3 lehetséges felebarátod felé irányuló viselkedésforma
#1: Távolságtartás
Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálemből
Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték,
azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az
úton, de amikor meglátta, elkerülte. (Lukács 10:30-31)
Jézus azt tanítja, hogy legnagyobb feladatunk az hogy, szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat. Ezzel kapcsolatban egy példázatot is megoszt velünk, melyből kitűnik az a három lehetséges viselkedésforma, amit felebarátaink irányában alkalmazhatunk.
Amikor egy embert a Jerikóba tartó úton kiraboltak és megvertek, az első arra járó utazó elkerülte. Mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje a találkozást.
Egyes emberek közülünk egyfajta elkerülő, távolságtartó életmódot alakítanak ki maguk körül. Nem akarunk közel kerülni embertársainkhoz, nehogy véletlenül a segítségünket kérjék. Lehet, hogy valóban szükségük van rád, ezért inkább elkerülöd őket.
Amikor ilyen fajta életmódot élünk, az összes körülöttünk lévő kapcsolatunk igazából csak látszat. Mindenkit távol tartunk magunktól, nehogy be kelljen valamibe kapcsolódni, mert ha bekapcsolódunk, megvan a veszélye a sérülésnek.
Jézus azt mondja, hogy egy lelkész - egy keresztény ember - járt arrafelé, és látta, hogy valakit kiraboltak és halálra vertek. Mégis, a lelkész azt választotta, hogy elkerüli a rászorultat és inkább a saját dolgaira koncentrál, így az út másik oldalán továbbsétált.
Ez a fajta viselkedés vakká tesz és elveszi a józan eszünket. Te személyesen mit tehetnél azért, hogy megakadályozd vagy áttörd ezt a fajta távolságtartó viselkedést?
Jézus azt tanítja, hogy legnagyobb feladatunk az hogy, szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat. Ezzel kapcsolatban egy példázatot is megoszt velünk, melyből kitűnik az a három lehetséges viselkedésforma, amit felebarátaink irányában alkalmazhatunk.
Amikor egy embert a Jerikóba tartó úton kiraboltak és megvertek, az első arra járó utazó elkerülte. Mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje a találkozást.
Egyes emberek közülünk egyfajta elkerülő, távolságtartó életmódot alakítanak ki maguk körül. Nem akarunk közel kerülni embertársainkhoz, nehogy véletlenül a segítségünket kérjék. Lehet, hogy valóban szükségük van rád, ezért inkább elkerülöd őket.
Amikor ilyen fajta életmódot élünk, az összes körülöttünk lévő kapcsolatunk igazából csak látszat. Mindenkit távol tartunk magunktól, nehogy be kelljen valamibe kapcsolódni, mert ha bekapcsolódunk, megvan a veszélye a sérülésnek.
Jézus azt mondja, hogy egy lelkész - egy keresztény ember - járt arrafelé, és látta, hogy valakit kiraboltak és halálra vertek. Mégis, a lelkész azt választotta, hogy elkerüli a rászorultat és inkább a saját dolgaira koncentrál, így az út másik oldalán továbbsétált.
Ez a fajta viselkedés vakká tesz és elveszi a józan eszünket. Te személyesen mit tehetnél azért, hogy megakadályozd vagy áttörd ezt a fajta távolságtartó viselkedést?
#2: Kíváncsi kívülállóság
„Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte.” (Lukács 10:32)
Jézus azt tanítja, hogy ugyanúgy szeressük felebarátainkat, mint saját magunkat. Azt is mondja, hogy általában háromféle viselkedésmód közül választunk: az első a távolságtartás volt; a második az, amikor kíváncsivá válunk, de mégis kívülállók maradunk.
Ismered azt a jelenséget, amikor az emberek egy autóbaleset láttán lelassítanak? Ez ugyanaz, mint amit a lévita tesz a fenti történetben. A Biblia így írja le: „…odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte.” Látja ott feküdni a férfit félholtra verve, meztelenül, vérző sebekkel, aztán ránéz, és továbbmegy.
Ezt az embert érdekelte, mit történt, mégis úgy döntött, hogy kívülálló marad. Lelassított, megnézte, mi a helyzet, és talán még meg is kérdezte: „Mi történt itt? Megsérült valaki? Megöltek valakit?” De aztán ment tovább, nem tett semmit.
Észrevetted már, mennyivel könnyebb kibeszélni az emberek problémáit, mint segíteni a megoldásukban? Szeretjük megtárgyalni mások problémáit, vagy olvasni azokról, de nem nagyon szeretünk erőfeszítéseket tenni ezért, hogy segítsünk megoldani azokat.
Tudatában lenni dolgoknak és mégis közömbösnek maradni könnyű. Mit gondolsz, mi az oka, hogy gyülekezeti tagokként sokszor passzívak és érzéketlenek maradunk?
Jézus azt tanítja, hogy ugyanúgy szeressük felebarátainkat, mint saját magunkat. Azt is mondja, hogy általában háromféle viselkedésmód közül választunk: az első a távolságtartás volt; a második az, amikor kíváncsivá válunk, de mégis kívülállók maradunk.
Ismered azt a jelenséget, amikor az emberek egy autóbaleset láttán lelassítanak? Ez ugyanaz, mint amit a lévita tesz a fenti történetben. A Biblia így írja le: „…odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte.” Látja ott feküdni a férfit félholtra verve, meztelenül, vérző sebekkel, aztán ránéz, és továbbmegy.
Ezt az embert érdekelte, mit történt, mégis úgy döntött, hogy kívülálló marad. Lelassított, megnézte, mi a helyzet, és talán még meg is kérdezte: „Mi történt itt? Megsérült valaki? Megöltek valakit?” De aztán ment tovább, nem tett semmit.
Észrevetted már, mennyivel könnyebb kibeszélni az emberek problémáit, mint segíteni a megoldásukban? Szeretjük megtárgyalni mások problémáit, vagy olvasni azokról, de nem nagyon szeretünk erőfeszítéseket tenni ezért, hogy segítsünk megoldani azokat.
Tudatában lenni dolgoknak és mégis közömbösnek maradni könnyű. Mit gondolsz, mi az oka, hogy gyülekezeti tagokként sokszor passzívak és érzéketlenek maradunk?
#3: Szeretet
„Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta.” (Lukács 10:33)
Ahogy az elmúlt pár napban tanultuk, Jézus azt akarja, hogy ugyanúgy szeressük a felebarátainkat, mint saját magunkat.
Azt mondja, három lehetséges viselkedésmód van, amit tanusíthatunk a felebarátaink felé. Először is lehetünk távolságtartók, másodszor pedig kíváncsiak, de mégis kívülállók.
A harmadik lehetséges reakció, hogy ugyanúgy szeretjük a másikat, ahogy magunkat; úgy bánunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak.
Az irgalmas samaritánus a történetben így válaszol. „…amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta.” (Lukács 10:33)
De hogyan szerethetek másokat úgy, mint magamat? Itt van erre egy egészen egyszerű alapszabály: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.” (Máté 7:12)
(Az angol új fordítás így fogalmaz: Tedd fel magadnak a kérdést, mit szeretnél, hogy tegyenek veled, aztán ragadd meg az alkalmat, és tedd azt az emberekkel. – a ford.)
Imádság
Uram, egyedül te tudod úgy átformálni a szívemet, hogy ugyanúgy tudjam szeretni felebarátaimat, ahogy magamat. Azért jövök most eléd, mert tudom, hogy csak te tudsz megtölteni ilyen önzetlen szeretettel – a te szereteteddel.
Azért könyörgöm, hogy te formálj ki bennem egy olyan szívet, amelyik törődik a körülötte élőkkel, és adj erőt, hogy tegyek is valamit értük. Atyám, tedd meg bennem azt, amit én nem tudok megtenni. Jézus nevében kérlek erre. Ámen.
Ahogy az elmúlt pár napban tanultuk, Jézus azt akarja, hogy ugyanúgy szeressük a felebarátainkat, mint saját magunkat.
Azt mondja, három lehetséges viselkedésmód van, amit tanusíthatunk a felebarátaink felé. Először is lehetünk távolságtartók, másodszor pedig kíváncsiak, de mégis kívülállók.
A harmadik lehetséges reakció, hogy ugyanúgy szeretjük a másikat, ahogy magunkat; úgy bánunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak.
Az irgalmas samaritánus a történetben így válaszol. „…amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta.” (Lukács 10:33)
De hogyan szerethetek másokat úgy, mint magamat? Itt van erre egy egészen egyszerű alapszabály: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.” (Máté 7:12)
(Az angol új fordítás így fogalmaz: Tedd fel magadnak a kérdést, mit szeretnél, hogy tegyenek veled, aztán ragadd meg az alkalmat, és tedd azt az emberekkel. – a ford.)
Imádság
Uram, egyedül te tudod úgy átformálni a szívemet, hogy ugyanúgy tudjam szeretni felebarátaimat, ahogy magamat. Azért jövök most eléd, mert tudom, hogy csak te tudsz megtölteni ilyen önzetlen szeretettel – a te szereteteddel.
Azért könyörgöm, hogy te formálj ki bennem egy olyan szívet, amelyik törődik a körülötte élőkkel, és adj erőt, hogy tegyek is valamit értük. Atyám, tedd meg bennem azt, amit én nem tudok megtenni. Jézus nevében kérlek erre. Ámen.
Nagylelkű életet élni
„Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert éppen
azért fogja megáldani Istened, az ÚR minden munkádat és minden
szerzeményedet.” 5 Móz 15:10
Isten nagylelkű Isten. Mindenünk azért van, mert Ő adta nekünk ajándékba. Isten nagylelkűségéből származik mindenünk.
Isten azt szeretné, ha követnénk a jó példát. Szeretné, ha létjogosultságot kapna életünkben a nagylelkűség. Akkor sajátíthatjuk el ezt az ajándékot, ha megtanulunk adni, nemcsak kapni. A minket körülvevő kultúrában minden önközpontú. Arra bátorít, hogy szerezz meg mindent.
Isten azonban nem így gondolkodik. Az angol Message bibliafordítás érhetőbbé teszi a fenti igeverset a mai kornak is: „Adj szabadon és gondolkozás nélkül. Ne legyen a szíved kapzsi. Az adakozáshoz való jó hozzáállásod Isten áldását hozza az életedre mindabban, amit teszel, munkálkodsz, és amibe belefogsz.” (a fordító)
Lelkipásztorként törődök Veled és azt szeretném, ha Isten áldása teljessé lenne az életedben és mindazon, amibe belekezdesz. Szeretném, ha Isten áldása kiáradna az életedre. A Biblia azt tanítja, hogy ez viszont csak úgy lehetséges, ha megtanulunk nagylelkűek lenni.
Fontos megjegyezni, hogy nem azért adunk, hogy áldást kapjunk cserébe. Azért adunk, hogy mások számára áldássá válhassunk. Érezzük a különbséget?
Rossz indok csak azért adni, mert elvárunk valamit viszonzásul. Azért adok, hogy áldás lehessek, nem azért, hogy áldást nyerjek. Ha azonban egyre többet adok, Isten gondoskodik arról, hogy én se maradjak áldás nélkül.
A Biblia tele van a nagylelkűségre vonatkozó ígéretekkel. Isten azt mondja, ha bízunk be és kegyesen adunk, meg fogja áldani a vagyonunkat, egészségünket, családunkat, pályafutásunkat, időnket, múltunkat, jelenünket és a jövőnket.
Micsoda csodás lehetőség lelki örökségünk megteremtésére!
Isten nagylelkű Isten. Mindenünk azért van, mert Ő adta nekünk ajándékba. Isten nagylelkűségéből származik mindenünk.
Isten azt szeretné, ha követnénk a jó példát. Szeretné, ha létjogosultságot kapna életünkben a nagylelkűség. Akkor sajátíthatjuk el ezt az ajándékot, ha megtanulunk adni, nemcsak kapni. A minket körülvevő kultúrában minden önközpontú. Arra bátorít, hogy szerezz meg mindent.
Isten azonban nem így gondolkodik. Az angol Message bibliafordítás érhetőbbé teszi a fenti igeverset a mai kornak is: „Adj szabadon és gondolkozás nélkül. Ne legyen a szíved kapzsi. Az adakozáshoz való jó hozzáállásod Isten áldását hozza az életedre mindabban, amit teszel, munkálkodsz, és amibe belefogsz.” (a fordító)
Lelkipásztorként törődök Veled és azt szeretném, ha Isten áldása teljessé lenne az életedben és mindazon, amibe belekezdesz. Szeretném, ha Isten áldása kiáradna az életedre. A Biblia azt tanítja, hogy ez viszont csak úgy lehetséges, ha megtanulunk nagylelkűek lenni.
Fontos megjegyezni, hogy nem azért adunk, hogy áldást kapjunk cserébe. Azért adunk, hogy mások számára áldássá válhassunk. Érezzük a különbséget?
Rossz indok csak azért adni, mert elvárunk valamit viszonzásul. Azért adok, hogy áldás lehessek, nem azért, hogy áldást nyerjek. Ha azonban egyre többet adok, Isten gondoskodik arról, hogy én se maradjak áldás nélkül.
A Biblia tele van a nagylelkűségre vonatkozó ígéretekkel. Isten azt mondja, ha bízunk be és kegyesen adunk, meg fogja áldani a vagyonunkat, egészségünket, családunkat, pályafutásunkat, időnket, múltunkat, jelenünket és a jövőnket.
Micsoda csodás lehetőség lelki örökségünk megteremtésére!
Szimpátia: részesedés a másik fájdalmában
"Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és
szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget,
türelmet." (Kolossé 3:12)
Egy valódi közösségben az emberek megtapasztalják a szimpátiát, ami nem tanácsadás vagy egy gyors, felületes problémamegoldás. A szimpátia részesedés a másik fájdalmából, annak megosztása a másikkal.
A szimpátia két alapvető emberi szükséglet találkozása: megértés és az érzelmek jóváhagyása.
Valahányszor megértesz és megerősítesz valakit az érzéseiben közösséget építesz. A baj az, hogy gyakran annyira sietünk megoldani a problémákat, hogy nincs időnk szimpatizálni másokkal. Néha az is megakadályoz ebben, hogy belefeledkezünk a saját sérelmeinkbe. Az önsajnálat kiírtja a mások iránti szimpátiát.
A közösségnek különböző szintjei vannak, mindegyik más időben helyénvaló:
* A legegyszerűbb szinje a közösségnek Isten szavának megosztása és együtt taulmányozása.
* Egy mélyebb szint, amikor szolgálunk, mint amikor missziózni megyünk együtt vagy egyéb másokon segítő eseményen veszünk részt.
* A legmélyebb, legintenzívebb szintje a közösségnek a szenvedés (Fil3:10, Zsid 10:33-34). Ez az, amikor részesedünk a másik fájdalmában, gyászába és hordozzuk egymás terheit. Azok a keresztények, akik ezt a szintet leginkább megértik azok, akiket kivégeztek, megvetettek, és gyakran mártírhalált haltak hitükért.
* A Biblia azt tanítja: "Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét." (Gal 6:2)
A súlyos helyzetekben, gyászban és kétségek között van leginkább szükségünk egymásra. Amikor a körülmények olyannyira összetörnek, hogy eljutunk arra a pontra, amikor hitben elbizonytalanodunk. Ez az az idő, amikor leginkább szükségünk van hívő barátokra.
Szükségünk van egy kis csoportra, amit olyan barátaink alkotnak, akik értünk is hisznek Istenben, és átsegítenek a nehézségen. Egy kis csoportban Krisztus teste (a gyülekezet) valódi és kézzelfogható, még akkor is, amikor Isten távolinak tűnik.
Ez az, amire Jóbnak nagyon szüksége volt kínjai között. Így kiáltott fel: "Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét." (Jób 6:14)
Beszéljünk róla:
Ahhoz, hogy részesedj mások fájdalmából, gyászából, és ki tudd fejezni a szimpátiádat, tudnod kell meghallgatni a másikat. Hogyan értékelnéd önmagad hallgatóságként? Mitől lesz valaki jó hallgatóság?
A te kis közösséged mennyire tapasztalta meg az adott szintek mélységét?
Egy valódi közösségben az emberek megtapasztalják a szimpátiát, ami nem tanácsadás vagy egy gyors, felületes problémamegoldás. A szimpátia részesedés a másik fájdalmából, annak megosztása a másikkal.
A szimpátia két alapvető emberi szükséglet találkozása: megértés és az érzelmek jóváhagyása.
Valahányszor megértesz és megerősítesz valakit az érzéseiben közösséget építesz. A baj az, hogy gyakran annyira sietünk megoldani a problémákat, hogy nincs időnk szimpatizálni másokkal. Néha az is megakadályoz ebben, hogy belefeledkezünk a saját sérelmeinkbe. Az önsajnálat kiírtja a mások iránti szimpátiát.
A közösségnek különböző szintjei vannak, mindegyik más időben helyénvaló:
* A legegyszerűbb szinje a közösségnek Isten szavának megosztása és együtt taulmányozása.
* Egy mélyebb szint, amikor szolgálunk, mint amikor missziózni megyünk együtt vagy egyéb másokon segítő eseményen veszünk részt.
* A legmélyebb, legintenzívebb szintje a közösségnek a szenvedés (Fil3:10, Zsid 10:33-34). Ez az, amikor részesedünk a másik fájdalmában, gyászába és hordozzuk egymás terheit. Azok a keresztények, akik ezt a szintet leginkább megértik azok, akiket kivégeztek, megvetettek, és gyakran mártírhalált haltak hitükért.
* A Biblia azt tanítja: "Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét." (Gal 6:2)
A súlyos helyzetekben, gyászban és kétségek között van leginkább szükségünk egymásra. Amikor a körülmények olyannyira összetörnek, hogy eljutunk arra a pontra, amikor hitben elbizonytalanodunk. Ez az az idő, amikor leginkább szükségünk van hívő barátokra.
Szükségünk van egy kis csoportra, amit olyan barátaink alkotnak, akik értünk is hisznek Istenben, és átsegítenek a nehézségen. Egy kis csoportban Krisztus teste (a gyülekezet) valódi és kézzelfogható, még akkor is, amikor Isten távolinak tűnik.
Ez az, amire Jóbnak nagyon szüksége volt kínjai között. Így kiáltott fel: "Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét." (Jób 6:14)
Beszéljünk róla:
Ahhoz, hogy részesedj mások fájdalmából, gyászából, és ki tudd fejezni a szimpátiádat, tudnod kell meghallgatni a másikat. Hogyan értékelnéd önmagad hallgatóságként? Mitől lesz valaki jó hallgatóság?
A te kis közösséged mennyire tapasztalta meg az adott szintek mélységét?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése