökeret...